Túl korán állt fel a babám: Ez baj?

A babák mozgásfejlődése eltérő ütemű lehet. Vannak gyorsabban és lassabban fejlődő babák, ezt mindenki tudja. De vajon mi állhat a háttérben és gondot okozhat-e ha túl korán áll fel a baba? Egyáltalán: mit jelent a túl korán?

A legtöbb baba átlagosan 9-12 hónapos kor között valamikor áll fel. Az időpontnál azonban fontosabb a mozgásfejlődési ütem sorrendje, hiszen a különféle nagymozgások gyakorlása során fejlődik az izomzat, az egyensúlyérzék és az idegrendszer. A fejlődés biztosítja, hogy a baba képes legyen egyre komplexebb mozgásokra és az egyik fejlődési lépcsőről a másikra lépni.

Ne állítsd fel a babát, ha magától még nem áll fel!

Alapvetően minden mozgás jó, amit a baba magától végez, tehát a legfontosabb alapszabály, hogy soha ne mi helyezzük bele egy-egy testhelyzetbe abban reménykedve, hogy ezáltal megtanulja, hogyan kell vagy felgyorsíthatjuk a fejlődését. Ilyen az:

1. Ültetés: ne ültessük a babát, amíg nem képes magától felülni! Az önálló felülés módja sem mindegy. Sok baba már 3-4 hónapos korban képes felhúzni magát ülő helyzetbe félig fekvő állapotból pl. az autós hordozóban, ez azonban még nem “igazi” felülés. Az első felülés helyes módja, amikor négykézlábas testhelyzetből tolja ki a popsiját hátrafelé a baba és így csüccsen le. Fontos, hogy ülés alatt itt azt értem, amikor a baba 90 fokban (derékszögben) ül és semmi nem támasztja meg a hátát vagy csak derékig-hátközépig ér a támasz. Nem számít ültetésnek:

– a hordozókendőben hordozás, amikor a kendő a baba fejét és gerincét tartja,
– az autósülésben való hordozás (bár a merev hátlap miatt itt nem javasolják, hogy egyszerre 45 percnél tovább legyen benne a baba),
– a fejet, hátat teljes hosszában tartó pihenőszékben való nézelődés,
– a babakocsi 150 vagy 120 fokban döntött használata, amennyiben megtartja a baba fejét és hátát is,
– ha az öledbe ülteted és tartod a hátát és a fejét.

Az alapszabály itt az, hogy ne a gerincoszlopnak kelljen megtartani a maga súlyát, hanem egy eszköz vagy a szülő tartsa azt a baba helyett. Ha túl korán támasz nélkül ültetik a babát, látszik, hogy pár perc után előredől és a kezére támaszkodik, mert nem képes még tartani magát, ehhez szüksége lenne azokra az izmokra, amik a kúszás és mászás során fejlődnek ki.

2. Állítás: soha ne állítsuk fel a babát, amikor maga még nem képes erre! Az első igazi felállás térdelő helyzetből felhúzódzkodva történik, előtte akár hetekig tapasztalhatod, hogy néha feltérdel a baba. Ahhoz, hogy álljon erős lábizmokra van szükség és jó egyensúlyérzékre, amit korábban a nagymozgásokkal fejlesztett ki, ezek nélkül felesleges felállítani őt. Persze a babák nagyon élvezik, ha felállítják őket, mert így többet látnak a világból, de ennek ellenére várjunk vele addig, amíg nem áll fel magától!

3. Jártatás: sok helyen még él az a hiedelem, hogy a babát meg kell tanítani járni, de ez teljesen felesleges. Nem szabad a feje felett nyújtott kézzel lépegetni vele (ez lábujjhegyes járáshoz vezet és rossz egyensúlyérzékhez, többet fog elesni a baba később, mert mindig előre akarja helyezni a súlypontját) és nem szabad kézen fogva sem vezetgetni, amikor még nem képes magától kapaszkodás nélkül elindulni! A kézen fogva vezetgetés egyes babákból azt váltja ki, hogy sokáig nem mernek önállóan, kapaszkodó nélkül elindulni, mert megszokják, hogy mindig ott a szülői segítség, más babáknál az egyensúlyérzék fejlődését lassítja le, ezért az önálló járásban bizonytalanabb lesz a baba, többet esik.

Mikor álljon fel a baba?

Az átlagos 9-12 hónapos kor közötti felállástól lehetnek eltérések mindkét irányban, de alapvetően nem az időpont a fontos, hanem a fejlődési állomások üteme: az átfordulást (oldalra, hasról hátra, hátról hasra) követi a kúszás, ezt a mászás, a mászást a felülés és a feltérdelés és ezt követi a felállás. Néhány baba már a kúszásból felül és feltérdel, majd feláll, ez nem probléma.

Gond, ha korábban áll fel a baba? Nem, nem lesz görbe a lába ettől, amitől többen tartanak. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy előtte a többi mozgást már végezte a baba, azaz kúszott, mászott, feltérdelt.

A nagyon korán, akár fél éves kor előtt felálló babák többsége azonban nem térdelésből áll fel, korábban soha nem térdelt, hanem karizomból kapaszkodó segítségével húzza fel magát fekvő helyzetből. Ennek az oka az izomtónus szabályozásának éretlensége. Előfordulhat, hogy hypotónia áll a háttérben vagy más módon tér el az izomtónus a szokásostól, tehát ilyen esetben mindenképpen érdemes korai fejlesztő szakemberhez fordulni. Bár a köztudatban az él, hogy csak akkor van gond, ha a baba mozgása a szokásostól lassabban fejlődik, egyes mozgások átlagosnál gyorsabb megjelenése is jelezhet problémát. Nyilván nem kell azonnal az orvoshoz rohanni, ha a 4-5 hónapos babánk egyszer felállt, ebben a korban sokszor meglepik a gyerekek a szüleiket egy-egy pillanatnyi kis újdonsággal, amit aztán nem gyakorolnak tovább. Néhány rövid alkalomtól nem lesz semmi baja a babának.

Szakemberhez kell viszont fordulni, ha:
– a felállást rendszeresen gyakorolja a kicsi és
– hosszasan álldogál, viszont leülni még nem tud és ezért elesik,
– állás közben elfárad, remegni kezd a lába,
– túl mereven tartja a lábát, feszíti ilyenkor,
– mindig fekvő helyzetből húzza fel magát a baba,
– nem jelentkeztek a felállás előtt a mozgásfejlődés egyéb fázisai (különösen a feltérdelés és legalább a kúszás).

A probléma tehát nem a gyorsasággal, hanem a fejlődés eltérő ütemével van, ami miatt a babának nem fejlődtek ki azok az izomcsoportjai és készségei, amiknek a segítségével az állás teljesértékű mozgásfejlődési állomás lehet a számára.

Mi történhet, ha korábban kezd el felállni a baba, mint kéne?

Ha előtte gyakorolta a kúszást, mászást és térdelést, akkor semmilyen problémát nem okoz a sietség. Ha viszont nem, akkor

1. az álláshoz még nincs elegendő izomzata, így a baba súlya a csontozatára terhelődik, ami huzamos álldogálás esetén a csontok deformitását (pl. gerincferdülés) okozhatja.

2. ahhoz, hogy megtartsa magát kimerevíti a térdét, emiatt nem tud leülni és ha elfárad, elesik, ami balesetveszélyes.

3. a kifejlett egyensúlyérzék hiánya miatt a baba a lábával lábfejével próbál egyensúlyozni, ami kényszertartásokat eredményez (lábujjhegyen áll, kifelé nyitja a lábfejét stb.), ez pedig később ortopédiai problémákat okoz.

Összefoglalva röviden:
– akkor álljon fel a baba, amikor maga képes rá,
– a felállást mindig előzze meg a többi nagymozgás fejlődése,
– soha ne állítsuk fel a babát, ha még nem tud magától felállni,
– ha mégis feláll, ne engedjük sokat álldogálni, fektessük le, játsszunk vele mást, tereljük el a figyelmét,
– ha szükséges, forduljunk szakemberhez, ne várjunk arra, hogy “hátha elmúlik” (a Dévény-torna a túl korai felállást okozó izomtónus szabályozási éretlenség kezelésére is nagyon hatásos)!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 Comments

  • Nora

    Reply Reply 2020. június 21. vasárnap

    Kedves Ági!

    Nem ehhez a témához kapcsolódik kérdésem, de sajnos csak ott van lehetőség kommentelni az oldalon, ahol még nem ékezett korábbi komment.

    Elnézést kérek ezért.

    Kérdésem a kötődéssel kapcsolatos.
    Babám 3 hónapos, első baba, természetesen induló, de császárral befejeződő szülés volt. Kizárólag anyatejes baba. Alig sírós, nem nyűgösködős. Rendben gyarapszik. Pár hete 10-15 prerceket is eljátszik, vagy nézelődik magában. Kb két hónapos korában jelent meg nála az első mosoly, amit aztán természetesen egyre sűrűbben alkalmazott a szülei teljes elolvasztására. 🙂

    Azonban ahogy múlt az idő ezek a mosolyok egyre inkább apának szóltak. Pedig férjem dolgozik és esténként egy órát van a gyerkőccel minden nap amíg én fürdök, vacsi… Amúgy a nap többi részében én vagyok a babóval. Én altatom, enyém az éjszaka is. Hétvégente többet látjuk azért apát. Nyilván a meglepetés ereje sokat számít, de ezt már kicsit többnek érzem.

    Most ott tartunk, hogy mosolyok még jönnek nekem is néha napközben ha nagyon megdolgozom értük, de kacagás és gügyögés csak apának este vagy hétvégén. Nappali játékoknál sokszor csak elnéz mellettem, mintha megunna. Illetve sokszor azt érzem, hogy egy-egy szituációban jobban tudja apa megnyugtatni (pl hordozóba betétel), ha éppen velünk van. Olyan is volt már, hogy ha hosszabb ideig (kb 10p) nagyi ölében volt miután meglátott elsírta magát. De azután nagy általánosságban nálam myugszik meg, és kizárólag én tudom elaltatni.

    A babának szeretném a legjobbat, ezért örülök hogy ilyen jól eljátszanak apával, de önmagamban sokszor elbozonytalanodom mivel nincs, vagy alig van pozitív visszajelzés a babától irányomba. És egyre többet érzem azt hogy nem jól kötődik hozzám a baba. Illetve tartok tőle.hogy beszédfejlődésben esetleg lemaradhat, ha napközben nem hallatja a kis hangját.

    Nem tudnék egy olyan pontot, napot mondani ahonnan ez így van, de valahol úgy érzem mégis elrontottam. Hogyan tudnék ezen változtatni?

    Köszönettel,
    Norc

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2020. június 26. péntek

      Nem rontottál el semmit. A babák mosolygása egyféle kommunikáció, amit sokszor arra “használnak” (nyilván ez nem tudatos), hogy a ritkán látott emberekkel kommunikáljanak. Téged rendszeresen lát, ismer, nem kell annyira “igyekeznie”, hogy szeresd, ráadásul feléd már más módon is kommunikál (különféle sírások, hangadások, gesztusok) ezért kevésbé fontos a mosoly használata.

Leave A Response

* Denotes Required Field