A baba mozgásfejlődése: Mit tehetsz érte?

A baba mozgásfejlődése kapcsán rengeteg tévhit van, amit érdemes eloszlatni. A szülők egyik tábora állandóan aggódik, vajon eleget tud-e már gyermeke, nem kéne-e többet tudnia, mikor kell szakemberhez fordulni, a másik tábor pedig mindent ráhagy a gyermekre, úgy gondolja, majd kialakul magától minden, ha eljön az ideje. És létezik az arany középutasok csapata is, akik nem aggódják túl a dolgot és nem rohannak fejvesztve a gyermekorvoshoz, de azért szeretnék tudni milyen gyakorlatokkal fejleszhetik gyermeküket, hogyan segíthetnek neki, hogy eljusson a következő lépcsőfokra. Ebben az írásban mindhárom tábor találhat hasznos információkat maga számára.

A baba mozgásfejlődése: Mit tehetsz érte?Mostanában sokat foglalkozom a mozgásfejlődéssel, egyrészt mert saját 10 hónapos csemetém is rohamléptekben fejlődik, másrészt, mert rengeteg tévhitet hallok a mozgásfejlődés egyes lépései kapcsán. Látom az ismerős kismamák küzdelmeit és olvasok sokféle tapasztalatot, véleményt, kétséget, amivel e-mailben vagy az Alvásambulancián megkeresnek.

Nos akkor lássuk hát az időtáblát, hogy nagyjából mikor mit kéne tudnia a babának:

    Átfordulás 3-6 hónapos kor között valamikor – Egyes babák egyáltalán nem strapálják magukat ezen a téren, inkább kivárnak, a fürgébbek már 3 hónaposan átfordulnak. Mindegy, hogy hányszor fordult már át a baba, hogy rendszeresen csinálja, vagy csak 1-2 alkalommal fordul át, ha egyszer meg tudja csinálni, akkor azt már tudja, csak nem motiválja semmi arra, hogy rendszeresen átforduljon. Majd, ha szüksége lesz rá, gyakrabban fogja csinálni.
    Kúszás 6-9 hónapos kor között. A kúszás lehet körbe-körbe, hátrafelé vagy előrefelé, mindegy melyiket űzi a baba, csak csinálja, mert ez nagyon fontos a hátizom és a karizom erősödése szempontjából.
    Felülés 8-10 hónapos korban. A felülés nem azt jelenti, hogy támasztva, vagy a kezére támaszkodva meg tud ülni a baba, hanem, hogy teljesen egyedül minden segítség nélkül fel tud ülni és támaszték nélkül stabilan ül (nem borul fel).
    Mászás 8-11 hónapos kor között. A mászás kezdete attól is függ, mennyit kúszott a baba előtte. Vannak olyan babák, akik profin kúsznak, de a mászást csak 1-2 hétig űzik, csupán átmenetként szolgál számukra a kúszás és a járás között, míg vannak olyan kicsik, akik hamar profin megtanulnak mászni és 4-5 hónapig csak másznak, járni egyáltalán nem akarnak.
    Felállás Ha már tud mászni, akkor saját maga, önállóan kapaszkodva pár nap múlva fel is tud majd állni. Az nem számít felállásnak, ha te segítesz neki felállni. A legtöbb baba önállóan kapaszkodva már kb. fél évesen tud állni, de az önálló felálláshoz ennél sokkal több kell: egyensúlyérzet, karizmok stb., ezeket pedig csak a kúszás és mászás által tudja megszerezni a kicsi.
    Járás 10-18 hónapos kor között. Az önálló járáshoz több fokozaton át jut el a baba: először csak felkapaszkodik valamilyen bútorra és oldalazva halad, ezután az egyik bútorról átkapaszkodik a másikra, majd következik az a fokozat, amikor valamilyen nagyobb tárgyat, egy széket, egy kis gurulós bevásárlókocsit tologat maga előtt a baba. Ezután megtanul maga, kapaszkodás nélkül felállni, ezzel az egyensúlyozás művészetét sajátítja el. Végül pedig egyszercsak megteszi az első önálló, kapaszkodás nélküli lépését.

Mikor kell segítséget kérni?
Ha a fent leírt időintervallumokban nem kezdődik el az adott mozgásforma, akkor gondolkodás nélkül érdemes a gyermekorvos segítségét kérni.

Ha még időn belül vagytok, de úgy érzed valami nincsen rendben a gyermek mozgásával, akkor többféle lehetőséged van a fejlesztésre:

  • járhattok babaúszásra, ez nagyban elősegíti a baba mozgásfejlődését
  • a hintáztatás (akár kézben, akár hintán) az egyensúlyérzéket fejleszti
  • a rugós hinta a lábizmokat erősíti és az egyensúlyérzék fejlődését segíti elő
  • ha még nem forog, kipróbálhatjátok azt a játékot, hogy beleteszed egy takaróba a babát és óvatosan átfordítod, ezt nagyon szokták élvezni a kicsik
  • az első fél évben fordítsd nagyon sokat hasra, ez a legfontosabb, amit megtehetsz érte
  • ha már fel tud állni, biztosíts neki olyan helyeket a lakásban, amit könnyen elér és ahol biztonsággal fel tud állni (tévéállvány, dohányzóasztal stb.)
  • ha már tud oldalazva járni, érdemes számára járástanulást segítő játékot venni, de ennek hiányában egy könnyű műanyag kerti szék is megteszi, az elég könnyű ahhoz, hogy tologassa.
  • a különféle lovagoltatós, mondókázós, tornáztatós játékok is nagyon hasznosak
  • Ha már szeretne mindenhová felmászni, és esetleg sikerül is neki, támogasd ebben és tanítsd meg magától lejönni. Ha felmászik pl. a kanapéra, fordítsd meg, hogy ne fejjel, hanem háttal jöjjön le és találj ki valami kis szöveget, amit ilyenkor mondasz neki, idővel összetársítja majd a szöveget és, hogy mit kell ilyenkor csinálni, és megtanul biztonsággal lemászni.
  • Adj neki olyan játékokat, amik mozognak, amik őt is mozgásra késztetik. Pl. Dobhattok vagy guríthattok labdát, kisautót, játszhattok nagy strandlabdával, amit meg kell emelni (amikor már magától áll a baba, de még nem jár – ez az egyensúlyérzék fejlesztése szempontjából nagyon fontos)

Mielőtt orvoshoz rohannál kérhetsz máshol is segítséget, pl. a Gekko játszóházak valamelyikében csináltathatsz egy állapotfelmérést, és eljárhattok a játékos fejlesztő foglalkozásokra is.

Hibák, amiket elkövethetsz

  • Hiába tud már megtámasztva ülni a baba, ne ültesd sokat, mert ezzel passzív testhelyzetbe kényszeríted egy olyan korszakban, amikor a mozgás lenne a legfontosabb. Várd meg, amíg magától fel tud ülni!
  • Ne sétáltasd kézenfogva, amíg nem tud magától, kapaszkodás nélkül járni. Ezzel nem segíted a mozgásfejlődését, hanem késlelteted, mert nem a természetes egyensúlyt szokja meg és bátortalan lesz magától elindulni majd.
  • Ne állítsd talpra, amíg nem tud magától felkapaszkodni. Ennek a legtöbbször az a vége, hogy nem akar magától felállni, hanem tőled kéri majd a segítséget hozzá. Ráadásul, mivel még nem elég erős a karja, sokkal bizonytalanabbul áll és többet esik majd.
  • Ne akard mindenron „megtanítani” semmilyen mozgásformára. Vannak olyan babák, akik rohamléptekben fejlődnek, mások pedig komótosan. Minden mozgásformának megvannak az előzményei. Ha pl.kúszásból már képes felkapaszkodni, feltérdelni, akkor hamarosan képes lesz mászni is, térdelésből pedig nemsokára fel is áll, ha képes az oldalára fordulni, nemsokára át is tud majd fordulni, ha kapaszkodva lépeget, akkor idővel megtanul majd magától is járni.
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

271 Comments

Comment navigation

  • Lica

    2011. augusztus 06. szombat

    Kedves Ági,

    Kisfiam 9,5 hónapos és nem akar ülni. Pár másodpercig marad ülve és aztán dől előre, kúszva bejárja az egész szobát. Nagyon mozgékony. Párszor felhúzta magát állásba a kanapé mellett és a járóka tetejébe kapaszkodva de persze nem tudja még magát megtartani. Forog, rugózik, de sokat van még háton is. A lábait szinte második kéznek használja, azzal emel tárgyakat a szájához, a kezeihez. Lehet, hogy emiatt nem akar ülni? Szerinted mi a teendő ilyenkor, hagyjam hogy majd valamikor magától felüljön vagy járjuk emiatt tornára?

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Itt nem arról van szó, hogy nem tud ülni, hanem, hogy nem akar ülni, mert inkább mozogni szeretne, ami normális, sőt, ez a jó. A mozgásfejlődése a korának megfelelő, nincs miért aggódnod.

  • Eni

    2011. július 23. szombat

    Kedves Ági!

    Kisbabám 11hós. Nagyon aggódom,hiszen még nem mászik illetve,négykézláb van és próbál kiindulni belőle,de nem sikerül.
    Kúszásával is bajok vannak. Nem használja a jobb lábát inkább csak a ballal huzogatja magát előre. Mindent elér és oda is kúszik a két macskánkat is szekírozza,szóval ő próbálkozik de azt hiszem gond van. Stabilan sem ül,eldől egy 10 perc után. Ha négykézláb van akkor próbálja kitolni magát ülő pózba,és előre hátra is hintázik. Zavar az,h a jobb lábát inkább csak kinyujtva tartja és nem hajlítja be. Mit javasolsz? a háziorvos labdát javasolt,h azon majd beindul….ksözönet válaszodért. Meddig várjak a mászással jövő honapban 1éves lesz,és én ilyenkor már szaladtam:-)))

    • Milendin

      2011. augusztus 04. csütörtök

      Szia!

      Szerintem keresd fel a Dévény Anna alapítványt. Ott meg tudják vizsgálni és meg tudják mondani kell-e neki torna avagy sem

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Én is azt javaslom, mint Milendin, hogy fordulj orvoshoz ezzel a problémával.

  • Ildikó

    2011. július 21. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9,5 hónapos. Kb. 7 hónapos korától produkálja azt, hogy amikor az ölünkben van, a ruhánkba kapaszkodva feláll és ugrabugrál. 1-2 napja a bútorokba kapaszkodva is feláll. 7 hónapos kora óta ül, de felülni még nem tud. 8 hónapos kora óta kúszik. Négykézlábra áll, de kúszásban folytatja a haladást.

    Kell-e aggódjak azért, mert a kúszásból nem ül fel, de már feláll? Vagy majd az számít „igazi” felállásnak, ha teljesen önállóan, (azaz a bútorokban való megkapaszkodás nélkül) teszi ezt? Vagy már most arról van szó, hogy kihagyta a felülést?

    Még az lenne a kérdésem, hogy ez a felülés „rendes” ülést jelent, vagy a feltérdelés is már annak számít? Ez utóbbit is a bútorokba kapaszkodva produkálja, de a célja a felállás 🙂

    Köszönöm szépen a válaszod!

    Ildikó

    • Vida Agi

      2011. augusztus 02. kedd

      Nem kell emiatt aggódnod, attól, hogy már fel tud állni, nem fog kimaradni a mászás, és nem hagyta ki a felülést sem, ugyanis a felülés általában a mászásból (vagy az állásból) következik (négykézlábban hátratolja a kicsi a popsiját és leül, vagy az állásból sikerül leülnie), tehát nem gond, hogy még nem ül fel, de már áll.

  • Brigi

    2011. július 21. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom 8 hónapos. Kb. két héttel ezelőtt a kúszást egy hét leforgása alatt felváltotta a mászás, feltérdelés, felkapaszkodás állásba a járókába, illetve minden olyan helyen feláll amit felér. Kislányom nagy súlyú baba, jelenleg több mint tíz kiló. Azt szeretném tudni, ha magától feláll, vagyis felhúzza magát állásba,az nem terheli a gerincét? A nagy súly miatt szeretném tudni. Nem mi állítottuk fel, teljesen magától kezdte el csinálni. Illetve még egy olyan kérdésem lenne hogy baj e ha most szinte állandóan keres egy olyan helyet ahol felkapaszkodhat állásba, és ott ácsorog, majd egy idő után nyafog, mert visszajönni még nem tud. Ilyenkor mit tegyek?

    Köszönöm válaszod.
    Brigi

    • Hilda

      2011. július 30. szombat

      Szia Brigi!
      Kaptál választ Ágitól? Csak azért kérdezem, mert hasonló a prblémám, csak az én babám 7 hónapos. Nagyon aggódom, hogy kihagyja a mászást.
      Hilda

    • Vida Agi

      2011. július 30. szombat

      Ha magától áll fel, akkor már megvan a megfelelő izomzata hozzá, tehát nyugodtan állhat. Idővel rájön majd, hogyan üljön le, de te is segíthetsz neki ebben: amikor áll és le akar ülni, akkor finoman nyomd meg a két térdét kifelé, hogy érezze, hogy ilyenkor hajlítania kéne a lábát.

  • Bibaba

    2011. július 15. péntek

    Kedves Ági!
    Kislányom 12 hetes és múlt héten vettünk neki Adamo hintát. Szeret benne lenni. A kérdésem az lenne hogy mennyi időt lehet benne maximum egy nap? A gerincének nem árt, hogy nem kemény kókuszmatracon fekszik? Mit csináljak ha elalszik benne és alszik benne egy órát? (egyébként mindig a kiságyában alszik, ami ugye kókuszos, de mondjuk ha hintázik, van úgy hogy elszundít utána) Előre is köszönöm válaszod!

    • Vida Agi

      2011. július 30. szombat

      Sok generáció nőtt fel kemény kókuszmatrac nélkül is, tehát nem árt, ha néha máshol alszik a baba. Ha nem teljesen derékszögben van a hinta háta, hanem kicsit döntött (mint mondjuk a hordozó), akkor kb. 45 percet lehet benne egyhuzamban. Napi maximum nincs, de fontos, hogy szabadon is mozoghasson, ezért ne legyen egész nap a hintában.

  • Mannu Judit

    2011. július 12. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 19 hónapos, 1 évesen tette meg első lépteit, majd szép lassan elindult és ügyesen megy egyedül. Legalábbis szerintem, mert a környezetünkben többen úgy létják, hogy rengeteget esik, és ilyenkor majdnem mindig beveri a fejét, mintha a mozgásával lenne gond. Én azzal védekezem, hogy az udvaron a beton túl göröngyös vagy nem figyel oda, csak siet, de azt mondják, akkor is sokat esik, ha lassan megy.
    Lehetséges e, hogy a cipőmérete nem megfelelő, vagyis túl nagy és nem tud benne rendesen menni? Vagy tényleg gond van és rohanjak vele orvoshoz?
    Válaszod előre is köszönöm!
    Judit

    • Vida Agi

      2011. július 16. szombat

      Vannak olyan gyerekek, akik amikor elindulnak egy darabig nagyon sokat esnek, mert mindenhova nagy lendülettel indulnak el, és még az egyensúlyérzékük sem alakult ki megfelelően, ez normális. Ezenkívül az is lehet, hogy kicsit nagy a cipője és mozog benne a lába, vagy nem tartja eléggé a bokáját, de ezt szemmel is jól lehet látni, ha mozog a lába a cipőben. Ez általában max. fél évig tart, aztán csökken az esések száma, mert már nem rohan annyira a kicsi mindenhova, gyakorlottabb és fejlődik az egyensúlyérzéke is. Ha még 2-3 hónap múlva is azt látod, hogy túl sokat esik, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

  • Liliána

    2011. július 05. kedd

    Kedves ÁGI!
    Remélem tudsz nekem segíteni, mert nagyon kétségbe vagyok esve. 17. hetes kismama vagyok. Már lassan egy hete zöldes-sárgás folyásom van, és nem kellemes az illata…Azt gondoltam, egy lactacyd femina mosakodógéltől elmúlik, de nem. Nagyon sűrűn pisilek, iszok két kortyot és már kemény az alhasi részem, és futok pisilni. Pisilés után összehúzódik az alhasam, majd kienged. Viszont éjjelenként, és már reggel is vesegörcsöm van pár percig. Lehet, hogy ez egész egy fertőzési folyamat, ami már elérte a veséimet is? Vagy a vesegörcs lehet attól, hogy a baba mozog és arra felé éppen?

    Megyek orvoshoz ma, de érdekelne a véleményed.
    Köszönöm előre is!

    • Vida Agi

      2011. július 06. szerda

      A színes folyás általában gombás fertőzésre utal, de emellett lehet felfázásod is, ami a vesegörcs-szerű érzést okozhatja.

  • Noémi

    2011. július 05. kedd

    Kedves Ági!
    Már kérdeztem Tőled, köszi az akkori válaszod 🙂 Nagyon jó az oldalad, gratulálok! Most a következő kérdéssel fordulok hozzád.
    Kislányom császárral született 3150el és 53 cmel, most 4 és fél kiló és 63 cm. Most 10 hetes múlt.
    A kéthónapos vizsgálaton hanyattfekvésből ülésbe húzva még nem emelte a fejét.(lógott neki) Azóta gyakran hasra rakom (két hónapos koráig nem nagyon volt hason vagy egyből aludt)(általában nincs kifogása ellene) és percekig is képes felemelni a fejét , elég magasan, már már kitámaszt a kezeivel. ( egyelőre könyököl) Forgatja is, jobbra-balra a fejét. ( Meg mintha próbálna átfordulni, emelgeti hol az egyik, hol a másik oldalát , fél popsija akkor levegőben, meg akkor az egyik kezével teljesen kitámaszt egyenesbe) Ha a kezemben van, általában tartja a fejét, néha még beledől a mellkasomba. Aggódásra ad okot hogy még nem emelte a fejét két hónaposan? Azóta párszor felhúztam ( de nem nagyon merem ) és tartotta már a fejét. De nem úgy mint aki karót nyelt, csak nem lógott neki és amint ülésbe volt akkor egyenes a háta vonalával. Mit tegyek hogy jobban erősödjön a nyaka? Hason fektetés, ülésbe húzás óvatosan? Hányszor lehet egy nap? Nagyon köszönöm előre is válaszod!! Hogy szoktassam le magam az aggódásról, erre nincs valami módszer? 🙂

    • Vida Agi

      2011. július 06. szerda

      Nem kell aggódnod, hiszen most már tartja a fejét hasrafektetve és függőlegesen is. 3 hónaposan sem kell folyamatosan tartania a fejét ülésbe felhúzva, csak néhány másodpercig. Legyen továbbra is többször hason, ettől erősödik a nyaka leginkább.

      • Noémi

        2011. július 06. szerda

        Köszönöm gyors válaszod 🙂

  • marcsi

    2011. július 04. hétfő

    Szia Ági!

    Kisfiam 3,5 hónapos..Tudnál néhány tippet adni, hogy mit játszunk?

  • Tímea

    2011. július 01. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3 és fél hónapos. Az utóbbi időben ha megfogjuk a kezét húzza fel magát, ülni akar. A férjem engedi is neki és néha ülteti, olyankor a baba nevet, tetszik neki. Én viszont tartok tőle, hogy ez nem használ neki ilyen pici korban, ennek még nincs itt az ideje. Előfordul, hogy a a bébihordozóban is próbál felülni. Lehet, hogy gyorsabban fejlődik, mint általában a babák? (úgy néz ki, hogy a fogzás is beindult nála, állandóan rágja az ujjait vagy egy textil pelenka csücskét, folyik a nyála és nyűgösebb, mint korábban). Mit gondolsz?

    • Vida Agi

      2011. július 08. péntek

      Ezt minden baba csinálja ebben a korban. Finoman fel lehet húzni, de nem szabad hosszú ideig ültetni, csak pár másodpercig ülhet így.

  • Hermann Ágnes

    2011. június 30. csütörtök

    Kedves Ági!

    Bendegúz fiam 3 hónapos. Nálunk a hason fekvés a legkritikusabb. Eddig is mindig mondta a házi orvosunk, hogy tegyem hasra, mert lapos a feje, tettem is, mikor eszembe jutott, naponta többször, de nem hagytam hogy ordító sírásba törjön ki szegény pici fiam. A legutóbbi vizsgálatkor, amikor Bendegúzt hanyatt fekvésből felhúzta félig ülő helyzetbe a doktornő megjegyezte hogy egyáltalán nem tartja a fejét. Azt tanácsolta, hogy minden nap etetés előtt 10 percet legyen hason, úgy hogy egy összehajtogatott törölközőt tegyek a mellkasa alá, ezáltal kénytelen emelgetni a kis buksiját.
    Persze mondtam neki, hogy nagyon –nagyon sír, de ő erre azt javasolta, hogy menjek el zuhanyozni, hogy ne halljam…
    Valóban ez az egyetlen megoldás? Nem bírom hallgatni, megszakad a szívem, mikor sírni – ordítani hallom a fiamat. Nincs ennél humánusabb gyakorlat? Már próbáltam, hogy félig ülő helyzetben magamra teszem őt, hátha elterelem a figyelmét, de 10 másodpercen belül elkezdett sírni.
    Válaszát előre is nagyon köszönöm!
    Ui.:Valóban lapos maradhat a feje?

    Üdv,

    Ági

    • Vida Agi

      2011. július 06. szerda

      A lapos fej nem annyira nagy probléma, mint az, hogy 3 hónaposan még nem tartja a fejét. Próbáld meg, hogy minden nap 5-6 alkalommal néhány percre hasra fekteted, addig ameddig bírja. Próbáld meg szórakoztatni közben, beszélni hozzá, játszani vele, hogy eltereld a figyelmét, de nem kell sírni hagyni 10 percig a babát. Inkább többször tedd hasra rövidebb ideig, ameddig bírja.

  • Alíz

    2011. június 18. szombat

    Kedves Ági!
    A kislányom 5hónapos lesz. Amikor hason fekszik, már látom, hogy próbálkozik, hogy a hátára forduljon, de még nem elég ügyes, a popsija már ügyesen fordul, de a kezét nem tudja még maga alá tenni, illetve kitolni magát, hogy átforduljon, nem jött még rá a dolgokra. Amikor a földön játszunk a játszószőnyegén és játékot teszek elé, az a célja hogy elérje, küzd is vele rendesen de ehhez még nem elég erősek a kezecskéi és inkább széttárja hason fekve is a kezeit, mint hogy maga alá tenné. Úgy látom, mint ha már szeretne mozdulni valamerre, az ölemből is úgymond ,,mászna,, elfelé amerre érdekes dolgot lát, ha kiságyba vagy járókába van téve, pillanatok alatt átpördül, hogy a letetthez képest fejjel lefelé fekszik. Nagyon mozgékony baba. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valami amivel tudnám segíteni illetve fejleszteni, esetleg erősíteni a kezeit vagy hagyjam, majd magától rájön?

    Illetve még egy kérdésem lenne, a védőnő szerint nem gond. Eddig mózesben vittem sétálni, de egy ideje már nincs el benne, nem lát ki és nem szereti. Kipróbáltam a sport részét a babakocsinak, majdnem vízszintesre le tudom hajtani a háttámláját, tehát gyakorlatilag csak minimálisan van megemelve a fejecskéje, hogy kilásson. Azóta nagyon élvezi a sétákat és mindig annyi információt gyűjt, hogy tud aludni is ami nagy segítség, mert napközben itthon nem nagyon tudom elaltatni, hiába ,,csinálok,, éjszakát. Még mindig keveset alszik, délelőtt szinte semmit, délután 1-2órát illetve este 22-től 5-6ig általában 2ébredéssel. Nem kevés ez? A sétával pedig annyit, hogy nem káros neki, ha egy picit meg van emelve a feje?

    Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel: Alíz

    • Vida Agi

      2011. június 26. vasárnap

      Ebben a korban még sok baba „repülőzik”, azaz széttárja a kezeit, ebben te nem tudsz segíteni neki, magától rá fog jönni majd, hogyan kell.

      Ha a kocsi 150 fokban van döntve, és tartja a hátát, tehát gyakorlatilag fekszik, csak kicsit döntve, akkor sétálhattok így.

      Ebben a korban általában 2 nappali alvás szokott lenni és ezek gyakran csak 30-60 percesek, mert fizikailag még nem fárad le eléggé a kicsi, a nézelődés és a játék pedig nem fárasztja le eléggé, minél többet fog mozogni, annál hosszabbakat alszik majd.

  • Gábor

    2011. június 05. vasárnap

    Szia!

    5 hónapos babánk 3500 grammal 53 centivel született természetes úton 10/10-es volt az értéke. Nyugis baba de aggódunk hogy sem hátról hasra, sem hasról hátra egyáltalán nem fordul.

    Hátról hasra nagyon ügyi, 90%-is megfordul (az átemelt lába leér a földre) de a könyökével betámaszt, tehát nem hajtja be a kezét, és nem is nagyon erőlködik, nem akar mert így is mindent elér. Sokszor így is alszik el… Próbálgassuk vele a továbbfordítást?

    A másik ami jobban aggaszt, a hasról hátra, ebben egyáltalán nem is próbálkozik. Hason sohasem szeretett lenni, mostanság 15 perceket is elvan, nézeget, a kezét maga alá húzva kinyomja a mellkasát is, de egyáltalán meg sem próbál visszafordulni (pedig ha elfárad nagyon sír). Hogyan tudnánk neki megmutatni a hasról hátra fordulást?

    • Vida Agi

      2011. június 11. szombat

      Átfordulni 6 hónaposan kell tudni első alkalommal, tehát nincs miért aggódnotok, még bőven van ideje elkezdeni. Ha már próbálgatja az jó jel, idővel sikerülni fog neki. Nem kell gyakoroltatni vele, magától rá fog jönni majd, ha sokat van hason és kemény felületen (játszószőnyeg, járóka), ahol gyakorolhat.

  • mymy

    2011. május 28. szombat

    sziasztok:-) az kislányom 11hónaposan állt fel kiságyban előszőr. 13hónapos kora óta megy butorok mellett kézenfogva. de már 18hónapos lesz. az istenért nem akar egyedül menni. probálkozunk már mindenel de erőltetni se akarjuk. ha van valami tipp esetleg segítség kőszőnőm választ. és ha van valaki ilyen helyzetben esetleg facebookon szívesen beszélgetnék vele eről a témáról mert kőrzetemben nem tudok ilyen anyukákról. így keress mymy csikósné. szép napot

    • Vida Agi

      2011. június 03. péntek

      Erőltetni ezt nem is lehet, elsősorban a kicsi biztonságérzetén múlik, mikor érzi úgy, hogy már egyedül is el tud indulni, kapaszkodás nélkül. Ezt általában megelőzi az, hogy már meg tud állni egyedül kapaszkodás nélkül, és ezután kezd el menni. Ha a gyermekorvosotok szerint egyébként rendben van a mozgásfejlődése, akkor még nyugodtan várhattok, amíg magától elindul, ha viszont már rég nem látta orvos, akkor mindenképpen mutassátok meg neki.

  • Moncsi

    2011. május 23. hétfő

    Szia!
    Nekem holnap lesz 6 hónapos a kislányom. De sajnos még nem forog. 🙁 Mit tegyek vagy, mit csináljak hogy forgolodjon? Elég sonkás 🙂 így félek hogy ducika lesz, mert még nem forog. Mindenki más kisbaba aki vele egy idős forog. Sajnos levagyunk maradva.Hason elvan egy darabig de aztán sír.. Mit tegyek?Köszike a választ.

    • Vida Agi

      2011. június 01. szerda

      Nem vagytok lemaradva. Forogni 6 hónaposan kell elkezdeni, de még a lustább babák is 7 hónapos korig elkezdik. Tedd minél többet hasra, minden nap 5-6 alkalommal legalább 5 percre, és játssz vele addig, hogy eltereld a figyelmét. Ez ösztönzi a legjobban a mozgásra. Az, hogy most ducibb semmit nem jelent a későbbi súlya szempontjából, vannak az elején gyorsabban hízó babák, ők általában 2. félévben már jóval kevesebbet híznak, akár hetekre is leállhat a hízásuk.

  • csillag

    2011. május 08. vasárnap

    Kedves Vida Ági!
    Kislányom 80 dekával született, nagyon erős, ügyes, orvosaink szerint is szinte behozott minden lemaradást, kivéve, h. még önállóan nem megy. 2 évesek vagyunk, és még biztonságosabbnak érzi, ha mászik. Sajnos elkövettem azt a hibát, h. néha kézenfogva sétáltam vele, kicsit esetlenül de lépeget. Elég ügyesen megy, ha pl. hátulról a nyakánál érzi a kezemet. Nagyon fontos neki, h. érezze, h. ott vagyok. Önállóan nem akar elindulni. Mindenki (gyerekorvos, fejlődésneurológus, védőnő) azt javasolta, legyek türelmes. De meddig? Decemberben ugyanitt tartottunk. Önnek mi a véleménye? Mit tegyek, h. segítsem?
    Köszönöm válaszát. Csilla

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Nem kell aggódnod, vannak olyan babák, akik a biztonságra törekednek ezen a téren, nem mernek egyedül elindulni sokáig. Légy türelmes, idővel meg fog jönni a kedve hozzá.

  • Gál Kata

    2011. május 06. péntek

    Kisfiam 11,5 hónapos. 6 hónaposan fordult hasra és vissza, 8 hónapos kora óta önállóan ül. Hason nem szeretett lenni. 9 hónaposan kezdett el kúszni, csak kezeit használva ( egyszerre a kettőt), felnyomja magát négykézlábra, de onnan előre nyomja a lábait ülésbe és onnan nem hajlandó tovább mozdulni, csak forog ülésben. Ha valami érdekeli, akkor is ülésből próbál odacsúszni. Próbálom segíteni a mászásban, de a lábait mindig előrenyomja ülésbe és ellenkezik, sír. Mit tegyek, hogyan motiválhatnám a mászásra?

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Ez azért van, mert sokat ült és ezért most is ezt részesíti előnyben. Próbáld minél többet hasra tenni és játsszatok hason kúszós játékokat (pl. te is lefekszel mellé és „fogócskáztok” vagy bábozol neki hason fekve, esetleg apró játékokat teszel sorba egymástól 20-30 centire és azokat kell összeszednie), minél többet kúszik, annál jobban fog mászni is.

  • Renáta

    2011. május 06. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 13 hónapos. Már 3 hónapos korában forgott. Azonban kúszni elég későn, 8 és fél hónaposan kezdett el. Ekkor már annyira aggódtam a mozgásfejlődése miatt, hogy elvittem egy alapítványhoz tornára, de 2 hónap alatt semmi változás nem történt.
    Ezután eljutottunk egy Dévény-tornával foglalkozó gyógytornászhoz, ahol pár héten belül jelentős eredményeket értünk el. A gyógytornászunk mondta, hogy nagyon kötöttek az izmai, ezen próbál ő segíteni. 1 évesen kezdett el mászni, pár napon belül önállóan felült, mindenhol feltérdel. Egyik nap aztán fel is állt a kanapé mellett (nem függőlegesen állt, hanem felső testével a kanapéra dőlve állt). Ezt aznap még kétszer megismételte, azóta azonban nem szeretne felállni. Ha megpróbálom felállítani, akkor egyszerűen nem teszi le a lábait a talajra, hanem felhúzza őket. Ezért inkább nem is erőltetem. A gyógytornász mondta, hogy azért ennyi idősen már ügyesebbnek kellene lennie. Neurológusnál is voltunk, nem találtak Nála semmi kórosat. Én tényleg próbálok nyugodt maradni, hiszen úgy érzem, hogy jó kezekben vagyunk a gyógytornászunknál, de folyamatosan azt a nyomást kapom mindenhonnan, hogy már állnia, sőt totyognia kellene.
    Valóban aggódnom kellene, hogy még nem állt fel és ennek lehetnek negatív következményei a jövőben?
    Amúgy kiegyensúlyozott, mosolygós, vidám kislányom van!

    Segítséget előre is nagyon köszönöm!
    Üdv.
    Renáta

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Nem kell aggódnod, mivel nála később kezdődött a kúszás és 1 évesen a mászás minden más is csak egy kicsit később kezdődik majd, a torna mindenképpen segíteni fog ebben is.

  • Brigi

    2011. április 26. kedd

    2honaposan kisfiam nagyon szépen kitolta és tartotta a fejét, de most 3hónaposan hason fekve nem emeli ki magát, nem emeli a fejét. Tudom valamivel ösztönözni, segiteni,hogy fejlödjön?
    Ha háton van tárgyak felé nyúl rövid ideig tartja is.

    • Vida Agi

      2011. május 06. péntek

      Próbáld meg, hogy hátradőlsz félig megtámasztva és a mellkasodra fekteted, ezt szokták szeretni a kicsik és így jobban emelik a fejüket. Ha így se tudja emelni, fordulj orvoshoz.

  • Timi

    2011. április 23. szombat

    Kedves Ági.Van egy 11 hónapos kislányom, és még nem ül.ha a babakocsiban,vagy a babahordóban van,akkor felhúzza magát ülésbe,de magától még nem ül fel.Viszont már mindenhol feláll, és lépeget.Mit tegyek, hogy üljön,illetve ez gond már?
    köszönöm:Timi

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Ha felhúzza magát ülésbe, akkor már magától ül fel gyakorlatilag, tehát nincs semmivel sem lemaradva.

  • ZGyörgyi

    2011. április 19. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 hónapos. A 36. héten született kis súllyal, de szépen behozta a lemaradást. Forogni 7 hónapos korában kezdett. Most kúszik, kb 1,5 hónapja stabilan ül. Igazi örökmozgó. Viszont nem igazán akar állni. Akkor sem mindig, ha megtartjuk. Én nem is erőltettem. De most a védőnő szerint gyógytornászhoz kellene vinnem. Tényleg olyan nagy a baj? Vagy ez amiatt is lehet, hogy szinte soha nincs kiságyban? Ott jobban tudna kapaszkodni?
    Válaszod előre is nagyon köszönöm.
    Györgyi

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      A felállással ráértek még, kúszni 9, mászni 10, felállni 11 hónapos korban kell tudni, addig nyugodtan várhatsz még. Kiságyba ne tedd játszani, a járóka jó lehet, mert ott fel lehet kapaszkodni, de ha a baba már fel tud állni, akkor a kanapéba vagy a dohányzóasztalba kapaszkodva is megteszi ezt, nem kell hozzá rács.

  • Csilla

    2011. április 19. kedd

    Kedves Ági,

    Kislányom 24.-én lesz 7 hónapos és még nem fordult át hasról hátra és hátról hasra sem. Kúszni ügyesen kúszik (az egész kiságyat bejárja hason. Hason alszik és amikor felébred, akkor eljátszadozik a játékokkal, de nem fordul át. Napközben nem sokat van hason, inkább háton szeret lenni. Kézmozgása nagyon ügyes és beszédfejlődése is rendben van. Kell-e aggódnom vagy gyógytornászhoz vinnem mert nem forog?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Csilla

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      7 hónaposan már át kéne fordulnia. Lehetséges, hogy ez csak azért nem érdekli, mert a kúszás érdekes, de mivel keveset van hason és már át kellett volna fordulnia 6 hónaposan, ezért érdemes lenne szakembernek megmutatnod.

  • Timi

    2011. április 18. hétfő

    Kedves Ági!

    Az előbb rosszul fogalmaztam a kisfiam korát illetően. Ő 9 és fél hónapos, tehát a 9. hónapját már betöltötte. Előre is köszönöm a választ!

  • Timi

    2011. április 18. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam 9. hónapját tölti, 38. hétre született, és vákuumot is alkalmaztak a szülésnél, mindamellett normális, probléma mentes szülés volt. 7 hónapos kora óta kitűnően forog hasról hátra és hátról hasra, ülni is ebben az időben kezdett stabilan, ma pedig már el sem dől. Ülő helyzetből előre dőlve elhasal. A problémám az, hogy viszont még sem nem mászik, sem nem kúszik. Illetve valami féle kúszó mozdulatoknak már mintha látnám jelét, és hason elforgott már egyszer-kétszer legalább 90 fokot. Amikor hason van, nagyon menne a dolgokért, de amiatt, hogy nem tud, elkezd sírni, és lerakja a fejét, mintha feladná. A lábai folyamatosan járnak pedig, de még nem húzta magát négykézlábra sem. Tény és való, hogy mióta tud ülni, sokat ül, de magától még nem ül fel. A kiságyban sem, viszont ott már kapaszkodva feltérdel, kezeit fogva pedig fel is áll időnként.
    Sok mindent olvastam, és mindenki mást mond. Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg kell-e aggódnom a mászás miatt, vagy nem olyan nagy baj, ha előbb tanul meg állni (vagy járni?) és csak aztán mászni? Minden más normálisan alakult nála. Egyébként nagy babának számít, 9 hónaposan 9 és fél kiló, fél éves korig kizárólag anyatejes volt és még mindig szopik. A súlyának lehet esetleg köze, hogy nem mászik?

    • Vida Agi

      2011. április 24. vasárnap

      Kúszni 9, mászni 10 hónaposan kell elkezdeni. Mivel ő sokat ül, ez is lassíthatja a mozgásfejlődését, de azért érdemes lenne megmutatni szakembernek.

  • Vass Évi

    2011. április 11. hétfő

    Kedves Ági!
    A kislányom most 15 hónapos.8 hónapos-13 hónapos koráig jártunk Dévény tornára.11 hónaposan kezdett mászni 12 hónaposan állt fel kapaszkodva.Ha fogom mind a két kezét akkor lépeget de egyébként nem látom semmi jelét hogy a közeljövőben elindulna.Kezdjek aggódni??

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Nem kell aggódnod. Mivel ő később kezdett mászni, ezért később fog járni is, gyakran a mászás kezdetéhez képest 4-5 hónap is eltelik, mire a baba magától menni kezd. Ha 18 hónapos koráig sem kezd járni, akkor kell orvoshoz fordulni.

      • edina

        2011. április 21. csütörtök

        Kedves Ági!

        Válaszodban megfogalmazod, hogy ha a gyermek 18 hónapos koráig nem jár,(és egyébként semmi más baja betegsége nincs, )orvoshoz kell vinni. Itt fejlődés-neurológusra gondolsz? Sajnos ahogy hallottam futóműszerűen működnek az efféle rendelések megállapítják,hogy a baba mozgásfejlődésben elmaradt (de hát ezt ugyis tudjuk,) Abban az esetben ha a gyerek jár, járt tornára (egyébként 14 hónaposan mi is járunk immár 3 hónapja) – mindenkinek csak ajánlani tudom a Dévény tornát – mi néhány hét alatt óriási eredményeket értünk, érünk el. Mit tudnak még ajánlani, milyen módon tudják másféle képpen a helyzetet kezelni? Jómúltkor viccesen megkérdeztem a védőnőmet netán gyógyszert írnak fel a problémára?
        Edina

        • Vida Agi

          2011. május 07. szombat

          Először mindenképpen a gyerekorvossal kell beszélni, hiszen számos egyéb oka lehet annak, ha nem kezd el járni a baba (neurológiai probléma, mozgásszervi probléma, csontfejlődési, vagy izomprobléma stb.), olyanok is, ami nem feltétlenül orvosolható tornával. Hallottam olyan esetről is, hogy az egyik torna csak egy bizonyos pontig segített és a Pető Intézetben tanult meg végül járni a kislány.

        • mymy

          2011. május 28. szombat

          szia edina:-) megkérdezhetem mennyi idősek v.tok? mert én lányom 18hónapos és ő sem jár egyedül. esetleg facebookon szívesen beszélnék erről veled:-) mymy csikósné kősy

          • edina

            2011. június 03. péntek

            szia mymy!

            Kereslek a facebook-on, de nem talállak .
            Én Horváth Edina vagyok,Bőben lakom.
            Te talán több sikerrel jársz. Egyébként szívesen beszélnék róla én is.
            EDina

  • Melus

    2011. április 08. péntek

    Kislányom egy hét mulva lesz 6 honapos. Azért aggodok mert nem forog sem hasrol hátra sem pedig vissza, mindkét iránzu forgásra volt már eset, de azota semmi. Ha hasra forditom max 1-2 perc és elkezd sirni. Mit tegyek, hogyan segithetnek hogy mihamarabb forogjon? Van okom eggyáltalán aggodalomra? Üdvözlet

    • Vida Agi

      2011. április 15. péntek

      A legfontosabb, amit tehetsz, hogy minden nap legalább 5 alkalommal 5-6 percre hasra fordítod, mert ettől erősödnek a nyakizmai, a hátizma, ebből tud később majd kúszni és mászni kezdeni. Ha már 1-2x sikerült átfordulnia az jó jel, azt jelenti, hogy már képes rá, csak nem érdekli egyelőre annyira, hogy rendszeresen csinálja.

  • Mónika

    2011. április 05. kedd

    Szia Ági!
    Kisfiam 19-én lesz 6hónapos,7000g és 70cm. Nem fordult még át. Kis súllyal született 2500gal, a pocakomba veszített a súlyából, és az izomzata is sorvadt neki. Hason nem szeret lenni, nem tudom semmivel motiválni, hogy legalább 5percig legyen úgy.Amúgy szépen kinyomja magát. Ha oldalán van a lábával kitámaszt, hogy még véletlenül se forduljon át. Mit tehetek érte? Válaszodat előre köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. április 15. péntek

      Átfordulni általában 6 hónapos korban kezdenek a babák, tehát még addig sikerülhet neki. A 6 hónapos kontrollon szólj erről az orvosnak, ha úgy látja, akkor majd elküld gyógytornászhoz, de általában legkésőbb 7 hónapos korig a lustább babák is elkezdik a forgolódást.

      • Mónika

        2011. április 15. péntek

        köszönöm szépen!

  • Móki

    2011. március 30. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 2 hét múlva lesz 18 hónapos,28.hétre született baba(Korrigált kora 15,5 hó). Minden mozgást időben csinált a korrigált korához képest, 11 hósan felállt és azóta lépeget bútorok mellett, illetve önállóan már megtesz pár lépést, ha hívom, akkor 15-20 lépéssel is odajön hozzám, de magától nem akar elindulni, csak noszogatással.
    3 hónaposa kora óta járunk Dévényre, hetente egyszer.
    De én mégis aggódom, hogy le van maradva és hogy valami probléma lesz a járásával…
    mi a véleményed?
    köszönöm

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Nincs miért aggódnod, ha már képes önállóan járni, akkor idővel meglesz a biztonságérzete is ahhoz, hogy magától elinduljon. Ez elsősorban azon múlik, ő mennyire bátor a járásban. Vannak óvatosabb babák, akik jobban szeretnek mászni, kapaszkodva menni és csak akkor indulnak el önállóan, ha már biztosak a dolgukban.

  • kriszta

    2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 14 hónapos, és még nem tud járni.
    Már 8-9 hónapos kora óta feláll és kapaszkodva lépeget bútorok mellett, ha mindkét kezébe van valami pár másodpercig önállóan is áll, de csak rövid ideig, lépni nem tud. Úgy látom inkább mászni szeret.
    Nincs még elkésve?

    Várom válaszod!köszi!

    Kriszti

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Nincs elkésve. Ha már meg tud állni kapaszkodás nélkül, kapaszkodva megy, akkor pár héten belül járni fog magától.

  • Edina

    2011. március 21. hétfő

    Szia Ági!

    Arra van valamiféle „szabály”, h egy babának mennyit kellene hason lennie egy nap (gondolom sok mindentől függ).
    Kisfiam 7 hós (nem volt koraszülött). Egyhuzamban kb. 50 percet tud hason játszani. Ezt hányszor ismételjük egy nap? Hasról hátra, hátról hasra átfordul, illetve körbe kúszik. Mit lehetne Vele játszani a hasra fektetéskor? Úgy vettem észre, h sokszor csak azért fordul vissza, mert megunja a játékait (gurítunk Neki labdát, kisautó, csörgő-színes tárgyak előtte…)

    Köszi a segítséget!

    • Vida Agi

      2011. március 29. kedd

      Nincs ilyen szabály. De ha ő 50 percet tud hason lenni, az szuper. Igazából az lenne a lényeg, hogy minden ébrenléti időszakban legyen hason is valamennyit, amennyit csak bír és szeret.
      Hason fektetve jó játék a puha építőkockák, megmutathatod, hogyan kell őket egymásra tenni, vagy ha körbe pakolod játékokkal és az egyiktől a másikig kúszhat körbe-körbe, de jól lehet így bábozni is neki.

  • Gyongyi

    2011. március 20. vasárnap

    Kedves Ági!

    Aggódom 10 hónapos kislányom fejlődése miatt, mivel egyedül nem ül fel, hason fekve csak kúszik, forog körbe-körbe, a kiságyban felhúzza magát, jól áll és lépeget, ha fogom a kezét.Mit tehetnék a fejlődés javítása érdekében?

    Előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Felülni a mászásból fog majd tudni, tehát először másznia kéne. Mivel azonban ő most tanult meg felállni, ezért most ez a legérdekesebb a számára, ezért nem akar most mászni és ülni. Ne jártasd semmiképpen, mert akkor rászokik és nem fog elkezdeni mászni, amire nagy szüksége lenne. Ha sokat álldogál, idővel elkezd majd mászni is, mert állva nem lehet helyet változtatni, tehát kénytelen lesz mászni. Ha 1 hónapon belül nem mászik, forduljatok orvoshoz.

  • Heni

    2011. március 19. szombat

    SZia! Az előbb elfelejtettem leírni a levelemben, hogy lányom 7 hónapos korától támasztással ül, és most már teljesen önállóan ül, mindenféle segítség nélkül. És még egy dolog, hogy hason fekve pörög a hasán, de nem igazán kúszik, és a mászással sem próbálkozik, ha valamit el szeretne érni, akkor nyúl utána, de nem igazán próbálkozik azzal , hogy igazán elérje, inkább csak ül tovább a helyén, és kiabál, veszekszik.

  • Heni

    2011. március 19. szombat

    Kislányom márciusban tölti be a 8. hónapot. 4,5 hónaposan fordult át először a hátáról a hasára, vissza csak jóval később 6 hónaposan tette meg összesen 2x, azóta egyszer sem, és nem is nagyon töri magát. Hason fekve kezét, lábát az égbe emeli, szinte repül, majd alkarján támaszkodva szépen el van magában. Próbálom vele sokat gyakorolni a visszafordulást, nem nagy sikerrel. Ha hason van, akkor egy idő után a fenekét oldalra tolja, mintha meg szeretne fordulni, de a karját oldarla teszi, ami megakadályozza, hogy visszaforduljon. Nem nagyon tudom,hogy jól van e ez így. A másik, amit észrevettem nála, hogy ha ölbe veszem, akkor időnként mindkét csuklóját befelé fordítja,majd vissza is fordítja normál helyzetbe, nem baj ez? Volt, aki azt mondta, hogy ebben ez életkorban már meg kéne próbálnia felülni, de ő nem nagyon akar, pontosabbam, ha a párnán fekszik hanyatt, akkor úgy szeretne felülni, mint a „nagyok”. Kicsit aggódom, hogy a picim mozgásfejlődése megfelelő – e, hiszen annyi mindent mondtak, és olvasta, hogy már magam sem tudom, mit kellene az én kicsimnek csinálnia közel 8 hónaposan.

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      A mozgásfejlődése a korának megfelelő. Kúsznia 9 hónaposan kell tudni, felülni 10 hónaposan, de ez a mászásból jön majd. Ebben a korban még felhúzni próbálják magukat ülésbe, ez gyakran sikerül is, de ilyenkor segédeszközzel ülnek fel (pl. kiságyba kapaszkodva), nem önállóan. Ha már át tud fordulni és képes volt vissza is fordulni, akkor nincs miért aggódni, mert képes rá, csak most nem csinálja, mert más érdekesebb a számára. Ha hason fekve már körbe-körbe kúszik, akkor hamarosan rendesen is fog, ez a kúszás egyik vállfaja. Mászni csak 10 hónaposan kell még tudni, erre ráér még.

  • Vigh Zoltánné

    2011. március 15. kedd

    négy hónapos kislányom nem nyúl a játékoké csak nézi őket.Ha a kezébe adom akkor fogja de magától nem megelégszik azzal,hogy nézi.Kell-e aggódnom?

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      4 hónaposan már nyúlnia kéne utánuk. Próbáld meg, hogy felé nyújtasz játékot, felkelted a figyelmét iránta, hátha akkor megpróbál utánanyúlni, illetve azt is megpróbálhatod, hogy az ágyára (járókára) olyan helyre szerelsz fel játékot, ahol jól látja és könnyen eléri. Ha 1 hónapon belül nem nyúl magától a játékok után, akkor fordulj orvoshoz.

  • Tőcsér Gyöngyi

    2011. március 14. hétfő

    11 hónapos fiam nem tud még felülni önálloan,s nem mászik.Vezetve megy,sétál nagyon szereti,ha oda álitom az ágyhoz megkapaszkodik.kell orvoshoz fordulnom,vagy még várjak.

    • Vida Agi

      2011. március 24. csütörtök

      11 hónaposan már kéne másznia és felülnie, tehát kérd szakember segítségét.

  • Ildikó

    2011. március 13. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányom 18-án lesz 4 hónapos ,de még nem igazán nyomja ki magát, ha hason van inkább elalszik vagy addig hisztizik míg meg nem fordítjuk.
    Képes rá, mert többször előfordult már, hogy fél percig is kinyomva tartotta magát. Ekkor is csak úgy, hogy a keze hátul van…fókázik. A popsiját le kell nyomni ahhoz, hogy emelgesse a fejét. Úgy vettem észre minta egyszerűen nem akarná.
    Szoktam átfordítgatni, de ő magától még ezt sem próbálgatja.
    Milyen tornázgatásokkal tudnék neki segíteni?
    Milyen „gyakorlatokat” csináljunk?
    Van helye egyáltalán aggodalomnak?
    Segítségedet előre is köszönöm
    Ildikó

    • Vida Agi

      2011. március 24. csütörtök

      Nem kell aggódnod, 4 hónaposan ez normális: próbálkozik. Már néha sikerül neki kinyomni magát, de még nem tudatosult benne teljesen, mit kell csinálnia. Ez egy átmeneti időszak, 1-2 héten belül már sokkal ügyesebb lesz ebben. Amiben segíthetsz neki: minden nap legalább 5 alkalommal 5-6 percre tedd hasra, ha nem szereti a földön, akkor félig fekvő helyzetben, vagy hanyattfekvésben a mellkasodon is lehet, ezt nagyon szokták szeretni a babák. A földön feküdj le te is vele szemben, hogy lássa az arcodat és úgy szórakoztasd, így kevésbé nyűglődik majd, jobban leköti a hasonfekvés.

  • Szalkainé ágnes

    2011. március 11. péntek

    Szia! Az én kisfiam 8 hónapos lesz és még nem ül önállóan ha leteszem pocakra kúszik vagy a hátára fordul(hasra ritkábban). A kisbabám a 34 hétre született tüdőgyulladás miatt, egy hónapig voltam vele kórházban szerintem a lemaradásunk emiatt van. Válaszod előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      Koraszülött babáknál mindig a korrigált életkorral kell számolni, tehát ő ezalapján még csak 6 hónapos és pontosan azt is csinálja, amit 6 hónaposan tudni kell, sőt valójában még többet is, hiszen kúszni 9 hónapos korban kell tudni – azaz egyáltalán nincsen lemaradva a valódi korához mérten sem.

  • nitácska

    2011. március 09. szerda

    Azt szeretném kérdezni hogy a kislányom 3 hónapos lesz 16án és még nem fordul át és nem nyul a játékok után. Nézi figyeli de nem nyul utána. az is idegesit hogy kancsal ez mikor szokott elmulani? kérem válaszoljon .

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Ha nézi az már jó, 3-4 hónapos kor között legkésőbb utána is szoktak nyúlni. A kancsalság általában fél éves korra elmúlik, ha mégsem, akkor forduljatok orvoshoz.

  • Brigi

    2011. március 04. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 6 hónapos, mozgásfejlődése szerintem megfelelő ütemben halad, sőt egy kicsit gyorsabb is az átlagnál. Jelenleg ott tart, hogy négykézláb ácsingózik, ebből a pózból, ha kedve van pár napja már fel is tud ülni. Gurulva tökéletesen közlekedik, egy hete a kúszással is próbálkozik. A problémám az, hogy szerintem már négykézláb is elindult volna, de ebben a pózban a kezeit ökölbe szorítva tartja (főleg a balt) és úgy támaszkodik, ettől pedig nincs meg a megfelelő egyensúlya. Egyébként a tárgyakért nyitott kézzel nyúl. Kérdésem az, hogy kell- e aggódnom ,esetleg segíteni tudok -e abban, hogy a tenyerére támaszkodjon?

    Válaszodat előre is köszönöm.

    Brigi

    • Vida Agi

      2011. március 11. péntek

      Ne aggódj emiatt, erre neki kell rájönnie, hogyan tud hatékonyabban kúszni-mászni, ezt te megtanítani neki nem tudod, egyébként is viszonylag korai lenne még, tehát még van bőven időtök.

  • andi

    2011. február 27. vasárnap

    Kesves Agi,

    Az en csemetem marcius 4en lesz 9 honapos nagyfiu. 6.5 honapos kora ota nagyon szepen megul egyedul. Ulni nagyon szeret. Az utobbi ket hetben ugyesen kuszik hatra fele. Ules kozben is „bejarja” a szobat. Hasra ugy fordul, hogy ul, elore rakja a kis kezeit, mikor kello keppen elore hajolt, lerakja a hasat es kitolja a labait. Hason fekvesbol is fel tud mar ulni. Feltamaszkodik a karjaira, aztan feltolja magat es mar ul is. Viszont nem fordul a hatarol a hasara es a hasarol sem a hatara. Mind a ket oldalara tud fordulni. Egeszen kitekeri magat. Ugy latszik, hogy az atfordulas teljesen kimaradt nala (egyetlen egyszer atfordult, de se elotte se utanna) Emiatt aggodom. Erdemes lenne felkeresni emiatt a gyerekorvost?
    EGyebbkent nagyon sokat mozog. A labai szinte mindig jarnak, ulto helyzetben is. A fele guritott labdat vissza rugja. A maszastol is nagyon keves valasztja el. Ha terden all, akkor meg nem forditja a labat hatra, meg alatta van.

    Koszonom elore is a valaszt.

    Udvozlettel,

    Andi

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Nem kell aggódnod, ha 1-1 alkalommal már átfordult, akkor képes rá és nem maradt ki ez a mozgásfejlődési fázis, szimplán csak érdekesebb volt neki az ülés és a kúszás, ezért nem gyakorolta sokat az átfordulást.

  • Ani

    2011. február 23. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 14 hónapos. Szépen időben megcsinált mindent, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az önálló járással azonban hadilábon állunk. 12 hónapos korától jár, különböző tárgyakba kapaszkodva, de teljesen egyedül eddig csak két lépést tett. Nagyobb előnyben részesíti a négykézláb járást. A furcsa az, hogy kb.két hete, nem négykézláb, hanem térden állva közlekedik. Eleinte meglehetősen vicces volt, de már kezdek aggódni. Az önállóan megtett lépései egyébként elég bizonytalanok voltak, kicsit mintha hátrafelé hajlott volna a teste. Mit gondolsz a mi esetünkről? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. március 04. péntek

      Nem kell aggódnod, ha már 1-2 lépést megtesz egyedül, utána egy darabig még kombinálhatja a járást és a mászást, ez teljesen normális dolog, vannak olyan biztonságra törekvő babák, akik nem kezdenek el rögtön szaladni, hanem szép fokozatosan térnek át az önálló járásra.

  • Anita

    2011. február 21. hétfő

    Szia Ági!
    A kisfiam 11 a héten lesz 11 hónapos.7 hónaposan feltérdelt majd felállt. Eddig a bútoroknál oldalazva lépegetett, majd már egy kézzel kapszkodva ment mellettük. Már elengedi és 1-2 lépést megy egyedül és oda jön hozzánk, vagy leül/letérdel. Most nyújtja a kezét és ha megfogom elindul és sikongatva örül neki, ha sétál. Írtad, hogy ne sétáltassuk kézenfogva amíg nem tud magától, kapaszkodás nélkül járni, mert bátortalan lesz egyedül elkezdeni járni. 1-2 lépésnél többet nem tud egyedül, ha fogom a kezeit (néha csak az egyiket) akkor viszont menne. Mit tegyek? Lenne még egy kérdésem. 3 hónapja átalussza az éjszakát (kb 11 órát szokott folyamatosan).3 napja sétálni akar és azóta éjjel felkel és sír. Csak úgy nyugszik meg ha átöleljük és egyből visszaalszik, de amit lefektetjük az ágyába sír, ha mellénk feküdt semmi gond nem volt. Összefügghet ez az új „élménnyel” vagy „csak” a foga miatt lehet. Mert az ínye is fehéredik(a 7.fogcskát várjuk). Eddig külön aludt a saját szobájában és nem szeretném hogy 11 hónaposan „szokjon hozzá” a velünk alvásra, mert egyikünk sem alszik így jól. Válaszaidat előreis köszönöm: Anita

    • Vida Agi

      2011. március 01. kedd

      Ez a járástanulással függ össze, az első pár hétben, amikor önállóan kezdenek járni, nyűgösebbek lehetnek napközben is, és éjjel is gyakrabban ébredhetnek. Ilyenkor, ha következetesen tartod a korábbi altatási szokásokat, akkor nem fog semmi „rosszra” rászokni.

  • E_Ktai

    2011. február 20. vasárnap

    10 hónapos a kislányom, de nem hajlandó négykézláb mászni. Ha viszont fogjuk a kezét, akkor nagyon szépen lépeget. A kiságyban és a nagy ágy mellett már lépeget oldalra. Hogyan tudnám rávenni, hoyg négykézláb másszon?

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      A baba akkor kezd mászni, ha korábban már kúszott, valamint ha a helyváltoztatásra ezt találja a legmegfelelőbb módnak. Ha kézen fogva sétáltatod, akkor az sokkal hatékonyabb és érdekesebb a számára, ezért semmi nem motiválja a mászásra. Tehát úgy tudod rávenni, a mászásra, ha nem sétáltatod kézenfogva (az más, ha ő maga kapaszkodva lépeget, azt hagyni kell neki)

  • Misi

    2011. február 13. vasárnap

    Majdnem négy honapos kislányom nagyon szerti az ujamat fogva felhuzni magát mikor a felhuzot lábamon félülésben játszunk
    de ez neki nem is elég mert ha megragata a kezem rögtön tolja magát fel és fel is ál ha hagyom neki. Kérdezem renmdben van ez vagy korai még ezekhez a mozdulatsorokhoz??

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      Nem gond, ebben a korban minden baba próbál már felhúzódzkodni, de azért ne álljon és ne üljön még huzamosabb ideig.

Comment navigation