Miért hisztizik a gyerek értelmetlen dolgok miatt?

Nem jó pohárban kapta az innivalóját.
Mégsem kekszet kér, hanem sütit.
Mégsem a sütit kéri, mégis inkább a kekszet.
Ne te add fel a pólót, ő akarja felvenni.
Ne induljunk el otthonról. Ne menjünk haza.
Ismerős helyzetek ezek? Miért borulnak ki a kisgyerekek néha teljesen érthetetlen dolgok miatt és mit lehet tenni ellene?

A totyogók efféle hisztijei felnőtt szemmel teljesen logikátlannak és értelmetlennek tűnnek: hát nem tökmindegy a pohár színe? Nem mindegy milyen pólóban megy oviba? Nem mindegy, hogy süti vagy keksz? Miért nem akar elindulni a játszóra, ahol imád lenni és miért nem akar hazaindulni, amikor már fáradt?

Érthetetlen, miért gondolkodik így.

És igazunk van, mert ezek a hisztik tényleg logikátlanok.
Felnőtt fejjel, racionálisan átgondolva valóban azok. Azonban a totyogónak nem a pohárral, a keksszel, a pólóval vagy az elindulással van baja.

Ő valami más miatt borul ki. Például azért mert éhes, fáradt, túlingerelt, esetleg leesett a vércukra (ha édességet evett 1-2 órán belül gyakran előfordul), vagy az a baja, hogy még nem tudja elmondani mit szeretne igazán. Mivel még kicsi és nem tudja elmondani, mit is akar, mit érez, ezért valami teljesen mást mond. Kerülőúton fejezi ki magát, mert másként még nem tudja.

Felesleges tehát vele emiatt vitatkozni, mert nem az a baj, amit mond.
Felesleges erőjátszmát csinálni belőle (“márpedig megeszed a sütit, mert azt mondtam”).
Számunkra ez gyakran arról szól, hogy a gyerek direkt ugráltatni akar (“nekem kell felugrálni pohárért és elmosogatni majd a poharakat”) vagy úgy érezzük, szándékosan parancsolgat, dirigál nekünk.

Valójában, ha bekukkantunk az érzései mögé, azt látjuk, hogy ő nem akar parancsolgatni, szó sincs előre eltervezett szülőbosszantó tevékenységről, csak az érzései hajtják. A gyerekek impulzívak, de még nem tudják jól kifejezni az érzéseiket és ő most a maga módján fejezi ki őket. Azt mondja, “másik pohár kell”, de valójában azt üzeni “figyelj rám jobban oda”. Azt mondja, “nem akarok elindulni”, de valójában csak azt mondja “nem szeretem a változást”.

Mit tehetünk vitatkozás és játszmázás helyett?

1. Beszélj vele arról, miért az a kedvenc pohara, miért szereti! Az, hogy beszélgettek arról, amit akar, segít neki vizualizálni az adott dolgot és ez eltereli a feszültséget. Ha rendszeresen gyakoroljátok ezt, a kicsi fokozatosan megtanulja kezelni az indulatait is azáltal, hogy képes lesz tudatosan elterelni ilyenkor a gondolatait, elképzelni, amit szeret ahelyett, hogy a rossz érzésekre fókuszálna.

2. Kérdezz vissza mi is a baja valójában, milyen megoldás tetszene neki? Ha tényleg fontos neki, általában van rá válasza és meg tudtok állapodni valamilyen kompromisszumos megoldásban, így ő is részese lehetett egy döntésnek (pl. ha megeszed a főételt, utána jár a süti).

Ha nincs rá válasza, hanem “csak úgy” mondja, gyakran elég megnyugtatni, elmondani, hogy szereted, de ebben most nem tudsz engedni. Nem baj, ha átmenetileg nagy sírás lesz belőle, a sírás elmúlik, kiadja a kicsi a feszültséget és elvonulnak a viharfelhők, te viszont nem hagytad magára, ott voltál vele, támaszt nyújtottál és ebben a helyzetben ez is elég.

3. Vigasztald meg, de aztán legyen meg a te akaratod! Sokan úgy gondolják, ha egy ilyen helyzetben megnyugtatják a gyereket, akkor engedtek az akaratának. De nem kell neki engedni. Elég megnyugtatni, aztán ragaszkodni ahhoz, amit eredetileg akartunk.

Ha nagyon gyakran fordul elő olyan eset, amiben a gyerek értelmetlen parancsokat osztogat, az általában azt jelzi, hogy felborult a kicsi lelki egyensúlya. Gyakran ezt változások idézik elő, például túl sok volt a program, nem jutott elég idő a gyerekre, vagy valami miatt kevesebbet tudtál vele foglalkozni. A gyerekek ilyenkor “parancsolgatóssá” válnak. Mivel nem kapják meg a megfelelő szülői biztonságot, amire vágynak, saját magunknak próbálják megteremteni azt és keresik a kapaszkodókat, a támaszt. Hogy hogyan oldd meg ezeket a helyzeteket, annak a megoldásáról itt írtam.

Mit is tegyünk pontosan? Ha pl. kiborul a játszótéren, mert nem akar hazajönni, beszélhetünk vele arról, mit szeret a játszótéren, mit csinálna még szívesen, esetleg választhat egy játékot, amivel még játszik egyet (kompromisszum). Ha sír, kiborul, hisztizik, maradj mellette, nyugtasd meg, várd meg, amíg elmúlik (addig felesleges neki magyarázni, amíg sír, úgyse fogja fel), amikor megnyugodott, mondd el neki, hogy akkor most indulunk haza és induljatok el.

Hogyan neveld a gyermeked pozitívan, állandó fegyelmezés és büntetés nélkül? Tudd meg itt >> (csak október 23-ig!)

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 Comments

  • Bato Enikő

    Reply Reply 2018. december 15. szombat

    Elnézést lenne egy aggasztó kérdésem.A 2 éves kislányom a nap minden percében anya anya.Ott vagyok a lakásban vele akar játszani apa vagy mama de ő minden pillanatban anyát hivja,igy semmit nem igazán tudok csinálni és aggódok nincs e valami gond vele.Egy hónapja anyukammal korhazban voltam másfél napot anyósom vigyazott rá,azóta egy lépés se tesz nélkülem és engem se hagy.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2019. január 03. csütörtök

      Sajnos egy ilyen eset kiválthat átmenetileg erősebb szeparációs szorongást, ő most úgy érzi emiatt az eset miatt, hogy akármikor elveszíthet téged, ezért “őriz”. Próbáld meg, hogy átmenetileg sokkal többet foglalkozol vele, ne akard másra hagyni, ne várd meg, amíg ő kéri, 2-3 napig csak rá koncentrálj, ezzel helyreáll a lelki egyensúlya.

  • Andi

    Reply Reply 2018. november 27. kedd

    Kedves Ági.
    Meddig tart a dackorszak? Van egy 4,5 évesem. Mindig is volt akarata, itthon. Közösségben egy angyal. Itthon szenvtelen, visszabeszél, kinevet, csak azért is az ellenkezőjét csinálja, kezelhetetlen, engedetlen, követelőző. Már oly sok mindent kipróbáltunk. Előzménybe talán a hugi születése lehet(ne) az ok, de a pici is már 8 hós lesz. Szereti, foglalkozik vele, figyel rá, játszik vele, nem igazán mondanám féltékenységnek. Kellett ugyan egy kis idő, mire elfogadta, hogy elvesztette a “kicsi”-státuszát (van egy nővére is), de úgy láttam sikerült. Mégis, az utóbbi kb. 2-3 hónap igazi rémálom vele. Tanácstalanok vagyunk, mert nem így neveltük volna. Az oviban csendesebb. Értem én, hogy valahol ki kell tombolnia magát, de ez már nálam kimeríti a normális viselkedés fogalmát. Mit tehetnék, hogy jobb legyen? Biztos, hogy bennünk is van hiba, szülőkben, nálam főleg, hogy a kialvatlanság miatt türelmetlenebb vagyok. Ettől még foglalkozva van vele is, van külön idő rá.
    A nővére sem szent, most lett elsős, 7 éves lesz nem soká. Új közeg, új szokások, társak….stb. Visszabeszél, flegmázik, nem csinálja amit kérek, és sajnos a gyakorlás is ezek közé tartozik. Nem ültetem le pedig minden nap, hagyom még gyereknek lenni, éppen elég koncentrációt igényel az iskola 8-16-ig. De hétvégén azt a 2x½ órát is könyörögve csinálja. Követelőzés nála is van, akár a boltban is. Pedig egész kicsi koruktól úgy mentünk vásárolni, hogy választhatnak valamit, de csak egyet.
    Nem tudom hol és mit rontottunk el. Oly sokszor bújok el vagy várom meg az estét, hogy kisírjam magam tehetetlenségemben. Van még remény? Javítható még a helyzet?
    Köszönöm, ha válaszolsz.
    Üdv, Andi

Leave A Response

* Denotes Required Field