Mikor érett a hozzátáplálásra?

Gyakori kérdés, hogy vajon mikor érett meg a baba a hozzátáplálásra, elkezdhetjük-e már etetni a babát. Az alapszabály ezzel kapcsolatban az, hogy várjunk 6 hónapos korig, de természetesen ez nem kőbe vésett, lássuk az érveket és ellenérveket!

Mikor érett a hozzátáplálásra?A 6 hós kor mellett szól:

  • Nagyjából 6 hónapos korban jelennek meg azok az enzimek az emésztőrendszerben, amik képesek az anyatejen kívül mást is lebontani, ez azt jelenti, hogy amit ezelőtt adsz neki, azt csak részben emészti meg, ezért nem olyan értékes tápanyagforrás, mint az anyatej
  • 6 hónapos korban ürülnek ki a magzati vasraktárak, ebben a korban tehát már kell a külső vaspótlás, ebből ugyanis az anyatejben nincsen elég
  • 6 hónaposan már érdeklődik a baba az ételek iránt, fel lehet ültetni megtámasztva (a fekve evés nem túl egészséges), képes megfogni a kanalat a kezével és már képes rágni is

Előfordulhat, hogy már 1-2 héttel korábban nagyon érdeklődik a baba az evés iránt, és úgy látod el lehet kezdeni, természetesen ez sem probléma, de 5 hónapos kor előtt semmiképpen ne kezdd el hozzátápláláni, azelőtt még akkor is tápszerpótlást kapjon, ha úgy látod kevés a tejed, mert a gyümölcsöktől nem fog jóllakni, illetve nem tudja rendesen feldolgozni a szervezete.

Ezen a videón egy 3 hónapos babát láthatsz, akit próbálnak kanállal etetni, mivel éhes, ezért nagyon szeretné megenni az ételt, de még kitolja a nyelvével, ezért nem tudja rendesen lenyelni, ha a babád ugyanezt csinálja, a kanállal, akkor biztos lehetsz benne, hogy még nem érett meg a kanalas táplálásra:

Ha már elmúlt 6 hónapos, akkor is lehet, hogy szokatlan számára a kanál, ezért több folyik mellé az ételből, mint amit lenyel, de légy türelemmel, akár 4-6 hétre is szükség lehet, mire hozzászokik az újfajta táplálási módhoz.



Gondot okoz számodra a hozzátáplálás, nem tudod mit adj neki enni, étvágytalan a babád, nem tudod eldönteni, mikor kéne felváltani a szopikat, eleget eszik-e és hogyan tedd gazdagabbá az étrendjét? Megoldásért katt ide >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

54 Comments

Comment navigation

  • Jablonszki Szabina

    2011. február 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom most 21 hetes még szopizik, de szeretném megismertetni vele a gyümölcsöket, mert attól félek, hogy 6 hónaposan túl sok minden jön egyszerre: gyümölcs főzelék meg a gabona félék. Almát már adtam neki de nem folyamatosan csak egyszer-egyszer, nagyon ízlett neki. Mit tanácsolsz hogyan kezdjek neki? Egy nap 5-ször eszik hajnali 4kor 8kor 12kor 16kor és este 20órakor. A gyümölcsöt a reggeli ebéd között kapja vagy ebédre és rá a tejcit? Amikor először próbáltam akkor éjszaka kicsit nyűgösebb volt lehet hogy megterhelte a pociját? Ilyenkor is adhatok neki Infakolt?

    De lenne egy másik kérdésem is a védőnő azt mondja hogy a glutént 6 hónaposan kell bevezetni és háztartási keksz formájában, míg a gyerekorvos azt mondja 5 hónaposan mert ez az új szabályzat. Ebben milyen tanácsot tudnál adni?

    Válaszod előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Először próbáld meg szoptatás előtt megkínálni az új ízekkel, ha ez nem tetszik neki, akkor szoptatás után, és ha ezek egyikét sem fogadja el, akkor két szoptatás között félidőben.

      Glutén: valóban az új ajánlás az, hogy 6 hónapos kortól már be lehet vezetni, de nem háztartási keksz formájában, hanem először teljes kiőrlésű gabonákkal, gabonapépekkel, majd ezt követően fehér liszttel lehet folytatni.

      • Jablonszki Szabina

        2011. március 07. hétfő

        Kedves Ági! Válaszod nagyon szépen köszönöm. Almát adtam neki két étkezés között és nagyon imádja. Most próbálkozom majd a barackkal.

Comment navigation