Hozzátáplálás: Adjunk húst a babának!

A hozzátáplálás megkezdése után 1-2 héttel már adhatunk kevést húst a babának. Erre szüksége van, hiszen a magzati korban épített vasraktárak fél éves korra kiürülnek és a legjobb utánpótlás erre a hús.

Hozzátáplálás: Adjunk húst a babának!Persze nem kell nagy adagokra gondolni: a főzelékbe keverve 1-1 kocka husi bőven elég naponta egyszer.
Elsőként csirkemellel indíthatunk. A kicsontozott lebőrözött csirkemellet főzzük meg (vagy főzhetjük egyben is és a főtt csirkemellet csontozhatjuk ki) egy kis darabot turmixoljunk hozzá a főzelékhez. Nyugodtan adhatjuk gyümölcsökhöz is, almával, körtével is finom.

A csirkemell után adhatunk pulykamellet, majd bevezethetjük a csirkemájat is (ebből maximum hetente egyszer szabad adni a babának).

8 hónapos kortól már kaphat a kicsi sovány disznóhúst, marhahúst és halat is.

A húsokat nehéz megrágni, ezért egészen addig kapja a főzelékbe turmixolva, amíg nincsenek rágófogai. Ha már ügyesen rág és alul felül is vannak fogai, egészen apró darabkákra szedve megkaphatja a húst, de ekkor ügyeljünk arra, hogy alaposan megrágja.

Ha nem akarunk külön főzőcskézni a babának, a húslevesünkből is kaphatja a húst, pl. egy csirkeszárnyból vagy combból lefilézve, később a nem túl fűszeres sült vagy főtt húsokból, rántott húsból is ehet (az életkorának megfelelő húsokat). A kismama babakonyhája

Fagyasszuk le!

Ha olyasmit főzünk, amiből a pici nem kaphat, jól jöhet a lefagyasztott húskészlet. Főzzünk meg egy filézett csirkemellet és főzőlével együtt turmixoljuk össze, majd jégkockatartóban fagyasszuk le. A pici számára 1-1 kocka fedezi a napi hússzükségletet, ezeket bármikor elővehetjük és hozzákeverhetjük a napi főzelékhez.

További részletek az ingyenesen letölthető Nagy Babaszakácskönyvben!


About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

31 Comments

  • Jucus

    2011. június 03. péntek

    Kedves Ági!

    Mennyi csirkemájat kell adni egy adagban? A babám most 9 hónapos, én egy negyed májat adok neki. Ez kevés?

    Köszi a válaszod

    Válasz: Kb. 1 csirkemájat kaphat 1 alkalommal hetente, de a kevesebb sem gond.

  • Németh-Tóth Móni

    2011. május 29. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányom, Kriszti 8 hónapos múlt. 6 hónapos korában kezdtük a hozzátáplálást, eleinte kisebb-nagyobb nehézségekkel, de aztán megszokta! A főzelék bevezetése sem okozott problémát, szépen megeszik mindent (krumpli, répa, brokkoli a kedvenc, borsó, csirkehusi, csirkemáj, karalábé…, amiket már ehet). Ebből kb. 200-250 ml-t naponta. A kérdésem az lenne, hogy mikortól lehet adni neki már darabosan az ételt, nem turmixolva? Foga még nincsen… Valamint a védőnőnk azt mondta, hogy ha sajtot, vagy túrót teszek a főzelékbe, akkor husit ne rakjak bele. Anélkül viszont nem nagyon ízlik neki! Baj az, hogy ha sajt is és husika is van az ebédjébe???

    A gyümölcsök viszont annyira nem mennek, max. 100 ml környéki adagot eszik. Ez gond?

    Valamint még szopizik, de már csak reggel és este. Elég ez neki, vagy tegyem többször mellre??

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdv:
    Móni

    • Vida Agi

      2011. június 08. szerda

      8 hónapos kortól fokozatosan meg lehet próbálni kicsit darabosabban adni az ételt (először egy része legyen pépes és egy részét villával törd össze, aztán már lehet csak villával összetörve is adni)

      Egyáltalán nem gond, ha sajt és hús is van a főzelékben.

      Nem gond, ha zöldséget többet eszik, gyümölcsöt kevesebbet.

  • Hajni

    2011. március 28. hétfő

    Lanyom lassan 8 es fel honapos de nem akar semmi fele fott kajat megenni.sem hust, sem zoldseget, ki sem tatja neki a szajat.csak a gyumolcsoket, tejbegrizet meg ilyesmiket eszik meg semmi fott etelt nem.3300 grammal szuletett, most 76oo gramm es 70 cm.nagyon elszomorit hogy nem akr enni.mit lehet tenni ilyenkor?probalgassam vagy ha nem eszik hagyam el?elore is koszonom

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Vannak olyan babák, akik jobban szeretik az édes ízeket az elején. Próbáld meg a gyümölcsöket fokozatosan burgonyával vagy rizzsel keverni, hogy szokja a “sósabb” ízeket, majd az édesebb zöldségféléket elkezdeni adni (paradicsom, zöldborsó stb.)

  • zsani

    2011. március 01. kedd

    kedves ágnes!

    ÉN IS ADOM NEKI A HUSIKAT MÁR NEKEM SZERENCSÉRE mindent elfogad amit adok neki nyugogt baba és én is adok neki májat 1 héten egyszer nekem a védőnő ajánlotta és szerintem sokkal erősebbnek látszik számomra az e-mailjei és sokat segitenek nagyon sok tanácsot nézek belőle köszönöm

  • Sné Zsuzsi

    2011. február 10. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam pont ma 8 hónapos. Pár napja fogadja el az ételt, amúgy csak szopizik, de így is 40 grammot hízott egy hónap alatt, 72 centi és 8600 gramm. A problémám az, hogy csak a saját kezéből hajlandó enni (ez a babakeksz és -piskóta, illetve amit mi eszünk, abból, a kezemmel teszem a szájába. A pépes, pürés dolgokat kanálból nem fogadja el, ha mégis sikerül a szájába tennem, fuldoklik tőle. Nem tudom, meddig lesz ez így, egyelőre örülök, hogy eszik (bár elég kis mennyiséget egyszerre), csak nincs túl sok ötletem, hogy mit adhatnék neki, mert darabosat még nem nagyon lehet. A krumplit, répát, banánt összenyomva pici falatokban, de az almát már nem merem így, lereszelve nem kéri, anélkül túl darabos. Az egész, hámozott almát viszont szopogatja, a narancsgerezdből is kiszívja a levét (facsarva viszont már nem fogadja el). Pépeket sem eszik.
    A másik két fiammal nem volt ilyen gond, mindkettő sokáig szopizott, de szépen ettek mellette. (Csak tudnám, mi a gond a kanállal!)
    Segítséget és néhány ötletet szívesen fogadok!
    Köszönettel: Zsuzsi

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Próbáld meg a párolt almát. Ezenkívül lehet teljes kiőrlésű tésztát adni különféle szószokkal, burgonyát darabosan, párolt zöldséget kis darabokban.

  • Ildiko

    2011. február 01. kedd

    Kedves Agi,
    a dokink azt mondja a szarnyasok majaban sok szemet lerakodik,ö nem javasolja a piciknek,vas meg a vörös husokban van,tehat nem erdemes annyira sietni vele a csirkehusival….Szerinted?

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Szerintem heti egy adag csirkemájtól nem lesz semmi baja. Az igaz, hogy érdemesebb a babának lehetőleg inkább házicsirkét adni, mert kevesebb lehet a májában a méreganyag, mint a nagyüzemi csirkének.

  • Gréta

    2011. január 16. vasárnap

    Szia Ági! Hetente maximum csak egyszer adhatok májat a fiamnak?Most 7 hónapos, de már 5 hónaposan májat adtam neki. vettünk egy csomag fagyasztott májat, még fagyottan kisebb porciókra osztottuk és mindig megfőztünk neki egy darabot amíg el nem fogyott . azt hiszem majdnem két hétig ette és semmi baja nem volt.Most 70 cm és 7200 gr. Bajt csináltam? köszönöm

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Nem csináltál bajt, ne aggódj emiatt.

  • Stefibaba

    2011. január 10. hétfő

    Kb 4 hónapos korától mellettünk alszik Stefike,mert sirósan aludt el,sajnáltam és mellém tettem.Most semmiképpen nem fogadja el a kiságyat,nem akar ott elaludni,csak mellettem.Hogyan lehetne visszaszoktatni a saját kiságyaba??
    Köszönettel Ildy

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Erre igazából nincs semmi különleges módszer, elalvás előtt szeretgesd meg, aztán tedd le a kiságyba, a legjobb, ha félálomban teszed le. Ha sír, simogasd a hátát, de ne vedd ki. Ha következetesen kitartasz, akkor az első alkalommal még talán 1-1,5 óra lesz, mire elalszik, de utána minden alkalommal egyre jobban fog menni. Segíthet az is, ha pár napig este Apa fekteti le a kiságyba és ő megy be hozzá este, tőle jobban elfogadja, hogy oda teszi le.

  • Erika

    2010. november 02. kedd

    Szia!

    Lanyom 13 honapos. Eddig turmixolva zoldseggel, gyumolccsel megette a husokat(csirke, pulyka). Kb ket hete semmilyen formaban nem hajlando megenni, probaltam mar turmixolva a hust, darabosan a zoldseget, nagyon pici darabokra vagva a hust de nem sok sikerrel. Amugyse egy nagy etku lany es eleg sokaig nem igazan fogadott el anyatejen kivul mas taplalekot, kiveve gyumolcsoket( kb 9 honapos koraig). Mar eleg sokat kiserletezgettem izek szempontjabol. Tartok attol, hogy vashiany alakulhat ki.
    Mit tehetnek?
    Amugy egy nagyon energikus kis csemete.
    Elore is koszonom a valaszt.

    Válasz: A vasat zöldségekből is lehet pótolni, répa, spenót, alma pl.

  • Bereményi Réka

    2010. október 28. csütörtök

    A vadhúsról nem esett szó (őz, szarvas, nyúl…) – úgy tudom, ezek a legjobb minőségű húsfélék. Ilyet kaphatnak a babák? Réka

    Válasz:Igen. Nyulat akár már 7 hónapos kortól, a többit 8 hónapos kortól.

  • Orsi

    2010. július 17. szombat

    Kedves Ági! Lehet buta kérdés, de nem a hagyományos jégkockatartónk van ezért elbizonytalanodtam. Grammra kb. mennyi a napi szükséglet?
    Köszönöm!

    Válasz: Nincs ilyen kötelező napi szükséglet. Egy kocka kb. 3×3 centis (nekünk szivecske formájú jégkockatartónk van, abból adtam kezdetben egyet, utána kettőt egy adag főzelékhez – 200-250 gramm, kb. 1 2 decis pohárnyi adag)

    • Csonka Andrea

      2011. április 14. csütörtök

      Annyi lenne a kérdésem, hogy lehet megmosott nyers állapotban csirkemellet felkockázva is fagyasztóba tenni, és úgy adagolni a babának a főzéshez?

      • Vida Agi

        2011. április 24. vasárnap

        Igen.

  • Adrienn

    2010. január 27. szerda

    Kedves Agi!
    Kislanyom 8 honapos es egyik naprol a masikra ugy dontott, hogy nem kell neki se az anyatej se a tapszer uvegbol. Heti 2 nap dolgozom es olyankor aki vele van uvegbol kell tejet adjon neki. Probaltunk cumisuveget, csoros poharat, szivoszalasat stb., de nem issza. Szopizni meg szopizik ugy elfogadja az anyatejet de mar sajnos nem sok tejem van, es naponta kb 2-3 alkalommal szopizik. Ejjel is felkel meg szopizni 1x vagy 2x. Ez szinte mar csak “desszert” neki, mert nem lakik jol tole. Vizet iszik ugyesen barmilyen poharbol. Mennyi anyatejre/tapszerre van szuksege ennyi idos korban? A fagyasztom tele van anyatejjel es nem szeretnem kidobni. Ha etelbe keverem akkor immel-ammal elfogadja de nem eszik olyankor jol ha van a fozelekeben akar anyatej akar tapszer. Kell neki meg egyaltalan az anyatej/tapszer? Mivel mar hozzataplalunk es szinte mindent eszik, nem eleg az neki? Azt hallottam, hogy ha fozom a rendes tehen tejet, pl. tejbegrizt csinalok ugy mar adhatok neki tehen tejet. Igaz ez?
    Elore is koszonom valaszod.
    Adrienn

    Válasz: 8 hónaposan tehéntejet még semmiképpen ne adj neki. Ha már mindent megeszik, kap tejterméket és az ételeiben is van anyatej, tejtermék, akkor nem kell különösebben aggódni, ha nem iszik olyan sok tejet, mint eddig. A reggeli és a vacsora mellé kapjon még anyatejet vagy tápszert (ez lehet már ebben a korban 2-es tápszer, amiből lehet ízesítettet is venni, banános, vaníliás, ezt szeretik a kicsik), de ennél több nem kell.

  • Emőke

    2009. december 20. vasárnap

    Szia!
    Kislányom 8 hónapos, 6 hónapos korában kezdtük a hozzátáplálást. a gyümölcsleveket nem fogadta el, akkor tejpéppel próbálkoztunk, azt 2-3 hétig ette. Abba próbáltam almát, banánt keverni, egy ideig evettbelőle, aztán nem fogadta el. Húslevesből megette a zöldséget, s attól kezdve csak olyan ételt tudtam neki adni, amiben zöldség volt. A nagy gond az, hogy nagyon kis mennyiséget eszik meg. Próbáltam már , hogy szoptatás után jóval adjak neki, de semmmiféleképpen nem eszik meg 3- 4 kiskanálnyi, szerintem alig 50 grammnyi ételt.Mindenhol azt olvastam, hogy ennél jóval többet kellene ennie. Most, hogy 8 hónapos, megkóstolta a vajas kenyeret amit én ettem s szerette, nagyon szívesen megeszi. Csipegetek belőle neki, de úgy is adtam h én rágtam meg.Még azt vettem észre, hogy nagyon szívesen eszi amit mi eszünk, ezért úgy próbálom az ételt készíteni, hogy adhassak neki. De ebből is csak annyit eszik mint egy kis madár.Hogyan tudjam növelni az adagot? Azt elfelejtettem írni, hogy még mindig szopik .

    Válasz: Nem kell mindenáron növelni az adagot. Most még a szopi a fő tápláléka. Ha nem szopi után eteted, hanem szopi helyett, akkor többet eszik majd, de ezesetben el kell kezdened fokozatosan elhagynod az egyes szoptatásokat.

  • Hentsey Krisztina

    2009. december 17. csütörtök

    Kedves Ági!

    A kisfiam most 9 hónapos, már 6 hónaposan adtam neki csirkemellet, de mind kihányta. Próbálkoztunk azóta a csirkével kétszer, de azok is távoztak… Tegnap megpróbáltuk a pulykát, de az sem vált be. Ilyenkor az orvoson kívül mi a megoldás??? Lehet, hogy allergiás a húsra? Az arca is tiszta kiütés lett… Gasztroenterológushoz indulunk.
    Előre is köszönöm válaszod!
    Krisztina

    Válasz: Nem biztos, hogy a húsra, lehet, hogy inkább csak a szárnyasokra vagy benne valamire allergiás. Egyelőre ne adjatok neki szárnyast, de mivel már 9 hónapos, kipróbálhatjátok pl. a halat. Mivel szüksége van fehérjére, ezért a húst lehet részbe hüvelyesekkel is pótolni, de a valódi megoldás mégiscsak az orvos.

  • M. Tündi

    2009. szeptember 18. péntek

    Kedves Ági!

    Az én kisfiam elmúlt 7 hónapos. Milyen időközönként kaphat húst? Akár naponta is?

    Köszi

    Válasz: Naponta kell a hús a vaspótlás miatt. Elsősorban csirkemell, pulykamell, 8 hónapos kortól sertéshús, marhahús, hal is adható. Hetente legfeljebb egyszer javasolt a csirkemáj is.

  • olaszhon

    2009. szeptember 13. vasárnap

    sziasztok!
    Olaszorszagban a gyerekorvos mar a 4-5 honaptol kezdve olyan receptet irt fel, amiben volt hus. Itt azt javasoljak, hogy az anyuka kotyvasszon egy zoltseglevet es abba keverje bele a boltban kaphato huskeszitmenyt. Bizarr otlet?
    Bovebben, pontos recept a:
    http://olaszhon.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=110697
    oldalon. Nekunk bejott!

  • ovildo

    2009. szeptember 09. szerda

    Kedves Ági!

    A kisfiam 8 hónapos. 5 hónapos korában csúnya kiütések jelentek meg a testén (arc, váll, hát, mell), akkor a gyermekorvosunk tejfehérje allergiára gyanakodott. Mikor még szopott akkor is voltak kiütései az arcán, de a tápszeres táplálás hozta ki nagyobb mértékben. Felírt neki megfelelő tápszert és pépet, illetve egy krémet a tüneti kezelésre. A kiütések 2 nap alatt elmúltak. A probléma újra jelentkezett mikor csirke- és pulykahúsit kezdtünk enni. Mi lehet ennek az oka? Lehetséges, hogy ezek allergizálnak?

    Köszönöm előre is válaszát.

    Válasz: A hús nem allergizálhat, de minden új étel okozhat furcsa tüneteket, esetleg kiütéseket, puffadást. Ilyenkor hagyjátok abba az új ételt, várjatok pár hetet és akkor próbálkozzatok meg megint vele.

  • Grünvald-Takács Réka

    2009. március 18. szerda

    Nagyon jó ötlet a jégkockatartó is, de például az én Édesanyám az otthon nevelt csirkét amikor levágja, frissen filézi a csirkemellet és kis adagokban folpack(átlátszó csomagoló, mindig elfelejtem hogyan írják)-ba csomagolva elteszi nekem a mélyhűtőbe, így hamar fel is olvad, és akkora darabra vághatom, amekkorára gondolom. Csak egy ötlet. 🙂

  • K.Ági

    2009. március 08. vasárnap

    szia,

    Nálunk a tapasztalat az, hogy nem elég neki a kis kockányi hús. 5 hónaposan még elég volt, most 8 hónapos, és volt már olyan, hogy egy fél csirkemellet megevett. Pontosabban abból csináltam főzeléket almaszósszal, és annyira ízlett neki (vagy nem tudom), hogy 2 részletbe ebédre és vacsira mindmegette, aznap mást nem is volt hajlandó elfogadni, és hozzá kell tennem hogy nem néz ki úgy mind aki rengeteget eszik, és mégis.
    Halat próbáltam neki, nem ízlik, mondjuk én sem szeretem, lehet, hogy azért nem szereti, mert az anyaméhen belül nem kapott. Viszont, akkor rácáfolna a krumpli evési szokásai (szinte csak azt eszek, és ettem mikor terhes voltam vele), de nem szereti egyszerűen. Tésztával kell szinte minden krumplis ételt helyettesítenem, mert előbbit minden formában kiköpi.

  • P.Ági

    2008. december 11. csütörtök

    Annyit tennék csak hozzá, hogy én nem szoktam turmixolni fagyasztás előtt a husit. Hiszen a főzelék alapanyagát úgyis mindig turmixolni kell. Reggel kiveszem a fagyóból a husiadagot, és délre mire összeállítom a főzeléket, ki is olvad és lehet együtt turmixolni. Egyébként szilikon muffinformában(kicsi, kb 3 cm átmérőjű) fagyasztom le az apróravágott húst a pároló levével együtt, amiből nagyon könnyen ki lehet szedni 🙂

  • S.Anita

    2008. november 27. csütörtök

    Kedves Ági,

    a kisfiam 11 hónapos és napi egy jégkockányi húst adok neki. Ez ennyi idős korban is elég még?
    Mikortól kell növelni ezt az adagot?

    Köszi a válaszodat!

    S.Anita

  • Lakótárs

    2008. november 27. csütörtök

    Azzal a kis kiegészítéssel (ami elég fontos), hogy lehetőleg ne főzzük a húst, hanem pároljuk.

  • Némethné Fazekas Zsuzsanna

    2008. október 23. csütörtök

    Nagyon tetszett amit irt. Én már a harmadik gyermekemet nevelem és a legkisebb már egy honapja kapja a husos ételeket is. Én ugy szoktam neki lefagyasztani az ételt, hogy a kiürült krémturos dobozba szoktam beleönteni, lehütöm ,fagyasztom és utána zacskoba teszem, de elötte kiveszem a dobozokbol. Igy amikor nem fözök neki csak kiveszem és kiolvasztom.