A legtöbb anyatejes baba este a anyamellen, szoptatás közben alszik el. Ezen a szokáson nem szükséges változtatni, idővel a baba magától hagyja el azt és kéredzkedik a kiságyba esténként. Az anyukák azonban aggódnak, hogyan fogják elaltatni a babát, ha már nem szopizik este.
A cicin való elalvás egyáltalán nem probléma, azonban ha a baba elhagyja a szopizást vagy valami miatt le kell szoktatni róla, az altatás később nehézkes lehet. A baba sírhat, nehezebben alszik el, nem tud magától ellazulni elalvás előtt.
Mi lesz, ha elfogy a tej és a kicsi csak cicin tud elaludni, mert ezt szokta meg? Gyakran felmerül a fenti kérdés az anyukákban akkor, amikor a baba még szopizik, de attól félnek, a cicin való altatás később akadálya lesz az önálló elalvásnak. Valójában, ameddig szoptatsz, nem fogy el teljesen a tej, annyi mindig lesz a melledben, amennyire a babának szüksége van, tehát emiatt felesleges aggódnod. Ha nem erőltetjük a ciciről való leszokást, hanem a baba a maga tempójában hagyhatja el a szoptatást, az elalvással sem lesznek problémái.
Az esti szoptatás kezdetben táplálékforrás, később egyre inkább lelki szükséglet, szokássá alakul a kicsi életében, ami segít neki az alváshoz szükséges ellazult állapotba kerülni. Ideális esetben a baba magától hagyja el ezt a szokást és kéredzkedik a kiságyba, ahol aztán magától elalszik. (ameddig csak könyvben olvastam erről, azt hittem, elmélet, olyan baba nem létezik, aki magától lemondana az esti szopiról – aztán jött a kisebbik fiam és rácáfolt erre: egyik este hiába akartam mellre tenni, mutatott az ágyra és magától elaludt benne, hiába kínáltam neki másnap, harmadnap, soha többé nem akart így elaludni – alig múlt 1 éves ekkor)
Fontos azonban tudni, hogy a „magától” elalvás azt jelenti, hogy van valamilyen módszere a babának arra, hogy saját magát ellazítsa elaltassa. Ez lehet cumizás, ujjszopás, takarócsücsök-pödörgetés, forgolódás az ágyban stb. Ha mindig elaltatod a babát, akkor nincs módja rá, hogy kialakítsa az önálló ellazulás szokását, ezért amikor a korábban kialakított szokás (szoptatás, ringatás, ölben tartás, mászkálás stb.) elmarad, akkor nem lesz semmilyen eszköz a kezében, amivel elaltathatná magát, mert nem volt rá módja, hogy megtanulja ezt.
Megfigyelhető, hogy azoknak a babának nem okoz gondot az esti szoptatás elhagyása, akik nappal nem az anyamellen alszanak el, hanem van már valamilyen kialakult elalvási szokásuk. Az első lépés tehát az önálló esti elalvás felé az lehet, ha nappal el tudja magát altatni a kicsi.
Ahhoz, hogy el tudjon aludni a baba, el kell tudnia lazulni. Ez az életkor előrehaladtával egyre nehezebben fog menni neki, hiszen egyre többet mozog, egyre nyitottabb a világra, ezért mondják azt, hogy kisebb korban könnyebb megtanítani a babát önállóan elaludni (szemben sok anyuka elképzelésével, ami szerint „egyelőre ringatással altatom el a babát, majd ha nagyobb lesz és megérik rá, akkor leszoktatom róla”)
A „tanítás” és a „szoktatás” nem azt jelenti, hogy sírni kell hagyni a babát, amíg el nem alszik, hanem azt, hogy segíteni kell neki az ellazulásban és „eszközöket” kell neki adni, amivel elaltathatja magát.
1) Segíts neki!
Erre való az elalvás előtti rutin. A rutin cselekvéssor lényege, hogy olyan elemekből álljon, amik minden egyes elalvás előtt ugyanazok (nappal lehet kicsit más, mint este) ÉS amik ellazítják a babát. Például ilyen a fürdés, a babamasszázs, a meseolvasás, az éneklés, az ima, egy kis dédelgetés, ringatás elalvás előtt.
Tehát nem lehet a rutin része olyasmi, ami felpörgeti a babát, élénkebbé teszi (pl. birkózás apával, csiklandozás, tévénézés)
Ami szintén fontos, hogy a rutin ne legyen túl hosszú. Sokan mondják el nekem tanácsadáson, hogy a rutinjuk így néz ki: 6-kor vacsora, 7-kor fürdés, 8-kor alvás. A baba nyilván nem vacsorázik és fürdik 1-1 órán át, a fennmaradó időben többször elálmosodik, majd megint éber lesz, számára ez nagyon hosszú időtáv, amit nem tud átlátni. A rutin cselekvéssornak maximum 1 órába bele kell férnie, pl.: fürdés, babamasszázs, pelenkázás, öltözés, meseolvasás, dédelgetés, mesemondás a sötétben.
Az ellazuláshoz hozzátartozik még, hogy a fényeket is fokozatosan vegyük egyre kisebbre. A fürdés utáni öltözés már kislámpa fényénél történjen.
Minden babának más, hogy mi az, ami segít az ellazulásban, vannak olyan babák, akik mozgatással tudnak ellazulni (járkálás, ringatás stb.) és van, aki jobban szereti, ha leteszik és békénhagyják, mások pedig ragaszkodnak a szopáshoz.
2)Az eszközök
Az anyamell egy eszköz, amit a baba használ a saját elaltatására. Ha már nincs esti szoptatás, akkor helyette kell valami más, amivel elaltathatja magát. Ez lehet cumi, alvósállatka, amit ölelgethet, kispárna (1 éves kor felett), pelus, ujjszopás…
Célszerű, ha ezt az eszközt a nappali elalvásoknál is használjuk.
És még valami: nagyon ritka, hogy a változásokat a baba szívesen veszi és azonnal elalszik önállóan. A legtöbb anyuka úgy gondolja, hogy ha elsőre nem sikerült az új módszer, akkor másnap valami mást kell csinálni. És itt követik el a nagy hibát. Mert a babánál új szokásokat kialakítani csak úgy lehet, ha napról napra mindig ugyanazt csináljuk, amíg meg nem tanulja, hogyan aludjon el az új módon.
Minél nagyobb a baba, annál nagyobb lehet az ellenállás. A szeparációs szorongás időszakában ezen az is segíthet, ha nem anya fekteti le a babát, hanem néhány napig, amíg ki nem alakul az új szokás, apa veszi át ezt a feladatot.
És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>
108 Comments
varga Monika
2013. június 22. szombatkedves Agi!
A kislanyom 3 es fel honapos!Ez edesapja elment kulfoldre es az kislany velem alszik mert szopizik es igy konnyebb volt nekem de szeretnem visszaszoktatni a kisagyba.hogyan tehetnem? a masik dolog ha elalszik szopizas kozbe ha felkelek melole nem telik el 15-20perc es megvan ebedve.szerintem erzi hogy nem vagyok mellette.mit tehetnek ez ellen?kerlek segits!
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapHa jól alszik így és neked is kényelmesebb, akkor nyugodtan alhattok tovább együtt, ha azonban ez nem megfelelő neked, akkor altasd el továbbra is szoptatva és utána tedd le a kiságyába, ha már elaludt. Ha ilyenkor felébred, sír, akkor legyél ott vele, simogasd, amíg meg nem nyugszik. Ha nagyon keresi az anyamellet (fejét forgatja) az elalváshoz és nem akarod cicin altatni, cumit tudsz adni neki.
Nappali alvásnál, ha szoptatva altatod el, akkor olyankor is elalszik, amikor még nem elég álmos, de utána hamar felébred, mert még nem volt álmos, amikor elaltattad. Ebben a korban a babák már csak 3x szoktak aludni napközben és két alvás között akár 2-2,5 órát is ébren vannak, ha ennél hamarabb próbálod lefektetni, akkor vagy nem alszik el, vagy pedig hamarabb megébred majd.
Renáta
2013. május 16. csütörtökKedves Ági!
Kisfiam 19 hónapos, és gondjaink vannak a nappali alvással, ugyanis egyre többször fordul elő, hogy csak 1,5-2 óra altatás után alszik el. Mindig ebéd után teszem le az ágyába, de van olyan, hogy csak 3 óra körül alszik el. El tud egyedül aludni, de nagyon nehezen lazul el. Alvás előtt szopizik még, utána az ölemben van, amíg elénekelem neki a 3 alvós dalt, utána leteszem a kiságyba, elköszönök tőle, és kijövök a szobájából. Na onnantól kezdődnek a kalandok, mert ha egyedül van, teljesen felpörgeti magát. Ha ott maradok vele, akkor még annyira sem alszik el, mert van nézőközönsége.
Minden délelőtt kint vagyunk a levegőn, min. 1-2 órát, játszótérre megyünk, sétálunk, motorozik, ebéd utánra már eléggé elfárad, de egyszerűen nem tud kikapcsolni. Kérlek, segíts, hogy mivel tudom könnyebbé tenni az elalvást. Este általában könnyebb, de akkor is van, hogy 1 óra kell hozzá, hogy elaludjon.
Válaszodat előre is köszönöm!
Renáta
Vida Agi
2013. június 01. szombatPróbáld meg a nagyágyon melléfeküdve meseolvasás után szoptatni, és hagyd neki, hogy ott aludjon el és végig ott maradjon, ez általában segíteni szokott az ellazulásban és az alvásban.
Timi
2013. április 15. hétfőSziasztok!
Az lenne a kérdésem,hogy a 11 hónapos kisfiam csak egyszer kap tápszert és,hogy ez nem baj?A másik kérdésem pedig,hogy napközben csak innivalón ill.este csak tápszeren tud elaludni,mikor fog magától elaludni,vagy annyi idősen ez még jó így?
Vida Agi
2013. április 29. hétfőEbben a korban sok tejtermékre van szükség. Tápszerből fél litert szoktak javasolni. Persze ezt nem kell milliliterre betartani, de ha ő napi 1x kér tápszert, akkor a többi étkezésében legyen valamilyen tejtermék.
Nem gond, ha csak innivalóval tud elaludni, idővel ki fogja nőni.
Kriszta
2013. május 14. keddTanácsot szeretnék kérni! A kisfiam 7 és fél hónapos és éjszaka 4-5x megébred-felsír, szopizik és ált. visszaalszik(cicin).Próbáltam nem felvenni, csak simogatni-nyugtatgatni,de csak jobban rákezd(nem cumizik). Az alvás ciklusa este 8tól reggel 7ig tart, ilyenkor már nem sírva ébred,hanem gagyarászva. Azt olvastam,h ilyen idősen már ált. átalusszák az éjszakát.. Nálunk ez a gyakori megébredés kb.2hónapja megy, előtte max2x kelt fel. Vacsira (jó éjt)tejpépet adok neki és utána cicin alszik el. Fogacskái még nincsenek, kezdetben erre gondoltam,de mostanra már nem hiszem, mert állandósult ez a gyakori megébredés. Elég fárasztó lett ez már így, örülnék vmi hasznos tanácsnak
Vida Agi
2013. június 01. szombatAkkor alusszák át a babák ennyi idősen az éjszakát, ha semmi nem zavarja az álmukat. Azonban a fogzás pont ebben az időszakban kezdődik, ezért a baba gyakran megébredhet éjjel is, és ez bizony akár 2-3 hónapig is folyamatosan eltarthat, amíg ki nem bújik az első 6 fogacska. Ha nappal nyálzik és/vagy mindent a szájába vesz az biztos jele annak, hogy fogzik. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni rajta, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.
Kata
2013. július 13. szombatSzia Ági! Azért kapcsolódom e beszélgetéshez,mert hasonló a problémám,de tuti nem a fogzás miatt. Kislányom 15hónapos, még igen intenzíven szopizik nappal és éjszaka is, és a fenti eset áll fent szintén kb. 5 hónapos kora óta. Felek,hogy az éjjeli 2-3 óránkénti ébredés hátterében már a megszokás áll. Mit javasolsz, nemcsak a saját,hanem az ő nyugodt pihenese érdekében is? Próbáltam már sok mindent,nem használt ha táplálót vacsorazott vagy faradtabb volt sem. Felek,hogy ez meg fog maradni,ha már nem szopizik is. Köszönöm!
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapNincs az a kisgyerek, aki megszokásból ébred fel 2-3 óránként. Miért tenné? Leggyakrabban a fogzás vagy egyszerűen idegrendszeri éretlenség áll a háttérben, amit aztán kinő a gyerek. Az igaz, hogy az egy ágyban alvó anyatejes babák tényleg gyakrabban ébrednek, mert felszínesebben alszanak, ha azonban külön ágyban alszik a kicsi, akkor hamarabb elkezd mélyebben aludni. Ilyenkor a felszínes alvási szakaszban azért ébred fel, mert valami problémája van, valami zavarja (fogzási fájdalom, a saját mozgása, éhség, szomjúság, később szorongás, éjszakai félelmek). És ha nagyon hosszan elhúzódik a dolog (pl. már 1-2 hónapos kora óta gyakran ébred), akkor gondolni kell szervi problémákra is (orrmandula probléma elég gyakori pl.), ilyenkor érdemes alvásambulanciájhoz fordulni.
Alvásra való homeopátiás szerekről itt találsz bővebb leírást: http://www.doktorneni.hu/index.php?doki=25
Andrea
2013. március 24. vasárnapKedves Ági!
Összetett dologban szeretném a segítségedet kérni.
Kisfiam most 4 hónapos.2 és fél hónapos koráig mellettem aludt.Aztán beszoktattam a kiságyba.De beteg lett,meg jöttek a frontok (nem aludt semmit),és visszakerült mellém,hogy aludni tudjon.
A kérdés,hogyan lehetne visszaszoktatni a kiságyba ?Ott is felkel éjjel és magyaráz,meg nyüsszög.Van amikor éjjel fél 3-5-ig setalunk vele,mert nem alszik vissza.
Délelőtt a kiságyba teszem be,amikor felkel,hogy reggelizni tudjak.Odateszem mellé a játékokat.Lehet,hogy ez a baj?Ezért nem akar az ágyában aludni este,mert az a „játszótér” neki nappal?
Volt egy olyan rendszerünk,hogy evett este fürdés után,majd 1:00,3:00,5:00 körül.De mostanában összevissza eszik.Néha olyan érzésem lenne,mintha egész éjjel a cicin volna.Pedig nem.
Felkel 3 óra körül,a lábával lerugdossa a takarót,és a lábát emelgeti.Nem tudom visszaaltatni.Hasfájós volt kicsinek,de az elmúlt.Legalábbis eddig azt hittem.Vajon miért emelgeti a lábát?Megint fájna a hasa?Már alig merek enni barmit is.
Köszönöm előre is válaszát!
Üdvözlettel:
Andrea
.
Vida Agi
2013. április 20. szombatA hasfájósság 4 hónapos korra elmúlik, helyette viszont kezdődik a fogzás. Ha azt látod, hogy nappal nyálzik és mindent megrág, akkor az éjszakákat is a kezdődő fogzás zavarhatja meg. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni neki, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz. Nem kell vele sétálgatni. Tegyétek a kiságyba és csak akkor menjetek be hozzá, ha sír. Etesd meg, ha felébred, hiszen éhes is lehet. Valóban fontos az is, hogy a kiságyban ne játsszon soha, az ágy alvásra való. Játszani tedd játszószőnyegre vagy járókába.
Flóra mama
2013. március 10. vasárnapKedves Ági!
Lányom 1 éves, és azt hiszem közös elhatározásból lassan elhagyjuk a szopizást. Eddig az esti elalvás előtt és hajnalban szopizott még, de 1-2 hónapja elfogadja a tápszert is (azelőtt sosem), és elalszik az apukájával is így.
Viszont eddig mindig cicin, kézben aludt el. Szeretnék most egy „új rendet” bevezetni, hogy ne ölben kelljen altatnunk. Ha beteszem az ágyába ébren, akkor kikéredzkedik, ha lefektetem, többnyire sír hisztérikusan. Szívesen mesélnék neki összebújva, de ez a rácsos ággyal elég nehezen kivitelezhető…
A napközbeni alvásnál is kézben alszik el – szopi nélkül cumival – 2-3 perc alatt, és amikor leteszem még éber. De ezt a nagy ágyon csináljuk. Szóval értem én a tanácsok nagy részét, de a rács nekem eléggé útban van, úgy érzem.
Vagy este is – tápszer ivás után – a nagy ágyon legyen mese és elalvás, aztán cipeljem át a saját ágyába?
Várom gyakorlati tanácsodat!
Köszönöm
Vida Agi
2013. április 01. hétfőNincs megírva a nagykönyvben, hogy nem lehet este is a nagyágyon összebújni, ez nem lehet akadály. Nyugodtan csináljátok úgy, mint a nappali alvásnál.
Flóra mama
2013. április 03. szerdaKöszönöm! A délutáni alvásnál már van, hogy ölbe sem kell vennem, hanem fekve összebújunk és elalszik szép lassan. 🙂 Remélem, este is menni fog!
Tihanyi-Konda Szilvia
2013. július 03. szerdaKisebbik gyerkőcömnél jött elő nálunk is ez a probléma. Eleinte a nagyágyon szopizós elalvás vált nehézkessé: mivel jó nagy baba volt, nem lehetett már úgy betenni a kiságyába elalvás után, hogy ne ébredjen fel. Ezért most áttértünk a fotelben üldögélős módszerre, amivel szintén elértünk arra a határra, hogy gyakran csak sokadszorra bírom úgy letenni a gyereket, hogy ne ébredjen fel (12 kg, 13 hónapos). Ráadásul a tej már kevés, de ő csak cicizne… Tápszert is kap, azt is csak „suttyomban” tudom a cici helyett a szájába csempészni és persze bármi nyűgje van éjszaka (pl. fogzás miatt), akkor is többnyire csak cicivel nyugszik meg.Cumit nem fogad el.
Nap közben is szopizna még, de már nem nagyon van mit. Ez az átmenet a nagyobbik gyerekemmel nem volt ennyire bajos, ő szépen magától abbahagyta a szopizást, tehát erre vonatkozólag nincs tapasztalatom, jó lenne egy hasznos tanács!
Előre is köszönöm!
Eszter
2013. február 28. csütörtökKedves Ági,
előszöris nagyon köszönöm a sok tippet és tanácsot, amit itt olvastam nálad. Nagyon hálás vagyok neked, mert sokban megkönnyítetted az életünket.
Szóval, a fiam 17 hónapos, két hónapja hagyta abba a szopást, addig mellen aludt el. Vagyis így került félálomba, amikor én fogtam és áttettem a kiságyába. Még a szoptatás ideje alatt is megébredt éjjel és anyatejért sirt, akkor evés után egyből visszatettem és folytatta az alvást. Most sem alussza át az éjszakát, hanem 1-2környékén megébred inni kér, és ilyenkor odaveszem közénk a babaágyból, de mivel közben nagyobb ágyunk lett, amiben ő is bőven elfér, egyszerűen ott marad közöttünk. Valahol én is örülök neki, hogy nem kell pluszban talpra ugrani.
A problémám a következő: miután nincs anyatej este, ezért ő forgolódással és dörzsikéléssel (engem dörzsöl a kezével, kézfejével) altatja magát. Utóbbiról több kevesebb sikerrel már leszoktattam, de a forgolódás miatt csak a mi ágyunkon tudom letenni aludni, mert a kiságyban nincs elég hely. Plusz az elalvás ideje alatt ott kell legyek mellette (ez gyakran több mint 30-40 perc), mert félek, hogy lepörög az ágyról. Szerinted érdemes lenne esetleg már most átszoktatni a gyerekszobába és nagyobb ágyat adni neki a kiságy helyett? Arra is gondoltam, hogy egy nagyobb méretű matracot csak letennék a földre, ahol simán elforoghatna kedvére és le sem esne. Szerinted hogy álljak neki az új szobába (ebben a helyiségben eddig csak játszani szoktunk) való átszoktatásnak?
A másik kérdésem szintén alvással/altatással kapcsolatos: amint említettem hosszadalmas mire elaltatja magát. Ezt betudtam annak, hogy viszonylag későn került ágyba az utóbbi időbe, így később kelt reggel, később tudtam ebéd után ágyba tenni, és hiába van meg esténként a szép rutinunk (vacsora,fürdés, olvasás, éneklés – ahogy a nagykönyvben meg van írva) egyszerűen nem volt elég fáradt. Mivel ez a csúszás sehogy se volt jó, ma teljesen kihagytuk a délutáni alvást gondolva, így helyrerázzuk az amúgy tökéletes napirendet. DE 11 óra ébrenlét után is majdnem egy óra forgás kellett, hogy álomba szenderüljön. Vagyis amit nyertem a réven, elvesztettem a vámon, mert emiatt megint csúszásban vagyunk. Már nem tudok mit kitalálni, hogyan fárasszam napközben: kétszer megyünk ki sétálni babakocsival/ilyenkor ő sétál a kocsi csak vészhelyzetnek van; a lakásban napközben egész nap tesz-vesz, szépen eljátszik egyedül, könyvet nézeget, autózik, nagyon sok mindent mond már és szereti ha énekelünk-mondókázunk etc. Erre egy szavam sem lehet, mert nem unatkozik és nem rángatja a szoknyámat. Amikor lehet viszem gyerektársaságba, de sajnos nincs rá lehetőségem mindennap. Szerinted mi az, ami egy kb másfél éves gyereket teljesen el tud fárasztani így rossz időben is?
Várom válaszodat és minden jót kívánok!
Eszter
Vida Agi
2013. március 13. szerdaÉrdemes megpróbálni a nagyobb matracot, vagy szerezni valahonnan egy 1×1 méteres járókát, amiben van elég helye és kedvére mozoghat, ez segíteni szokott.
A nehéz elalvást nem az okozza, hogy nem elég fáradt, hanem az, hogy nehéz tőled megválnia (a szeparációs szorongás miatt). Ezen sokat segíthet, ha néhány napig este apa fekteti le (vagy ha ő erre nem kapható, akkor esetleg meg lehet kérni egy nagymamát, hogy jöjjön el hozzátok 1-2 napra), mert tőle könnyebb megválni.
Az is segíthet, ha este lefekszetek az ágyra, mesét olvastok, utána sötétben mesélsz neki fejből (pl. elmondod a napját), és akkor a hangodra és a mesére figyel és elalszik, nem pedig arra figyel, mikor fog anya meglógni mellőle.
Ildikó
2013. február 25. hétfőKedves Ági!
A segítségedet szeretném kérni abban hogyan szoktassam rá a fiamat az egyedül elalvásra. Most csak szopi alatt alszik el. (rosszul csináltam) Apuka vagy a nagyszülők hogyan tudnak segíteni ebben? Azt tanácsolták hogy menjek/menjünk el apával itthonról és a nagyszülők altassák el, de mennyi idő az amikor már nem köti hozzám az elalvást?
Szeretném abbahagyni a szoptatást mert közel két éves. Mondjam neki egyszerűen, hogy nincs?
Jobb lenne ha Ő hagyná el, de nem látok erre sok esélyt. Vannak erre praktikák?
Elapasztani a tejet és ha nincs akkor leszokik. Vagy leszoktatni ás utána elapasztani?
Válaszodat és segítségedet előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ildikó
Vida Agi
2013. március 02. szombatTöbb megoldás van erre. Mondhatod neki, hogy már nincs, elvitte a cica/nyuszi a tejecskét, vagy egyszerűen csak elfogyott a tej. Helyette persze kell neki biztosítani a testközelséget az összebújást. Ha elhagyod a szopit, utána magától is elapad majd a tej, ezel nem kell foglalkoznod.
Az is segíthet, ha pár napig apa altatja és valóban az is megoldás, ha néhány napig a nagyszülőknél alszik (általában 1-2 éjszaka is elég erre)
Makkai Tímea
2013. január 31. csütörtökKedves Ági!
Kisfiam 10 nap múlva lesz 8 hónapos. Hajnalban és este kap már csak anyatejet, mert egyre kevesebb a tejem. Nagyon jól fejlődő baba, fél évesen is már 10 kg volt, jelenleg tartja a súlyát. Kifejezetten nagy étvágya van. A kérdésem az, hogy mennyi idős kortól nem „gond” már, ha nem szopizik a baba. Bár az én kisfiam nagyon igényli még, és én is szeretném tovább szopiztatni, de aggasztóan kevés mostanában a tejem. Az utóbbi napokban pl. hajnalban 1 órás sírásba ment át, hogy nem jön csak sok szopizás után a tej (1-2 perc), és persze türelmetlen, hogy kivárja. Illetve a vacsorakénti esti szopizás pedig nem telíti el annyira, hogy jól lakjon. Tápszert nem szeretnék neki adni.
Mit tegyek most? Ha éjjel felsír, nem bírom vízzel visszaaltatni. Este pedig éhes marad. Mivel nemsokára 8 hónapos, elkezdhetem a reggelit és a vacsorát is kiváltani? Bár a hajanli szopizást nem tudom mivel lehetne…
Válaszodat előre is köszönöm!
Vida Agi
2013. február 03. vasárnapAmeddig szoptatsz, addig nem „fogy el” a tejed, annyi mindig lesz, amennyi a babának kell. Nappal adj neki gyakrabban szopit és igyál szoptatós teát, hogy több tejed legyen, nem szükséges még kiváltani sem a reggelit, sem a vacsorát, azt viszont megteheted, hogy fürdetés előtt bevezetsz egy kanalas vacsorát, és lefekvés előtt az eddigiekhez hasonló módon szoptatsz.
Eszter
2013. január 07. hétfőKedves Ági!
Kislányom 8 hónapos, sajnos még egy foga sem jött ki, de 4 hónapos korától már mutatja a fogzás tüneteit. Igény szerint szoptatom és szopizás közben alszik el. Eddig fürdés után, ami 18 – 18.30 között kapott szopit és rögtön el is aludt. Ez körülbelül nyolc óra környékén volt. Ez után aludt 2-2.30 órát, majd felébredt. Kapott szopit, amibe rögtön visszaaludt és innentől aludt körülbelül 4 órát. Majd újabb szopi és alvás 3 órán át. Ekkor újból kapott szopit és egy kicsit beszélgetett magában, majd egy kicsit nyűgösködött. Ekkor újból kapott cicit és elaludt. Ezután 1.30 órát aludt és 7.30 – 8 óra között felébredt. Nappal azonban néha aludt 2x 30 percet, maximum 1 órát. Két hónapja azonban nagyon rosszul alszik éjjel. Fürdés után aminek időpontja nem változott kap szopit, azonban nem akar elaludni. Van hogy 10 órakkor is fent van és játszik. Aztán ha elalszik, ami cicin történik egy óra után felsír. Addig sír, amíg nem megyek be hozzá és csak cicin alszik el. Eddig ha felsírt egy hátsimi után vissza tudott aludni. Ezután visszakerül a kiságyába, de fél óra múlva újra felsír és nem tud visszaaludni. Ez éjjel 1-ig megy amikor nagy nehezen elalszik és 2 órát alszik, majd újból fél óránként felsír. Sajnos nem nagyon tudok így aludni. Cumizni nem cumizik, mert rokonok és ismerősök tanácsára nem szoktattam rá a cumira, mivel rossz tapasztalataik voltak a cumival kapcsolatban. Sajnos most már nagyon bánom, mert kislányom éjjel a cicin akar cumizni és ez nagyon lefáraszt. Próbáltam együtt aludni vele, ami valamivel jobb, de így is gyakran felébredezik. Én sem tudom így kipihenni magam, mert félek, hogy véletlenül ráfekszem a kislányomra, így gyakran felriadok. Nappal 1x alszik, igaz 3-4 órát kint a levegőn. Ilyenkor alszom én is. Nappal is igyekszem gyakran megszoptatni valamint tízóraira és uzsonnára valamilyen gyümölcs vagy zöldségpürét kap. Az édesapja nagyon korán kell és későig dolgozik így egész nap vele vagyok. Az anyósom segít néha, de sajnos többet árt, mint használ.
Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy éjjel aludni tudjon. Annyira fáradt vagyok én is, hogy szinte felkelni sincs kedvem. A védő szerint ha már nem fog szopizni a kislányom kinövi az ébredezéseket. Nem szeretném elválasztani még, de szükségem lenne pihenésre is éjjel. Már nagyon kétségbe vagyok esve. Várom tanácsod. Eszter
Vida Agi
2013. február 03. vasárnapEzeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog, de persze ez, mint a ti esetetekben is, hosszabban is elhúzódhat. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz), ez segíteni fog, hogy ne ébredjen fel ilyen sűrűn.
Gálné Mónika
2012. december 30. vasárnapKedves Ági!
Nálunk az elalvásoknál van egy pici gond. Lányom 15 hónapos, és délelőtt és délután is alszik még másfél-másfél órát. A „gond” ott kezdődik, hogy bent a lakásban egyáltalán nem tudom elaltatni. Ő megszokta, hogy a babakocsiba alszik el, ami nem is volna baj, csak hát minuszokban is csak kint tudom elaltatni. Persze aztán betoljuk a lakásba. Ez normális?Hogy tudnám őt rászoktatni, hogy bent a lakásban is aludjon el. A másik ilyen történet az esti alvás. Este 7-kor megyünk fürdeni, aztán öltöztetem és ott kell üljek az ágya mellett, míg ő el nem alszik. Ez másfél órát vesz igénybe. Mert ugye körbejárja a kiságyat, játszik a baldehinnel, kidobálja a cumiját, forgolódik, majd végül elalszik. A gondom ezzel csak annyi, hogy nemsokára (a napokban) érkezni fog az új jövevény a családba, és félek nehogy pont egybe essen a szoptatási idő az ő kis másfél órás elalvásával. Szóval a kérdésem a következő, hogy hogy tudnám megszoktatni vele, hogy nem ülök ott mellette és el tudjon aludni?
Vida Agi
2013. február 03. vasárnapAlvás: ebben a korban már nehezen fogsz tudni változtatni ezen, de semmi baja nem lesz tőle, ha kint alszik. Idővel áttér majd az egy nappali alvásra, akkor majd aludhat a nagyágyon délután, ezt ebben a korban nagyon szokták szeretni a gyerekek és könnyebben alszanak ott el.
Az esti feketés azért megy nehezen, mert még kétszer alszik nappal, ezért este 7 felé még nem olyan álmos. Próbáld meg 1 órával később elkezdeni a fürdetést és fektetést és akkor könnyebben fog menni.
Szilvi
2012. november 26. hétfőKedves Ági!
Kislányom 19 hónapos és az altatása körül akadnak problémáim. Este még cicin alszik el. Szinte mindig teljesen elalszik, mert ha félálomban rakom le, az esetek többségében felébred, sír.
Kb. szeptember óta nincs napközbeni szopizás, addig a délutáni altatás is hasonlóképp folyt. Utána babakocsiban aludt el, de már kinőtte azt. Utóbb próbáltam a saját ágyában altatni. Eleinte eljátszott az ágyban, majd amikor megunta és sírt, kivettem, elringattam. Mostanában viszont sírógörcsöt kap, ha az ágyba teszem, sőt a ringatás után is szinte képtelenség berakni az ágyába, mert felébred. Így az utóbbi időben nagyon ritkán alszik el napközben.
Hogyan tudnék neki segíteni, hogy megtanulja az elalvást? Úgy érzem, délután is és este is megvannak a rituálék, amikkel elcsendesedhet, mégis mi az, amit még tehetek érte?
Köszönettel: Szilvi.
Vida Agi
2012. december 13. csütörtökPróbáld meg, hogy együtt lefekszetek a nagyágyra, mesét olvasol neki, és mellédbújva aludhat el napközben. Ebben a korban már akkor sincsen semmi, ha ezután nem is teszed át a saját ágyába, hanem délután a nagyágyon aludhat (az a tapasztalat, hogy jobban szoktak ott aludni a gyerekek)
Makkai-Seprenyi Tímea
2012. november 24. szombatKedves Ági!
Kisfiam 5,5 hónapos. Most ismét eszik hajnal 1-2 óra körül már 2 hete, pedig előtte csak 4-5 körül volt az első evés. Próbálok mindig vizet adni neki, de nem alszik vissza, így megetetem. Viszont már éjfél előtt is felébred, mikor ugyan visszaalszik a víz ivás után.
kérdeznem, hogy hogyan lehetne esetleg leszoktatni arról, hogy az első ilyen ébredés után ne kelljen fel pl. óránként, mert elég fárasztó így az éjszaka. Régebben olyan jó alvó volt, de a fogzás óta megborult minden. Sokszor úgy érzem csak „megszokásból” kel fel mindig ugyan akkor, de így Ő is és én is fáradtabbak vagyunk. Nem szoktam hagyni sírni éjjel, sőt már nagyobb nyöszörgésnél megnézem, és megitatom. Lehet, hogy ezt elrontottam, de hogyan orvosolható ez?
Válaszodat előre is köszönöm!
A Babastart CD-t és az Álombarngató praktikák e-könyvet megvettem, csak az utóbbit nem tudtam még letölteni.
További sok sikert a blogodhoz, minden nap olvasom!
Üdv!
Tímea
Vida Agi
2012. december 13. csütörtökEzeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Nuise
2012. november 01. csütörtökSzia Ági!
Lecsúsztam az utolsó fogadóórádról, de nagyon foglalkoztat vmi. Kislányom 1éves, eddig nappal szépen magától elaludt, de most h már álldogál, mászik, ha leteszem, feláll a kiságyban, kiabál nekem h vegyem ki, mutogat a játékaira. Így rátértünk a cumisüvegezésre (amugy eddig ujjszopizással altatta magát) , szépen elalszik tejcin. Kérdésem: lehet ez a későbbiekben probléma? Vagy hagyhatom most amikor ennyire minden érdekli, hogy nappal tejcizéssel aludjon el?
Vida Agi
2012. november 13. keddIgen, ez a szokás később is megmaradhat, semmiképpen ne altasd cumisüvegen. Dédelgesd, lehet ölben elalvás előtt, szopizhatja az ujját, de amikor még nem alszik olyan mélyen, akkor tedd le és aludjon el magától. Ha ehhez következetesen ragaszkodsz, akkor talán első pár alkalommal nehezebben alszik majd el, de idővel megtanulja majd, hogy így kell elaludni.
Varga Krisztina
2012. október 30. keddKedves Ági!
Ez a kérdés nem ehhez a témához tartozik, tudom, de ide tudtam írni!
Sajnos nem tudtam a fogadóórádon ott lenni és lenne egy kérdésem, ami nem hagy nyugodni! Kisfiam 5 hónapos és az oltás óta ami már 3 hete,az éjszakánk teljesen felborult. Nappal nyugodt, sokat nevet, kiegyensúlyozott baba. Az esténk úgy néz ki, hogy 19:30 fürdés, utána hami és 20:15 körül tente. Utána 22-23 körül kel megint, aztán 1-kor, utána van hogy 2-kor is fel kel. Általában 1-2 órákat alszik,éjszaka. Borzasztó fárasztó óránként ébredni. Az oltás előtt már olyan jól kezdett beállni, mert akkor 22-23között evett, utána már csak 4-5h körül. Lehet, hogy a foga lenne? Akkor tudnál ajánlani valami homeopátiás szert, mert idáig a camomillát szedtük! A széklete mostanában híg és savanyú szagú, de ez nem mindig van, és persze nyálzik és mindent töm a szájába. Egyébként már megfordul a hasáról a hátára és elkezdett mászni! Nagyon ügyes! Elaludni úgy szokott, hogy egy kicsit az ölembe veszem, elalvásnál cumizik és amikor látom hogy csukódik a szeme, beteszem az ágyikóba. Éjszaka a cumi sem segít a visszaalváshoz, vagy csak egy órára. Ne haragudj hogy ide írtam, csak annyira nyugtalanít ez a kérdés és a nov.9-e olyan messze van!
Nagyon köszönöm a válaszodat előre is!
Köszönöm szépen!
Anita
2012. október 25. csütörtökSzia Ági!
Először is nagyon hálás vagyok minden írásodért és tanácsodért, amiket olvastam. Sok mindenben segítséget nyújtott és mindig megfontolom őket.
Egy dologra nem találok most választ, amiben a segítségedet szeretném kérni. A kislányom 2 éves és próbálom az önálló alvásra szoktatni (inkább kevesebb sikerrel). Előfordul még mindig, hogy segítek neki az elalvásban: simogatom, fogom a kezét. Ilyenkor viszont megfogja egy ujjamat, gyürkészi és próbálja a körmét az én körmöm alá nyomni. Ez elég rossz érzés, így mostanában próbálom ezt elkerülni. Lehetséges, hogy én váltom ki ezt a szokást? Vagy ez gyakori a kisgyermekeknél és majd leszokik róla?
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdv,
Anita
Vida Agi
2012. november 13. keddElőfordul ez a szokás. Ne hagyd, szólj rá, előzd meg, idővel elhagyja majd.
Adrienn
2012. október 14. vasárnapKedves Ági!!
Nekem ikreim vannak és úgy altatom őket, hogy közéjük fekszek és ők a hajamat piszkálják két oldalról. Hát nem kellemes mert néha úgy húzzák, hogy azt hiszem nem marad hajam. Hogyan tudnám leszoktatni őket a haj piszkálásáról? Már arra gondoltam veszek nekik parokát vagy nem tudom? Jó lenne ha egyedül is eltudnának aludni de igazából nem is tudom, hogy álljak neki, mert ketten tuti mindig piszkálja az egyik a másikat. De külön nem tudom mert igénylik egymást még az alvásnál is. Ez bíztos azért van mert nincsenek külön mindig együtt vannak.
Vida Agi
2012. október 15. hétfőVegyél nekik valamilyen plüssállatot elalváshoz és azt tedd oda melléjük, amikor elaltatod őket. Elsőre talán nem fog tetszeni nekik, de ha következetesen nem engeded, hogy a hajadat piszkálják, akkor megszokják majd, hogy másként kell elaludni és kész.
Varga Mónika
2012. október 02. keddKedves Ági!
A kislányom már 22 hónapos és olyan problémákkal szembesülünk az elalvásnál illetve néha az éjszakai felébredésnél amiről még nem olvastam sehol. Illetve az elalvásról nálad már elég sokat olvastam.
Tehát egész pici korától a saját ágyában alszik. Nem is volt ezzel gond kb 20 hónapos koráig. Szépen elaltatta magát az ágyában. Viszont amikor most augusztusban hazajöttünk a nyaralásból minden megváltozott. A nyaralás alatt minden ugyanúgy volt mint itthon. A kislányom nem volt hajlandó elaludni. Iszonyatos ordításba kezdett. akkor végigcsináltam egy olyat hogy az ajtó és az ágy közé ültem háttal neki. És egyszer csak kiértem az ajtón túl. Ez működött is valameddig. Aztán most, hogy elmúlt egy csúnya betegsége megint elölről kezdte azzal a különbséggel hogy most csak annyit kiabál hogy anya, anya, anya… Van egy esti rutinunk de lehet hogy túl hosszú. A fürdés miatt elhúzódik mert imád pancsolni. Általában azért igyekszünk, hogy max egy óra alatt minden meglegyen. Tegnap szimplán csak hagytam nem mentem be hozzá és egyszer csak abbahagyta a kiabálást.
Nem tudom mennyire tettünk jót vettünk neki egy katicás lámpát ami csillagokat vetít ki a falra és a plafonra három színben. Magától kikapcsol 45 perc után.
Mert már arra is gondoltunk, hogy fél a sötétben. Az ajtaját direkt nem csukjuk be amíg el nem alszik.
A másik probléma az éjszakai felkelés. Nem tudtuk miért kel fel 3-4 óra között rendszeresen. és elég csak annyi hogy cssss anya itt van és már fekszik is vissza. Aztán amikor elkezdtük kezelni a betegséget akkor ez elmúlt és megnyugodtam hogy akkor most már minden okés. Hát ma éjszaka ismét felébredt. Mi lehet ennek az oka?
Örülnék ha segítenél a válaszoddal.
köszönöm.
Vida Agi
2012. október 26. péntekA kicsi ebben a korban már tudja, hogy a hívásával, sírásával befolyásolni tud téged. Ő azt szeretné, ha ottmaradnál vele, és tudja, hogy ha sír, akkor ott is fogsz maradni. lefekvés előtt legyél ott vele, simogasd meg, búcsúzz el tőle és menj ki. Ha sír, akkor menj vissza, simogasd meg, de menj ki megint. Ha határozott vagy, idővel megtanulja majd, hogy felesleges a sírás, mert ilyenkor aludni kell és kész. Az is segíthet, ha pár napig este apa fekteti le, mert vele nem mer annyira ellenkezni.
Az éjszakai ébredés még 1-1 alkalommal előfordulhat ebben a korban fogzás, betegség, a nappali sok élmény miatt, ez természetes, idővel kinövi majd.
Ági
2012. szeptember 28. péntekKedves Ágnes!
Már 7 hónapos a kislányom. 1 hó kora óta végig aludta az éjszakát, 4 hónapja viszont kell. 3,4 vagy 9 alkalommal is. Enni 1x eszik,de fel sir, nyugtalan. A fogát nem látom,hogy jönne már.Mi lehet az oka?
A nappali alvásokkal is bajom van, nem tudom hogy tudnám rávenni az alvásra. Se cumi sajnos se cici nincs,az altatást nem tűri.Ha el is alszik a kis ágyba nem tud 20 percnél többet aludni, lent baba kocsiban bezzeg a 2 órát is lehuzza.
Várom válaszát! Köszönöm szépen!
Vida Agi
2012. október 02. keddEzeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Ebben a korban a legtöbb baba 2×60-90 percet alszik, ennyi a nappali alvásigény Ilyenkor alszanak nappal a legkevesebbet, mert nem tudnak még annyit mozogni, hogy elfáradjanak, a játék pedig már önmagában nem fárasztja el őket. Két alvás között legalább 3 órát tudnak már ébrenlenni, ha ennél korábban próbálod lefektetni, akkor még nem lesz elég álmos ahhoz, hogy elaludjon. Levegőn minden baba jobban alszik, mert nagyobb a levegő oxigéntartalma, mint a lakásban, ha lefekvés előtt a szobáját alaposan kiszellőzteted vagy nyitott ablaknál altatod.
Livia
2012. szeptember 27. csütörtökKedves Ági!
A kisfiam 6 és fél hónapos és csak cicin akar elaludni, éjszaka pedig 2 óránként felkel hogy cicizzen. Már mindent megpróbáltunk a férjemmel, hogy ringatjuk, simogatjuk, ö megy be hozzá, ö veszi fel,de nem müködik semmilyen módszer. A fiam képes 2 órán át minden erejét megfeszitve üvölteni (két óra elteltével már nem birtuk idegekkel és cicit kapott),amig cicit nem kap. Cumisüveget nem akar elfogadni, nem akar sem tejet,sem vizet,sem gyümölcslevet sem teát inni. Szeretném lecsökkenteni a cicizéseket,mert ujra teherbe szeretnék esni, de igy hogy nem akar máshogy elaludni,ez nem megy. Tanácstalan vagyok, nem tudom mivel probálkozhatok még.
Válaszodat elöre is köszönöm!
Vida Agi
2012. október 02. keddNem azért ébred fel, mert cicizni akar, ez tévedés. Azért ébred fel, mert valami baja van, és azért alszik vissza cicin, mert ezt szokta meg. Tehát a megoldás nem az, hogy leszoktatod a ciciről, mert ettől még fel fog kelni, hanem az, hogy megkeresed, miért ébred fel és azt próbálod megoldani.
Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).
A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)
Ágota
2012. szeptember 23. vasárnapKedves Ági!
16 hónapos a kisfiam. Majdnem 14 hónapos koráig szopizott, amin szépen elaludt délben is és este is.Amióta nem szopizik, altatgatni kell, már teljesen kivagyok.Eleinte, ha tápszert adtam neki délben, a cumisüvegen is elaludt, és utána szépen letettem az ágyába.Már nem alszik el a cumisüvegen sem,vettem neki zenélő projektort, és úgy ringatva zenére elalszik, nagy nehezen. Általában 1-3 órát alszik. Ha nagyobbat alszik később altatom el este egy kicsit, ha kevesebbet, akkor picit hamarabb.7-kor vacsizik, aztán fél 8 fürdés,és általában fél 9 fele megissza még az esti tápszert és utána jön az altatgatás.Több cikket elolvastam már, sok tanácsot kaptam, de eddig sikertelenül próbáltam mindent. Van cumija, és pelenkát szokott szorongatni.Próbáltam betenni az ágyba és hagytam sírdogálni, nehéz volt, de gondoltam erős leszek, hát addig sírt, míg köhögött és kihányt mindent. Többet nem próbáltam sírni hagyni. Ha beteszem az ágyába, mert amúgy sokszor rugdos, mutogat a kiságyára, akkor meg forgolódik, nevetgél, feláll, hiába simogatom, szól a zene, így nem alszik, olyan mintha huncutkodna és játszana. Próbáltam, hogy lefekszem mellé a földre, akkor feláll, nézeget,majd 10 perc után elkezd sírni. Vele szembe van a nagy tesó ágya, aki még akkor nem alszik, próbáltam oda feküdni (akkor nem kell felálljon hogy lásson), de akkor azonnal ordít.Nem tudom mit csináljak, de majd leszakad a derekam. Nekem ez azért furcsa mert az 5 éves fiamnál ilyen nem volt, őt letettem az ágyba, felhúztam a zenélőjét és kimentem. Kislámpánál szépen elaludt, 10 perc múlva bementem, betakartam, és leoltottam a lámpát. Amúgy ha nincs baja(fogzás, betegség) akkor szépen átalussza az éjszakát, reggel 7 körül ébred. Mit csináljak? Hogyan tudnám ringatás és fél óra mászkálás nélkül elaltatni?
Köszönöm a választ!
Vida Agi
2012. október 02. keddA nappali nehezen elalvás oka, hogy minden érdekli, és nehezen tudja kikapcsolni a külvilágot. Próbáljátok meg a nappali alvást úgy szervezni, hogy legyen egy kis rávezetés, egy rutin, ami segít neki ellazulni elalvás előtt. Ez lehet meseolvasás egymás mellé feküdve a nagyágyon, képeskönyv-nézegetés, éneklés, dúdolás. Ebben a korban gyakori, hogy a szülők ágyában könnyebben és gyorsabban elalszanak és tovább alszanak, mint a saját ágyukban, ez a szeparációs szorongással lehet összefüggésben, oldja azt. Akár aludhat is délután a nagyágyban, de ha elalszik ott, átteheted utána a saját ágyába is.
SZERA
2012. szeptember 19. szerdaKedves Ági!
Kisfiam 6 hónapos.Tejes baba.Jelenleg 71 cm és 8200g.3 hónapos koráig végig aludta az éjszakát.Majd minden éjszaka legalább kétszer felkelt.Elalvás után egy órával rögtön felkelt, szopizott és utána vissza aludt.A védőnő szerint lehet nem elég a tejem, ajánlotta,hogy adjak tejpépet de én nem adtam.Kiskora óta nem aludt el úgy ,hogy nincs tele a pocakja.Most már ott tartunk hogy két óránként felkel.Próbáltam visszaaltatni de csak szopizás után alszik vissza.Szeretném megkérdezni, hogy próbálkozzak cici nélkül visszaaltatni, vagy nyugodtan altathatom és majd elhagyja a szopizást?
Köszönöm válaszát!
Vida Agi
2012. szeptember 23. vasárnapValószínűleg a fogzás miatt kel 2 óránként. Ha nappal nyálzik és mindent a szájába vesz, az egyértelműen a kezdődő fogzás jele, ezen homeopátiás szerrel segíthetsz, bővebb leírást az alkalmazható szerekről itt találsz: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf
Bogi
2012. szeptember 18. keddKedves Ági!
Egy visszatérő, egyszer már megoldottnak tűnő „problémával” szembesültem.
Kislányom (hamarosan 13 hónapos) Nem alussza át az éjszakát, ami nem is lenne gond. Eddig szopizással aludt el, és éjszakai is kétszer kelt fel szopizni (úgy aludt vissza). Mindig ugyanabban az időpontban történt az ébredés, plusz-mínusz fél óra.
Most már nem szopizik, hanem tápszert kap este és úgy alszik el. A napközbeni alvásokhoz nem kell neki semmi, csak én, meg egy masnis trikóm. 🙂
Pár héttel ezelőtt, mikor már egyáltalán nem szopizott, beállt az éjszakai egyszeri kelés (kb 2 órakor), kapott egy kis tápszert, és aludt is vissza. Az elmúlt két napban viszont megint minden úgy történik, mint mikor szopizott, tehát ugyanazokban az időpontokban felkel, csak már a tápszert kéri. A védőnő ma azt mondta, hogy egy ekkora babának már nem kell éjjel ennie, ezért szoktassam le róla, ha sír, ha nem. Bevallom, erre képtelen lennék, mert a babám már egyből úgy ébred, hogy azt feltételezi, hogy nem akarok neki adni, és üvölt, mint akit nyúznak (persze egy 10 perces félálomba lévő forgolódás előzi meg).
Tényleg nem normális ez? Mit tehetnék ez ellen? Egyáltalán kell?
Még azt hozzáteszem, hogy apa-anya-baba együtt alszik nálunk békés egyetértésben, ami egyikünket sem zavarja.
Vida Agi
2012. szeptember 23. vasárnapEbben a korban még előfordulhat, hogy a baba éjjel is megéhezik 1-2 alkalommal, egyáltalán nem gond, ha még felébred és eszik, ha utána szépen visszaalszik. Ez nem a kortól függ, hanem attól, mit eszik nappal a baba (ha már azt, amit a felnőttek, akkor éjjel sem lesz olyan gyakran éhes, ha még bébiételeket inkább, akkor gyakrabban megéhezhet) és hogy milyen gyors az emésztése (ha gyors, akkor hamarabb megéhezik).
Monika
2012. szeptember 03. hétfőSzia!
En 13 hetes terhes vagyok.Sajnos megfaztam es nem erzem valami jol magam.Elmentem a csaladi orvosomhoz aki felirt nekem szirupot es torokfertotlenitot.Ezek hatnak is de a sok kohogestol faj a hasam alatt.Ez baj lehet? Talan nem akohogestol faj?? Es meg 1 kerdes mielott teherbe estem volna cigiztem…ma mar csak 2-3 szalat szivok el naponta ez art a babanak?
Varom valaszod!!
Gabi
2012. szeptember 06. csütörtökA köhögés megerőltetheti a rekeszizmot, a hasizmokat, de érdemes az orvosnál is rákérdezni. A dohányzás semmiképp nem jó. De minél kevesebbet szívsz el, annál valószínűbb, hogy rendben lesz a baba. Ha meg tudod csinálni, próbálj teljesen leszokni róla.
Veronica
2012. szeptember 07. péntekKedves Mónika,
Undorítónak és felháborítónak tartom, hogy várandósan dohányzol. Az ilyen emberek mint Te, nem érdemlik meg, hogy gyerekük szülessen.
Nem szégyelled magad, hogy mérgezed a magzatodat a gyengeséged miatt? Az, hogy magadat hogyan teszed tönkre a dohányzással, senkit nem érdekel, de nincs jogod tönkretenni a még meg sem született gyereked egészségét!
Szégyelld magad, hogy ilyen buta és önző ember vagy.
Más nők az életüket adnák azért, hogy teherbe essenek. Ilyenkor jövök rá, hogy az élet igazságtalan.
Nem igaz, hogy nem lehet kibírni azt a pár hónapot, plusz még a szoptatási időszakot. Én is dohányoztam, tudom, miről beszélek.Már amikor a halvány gyanúja megvolt annak, hogy várandós lehetek, már akkor abbahagytam. Remélem, soha nem szokom már vissza, de ha valaha is rágyújtok, soha nem a gyerekem jelenlétében, nincs jogom károsítani az egészségét.
Vida Agi
2012. szeptember 16. vasárnapMindenképpen vedd fel a kapcsolatot a hasfájás miatt az orvosoddal. Napi 1 szál is káros a babára, ha van rá mód, hagyd abba a terhesség idejére a dohányzást (és a szoptatás ideje alatt is érdemes felfüggeszteni)
Orsi
2012. szeptember 02. vasárnapKedves Ági!
Újra szeretném tanácsodat kérni, mint ahogy azt korábban is tettem már más témában!
Kisfiam 21 hónapos, és 19 hónapos koráig cicin aludt el. Ez nem is volt gond hamar elaludt. Most viszont hogy nem szopizik így is mellé kell feküdnöm, és kéri a „pöttyöt”. Ez úgy zajlik hogy mutat maga mellé hogy csicsikáljak, és az arcomon lévő anyajegyet simogatja, vagy a mellbimbómat csavargatja. Amúgy napközben is ha fárad az ölembe ül és az arcomon lévő anyajegyet piszkálja vagy keresgél a pólóm alatt. Ha kijövök tőle jön utánam, ugyanis 17 hónapos korától nem rácsos ágyban alszik. Már adtam neki plüssöt, de akkor is kérte a pöttyöt. Így mindig mellé fekszem, elhelyezkedik, simizi az arcom, és nézi a csillagokat az ágy fölött, így alszik el. Ez valamikor 30 percet is eltart. Valamikor Én is elszunyálok. Mondjuk mikor kisebb volt sokat aludtam vele délutánonként és az nagyon jó volt, akkor még nem gondoltam hogy nem tudom magára hagyni mikor lefektetem. Ez a délutáni és esti alvásnál is így zajlik.
Mit csináljak? Próbálok vele beszélni hogy egyedül aludjon, mert mindent megért, és ő is nagyon sokat mond már.
Végül is nem olyan nagy gond ez nekem, csak szerintem minél nagyobb annál nehezebben fog egyedül aludni. Ja és cumija is van alvásra.
Válaszodat előre is köszönöm!
Orsi
Vida Agi
2012. szeptember 16. vasárnapA megoldás egyszerű: ne engedd neki! Adj helyette plüssöt vagy mást, amit piszkálni tud és ne engedd, hogy a „pöttyöt” piszkálja. Igen, az elején még kérni fogja, hiszti is lehet a dologból, nehezen fog elaludni így, de ha nem engeded neki, akkor el fogja fogadni, hogy mostantól másként kell elaludnia.
Anna
2012. augusztus 16. csütörtökKedves Ági!
10 hónapos kisfiam alvásával kapcsolatos problémában szeretném a segítséged kérni. Kb 6 hónapos koráig teljesen jól aludt, egyszer kelt enni, vagy végigaludta az éjszakát. Utána kezdődtek a gondok. Éjjel akár 4-5 alkalommal felkel, csak anya kell neki. Ujabban a hajnali kelés környékén vissza sem akar aludni ha leteszem a kiságyba sír. Ez eltart kb másfél órát. Olvastam minden lehetséges okról ( fogzás: 4 foga kint van, mozgasfejlodés: felul, feláll, butor mellett lépeget, szeparációs szorongás), de nem hiszem hogy 5 hónapja folyamatosan fennálnak. A háziorvos szerint éhes, ezért kap este lefekvés elott tápszert és utána cicin alszik el, ezzel nincs is gond. Próbáltam éjszaka a leteszem-felveszem módszert kb másfél óra kellett, de ez az idő nem rövidült a napok során. Próbáltuk, hogy apa vegye fel…de ordit és felém nyújtja a kezét (egy szobában alszik velunk). Nappal kb kétszer alszik másfél órát, általában evés elott, sokak szerint ez sok, és evés után kellene. 5-ször eszik egy nap:felkelés cici, délelott tízorai gyumolcs 7 gabonás pehellyel, ebéd főzelék husival, délután gyumolcs, furdés után tápszer és cici. Plusz kb egyszer megszoptatom éjjel, de van hogy tobbszor ha már sehogy nem akar visszaaludni. Kéne fürdés elottre még egy vacsorát bevezetni?
Nagyon nyugtalanul alszik, sokat kuszik-mászik az ágyban álmában, beveri a fejét. Az első néhány kelésnél általában vissza lehet nyugtatni (kb 3 alkalom) aztán hajnalban már vissza sem alszik.
Sokszor mikor hajnalban megetetem elalszik kozottunk és mikor vissza akarom tenni a kiságyba kb 15 perc mulva kezd el sirni, feláll, visszafektetem és ez megy tobb mint egy oráig. Segitene a kulon szoba, többszöri evés, nappal kevesebb alvás? Nagyon kimerültünk, bízom benne, hogy tudsz segíteni!
Köszönettel: Anna
Katalin
2012. szeptember 06. csütörtökEzt akar en is irhattam volna, pintossan ugyan ez zajlik nalunk is csak avval a kulombseggel, hogy az en fiam mar 11 honapos es kulon szobaban alszik es en megyek melle, de a tobbi pontossan ugyan igy van nalunk is. Probalkoztam homeopatiaval-semmi, fajdalom csillapito ecsetelovel-semmi es nem tudom mit kellene tenni, mert ez sem nekunk sem a gyereknek nem jo.
En is bízom benne, hogy tudsz segíteni!
Koszonettel: Katalin
Erika
2013. október 15. keddLátom nem csak én küzdök ezzel a problémával,valamint remélem nem én csinálok valamit rosszul. Az én kisfiam is 10 hónapos és még egyszer sem aludta végig az éjszakát. Átlagosan 4-5-6-szor is megébred éjszaka, külön alszik, ilyenkor átmegyek hozzá, megitatom, cumit visszateszem a szájába és visszaalszik…de van, hogy 10 perc múlva újra megébred. Ilyenkor pelust is megnézem, ha kell cserélem s újra alszik, van, hogy már pelus csere közben is. Sokszor, amikor elfáradok az ingázásban, mellettem köt ki, de ott is nyugtalanul alszik. Van egy 3 éves lányom, ő sem volt jó alvó, de arra már nem emlékszem nála mikor oldódott meg. Eszembe jutott, hogy a terhességeim alatt én sem tudtam mélyen aludni, sokat voltam fennt és olyankor éreztem is, hogy a babócák is intenzíven mocorogtak a hasamban. Lehet, hogy a 9 hónapban ennyire hatott rájuk az én „álmatlanságom”? Vagy ez hülyeség?
Vida Agi
2013. december 09. hétfőNincs köze a te álmatlanságodnak ehhez, a fiúk általában érzékenyebbek a fogzásra, mint a lányok, segíts neki a fogzáson homeopátiás szerekkel, és meglátod, sokkal jobb lesz majd az ébredési helyzet.
Zsuzsi
2012. augusztus 11. szombatA kisfiam 1 éves, az első 3 hónapban iszonyatos hasfájása volt, amit nagy nehezen átvészeltünk. Ebben az időszakban alakult ki az a fajta elalvási rend, ami a következő: a napközben alvások (délelőtt és délután) úgy zajlanak, hogy babakocsiban kitolom, majd 5-10 perc alatt megnyugszik, és elalszik, majd visszatolom a lakásba és átteszem a kiságyába aludni. Ezt is elég nehezen apró lépésekként tudtam csak elérni, hogy ne a babakocsiban aludjon és ne csak 20 percet. Mindig megelőzi egy kisebb fajta rituálé a sétát, de még így se sikerül babakocsi nélkül elaltassam. Az egyik kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnám a babakocsit kiváltani? A babusgatás, ölbe vétel, ringatás nála nem működik, ahogy észleli, hogy így próbálom altatni, ideges lesz és teljesen betúrázza magát. A másik dilemmám az éjszakai altatás, ezt is mindig rituálé előzi meg (meseolvasás, masszírozás, fürdés) majd cicire kerül szopi és nagyon szépen elalszik, az ölemben majd átteszem a kiságyába. Az esetek többségében alszik reggelik, viszont ha baja van (fogzás stb.) akkor ébred és csak cicivel tudom, megnyugtatni itt sem működik a simogatás esetleg ringatás. A kérdésem az lenne, hogy kell e változtassak azon, hogy cicin alszik el, nekem nem teher csak félek, hogy nem fogjuk tudni elhagyni majd? és az éjszakai ébredéssel mit lehetne kezdeni baj, ha így tudom csak visszaaltatni, de mi lesz, ha nem lesz már tejem? Előre is köszönöm tanácsod! Zsuzsi
Vida Agi
2012. augusztus 24. péntekNem gond, ha csak cicivel tud elaludni és visszaaludni, ameddig ezt teszi, addig nem fogy el a tejed, mert a szoptatás során termelődik a tej. Idővel ezt egyébként maguktól is el szokták hagyni a babák, egyszercsak nem kéri már, de ha eljön az ideje, le is lehet szoktatni róla.
Babakocsis alvás: ha következtesen nem ott altatod, akkor megtanulja majd, hogyan kell másként elaludni. Az első 1-2 alkalommal még tiltakozni fog, esetleg sokáig tarthat, mire elalszik, de idővel megszokja majd az új rendet. Ha úgyis szeret cicin elaludni, megpróbálhatod ezt nappal is, de ha megtanítasz neki valamilyen más szokást az elalvás előtti ellazulásra (ringatás, mese, cumi, alvósállatka stb.), az később segíthet abban, hogy a cicin elalvást is elhagyja majd.
Tünde
2012. augusztus 06. hétfőKedves Ági!
Kislányom születésétől fogva keveset alszik /napközben max. 45 percet/. 16 hónapos, eddig elaludt a kiságyába, bár volt amikor a hisztizés miatt összehányta. A tanácsodat szeretném kérni, hogy hogyan tudok neki segíteni elalvásban, mert most már odáig jutottunk, hogy csak a mi ágyunkon hajlandó elaludni és úgy , ha valaki fekszik mellette. Egy idő után átesszük a kiságyába, de hajnalba, ha felébred ordít, hogy velünk akar aludni. Éneklés, mese már nem segít.
Tünde
Vida Agi
2012. augusztus 24. péntekEbben a korban ez gyakori jelenség. Igazából semmi gond nincs abból sem, ha veletek alszik, amíg ki nem növi ezt az időszakot, ha így jól tud aludni, miért ne, számára ez biztonságot jelent. Ha viszont ez nektek valami miatt nem jó, akkor csak úgy tudjátok az ágyábnan alvásra szoktatni, ha külön szobában alszik tőletek és elalvás előtt megnyugtatod, ellazítod, leteszed az ágyba, ha sír, akkor kiveszed, megnyugtatod majd visszateszed egészen addig, amíg fel nem adja, akár 2 órán át is, ha addig nem hagyja abba. Ha ezt következetesen csinálod, idővel megérti majd, de akár 1 hét is eltelhet, mire megtanulja, hogy nincs hiszti, aludni kell és kész. Segíthet, ha pár napig este Apa fekteti le és ő is megy be hozzá éjjel, ez általában hamarabb hat, mert vele nem mer olyan hosszan hisztizni.
K. Júlia
2012. augusztus 03. péntekKedves Ági!
Kisfiam egyéves múlt. Úgy próbáltam meg leszoktatni az éjszakai szopizásról, hogy ha éjjel felkelt, megkapta a cumisüvegét, mondván, biztos úgyis szomjas. Nappal is elég sokat iszik (higított almalevet kap, a vizet persze nem vedeli…:) ). Mostanára annyira rászokott erre, hogy éjjel van, hogy kétszer is felkel és üvölt, amíg meg nem kapja a cumisüvegét, és azzal alszik vissza. Próbáltam kicselezni és vizet tenni bele, de akkor meg mérgesen kihajítja a kiságyából és üvölt tovább… Nappal ezt még valahogy megoldom, de éjjel egyrészt nem bírom idegekkel, másrészt a szomszédokat sem akarom ingerelni.
Tudom, hogy hiba volt rászoktatni az almalére, de örültem, hogy a nagy melegben végre iszik… Nem gondoltam, hogy ilyen függőséget fog okozni. 🙁
Hogyan tudnám leszoktatni erről?
Előre is köszönöm!
Vida Agi
2012. augusztus 05. vasárnapAz almaléről úgy tudod leszoktatni, hogy következetesen vizet adsz csak neki helyette, akármennyire is hisztizik. Ez néhány napig azt eredményezheti, hogy nem alszik majd olyan gyorsan vissza, de ebben szigorúnak kell lenni, mert nagyon egészségtelen (a még íny alatt levő fogakat is roncsolja!)
Varga Mónika
2012. október 02. keddKedves Júlia!
Én ezt saját tapasztalatból írom. Én úgy próbáltam a vízre szoktatni, hogy mindig egyre kevesebb gyümölcslevet tettem bele.
Igaz nálunk nem volt éjjel ilyen probléma de nappal sem akart vizet inni.Egy próbát megér sose lehet tudni a te kisfiadnál mi válik be.
Kriszta
2012. augusztus 02. csütörtökKedves Ági!
Szeretném a tanácsodat kérni.
Kisfiam 3 hónapos, a 34.hétre született, de egészséges baba, súlyát megduplázta. Már nappal is 3-4 óránként eszik, éjszaka van hogy 4-5 órát is alszik, tehát általában 1-2 alkalommal szopik éjszaka. A problémám az,hogy mivel a hálószobánkban alszik, az ágyamba veszem és fekve szoptatom,aminek mindig az a vége,hogy elalszunk. Mikor felriadok 1-2 óra múlva szeretném visszatenni az ágyába,mert nekem nem kényelmes vele aludni, ilyenkor azonban sokszor felébred és nagyon nehéz cici nélkül elaltatni.
Nappal is ha nagyon fáradt nehezen alszik el a kiságyban,hiába szinte már alszik a vállamon, ahogy leteszem felébred és sír.
Eddig azt csináltam nappal, hogy hagytam picit sírni,majd megnyugtattam,megsimogattam és ezt van hogy 4-5 ször megismételtem,amíg el nem aludt. De éjszaka ehhez nagyon fáradt vagyok.
Mit tanácsolsz?Nem ártok neki azzal ha hagyom sírdogálni?
Köszi!
Ági
2012. július 26. csütörtökKedves Ági!
Kisfiam 2 hetes. Néhány napja küzdünk a hasfájással (10 perces büfiztetéssel, lábhúzogatással, hasmaszírozással és Infacollal), délelőtt is és este is. Napközben, ha nem fáj a kis hasa, akkor próbálom a büfi után az ágyába tenni, amikor még nem alszik teljesen, hogy próbáljon magától elaludni. Este viszont nem sikerül letenni, mert annyira fáradt vagyok, hogy fekve szoptatom, és rendszeresen elalszom, mire befejezi a szopizást (vagy esetleg kicsit felülök a büfiztetéshez és úgy alszom el). Így együtt alszunk, jó esetben addig, amíg fel nem ébredek, és le nem teszem a helyére – de már többször előfordult, hogy úgy bealudtam, hogy nem keltem fel csak akkor, amikor jelzett, hogy éhes. Igaz, hogy a mellkasomon alszik, de azért mindig félek, hogy történhet valami. Viszont már régen eldöntöttem, hogy nem szeretnék vele együtt aludni. A kérdésem az volna, hogy kicsi még ahhoz, hogy ezt az együttalvást nagyon megszokja, vagy próbáljam már most minél hamarabb este is hozzászoktatni az egyedül elalváshoz?
Előre is köszönöm a segítségedet!
Vida Agi
2012. augusztus 05. vasárnapMég nagyon kicsi, egyelőre igényli a testközelséget, ez így van rendjén, nem kell erőltetni még, hogy külön aludjon el este.
Anett
2012. július 24. keddSzia!
A kisfiam 6 honapos és bár koraszülött volt 1720 grammal, ma mar több mint 7 kiló és nem erzekelunk rajta lemaradást. Annak ellenére, hogy az életvitelunk miatt sokat utazunk (eddig 3 országba repülővel) nagyon ügyesen alszik éjjel is és nappal is hordozoban (visszük mindenhova magunkkal). Ő is inkább szopi kozben alszik el, de kialakitottunk nála egy furcsa dolgot, amiről eddig meg nem olvastam sehol. Ha felriad, vagy nincs épp alkalmam melle tenni, az ujjunkat adjuk oda neki cumizni. Azt mondtak, hogy ez úgyis csak egy ideig válik be, mert észreveszi, hogy nem jön belőle tejcsi, de így is jó neki..sőt. Próbálom neki kínálni a cumit, de nagyon nem tetszik neki (pedig vettünk vagy 5 félét) tudom, hogy végülis ez nem baj. Próbálok neki rághatós állatokat adni, vagy az ujjat a szájába segíteni, de valahogy nem érez rá. A kérdésem az, hogy kicsit kitartóbban és határozottabban kene fellépnem? Vagy magától elhagyja majd? Most még ez nem „ciki” , de ha mar nagyobbacska lesz azért nem szeretném ha így maradna…főleg, hogy sokat vagyunk társaságban.
Válaszodat nagyon megköszönném!
Vida Agi
2012. augusztus 05. vasárnapPróbáld meg kitartóan inkább a saját ujját a szájába adni, vagy cumival próbálkozni. Most még könnyebben le tudod szoktatni erről, később már sokkal nehezebb lesz.
Lipták Józsefné
2012. július 24. keddKedves Ágnes!
Az unokám 2 éves, még szopik, a lányom a másik babát várja, 3 hónapos. Milyen módszert ajánlsz, mellyel leszokatnánk a kis Bencét a szopizásról.
üdv.
Liptákné Erzsó
Vida Agi
2012. augusztus 05. vasárnapAmeddig nincs kinyílva a méhszáj, nyugodtan szoptathat a lányod, akár egészen a terhesség végéig is, nem kell a nagyobbik testvért elválasztani.
Marcsi
2012. július 23. hétfőKedves Ági!
Hozzátáplálással kapcsolatban szeretnék kérdezni Tőled. Kisfiam 8 és fél hós. Most hagytuk el az első (középső) szopit. 5* eszik egy nap, és már 3* kap szilárdat.
Ma kezdtem elhagyni a második szopit.
Az lenne a kérdésem, (ami egyben egy nagy félelmem is) hogy, szopi elhagyások miatt nem fog ébredni éjjelente a Manó, hogy éhes, szomjas? Amúgy egy jó alvó gyerek, és eddig nem ébredt esténként. (Az első szopit 1 hét alatt hagytuk el, a másodikra is ennyi időt szánnék, és a harmadik szopi elhagyására is. A reggeli, és esti elválasztással még várnék 1 éves koráig.)
A másik kérdésem az lenne, hogy mivel tudom napi szinten pótolni a tejet, hogy meglegyen az 500 ml tej/nap? És mért okoz problémát, ha ez ha ez a mennyiség nincs meg?
Válaszod előre is köszönöm!
Kata
2012. július 21. szombatKedves Ági!
Kisfiam most 5 hónapos, 8 kg. (Nagy és fejlett babaként született.) Két hónapos koráig lassan csökkent az éjjeli ébredések száma, de akkor megviselte egy oltás utáni kimerült állapot és azóta egyre csak romlik az éjszakai helyzet.
(Jelenleg fogzik is, látható jelei vannak egész nap, kap Chmomilla golyókat is lefekvés előtt és nappal is picit, mert nagyon nyűgös is.)
Sajnos úgy alakult a szokása, hogy cicin alszik el, erről próbálnám leszoktatni, de elég kevés kevés sikerrel egyenlőre. Éjszaka is megpróbálom visszaringatni, visszasimogatni-suttogni de kb a 3.- ébredéstől egyszerűen nincs erőm és türelmem már olyan kómás vagyok, ezért akkor mégis adok neki cicit, amitől szépen hamar visszaszendereg.
Kérdésem az lenne, hogy éjjel egyáltalán nem kéne már neki adnom cicit, legyek tehát kitartóbb?
Elképzelhető hogy nem a fogzás miatt kel fel, hanem mert a cicit igényli félálomban?
Köszönöm előre is!
Vida Agi
2012. július 23. hétfő5 hónaposan a babának még természetes igénye, hogy éjjel anyatejet kér, ha megébred, ez nem rossz szokás, nem szabad róla leszoktatni.
Az sem gond, ha este cicin alszik el, ezt idővel magától is elhagyja majd.
Éjjel semmi gond, ha 3 óránként eszik, ilyenkor éhes. Lehet, hogy egy kis simogatástól visszaalszik, de aztán megint felébred, mert még mindig éhes. Ha az első alkalommal megeteted, akkor jobban fog utána aludni. Ahogy nő a baba a tápanyagigénye is megnő, ezért lehet, hogy éjjel gyakrabban kér enni megint, segíthet, ha estefelé gyakrabban szoptatod, mert így jobban megtelik a pocakja (3-4 napon egymás után folyamatosan próbálkozhatsz vele), de még így is előfordulhat, hogy megmarad néhány éjszakai evés, mert szüksége van rá.
Melinda
2012. július 20. péntekKedves Ági!
Az én kisfiam 14 hónapos, és este szopival alszik el. Mi kezdetektől fogva sns-t használunk, mert nagyon kevés tejem volt. Most meg már szinte semmi, vagyis tápszert szopizik este, és így alszik el. Szeretném majd lassan az esti szopiról leszoktatni (fürdés, fogmosás után szopizik, emiatt is), csak azt nem tudom, hogyan? Fürdés előtt legyen egyre több vacsora, és az sns-ben egyre kevesebb tápszer? Vagy drasztikusan egyik napról a másikra hagyjuk el? Egyébként elég változó, hogy mennyit szopizik így esténként, kb. 230-330ml között, és ebbe alszik bele. Napközben általában kendőben alszik el, és ezen nem igen szeretnék változtatni, hacsak nem muszáj…. :-))
Válaszodat várva, üdvözlettel,
Melinda
Vida Agi
2012. július 23. hétfőSzerintem ha így el tud jól aludni, akkor nincs rá szükség, hogy leszoktasd róla. Mivel elég nagy adagot eszik, ezért valószínűleg éhes is még ilyenkor, tehát még szüksége van erre a szopira. Idővel magától is elhagyja a baba az esti szopit.
Ha mégis szeretnéd elhagyni, meg lehet próbálni, hogy ilyenkor már nem szopik, előtte megvacsoráztatod, lefektetéskor pedig csak dédelgeted, mesét mondasz neki az ágyában, simogatod, ameddig el nem lazul.
Erika
2012. július 19. csütörtökKedves Ági!
Az én kisfiam 1,5 éves. Kb. 1 éves kora óta szépen elalszik forgolódva a kiságyában egyedül. A cumizásról 1 éves kora előtt leszokott, teljesen magától egyik napról a másikra. Ebben az időszakban már nagyjából átaludta az éjaszkát. Néha kelt fel vízért, vagy a fogzás miatt, de nem volt vészes. Az utóbbi 3 hónapban viszont minden éjjel 2x felkel. Először iszik (hajnal 1 körül), a második alkalommal (hajnal 3-4 körül)tápszert is kér, análkül nem alszik vissza,ha nem kapja meg, ordít. Utána is csak 6ig alszik. Ez így neki is kevés, meg nekem is. Persze tudom, hogy jönnek a rágó fogai, 2 már teljesen kint van, 2 folyamatban, de ettől van ez a sok felébredés? Vagy mástól is lehet? Segíts kérlek, mert szeretném megoldani ezt a problémát, ha meg tudom…
Köszönettel: Erika
Vida Agi
2012. július 21. szombatA rágófogak áttörése nagyon fájdalmas, ez okozhatja a felébredéseket. A fogzásra kaphat Nurofent lefekvés előtt.
A másik oka az ébredéseknek ebben a korban, hogy a gyerekek nagyon éberek, állandóan nyüzsögnek, nehezen kapcsolnak ki és éjjel is éberebben aludhatnak. A nyugodtabb alvásban segíthet este, lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea, valamint segíthet az is, ha éjszakára a Mesélő Hold illóolajat párologtatod a szobájában.
Erika
2012. július 30. hétfőKedves Ági!
Köszönöm a tanácsaidat, de egyenlőre sajnos egyik sem segített. Rooibos tea ízlett neki, be is vágott 2dl-t elalvás előtt. (Ráadásul citromfűves rooibos.:))De uyganúgy felkelt éjjel 2x. Azon gondolkodom, hogy mivel mindig ugyanabban az időpontban kel, és kéri a tápszert, biztosan nem megszokás ez? HA a foga miatt lenne, akkor nem összevissza kelne, ahogy éppen fáj a foga? Próbáljam meg leszoktatni az éjjeli kajálásról? Jó húsban lévő baba, szóval elméletileg nem lenne baj, ha nem enne éjjel is… VAgy várjak, és egyszer csak elhagyja az éjszakai étkezést?
Erika
Varga Krisztina
2012. július 19. csütörtökKedves Ági!
A kérdésem az nem ehhez a témához tartozik. Sajnos lemaradtam a fogadóórádról. Az én kicsi fiam a napokban lesz 2hónapos és 2óránként szopizik, szóval 1óra hosszat fent van utána alszik 1órát. Általában 1óra hosszat alszik délelőtt, néha alszik 2órát is.Éjszaka viszont alszik 3-4órát is. A kérdésem az lenne, hogy mikortól kellene átállnia a 3órás evészetre? Válaszodat előre is köszönöm.
Vida Agi
2012. július 21. szombat3-4 hónapos korig minden baba átáll a 3 óránkénti evésre, légy türelmes.
Veronika
2012. július 18. szerdaKedves Ági!
Kislányom nemsokára betölti a 8. hónapot és napközben babafüggőágyban alszik. Kezdetben nagyon sírós volt és mivel rájöttünk, hogy a fel-le irányú ringatástól nyugszik meg, beszereztünk egy rugós babafüggőágyat, ami nagyon bevált!!!
Igazából csak azt nem tudom, hogy nem tesz-e rosszat a gerincének, ha nem vízszintes felületen alszik napközben??? Éjszaka minden gond nélkül szopi közben elalszik, de nappal a függőágy vált be… Ebben tud leghamarabb ellazulni és elaludni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel: Veronika
Vida Agi
2012. július 23. hétfőMivel ez teljes hosszában tartja a hátát, ezért nyugodtan aludhat benne.
Nagy Nikolett
2012. július 17. keddKedves Ági! Az én picilányom 7hónapos mult, 2hónapig szopizott, vagyis csak kínlódtunk nem volt elég a tejem végül el apadt, mivel mindíg kapott pótlást nem vette észre a cici hiányát viszont azóta csak akkor alszik el ha hozzábújok és a két kis kezével megfogja az arcom, azóta cumit adok, de csak alváshoz kell neki, vagy ha a kezem az arcához húzza nem alszik a kiságyban mert ott nemtudok hozzábujni,sőt fél a kiságyban sír ha beteszem, csak éjszakára rakjuk át de töbnyire 2-3 óra mulva sírni kezd, nem mindíg de gyakran és csak akkor alszik vissza ha kiveszem és hozzábújok, semi nem érdekli( alvósjáték, pelus, simi) csak összebújva megy, nekem ez nagyon jó érzés, de később szeretném ha egyedül is eltudna aludni, ha van ötleted kérlek írd meg, nagyon köszönöm
Vida Agi
2012. július 21. szombatIdővel minden gyermek megtanul magától elaludni. Ő még kicsi, igényli a testközelségedet, ha ő is, te is jól alszotok így, nem bolygatnám, idővel magától leszokik majd róla.
Nagy Nikolett
2012. július 23. hétfőKöszönöm 🙂
pöttyös
2012. július 09. hétfőKedves Ági!
Kislányom most tölti be a 6.hónapot. van két foga, 8 kg, minden irányban hasra tud fordulni, hátra és körbe célirányosan halad, négykézláb ringatja magát. Már a kezdetektől kortársai előtt járt, nagyon érdeklődő , bár nyugodt, de folyton vizsgálódik már egészen kis korától kezdve. Szoptatom, illetve mozgékonysága miatt már elkezdtem a hozzátáplálást. Napirendünk kiegyensúlyozott, mégis , mikor alvásra kerül a sor, gondolom élénksége miatt, nehezen kapcsol ki. Szoptatással elalszik, sőt , már nem is kell hogy teljesen álomba szopizza magát, hamarabb abbahagyja, elfordul, elalszik, saját ágyába teszem félálomban és tovább alszik.
A gond csak annyi, hogy ezt a félálom-relaxált állapotot csak szoptatással tudja elérni. Ringatás éneklés cumi plüssállat pelenka stb nem segít. Bármilyen tárgyat adok a kezébe, nem segít, csak felélénkül, és egy idő után mérges lesz tőle, hogy egyik sem az igazi. Vizsgálgatja kóstolgatja , közben látom hogy próbálja altatni magát, de nem megy. A probléma amikor pl jól lakik gyümölccsel, elaludna, de szopni nem akar és így elaludni nem tud, illetve befejezi a szopást, köszöni, jól lakott, nem akar továbbcumizni, elfordul, fél percig csukott szemmel fekszik, de felébred saját mozgására.
Ilyenkor újra szopni nem akar, elaludni nem tud. Kiságyában vagy melléfekve simogatom énekelek, de láthatóan hiányzik neki még valami, amint te is írtad, de nem találtam meg a megfelelő eszközt.
Általában ilyenkor ringatás, eközben dörzsölgeti a szemét kínlódik majd nagy sírás, próbálgatom hogy szopna e, majd kb fél óra-óra múlva már tud szopni, akkor elalszik. Ha ágyában próbálom altatni négykézlábazik, hátán felülni próbál, az ölemben szintén felülni próbál. Egyébként minden szoktatás nélkül kiskorától átalussza az éjszakát, illetve egyszer kel.
Összességében úgy látom hogy az a típus, akit ha békén hagynak, jobban megnyugszik, és akármilyen hihetetlenül hangzik, azt látom rajta hogy ő saját maga szeretne már máshogy elaludni, mint szopással és néha sikerül is neki, ha éberen lefordul rólam, becsukja szemét és elalszik.
Ha csak szopizással aludna el, engem az sem zavarna, de tényleg úgy látom, hogy ő magától már hagyná el szopást illetve rövidítené le és „sír hogy „segítsek neki máshogy ellazulni”. Ezért valószínűleg a legrosszabbat teszem, h szoptatom és ha így nem nyugszik meg, megszoptatom megint hiszen ő már hagyná el, tulajdonképpen én kötöm hozzá és nem segítek neki.
Van esti rutin, nem „pörgetem túl” nincs sok vendég, én sem vagyok ideges, tehát ezek rendben vannak. Mit javasol kislányom altatásához? Bocsánat ha hosszan írtam 🙂
Vida Agi
2012. július 12. csütörtökA gondot az okozhatja, hogy amikor el akarod altatni, még nem elég álmos. Ebben a korban akár 3-4 órát is ébren tudnak már lenni a babák, ha hamarabb akarod elaltatni, mint amikor elálmosodna, akkor annak nyűglődés lesz a vége. Ha egy baba tényleg álmos, akkor el tud aludni szopizás közben.
Próbáld meg, hogy akkor altatod, amikor már nagyon álmos, nem az álmosság első jeleire, hanem akkor, amikor már nagyon álmos és láthatóan semmi sem köti le. Ilyenkor félig sötétítsd be a szobáját, dédelgesd meg, tedd le a kiságyba, simogasd a hátát, amíg el nem alszik (ha ezt szereti), vagy adj neki cumit. Az sem gond, ha szopi közben alszik el, ha így néhány perc alatt el tud aludni.
pöttyös
2012. július 13. péntekkicsit összevissza írtam, ezért megpróbálom konkrétabban. Tízórai gyümölcs után már elhagyná a szopizást, viszont ilyenkor szokott aludni, álmos, szemét dörzsöli nyűgös, majd elalszik, de nem tud, mert megszokta hogy szopizással alszik el ilyenkor. Cumival kendővel plüssállattal sem megy, talán ha nagyobb lesz jobban altatja magát majd ezekkel? Általában ilyenkor egy órán keresztül nem akar szopizni, nyilván tele a hasa, egy óra múlva megint hajlandó és végül így alszik el. helyes-e, hogy ha már elhagyná a szopizást akkor egy óra múlva mégis így altatom el? ki kéne tartanom valamelyik módszer mellett. és bár egyelőre nem tud plüssállattal még mit kezdeni mégis kezébe adjam h hozzászokjon? válaszod köszönöm előre is
Vida Agi
2012. július 14. szombatHa evés után még egy órát ébren tud maradni, akkor valószínűleg még nem is álmos annyira, tehát nem kell evés után rögtön elaltatni. Az viszont nem gond, ha cicin alszik el, ebben a korban ez már nem testi, hanem sokkal inkább lelki szükséglet. Nem eszik ilyenkor feltétlenül jelentős mennyiséget.
Ha egyébként szereted így altatni és pár perc alatt elalszik így, akkor altathatod cicin.
Ha viszont nem tartod jónak a cicin elalvást, akkor ki kell tartanod valamilyen altatási módszer mellett következetesen, amíg meg nem szokja.
Tina
2012. július 07. szombatSzia!
Az én fiam 6,5 hónapos. Már 4 hónapos kora óta eszik gyümölcsöt és főzeléket amit nagyon szeret és rendes adagokat megeszik belőle. Eddig szopizott is mellé, aztán már csak reggel és este kért , de az elmúlt 1 hétben már egyáltalán nem kér. Éjjel jól alszik a súlya is szépen nő. Szeretném tudni ,hogy már többet nem is fog kérni? És , hogy baj-e ,hogy ilyen hamar abbahagyta a szopizást? Ezenkívül még azt is szeretném megkérdezni ,hogy az lehetséges hogy az egyik mamát nem szereti? Ha a kezébe veszi vagy átmegyünk hozzá nagyon sír és nehezen tudom megnyugtatni.Mi lehet ennek az oka? Pedig hetente találkoznak szóval ismeri. A másik mamával jól elvan napközbe volt ,hogy ott is tudtam hagyni. Előre is köszönöm a válaszod
Vida Agi
2012. július 12. csütörtökA szopizás abbahagyása azért gond, mert még szüksége lenne az anyatejre. Próbáld meg néha megkínálni, pl. amikor nagyon álmos, ilyenkor könnyebben elfogadja majd, az lenne az ideális, ha még naponta legalább 2x tudna szopizni is.
A mamával nem az a gond, hogy nem szereti, hanem az, hogy ebben a korban kezdenek a babák bizalmatlanok lenni az idegenekkel szemben és ez szelektív, tehát van, aki jobban tetszik nekik, van, aki kevésbé, ez idővel el fog múlni.
Alexa87
2012. július 07. szombatKedves Ági!
El vagyok keseredve,3 hetesen vettem észre hogy állapotos vagyok, párommal nagyon örültünk, van egy 4éves csodálatos kislányunk. Elmentem orvoshoz, aki már akkor elkeserített, most a 6. hétben vagyok a petezsák mérete 8,7 mm van egy bevérzésem a méhemben, egy cisztám és nyitott a méhszájam 2100-ra. Közölte velem az orvos, nincs min gondolkodni, mert elhalóban van a babám, hétfőn kell mennem műtétre. Számomra ez felfoghatatlan, létezik, hogy ez pont velem fordul elő? Bízom a szaktudásában, de nem akarom elfogadni a tényeket!
Kiváncsi vagyok az Ön véleményére. Köszönettel: Alexa
Vida Agi
2012. július 12. csütörtökSajnos előfordulhat ilyen eset, de tudnod kell, hogy bár neked ez most nagyon fáj, az első hetekben azért halnak el az embriók, mert élettel összegyeztethetetlen rendellenességeik vannak. Kívánom, hogy hamar dolgozd fel ezt a szomorú élményt és mihamarabb egészséges második babád szülessen 🙂
Vera
2012. július 06. péntekKedves anyukák,
van egy „öreg barátnőm”, akinek a fia 18 éves. Ő meséli – most már nevetve – hogy a fia 3 éves koráig külön aludt, aztán elköltöztek egy új lakásba, és attól fogva 8 éves koráig (!) velük aludt-szinte kitúrva őket az ágyukból. Aztán az egyik naptól fogva átment a szobájába és újra külön alszik. Most abba a szobába, ahonnan nem tudták 5 éven keresztül „kidobni’, már csak az ajtóban áll meg, nem hajlandó bemenni. Úgyhogy ő azt tanácsolta nekem, hogy becsüljem meg azt az időt, amit velünk tölt a gyerek – szó szerint – mert kb. 10 éves koráig a miénk a gyerek. Utána már nem más formában vagyunk neki fontosak.
Ps: nekünk éppen az a fájdalmunk, hogy a mi kisfiúnk -2.5- éves nem hajlandó hozzánk bújni, velünk aludni.Bármit megadnánk érte, hogy így legyen. Egy-egy ölelésnek úgy örülünk, mint a dolgozó a péntek délutánnak.
Ezt csak úgy írtam, remélem, senki nem orrol meg érte. Mindenkinek kitartás.
Horváth Edit
2012. július 06. péntekMég mindig, Szépnap Könyvek: Anette Kast-Zahn-Dr. Hartmut Morgenroth: Minden gyerek megtanul aludni!
Most már Vekerdy Tamás ajánlásával is! 🙂
gabriella
2012. július 06. péntekSzia!egy eves a kisfiam es ugy tunik lassan leszokik a szopizasrol!mar nappal es este is magat altatja ami jo csak nagyon rossz dolgot talalt ki alvasra!folyamatosan harapdal minden hol amig el nem alszik!ha kisagyba teszem vagy nem erintkezik vellem nem hajlando csak sirni!a harapas mar tobb honapja fent allo gond napkozben is gyakran elofordul!mit tehetnek?
Vida Agi
2012. július 12. csütörtökA megoldás egyszerű: ne hagyd! Finoman nyúlj oda, távolodj el tőle, ne engedd neki. Helyette, adj egy pelust vagy alvósállatot, amit ölelgethet, harapdálhat addig vagy egy rágókát is meg lehet próbálni. Ha sír, simogasd, de ne engedd, hogy harapjon. Idővel elfogadja majd, hogy mostantól nem csinálhatja ezt.
Kocsi Szilvia
2012. július 06. péntekSzia!
Az elöző anyuka hozászólásához szeretnék reagálni,mivel nekem ugyan az a problémám.Napközben és este is,18 hónapos a babám és ragaszkodik a kézben való elalváshoz.Már 13 hónaposan elkezdtem azt csinálni,hogy este leraktam a kiságyába és ott ültem amig el nem alszik,de lényeg hogy ne a kezemben aludjon el.Működött is kb.2 hétig majd valamiért elkezdett kikéredzkedni én kedvére tettem arra gondolva most erre van szüksége kb.1 hétig igy volt majd megint elaludt egyedül igaz 15-20 perc forgolódás után.Most nemrég beteg lett és még rosszabb a helyzet csak nálam alszik és sokat ébred éjjel 3-4.Viszont ha nem venném fel nagyon szenved majd nagyon sír.Már nemtudom hogyan csináljam,hogy vezesem rá,hogy egyedül kell elaludnia.Esetleg valami jó tanácsot kaphatnék-e,mert attól félek már túl nagy ahoz ,hogy ezt vissza forditsam.köszönöm
Dóri
2012. július 06. péntekA bölcsi miatt sztem ne aggódj, pàr nap alatt rájön, ha a többiek alszanak, neki is azt kell tenni.
Tünde
2012. július 06. péntekszia
Kisfiam délben ebéd után egy bőlcsőhintában alszik el hintázva (23 hónapos)
este pedig vacsora után fürdés,fogmosást követően cumisüvegből issza a tápszert meg.Éjszaka is felkel tápszert iszik cumisüvegből.Hónap végén lesz 2 éves,és a cumisüvegről lassan le kellene szoknia, de hogyan próbáljam?Vacsorása mindig jól beeszik és iszik is hozzá tápszert pohárból,de a tejet igényli az alvás előtt cumisüvegből.
Illetve ragaszkodik délben a hintázáshoz is amiben elalszik ,erről is szeretném átszoktatni az ágyra!
Mit kellene próbáljak?
Várom tanácsod!
Tünde
Vida Agi
2012. július 12. csütörtök2 évesen jól kialakult szokásokba mindenáron belenyúlni teljesen felesleges. Ha így gyorsan el tud aludni, akkor nem szabad leszoktatni a bölcsőhintáról, idővel, ha már kényelmetlen neki, magától is elhagyja majd.
A tej lefekvés előtt csak azért problémás, mert a fogának nem tesz jót, ha fogmosás után eszik, ezért meg lehet próbálni, hogy este tej helyett vizet teszel az üvegbe, de arra számítani kell, hogy valószínűleg nem fog egyszerűen menni a dolog, tiltakozni fog és hosszú ideig tarthat, amíg enélkül elalszik.
Anna
2012. július 15. vasárnapKedves Ági!
Ne haragudj, hogy itt rok, nem teljesen ehhez kapcsolódik, de amihez kapcsolódik, ahhoz nem lehetett valamiért hozzászólni, egy órája keresek olyan felületet, ahol feltehetem a kérdésemet. Egyébként a kétféle alvástípusos bejegyzéshez szerettem volna feltenni, remélem azért válaszolsz rá. A kérdés: nagyobbik lányom 23 hónapos, soha nem volt altatási problémánk, mindig maga aludt el úgy, hogy este letettük az ágyába, betakartuk, megpusziltuk és kimentünk. Sose sírt, és már 2 hónaposan átaludt 12 órát. Most, hogy nagyobb és nagy ágyban alszik a testvérével (2 hónapos, szintén átalussza az éjszakát) egy szobában, gyakran szólongat minket miután kimentünk, néha sír is. Ha visszamegyünk és megpróbálnánk álomba simogatni vagy mesélni, akkor teljesen felélénkül, kirohan az ágyból, mivel azt hiszi ez játék idő, hiszen az elalvás előtti állapotának mi sosaem voltunk részesei, csak az a két takaró, ami egyébként egész nap vele van, mindenhova hurcolja, ki se lehet mosni, vagy legalábbis a teregetést nem várja meg, stb. Talán annak idején többet kellett volna foglalkozni vele elalvásnál, de olyan büszkék voltunk, hogy megy neki egyedül. Egyéblként csak néha sír vagy hív minket, nem az a fő baj, csak azon aggódunk, nem rontottunke el valamit lelkileg benne, illetve én már nagyon szívesen meélnék neki esténként, szerintem már van akkora, és tudom, hogy az nagyon fontos dolog a fejlődésében. Válaszodnak nagyon fogok örülni!
Anna
Vida Agi
2012. július 23. hétfőNem rontottatok el semmit, csak most született testvére és ezért jobban igényli a közelségeteket. Ebben a korban egyébként is előfordul, hogy a gyerekek keresik, tesztelik a határokat, kíváncsiak, hogy ha változtatnak valamit a meglevő szokásokon, akkor mi fog majd történni. Ő is ezt teszi éppen. Segíthetsz ezen azzal, hogy esténként mesét olvasol neki, ez segít neki ellazulni elalvás előtt és ezzel megkapja azt a kis plusz figyelmet is, amit annyira szeretne.
Laura
2012. július 06. péntekSzia!
A kérdésem az lenne,hogy 22 hónapos kislányom aki 17 hónapos koráig szopizott,délben csak ölben képes elaludni. Ha nem így van inkább nem is alszik. Este összebújunk a mi ágyunkban apa,a kicsi és én,így forog ide-oda 20-30 percig aztán fogja a kezem vagy átölel és elalszik,aztán beteszem az ágyikójába. Az esti elalvással nincs is gondom. A probléma a déli alvás!! Szeptembertől jön a bölcsi és nagyon tartok tőle hogy nem fog aludni semmit. Mert ha ő pörög akkor egyáltalán nem alszik.(még ha olyan fáradt hogy „kóvályog” akkor sem) És nagyon szereti a társaságot,az új dolgokat nem tudom mi lesz! Várom tanácsod. Laura
Erzsi
2012. július 06. péntekSzia Laura!
Az én kislányom most 2 és fél éves, és 1 éves kora óta nem alszik napközben. Én is féltem tőle, hogy hogy lesz ez a bölcsiben, de ne aggódj, ott tudnak erre módszereket, ráadásul egy „idegennek” jobban szót fogadnak és nem ellenkeznek, amikor aludni kell. Én legalábbis azt láttam a bölcsiben, hogy az én lányom is első alkalomtól kezdve gond nélkül aludt bent (itthon még azóta sem),de minden gyerek simán alszik.