Hogyan tanul a baba, amikor utánoz?

Gyakran hallhatjuk, hogy a példamutatás a legjobb nevelés, a gyermek legjobban a jó példából tanul. Amikor azonban a gyermeked dobálja az ételt vagy a játszótéren verekszik, felmerül a kérdés: „Ezt honnan tanulta? Tőlünk biztosan nem látott ilyet…” Akkor most hogyan is kéne példamutatással nevelni?

Utánzás alatt kétféle viselkedésmódot értünk:

1) A kicsi egy az egyben leutánozza a viselkedésedet. Erre már az újszülött is képes: veleszületett ösztöne révén próbálja elsajátítani mindazt, amit a környezetében lát. Ennek első jele a tudatos mosolygás megjelenése 3-6 hetes kor között. Ezt követően pedig nagyon hamar elsajátítják a babák az arcodon látott mimikát (pl. 5-6 hónaposan, ha kidugod a nyelved, a kicsi le tudja utánozni), illetve a környezetükben hallott hangokat (megfigyelték, hogy 6 hónapos korra a csecsemők már csak az anyanyelvük hangzóit használják a gagyogás során).

Egy 1988-as vizsgálatban (Andrew Meltzoff) például 14 hónapos babáknak mutatták meg, hogyan tudnak egy világító dobozt fejjel bekapcsolni, és a kicsik 67%-a még 1 hét múlva is pontosan meg tudta ismételni a mozdulatsort.

Ugyanakkor a kicsi nem csak utánoz, hanem rendszerezi és értelmezi is a tanultakat. A British Psychological Society egyik vizsgálatában másfél éveseknek mutattak olyan hétköznapi tárgyakat, amikkel már találkoztak és tudták használni, mint pl. a mobiltelefon és a napszemüveg, azonban nem a megszokott módon használták ezeket. Pl. a mobiltelefonnal repülőset játszottak. A gyerekek azonban nem utánozták le, amit láttak, hiszen az ellentétben állt azzal, amit korábban már megtanultak arról, hogyan és mire kell használni az adott tárgyat.

A másfél éves kor körüli időszakban a gyerekek egyébként is szeretnek mereven ragaszkodni bizonyos szokásokhoz, keresik a kapaszkodókat az életben, az érdekli őket, mi mire való és még nem elég rugalmasak ahhoz, hogy másként is lehet ugyanazt csinálni. Pl. ha a nagymamánál mindig van keksz, akkor már megérkezve a kekszet keresik és csalódottan hisztiznek, ha nincs. Nem azért, mert telhetetlenek (ahogy azt gyakran a szüleik gondolják), hanem azért, mert az úgy „szokott” lenni.

Más a helyzet a kisebbeknél. Ugyanebben a kísérletben az 1 éves babák gond nélkül leutánozták a mobiltelefonnal repülőzést, viszont a számukra már ismert és rendszeresen használt tárgyakkal (pl. pohár, kanál) nem voltak hajlandóak ugyanerre, mert annak már ismerték a használatát.
A kisgyerekek tehát nem feltétel nélkül utánoznak, hanem mérlegelik a következményeket is.

2) De a kisgyerekek nem csak a cselekvéseket utánozzák, hanem kifigyelik a lelkiállapotokat és az érzelmeket is.

Sőt: valójában az érzelmekre sokkal jobban figyelnek! Ezért van az, hogy ha dühös vagy és megpróbálsz nevetni, a kicsi érzi, hogy valami nincs rendjén. Érzi a feszültséget, a stresszt, érzi, ha valamivel kapcsolatban bizonytalan vagy stb. Éppen ezért nem kell elrejteni a kicsi elől az érzelmeidet, hanem ki kell mondanod őket (pl. „Anya most dühös, mert fel kell takarítania a spenótot”). Az állandó titkolózásban, a „ne a gyerek előtt”-mentalitásban felnőtt kicsik tele lesznek belső konfliktusokkal, különállónak érzik magukat a családban, mert meg akarják érteni a felnőttek világát, de nem engedik közel hozzá. Ez nem azt jelenti, hogy beszéljük meg a felnőtt problémáinkat a gyerekkel, csupán azt, hogy a saját nyelvén osszuk meg vele is az érzelmeinket.

Az erős érzelmekre való reagálás miatt van az, hogy a kicsi pillanatok alatt elsajátítja a „csúnya” szavakat, mert ezeket általában erős indulatokkal kísérve hallja.

Miért dobálja az ételt, amikor tőlünk nem látott ilyet?

Ha kisebb, akkor azért, mert kísérletezik. A hozzátáplálás időszakában, amikor ismerkedik az ételek állagával, azzal, hogy mire való, akkor a kezével is meg akarja tapasztalni azt: belenyúl, kilötyköli, meggyurmázza stb. Később a dobálás lehet az unalom jele (már nem éhes, de ott kell ülni, mert anya szerint még nem evett eleget), vagy a figyelemfelkeltésé (ha az anya sokat aggódik az evés miatt, a kicsi megtanulja, hogy ezzel lehet hatni rá).

Ha a család minden nap legalább egyszer leül közösen enni csecsemőkortól fogva, akkor a kicsi idővel kifigyeli, hogyan kell enni, hogyan tartjuk a kanalat, hogyan viselkedünk evés közben, és ő is ugyanúgy fog tenni. Ha viszont mindenki rohanva eszik, bekap 1-2 falatot, állva eszik a konyhában, vagy egyedül a tévé előtt, akkor a kicsi nem fogja érteni, miért is kell neki az etetőszékben ülve „jól viselkedni”. Még több módszert az utánozva nevelésről itt olvashatsz.

Fontos tudni, hogy a példamutatáshoz nem szónoklatra és magyarázatra van szükség, hanem cselekedetekre. A kisgyerek csak akkor tud utánozni, ha van mit. Felesleges például tizenötször rászólni, hogy jöjjön el a hifitől, sokkal hatásosabb odamenni és megmutatni neki, mit vársz el tőle. Egyrészt azért, mert 1-2 éves korban még nem is igazán érti a szavaidat, másrészt azért, mert könnyebben tanul úgy, ha látja, mit kéne csinálni, mint a magyarázatból.

Ha pedig szeretnél mindent megtudni a pozitív gyermeknevelés módszereiről, tanulj Magyarország legjobb szakembereitől és tedd fel a kérdéseidet nekik itt >>