A legtöbben azt hiszik, a beszélgetés csak a nyelvi készségek fejlesztésére jó, pedig valójában többféle képességet is fejleszt, ha sokat beszélgetsz a gyermekeddel. Íme:
1. Megnyugtatja a babát Az ismerős hang megnyugtatja az újszülöttet, hiszen anya hangját sokat hallotta már akkor is, amikor odabent volt a pocakban.
2. Segít megérteni a világ történéseit Már az 1-2 hetes baba képes a beszéd hangjait egyes cselekvésekhez társítani, 3 hónapos korra pedig az élet számos területén képes felismerni a beszéd és a cselekvések közti összefüggéseket. Egy kísérletben 3 hónapos babákat figyeltek meg etetési időben. A babák általában már nagyon nyugtalanok, ha éhesek, azonban azokban a családokban, ahol az anyuka ilyenkor beszélt a babához, amíg előkészült az etetéshez, nyugodtabban várt a baba, mint ott, ahol nem beszélgetett a babával az anyuka, amíg készülődött.
3. Beindítja az első reakciókat a világra Hamarabb jön el az első mosoly azoknál a babáknál, akikkel sokat beszélgettek, mert a beszélgetés válaszra ösztönzi a babát.
4. Nevel A hanglejtésed, a beszédtempód és a hangerőd sokat tanít a babának a világról is: mi veszélyes, mi érdekes, mivel értesz egyet és mitől szeretnéd megóvni őt.
5. Fejleszti a szociális készségeket Már a néhány hetes baba kifigyeli a párbeszédek ritmusát, azt, hogy az egyik beszél, a másik válaszol és 3-4 hónapos korra már maga is válaszolni próbál a beszédedre a maga módján.
6. Fejleszti az érzelmi intelligenciát Azzal, hogy megnevezünk érzelmeket, a mimikánkkal és a gesztusainkkal kifejezzük őket, a gyermekünk megtanulja, mit jelent az, hogy szomorú, vidám, megijedt, fél, haragszik stb.
Mondjunk a gyermekünknek minél több és változatosabb érzelmet kifejező szót! Ez sokat segít abban, hogy a saját érzelmeire is képes legyen szavakat találni és feldolgozni azokat.
7. Segít megküzdeni az indulatokkal A dackorszakban a rendszeres beszélgetés, a változatos szókincs különösen sokat segítenek a gyerekeknek az érzelmeik, indulataik kontrollálásában. A Harvard University orvos kutatóinak kutatásából kiderült, hogy kevésbé indulatosak, hisztisek azok a kisgyerekek, akikkel sokat beszélgettek (nem nevelő célzattal, hanem a mindennapi tevékenységekhez kötődően, illetve játék közben). Különösen a kisfiúknál mutatkozott jelentősnek a beszélgetés hatása: minél többet beszélgettek egy kisfiúval, annál kevesebbet hisztizett, még akkor is, amikor ő maga még nem beszélt.
+1 Segít fenntartani a kapcsolatot és a kötődést A beszélgetés a későbbi életkorokban is nagyon fontos. Amikor a gyerekek már iskolásak, a szülők is elfoglaltabbak, hajlamosak vagyunk a hétköznapi „megcsináltad-e a házit”, „mi volt ma az iskolában” és „mit kérsz uzsonnára”-típusú párbeszédeknél többet beszélgetni a gyerekekkel, pedig a jó szülő-gyermek kapcsolat fenntartásának ez a legkönnyebb módja. Beszélgethetünk egy jó családi ebéd közben, reggel az iskolába menet, társasjáték közben, közös séta során, közös házimunka közben is. Felvethetünk érdekes témákat, hogy ne szürküljenek el a beszélgetéseink és megnyíljanak a gyermekeink. Ha lehetőséget kapnak szívesen mesélnek a gyerekek arról, ami aktuálisan foglalkoztatja őket.
Beszélgess sokat velük!
23 Comments
Noémi
2019. május 28. keddKedves Ági!
Kislányom 2 éves és mindent ért amit mondok de ő még nem beszél. Apukával rendszeres vitánk adódik abból, hogy szerinte azért nem beszél a kislányunk mert a gyerekzenéket amiket hallgat szívesen,angolul vannak. És ez később is káros lesz mert nem alakul ki rendesen a magyar szókincse.
Válaszod várom és köszönöm.
Noémi
Vida Ágnes
2019. június 01. szombatAz angol dalocskáktól nem lassul le a beszédfejlődés, emiatt felesleges aggódni. Ha egyáltalán nem beszél (egyetlen szót vagy babanyelvet se), akkor forduljatok mihamarabb logopédushoz. Ha egy-egy szót mond vagy szókezdeményeket használ, esetleg babanyelven beszél, akkor a korának megfelelő a fejlődése és nincs miért aggódnod.
Kalló Mónika
2019. január 15. keddKedves Ági!Az èn kislányom 20 hónapos mond néhány szót de nem tom hogy elèg e ahoz hogy megnyugodjak minden rendben van e ès jól fejlődik e ès fog e beindulni a beszéddel!Amiket mond:Aha(anya)apa,apu,mama,pápá,hinta,nem,kell,kèj(KÉRSZ),TE,DE,JEJE(GYERE),cica(tita),cici,ajja(arra),ojjom(orrom),toto(auto),pipi,busz(bu),ott.amit mondott de mar nem mondja az a kèjek(kerek)ès a megette ès a nem kell.amúgy mindent megért amit mondok neki.Ön szerint jól fejlődik befog indulni?Üdvözlettel:Mónika!!
Vida Ágnes
2019. január 19. szombatEz tökéletesen az életkorának megfelelő szint, nincs miért aggódnod.
Tamara
2018. október 08. hétfőKedves Ági!
Egyetlen problémám van, sokat utánaolvastam, kérdeztem, de nem hagy nyugodni, ezért szeretném a te válaszodat is megtudni ezzel kapcsolatban.
A lányom 2 éves múlt (26 hónapos) eleven, mosolygós, barátkozós, közvetlen kislány, már csak az alváshoz kell neki pelus, megy magától bilire igaz néha pisi besurran, annyi baj legyen, mindez 2 hónap alatt sikerült. Mindent megmutat, megmagyaráz, összehasonlít, tudja a tárgyakat egymáshoz hasonlítani pl. újságban lát valamit és magától odaviszi a plüssöt, játékot stb. ami hasonlít vagy egyforma, szóval nagyon okos, önálló. Egy baj van vele, egyáltalán meg sem mukkan. 🙁 Igen tudom, ráérünk, nem kell elkeseredni, mindenki ezt mondja várjunk, nem kell még logopédus, majd az oviban stb….nem tudom őszintén meddig várjunk…későn érő, oké…de hogy semmit nem mond….néha a maga babanyelvén gagyog, ezt sem hozzánk csak úgy játék közben. Egyetlen egy szót mond néha véletlenül ez a BABA, de ha mi mondjuk, hogy utánunk mondja csak nevet és mintha szégyellné magát, csakazértsem, ha újságban lát babát akkor halkan mondja baba, de ha kérdezem tőle mit mondott akkor csak nevet, én nem értem miért…úgy vettem észre minél jobban erőltetjük annál rosszabb…..lassan 5 hónapja született meg a kisöccse, de arra sem mondanám, hogy miatta nem beszél, mivel se előtte, sem utána nem lett változás. és a pelusról is akkor szokott le, mikor a kicsi már megszületett. Viszont nagyon kis rafinált, mivel tudja, hogy a hümmögésével meg a mutogatásával mindent megértet velünk és másokkal, ezért lehet nem zavarja, hogy nem tud beszélni. Engem viszont már egyre jobban, mivel semmi mást nem hallok egész nap csak ii meg ee ilyeneket….kicsit ha szoptatom, ő pedig a másik szobában valamit nem ér el, vagy nem tudja megmutatni mit szeretne, egyszerűen elkezd sírni vagy toporzékolni, mert nem megyek oda neki segíteni, ezért is jó lenne, ha legalább a kezdőbetűjét, vagy a szótagját megmondaná, de semmi, sokszor nagyon dühítő ez mindenkinek és napi szintű konfliktus van belőle, pl. sokszor azért pisil be, mivel nem tud jelezni, csak mikor már besurran a bugyiba, folyik neki végig és akkor odamutat, hogy na igen ott a pisi…. Plussz mindenki kérdezgeti tőlünk ugye már beszél?, még mindig nem beszél? és még sorolhatnám…Pedagógiában dolgoztam anyasági előtt, próbálok vele külön foglalkozni, meseolvasás, mondókázás, beszélgetni stb. de semmi javulás, ilyet még nem pipáltam komolyan, sosem gondoltam volna hogy a saját lányommal lesz ilyen gond! Lehet mi is későn érők voltunk fogalmam sincs….anyum azt mondja én hamar beszéltem, férjem részéről nem tudjuk mivel ott a szülőkkel nincs kapcsolatunk, így nehéz bármit is kideríteni. Fogai nagyon gyorsan kijöttek a lányomnak, 21 hónapos korára mind a 20 foga kint volt, meg se kottyant neki, szóval nem értem mi az a gátló tényező, ami miatt nem indul el neki a beszéd. És ugye a kérdésem, ha ez nem változik, mikor kéne orvoshoz fordulnunk vele? Jövőre ősszel szeretném már őt oviba vinni mivel 3 éves lesz nyáron, voltam érdeklődni pár hete, az igazgatónő kedves volt, azt mondta ne csináljak ebből ügyet, ha szobatiszta mehet, a többi meg majd jön magától, a fő, hogy meg tudja magát valamennyire értetni az óvónőkkel. Valóban ilyen egyszerű lenne? Köszönöm a válaszodat!
Tisztelettel: Tamara
Vida Ágnes
2018. október 08. hétfőEgyelőre nem kell emiatt aggódnod, valószínűleg hamarosan elkezd majd beszélni, de létezik beszédindító foglalkozás, ahol talán tudnának segíteni abban, hogy merjen megszólalni. A suttogás esetleg arra utalhat, hogy valami miatt szorongás van benne, emiatt nem mer megszólalni, egy játékos foglalkozás talán ezt oldaná.
Tamara
2018. október 08. hétfőKöszönöm a segítségedet! Igyekszünk türelmesek lenni, most ugye ott tartunk, hogy bármire rámutat mi mondjuk mi az, mit csinál, ha nem mondjuk, akkor hiszti és toporzékolás lesz a részéről. Bízom benne, hogy hamarosan változik és beszélni fog végre.
Simon
2018. április 01. vasárnapKedves Ágnes!
Van egy 2 éves fiam és egy 3 hónapos lányom. A kisfiammal nagyon jól elvagyok, nyílván a koránál fogva ővele már sokat lehet játszani is. Ezt igényli is. Hétköznap dolgozok 8 órában, este 5-fél 6 körül érek haza. Amikor hazaérek rögtön velem akar lenni, hétvégén főleg. Ebből adódik a gondom, hogy a kislányommal viszont kevesebbet vagyok, mint amennyit a fiammal tudtam lenni ebben a korában. És nemtudom, hogy emiatt-e, de van olyan, hogy ránézek a kislányomra mosolyogva és sírni kezd. Persze volt már, hogy mosolygott is rám, de aggódom, hogy nem-e amiatt kezd el sírni, hogy nem annyira ismer engem. Lehetséges, hogy idegen vagyok neki még? Vagy ezt ne vegyem komolyan? A feleségemmel is eljátszotta már ezt, hogy ránézett és sírni kezdett. Lehet, hogy teljesen független a sírás oka ettől? Esténkét a lányommal vagyok, amíg a fiam elmegy aludni, de olyankor már csak a napi inger jön ki a lányomon, sokszor sír, és még hasfájós is, nem nagyon tudok mit kezdeni vele már este. Lehetséges, hogy attól sír, hogy nem nagyon ismer meg? Vagy hagyjak neki időt, úgyis rájön majd, hogy az apja vagyok? Mit lehet tenni, ha egyáltalán kell valamit? Köszönöm a válaszod!
Máté Krisztina
2018. március 16. péntekKedves Ágnes!
Unokám 12 hónapos lesz 29-én.Irországban élnek ahol nem alaposak eléggé a babákkal.Gondolom ezt abból hogy a kislány 2400 gr-al született 3 héttel korábban de jól fejletten.Most 6800 gr és 70 cm. Pontosan 5 hónapja ennyi, sem a súlya nem nőtt -inkább csökkent a bölcsi óta 20 dekát, hosszra meg egyáltalán nem nőtt.Még 2x reggel-este szopik,vegyesen eszik de mivel a fehérjére érzékeny mert ekcémás nem kap pótlást de husit eszik néha joghurtot is.Aggódom hogy felszívódási zavara vagy valami baja van, mert ennyi idő alatt csak nőnie kellett volna.Amióta közösségbe jár -1 hónap- állandóan beteg,taknyos, füle gyulladt hetek óta, most kötőhártya gyulladása van, estére egy hőemelkedéses fáradt, sírós baba van otthon.Kérem segítsen valami ötlettel.Szellemileg és mozgásfejlődésnem nincs elmaradása, hozza amit kell.Köszönöm segítségét, Krisztina
Vida Ágnes
2018. március 19. hétfőA babák 1 éves korra általában megháromszorozzák a születési súlyukat. Mivel ő kis súllyal született, ennek a közelében jár, de valóban kicsit az életkori átlag alatt van (kislányoknál ez 8 kg, de az átlagos testsúllyal születetteknél). Mivel ő bölcsis, ezért ez is akadályozhatja a hízást, a bölcsi miatt ugyanis megtorpanhat a fejlődés és a sok betegség miatt is. A megnyugvás érdekében azonban jó lenne valóban kivizsgáltatni, nincs-e valamilyen felszívódási zavara vagy más probléma a háttérben, már csak azért is, mert picit korábban jött, mint kellett volna.
Andrea
2018. január 25. csütörtökKedves Ági!
A kisfiam beszédfejlődése aggaszt.23 hónapos lesz 26-án.Körülbelül 2 hónapja kezdett szavakat kimondani.Pl. anya, apa,nem, igen, hamm,hoppá,jaj .Előtte hangutánzó szavakat is mondott.De jelenleg a nem szót használj funkciójának megfelelően. A többit egyszer kétszer kimondja,de nagyon ritkán. Mindent megért. Nagyon sokat mondókázunk,mesélünk.Kérésre megmutatja a képen amit kérünk. Az aggaszt talán a legjobban hogy összeszorítja a száját és úgy hümmögve beszél.De mindent megértet velünk,ha úgy teszünk,hogy nem értjük amit mond bemutatja mit csináljunk.Mi tanácsolsz mit tegyek?Köszönöm válaszod Andi
Vida Ágnes
2018. január 27. szombatA korának megfelelő a beszéde, egyelőre nem kell többet mondania. Jegyezd fel, miket mond most, aztán 1 hónap múlva újra szedd össze, miket tud már! Ha látsz benne fejlődést, 1-1 új szót, akkor jó úton halad és idővel egyre többet fog beszélni.
Ildikó
2018. január 05. péntekKedves Ági!
Kislányom jelenleg 18 hónapos. Eddig úgy neveltem a lányomat, hogy ha eljön az ideje, el kezd fejlődni mindenben, aminek jönnie kell. Viszont egyre többet kérdezősködnek a beszédéről, aminek hatására kezdem azt érezni, hogy nem fejlődik rendesen, illetve nem akar beindulni ennek a fejlődése.
Erzsike mostanra talán egy szót tud funkciója szerint megnevezni, kimondani, ez pedig az „Ata”, azaz Apa. Gyakran látott, ismert állatokra (kutya, cica, stb.) használja mindegyikre ugyanazt a gagyogó szócskát („didi” vagy „zizi”). Kimondja a baba, vagy a mama szócskát, de csak mert gyakorolni akarja, de nem megnevezi őket. Ellenben a felismerés, a megértés nagyon jól megy neki. Ha kérünk tőle valamit megcsinálja. Jól mennek a mutasd meg játékok. Ezt oda-vissza játsszuk. Leginkább a mesekönyvekkel van ez így, kinyitja-rámutat-megnevezzük (tárgyat, állatot, cselekvést), vagy mi megnevezzük-ő rámutat-megdicsérjük. Nagypapával minden nap, van hogy többször is, a ház minden szegletében „leltároznak”, papa mutatja-megnevezi-megkopogtatják. Valamint Erzsike is nagyon ügyesen megérteti magát, mit szeretne, de beszéd helyett megmutatja.
Amikor nagyon felszabadult, vagy épp elmélyült valamiben, akkor halljuk, hogy „beszél”, gagyog magában, „felolvassa” magának a kedvenc mesekönyvét, vagy elmeséli a dolgait nekünk. De számunkra „érthető” szavakat nem mond. A Védőnőnk is folyton kérdezgeti, de nem sok fejlődés van a 3 hónappal ezelőtti státuszhoz képest.
Mit tehetnék még? Van-e valami, ami beindítaná ezt?
Válaszod előre is köszönöm!
Ildikó
Vida Ágnes
2018. január 08. hétfőA kislányod beszédfejlődése tökéletes, semmivel nincs elmaradva. Nem kell másokra hallgatni 🙂 Ha sokat beszélgetsz vele, mondókáztok, mesekönyvet nézegettek, akkor egyre többet és egyre ügyesebben fog beszélni.
Adél
2017. december 07. csütörtökKedves Ági! Aggódom 2 éves kislányom ért. Kb egy hónapja robbanás szerűen bővül szókincse. Azonban nem ragoz, inkább szavakat mond. „Én” szót nem használja, helyette „Anna csüccs” „Anna inni” valamint időnként félre húzza a száját beszéd közben. egyébként megerteti magát, kérdez mi micsoda. Utasításokat elvégzi, de pl általában magától kéri a torloruhat evés után, vagy megy megmosni a kezét. Idegenektől fel, ha erélyesebben szólok rá, van hogy elsírja magát. Ha valahová megyünk idő kell H feloldodjon.eddig be nem tudtam hozni az udvarról, egy ideje ki nem tudom vinni levegozni. Ha kimegyünk, nem mozdul mellolem, nem játszik egyedül. Ami még nagyon zavar és társaságban kellemetlen, hogy néha annyira felpörög hogy hörögve nevet. Sokszor ingerült, bár eddig betudtuk a hasfájásnak, kiskora óta nagyon rossz az emésztése, sokszor puffadás. Kíváncsian várom véleményed.
Adél
2017. december 13. szerdaAzt még hozzátenném, hogy pár napja visszatért az 1 éves kori beszédéhez.. ( bababarát, minimum, ajaja, mindezt kiabálva) próbálgatja a hangját? De még mindig zavaró , hogy „csúnyán” nevet, erőltetetten . Nagyon várom válaszod!!! Köszönöm szépen!
Tóth Csaba
2017. október 09. hétfőKedves Ági. Kislányom Bella, áprilisban volt 3 éves. Sajnos nem nagyon beszél még. Érteni ért mindent, figyel ha szólunk neki. Óvodába jár. Sajnos van egy olyan problémánk, hogy kezébe adtuk ano a telefont és azóta szinte az a mindene. Magyar meséket néz , de inkább az angol meséket részesíti előnyben. A házi orvosunk szerint valami baja van , ő arra gondol hogy autista lenne / ez hülyeség/. Ha az angol mesét nézi akkor angolul dudólászik. Tudni kell még annyit a kicsi lányról , hogy 8és fél hónaposan magától lábra állt és elindúlt járni. A mászási korszakot teljesen kihagyta, egy percet sem mászott. Kérlek segíts hogy mitt tudnánk csinálni. Előre is köszönöm . tisztelettel
Vida Ágnes
2017. október 12. csütörtökMivel már 3 éves, mindenképpen mutassátok meg a nevelési tanácsadóban vagy fejlesztő szakembernek, mert ennyi idősen valamennyire már kéne beszélnie!
Vitanyi Timea
2017. szeptember 27. szerdaKedves Àgi!
Ne haragudj, tudom sok a dogod, de válaszolnál az én kérdésemre is?
Köszönöm: Timi
Vivien
2017. szeptember 06. szerdaKedves Ági!
Segítségedet szeretnék kérni! Kisfiam 8 hónapos, és nem gügyög! 3-4 hós korában szépen beszélgetett, rengeteget gügyögött.Majd azt leváltotta egy sikongatós korszak, mostanában inkább brümmög, mondja hogy hee meg hőő, nagyjából ennyi.Ezeket elég gyakran,játék közben szinte mindig. Említettem a gyerekorvosunknak,ő beutalta bera hallásvizsgálatra. Nem hinném hogy a hallásával gond lenne, beszédre, zajra zenére odafigyel. Ha nevén szólítom figyel rá, érti a nem szót, ha kérdezem, hogy hol a cica, keresni kezdi. Neked mi a véleményed? Aggódom, hogy esetleg le van maradva. Válaszodat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Vivien
Vida Ágnes
2017. szeptember 10. vasárnapNincs lemaradva, azonban a hallásvizsgálat tényleg hasznos lehet. Ha van egy kis halláscsökkenés az gyakran pont abban mutatkozik be, hogy a kicsi nem játszik a hangjával és egysíkúvá válnak a hangjai, csak sikítozik. Lehet, hogy nem erről van szó, egyszerűen csak érdekesebb most neki a mozgás, azért nem fejlődik a beszédben, de jobb utánajárni, mert ha mégis segítségre van szüksége, minél kisebb korban kapja meg, annál gyorsabban lehet megoldani.
Vitanyi Tímea
2017. augusztus 18. péntekKedves Ági!
Kisfiam beszédfejlődése miatt írok, 1 hét múlva lesz 2 éves. Kicsit aggaszt, hogy 3 féle módon beszél.
A szavak 1/3 részének csak az első szótagját mondja (au,= autó), a másik 1/3, amit visszafele mond (víz=iv, fa=af), a harmadik, amikor tökéletesen kiejti a szavakat (traktor, darázs, tűzoltó).
Szabályos ez?
Illetve a „mi ez?” Korszak még nincs, helyette, rámutat, és azt mondja: A
Ezt minden nap 1000* megteszi, mindent tudni akar, de, csak így kérdez.
A másik, hogy a szobatisztaság egyáltalán nem érdekli:(((
Válaszod előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Timi
Vida Ágnes
2017. szeptember 28. csütörtökTeljesen normális a beszédfejlődése. A mi ez korszak is megvan nála, csak nem a „mi ez” kérdést teszi fel, de a célja ugyanaz a kérdésnek, hogy megtudja, mit hogyan kell mondani. A szobatisztasággal még ráér, ebben a korban még nem szokott elkezdődni. Itt írtam arról hány féle területen kell megérnie a gyereknek ahhoz, hogy szobatiszta legyen: http://www.kismamablog.hu/szobatisztasag/miert-nem-szobatiszta-mar