Amiről ritkán beszélünk: az alvási higiénia (avagy környezeti tényezők, amiktől jobban alszik a baba)

Sokat beszélünk alvásról, altatásról, de kevesebbet arról, milyen tényezők segítenek a könnyebb elalvásban és a pihentetőbb alvásban. A megfelelő alvási szokások és környezet kialakítása a csecsemők és kisgyerekek számára különösen fontos, hiszen ők a nulláról indulnak ebben, most tanulják, hogyan kell elaludni és aludni. Hogyan alakítsd ki ezt a környezetet és találd meg azokat a szokásokat, amik a te babádnak segítenek a nyugodt és pihentető alvásban?

Alvásra minden embernek szüksége van, azonban az alvási szokások családonként és egyénenként eltérőek lehetnek. Alvási higiéniának azokat a szokásokat és gyakorlatokat nevezzük, amik szükségesek az elalváshoz és a nyugodt alváshoz. A babák nagyjából 2 hónapos kortól képesek megszokni az elalvás körülményeit, megtanulják milyen lépések vezetnek az elalváshoz. Felismerik, hogy most éppen altatni szeretnéd őket, 6-7 hónapos kortól már nem csak felismerik, hanem gyakran már jelzik is, ha éppen nem „szeretnének” elaludni, valamint ebben a korban kezdenek el ragaszkodni is az altatás körülményeihez.

Ha például egy baba néhány hónaposan csak babakocsiban alszik el, az nem azt jelenti, hogy tényleg csak ott képes erre. Ilyenkor még inkább arról van szó, hogy a babakocsiban tud a leggyorsabban elaludni vagy itt alszik a legmélyebben, leghosszabban, ezért gyakorlatilag a szülő az, aki rászokik erre a szokásra, nem a baba. 6-7 hónapos kor előtt még könnyen lehet ezen változtatni és áttérni más altatási módokra, azonban 6-7 hónapos kortól már sokkal nehezebben, mert innentől a baba már összeköti az alvást az alvás helyével is.

Mik tartoznak az altatás körülményei közé?

Ide tartoznak az altatással kapcsolatos szokások (mit csinálsz előtte és közben) és a környezeti tényezők (az altatás helye, az alvás helye, a helyiség környezeti viszonyai ahol altatod).

Nézzük ezeket részletesebben!

Az altatás előtti rutin részei lehetnek:

– etetés (pl. vacsora vagy ebéd),
– fürdetés,
– öltöztetés,
– babamasszázs,
– függöny elhúzása, szoba besötétítése,
– nagyobbaknál: diavetítés,
– lámpaoltás (sok kisgyerek szereti önállóan lekapcsolni),
szoptatás vagy cumisüveges etetés (ameddig a kicsi igényli, közvetlenül az ágyba kerülés előtt).

Ezeknél a szokásoknál fontos, hogy a sorrendjük mindig ugyanaz legyen és ne tartsanak túl hosszú ideig (legfeljebb 45-60 perc). Nem tartozik bele ebbe a mesenézés, kütyüzés, számítógépezés, ezeket ilyenkor már kerülni kell, mert ellazulás helyett inkább felpörgetik a gyereket. Nagyon ingerkereső, pörgős, nehezen elalvó gyerekeknél (és különösen az 1-3 éves kor közötti időszakban) jó, ha ebben az időszakban visszavesszük az ingereket, pl. lekapcsoljuk a lakásban a feleslegesen égő lámpákat, lehetőség szerint azokban a helyiségekben, ahol a gyerek tartózkodik, ár csak kisebb világítást kapcsolunk, a szobájában öltözéskor már csak a kislámpa fénye ég, ez segít a szervezet cirkadián ritmusának felismerni, hogy közeledik az alvás ideje.

A lefekvés előtti időszakban a babák még igénylik a táplálékot (szoptatás vagy anyatej hiányában tápszer), nem csak csecsemőkorban, hanem sok baba még másfél-2 éves korban is. Ilyenkor az esti rutin részeként már ehet szilárd vacsorát is, de lefekvés előtt még szükséges számára a szopizás is, ez egyáltalán nem probléma. Amit azonban kerülni kell, hogy vacsorához és lefekvés előtt kakaót kapjon, ebben ugyanis koffein van, ami rontja az alvásminőséget.

Téves az az elképzelés is, hogy ha lefekvés előtt „megtömik” a babát, akkor jobban fog majd aludni. Ez gyakran hatástalan, de akár még a visszájára is elsülhet, ha még éretlen a kicsi emésztése az új ételek megemésztésére (pl. amikor 5-6 hónaposoknak a gyümölcsök bevezetésének időszakában elkezdenek sűrű gabonapépeket adni a jobb alvás érdekében).

Eddig arról beszéltünk, ami a gyermek ágyba kerülése előtt történik, most nézzük, mi mindennel lehet segíteni őt az ellazulásban az ágyba kerülést követően (illetve kicsit előtte):

– szoptatás,
– ringatás,
– ölben tartás,
– séta,
– labdán rugózás,
– és vannak olyan babák is, akik jobban szeretik, ha leteszik és békén hagyják őket.

Ezek egyike sem káros szokás, azonban 2 dologra ügyelnünk kell:

1. Minden babának megvan a saját preferenciája, melyiktől lazul el könnyebben, ki kell figyelni, melyik válik be. Hiába akarjuk pl. ringatni, ha felpörög tőle vagy sír közben. Olyan módon kell altatni, amitől 5-10 percen belül teljesen ellazul. Ha egy altatási módtól nem alszik el a babád vagy 30 perceket kell altatni, akkor az nem neki való.

2. Olyan módon altassunk, amit később is képesek vagyunk produkálni (amit meg lehet csinálni egy 3,5 kilós babával, azt sokkal nehezebb egy 12 kilóssal 🙂 )

Az első 2 hónapban a babák még rugalmasabbak, többféle módon tudnak ellazulni, ilyenkor még jobban lehet kísérletezni, később elkezdenek egy-egy kedvenc altatási módhoz ragaszkodni. A tévhittel ellentétben ezt nem növik csak úgy ki, hiszen nem a csecsemőkor kötelező tartozékairól van szó. Ezeket a szokásokat mi alakítjuk és képesek vagyunk alakítani később is. Mivel a kicsi számára megszokott hely és rutin biztonságérzetet nyújtanak, ezért a legideálisabb az, ha legkésőbb 5-6 hónapos korig kialakítod azt az altatási rutint és helyet, amit hosszabb távon is tartani szeretnél. Elsősorban az ellazítás módja és az altatás helye a fontos ebben, a többi tényező apránként változhat az életkorral (pl. bevezetitek a meseolvasással való elalvást).

Az altatási rutin részei lehetnek további szokások is:

– meseolvasás,
– ima,
– éneklés,
– a napot lezáró kis történet, amiben elmeséled a kicsinek a napját.

Milyen az alváshoz megfelelő környezet?

Fények Az újszülöttek többsége az erős fénytől inkább elfárad és elalszik, azonban 6-8 hetes kortól már egyre jobban zavarhatja őket elalvásban, ezért célszerű a nappali alváshoz besötétíteni a szobát és az esti elalvás és az éjszaka során is jobb a teljesen sötét szoba.

Semmiképpen ne legyen világító képernyő a baba szobájában se altatáskor se az alvás alatt (pl. ne tévézzünk, számítógépezzünk, mobilozzunk mellette). A képernyők fénye sárgás színt bocsát ki, aminek a hatására a szervezet azt hiszi, hogy még nappal van és fokozza a szerotonintermelést, valamint a kortizolt is, ami éberré teszi a gyereket. A legújabb kutatások szerint, ha a kijelzők éjszakai üzemmódra vannak állítva, akkor nem váltják ki ezt a hatást, azonban a gépezéssel, tévézéssel járó zaj még így is ébren tarthatja vagy felébresztheti a gyereket.

A kisebb babák még nem félnek éjjel a sötétben, a sötéttől vagy sötétben való félelem 20 hónapos kor körül jelenik meg, amikor a értelmi fejlődésben megjelenik a fantázia. Ebben a korban a kicsik azt gondolják, hogy amit a fejükben látnak, az valóság és elkezdenek félni tőle, innen szokott indulni a sötétben való félelem is, amin egy kis éjjeli lámpa fénye segíthet.

Zajok Van, aki teljes csendben altat, nehogy felébredjen a baba. Valójában ez újszülöttkorban még nem szükséges. Ugyan az újszülöttek már mindent jó hallanak, azonban még nem tudják teljesen feldolgozni a hallott információt, ezért 3-4 hónapos korig, nem igazán reagálnak a zajokra. Ekkor egyszercsak elkezdenek fülelni és olyan zajokat is észrevesznek, amiket eddig sosem.

Éppen ezért jobb, ha kezdettől természetes zajok között altatunk. A zajok általában csak az elalvás során érdeklik a babát, a mélyalvásban már nem. Nem kell tehát hangoskodni a baba mellett, de nem kell lábujjhegyen járni sem. Ha már alszik és porszívóznod kell a másik szobában, nyugodtan megteheted és nem kell haragudni a szomszédban ugató kutyára sem, vagy idegeskedni amiatt, hogy a nagytesó esetleg hangosan játszik a lakásban, miközben a kicsi alszik. Ezeket a zajokat később megszokja majd, ha viszont teljes csendhez szokatjuk, csak későbbre toljuk azt az időszakot, amikor megszokja, hogy a zajok ellenére is aludjon.

Az elalvásban sok babának segít a fehér zaj vagy a susogás, dúdolás, ezeket nyugodtan használhatjuk és az sem okoz problémát, ha az alvás teljes időtartama alatt zúg a fehér zaj (csak lehetőség szerint olyat válassz, ami nem túl hangos és elviselhető, ne a porszívó menjen egész éjjel 🙂 )

Ágy A kisebb babák általában szeretik a „kuckós” helyeket, ezért szívesen alszanak babakocsiban, hordozóban, mózeskosárban, hintában, babaszigetben vagy babaöbölben. És sok baba szereti a testközelséget is, ezért könnyebben elalszanak kézben vagy a szülői ágyban.
Az együttalvás önmagában nem probléma, viszont érdemes betartani a biztonságos együttalvás szabályait.

Ami befolyásolhatja a baba alvását a kisággyal kapcsolatban:

– túl meleg ágynemű (ez nem csak kényelmetlen, hanem veszélyes is, a túlhevülés bölcsőhalálhoz vezethet),
– párna használata: 2 éves korig nem javasolt párnát használni (fulladásveszély miatt), de egyébként az alváshoz ez egyáltalán nem szükséges, később is elég egy vékonyabb párna,
– játékok az ágyban (kivéve persze az alvós „nyunyóka”, a többi játék kisebbeknél veszélyes, nagyobbaknál meg ahhoz vezethet, hogy az ágyat játszóhelyként azonosítja a gyerek és elalvás helyett játszani fog)
– az ágy mérete: míg az újszülöttek jobban alszanak kisebb helyen (pl. bölcsőben), addig a már mászó babáknak néha túl kicsi a kiságy, ezért álmukban mindig nekiütköznek az ágy széleinek. A kisebbeknél segít, ha beszűkítjük a kiságyat (pl. babaszigettel), a nagyobbaknál pedig az, ha lecseréljük egy nagyobbra, amiben nagyobb tér van mozogni.
– ha már gyerekágyat használunk: ha túl korán térünk át gyerekágyra (2,5-3 éves kor előtt), amikor még nem alszik stabilan (gyakran ébred vagy nehezen alszik el esténként) a gyermekünk, gyakori, hogy az ágyról folyton elmászkál, felkel, nem marad ott, egyszerűen még nem képes felelősséggel kezelni azt a szabadságot, hogy el tud menni az ágyból.

Mit lehet tenni az ideális alvási körülmények kialakításáért?

1. Alakítsatok ki egy következetes altatási rendet!

Ez nem azt jelenti, hogy mindennek percre pontosan katonásan ugyanúgy kell történnie, de figyeld ki, nagyjából mennyit tud ébren lenni a gyermeked két alvás között, mikor szokott elálmosodni esténként és nagyjából tartsátok a szokott időpontokat! Nem kell mindenáron erőltetni, hogy este 8-kor feküdjön, ha ő csak este 10-re lesz álmos, de segíteni kell neki, ha esetleg összecseréli a nappalt az éjszakával.

Sokat segít a napirend kialakításában, ha elkezdesz alvási naplót írni és 1-2 hét adatai alapján megfigyeled, milyen hosszú ébrenléti időket igényel a babád két alvás között, illetve este mikor sikerült elaltatni.

2. Figyelj rá, hogy nappal eleget aludjon!

Sokan azt hiszik, ha nappal nem alszik annyit a kicsi, akkor majd legalább éjszaka aludni fog. De ez gyakran épp az ellenkező hatást váltja ki: a kicsi túlfárad és éjjel is nyugtalanabbul alszik. Erről a problémáról és a megoldásairól itt írtam.

Fontos, hogy a nappali alvás túl sok se legyen. 0-2 hónapos korig arra ügyeljünk, hogy nappal 3 óránál hosszabban ne aludjon a kicsi egyhuzamban nappal, mert ez már az éjszakai alvás rovására mehet. Nagyobb korban pedig az szokott problémát okozni, ha visszaaltatják, amikor felébred a nappali alvásból, hogy tovább aludjon, vagy ha végig karban, ölben, cicin alszik csak azért, hogy hosszabb legyen a nappali alvás. Az a gond ezekkel, hogy meggátolják a kicsit abban, hogy saját alvási ritmust alakítson ki. Lehet, hogy csak rövidebben alszik segítség nélkül, de így több rövidebb alvása lesz, ami később 1-2 hosszabb alvássá alakul át és ehhez már nem kell neki segítség.

2-3 éves kortól már előfordulhat, hogy elmarad a nappali alvás, ha a kicsi jókedvű és kiegyensúlyozott egész nap így is és az éjszakai alvásával sincs probléma, akkor ez nem jelent gondot.

3. Ha szoptatsz, erre ügyelj:

– A koffeint tartalmazó ételek és italok belekerülnek az anyatejbe és befolyásolhatják a baba alvását (kávé, tea, üdítők, kakaó stb.). Nem kell teljesen elhagyni őket, de ha nem alszik jól a babád, érdemes kipróbálnod, hogy legalább 6-7 napra teljesen elhagyod őket.
– Egyes kutatások a tej és tejtermékek (valamint az alkohol, de azt úgysem iszol, ugye?) fogyasztása és a baba alvása között is mutattak összefüggést a szoptatás alatt, ezt is ki lehet próbálni.

4. Sok idő a szabad levegőn

A séta nem csak az egészségnek tesz jót és lefárasztja a babát, hanem a szervezet belső cirkadián ritmusának is segít megtanulni, mikor van a nappal és az éjszaka. Ezért különösen fontos, hogy ne csak azért sétáljatok, mert közben alszik a baba, ne csak 1x menjetek ki egy nap, hanem délelőtt és délután is, valamint, hogy ne maradjon ki egyetlen nap sem! A már ügyesen mozgó babával játszani is menjetek ki a szabadba, ha már kapaszkodva jár, el lehet kezdeni a játszótérrel való ismerkedést, nem kell megvárni, amíg szalad.

Az este nehezen elalvó gyerekeknél pedig kifejezetten jó, ha az esti rutin előtt még a sötétben is sétáltok egy rövidet. A dackorszakban pedig kimutatták, hogy a szabad levegőn a zöldben erdőn, mezőn, parkban) szabadon játszó, mozgó gyerekek sokkal jobban aludtak és kevesebb viselkedési problémájuk volt, mint azoknak, akik zárt térben (pl. játszóházban vagy otthon) mozogtak.

5. Legyen az altatás környezete unalmas 🙂

Ne lásson semmi olyat, ami elvonja a figyelmét és ébren tartja, ne égjen a lámpa, ne legyen tűző nap (nappali alvásnál) ne legyen körbepakolva az ágy környéke játékokkal! Legyen béke, nyugalom és unalom körülötte a jobb alvás érdekében.

6. Támogasd az önnyugtatást!

Erőltetni nem lehet az önnyugtatás kialakulását, de támogatni igen. A babák általában ösztönösen megtalálják az ujjukat, vagy forgolódással, mozgással nyugtatják magukat elalvás előtt. Ha nem engeded neki, hanem mindig te altatod el, akkor elhagyja ezeket a szokásokat és még sokáig rád és az általad kialakított altatási szokásra fog támaszkodni. Ha viszont kiskorban hagyod, hogy elaltassa magát, akkor megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát és aludjon el önállóan (vagy kis segítséggel).

Ha már kialakult az adott szokás és szeretnéd visszavezetni a babádat az önálló elalvás irányába, akkor mindenképpen kis léptekben haladj! Gyakran segít ebben, ha pár napig Apa fekteti le aludni, mert vele a legtöbb gyerek más szokásokat alakít ki és nem ugyanazt várja el.
Segít az is, ha úgy teszed le aludni a kicsit, hogy már ellazult, de még nem alszik mélyen, így félálomban nyugtatni kezdi magát és megtalálja a számára legjobb megoldást.

Az önnyugtatás megtanulásának legjobb időpontja az első nappali alvás. Először csak ilyenkor próbáljátok csinálni és ha ilyenkor már működik, akkor következhet a többi nappali alvás és végül az éjszakai.

Fontos tudni, hogy mindehhez idő, kitartás és türelem kell. Nem szabad kapkodni, sem összevissza kísérletezni a babával, mert az csak összezavarja őt.

A következetesség, a nyugalom és a türelmesen betartott rutin viszont biztonságérzetet ad a kicsinek és hamarabb vezet eredményre.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

12 Comments

  • Bernadett

    Reply Reply 2022. november 28. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Az én kérdésem nem teljesen kapcsolódik ehhez a cikkhez, de nem találtam erről írást.

    Az én kislányom 2,5 éves, kb 2 hónappal ezelőttig, max 10 perc alatt elaludt. Azóta viszont 40-50 perceket is forog az ágyban. Ezalatt folyamatosan beszél, vagy meséli a meséket, amiket napközben olvasunk, vagy egy másikat, vagy valamit kitalál. Vagy a kezét rágja, vagy valami hangot ad a szájával.
    Én ezeket igyekszem leállítani, mert úgy érzem, hogy ettől tart tovább az elalvás, de közben nem vagyok benne biztos, hogy ezek nem pont hogy segítenek neki valamit feldolgozni, vagy megnyugtatni?
    A kérdésem az lenne, hogy hagyjam vagy állítsam le ezeket a dolgokat?

    Köszönöm!
    Bernadett

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. december 04. vasárnap

      Ne állítsd le, inkább segíts neki jól kibeszélni magából a mondanivalóját, feldolgozni a napját, hogy hamarabb el tudjon aludni. Pl. meséld el neki a napját, mi történt, kérdezgesd közben, hogy ő is elmondja, amit szeretne, vagy mondjatok együtt közösen mesét, pl úgy, hogy ő mondhat szereplőket és róluk szól a mese, vagy a történt egy-egy pontján megkérdezed, mi legyen a folytatás (pl. merre menjen tovább a szereplő vagy melyik ételt egye meg stb.) Ez segít neki is rendezni a gondolatait, kapcsolódni hozzád és lezárni a napot. Ha így csináljátok egyre rövidebbek lesznek ezek az esti „szeánszok”

      • Delia

        Reply Reply 2023. július 02. vasárnap

        Jó napot nagyon szépen meg kerek mindenkit hogy segítsenek június óta nicsen mensztruaciom és már julisuba vagyunk és csinaltam terhességi tesztet de nem mutata ki és úgy éreztem hogy faj a hasam alat és gondoltam hogy akor fog meg joni de nem valami kis rozaszin fele Csepek voltak és másnap már nm éreztem semi fajdalmat ez mit jelent ? Terhes seg vagy ki maradás nm tudom valaki segicsen

  • VM.Orsi

    Reply Reply 2022. augusztus 02. kedd

    Kedves Ágnes!
    Kisbabám jelenleg 7 hetes. Körülbelül 3 hete kezdte el hogy napközben csak rajtunk hajlandó aludni . Legyen az nagymama/ nagypapa/ apuka. Amint le akarjuk tenni a kisagyba felkel. Vagy ha fél- 1 órát alszik rajtunk aztán tesszük le akkor van h 5 p et alszik a kisagyba aztán kel fel. Hiaba sisegunk neki vagy oda tesszuk a kezunket h erezze h ott vagyunk még nem jo felkel … Próbálkozunk egymás után többször de van hogy így olyan keveset alszik ha sokat próbálkozunk hogy mar túlfárad, nyűgös es azért nehez a vissza alvás neki. Ilyenkor hagyjuk hogy max 2-3 órát aludjon rajtunk hogy picit pihenjen. Vagy ezt nem kene ? Figyelunk a faradtsag jeleire mindig idobe altatjuk azzal nincs is baj alltalaba ringatva egy kis siras mellett elalszik de amint letesszuk felkel. Kérlek segíts hogy tudnánk rászoktatni hogy nappal is le tudjuk tenni aludni a kisagyba, ne csak rajtunk aludjon. Szerencsere este mukodik es le tudjuk tenni aludni. Csak napkozbe van problema meg maximum hajnalba 4 utan de az nem mindennapos szerencsere.
    Koszonom a segitseget elore is!
    VM. Orsi

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. augusztus 07. vasárnap

      Amit meg lehet próbálni:
      – egy takaróba pólyaszerűen csomagolva elaltatni és letenni,
      – a kiságyba babaszigetet tenni az altatáshoz, így kuckósabb a hely, sok baba szereti,
      – magad mellé fektetve elaltatni és utána óvatosan átemelni az ágyba.

      A lényeg, hogy ha megébred, akkor újra altasd vissza és újra kerüljön kiságyba, hogy megszokja ezt is. Nem kell megijedni attól, hogy csak testközelben alszik mélyen, idővel megtanulja, hogy a kiságyban is biztonságban van.

  • Kovács Kornélia

    Reply Reply 2022. május 11. szerda

    Kedves Ágnes!

    1 hónapos múlt a kisfiúnk.
    Nappal nagyon könnyen megy az alvás. Mindig a kiságyban alszik, vagy séta közben a babakocsiban.
    Az esti altatással van viszont problémánk.
    A férjem 7 órakor ér haza az munkából, így a fürdés 7-8 között jönne.
    Viszont a kisfiúnk általában 5-6 között felébred, eszik, este 7-re pedig elálmosodik vagy bealszik.
    Ha ilyenkor fürdetjük, nagyon felhúzza magát, majd etetésnél kicsit lenyugszik, de amint abbahagyjuk és jönne az alvás, már nem alszik el és este 10-ig képes sírni vagy fent lenni. Fürdés után a pici éjjeli fénnyel megvilágított szobába megyünk. Nem éri már plusz inger. Cumit nem szeretnénk neki adni, de 2 napja esti alvásra kapja azt is, így el tud aludni. Ha sír, persze vigasztaljuk, de ha nem, akkor nézelődik a kiságyban és elalszik. Érdemes most még elvenni a cumit vagy hagyjuk neki?
    Mit csináljunk máshogy, hogy könnyítsünk az esti alvásán? Hagynom kellene aludni 7kor? Ilyenkor ha nem akar aludni, maradjunk a szobában és biztosítsuk a nyugodt környezetet?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. május 15. vasárnap

      Ha magától este 7-kor aludna be, akkor aludjon este 7-kor. Nem az apuka napirendjéhez kell igazítani a kicsi ritmusát, hanem ahhoz, hogy ő mikor fárad el. Ebben a korban 1-2 órás ébrenlétnél többet nem bírnak a kicsik, hadd aludjon el este 7-kor és legyen a fürdés korábban. Ha a cumi megnyugtatja, nyugodtan lehet hagyni.

  • Mester Gabriella

    Reply Reply 2022. május 02. hétfő

    Kedves Ági!

    A bejegyzés szerint “Olyan módon kell altatni, amitől 5-10 percen belül teljesen ellazul. Ha egy altatási módtól nem alszik el a babád vagy 30 perceket kell altatni, akkor az nem neki való.”

    Öt hónapos kisfiamat minden este cicizéssel altatom el, ami 30-60 perc alatt eredményes. A fentiek szerint neki nem ez lenne az optimális altatás?

    A segítséget előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. május 07. szombat

      Az esti cicizés annyiban más, hogy az étkezés is egyben, tehát érthetően hosszabb az időtartama. Azt kell figyelni, mennyire küzd közben a baba. Ha láthatóan feszeng, nem szívesen fogadja, hogy altatni kezded, hosszasan küzd ellene és emiatt csak későn alszik el, akkor nem jó az adott altatási mód. Ha rögtön lelazul, ahogy meglátja, mi készül és a maga tempójában elalszik, akkor nincs probléma.

  • Varga-Kulcsár Andrea

    Reply Reply 2022. április 28. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    Kérdésem csak egy kicsit érinti ezt a témát, az önnyugtatásról és altatásról, alatatási szokásokról szeretnék kérdezni.

    Kisfiam 19 hónapos, nagyon jó alvó volt eddig. Jó étvágyú gyerek, szépen beszél, nem fogzik, már csak 4 foga hiányzik, aminek most még nyoma sincs. Nyugodt, mosolygós, jókedvű gyerek, mesébe illő, minden anya álma (tökéletes nyilván, hiszen a saját gyerekemtől beszélek 😁) pici kora óta szopja az ujját, és van egy nyunyója is, akit Miminek hívnak. Kialault nála, hogy elalváskor, ébredéskor vagy ha valami nagy sérelem éri, kéri Mimit és szájába veszi az ujját. Ez nagyon jól megnyugtatja, de egyébkén a nap nagy részében nincs rá szüksége. A problémám az, hogy most egyik napról a másikra leszokott az ujjszopásáról. Mimit még kéri, de az ujját már nem szopja. Nem tudom mi lehet az oka, soha nem próbáltam leszoktatni, nem szóltam rá, nem kentem be semmivel, nem akartam még, hogy abbahagyja. Nem is próbálkozik vele, nem fáj se az ujja, se a szája, még félálomban vagy ha nagyon sír se próbálja bekapni az ujját. Azóta, hogy nem szopja az ujját nyűgösebb, és sokkal nehezebben alszik el, egy rémálom az altatás.
    És ami a legrosszabb, hogy azóta előjött a pavor nocturnus jelenség is. Nem csak éjszaka, hanem hajnalban, reggel vagy a délutáni alvásnál is, elég gyakran. Voltunk vele a háziorvosnál is (oltás miatt), de ő sem talált nála semmit. Még vizeletet is néztek, nem beteg, nincs semmi probléma.

    A napirendünk nem változott, nincs új dolog az életünkben. Kint is játszunk, bent is játszunk  Este vacsi, fürcsi, fektetéskor tejcsi, mesekönyv éjszakai fénynél aztán lámpa le, kicsit még énekelek vagy „beszélgetünk” és alvás. 32 hetes várandós vagyok, de az elejétől fogva beszélünk róla. Sajnos emiatt már nem tudom ölben altatni és beemelni a kiságyba, de ott vagyok mellette, amennyire tudok odafekszek mellé, simogatom, habár nem igazán szereti a simogatást vagy ha fogjuk a kezét. Inkább ficereg, forgolódik, rúgdos. Eddig ez működött. Nagyon ritkán néz tévét, de a változás óta egyáltalán nem. Kicsit már dacol, de még egyelőre jól kezelhető, könnyű megnyugtatni. Látom, hogy valami történik a kis idegrendszerével, de nem tudom, hogy oldjam meg a dolgot. Ismerem a jelenséget, olvastam róla sokat, de ez már olyan gyakori, hogy megijeszt.

    Szinte biztos vagyok benne  hogy a kettő összefügg, de nem értem, hogy miért hagyta el az ujjszopit, és nem tudom, mit tehetnék, hogy segítsek neki, mivel tudná pótolni. El fog ez múlni? Csak átmeneti időszak? Nagyon gyorsan fejlődik a beszéde, esetleg lehet az az oka? Vagy valami komolyabb dolog áll a háttérben? Miért szokik le egy 19 hónapos gyerek magától az ujjszopiról?

    A választ előre is köszönöm! Elnézést, hogy hosszú lett.

    Andrea

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. május 02. hétfő

      Láthatóan hiányzik neki a megnyugtatásnak ez a formája. Talán az lehet az oka az elhagyásnak, hogy talán félálomban ráharapott és most fél tőle, hogy újra előfordulhat, ebben a korban gyakran ilyen kisebb ijedtségek miatt szokott lenni ilyen hirtelen szokásváltozás. Emiatt most zaklatottabb, mert hiányzik a biztonságérzet, amit az ujjszopi nyújtott, ez okozza az összes többi „tünetet”. Esetleg segíthet, ha megpróbáltok neki cumit adni alváshoz (párszor próbálgatni kell, mire elfogadják)

Leave A Response

* Denotes Required Field