Gyakran hallani, hogy ha romlik a baba alvása, ha éjjel gyakrabban ébred, akkor ezen segíthet, ha este jó alaposan bevacsoráztatjuk (néha ehhez még azt is hozzáteszik, hogy tejpépet kell adni neki ilyenkor) és akkor jobban alszik majd. Mi ebből az igazság?
Egészen kis korban még általában szoptatás (vagy tápszer) közben alszik el a baba este, ilyenkor általában jól is lakik. 3 hónapos kor körül azonban már előfordulhat, hogy este annyira élénk, hogy csak röviden eszik, nem eszik eleget, valamint ilyenkor estefelé már a tej is kevesebb (igaz, este zsírosabb az anyatej). Erre azonban nem az a megoldás, hogy cumisüvegből pótlást adunk neki, hanem az, hogy estefelé gyakrabban szoptatjuk, akár félóránként, óránként meg lehet kínálni, ez a tejtermelésnek is jót tesz majd és ő is jobban jóllakik (természetesen ez csak akkor működik, ha a baba elfogadja, ha nem kéri, nem szabad erőltetni)
Kisebb korban sokat segíthet az ún. álometetés is, amelynek a lényege, hogy amikor te lefekszel aludni, az alvó babát kiveszed és megszoptatod, így hosszabban alszik majd teli pocakkal és nem ébreszt fel pár órával azután, hogy éppen elaludtál. Ez a módszer nem minden babánál működik, néha egyáltalán nem fogadja el a baba félálomban az etetést, mások csak néhányat szívnak az anyatejből, de nem esznek rendesen. Erőltetni semmiképpen sem kell, azonban nagyobb az esély a sikerre, ha kifigyeled, mikor van félálomban a baba (jellemzően 45 percenként legalább 15-20 percig élénkebb, ilyenkor forgolódik, mocorog), ekkor lehet megetetni.
Ha a baba elkezd éjszaka a korábbinál gyakrabban ébredni, ilyenkor szokták általában tanácsolni a vacsoráztatást, abban reménykedve, hogy ha jóllakik a baba, akkor utána biztosan jobban is fog aludni. Ez általában akkor jár sikerrel, ha este már kevesebb a tej, vagy kevesebbet eszik a baba, vagy nappal nagyon keveset eszik csak, inkább nézelődik és éjszaka pótolja be, ami este kimaradt.
Azonban több olyan ok is lehet, ami miatt ez az „akció” nem jár sikerrel:
- a babáknak általában gyors az emésztése, ezért hiába „tömöd” meg, 3-4 óra múlva ugyanúgy megéhezhet,
- ha a gyakrabb ébredések hátterében a mozgásfejlődés vagy a kezdődő fogzás áll, hiába eteted meg, a fájdalom vagy az általános nyugtalanság attól nem szűnik meg,
- ha hasfájás, száraz levegő vagy betegség miatt ébred a baba éjjel, az etetés azon nem fog segíteni. (itt olvashatsz arról mi minden zavarhatja meg a babád álmát, miért nem alszik éjszaka)
Gyakori, hogy a gyakrabb éjszakai ébredéseket valóban éhség okozza, és az is előfordulhat, hogy a korábban éjjel jól alvó baba ismét többször felkel éjjel. Ha 3-4 óránként kel a baba enni, akkor ott az éhség a probléma és nem szabad alvásra szoktató módszerekkel, cumi vagy tea adásával megpróbálni alvásra szoktatni, mert éhes, ilyenkor meg kell etetni. A 3-4 óránkénti evés, majd visszaalvás nem számít alvászavarnak, erről akkor beszélhetünk, ha a baba 3 óránál gyakrabban, rendszertelen időközönként ébred, vagy ébredés és evés után hosszan nem tud visszaaludni. A legtöbb kisgyerek 1-2 éves korban még igényel legalább 1 éjszakai etetést, erről nem szabad „leszoktatni” őt, hiszen nem rossz szokásról van szó, hanem tényleg éhes a kicsi.
A bőséges esti vacsora kétféle lehet:
1. Estefelé gyakrabban kínálod meg a babát ennivalóval: ha még szopizik, gyakrabban szoptatod, ha már hozzátáplálod, akkor az uzsonna után kap még szilárd vagy pépes vacsorát (életkornak megfelelően) és lefekvés előtt tápszert vagy anyatejet is.
2. Amit a legtöbben tanácsolnak, az az, hogy laktatóbb ételeket adj (burgonya, tejpép, rizs) és nagyobb adagot ilyenkor. Valóban van olyan eset, amikor ez segít, de akár a visszájára is fordulhat és a babának megfájdulhat a pocakja a túl sok ennivalótól (sok baba meg egyszerűen el sem fogad többet, mint amennyire valóban szüksége van)
Tejpépet egyen?
Tápszeres babáknál nyugodtan be lehet vezetni a tejpépet az étrendbe akár az esti tápszer helyett, akár előtte is, de ezzel jobb várni 6 hónapos korig. Anyatejes babáknál egyáltalán nincs szükség tejalapú tejpépekre, helyette 6 hónapos kortól gabonapépet kaphat a baba.
Nem muszáj azonban tejpépet adni vacsorára, ha a kicsi már ott tart a hozzátáplálásban, kaphat a sűrű főzeléket, burgonyával, vagy a korának megfelelő gyümölccsel, zöldséggel összeturmixolt főtt rizst is, ez is tápláló és laktató. Óvatosan bánjunk azonban a főzelékekkel is, hiszen lehet, hogy épp az ellenkezőjét érjük el vele: a még hozzá nem szokott baba pocakja megfájdulhat és emiatt ébredhet fel éjszaka, éppen ezért csak akkor adj főzeléket vagy tejpépet vacsorára, ha más étkezésnél már bevezetted, megette a kicsi a teljes adagot (legalább 150 gramm) és nem okozott semmilyen emésztési zavart.
És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>
77 Comments
Anett
2012. március 07. szerdaKedves Ági!
Matyi fiam 7 hetes. Általában este 9-10 körül eszik utoljára és legközelebb hajnali 1-2 körül kel fel. Az a problémám, hogy a hajnali szopizás után nem hajlandó visszaaludni, pedig már át sem pelenkázom, csendben vagyok félhomály van, de egyszerűen kipattan a szeme és nézeget, így általában 4-5-ig fenn vagyunk. Olvastam egy bejegyzésedet a nappal és az éjszaka felcseréléséről, de ő nappal nagyon keveset alszik. Mi lehetne a megoldás?
Előre is köszönöm a válaszodat és gratulálok a honlaphoz, nagy segítség:)
Vida Agi
2012. március 11. vasárnapEnnek az az oka, hogy még nem alakult ki nála teljesen mikor van az éjszaka és a nappal, úgyhogy a hosszú alvás után ő még úgy gondolja, ezzel véget is ért az éjszaka. Ezen segíthet, ha ilyenkor etetés után visszateszed, lefekszel és hagyod nézelődni. Ha sír, akkor magad mellé teheted, amíg el nem alszik, aztán vissza az ágyába. Ezzel megtanítod neki, hogy ilyenkor még éjszaka van és aludni kell.
Szilvi
2011. december 06. keddSzia Ági!
Nagyon tetszik a honlapod, sokat tanultam már belőle, első babás szülőként is 🙂
A problémám vagy nem is tudom, hogy van -e egyáltalán probléma (a gyerekorvosom nyugtalanít) az a szoptatáshoz/hízáshoz kapcsolódik:
Már a születéskor kezdődött, ugyanis több mint 30 percet volt a szülőcsatornában és mikor kibújt nem sírt fel rögtön, oxigént kellett neki adni. Én gerincbe kaptam az érzéstelenítőt és így a fájásokat sem éreztem, csak mikor az orvosom mondta, hogy most kell nyomni akkor próbáltam, de mivel nem éreztem meg nem tudtam, hogy hogyan kell ezért volt sokáig a szülőcsatornában. Délben született és nem tudtam csak este 7 körül megszoptatni, addig pohárból kapott a nővérektől. Később besárgult és csak bimbóvádővel ment a szoptatás (most is) .
3180 grammal és 49 cm-el született, 2940 grammal hoztuk haza 5 nap után. Most volt 4 hónapos nov 29.-én, 5540 gramm és 64 cm.
Havi szinten: 1. hó 800, 2. hó 740, 3. hó 650 és most 410 gramm volt a hízás. Kb. 1 órán át szopik (ebbe persze alvás is van). Erre mondta a doki, hogy ez már kevés, adjak neki du tápszert is, cici után. Meg azt, hogy elkezdthetem az almát is, később az alma + házt kekszet, sütőtök krumpli kombinációkat.
Egyébként a babám jókedvű, mozgékony, hason nem annyira szeret lenni, mert a kezei még nem olyan erősek, járunk gyógytornára is. A géneket nézve én alacsonyabb vékony alkatú vagyok a párom magas, kicsit túlsúlyos. Szerinted kell aggódnom?
Szilvi
2011. december 06. keddBocsánat a hosszú levélért, de benned bízom és megfogadom a tanácsodat, még annyit, hogy a beba pro 1-et írta fel az orvos és ha napi szinten nem hízza meg a kg*150-et akkor du adjak neki tápszert szopi után.
Előre is Köszönöm válaszod.
Szép estét!
Vida Agi
2011. december 10. szombatA hízása teljesen normálisan alakult és a súlya is rendben van, ehhez a súlyhoz naponta 120 gramm*testsúlykilogrammot kell ennie naponta. Ha egyébként kiegyensúlyozott, naponta legalább 5-6x pisil vagy kakil és havonta legalább 400 grammot hízik, akkor nincs szüksége pótlásra. Ha úgy látod, éhes, szoptasd estefelé gyakrabban, akár óránként is.
Zita
2011. október 22. szombatKedves Ági!
Az én kisfiam most két hónapos és egy rossz szavam se lehet rá. Egy mosolygós, jó kedvű baba. Mostanában viszont azt vettem észre, hogy nap közben egyre kevesebbet alszik, és ha alszik is elég nyugtalanul.Jobban szeret a hasamon, mellettem vagy a kis hintájában aludni, mint a kiságyában. Nem tudom ez miért van?Elrontottam volna és már hozzá szokott volna ehhez?Az esti fektetés is elég hosszadalmas nála.Elkezdjük a fürdetést fél 7-kor, utána cicizik kb 7-től vagy negyed 8-tól és mikor azt hinném, hogy már alszik, hirtelen felriad, kipattannak a szemei és fél 10-ig nem is akarnak leragadni.Akkor is csak úgy, hogy a hasamra fektetem és ott alszik el!Mit tanácsolsz mit tegyek, hogy szoktassam rá arra, hogy magától aludjon el?Evés terén elég jól és ügyesen eszik.Napközben általában tartja a 4 órát két evés között és este is csak egyszer kell fel enni általában 1 és fél 2 között.Mit tanácsolsz, hagyjam még, hogy hajnalba is felkeljen enni vagy kezdjem el leszoktatni róla?Köszönöm válaszod!
Zita
Vida Agi
2011. október 23. vasárnapNappal: a kor előrehaladtával egyre kevesebbet alszanak a babák, 2 hónaposan nagyjából 3-4×45-90 percet szoktak aludni. Evés után mindig legyen ébren, amíg el nem álmosodik és utána, amikor már álmos, akkor tedd le aludni. Azért alszik ölben vagy hintában jobban, mert mindkettő a magzati létre emlékezteti. Ez nem gond, de idővel jobb, ha megszokja a kiságyát, mert később már nehezebb átszoktatni. Segíthet, ha elalvás előtt egy takaróba csomagolod és úgy fekteted le.
Este: azért nem akar aludni, mert este már hosszabban akar ébrenlenni, mert már tudja, hogy most jön a „hosszú” alvás. Legyen ébren az utolsó etetés után ameddig csak tud, akár 2 órát is. Ha már nagyon álmos, akkor menjetek fürdeni, majd szopi közben aludjon el, így biztosan gond nélkül le lehet majd tenni az ágyába.
Karolina
2011. október 17. hétfőKedves Agi!!!
Ket problemaban is kerem tanacsod.
ket eves es harom hos lanyom, nagyon nehezen alszik delben es este is el, ordit, kiabal, sir, enni inni ker,(bar nem ehes csak hogy huzza az idot!) Wc-re kereszkedik tobbszor, lefekvestol szamitva masfel ket oran belul alszik el, es ejszaka is tobbszor felsir. mi lehet az oka? nagyon turelmes vagyok vele mindent megcsinalok amit ker, a ferjem szerint mar szandekosan ugraltat, de ugy gondolom ha nem elegitem ki az igenyeit, rosszabbra fordul a helyzet. mi valthatta ki ezt a viselkedest es bimen segithetem hogy konnyebben aludjon el.ha melle fekszem megnyugszik, de sajnos ezt nem tehetem ugyanis a pici lanyom miatt allando keszenletben kell allnom. tul korai lenne ha kimaradna a deli alvas? akkor este talan faradtab lenne es hamarabb elaludna? amugy minden reggel 8-kor kelltem.
Masodik lanyom 3 hos, anyatejes, szeklete ritkan van, akar 4-5 napig sincs egyalltalan es mikor van zoldes szinu kisse nyalkas es szuros szagu. tudom hogy a magfazas jele de nincs megfazva. szuletese utan 2-3 hetig volt csak kremes sarga szinu azota ilyen. maskulonben szepen fejlodik, nyugodt, kiegyensulyozott baba, az ejszakat atalussza, semmi gond nincs vele.
Elore is koszonom a valaszod es ellnezest a hosszura sikerult level miatt.
udvozlettel Karolina
Vida Agi
2011. október 23. vasárnapA megoldás egyszerű: nem akar elaludni, ráadásul rájött, hogy milyen taktikákkal tudja húzni az időt, mire vagy vevő. Pont az a gond, hogy mindent megcsinálsz, amit kér, mert így tudja, hogy lehet rád hatni, tud téged irányítani. Próbáld meg, hogy elmondod neki, hogy mostantól, ha lefekszünk, akkor alvás van. Előtte kap inni, pisil stb. Megcsináljátok közösen az ágyat, elolvasod a mesét, aztán puszi és kimész. Ha visszahív, akkor megmondod, hogy most márpedig aludni kell, és nem teljesíted az időhúzó kívánságait, nem állsz le vele alkudozni.
Reggel ne ébreszd fel, egy gyerek akkor alussza ki magát, ha magától ébred reggel, semmi értelme nincs felkelteni.
Anyatejes babáknál gyakori a ritka széklet, akár 7-10 napig is kimaradhat. A zöld széklettel nem kell foglalkozni, ezt okozhatja az, hogy zsíros az anyatej, de mivel egyébként nincs semmilyen más tünete, teljesen ártalmatlan dologról van szó.
Kriszti
2011. augusztus 27. szombatKedves Ági!
Kisfiam 12 hetes 3150 grammal született és 6-6,5 kg között van jelenleg. Egy nagyon boldog, mosolygós, kiegyensúlyozott, soha nem síró, nyugodt baba.
Nálunk a napi rend inkább hozzánk lett kialakítva, ami azt jelenti, hogy 1/2 10 – 10 között van este a fürdetés és 10-11 között az utolsó evés. A kicsi jó evő, nekem rengeteg tejem van, így jókat is alszik napközben is, illetve éjszaka is. Általában 5 körül kell újra (van hogy 4, esetleg 1/2 6), utána azonnal visszaalszik és 8-1/2 9-ig tovább alszik. 6 hetes korában szoktattam az önaltatásra, ami lényegében azonnal működött és azóta is, így én csak puszit adok Neki, szép álmokat kívánok, lerakom és ott hagyom.
A kérdésem az lenne, hogy számunkra ez egy kényelmes megoldás, de az ő szempontjából nem lesznek-e problémák a későbbiek folyamán, ha ilyen későn fekszik és nem 8 körül van a fürdetés, utána evés és alvás? Nem szeretném, ha ebből később gondjai lennének, de én sem szeretnék éjfél-1 körül kelni etetni, mikor épp elaludtam.
Válaszodat előre is köszönöm. Kriszti
Vida Agi
2011. augusztus 29. hétfőTapasztalatból mondom, hogy semmi gond nem lesz: mi is későn fektettük a nagyobbik fiamat, mert ezt szerette, a kisebbik korábban szeretett feküdni csecsemőkorában, ő magától követelte az este 8-as fekvést. Óvodáskorra mind a ketten ugyanakkor fekszenek és kelnek teljesen maguktól, szerintem ilyen kis korban az a legjobb, ha akkor fekszik és kel, ami mindenkinek jó, később majd megszokja, ha máskor kell kelni/feküdni.
Mira
2011. szeptember 05. hétfőKedves Ági!
Az én babám most 6 hetes, a blogok olvasásából és a személyes tapasztalatokból ítélve egyenlőre mintaszerűen fejlődik, nyugtatható, mosolygós, rendesen hízott eddig. Az első 4-5 hétben még 3 óránként keltegettem, az utóbbi napokban kezdtem átállni az ő igényeire, nappal van hogy 4 órát is kibír két etetés között, éjszaka pedig 5 napos korától 5-6, van hogy 7 órát is alszik. Általában 6-7, de van hogy 8x is eszik egy nap, 8-kor van fürdetés, utána még 2x eszik. Az utolsó etetés nagyon hosszúra szokott nyúlni, van hogy 2-3 órán keresztül szopizik, de ezt csak este játsza el, napközben nem. Ez talán azért van mert „felkészíti magát” a hoszabb alvásra?:-) Tudom, hogy ez neki megnyugtató is, de sokszor percekig idegesen rángatja is a mellemet, húzigálja, mintha gumiból lenne, ezért ezek az esték mind fizikailag, mind lelkileg megviselnek.
Másik kérdésem az lenne, hogy normális, hogy egy 1,5 hónapos csecsemő ennyit kibír éjszaka?
Előre is köszönöm a válaszod:
Üdv. Mira
Mira
2011. szeptember 05. hétfőAzzal is tisztában vagyok, hogy estére kevesebb a tej, viszont táplálóbb, már nem méregetem, de a nagy nyelésekből kb.re meg tudom ítélni, hogy a napközbeni mennyiséghez képest mennyit eszik. Úgy gondolom elég a tejem este is, és van hogy napközben 1 mellemből elég neki annyi, este pedig van hogy többször kell mindkét mellemre oda-vissza rakni. Időnként el-el szenderül, és mikor már azt hinném elég volt neki, befejezte, elaludt, hirtelen felriad és megint cicit követel, és újra úgy rángat, mintha még semmit nem evett volna. Viszont mivel valóban sokat alszik éjszaka, gondolom jól lakott, csak ez a késő esti procedúra nem értem miért van és vajon meddig fog tartani.
Üdv. Mira
Vida Agi
2011. szeptember 10. szombatIgen, ez azért van, mert készül a hosszú alvásra. A nagyobbik fiam is csinálta kb. 3 hónapos koráig egyre csökkenő mértékben, aztán elhagyta. Este kevesebb a tej, a baba fáradtabb (akkor is, ha aludt napközben), ezért igényli ezeket a hosszú szopikat. Ilyenkor már lassabban jön a tej, ezért „rángatja” szopi közben a mellet, de ez a hasfájás jele is lehet. Cserébe viszont így tényleg jóllakik, ezért alszik ilyen hosszan (ami egyébként normális, örülj neki, hogy éjjel ilyen jól alszik)
Erika
2011. augusztus 20. szombatKedves Ági.
Segítségedet kérném.Van egy 3hónapos kislányom aki tápszert kap nappal 60ml eszik,este elalvás előtt 120ml.Éjszaka 1óra körül kicsit mozgolódik,nem kel fel teljesen és ilyenkor enni adok neki 120ml eszik.A kérdésem az volna várjam meg míg fel kell és sír utána adjak neki enni,vagy lehet fel se kelne,végig aludná az éjszakát.Nem eszik keveset 60ml 3hónaposan?Előtte 120ml evett,de pár hete megelégszik ennyivel.Széklete is csak 2naponta van,zöldes színű.
köszönettel:Erika
Vida Agi
2011. augusztus 23. keddNem egyenként kell mérni az etetéseket, hanem összeadni, mennyit eszik a nap folyamán. 5 kilós súly felett testsúlykilogrammonként 120 grammot kell ennie, ha tehát pl. 6,2 kilós akkor 6,2×120 gramm a tápanyagigénye, de a nagy meleg miatt lehet kicsit étvágytalanabb is.
Enni akkor kapjon éjszaka, ha felkel és sír, mivel a babák éberebben alszanak, ezért előfordulhat, hogy ő felkel, forgolódik, vagy csak álmában nyöszörög és ezt te úgy értelmezed, hogy biztosan enni kelt fel.
Andrea
2011. augusztus 15. hétfőKedves Ági! A babám 3 hónapos és eddig igény szerint szoptatom. Sajnos elég kevés a tejem, ezért ez 2 óránkénti evést is jelent, kivéve éjszaka, akkor 4 órát is kibír. Már mindent megpróbáltam a tejszaporításra, de semmi sem segít. Ráadásul a tápszert sem issza meg semmilyen módon, de még a lefejt tejet sem, csak szopizni akar. Kiköpi a szájából a cumit, a tápszert pedig kiengedi a szájából, még a fejét is elfordítja:-) Ez esténként néha azt jelenti, hogy kb 6 órától elalvásig 9 óráig szinte folyamatosan szopizunk, szerencsére nagyon türelmes és nyugodt baba, csak rettenetesen sajnálom, hogy nem tud mit enni. Eddig havonta 1 kilót hízott, most a hízás legutóbb már csak heti 18-20 deka lett. Van esetleg tapasztalatod a Szoptanít nevű eszközzel, talán azzal elfogadná a pótlást. Létezik olyan, hogy a gyakori szoptatástól nem, több, hanem kevesebb teje lesz valakinek? Nálam ráadásul egyik napról a másikra is változik a helyzet, egyik nap jobban van tej, szó szerint a következő nap szinte semmi. Mi befolyásolhatja ezt ennyire?
Igaz már a második babám eddig is több tejcsit kapott, mint az első, aki 5 hetes kora óta kapott tápszert és 4 hónaposan már nem akart szopizni, neki fejtem 6 hónapos koráig. Félek, hogy a lányom is, ahogy nagyobb lesz elveszti majd a türelmét és abba hagyja a szopit a gyenge kínálat miatt.
Nagyon sokat segítettekk a tanácsaid eddig is Ági, ha nagyon elkeseredtem ezeket olvasgattam, most inkább csak a szívemet akartam kiönteni. Üdv
Vida Agi
2011. augusztus 17. szerdaHa heti 180-200 grammot hízik, akkor nincs szüksége pótlásra, mert ez bőven több, mint amennyit 3 hónaposan híznia kellene 🙂 Ebben a korban, ha megvan a havi 400 gramm hízás, és emellett napi 5-6 alkalommal van pisi vagy kaki, akkor elég a tejed. Ha kevés lenne, akkor éjjel sem aludna ilyen sokat, ráadásul 2 óránkénti szopizás mellett nem apadhat el a tejed. Ingadozások persze lehetnek, ez a te hormonális ciklusodtól is függhet, ha kevesebbet iszol az is számíthat, de növekedési ugrás is befolyásolhatja.
Adri
2011. szeptember 12. hétfőSzia!
Nekem tejszaporításra a görögszénamag tea nagyon bevált.
Próbáld ki,ha még nem tetted. 🙂
ancsa
2011. augusztus 15. hétfőKedves Ági!
A kisfiam most 9 hetes,igény szerint szoptatott. A születési súlya 3850g jelenleg 6050 g. Az első két hetet gyerekosztályon töltöttük,( ahol antibiotikus kezelést kapott intrauterin fertőzés miatt), ahol 8x evett /10 percet szoptathattam a maradék 20 percet pedig tápszer adásra kaptam, egy evésre 100 ml körül evett ami főleg tápszer volt mivel az idő rövid volt és a stressz miatt tejem sem nagyon volt/. Majd 2,5 hetes haza jöttünk és próbáltam szoptatni, és adtam neki pótlást is ami anyatej volt ami az anyatejgyűjtő állomásról kaptam. Próbáltam inkább szoptatni így 4-5 hete már nem adtam neki pótlást. Most jelenleg ott tartunk hogy éjszaka is 1,5-2 óránként kelünk, nagyon ritka mikor 3 órát kibír.
Mai napon a széklete is kissé zöld volt amit úgy olvastam hogy a túletetés jele. Egyébként lusta mert sokszor belealszik a szopásba.Mit tehetnék hogy egy kicsit hosszabbítani tudnám az időt 2 szoptatás között?
Vida Agi
2011. augusztus 17. szerdaHa ilyen gyakran kel, annak több oka is lehet az éhségen kívül:
1. Fáj a hasa, és emiatt kel. Ha a lábát huzogatja ilyenkor, erőlködik, akkor ez lehet az ébredés oka, és nem az éhség.
2. Mivel belealszik a szoptatásba, visszateszed az ágyába, holott ő még nem lakott jól addigra. Próbáld meg, hogy egy-egy szoptatás alkalmával akár 40-50 percig is szoptatod, ha elalszik, akkor a válladra teszed, megbüfizteted, hogy felébredjen és utána folytatod a szoptatást, így tényleg jóllakik majd és hosszabb időt kibír.
Dudás Bernadett
2011. augusztus 04. csütörtökKedves Ági!
Az én kisfiam 8. hetes,anyatejes kisbaba.
Este elalvás előtt rendesen eszik,általában 8-9 között mindig elalszik és éjfél-2között ébred fel először.Utána hajnal 5-6körül kel enni.Viszont ezt követően felekel 7körül és enni kér majd ezt csinálja kb. óránként reggel 9-10ig.Próbáltam tovább ciciztetni de mindig elalszik rajta és inkább óránként felkel.majd délelőtt ismét rendesen cicizik és akkor vissza is alszik 2-3 órára.Nappal ha elmegyünk valahova 3-4 óra múlva lesz éhes,viszont ha itthon vagyunk van,hogy 2 óránként is kér enni.Nem tudom ez problémát jelent-e mert a védőnő szerint ilyenkor már 4óránként kellene ennie.A napirendünk reggel és este ugyanaz csak napközben változó.Ez mennyire jelent problémát?Jó-e így az evése a kisfiamnak?A súlya 5200gramm.Válaszodat előre is köszönöm!
Betti
Vida Agi
2011. augusztus 07. vasárnap8 hetesen nem kell még 4 óránként ennie, kapjon nyugodtan akkor, amikor kéri. Az sem gond, hogy reggel gyakrabban kéri, ez is normális 8 hetesen.
Évi
2011. július 07. csütörtökKedves Ági!
8 hetes babámnak a nappali alvásai elég változóak, s az utolsó nappali alvása 5 és 7 között bármikor végződhet így az utolsó tejecskét is változó időben kapja. Eddig úgy gondoltam jobb neki ha az esti fürdés után issza a tejet, büfizik kicsit, és aztán 10 perc „esti mese”, ezután ha beteszem a kiságyba rögtön elalszik. Mostanában 8 és fél9 között ez lezajlik és alszik reggel 5ig, nagyon nyugodtak az estéink, teljesen beállt erre. Ritkán viszont van, hogy felébred még és fél órát panaszkodik, kiköpdösi a cumit, még ki kell venni ölbe kicsit és csak aztán alszik el. Ilyenkor azon gondolkodom, hogy esetleg még nem emésztett eleget az utolsó tején, s fürdés előtt kellett volna etetni. Melyik a jobb? Ha fürdés előtt vagy után vacsorázik? Csak eddig akárhányszor vacsizott fürdés előtt, akkor mire végeztünk és felöltözött ráhányta a tejet a pizsire. 😀 Köszönöm!
Vida Agi
2011. július 08. péntekÉn amellett vagyok, hogy fürdés után legyen a vacsora, kivéve, ha addigra már annyira fáradt a baba, hogy nem tud enni.
Hadnagy Ilona
2011. június 07. keddKedves Agi!
Kisfiam 2 honapos,alvasi problemaink vannak. Napkozben van ugy, hogy egyaltalan nem alszik, maskor is csak keveset, egyszer 1-2-esetleg ritkan 3 orat. Ilyenkor babakocsiban alszik el es levegon van vegig.Este 8 korul furdetes, szopizas(anyatejes de kap egy keves potlast), majd a kisagyban magatol elalszik 1 es 2 korul ebred, szopi ujra, majd 4 es 5 kozott, azutan maxlszik egy orat es tobbet nem alszik vissza, akkor is sokat mozog es nyoszorog.nappal akar 2 vafy egy orankent is szopizunk. mit tehetnek. koszomom a valaszt elore is
Vida Agi
2011. június 17. péntekA gondot az okozza, hogy mivel igény szerint szoptatod, ezért szopi közben kipiheni magát és emiatt nincs igazán napirend. Próbáld meg azt, hogy alvás után mindig eszik, utána ébren van, ameddig el nem álmosodik (ebben a korban kb. 1,5 óra után már nagyon álmosak szoktak lenni), ekkor fektesd le a kiságyba és hagyd, hogy magától elaludjon (ha sír, simogathatod a hátát). Éjjel hasfájás miatt is nyöszöröghet, de ebben a korban egyébként is éberebben alszanak a babák, forgolódnak, aktívak az ágyban, ezzel nem kell foglalkozni.
Hadnagy Ilona
2011. június 17. péntekNagyon szepen koszonom a tanacsot!
gabi
2011. június 02. csütörtökkedves Ági!
tudna segíteni, hogy mennyit kell enni egy 2 hete babának? 3740grammal született, a korházból 3470 grarmmal jöttünk haza, császár miatt sajnos cssak a 4ik napon indult be a tejem.
azóta kb. 30-60 ml között eszik(,kb300at naponta) fogyása megállt, jelenleg 3490gramm (jelenleg 9 napos). általában 8x szopizik 1 nap. nappal szinte csak eszik, alszik, éjjel viszont egyfolytában sír. képes lenne egész éjszaka cicin lenni.
kevéslem ezt a mennyiséget amennyit eszik. habár a babám evés után elalszik és elégedetten mosolyog, napközben havisszateszem a kiságyba el is alszik. éjszaka viszont amint beteszem felébred és sír.
mi lehet a baj? már hasfájásra is gondoltam, mert elég sokat pukizik
létezhet hogy éhezik a babám, vagy egyszerűen csak kisebb étvágyú?
köszönettel
Gabi
Vida Agi
2011. június 03. péntekTestsúlykilogrammonként 150 grammot kell ennie naponta, azaz, ha most 3490 gramm a baba, akkor 3,49*150 grammot kell ennie = 523 grammot/nap.
Mivel ő 8x szopizik, ezért nem gondolnám, hogy csak 300 grammot eszik, sem azt, hogy éhezne, ha igény szerint szoptatod, akkor a tejed sem lehet kevés. Szoptasd nyugodtan, amikor kéri és idővel beáll a rendszer.
Éjjel az lehet a gond, hogy összecseréli a nappalt az éjszakával, ami ebben a korban még normális. Nappal ne hagyd 3 óránál hosszabban aludni, ébreszd fel, és ha evés közben nem alszik el, akkor ne tedd evés után rögtön le az ágyba, hanem legyen ébren, így idővel beáll a nappal-éjszaka ritmus.
gabi
2011. június 05. vasárnapkedves Ági,
mérem hogy mennyit eszik a babám (igaz, digitális mérleg ami átlagol, nem a legjobb) a tegnapi napon, kb 400at evett, pedig 8x evett. és csak akkor vettem le a ciciről amikor már végképp nem kérte vagy annyira elaludt. most mértem, a súlya 3540 gramm. tehát még mindig nagyon messze van a születési súlyától.
az elején tudom hogy keveset kapott mert nem volt még annyi tejem és azt hittem eleget adok. most hogy mérem és próbálok minden estetés alakalmával min 50 ml-t adni neki (tejem pedig még van, mert ha megnyomom a mellem jön belőle), az alábbi súlynovekedés tapasztalható:
05/27 3470 itt jöttünk haza a kórházból
05/29 3470
06/02 3490
06/04 3520
06/05 3540
mit csináljak. adjak neki még tápszert a szopi után?
06/07én leszünk 2 hetesek.
köszönöm szépen
Gabi
Vida Agi
2011. június 11. szombatNem kell neki tápszert adni, szoptasd továbbra is igény szerint, hiszen szépen beindult a hízása.
gabi
2011. június 17. péntekköszönöm a tanácsokat. azóta szépen megindultunk. igény szerint szopatom. tegnap mértük, 3900gramm:-) kedden leszünk 1 hónaposak. szerintem addigra elérjük a 4kgot is bőven.
már egyre többször van hogy a 140et is. megeszi.
köszönöm a segítséget
manokka
2011. június 12. vasárnapKedves Gabi, olvasva a problémád én is hasonló cipőben jártam. Az elején én is folyamatosan méregettem a babust, de szerintem felesleges. Nálam az jött be, amit az Ági is írt, hogy igény szerint, amikor kéri. Mi már 2,5 hónaposak vagyunk és kicsit több, mint 6 kg a súlyunk (3000 grammal született és 2830 grammal jöttünk haza a kórházból) Azóta csak anyatejet adok neki, meg most, hogy meleg van sok vizet is megiszik. Nekem a súlygyarapodásról azt mondta a gyerekorvos, hogy ilyen kis babánál heti 100-150 gramm az ideális hízás. Mondjuk nálunk meg is volt. Remélem tudtam segíteni.
Egy anyuka
TimiK
2011. május 18. szerdaKedves Agi,
Nem is tudom, hol kezdjem…Van egy gyonyoru 9 hetes kislanyom.Most mar lassan egy hete probalom altatni, hogy egyedul aludjon el, de szinte mindig-hacsak felig meddig mar el nem aludt eveszet utan(lasd este)-amint lerakom a hasara, azonnal sirni kezd es csapkodni kezzel, labbal es hiaba susogok neki es simogatom kozben a hatat, eltart jo darabig-20-30 percig(csak nagyon ritkan 10,vagy kevesebb), mire elalszik.Felek atttol, hogy tul koran kezdtem el az altatast, es esetleg az o kis lelkivalagaban kart okoztam ezzel, de ugy erzem, mar keso visszakozni. Nem ertem, miert hadakozik enyire-csak akkor rakom le, amikor mar asitozik(kb. 1 ora-masfel-de akkor mar nagyon elhuztuk amit ebredestol elalvasig bir ki).Rengeteget sir, csak remenykedem, hogy unatkozik(miota van rendszerunk -ebredes,etetes,nezelodes,jatek,majd alvas-mar kevesebbet).Nem ertem miert hadakozik ennyire, lehet, hogy valamit rosszul csinalok?Vagy tul koran kezdtem?Nagyon jokat eszik, most 4480 g a sulya.
Elore is koszonom a tanacsodat.
Vida Agi
2011. május 27. péntekAz elalvás 2 dolgon múlik:
1. Elég fáradt legyen a gyerek
2. Tudja, hogyan kell elaludni.
Nálatok mind a kettő hiányzik még, de ez majd kialakul, ha megteszed a szükséges lépéseket.
1. Inkább várj még egy kicsit, és kb. 1,5 óra után fektesd le, amikor már nagyon álmos.
2. Próbáld meg, hogy kis dédelgetés-ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.
Ha mindig ugyanúgy csinálod az altatást, akkor idővel megtanulja majd, hogy most alvás jön és hogyan kell ilyenkor elaludni, ezért következetesen ragaszkodj az altatás módjához még akkor is, ha az első alkalmakkor ez kicsit több idő.
Ancsa
2011. május 12. csütörtökKedves Ági!
Kislányom 6 hónapos. 3 hónapos koráig átaludta az éjszakát vagy 1szer szopizozz hajnal 4körül. Azóta vsizont 2szer is felkel enni. A hozzátáplálást már megkezdtük.
Este fél9körül szopizik és 9körül már alszik is, de éjfél-1 óra között már fel is ébred. Ez jóformán csak 3órás alvás, nagyon messze van az általad említett 5-6 órától. És 4 körül kel enni megint.Fogzás miatt lehet ez az ébredés? Vagy már laktatóbb vacsorára lenne szüksége???
Válaszodat köszönöm.
Vida Agi
2011. május 18. szerdaAhogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. 1 éves korig teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként megéhezik a baba, ilyenkor nem szabad cumit adni neki, vízzel vagy teával itatni, mert akkor általában még gyakrabban ébred és éhes marad, hanem meg kell etetni. Meg lehet próbálni, hogy laktatóbb vacsorát kap már és akkor elmarad az első ébredés, de mivel a kicsik emésztése gyors ebben a korban, a „megtöméses” technika nem mindig szokott beválni.
KlaudiaGY
2011. május 04. szerdaSzia Ági!
Kérlek segíts!!!!
15 hónapos iker babáim vannak minden rendben volt eddig!!
Sajnos egy hosszú betegség miatt rendesen felborult minden amit szépen kialakítottam nálunk.
A fiam csak úgy hajlandó elaludni egy ideje ha bent maradunk a szobába, ha észreveszi hogy kiosonunk akkor máris ordít. hogyan tudnám visszaszoktatni hogy újból nélkülünk tudjon elaludni??
Általában bent maradok vele a szobában próbáltam a ki be megyek módszert de reménytelen volt. Sajnos ha a Lányom sem akar elaludni akkor van a NAGY BAJ MERT ORDÍT MINDEGYIK!!!!! (Napközben külön szobában alszanak, hogy ne zavarják egymást ha esetleg az egyikőjük előbb felébredne!)
A másik probléma az éjszakai evés.
Kérlek segíts abban hogy hogyan tudnám leszoktatni őket róla!
A fiam általában 2 fele felkel enni megeszi a tápszert és alvás tovább aztán kb 6 fele megint eszik.
A lányom ha jól eszik vacsit akkor általában csak reggel 6-7 fele eszik, de valamiért nem akarnak rendesen vacsizni.Így hát ő is felkel persze más időpontban így minimum négyszer ötször biztosan fel kell kelni csak etetni, ha más probléma van fogzás esetleg, már nem is számolom a felkelések számát.Próbáltuk a tejpépet főzelékre váltani de még a tejpépet jobban ették! Mit csinálok rosszul????? 🙁 Kimerülés szélén állunk a férjemmel 🙁
Olvastam hogy nem lesz akkora étvágyuk sem leköti őket a járás meg a felfedezés de ennyire!!!
Szinte alig esznek ebédet is.A Nasit kerülöm így azt sem lehet mondani hogy a nasi miatt nem esznek. A súlyuk megvan szépen fejlődnek!, de lehet hogy a napközbeni nem evés is befolyásolja az éjszakai?????
Várom mielőbbi válaszod!
Üdv: Klaudia
Vida Agi
2011. május 18. szerdaEbben a korban minden kicsi igényli, hogy egy kicsit ottlegyél vele, amikor elalszik, ez a szeparációs szorongás következménye. Segíthet, ha este néhány napig Apa fekteti le, mert tőle jobban elfogadja az elválást (te addig bújj el, ne lásson, ne halljon a kicsi, mintha nem is lennél otthon)
Az a helyzet, hogy másfél éves korig a legtöbb baba még legalább 1 éjszakai evést meg szokott tartani. Ha úgy gondolod, hogy ilyenkor már nem éhesek (ez abból látszik, hogy nem eszik meg a teljes adagot, csak keveset esznek éjjel), akkor éjjel adj nekik következetesen csak vizet, ez segíteni szokott.
Segíthet még a Mesélő Hold nevű illóolaj is, hogy nyugodtabban aludjanak a gyerekek, ezt a szobájukban lehet párologtatni éjszakára.
Bíró Ferencné Marika
2011. április 26. keddKedves Ági!
Kincsem, 3 hónapos kislány, és mostanában nagyon rendszertelenül szopizik. Eddig 3-4 óránként evett, most viszont hol óránként, hol 2 óránként. Természetesen folyamatosan mérem, és csak 130 grammokat eszik, kisebb korában 170-180 grammokat evett. Súlya tökéletes 6 kiló 30 deka, magassága 62 cm.
Mit tanácsolsz, mit tudok tenni annak érdekében, hogy ne egyen össze vissza?
Köszönöm
Vida Agi
2011. május 01. vasárnapAzért eszik összevissza, mert 3 hónaposan van egy növekedési ugrás, amikor átmenetileg gyakrabban eszik a baba, ettől megnő a tejmennyiség, és utána visszatér az eredeti állapot.
B. Móni
2011. április 03. vasárnapKedves Ági,
Újabb kérdéssel fordulok hozzád. A pici fiam 9 hónapos. Foga még nem bújt elő. Kb. 2 hete ült fel önállóan és rá két napra fel is állt. Azóta folyamatosan állni szeretne és minden adandó alkalmat kihasznál, ahol fel tudja magát húzni állásba. A nappalai elég mozgalmasak. Enni eszik rendesen. Este nyolckor van fürdetés aztán szopi és elalvás, amivel idáig semmi gond nem volt. Azonban kb. 1 hete minden éjszaka felsír első körben 11 óra magasságában, majd f1 körül. Amikor felsír, akkor a szeme csukva, de megfeszíti magát, a fejét hátracsapja ( hason alszik ), a fenekét feltolja. Simogatni szoktam a hátát és úgy egy kis idő után megnyugszik és elalszik. Aztán ha később felébred 1-2 fele, akkor megszoptatom, mert éhes. Napközben Silicea-t adok neki. Nem értem mi lehet a baj. Eddig nem csinálta azt, hogy ennyire keservesen sír fel. Éjszaka egyszer felébredt mert éhes volt, de aztán rögtön vissza is aludt és aludt reggelig. Most viszont ez a folytonos felsírás. Számára is kimerítő és számunkra is. Tudsz segíteni? Mi lehet a gond és mit csinálhatok vele, hogy könnyebb legyen neki is? Nem lehet, hogy izomláza van?
Előre is köszönöm a segítségedet!
Móni
Vida Agi
2011. április 05. keddEzt a mozgásfejlődés miatti fokozott élénkség okozza. Ha csak álmában sír, nem kell bemenni hozzá. Ha felébred, akkor nyugtasd meg. Ha nappal segít neki a Silicea, akkor adhatod éjszakára is, ez is segíthet.
Nóri
2011. április 03. vasárnapMég hozzátenném, hogy a kicsi fiam eddig éjjel csak 3 óránként evett, és arra számítottam, ez majd ritkulni fog, végül átalussza az éjszakát, mint a bátyja annak idején. Lehet, hogy kevés a tejem? Éjjel ülve szoptassam, hogy ne szokjon az ágyamba? Mit kellene másképp csinálnom?
Vida Agi
2011. április 12. keddHa 2 óránként szoptatsz, akkor nem hinném, hogy kevés a tejed. Ha viszont korábban ritkábban evett és most kezdett megint gyakrabban enni éjjel, annak több oka is lehet:
1. növekedési ugrás – ez csak átmeneti, általában 1-2 hét után visszaáll a ritkább evés,
2. fogzik és ezért kezdett gyakrabban felkelni.
Nóri
2011. április 03. vasárnapKedves Ági!
Kisfiam majdnem 5 hónapos és több mint 7 kiló. Nappal is 2-3 óránként eszik (anyatejes), főleg délután etetem sűrűbben, de nem tudom mire vélni, hogy éjjel is 2 óránként kér enni. Ilyenkor nem ébred fel, csak nyöszörög majd sír és evés után vissza is alszik. Külön alszik a kiságyában, de szoptatáshoz magam mellé veszem és többnyire el is alszunk, aztán ha felébredek, visszateszem a saját ágyába.
A bátyja(aki most 26 hónapos és sok figyelmet igényel) nála jobb étvágyú és gyorsabban hízó baba volt, ő 5 hónaposan már csak 1x evett éjszaka és féléves korától átaludta az éjszakát (este 8-tól reggel 5-ig).
Lehet, hogy a kisebbik fiam éjjel pótolja be a figyelmet és a közelséget? Én úgy gondolnám, hogy nappal 3, éjjel 4 óránként kéne ennie, persze igény szerint szoptatom, de mégis mikor számíthatok a szopik ritkulására? Nem rontom el azzal, hogy mellettem alszik fél éjszaka? Egy szobában alszunk hárman a 2 fiammal, de ha a kicsi átalussza az éjszakát (ami most reménytelenül távolinak tűnik így hogy eszik este 7, 9, 11, majd éjjel 1, 3 és 5 órakor), vissza szeretnék költözni a férjem mellé.
Vida Agi
2011. április 12. keddHa egy szobában (de különösen, ha egy ágyban) alszotok, akkor a baba felszínesebben alszik, ezért amikor félálomba kerül, gyakrabban kéri a szopit, ezért ezen akkor tudsz változtatni, ha külön szobában altatod. Minden gyerek más, van, akinek gyorsabb az emésztése, gyakrabban kér enni és van, aki ritkábban nagyobb adagokat eszik. Valószínűleg nála akkor ritkulnak az éjszakai evések, amikor már nappal is ritkábban eszik majd.
Szilvi
2011. március 31. csütörtökKedves Ági!
A kisfiam 9 hetes és este valamikor elalszik 8-kor,de valamikor csak 9:30-kor.Alszik kb. 4-5 órát,szopizik és utána 1-1,5 óránként fel kel!Nappal nagyon változóan alszik,valamikor többet(olyankor alig van fent egy pár órát összesen) ,valamikor kevesebbet(Olyankor nem alszik csak 1-2 max. 3 órát)!A kiságyában nem alszik el nappal csak este!Sokszor óránként eszik!Mit tanácsolsz?Mikor fogja átaludni az éjszakát?
Vida Agi
2011. április 08. péntekErre mondják azt, hogy összecseréli a nappalt és az éjszakát. Ebben a korban a babák nappal kb.3-4x 1-2 órát szoktak aludni. Próbáld meg, hogy etetés után ezentúl alaposan megbüfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ha már nagyon álmos (kb. 1 óra játék után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog. Ne hagyd 2 óránál hosszabban aludni nappal és sose tedd le evés után azonnal, hanem pelenkázd be (erre akkor is felébred, ha egyébként elszenderült szopi közben). Kell néhány nap, amíg a bioritmusa átáll az új rendszerre, utána már megszűnik az éjjeli ébrenlét.
Szilvi
2011. április 08. péntekKöszönöm a válaszod!Remélem sikerül helyre állítanom!
Niki
2011. március 25. péntekKedves Ági!
1 hét múlva lesznek 9 hónaposak az ikreim, az altatásukkal vannak problémáim nappal és este is. A sétálva, kézben ringatáshoz lettek hozzászoktatva, és itt a tipikus eset, hogy 8-9 kilós gyerekkel (főleg kettővel) már nem könnyű sétálgatni napjában többször (2-szer, 3 -szor gyerekenként + este). Nappal egymás után elringatom őket, este rutinszerűen (egyik babát viszem fürödni, felöltöztetem, elkészítem az esti tápszert, aztán apa vagy mama viszi aludni a szobába, másik babát fürdetem, stb. altatom napppaliban, aztán viszem a szobába aludni). Szeretném úgy megoldani, hogy ne legyek segítségre szorulva, szeretném, ha egyedül is megtanulnának elaludni.
A beteszem az ágyba, majd felveszem , ha sír, ezt megcsinálom 100-szor módszer szerintem ikreknél nem kivitelezhető. 2 gyerekkel egyszerre ezt nem tudom megtenni. 🙁
Válaszodat előre is köszönöm.
Vida Agi
2011. április 05. keddIsmerek olyan ikres mamákat, akik így tanították meg az ikreket aludni, tehát kivitelezhető, csak meg kell csinálni. Amit lehet tenni, hogy ne ébresszék fel egymást a sírással, hogy az egyiküket átköltözteted más szobába, amíg a másikat aludni tanítod és amikor már az egyik gyerekkel sikerült megoldani az alvást, akkor jöhet a másik. De lehet egyszerre is tanítani őket, ha kitartó vagy és következetes, néhány nap alatt megtanulják.
Niki
2011. április 05. keddKöszönöm válaszod! Akkor ezt nappal próbáljam meg először? És ha nappal megy akkor este is, vagy egyből minden alvásnál így csináljak? Köszi 🙂
Vida Agi
2011. április 23. szombatIgen, célszerű rögtön minden alvásnál bevezetni ezt.
Berni
2011. március 24. csütörtökKedves Ági!
Kisbabám 4 hónapos. Rengeteget olvasok arról, hogy ebben a korban és ezzel a súllyal mennnyit és hányszor kellene ennie. Most kb. 6,5 kg. Azt olvastam, hogy ezzel kb. 900-1000 ml-t kéne megennie, kora szerint pedig 5-6 alkalommal 160-200 ml-t. A problémám a következő: ő sokkal kevesebbet és többször eszik. Akár 8-9 alkalommal is, de 700 ml-nél nem nagyon több. Sokszor csak 60-75 ml-t eszik egy alkalommal. Sehogy sem tudom rávenni, hogy többet egyen. Hiába próbálok várni az etetéssel – hátha ha éhesebb, többet eszik alapon – vagy torkaszakadtából ordít, vagy ha mégsem, akkor sem eszik 120-130-nál többet. Volt 1-2 este, amikor este 7-től hajnali 4-ig nem kért enni, de akkor napközben sem evett sokat. Ennek már másfél hete. Ha valamiért abbahagyja az evést, sehogy sem tudom visszacsempészni a szájába a cumisüveget. Büfizés után mindig megpróbálom még egyszer megkínálni, de mindig sikertelen. Sajnos szoptatni már nem tudom, úgyhogy teljes egészében tápszeres kb. egy hónapja. Néhány napon belül szeretném elkezdeni a hozzátáplálást. Alapjában véve jókedvű kisbaba, de az utóbbi időben csökkent a növekedési üteme. Napközben nagyon keveset alszik. Két-két evés között átlagosan 20-25 percet. Tudnál nekem tanácsot adni, hogy hogyan tudnék neki egy jobb napirendet kialakítani mind evés, mind alvás szempontjából?
Előre is köszönöm!
Berni
Vida Agi
2011. április 02. szombatA baba tápanyagigénye nem a korához kötött, hanem a súlyához. 5 kg súly felett naponta testsúlykilogrammonként 120 grammot kell ennie, tehát nem az számít, egy evésre mennyit eszik, hanem, hogy naponta összesen mennyit. Ha ő 6,5 kg, akkor 780 grammot kell ennie nagyjából naponta (de felfelé és lefelé is lehet ettől némi eltérés, nem kell grammra pontosan betartani, tehát nem gond, ha ő kb. 700-at eszik naponta összesen)
3 hónapos kor után csökken a hízás üteme, ez teljesen természetes, önmagában nem gond, ha a havi 400 gramm hízást eléri, akkor nincs miért aggódni.
Alvás: ebben a korban általában 3×30-90 percet alszanak a babák nappal, és két alvás között 2-2,5 órát tudnak ébren lenni (este lefekvés előtt kicsit többet). Próbáld meg, hogy mindig akkor fekteted le, amikor már nagyon álmos, és mindig alvás-evés-játék-alvás a sorrend. Nappal is sötétítsd be félig a szobáját, mert emiatt is éberebben aludhat nappal.
Aniko
2011. március 22. keddKedves Agi!
Kislanyom 5 honapos, meg csak anyatejet kap. Este 7.15-kor vacsorazik, majd furdetes, megvarom az almossag elso jeleit (asitas, szemdorzsoles) es kb. 8-8.15-kor lerakom az agyaba. Sajnos legtobbszor tiltakozik, sir, dobalja magat, szerencsere ez most mar rovid ideig tart, maximum 15 perc es alszik. Ezzel nem is lenne baj, de ejszaka 1-2 szer felsir almaban. Probaltam hagyni, ritkan magatol visszaalszik, de legtobbszor felebred. Ha viszont azonnal „ugrom” es bedugom a cumit a szajaba, akkor minden problema nelkul visszaalszik. Ez viszont eleg faraszto. Vegul hajnali 4 es 6 kozott felebred, akkor megszoptatom,es meg visszaalszik 8-ig. Kerdesem: hogyan lehetne az ejszakai felriadasokat es a hajnali szoptatast felvaltani egesz ejszakas alvassal? Valaszodat elore is koszonom. Aniko
Vida Agi
2011. április 02. szombatSehogy. 5 hónaposan még teljesen normális, ha éjjel 3-4 óránként éhes lesz a baba, mert addigra kiürül a pocakja, ha ilyenkor kicselezed vízzel, cumival teával és nem kap enni, akkor talán visszaalszik, de pár óra múlva megint felsír. Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik.
A maximum, amit ebben a korban elvárhatsz tőle, hogy az éjszaka első felében 5-6 órát nyugodtan aludjon és utána keljen csak fel enni.
kvtga
2011. március 22. keddKedves Ági!
Két kérdéssel fordulok hozzád. az egyik, 6 hetes a kisfiam és az evéssel vannak gondjaink. Amikor hazahoztuk a kórhátból elkaptam egy vírust, így a cicizésen kívül a lefejt tejemet adtuk cumisüvegből. nemrég leszoktattam a cumisüvegezésről (2 hete) és csak cicit kap (sajnos csak bimbóvédővel tudok szoptatni a genetikai adottságom miatt és hónajtartásban). Hozzá is szokott és jól eszik, viszont szopizás közben többször ellöki a cicit és sír, de nagyon. Odakínálom neki a cicit és gyakran abbahygja és eszik tovább. Viszont egy egy ilyen etetés alkalmával (kb.40 perc) legalább 5-6 szor sír. Már mindent kipróbáltam. Álatában megeszik 60grammot, eddig nem is szokott nagy baj lenni, nagyokat nyel, kicsit talán mohó is és utána jön a küzdés. Tisztába is rakom közben, hogy nehogy a pisi vagy a kaki zavarja és utána folytatjuk, de rugkapál és ordít, majd eszik, aztán megint reklamál. Így telik az evés addig amíg már többszöri kínálásra sem kéri a cicit. Általában 90-100grammot eszik összesen. Szopizás után még marad is a mellemben, mert megnéztem többször is fejővel, hogy nem-e elfogyott, vagy lassan jön, de minden rendben ezen a térem. A szopizás kezdetétől a következő szopizásig általában 4 óra telik el. A súlygyarapodásával minden rendben, mert hízik folyamatosan. Mi lehet a gond? Az elején jól ment, semmi gond nem volt. Mit tehetek, vagy mi miatt van ez így?
A másik kérdésem, hogy az esti alvásokon kívül 22 órától reggel 5:30-ig nappal alig alszik többet összesen 3 óránál. ha közben el is alszik többször felriad. Itt is kipróbáltam mindent, cumival alszik el nap közben mostanában a pihenőszékében. Az esti alvásával nincs gond, beteszem az ágyába és alszik is. Ez normális?
Vida Agi
2011. április 02. szombatSzoptatás: ez a probléma több dolog miatt lehet:
1. mivel ritkán eszik (4 óránként), ezért túl mohó az elején, emiatt sok levegőt nyel és fájni kezd a pocakja, ezen segíthet ha áttértek a 3 óránkénti etetésre.
2. gyakori ebben a korban, hogy mivel a szoptatás kiváltja a kicsiből a kakilási ingert is, ilyenkor kezd el fájni a hasa, mert próbál kakilni, nyom. Ezen segíthet, ha a két térdét a pocakjához felhúzva lassan kifelé körözteted, amíg nem sikerül kakilni vagy nem távoznak a szelek.
Nappali alvás: Igen, ez normális, ebben a korban általában 3-4×1-2 óra alvás szokott lenni, a nappali összesen 3 óra alvás normálisnak számít. Elalvás előtt legyen ébren, játsszatok, amikor fárad, akkor fektesd le, és soha ne közvetlenül evés után aludjon nappal, mert akkor a saját emésztése ébreszti majd fel.
Titanilla
2011. március 19. szombatKedves Ági!
Kislányom 18 hetes. 16 hetes koráig napközben 1x aludt kb. 1,5 órát, este 8-kor elaludt és 2-3 ébredéssel, gyors szopizással aludt reggel 8-ig. Széklete napi 1-2 volt. 16 hetes kora óta 3-4 naponta kakil, éjjel 5x is felébred, nyöszörög, szopival visszalszik, sokat pukizik. Ugyanúgy 8-kor alszik el este, viszont van, hogy 5-6 óra körül felébred reggel és csak 9 óra körül alszik vissza egy órácska erejéig.
Mit tegyek, hogy éjjel jobban aludjon, hosszabb ideig? Van, hogy 1,5 óránként ébred.
Csak anyatejet kap, nagyjából 3 óránként napközben, ahogy ő kéri.
Köszönettel
Titanilla
Vida Agi
2011. március 25. péntekElképzelhető, hogy a pocakja fáj éjszaka, ezért kel most gyakrabban (mivel a ritkább kakilás és a rossz alvás nagyjából egyszerre kezdődött.
A másik ok az lehet, hogy fogzik. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
Kata
2011. március 16. szerdaKedves Ági!
Kisfiam 7 hónapos múlt és eddig nagyon jó alvó volt. Egy pár hete viszont gyakrabban ébred.
Este 7 körül kap főzeléket, egy óra múlva fél adag tápszert, majd fürdés után még megszoptatom, így szokott elaludni 9 körül.
Eddig aludt reggel 6-ig, de mostanában felébred 1 körül, nagyon keservesen sír, de meg tudom nyugtatni ringatással, visszaalszik, de fél óra, óra múlva újra sírva ébred. Ha elalszik, akkor is csak 3-ig, 4-ig alszik, akkor újra felsír, ekkor meg szoktam szoptatni, de csak fél órára alszik vissza és utána megint felsír. Próbáltam a fogát bekenni Dentinox-szal, ami néha segít is. Igazából nem tudom eldönteni, hogy a foga fájhat-e neki, vagy a pocakja, mert amikor felveszem, akkor mindig kifeszíti az egész testét, nem hagyja, hogy a szájába nyúljak, nagyon nehezen tudom bekenni neki ugyannakor néha jön egy puki is. Szóval nem tudom mi lehet a baja. Lehet, hogy nem kellene már 3 körül megszoptatnom, mert az bántja a pocakját? Vagy a foga fájhat? Nézegetem az ínyét, de nem látok semmit. Persze mindent a szájába vesz, rágcsál, úgyhogy biztos, hogy jön valahol a foga, de nem látom, hogy át akarna törni. Az étvágya egyébként változatlanul jó és a kakija is normális.
Kérlek, segíts néhány gondolattal, mert lehet, hogy van valami jó trükk, ami segítene, hogy végre aludhassunk egy jót 🙂
Köszönöm!
Kata
Vida Agi
2011. március 18. péntekSzerintem elsősorban éhes, ezért van az, hogy visszaalszik, de fél óra múlva megint ébred. Etesd meg az első ébredésnél és jobban fog utána aludni.
Ha viszont nappal nyálzik és mindent a szájába vesz, akkor a kezdődő fogzás is zavarhatja éjjel, ezen homeopátiás szerekkel tudsz segíteni, a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz ehhez bővebb útmutatót.
Kata
2011. március 18. péntekKedves Ági!
Köszönöm gyors válaszod! Azóta két napja adom neki a Chamomillát és visszatért a régi énje 🙂 Kiegyensúlyozott, mosolygós, jókedvű napközben és éjszaka csak egyszer ébred fel, de kicsit ringatom és már vissza is alszik és alszik reggel 6-ig. Úgy látszik a foga volt a gond.
Köszönöm a segítséget!
Kata
Zsuzsa
2011. március 13. vasárnapSzia Ági!
Elrontottam az 5 hónapos anyatejes babámat! Már hozzá szokott, hogy eszik és a cicin alszik el, eddig ez nem volt gond. Most ha viszem sétálni babakocsival, amint álmos lesz elkezd sírni, de nagyon hangosan, követeli a cicit, mert ő így szokott elaludni,már ott tarok hogy nem merem kivinni az utcára, mert üvölt ha elálmosodik. Hogy tanítsam meg egyedül elaludni? Mennyi idő?
Vida Agi
2011. március 21. hétfőEbben a korban nagyjából 3-4 nap alatt meg szoktak tanulni egyedül elaludni a babák, a legrosszabb esetben 1 hét. Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.
Viktoria
2011. március 12. szombatKedves Ági!
Lányom 11 hós lesz – és éjjelente rendszeresen kel, 3-4 óránként, hajnal felé akár gyakrabban.
Nagy termetű (77 cm 10,4 kg). 20-7 között szokott aludni. Reggel-este rendesen, nappali alvások (2) előtt még csak konfort módon, de szopizik.
Éjjel csak szopva nyugszik meg. Próbáltam ölelést, ringatást, teát, vizet stb, nem jobb, sőt.
18 óra körül van vacsora, nem láttam változást az alvásában, ha rizspépet, főzeléket, kenyeret vagy bármi mást adtam volna.
Csinálnám én a nemszoptatomcsakringatomölelem módszert is, de a hangzavar és nagyobb tesó miatt nem jutottam sokáig.
Ezek szerint ő az egészséges, anyához ragaszkodó gyerek, de várjuk nagyon a nyugodtabb éjjeleket.
Mit tanácsolsz?
Vida Agi
2011. március 21. hétfőAz a helyzet, hogy ha a baba 3-4 óránként ébred éjjel, az még nem számít alvászavarnak, ez akár éhség vagy szomjúság is lehet. Az a gond, hogy különféle alvástanítási módszerek abból indulnak ki, hogy a nem alvás hátterében az áll, hogy a gyerek nem tud egyedül el- és visszaaludni. Csakhogy az ébredések hátterében is áll valami, valami okozza őket, ezért az én módszerem abból indul ki, hogy először ezeket az okokat kell megtalálni és megszüntetni és utána, ha nem oldódott meg a helyzet, akkor jöhet az alvástanítás.
Mi miatt ébredhet fel éjszaka a kicsi közel 1 évesen?
1. Fogzik Ha még nincs kint legalább 6 foga, vagy ha 6 foga már áttört korábban, akkor most jöhet a 7.-8. foga, vagy ha hamar kezdett fogzani, akkor már az őrlőfogak is jöhetnek
2. Ha veletek egy szobában alszik, akkor felébreszthetik a zajaitok (forgolódás stb.)
3. Mozgásfejlődés Ha most tanul mászni, felállni, járni, akkor a saját mozgása is felébresztheti. Ezen segíthet ha hálózsákban alszik, de a mozgásfejlődés okozta nyugtalanságon segíthet a Rooibos tea is, amiből reggel és este 1 csészével lehet meginni vagy a Mesélő Hold illóolaj, amit a szobájában lehet párologtatni.
4. Szeparációs szorongás: éjszaka is teszteli, megvagy-e, amikor megébred, akkor rögtön téged keres, csak veled akar visszaaludni. Ezen segíthet, ha este pár napig Apa fekteti és éjjel is ő megy be hozzá (vizet ad). Az első éjszaka nagyon nehéz lesz, de 1-2 nap alatt ez teljesen rendezni szokta a problémát, hiszen így a kicsit nem hagyjátok magára, de rájön, hogy éjjel bármit csinál, nem jön anya, ezért inkább megtanul maga visszaaludni.
V. Marcsi
2011. március 12. szombatKedves Ági
Kislányom 3 hónapos és alvási problémái kb.1 hónapos kora óta tart,nappal már nem sokat alszik de mikor álmos karban vagy kocsiban általában alszik 1-1,5 órát este viszont szinte semmit,fürcsi 7-8 körül utána szopi kicsit pilled de el nem alszik teljesen kb 2 óra múlva megint szopi,büfi, de ugyancsak nem alszik egyik fajta módszerrel sem csak nehezen,éjjel általában 1-1,5 óránként fenn van vergődik,nyom,tekereg,mit tudnék tenni hogy aludjon?Kérdésem még az lenne,büfiztetésnél nem mindig büfög bármit is teszek,hogyan lehetne rendesen sikeresen büfiztetni hogy utána ne büfögje fel a fele tejcsit.Válaszod előre is köszönöm:Marcsi
Vida Agi
2011. március 21. hétfőEzt több dolog okozhatja:
1. Hasfájás Ezen segíthet, ha minden étkezés előtt kap egy kiskanál Gripe Watert.
2. Összecseréli a nappalt az éjszakával Ha nappal emellett hosszasan jókat alszik (2-4 órákat), és keveset van ébren, akkor lehet, hogy összecseréli a nappalt az éjszakával. Erre az a megoldás, hogy nappal rendszer szerint altatod, nem hagyod 4 óránál többet aludni egyben, és hagyod ébren lenni, hogy megtanulja, hogy most van a nappal. Éjjel viszont nem pelenkázod át, nem csinálsz nagy cécót körülötte, nem kapcsolsz villanyt, csak megeteted, és visszateszed. 3-4 nap kell, mire megszokja.
3. Növekedési ugrás Lehet, hogy növekedési ugrás miatt gyakrabban éhes, és nappal nem lakik elég jól, ezt próbálja éjjel bepótolni. Ezen segíthet, ha nappal gyakrabban szoptatod vagy este, a lefekvés előtti időszakban többször, akár félóránként megkínálod, így biztosan teli pocakkal fekszik le.
V. Katalin
2011. március 08. keddKedves Ági!
Körülbelül 2 hete sikerült beköltöznünk a hálószobánkba és készen lett a gyerekszoba is.Zsófi lányunk 3 éves lesz és 1 éves koráig velünk aludt,aztán kiságyba az ágyunk végébe,aminek le volt véve az oldala,így bármikor átjöhetett hozzánk.Mikor megszületett a Huga,ez volt a felállás.Hugi a baba-mama ágyba,Zsófi a sajátjába.Persze reggel általában arra ébredt,hogy ott van mellettem a kicsi.Néhány hónap után egyre nehezebben akart este elaludni,aztán megmondta,hogy mellettem szeretne aludni.Szóval szépen lassan négyesben aludtunk.
Most,hogy felköltöztünk a hálóba gondoltam megy mindenki a maga ágyába és végre Apáé és enyém az ágy…
Zsófi eleinte szívesen elaludt a szobájába,annyit igényelt,hogy mese után bújjak mellé és így szépen elaludt.Mondtam neki,hogy reggel ha felkel nyugodtan jöjjön át hozzánk.Eleinte 5 körül átjött és odabújt mellém és aludt még 7-ig.Aztán már egyre inkább kitolódott ez az időpont.Végül már ott ébredt és akkor szólt,hogy felébredt.Pár napja éjszaka is felébred(1:30 körül)és szenved,amíg át nem megyek,ő nem akar átjönni.Azt megmondta,hogy az a baj,hogy ott van a szobánkban a testvére.Próbáltam neki magyarázni,hogy amíg a kicsi éjszaka szopizik,addig velünk lesz.De este mondja,hogy nem akar az ágyába aludni,velem akar aludni a nagyágyon.Nagyon nehezen elalszik,de látszik rajta,hogy haragszik érte.
A másik problémám a kicsivel van.Ő 11 hónapos lesz és eddig velünk aludt éjszaka!Nappal délelőtt kiteszem a babakocsiba és kicsit nézelődik és magától elalszik.Délután a kiságyba teszem,általában elalszik a kezemben.Max. 1 óra után sirdogálva ébred.Éjszaka próbáltam a kiságyba,de az első két éjszaka óta(akkor azért aludt 4-5 órát)1,5 óránként felsír és nem akar visszaaludni csak cicin.Ha megpróbálom az ágyban visszaaltatni szabályosan megsértődik és háttal nekem egyre jobban sír.Ha kiveszem löki el magát,csak szoptatva alszik el.Így persze odavettem magam mellé,mert ezt nem bírtam.Ez nem tetszik a nagytesónak,amit értek én,csak nem tudok ezzel mit kezdeni.1,5 óránkét felkelni a kicsihez,közben nehogy felébresszem a nagyot,mert akkor neki is csak én kellek.Eddig nem szopizott ilyen sűrűn,max.1-2 alkalommal.Nem látom,hogy jönne a foga,mert napközben jókedvű és nem is nagyon akar szopizni.Tudnod kell róla,hogy 6 hónaposan felállt és már próbál mostanában megindulni,már tesz egy lépést egyedül.
Nyilván ha látná a nagy,hogy a kicsi is az ágyában alszik,akkor talán elfogadná,hogy ő is külön van.
Hogy csináljam,hogy jó legyen mindenkinek?Mert az együttalvás már nem pihentető nekünk, szülőknek.
Előre is köszönöm a válaszod!
Kati
V. Katalin
2011. március 11. péntekSzia Ági!
Annyi változott,hogy a kicsi délutánonként elalszik a kiságyban,ott fekszek a nagyágyon és úgy csinálok mintha aludnék.Semmi sírás,kicsit piszkálgat aztán elalszik.Ez már 3.napja van.Este általában olyan fáradt,hogy bealszik szopi közben és ugyan félálomba teszem a kiságyba,de 1,5 óra múlva felébred és nem akar az ágyban visszaaludni!Hogy érzi,hogy este van…
Mit csináljak,hogy éjszaka is ott aludjon?Még annyi,hogy volt délután,hogy felébredt,de visszaaludt,este ez miért nem megy?Előre is köszi!
Kati
Vida Agi
2011. március 19. szombatAz a gond, hogy mivel egy szobában alszotok, ezért nagy a kísértés, hogy át akarjon hozzátok menni és tudja, hogy ha kitartó, akkor idővel át is teszed, tehát megéri hisztizni érte… Tehát a legjobb megoldás az lenne, ha kiköltöztetnéd saját szobába, vagy ha ez nem megoldható, akkor következetesen nem kell betenni a saját ágyatokba, és akkor megtanulja, hogy nem lehet és kész.
A nagyobbik lányoddal kapcsolatban: érhető, hogy ha a tesó veletek aludhat, akkor ő is akar. Ez a testvérféltékenység, nálunk is pontosan így van, ez normális. Ezért kell ragaszkodni a saját szobához, saját ágyhoz mindenkinél és akkor nincsenek ilyen problémák, vagy megengedni nekik, hogy veletek aludjanak, de saját ágyban (vagy matracon)
Szandra
2011. március 06. vasárnapKedves Ági!
4 hónapos kisfiam több, mint 8 kilogramm, csak szopizik, az éjszakát 2 hónapos kora óta átalussza. Ha reggel később kelünk,akkor a 4 óránkénti szoptatással csak napi 4 étkezés fér bele a napirendünkbe.Kérdezem, hogy ez nem gond-e, vagy mindenképpen ragaszkodjam a legalább napi 5x-i szopáshoz?Válaszodat köszönöm: Szandra
Vida Agi
2011. március 12. szombatEgyáltalán nem gond, ha így is eleget eszik és nem éhes, akkor nem kell mindenáron erőltetni.