Kánikula idején a csecsemők és a kisgyerekek is gyakrabban ébredhetnek, nyugtalanabbul aludhatnak, szomjasak lehetnek éjszaka is. Ez megterhelő nekik is és a szülőknek is. Mit lehet tenni?
1. Szellőztetés Az esti órákban alaposan szellőztesd ki azt a szobát, ahol a baba alszik! Ha délután a gyerekszobát süti a nap, akkor arra az időre sötétítsd be teljesen, így nem melegszik fel annyira. Az ablakon mindenképpen legyen szúnyogháló, hogy a lefekvés előtti időszakban zavartalanul szellőztethess.
2. Ha van légkondicionáló, akkor csak lefekvés előtt hűtsd le a szobát vele, éjszakára ne menjen a kicsi mellett, mert megfázást okozhat. A csecsemők nehezen viselik a hirtelen hőmérsékletváltozást, ezért, ha klímát használsz a lakásban, akkor a babát is jobban fel kell öltöztetni (nyáron is hosszúujjú bodyt adni rá, ha a lakásban van és megy a klíma is)
A kinti hőmérséklethez képest legfeljebb 5-6 fokkal hűtsd le a baba szobáját! A légkondicionáló semmiképpen ne a babára fújja a hideget!
Mivel a klíma szárítja a levegőt, ezért mellette párologtatni kell, mert a kiszáradt orrnyálkahártya miatt könnyebben megbetegszik a baba. A klíma mellett is érdemes legalább naponta szellőztetni, így elkerülhető, hogy a berendezésben megtelepedett mikroorganizmusok felszaporodjanak a lakás levegőjében.
3. Nem kell éjszakára túlöltöztetni a babát! A 27-28 fokos lakásban elég a body és a vékony takaró is. Takaró helyett használhatsz tetrapelust is. Napközbeni alváshoz nagy melegben elég egy pelus és egy vékony takaró is a babára.
Az Amerikai Gyermekgyógyászok szövetségének ajánlása a baba öltöztetéséhez alvás idejére:
4. Ventillátort nyugodtan lehet használni, de csak kis fokozaton és nem közvetlenül a baba mellett. A ventillátor által keltett fehér zaj a nyugtalan alváson és a gyakori ébredéseken is segíthet. Amikor a baba már szabadon mozog a lakásban, a ventillátort mindenképpen általa nem elérhető helyen kell üzemeltetni!
5. Este a fürdővíz lehet a megszokottnál langyosabb, 32-33 fok körüli, és nagy kánikulában akár naponta többször is pancsizhat a baba.
6. Ivás éjszaka Elkerülhetetlen, hogy a baba éjjel is gyakrabban ébredjen fel kánikulában inni. Az anyatejes babákt nyugodtan meg lehet szoptatni ilyenkor, ha szomjas a baba, akkor általában csak a vizesebb első tejet issza meg, és általában 5 perc alatt befejezi a szopizást.
A tápszeres és a hozzátáplált babáknak lehet vizet adni, ha éjszaka szomjasak. Nem jó szomjoltó a cukros tea, gyümölcslé, instant babatea, ezektől csak még szomjasabb lesz a baba és emiatt nagyobb adagokat iszik meg egyszerre, ráadásul a fogacskáknak is árt.
7. Nappali altatás Ha a lakásban nagyon meleg van és emiatt nem alszik el nappal a baba, segíthet, ha előtte egy langyos fürdővel kicsit lehűtjük. Ha a szabadban altatod, akkor mindenképpen árnyékos helyen altasd, és szúnyoghálóval védd a rovaroktól! Kánikulában felmerülhet az ötlet, hogy légkondicionált autóban furikázva altasd a kicsit, itt azonban ügyelni kell arra, hogy a nagy hőmérsékletkülönbség hősokkot okozhat (ha kint 36 fok van, a kocsiban pedig 22, az már jelentős különbség, ezért itt is törekedni kell rá, hogy legfeljebb a kinti hőmérséklethez képest 5-6 fokkal hűvösebbre hűtsük az autót).
És, ha még mindig gondot okoz az altatás, ez az, ami segíthet >>
32 Comments
Ritus
2013. augusztus 07. szerdaKedves Ági!
Régóta követem a blogod és sok hasznos tanácsot kaptam már Általa.
Most mégis írok, mert el vagyok keseredve és eszköztelennek érzem magam a helyzettel szemben.
Kisfiam 1,5évesen leukémiás lett. A kislányunk ekkor volt fél éves. Azóta Ők el voltak különítve egymástól, hisz mi folyton kórházban voltunk. Míg mi bent voltunk, a kislány Mamáéknál. Amikor hazajöhettünk sem hoztuk haza, mert a kisfiam nagyon fogékonnyá vált a fertőzésekre, még mások normál flórája is veszélyeztette. Így úgy határoztunk, más hasonlósorsú szülők és az orvosok javaslatának engedve is, hogy külön tartjuk Őket, míg véget nem érnek a kemoterápiák és kórházat igénylő kezelések. Időközben persze mikor itthon voltunk, én átmentem, meglátogattam, voltam vele. De a két testvér kb. egy éve nem találkozott. Mikor „szétválasztottuk” Őket, kislányunk még csak fél éves volt, addig sok vizet nem zavart kisfiunk életében, mire együtt játszhattak volna úgy igazán, már külön kerültek és nem is találkoztak.
Immáron két hónapja vagyunk itthon, letudva a kórházi tartózkodást. Kisfiunk 2,5 éves múlt, kislányunk 1,5 éves.
A probléma a közös játékkal van. Nagyon szeretik egymást, főként a kislány mutatja ezt ki. Megöleli, megpuszilgatja naponta a bátyját, viszi neki a macikávét, a papucsot, keresi Vele a közös játékot. A kisfiú is közeledik, van mikor szeretetroham kapja el és percekig nem száll le róla, bújócskáznak, pancsolnak, stb… Ám sokat verekednek, civakodnak, bántják egymást. Hol az egyik kezdi, hol a másik. Tudom nagy trauma érte mindkettőjüket, de szeretném valahogy kezelni ezt a helyzetet, viszont teljesen kétségbe vagyok esve és tanácstalan vagyok a hogyanja felől. Tudom a kisfiúnál a dackorszak is bekavar. Szeptembertől mindkettejüket bevennék bölcsibe. Szeretnénk, mert különböző okok miatt úgy látjuk szükségük van a közösségre és anyagi megfontolásból nekem vissza kell mennem dogozni, mert lassan egy éve vagyok táppénzen. A fiam nagyokat meghazudtoló fegyelemmel vitte végig a kórházi időszakot és rendkívül okos, fegyelmezett gyerek, de igazán önfeledten még csak most kezd el viselkedni. Most olyan, mint egy igazi, mozgékony kisfiú, aki egyébként nagyon hallgat rám, bízik bennem, de az ilyen dühkitöréseit, végtelenbe menő hisztijeit és a verekedést nem tudom hova tenni. A kislányt még nem adnánk egyelőre bölcsibe, mert majd az orvosok döntik el, hogy a kisfiú maradhat-e és hogy bírja. Ha nem bírná, akkor Őt mindenképp ki kell venni, de nem akarunk a kislánynak egy újabb traumát okozni azáltal, hogy ha megszereti, Őt is kivegyük. Így megvárjuk és ha a kisfiú maradhat, csatlakozik a kislány is.
Ez a terv. De! mindenképp szeretném megérteni ezeknek a véleményed szerinti hátterét és tanácsot, eszközt, esetleg kész megoldást arra, hogy az ilyen „testvérháborús” helyzeteket hogyan kezeljem.
Továbbá, a kisfiú kicsi korától velünk alszik, nagyon hasfájós volt, egész éjjel-nappal ordított. A kislányt ezért, hogy tudjon pihenni, külön szobába szokattuk és szépen elaludt, elalszik magától. Ez a Mamáéknál is így volt. Most viszont fontolgatjuk, hogy bevinnénk a kislány kiságyát a hálószobánkba, hogy ha nem is egy ágyban, de együtt aludjunk. Már mindketten átalusszák az éjszakát, bár ha a kislány felébred és egyedül van, kiszolgálja magát, megissza a tejcsit és újra elalszik. Ám ha van ott valaki, akkor felébred és beszélgetni, szólítgatni kezd. Így ezzel sem tudom mit kezdjek, hogy döntsek a közös alvásról.
Tanácsodat előre is hálásan megköszönve, üdvözlettel:
Ritus
Vida Agi
2013. augusztus 26. hétfőEbben a korban akkor is gyepálják egymást a testvérek, ha nem volt korábban olyan nehéz a helyzet, mint nálatok. Mindketten a dackorszakban vannak, nem is szokták igazán egymást, ezért most néha csatáznak. Ilyenkor a „károsultat” vigasztald meg előbb, aztán a „bűnössel” beszélgess el kicsit. Idővel javul majd a helyzet, de teljes béke soha nem lesz, a testvérek időnként mindig veszekednek kicsit. A fiúk egyébként verekedősebbek, de általában segít, ha kimozoghatja magát, olyankor kevesebbet verekszenek.
Ha a kislányod nem igényli, akkor nem kell közösen aludni vele.
Lara
2013. augusztus 05. hétfőKedves Ági!
A kislányunk 12 hónapos és fogzik. Azonban ez jelenti a kisebbik problémát, mert ezt „tudom kezelni”. 🙂 A gond inkább az, hogy az esti lefekvés néhány napja nagyon-nagyon nehezen megy. Eddig nem volt gond, vacsora, fürdés, egy kis játék és kiságy. De most ennek vége szakadt és ahogy a kiságyba kerül, sírni kezd. De csak este, mert a napközbeni alvás nagyon egyszerű. Látom, hogy álmos, kiságy és már alszik is. De este mintha egy másik gyermek lenne. Egyszerűen nem akar a kiságyban maradni. Ha pedig kiveszem, akkor azt gondolja játszhat és a mi ágyunkban sem hajlandó aludni. 2-3 órán keresztül megy a huzavona, ami a fáradtsága miatt zokogásban tör ki, néha annyira, hogy hányás lesz a vége. A szívem megszakad érte, mert látom, hogy nem jó neki valami. De mi?? Kérlek adj valami tanácsot mit csináljak? Válaszod nagyon köszönöm!
Vida Agi
2013. augusztus 23. péntekEbben a korban különösen nehéz elalvás előtt „kikapcsolni” a kicsinek, ráadásul a szeparációs szorongás miatt is sír ilyenkor, mert nehéz tőled elválni. Ezen segíthet, ha este pár napig nem te fekteted le, hanem apa, tőle ugyanis könnyebb elválni. Az első alkalom talán nehéz lesz és sokáig tarthat, de ha apa kitartó és következetes, akkor a következő alkalom már gond nélkül fog menni.
Leopold Judith
2013. augusztus 05. hétfőKedves Ági!
SEGÍTSÉG!!! Ma 5 hónapos a kisfiam. Próbáltam a korábbi kommenteket olvasni, de nem látom a gyógymódot a mi problémánkra. Legalábbis olyat ami használna. 🙁
34 hónapos korában még 2-szer kelt fel éjjel. Nem is volt vele bajom. De az utóbbi 1-1,5 hónapban minden órában fent van. Az elején mellre tettem (még nem volt ilyen meleg), de mondta a védőnő, hogy ne szopiztassam, úgy fogom tudni leszoktatni 2 hét alatt erről, hogy csak adjak neki vizet, vagy cumit. Próbálkoztunk, de ettől még nem változott a helyzet. Úgy érzem nincs elég erőm a minden órás felkeléshez. Mi lehet a megoldása ennek a problémának? Foga még nincs, gondolom már útban van. Nappal 20-30 perceket alszik, így az nem lehet a gond, hogy ki lenne pihenve estére. Babaúszásra járunk, hátha le tudom fárasztani, de már az sem használ.
Válaszod nagyon várom, köszönöm előre is!
Üdv: Judith
Vida Agi
2013. augusztus 23. péntekErről nem tudod leszoktatni, mert ez nem egy rossz szokás, hanem a kezdődő fogzás ébreszti fel. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni rajta, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.
Lenke
2013. július 23. keddKedves Ági!
A babánk 13 hónapos, és éjszaka 3-szor ébred még mindig. Tudnál tanácsot adni? Alvás ügyében így állunk: nappal kétszer alszik, kb 4 óra ébrenlét után, késő délelőtt 1 órát (nagynéha többet, de max 2-t), késő délután 45 percet. 9-9.30-kor fekszik le, fürdés után, altatódal közben általában már be is hunyja a szemét, letesszük, kijövünk a gyerekszobából, egyedül elalszik. Ezután kb 3 óránként felsír, és szoptatással alszik vissza. Előfordult már, hogy nem kelt fel, vagy csak egyszer, akkor szinte új emberként ébredtünk 🙂 A gond az, hogy mi, szülők nagyon fáradtak vagyunk (persze később fekszünk, házimunka, tévézés csak ekkor stb.), de a baba jól van, kipihenten ébred 6-7 körül, egész nap vidám, aktív…
Biztosan nem éhes, sokat eszik szilárdat, és többször anyatejet napközben. Valószínűleg nem szomjas, mert ha vizet adunk, azt csak néha fogadja el, és nem nyugszik meg ivás után. (Mással nem itatjuk.) Az első foga 11 hónaposan jött, most 4 van, mindegyiknél volt 2-3 nehezebb napja, amikor az emésztésén is láttuk, mi a helyzet, plusz folyamatosan nyűgös volt, és sokkal jobban igényelte a közelségem. Ezek a „tünetek” most nincsenek, bár sok a nyál 🙂
Nem hagytuk sose sírni, bár volt, hogy az első ébredésnél apa tette vissza, kis sírás/ringatás/ölelgetés után. Van, aki szerint az éjszakai szoptatás rögzült benne mint egy kényelmes szokás, és ezt kellene abbahagyni minél előbb…
Mi lehet az ébredések mögött, és mi mit tehetnénk? Vagy van ilyen, és majd elmúlik? Miben bízhatnánk? Neked mi a véleményed?
Köszönöm 🙂
Lenke
Vida Agi
2013. július 26. péntekIgazából, ha egy baba 3 óránként ébred éjszaka és evés után azonnal visszaalszik, akkor az nem számít alvászavarnak. És tévhit, hogy csak a szoptatás miatt ébred fel. Persze, jó lenne, ha hosszabban aludna, átaludná az éjszakát, de most egyelőre még szüksége van erre. Talán azért mert éhes, talán azért, mert szomjas, talán, mert fogzik. Mivel mindemellett kiegyensúlyozott, egészséges, kipihent, ezért én nem változtatnék rajta, hanem megvárnám, amíg egyszerűen kinövi és már nincs rá szüksége ilyen gyakran. Valószínűleg ez néhány hónapon belül magától is bekövetkezik majd.
Lenke
2013. július 29. hétfőKöszönjük a biztatást 🙂
Eszter
2013. július 03. szerdaKedves Ági,
3 és fél hónapos fiamat eddig nappal babakocsiban altattam, ha felébred, tologattam, visszaaludt. Aztán el kezdtem gondolkozni, hogy mi lesz ha kinövi a mózest, esti altatáshoz is majd tologatnom kell? Szóval felhagytam a tologatással, pár napig rázogattam a kocsit, aztán inkább eldöntöttem, hogy kiságyban altatom, hisz ébren már a kertben vagyunk. Ez működik is, ha fáradt leteszem és alszik is azonnal(hason alszik, ezért könnyebb), de kb. 20-30 perc után felébred. Első nap a felvesz letesz módszerrel 20 perc (sírás) után visszaaludt, és vagy másfél órát aludt, nekem kellett felébreszteni, hogy legalább 4 óránként egyen (szopik), mert féltem a tejtermelődésemet. Így mindig mosolyogva ébredt, probléma nélkül evett, de kb 1-1,5 óra múlva álmos lett. (Talán a mélyálomból keltettem, azért?) Másnap, mivel nem akarom 4 óránkét etetni, annak ellenére, hogy éjjel is felébredek hozzá és kétszer eszik, hagytam, ha felkelt 30 perc után, kivettem. Az etetések hisztibe torkolltak 10 perc után, vagy emésztés miatt (hasa fájt), vagy mert nem volt annyira éhes (akkor kb. 2,5 óránként evett). Nyűgösebb volt egész nap, bár fent tudott lenni másfél-2 órát. De mivel fél óra után felébredt és talán már megszokás miatt mellet kért,így nem lehetett húzni az etetések közti időt és 4x alszik nappal, nem 3x. Mai nap is ugyanígy zajlik fél órás alvásokkal, amikor leteszem, szinte azonnal elalszik, viszont sírva kell, nem nyugodt két alvás között sem. A felvesz letesz működik nála, mert éjjel sikerül visszaaltatni így, ha kell, de attól félek, hogy az sem normális, hogy a 4 óránkénti etetéshez így kelteni kell. Viszont mintha nem is igényelné gyakrabban az evést, csak a szokások rabja.
Szeretném a segítségedet kérni abban, hogy ha nappal mondjuk 2-3szor 4 óránként etetem, de beiktatok gyakoribb szoptatást is, akkor működhet így a dolog, nem lesz kevesebb a tejem?
Köszönettel, Eszter
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapKicsit túlbonyolítottad a dolgot 🙂 Ha az első megoldással másfél órát aludt és jókedvűen kelt, akkor nyugodtan maradhattál volna annál. Sok baba egyébként is áttér 3 hónaposan a 4 óránként evésre, ettől nem lesz kevesebb tejed. Hidd el, ha éhes lenne, felébredne és jelezné, de ő nem éhes. Tehát nyugodtan maradhatsz az első megoldásnál.
activia
2013. július 01. hétfőKedves Ági!
Nekem inkább magával az alvással lenne problémám.Kislányom 9 hónapos és borzasztó alvó.Nappal most már csak 2x alszik akkor is csak 45 percet de éjszaka már egyre rosszabb. 20:30-körül vacsizik (anyatejes) és utána szunya.Ezzel nincs is gond mert szopi közben elalszik de most már ott tartunk,hogy 1 óra múlva már kel mert kiesett a cumi a szájából.Ez még éjjel kb 4-5 alkalommal van plusz még 2x szopizik és reggel 6-7 között ébred.Születésétől kezdve megvan a két szopi éjszaka de nem ébredt ennyiszer.Már magam mellé veszem de akkor is ébred.Nappal elég az ágya mellé ülnöm és megfogni a kezét és magától elalszik.Két foga van de már három hónapos kora óta mindent megrág és folyik a nyála.Chamomilla 15-öt is szedtünk mert ez volt az egyetlen ami hasonlított az ő tüneteire de nem használt.Borostyánlánc sem.Nem tudom mit tegyek még.Tudom, hogy most jobban kötődik és most kezdett kúszni-mászni de ez már hónapok óta egyre rosszabb.Sokan mondták, hogy most fog majd igazán elfáradni és végre jobban aludni de ez nincs így.Amúgy is nagyon anyás, még senkivel nincs el csak ha ott vagyok.Hamarosan költözni fogunk és nem egyből az új lakásba úgyhogy az alvást mégjobban megnehezítjük neki.Én hulla vagyok, azt sem tudom hogy fogok egy költözést végigcsinálni, még nem aludtam három órát egyhuzamban.
Köszönöm
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapVannak olyan szerek, amiknek a tünetei hasonlítanak a Chamomillánál leírtakra, de könnyű összetéveszteni őket. Ha a sírása nagyon élénk, hangos, éles, akkor a Cina az ő szere, ha inkább lassú, elhúzódó, halkabb a sírása, akkor a Silicea. A http://kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt megtalálod az adagolásukat.
Csilla
2013. június 30. vasárnapKedves Agi!
Kisfiam 4 honapos lesz julius 7-en. Minden este furdes, eves, lefekves, az elalvassal nincsen baj eves utan rogton elalszik, alszik 4 orat es megebred enni ker. Vissza is alszik de egy ora mulva megebred es reggelig ezt csinalja, alszik el ebred meg.
Probaltuk a parommal felvaltva vele aludni egy szobaba, egyedul hagyni, de semmi. Tapszert kap nagyreszt, eleg keves tejem van, 60 ml-t tudok kifejni egyszerre a kettobol. Tudnal nekem valamit ajanlani. Elegge faraszto mar az ejszakai nem alvas. Nappal alszik 3, 4-szer is 1,2,3 orat mikor hogy. Romaniabol irok es itt azt mondjak,hogy adjak romergant, egy fajta nyugtato de nem merek adni.
Valaszod erore is koszonom,
Szep napot!
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapSemmiképpen ne adj neki nyugtatót. A problémát az okozhatja, hogy nappal sokat alszik, ezért éjjel elég neki egy rövidebb alvás. Próbáld meg azt, hogy nappal a 4É módszer szerint altatod (itt olvashatsz róla: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/4e-modszer), legfeljebb 3x egy nap és két alvás között legalább 1,5-2 órát ébren van. Ha így teszel, rendeződik majd a nappali alvása és az éjszakai alvás is megnyúlik majd.
Veronika
2013. június 26. szerdaKedves Ági!
Eddig a blogodat követve szinte minden kérdésemre kaptam hasznos tippeket, amiket ezúton is köszönök! 🙂
Kisfiam 11 hónapos. 5 hónaposan bújt ki az első 2 foga, azóta 12 fognál tartunk. Sajnos nagyon megszenvedi, kb. 3-4 hónapos kora óta alig alszik végig egy teljes éjszakát. (Szinte csak ünnepnapokon, de azt tényleg betartja… :))
Kb. egy hónapja költöztünk új lakásba, ahol féltem, hogy megy majd az alvás, aztán azt tapasztaltuk, hogy nagyon szépen alszik, csak 1-szer nyekken, és reggel ébred. Ez így ment kb. 2 hétig. Aztán egy hétre el kellett mennünk a szüleim házába, ahol most aludt először. A végére ismét rosszul aludt, és ez azóta is tart. Persze bejött a nagy meleg, aztán a hideg, közben ismét fájlalja a fogát, de mégis valahogy más. Eddig általában felsírt, visszaringattuk, és aludt. Most ha felvesszük, mocorog, így lerakjuk az ágyába, de ott is helyezkedik hosszú percekig és rugdal a lábával. A védőnő szerint így próbálja altatni magát. Időnként bejön, de hosszú idő alatt sikerül elaludnia.
Mitől lehet ez? Tudok neki valahogy segíteni?
Viburcol kúpot használunk jó ideje, néha szünetelünk vele, de általában visszatérünk rá.
Segítségedet előre is köszönöm!
Veronika
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapEbben a korban a költözés, utazás nagyon megviselheti a kicsiket, hiszen most abban az időszakban van, amikor az állandóságot keresi, függetlenedne anyától (ez önmagában nagy kihívás neki), de ahhoz, hogy merjen önállósodni kellenek az állandó körülmények. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne menjünk sehova a babával, de ügyelni kell rá, hogy ne boruljon fel a napirendje, az alvás körülményei az otthonihoz hasonlóak legyenek. Ha a mostani módon sikerül visszaaludnia, akkor jó úton jártok, ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb megtalálja önmaga elaltatásának a módját és egyre könnyebben fog elaludni.
Dicus és Csengus
2013. június 26. szerdatakaró? Miért ajánlasz takarót piciknek, milyen korra gondolsz? Nem veszélyes az?
Mi vékony hálózsákot használunk, lehet egyrétegű finom kis pamutot is kapni nyárra. 4 hónapos korától abban alszik, 11 hónaposan is jól érzi magát benne.
Anita
2013. június 25. keddKedves Ági!
Kisfiam 3-án lesz 3 hónapos (tápszeres). Nagy örömömre,3 hétig este 9 – reggel 1/2 5-ig kibírta evés nélkül. Most 5 napja megint enni kér éjjel 2-3 óra között,és sokat sír napközben is.Ez a meleg miatt van? Bár mára már lehűlt a levegő,de a lakásban még mindig 28 fok van.A vízzel nem éri be éjszaka. A hasa szerintem nem fáj,igaz kapja még az infakolt.Esetleg lehet már a 3 hónapos növekedési ugrás?Nem korai még?Ha igen,akkor emeljem meg napközben a tápszer adagját? Most napközben és éjjel 5×140-et eszik,este 160-at,de amikor elveszem az üveget akkor kesereg egy kicsit.Teljesen felborult a napirendünk is.(evés,büfi,peluscsere,játék,alvás) :(Tegnap voltunk a védőnőnél,szerinte elég sőt a súlyához képest (4500 gramm)még sokat is eszik.Nem tudom mitévő legyek,de szerintem éhes marad. Hamar megnyugszik,csak panaszkodik egy kicsit. 🙂
Válaszodat előre is köszönöm!
Anita
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapIgen, ez lehet a 3 hónapos növekedési ugrás. Pár napig adj neki gyakrabban enni és helyreáll majd.
Nóri
2013. június 25. keddA kislányom, igaz, már nem csecsemő, 20 hónapos. A melegben kijöttek rajta valamilyen kiütések, elöször a pelus alatt, majd a nyakán és a fején, végül az egész testén. Nagyon izzadt egész idő alatt, csurom víz volt állandóan, főként játszás közben a feje. nem vittem ki, csak 6 óra körül, hogy óvjam. Éjjel nagyon meleg volt, nem dolgozott a legkondícionáló. ürdettem többször is nap közben.Az orvos írt allaergia elleni szirupot, nem vagyok híve, de beadtam neki, nem tudtam mitévő lenni. Érdekelne valamilyen neki való homeopátiás gyógyszer, esetleg orvos elérhetősége, aki segíteni tudna ebben.Előre is köszönöm válaszát.Üdvözlettel: Nóri
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapNagy melegben gyakori a melegkiütés a babán, főként, ha fehér bőrű és nagyon izzad. Fürdesd gyakran és púderezd a kiütéseket.
Beatrix Szabo
2013. június 24. hétfőKedves Agi!
3 kerdesem kozul csak az elso vag temaba es az is csak szegrol vegrol, ezert elnezest kerek. 7 honapos kilanyom van, egy tunder, imadom:) Kezdetektol anyatejes amiert megszenvedtem de most mmar azt mondom megerte 🙂 Kinn elunk Angliaban igy biztosan nem a hoseg miatt de nagyon rosszul alszik. Azzal kezdodott hogy csak kezben aludt el napkozben este csak cicivel. Mikor faraszto lett tartani a 10 kilojat attertunk a nappali alvasnal is cicire. Most alszik napkozben 2szer a tizorai es uzsonnai szoptatassal egybe kotve, de este alig lehet elaltatni hiaba ugyanaz a rendszer szuletesetol: fel 8kor furdes utana vacsora ami alatt bealudt es irany az agy. Mostanaban vacsora utan nem akar aludni van hogy 10ig fenn van. Utana ejfelkor kel manapsag mar magam melle veszem es ugy alszunk habar igy nem tudom mennyit cumizik a mellemen es igy fel hat tajekan fenn van. Lehet hogy megoldas lenne ha kulon szobaba raknank?
Masodik gondom a hozzataplalashoz kapcsolodik: kb egy hete megfazott es azota nem hajlando szilard etelt enni pedig a tizorait mar kivaltottam. On szerint ha meggyogyult ugyanott folytathatjuk vagy ujra fokozatosan emeljem az adagjat?
Utolso kerdesem inkabb ram vonatkozik, de nem tudom kihez forduljak, nem el kinn egy rokonunk sem. Ugy erzem el kellene mennem pszichologushoz mert lehetseges hogy depressziom van. Nagyon nehezemre esik elismerni, de minden jel erre mutat. Viszont nem merek menni… Tudom butasag de ugy erzem hogy ha orvoshoz fordulok azzal azt ismerem el hogy rossz anya vagyok. Kerem adjon tamacsot menjek el orvoshoz vagy mit tegyek? Elore is nagyon koszonom hogy vegigolvasta a levelem 🙂 es a valaszat!
Vida Agi
2013. július 21. vasárnapEbben a korban a babák estefelé már simán ébren vannak 4-5 órát is, lehet, hogy azért nem akar a megszokott időpontban elaludni, mert még nem elég fáradt. Egyébként semmi nem történik, ha 10-kor fekszik csak le, ha utána jól el tud aludni.
Az éjjeli ébredést okozhatja a közös szoba, mert a zajaitok zavarhatják éjjel a babát.
Betegség idején és utána 1-2 hétig előfordulhat, hogy nincs akkora étvágya a babának, ez normális.
Ha orvoshoz fordulsz, azzal azt ismered el, hogy jó anya vagy, mert mertél segítséget kérni, amikor szükség volt rá. Mindkettőtöknek rosszabb az, ha nem kérsz segítséget és emiatt nem tudsz teljes értékű anyukája lenni a kislányodnak.
Molnár Krisztina
2013. június 22. szombatTisztelt Vida Ági!
Nagyon jó és hasznos számomra ez a cikk,főleg a fürdetős tippek mivel féltem az 5 hónapos fiamat és mindig 36-37 fokos vízben fürdetem. De szellőztetek, vékonyan öltözetem és éjjel többször is kap vizet mégis általában kb. hajnali 4-ig fenn van.Már délután 6-tól sem hagyom aludni. Ezenkívül mostanában ordítva ébred.Ön mit tanácsolna?
Vida Agi
2013. július 11. csütörtökA sírva ébredés fő oka ebben a korban a kezdődő fogzás szokott lenni. Ha nyálzik és mindent a szájába vesz, akkor biztosan ez a gond.
Kriszti
2013. június 21. péntekKedves Ági!
Az én kisfiam most lesz 6 hónapos pár nap múlva, mindent szépen csinál ahogy kell. Forgolódik, próbál kúszni, stb. Viszont nem akar inni ebben a nagy melegben. Napjában többször is megkínálom, hol teával, hol vízzel, de semmi nem kell neki, kiköpi. 6 hetes kora óta tápszeres, enni rendesen eszik. Erőltessem az ivást? Vagy továbbra is próbálgassam neki adni? Vagy pedig hagyjam.
Előre is köszönöm a választ, szép napot, Kriszti
Vida Agi
2013. július 11. csütörtökEbben a korban még nem isznak nagy adagokat a babák, hiszen a tápláléka is folyékony. Minden evés után és két evés között is legalább egy alkalommal kínáld meg, de elég, ha csak 1-1 kortyot iszik, nem kell nagy mennyiségeket meginnia.
Kata
2013. június 20. csütörtökKedves Ági!
Napközben kb. 26-28 fok van a lakásban. A baba 6 és fél hónapos. Egy vékony rövid ujjú van rajta a lakásban. Altatásnál volt, hogy betakartam tetrapelussal, de kb. fél óra múlva megébred és nagyon izzadt volt. Inkább ne takarja be, ha alszik napközben? És éjszakára elég neki, ha egy tetrapelussal van takarva?
Segítségét előre is köszönöm!
Vida Agi
2013. július 11. csütörtökIlyen melegben éjszakára is elég a rövidujjú body és a tetrapelus, és még így is előfordulhat, hogy megizzad a kicsi alvás közben. Nappal, ha nagy meleg van, akár aludhat egy szál pelusban is, és csak egy tetrapelussal kell betakarni.
Kriszti
2013. június 19. szerdaSzia!
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a kislányom most 5 hónapos és ha kicsit ülő helyzetbe kerül vagy hason fekve emeli magát, a fejecskéjét mindig balra dönti egy kicsit. Ez mitől lehet, mit tudnék csinálni, hogy egyenesen tartsa?
Vida Agi
2013. július 11. csütörtökSzerintem mutasd meg a gyerekorvosnak. Lehet, hogy csak ártalmatlan dologról van szó, de az is lehet, hogy tornára van szükség.