A babák mozgásfejlődése eltérő ütemű lehet. Vannak gyorsabban és lassabban fejlődő babák, ezt mindenki tudja. De vajon mi állhat a háttérben és gondot okozhat-e ha túl korán áll fel a baba? Egyáltalán: mit jelent a túl korán?
A legtöbb baba átlagosan 9-12 hónapos kor között valamikor áll fel. Az időpontnál azonban fontosabb a mozgásfejlődési ütem sorrendje, hiszen a különféle nagymozgások gyakorlása során fejlődik az izomzat, az egyensúlyérzék és az idegrendszer. A fejlődés biztosítja, hogy a baba képes legyen egyre komplexebb mozgásokra és az egyik fejlődési lépcsőről a másikra lépni.
Ne állítsd fel a babát, ha magától még nem áll fel!
Alapvetően minden mozgás jó, amit a baba magától végez, tehát a legfontosabb alapszabály, hogy soha ne mi helyezzük bele egy-egy testhelyzetbe abban reménykedve, hogy ezáltal megtanulja, hogyan kell vagy felgyorsíthatjuk a fejlődését. Ilyen az:
1. Ültetés: ne ültessük a babát, amíg nem képes magától felülni! Az önálló felülés módja sem mindegy. Sok baba már 3-4 hónapos korban képes felhúzni magát ülő helyzetbe félig fekvő állapotból pl. az autós hordozóban, ez azonban még nem „igazi” felülés. Az első felülés helyes módja, amikor négykézlábas testhelyzetből tolja ki a popsiját hátrafelé a baba és így csüccsen le. Fontos, hogy ülés alatt itt azt értem, amikor a baba 90 fokban (derékszögben) ül és semmi nem támasztja meg a hátát vagy csak derékig-hátközépig ér a támasz. Nem számít ültetésnek:
– a hordozókendőben hordozás, amikor a kendő a baba fejét és gerincét tartja,
– az autósülésben való hordozás (bár a merev hátlap miatt itt nem javasolják, hogy egyszerre 45 percnél tovább legyen benne a baba),
– a fejet, hátat teljes hosszában tartó pihenőszékben való nézelődés,
– a babakocsi 150 vagy 120 fokban döntött használata, amennyiben megtartja a baba fejét és hátát is,
– ha az öledbe ülteted és tartod a hátát és a fejét.
Az alapszabály itt az, hogy ne a gerincoszlopnak kelljen megtartani a maga súlyát, hanem egy eszköz vagy a szülő tartsa azt a baba helyett. Ha túl korán támasz nélkül ültetik a babát, látszik, hogy pár perc után előredől és a kezére támaszkodik, mert nem képes még tartani magát, ehhez szüksége lenne azokra az izmokra, amik a kúszás és mászás során fejlődnek ki.
2. Állítás: soha ne állítsuk fel a babát, amikor maga még nem képes erre! Az első igazi felállás térdelő helyzetből felhúzódzkodva történik, előtte akár hetekig tapasztalhatod, hogy néha feltérdel a baba. Ahhoz, hogy álljon erős lábizmokra van szükség és jó egyensúlyérzékre, amit korábban a nagymozgásokkal fejlesztett ki, ezek nélkül felesleges felállítani őt. Persze a babák nagyon élvezik, ha felállítják őket, mert így többet látnak a világból, de ennek ellenére várjunk vele addig, amíg nem áll fel magától!
3. Jártatás: sok helyen még él az a hiedelem, hogy a babát meg kell tanítani járni, de ez teljesen felesleges. Nem szabad a feje felett nyújtott kézzel lépegetni vele (ez lábujjhegyes járáshoz vezet és rossz egyensúlyérzékhez, többet fog elesni a baba később, mert mindig előre akarja helyezni a súlypontját) és nem szabad kézen fogva sem vezetgetni, amikor még nem képes magától kapaszkodás nélkül elindulni! A kézen fogva vezetgetés egyes babákból azt váltja ki, hogy sokáig nem mernek önállóan, kapaszkodó nélkül elindulni, mert megszokják, hogy mindig ott a szülői segítség, más babáknál az egyensúlyérzék fejlődését lassítja le, ezért az önálló járásban bizonytalanabb lesz a baba, többet esik.
Mikor álljon fel a baba?
Az átlagos 9-12 hónapos kor közötti felállástól lehetnek eltérések mindkét irányban, de alapvetően nem az időpont a fontos, hanem a fejlődési állomások üteme: az átfordulást (oldalra, hasról hátra, hátról hasra) követi a kúszás, ezt a mászás, a mászást a felülés és a feltérdelés és ezt követi a felállás. Néhány baba már a kúszásból felül és feltérdel, majd feláll, ez nem probléma.
Gond, ha korábban áll fel a baba? Nem, nem lesz görbe a lába ettől, amitől többen tartanak. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy előtte a többi mozgást már végezte a baba, azaz kúszott, mászott, feltérdelt.
A nagyon korán, akár fél éves kor előtt felálló babák többsége azonban nem térdelésből áll fel, korábban soha nem térdelt, hanem karizomból kapaszkodó segítségével húzza fel magát fekvő helyzetből. Ennek az oka az izomtónus szabályozásának éretlensége. Előfordulhat, hogy hypotónia áll a háttérben vagy más módon tér el az izomtónus a szokásostól, tehát ilyen esetben mindenképpen érdemes korai fejlesztő szakemberhez fordulni. Bár a köztudatban az él, hogy csak akkor van gond, ha a baba mozgása a szokásostól lassabban fejlődik, egyes mozgások átlagosnál gyorsabb megjelenése is jelezhet problémát. Nyilván nem kell azonnal az orvoshoz rohanni, ha a 4-5 hónapos babánk egyszer felállt, ebben a korban sokszor meglepik a gyerekek a szüleiket egy-egy pillanatnyi kis újdonsággal, amit aztán nem gyakorolnak tovább. Néhány rövid alkalomtól nem lesz semmi baja a babának.
Szakemberhez kell viszont fordulni, ha:
– a felállást rendszeresen gyakorolja a kicsi és
– hosszasan álldogál, viszont leülni még nem tud és ezért elesik,
– állás közben elfárad, remegni kezd a lába,
– túl mereven tartja a lábát, feszíti ilyenkor,
– mindig fekvő helyzetből húzza fel magát a baba,
– nem jelentkeztek a felállás előtt a mozgásfejlődés egyéb fázisai (különösen a feltérdelés és legalább a kúszás).
A probléma tehát nem a gyorsasággal, hanem a fejlődés eltérő ütemével van, ami miatt a babának nem fejlődtek ki azok az izomcsoportjai és készségei, amiknek a segítségével az állás teljesértékű mozgásfejlődési állomás lehet a számára.
Mi történhet, ha korábban kezd el felállni a baba, mint kéne?
Ha előtte gyakorolta a kúszást, mászást és térdelést, akkor semmilyen problémát nem okoz a sietség. Ha viszont nem, akkor
1. az álláshoz még nincs elegendő izomzata, így a baba súlya a csontozatára terhelődik, ami huzamos álldogálás esetén a csontok deformitását (pl. gerincferdülés) okozhatja.
2. ahhoz, hogy megtartsa magát kimerevíti a térdét, emiatt nem tud leülni és ha elfárad, elesik, ami balesetveszélyes.
3. a kifejlett egyensúlyérzék hiánya miatt a baba a lábával lábfejével próbál egyensúlyozni, ami kényszertartásokat eredményez (lábujjhegyen áll, kifelé nyitja a lábfejét stb.), ez pedig később ortopédiai problémákat okoz.
Összefoglalva röviden:
– akkor álljon fel a baba, amikor maga képes rá,
– a felállást mindig előzze meg a többi nagymozgás fejlődése,
– soha ne állítsuk fel a babát, ha még nem tud magától felállni,
– ha mégis feláll, ne engedjük sokat álldogálni, fektessük le, játsszunk vele mást, tereljük el a figyelmét,
– ha szükséges, forduljunk szakemberhez, ne várjunk arra, hogy „hátha elmúlik” (a Dévény-torna a túl korai felállást okozó izomtónus szabályozási éretlenség kezelésére is nagyon hatásos)!
4 Comments
Betti
2020. július 15. szerdaKedves Ági!
A kisfiam első gyermek, 8 hónapos kis sajtkukac. Három hónapos koráig kicsit le voltunk maradva a mozgásfejlődéssel, de a védőnő javaslatára többet tettem hasra, és ez annyira jól sikerült, hogy négy hónapos korára berobbant a mozgásfejlődése. Még abban a hónapban átfordult mindkét oldalra és mindkét irányba, öt hónaposan négykézláb rugózott és kúszni kezdett. Hat és fél hónaposan egy pár nap alatt előbb feltérdelt, majd felállt, és mászni kezdett. Leülni viszont nem tudott, úgyhogy onnantól heteken keresztül gyakoroltuk a biztonságos esést, úgyhogy most már ügyesen letottyan a fenekére, vagy a vállán átgördülve csillapítja az esést. Most ott tartunk, hogy stabilan és sokat mászik, a bútorokba kapaszkodva lépeget és pár másodpercre meg tud állni kapaszkodás nélkül.
Ahogy berobbant a mozgásfejlődés, az addig relatíve sokat gügyögő kisfiam szinte teljesen elhallgatott. Kiabálással kifejezi a méltatlankodását, és így hívja fel magára a figyelmet is, de ezen kívül csak morogni szokott, mint egy kis farkaskölyök. De a gagyogásnak még csak a kezdeményeit sem produkálja, már azokat az egy-egy szótagokat sem mondja, amit három hónaposan már tudott. A hallásával nincs gond. Figyel a nevére, ha kérem felkapcsolja a lámpát, leveszi a takarót az alá rejtett játékról, pápázik.
Mostanában a közös játékot sem igényli, mindig „felfedez” a lakásban, és egyedül pakolászik, matat. Őszintén szólva ez nem jön olyan rosszul, mivel abban az időszakban, amikor az esést gyakoroltuk, tényleg az egész napom arról szólt, semmit nem tudtam csinálni mellette.
A kérdéseim a következők:
1.) Rendben van így a mozgásfejlődése, vagy korai volt neki? Vinnem kellene valahová tornára (Dévény vagy TSMT)?
2.) Mennyire aggódjak a beszédfejlődés teljes hiánya miatt? Összefüggésben áll a korai mozgásfejlődéssel? Mire kell odafigyelnem most vagy a jövőben? Szükséges itt valamilyen fejlesztő szakembert bevonnom?
3.) Mennyire erőltessem a közös játékot? Amikor elmotoszkál, beszélni sem szoktam hozzá, mert egyrészt nem figyel, másrészt nem akarom kizökkenteni. Így viszont mostanában kevesebbet beszélek hozzá. Ezen változtassak? Mi a helyes arány az önálló és a közös játék között?
Köszönöm szépen, ha válaszol!
Vida Ágnes
2020. július 19. vasárnap1. Mivel magától kezdett el mindent, rendben van ez így, a saját tempójában fejlődik.
2. Nem kell emiatt aggódnod, most a mozgás fontosabb neki, ezért nem fejlődik a beszéde.
3. Hagyd nyugodtan önállóan játszani, amennyit csak akar, most élvezi az önállóságot, nincs kötelező arány az önálló és a közös játék között, majd ha már nem lesz neki annyira érdekes a világ önálló felfedezése, lehet kezdeményezni vele több közös játékot is.
Nora
2020. június 21. vasárnapKedves Ági!
Nem ehhez a témához kapcsolódik kérdésem, de sajnos csak ott van lehetőség kommentelni az oldalon, ahol még nem ékezett korábbi komment.
Elnézést kérek ezért.
Kérdésem a kötődéssel kapcsolatos.
Babám 3 hónapos, első baba, természetesen induló, de császárral befejeződő szülés volt. Kizárólag anyatejes baba. Alig sírós, nem nyűgösködős. Rendben gyarapszik. Pár hete 10-15 prerceket is eljátszik, vagy nézelődik magában. Kb két hónapos korában jelent meg nála az első mosoly, amit aztán természetesen egyre sűrűbben alkalmazott a szülei teljes elolvasztására. 🙂
Azonban ahogy múlt az idő ezek a mosolyok egyre inkább apának szóltak. Pedig férjem dolgozik és esténként egy órát van a gyerkőccel minden nap amíg én fürdök, vacsi… Amúgy a nap többi részében én vagyok a babóval. Én altatom, enyém az éjszaka is. Hétvégente többet látjuk azért apát. Nyilván a meglepetés ereje sokat számít, de ezt már kicsit többnek érzem.
Most ott tartunk, hogy mosolyok még jönnek nekem is néha napközben ha nagyon megdolgozom értük, de kacagás és gügyögés csak apának este vagy hétvégén. Nappali játékoknál sokszor csak elnéz mellettem, mintha megunna. Illetve sokszor azt érzem, hogy egy-egy szituációban jobban tudja apa megnyugtatni (pl hordozóba betétel), ha éppen velünk van. Olyan is volt már, hogy ha hosszabb ideig (kb 10p) nagyi ölében volt miután meglátott elsírta magát. De azután nagy általánosságban nálam myugszik meg, és kizárólag én tudom elaltatni.
A babának szeretném a legjobbat, ezért örülök hogy ilyen jól eljátszanak apával, de önmagamban sokszor elbozonytalanodom mivel nincs, vagy alig van pozitív visszajelzés a babától irányomba. És egyre többet érzem azt hogy nem jól kötődik hozzám a baba. Illetve tartok tőle.hogy beszédfejlődésben esetleg lemaradhat, ha napközben nem hallatja a kis hangját.
Nem tudnék egy olyan pontot, napot mondani ahonnan ez így van, de valahol úgy érzem mégis elrontottam. Hogyan tudnék ezen változtatni?
Köszönettel,
Norc
Vida Ágnes
2020. június 26. péntekNem rontottál el semmit. A babák mosolygása egyféle kommunikáció, amit sokszor arra „használnak” (nyilván ez nem tudatos), hogy a ritkán látott emberekkel kommunikáljanak. Téged rendszeresen lát, ismer, nem kell annyira „igyekeznie”, hogy szeresd, ráadásul feléd már más módon is kommunikál (különféle sírások, hangadások, gesztusok) ezért kevésbé fontos a mosoly használata.