Mindenkinél kicsúszik egy-egy rossz szó, mindenki kiabál néha, vannak temperamentumos és kevésbé temperamentumos szülők és családok, minden családban vannak néha viták és mindenki felemeli néha a hangját. Mégis sokan aggódnak amiatt, hogyan hat mindez a gyermekre. Mit fog fel ő a kiabálásból? Károsodik tőle? Agresszív lesz? Szorongani fog? Vagy egyik sem?
Sok szülő fél a kiabálástól. „Csak ne a gyerek előtt” – mondják, és ha megvitatni-valójuk akad, akkor azt alvásidőben, zárt ajtók mögött teszik azt gondolva, hogy amit a gyerek nem lát, arról nem is tud. Csakhogy az aggodalmunk, a viták miatti félelmek, a nehéz élethelyzetek miatti stressz nem marad a zárt ajtók mögött. Már az egészen kis csecsemő is reagál az édesanyja feszültségére, érzi azt. Hiába vágsz mindig mosolygós arcot előtte, tudni fogja, ha rossz kedved van.
Nehéz helyzetekben, amikor feszültség, gondok vannak a családban nem eltitkolni kell azt a gyerek elől, hanem kezelni a saját feszültségünket: megbeszélni a problémákat egymással (a hallgatás mindig a legrosszabb taktika), kiadni a fájdalmat, a dühöt (sport, nagy séta a szabad levegőn – ez a babának is jót tesz), ha szükséges, akkor sírás, boxzsák (nagyon jó találmány és a gyerekek is szívesen püfölik), naplóírás (az egyik legjobb önismereti eszköz).
Bár a gyerekeink számára mindig sokkal jobb, gondoktól mentesebb életet szeretnénk, mint a magunké volt, nem tudjuk elkerülni, hogy néha szembesülnie kelljen az élet nehezebb oldalával is. Számára azonban az a fontos, hogy bármi is történjék, mellette legyünk, biztonságban érezhesse magát. Az anyagi körülmények, a családi perpatvarok, a változások kevésbé viselik meg, ha tudja, hogy mellette vagyunk, ha számíthat ránk, amikor hív, ha megvigasztaljuk, amikor elesett, ha odabújhat hozzánk, amikor igényli.
A szélsőséges eset: a rendszeres veszekedés otthon
Ha a veszekedés, kiabálás mindennapos egy családban az természetesen hatással van a kicsire. De nem a kiabálástól ijed meg a kicsi, hanem az ő helyzete bizonytalan ilyenkor, ha nem érzi biztonságban magát.
Nem a kiabálás a rossz. A düh, az indulat természetes érzés, a visszafojtott düh sem jó, és az sem, ha elhallgatjuk a kicsi elől az érzéseinket. A kicsi automatikusan megtanulja, másolja a környezetében látott düh-modellt. Ha a szülők temperamentumosabbak, ő is az lesz, ha a szülei szarkasztikusan közlik egymással az érzelmeiket, elvárásaikat, ők is így fogják, ha visszafojtják az érzelmeiket, ő is ezt fogja lemásolni.
A másolás akkor is megtörténik, ha megjátsszuk magunkat. A kicsi figyeli az arcunkat, a mimikánkat. Hiába mosolyogsz a babára szándékosan, a szem környéki nevetőizmokat nem tudod akaratlagosan befolyásolni, ezért pontosan tudja a kicsi, melyik a valódi és melyik a műmosoly.
De változtathatunk a szülői mintán, ha jobban megismerjük magunkat. Ha nem mersz kiállni magadért, nem mered elmondani, mi bánt, ha magadba fojtod az indulataidat, megtanulhatod kiadni őket. Az indulat normális része az életnek. Szabad csalódottnak lenni, dühösnek lenni, haragudni néha. A gyermekednek is megtaníthatod azt, hogy kiadhatja a dühét. De meg kell tanulnia azt is, hogy ennek milyen keretei vannak: nem tehet kárt senkiben és semmiben, nem bánthatja magát és másokat.
Persze a dackorszak időszakában először a maga módján fog próbálkozni. Verekszik majd, harap, odacsap (jellemzően a kifelé forduló gyerekek csinálják ezt), magát bántja (fejét csapkodja, fejét a földbe veri stb. – jellemzően a befelé forduló gyerekek választják az indulat levezetésének ezt a módját).
A hiszti is az indulatkezelés része: még nem tudja, mit tegyen, amikor csalódott vagy dühös, ezért a teljes testével reagál rá. Ez a fajta hiszti, amit nem lehet szóval nyugtatni, amit a kicsi nem képes rászólásra, fegyelmezésre leállítani, az ún. distressz hiszti. Ilyenkor a kicsi a szó szoros értelmében „magán kívül” van. Ilyenkor azzal segítesz neki a legtöbbet, ha odamész hozzá és magadhoz öleled. Ha érzi, hogy higgadt vagy, hallja a nyugodt lélegzetvételeidet: ebből megtanulja, hogyan kellene neki ilyenkor viselkednie, éreznie.
Kiabálni lehet, de… Kísérletek bizonyítják, hogy a gyerekek nem attól ijednek meg, ha a szülők kiabálnak, hanem attól, ha nem értik, mi történik és miért. Az ok nélküli dühkitörés az, ami félelemmel tölti el őket. Éppen ezért a megoldás nem az, ha egyáltalán nem emeled fel a hangodat a kicsi előtt, hanem az, ha elmondod neki, mit érzel (pl. „haragszom, mert…”) és megnyugtatod, hogy ne érezze bizonytalanul magát.
„Anya csúnyát mondott”
Néha mindenkiből kicsúszik 1-2 keresetlen szó. Ilyeneket hall a kicsi otthon is, az óvodában is és ahogy kezd kinőni a dackorszakból, megtanulja kezelni az indulatait, megnyugtatni magát, megjelenik az indulatkezelés módszereként a káromkodás is. Nem kell megijedni az első közösségből importált cifra szavaktól: ezeket egy darabig használja a kicsi, mert játszik velük, ízlelgeti az új szavakat, de ha otthon nem hall ilyesmit a kicsi, akkor elhagyja majd.
Más a helyzet, ha otthon is elhangzik néha 1-1 csúnya szó. A gyerekek ezeket szivacsként isszák magukba. Miért? Mert ezek erős érzelmi töltetű szavak. Akkor mondjuk őket, ha dühösek vagyunk, és ez segít a gyerekeknek hamarabb megtanulni őket.
Hiába szólunk rá az ilyen szavak miatt, ha mi magunk is használjuk őket, mint ahogyan nem működik az sem, ha alternatívákat (pl. „a rézfánfütyülő rézangyalát”) kínálunk fel helyette. A rászólásból ráadásul sok kisgyerek játékot csinál, csakazértis mondja, mert tilos – és mert otthon is elhangzik néha. A megoldás a családi „csúnya szó”-diéta, vagy ha nem foglalkoztok vele, és idővel a gyerekek a ti példátokon megtanulják a „csúnya szó”-etikettet 🙂
8 Comments
edo
2014. április 29. keddKedves Ági!
A segítségedet szeretném kérni abban, hogy mennyire van hatással mondjuk egy 6 hónapos babára ha előtte kiabálunk vagy vele kiabálok, mert már a hisztiét nem tudom elviselni. Vannak olyan napok hogy egész álló nap hisztis, nyűgös, nem alszik és a wc-re nem tudok elmenni tőle mert egyből ordít ha eltűnök és addig csinálja ezt amíg fel nem veszem. Egyébként ha jó napja van akkor szinte nincs is kézben mert nagyon jól elvan és vidám egész nap. Próbálom magam nagyon sokszor türtőztetni ami a legtöbbször sikerül is és inkább elszámolok magamban 3ig mielőtt bármit is tennék vagy mondanék, de sokszor elszakad nálam is a cérna és van hogy rákiabálok a picire ő ettől megijed és mégjobban elkezd sírni. Persze ezután rögtön felveszem mert megsajnálom majd rögtön meg is bánom hogy kiabáltam vele és mardos a lelkiismeret furdalás egész nap, hogy milyen kárt okozok a kis lelkében.
köszönöm a segítséged
Vida Ágnes
2014. május 09. péntekEgy 6 hónapos baba nem hisztizik! Sír, mert segítséget kér. Azért kér segítséget, mert a szeparációs szorongás időszakában van, azt hiszi, hogy ha te kimész a szobából, akkor teljesen eltűnsz és emiatt kétségbe esik. Ez természetes, kinövi majd. Ne kiabálj vele! Dédelgesd és ha nyűgös napja van, vidd magaddal mindenhova! Most erre van szüksége.
Baboca
2014. április 21. hétfőKedves Ági
Kérdésem nem épp ide illő, de nem tudom mitevo legyek. Kislányom 2 éves egy hónapos és szobatiszta. Nagyjából a pelus letétele után kislányom idonkent sűrűn pislogni kezdett. Van egy négy éves fiú testvére akivel jól kijönnek, megis elég sokat civodnak ,rendszerint a jatekok miatt. Elég gyakran megtörtént, hogy én is elveszítettem a türelmem és kiabálni kezdtem. Kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e hogy pszichés alapon pislog, esetleg talán én okoztam a türelmetlenségemmel, vagy a bilizes váltotta ki. Általában estefelé vagy amikor kezd elálmosodni akkor jön rá a pislogas. Jó lenne tudni, hogy mi okozza a pislogast, vagy mire figyeljek jobban oda. Válaszod előre is köszönöm, üdvözlettel
Baboca
Henna
2014. február 01. szombatKedves Ági!
Nem ehhez a cikkhez kapcsolódik a kérdésem, de csak itt tudok kérdezni… Többször fordultam már hozzád segítségért, most is ezt teszem.
Kislányom májusban lesz 3 éves. Nagyon a dackorszakát éli most. Túl vagyunk egy több hónapon át tartó széklet-visszatartásos időszakon, ami hirtelen és váratlanul megoldódott a kisfiam születésével.
A kistesó 7 hónappal ezelőtt érkezett. Nagyon figyeltem arra, hogy a szülés után is annyi figyelmet adjak a kislányomnak, amennyit csak tudok (nem jár bölcsibe). Őt is szoptatom még, velünk alszanak mind a ketten az ágyban, ha lehetőségem van rá csinálok vele csajos programot (fodrász, bevásárlás, sütés-főzés), szóval próbálok megtenni mindent, sokszor erőn felül is. Két hónapos volt a kisfiam, amikor észrevettem, hogy a kislányom rágja a körmét. 🙁 Nagyon rosszul érintett, mert azt gondoltam, hogy itthon jól mennek a dolgok. Hozzáteszem, a féltékenységnek a legcsekélyebb jelét sem láttam soha a kislányomon, szereti a tesót, mondja is, bohóckodik neki, segít a vele kapcsolatos teendőkben. Utána olvastam a témának, sajnos a blogodon nem találtam a körömrágásról írást, pedig a te véleményed érdekelne. Amióta észrevettem, hogy rágja a körmét, azóta igyekszem még több figyelmet adni neki, szeretgetem, összebújunk, sokat olvasok neki. Nem szólok rá, ha rágja a körmét. A védőnő is azt mondta, hogy szerinte nem lesz gond, majd leszokik róla, mert nem súlyosbodik a dolog. Nem állandóan rágja a körmét, csak, ha mondjuk éppen nem jöhet cicizni (ő egyébként többet lóg a cicin, mint a kistesó), vagy ha izgatott, tehát ha feszültség keletkezik benne, gondolom így vezeti le. De amiért most eldöntöttem, hogy írok neked, az az, hogy tegnap este észrevettem, hogy már a lábán is rágja a körmét. 🙁
Ági, mi történik most vele? Szorong? Nem kap elég szeretetet? Mit tehetnék érte?
Válaszodat tisztelettel megköszönöm!
Üdvözlettel: Henna
Henna
2014. március 04. keddSzia Ági!
Sajnos a kérdésem még mindig aktuális. 🙁 Ha van időd, kérlek adj tanácsot, hogyan segíthetnék a kislányomnak, hogy leszokjon a körömrágásról.
Válaszodat előre is köszönöm!
Vida Ágnes
2014. március 18. keddA körömrágás egyfajta feszültséglevezetés. Többnyire azok a gyerekek (és felnőttek) csinálják, akik hajlamosak magukba fojtani a feszültséget. És mivel nem adják ki, ezért pótcselekvéssel vezetik le (körömrágás). Ezt okozhatja a testvér érkezése, az, ha nem szopizhat, amikor szeretné. És valóban, amikor elmúlnak ezek az új szorongást okozó események, elhagyja majd. Amikor tudod, igyekezz elterelni a figyelmét ilyenkor, dédelgesd meg, hogy ne körömrágással nyugtassa magát.
Kocsis Renáta
2014. január 16. csütörtökÜdvözlöm!
A kislányom másfél éves és most tudtam meg a leírásból, hogy ő befelé forduló, mivel ha valami nem tetszik neki akkor a fejét csapkodja.Előfordult már egyszer- kétszer nagy hiszti roham.A kérdésem az lenne hogyan kezelhetem ezt helyesen hogy neki jó legyen és nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek legyen.Hogyan tanulhatja meg ő maga ezeket az indulatokat kezelni?
Válaszát köszönöm.
Reni
Vida Ágnes
2014. január 29. szerdaHa ilyenkor nem lehet rá szavakkal hatni, hanem láthatóan elveszítette a kontrollt maga fölött, akkor azzal segíthetsz neki, ha magyarázat helyett magadhoz öleled, amíg meg nem nyugszik, így érzi a lélegzetvételedet és megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát (nyugodt lélegzetvétellel)