Enyém! avagy: Hogyan osztozkodnak a gyerekek?

Verekedések, hisztik a játszótéren, mosolygós babából agresszív fenevaddá változó totyogók, akik ölre mennek egy homokozólapátért – anya pedig nem érti, miért nem akar a kicsi végre nyugton maradni és felfogni, hogy nem szabad elvenni mások játékát, és nem kell rögtön kiborulni, ha elveszik az övét, hiszen visszaadják majd. Minden anyukának fejtörést okoz ez a helyzet. De mi okozza? És mit lehet tenni?

A gyerekek nagyjából másfél éves korig úgy gondolják, amit megszereztek az az övék, innentől kezdve kezdik kapisgálni, hogy talán esetleg másé az adott tárgy, de csak 3 éves korra értik meg igazán, mit jelent az, hogy ez az enyém, az pedig a tiéd. A kicsi számára ebben a korban a legfontosabb ő saját maga, az ő vágyai és igényei. Ráadásul emellett még arra is rájön, mit jelent az „enyém” kifejezés, ezért a saját tárgyait, játékait foggal-körömmel védeni kezdi.

Nem meglepő, hogy ha sok 1-3 év közötti kisgyereket összeengedünk, akiknek ezek a fő szempontja, abból bizony idővel csetepaté lesz. A helyzeten tovább ront, hogy ő a kortársait sem embereknek, hanem „tárgyaknak” tekinti. Egyelőre csak mellettük játszik és nem kooperál igazán velük.

Anya számára sem egyszerű ez a helyzet, mert állandóan védőpajzsként kell állni a mások játékait magáénak tekintő, örökké újat felfedező gyermek és a többi gyerek között, akiknek ráadásul a szüleik sem feltétlenül örülnek neki, ha a gyermeküket attrocitás éri. „Miért lett ilyen agresszív a kisfiam/kislányom?” – teszi fel tanácstalanul a kérdést ilyenkor a legtöbb anyuka, majd hozzáteszik: „Otthon soha nem látott erre példát.”

Kétféle-képpen reagálhat a kicsi arra, ha a játszótéren elvesznek tőle valamit:

1. A kiskakas Ő az, aki nekimegy a másik gyereknek, odacsap, sőt az is lehet, hogy néhány perc után áll bosszút. Ez a reakció ösztönös reakció a helyzetre, ezért nem kell meglepődni, ha egy békés család gyereke is képes harcművészeket megszégyenítő mozdulatokkal elpáholni társait, hogy megvédje a kismotorját, különösen, ha fiú az illető. Hozzáteszem, a rajzfilmekben látott verekedés nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha élőben látják, ezért nagy körültekintéssel válogasd meg, milyen filmeket nézhet otthon a kicsi.

2. A kisnyuszi Ő megijed, amikor elvesznek tőle valamit és nem mer utánamenni, inkább meglepődve néz vagy sírvafakad. Sok anyuka ilyenkor megijed, hogy az ő gyereke mennyire bátortalan, de különösen az apukákat szokta zavarni, és bizony nem egyszer láttam már, hogy az apuka győzködte a gyereket, hogy menjen oda és szerezze vissza, ami az övé. Ez teljesen felesleges. A bátortalan gyerek számára nem az a jó megoldás, ha megtanítjuk, hogy erővel vegyen igazságot, hanem az, ha megtanítjuk, hogyan oldja meg civilizált módon a helyzetet.

Mit lehet tenni?

1. Tanítsd meg neki, mi az elvárt viselkedés Együtt kézenfogva menjetek oda a másik gyerekhez és bátorítsd a kicsit, hogy kérje vissza a játékot, vagy ha neki ez még nem megy, kérd vissza tőle te.

2. Ha ő vesz el mástól játékot, együtt menjetek oda a másik gyerekhez, kérjetek bocsánatot és adjátok vissza neki a játékot.

3. Ha minden gyerek ugyanazt a játékot akarja Osszátok be, milyen sorrendben játszhatnak vele és ezt a szabályt tartsa be mindenki. Nagyjából 2 éves kortól már megértik ezt az egyszerű szabályt.

4. Osszátok meg! Ebben a korban még nem értik meg igazán, mit jelent megosztozni valamin, ezért nem szabad rákényszeríteni, hogy ossza meg a játékait, ezzel ugyanis azt mondod neki, hogy „mások igényei fontosabbak, mint a tiéd”, ezért inkább azt kell mondani, hogy „Adjuk neki oda a motort, megy egy kört vele, kipróbálja, aztán visszaadja” – ez a kicsi számára is érthető szabály. Ha újra és újra megtapasztalja, hogy a másik gyerek kipróbálja a játékát, ez csak egy meghatározott ideig tart, majd pedig visszakapja a játékot, akkor könnyebben fogja megosztani a többiekkel a játékait.

5. Mutass példát! Amikor a tőled kér valamit a kicsi, és adsz neki, akkor mindig emeld ki, hogy te most a sajátodból adtál, megosztottad vele a tiédet. Ez is segít tudatosítani benne, hogy neked is vannak saját tárgyaid és te is meg szoktál osztozkodni rajtuk, ha úgy adódik.

Ez a korszak átmeneti a gyermek életében. Ne várd, hogy egyik napról a másikra megoldódik a helyzet, a kor előrehaladtával magától is csillapodik majd az „enyém”-korszak, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kéne türelemmel és finom módszerekkel megtanítani a kicsinek azt a fontos üzenetet, amit ez a korszak megtanít neki: hogy hogyan viszonyuljon a maga igényeihez és másokéhoz a világban – Ugye, hogy ez milyen fontos része az életünknek?

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

4 Comments

  • T.Hajni

    2011. június 25. szombat

    Kedves Ági! Segítségedet szeretném kérni a következő problémában. Kisfiam most 23 hónapos és úgy érzem, hogy nála a „kelleténél sokkal komolyabban” kialakult az enyém-tied dolog. Például ma mikor kimentünk a játszótérre ott volt egy dömper ami nagyon tetszett neki, de nem játszott vele mert azt mondta, hogy az a nénié. A dömper közelébe egy gyerek sem volt, és hiába mondtam neki, hogy játszhat vele. Később egy kisfiú ráült a motorjára, és keservesen sírni kezdett, a papájával mondtuk neki, hogy adja kölcsön a kisfiúnak, kipróbálja, majd visszaadja, de hajthatatlan volt és nem adta (a 4-es pontban leírtak alapján próbálkoztam 🙂 ). Itthon is ha pl. felveszem az apukája papucsát, leveteti velem, hogy apáé, és cserébe hozza az enyémet, és ez csak egy példa a sok közül, említhetném a tusfürdőket stb.. Pici korától elég komolyan vettük azt, hogy más gyerek kezéből nem veszünk ki játékot (és ő ezt a mai napig is szépen betartja), lehet, hogy ezt elrontottam? Hogy neveljem őt tovább, hogy ne azt érezze, hogy ő nem veheti el másét (de neki mégis oda kell adni az övét)? Segítségedet előre is köszönöm! Szép napot! Hajni

    • Vida Agi

      2011. június 26. vasárnap

      Ebben a korban a gyerekek nagyon szabálykövetőek tudnak lenni, talán kicsit túlzásba is viszik majd a dolgot, ezt nem ti rontottátok el, idővel csillapodik majd nála és megérti, hogy néha el lehet térni a szabályoktól.

  • Adrienn

    2011. június 19. vasárnap

    Kedves Ági,

    Az játszótéri osztozkodásnál az is járható út, ha megbeszélem a kisfiammal (14 hónapos) hogy odaadjuk a fűnyírót Ő viszont játszhat a másik motorjával? Vagy ezzel csak arra tanítom, hogy mindig várja el, hogy viszont is kap valamit ha Ő ad?
    Köszönöm a válaszod!
    Üdv
    Adrienn

    • Vida Agi

      2011. június 26. vasárnap

      Igen, ezt is meg lehet próbálni.