Rászólok, de ő csapkod, üvölt vagy nevet: miért?

Az egyik legnehezebben kezelhető helyzet, amikor rászólsz a gyermekedre, vagy kérsz tőle valamit, erre ő kiborul, hisztizni kezd, vagy szimplán csak kinevet és tovább csinálja, amit nem szabad. Mi okozza ezt a jelenséget és mit tehetsz ilyenkor?

Miért borul ki a kisgyerek a rászólástól?

Csecsemőkorban nincs mit megtiltani a babának, kedves hangon beszélsz vele, aztán amikor elkezd jönni-menni, hirtelen tilalomerdőben találja magát, amiben mindent tilos. Ne menj oda, ne nyúlj hozzá, vigyázz, nem szabad… A hangnem is új: szigorúbb vagy, sokszor feszült leszel, amikor látod, hogy már megint valami “rosszat” csinál. A tilalmat, a rászólást a totyogó elutasításként éli meg. Úgy érzi érzelmileg eltolod magadtól és ez csökkenti a érzelmi biztonságérzetét.

Az 1-2 éves kisgyermek érzelmileg minden tekintetben még rád támaszkodik, tőled függ. Ha szomorú, te vigasztalod meg, mert ő még nem tudja megvigasztalni magát. Ha dühös, te segítesz neki megnyugodni, mert magától még nem képes erre. Ha valamitől fél, tőled vár segítséget. Bár fizikailag egyre függetlenebb tőled (el tud távolodni, képes egyedül enni, inni és sok-sok dologban nagyon ügyes már), pszichésen még függ tőled és szüksége van a támogatásodra ahhoz, hogy felfedezhesse a világot és a saját képességeit.

A kisgyerekben a fegyelmezés feszültséget okoz és konfliktushelyzetet jelent azzal, akire érzelmileg támaszkodik. Éppen ugyanígy a szülőben is gyakran okoz rossz érzéseket, feszültséget a folytonos vita, konfliktus, összeütközés a gyermekkel. Az állandó konfliktushelyzet bizonytalanná teszi a gyereket, labilisabb lesz, gyakrabban alakul ki kiborulós distressz hiszti és úgy tűnik, a sok rászólogatás és fegyelmezés ellenére egyre rosszabb lesz a helyzet. Mintha visszafejlődne a gyerek.

Miért?

Azért, mert a szülővel való gyakori konfliktus miatt elkezd távolodni tőled, próbál önálló lenni a saját lábára állni érzelmileg, amihez azonban még nem elég érett. Ezért éretlen módon próbál “békét” és állandóságot teremteni a saját érzelmi világában: akaratoskodik, dacol, mindenre nemet mond, elkezd mereven ragaszkodni fura szokásokhoz, anyapótlékokat, átmeneti tárgyakat keres magának vagy ellök, amikor meg szeretnéd vigasztalni.

A konfliktusokat és a félreértéseket tovább fokozhatja, ha a kicsi a rászólásra reagálásként nevetni kezd és folytatja tovább, amit éppen csinált. Miért nevet? Mert nevetés számára a jól bevált kommunikációs eszköz a csecsemőkorban, ami mindig mosolyt vált ki, így most is ezt veti be. Ha a baba mosolyog, te is visszamosolyogsz – ez korábban mindig működött, jól megtanulta a kicsi. Amikor rászólsz, akkor nem azért mosolyog, mert kinevet, hanem azért, mert jelezni szeretné feléd, hogy “ugye nem baj?” és “minden rendben, ugye?”.

De most akkor ne tiltsunk meg semmit? Ne fegyelmezzünk?

Egyáltalán nem erről van szó. Nyilván a kisgyereknek meg kell tanulnia, mi veszélyes és mi nem, meg kell tanulnia óvatosnak lenni, mint ahogyan meg kell tanulnia kezelni az érzelmeit és az önuralmat. De nem mindegy, hogyan tanítjuk őt meg a helyes viselkedésre.

A szigorú hangnem, a fegyelmezés, a rászólás megijeszti őt és labilitást okoz. A türelmes tanítás révén viszont épp úgy megtanulja hogyan kell viselkedni, mint a rászólogatásból és a tiltásból.

Mit lehet tenni?

1. Állandóság és rutinok révén csökkenteni a mindennapos tevékenységekkel járó konfliktusokat (ne kelljen az alvás, evés, öltözés stb. miatt folyton vitatkozni). Az állandóság a gyermek számára biztonságérzetet ad és segít kipihenni magát (az álmos, túlpörgött gyereket nehezebb nevelni).

2. Rutinszerű rászólogatás helyett csak a nagyon veszélyes szituációkban közbelépni, hogy érezze a dolgok súlyát, ha állandóan mindenért fegyelmezel, idővel egyiknek sem lesz hatása, a rászólás “alapzajjá” válik a gyermek számára.

3. Beszéd helyett tettek: a cselekedet többet tanít a kisgyereknek, mint a szó: pl. ha ütöget, megfogod a kezét és úgy mondod, hogy “nem szabad ütögetni”.

4. Tiltás helyett óvatosságra inteni: ahelyett, hogy rákiabálsz, hogy “ne szaladgálj, mert elesel”, inkább azt mondd “óvatosan szaladgálj” vagy “lassan, figyelj oda”. Sok kellemetlen helyzetet megelőzhetsz azzal, ha felhívod rá a gyerek figyelmét előre és elmondod, mit csináljon. Pl. ha a kismotorral száguldozik és te rászólsz, az feszültséget szül. Ha előre elmondod neki, hogy meddig mehet el a kismotorral a járdán és hol várjon meg téged, akkor együttműködő lesz.

5. Engedd szülői felügyelettel tanulni: ahelyett, hogy megtiltasz néhány számodra kényelmetlen dolgot, inkább engedd, hogy a felügyeleteddel megnézzen, kipróbáljon dolgokat! Pl. ahelyett, hogy megtiltod neki, hogy felmásszon a mászókára, inkább engedd, hogy a felügyeleteddel, segítségeddel felmásszon, ahelyett, hogy rászólsz, mert a hűtőt nyitogatja, inkább veled együtt hadd nézze meg, mi van benne. Ehhez itt találsz még egy csomó ötletet az olyan nehéz helyzetekre is, mint a konnektor piszkálása vagy a forró sütő.

6. Kínálj alternatívákat! Ha nem akar vacsorázni, ahelyett, hogy erőltetnéd, inkább vond bele a folyamatba, kapjon komoly feladatokat, pl. ő választhat szalvétát, ő teheti ki az evőeszközöket, ő választhatja ki, mi kerüljön a tányérra. Segíthet, ha játékos megoldásokat is előveszel, pl. “oké, nem szeretnél még vacsorázni, de a mackód már nagyon éhes, gyere és etessük meg először őt!” Így nem azon vitatkoztok már, hogy kell-e vacsorázni, hanem a sorrendet határozzátok meg (először a mackó, utána te)

7. Vedd észre, ha túlfáradt, túlpörgött, éhes, szomjas! Az ilyen helyzetekben az éppen csak formálódóban levő önuralma még nem működik és “szétesik”, ami természetes. Ilyenkor felesleges vele vitába kezdeni vagy hadakozni, inkább hárítsd el a problémát és segíts neki megnyugodni. Csak annak a nevelésnek van hatása, amit a gyermek meg is ért, ha azonban rosszul van, akkor a legjobb tanításból sem fog megérteni semmit.

8. Tanítsd őt önuralomra mesékkel! Pl. meséld el neki, hogy amikor hisztizik, akkor egy morcos kis majmocska ugrál a pocakjában. Ha jókedvű a majmocska, akkor neki is jókedve van, de ha rosszkedvű a majmocska, akkor csapkodni kezd. Ilyenkor meg kell simogatni a pocakot és újra jókedvű lesz a majmocska. Ez a kis játék segít neki fokozatosan tudatosítani a reakcióit és azt, hogyan lehet úrrá a rossz érzéseken.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field