Ha nemet mondasz a gyereknek és ő hatalmas hisztiben tör ki. Miért van ez?

Amikor ott állsz a gyermekeddel szemben, megtiltasz neki valamit és ő utána mégis hisztizni kezd. Mit lehet ilyenkor tenni? Engedjünk neki? Vagy legyünk szigorúak? Vigasztaljuk meg?

A gyermeknevelés egyszerű: legalábbis elméletben.

Mondjuk elhatározod, hogy mostantól nagyon következetes leszel és nem engeded, hogy este 3 mesénél többet nézzen meg. Vagy, hogy mostantól nincs cumi.

Ugye, hogy milyen egyszerű így elméletben?

Aztán, amikor ott álltok szemtől szembe és azt mondod „nem” a gyereked úgy ordít, mint a választási malac, előjön a krónikus lelkiismeretfurdalásod, a szíved meg- a dobhártyád kiszakad, úgy érzed, mégiscsak nagyon fontos neki, ha ennyire kiborul tőle és mivel nem szeretnéd, hogy miattatok hívjanak össze lakógyűlést / hívják ki a gyámhatóságot, mit művelsz a gyerekkel / vagy egyszerűen, hogy felébredjen a tesó – inkább engedsz.

(aztán meg azon rágódsz, hogy nem vagy elég kitartó, következetes és milyen gyerek lesz így belőle, pedig elméletben olyan jól működött a dolog)

De vajon MIÉRT visít annyira a gyerek, amikor nemet mondasz neki?

A legtöbbször azért, mert az adott szokás neki valami miatt biztonságérzetet, kapaszkodót adott.

A totyogó 1-2 éves kor között az egyes szokásokra még csak egyféle verziót tud elképzelni. Pl. Ha ringatva alszik el, mert csecsemőkorban így szokta meg, akkor úgy gondolja, ez az egyetlen módja az elalvásnak. Az, hogy a dolgok csak egyféleképpen történhetnek biztonságérzetet nyújt a számára.

Ezért ebben a korban gyakran szorongással reagál a nagyobb változásokra.

Amikor álmos, éhes, túlingerelt, akkor még inkább ragaszkodik, kapaszkodik ezekbe a szokásokba.

2 éves kor után már kezdi megtanulni, hogy nem csak egyfélék lehetnek a dolgok, de kiszolgáltatott helyzetekben (amikor fáradt, éhes, szomjas stb.) még mindig ragaszkodik hozzájuk, ezek adnak neki fogódzókat az életben. Ha hirtelen el akarják venni őket, akkor a kicsi kiborul, mert kicsúszik a lába alól a talaj.

Ráadásul, emellett még más is ráerősíthet arra, hogy egyes szokásokba mereven kapaszkodjon:

- ha túl sok a korlát az életében, akkor úgy érezheti, csak ezeket tudja ő irányítani,
– ha túl rohanós az életetek, jövés-menés, kötött programok a gyerek úgy érezheti sodródik az életben és ezért jobban kapaszkodik 1-1 szokásba,
– idegrendszeri éretlenség is okozhatja azt, ha 1-1 csecsemőkori szokás megmarad,
– tesó születése után felerősödhetnek a már-már elmaradt csecsemőkori szokások, „ő is baba akar lenni”
– jó értelemben vett figyelemfelkeltés is lehet mögötte: pl. „Anya csak akkor figyel rám, ha ő etet meg engem, ezért nem eszem önállóan”
– szeparációs szorongás is felerősíthet egy-egy szokást, pl. nehéz esti elválás Anyától

Tehát nem a kitartásoddal van a baj és nem azzal, hogy nem bírod a visítást: egyszerűen a módszer nem jó!

Ha ugyanis tényleg szeretnél változtatni, akkor 
- apránként haladva kell megtenned,
– és közben biztosítanod kell a gyermeked lelki biztonságát, vigasztalását is, hogy ne azt érezze elveszel tőle valamit, ami neki fontos volt, hanem hogy biztonságban van.

Például:

Megbeszélitek, hogy ezentúl legfeljebb három mese lesz este. Ő kiválaszthatja, megnézheti. És utána nem azt mondod, hogy „ennyi volt, nyomás fürdeni”, hanem segítesz neki átváltani egyik tevékenységről a másikra. Például leülsz mellé és megkérdezed, miről szólt az első mese, mi volt benne. Utána elindultok fürdeni és közben elmesélheti, miről szólt a második mese. Utána a kádban elbábozzátok a harmadik mesét gumikacsákkal 🙂 Így nem volt éles a váltás és megelőzted a visítást.

Vagy, hogy megbeszéled vele, hogy ezentúl délelőtt nincs cumi, de amikor sír, cumit szeretne, álmosodik stb. akkor ott vagy neki te, hogy átmenetileg betöltsd azt a vigasztaló szerepet, amit eddig a cumi töltött be.

Vagy, ha bármiben nemet mondasz és jön a hiszti: megvigasztalod.

De attól még a nem, maradhat nem. Csak komolyan veszed az ezzel kapcsolatos érzéseit és segítséget nyújtasz neki, mert még nem képes magától megnyugodni. Biztonságot adsz neki, amikor úgy érzi, nincs biztonságban.

Tudod, hogy miért jó ez hosszú távon? Mert rajtad keresztül azt is megtanulja, hogyan dolgozza fel a nehéz helyzeteket és később magától is képes lesz erre.