Nincs türelme enni?

Mi másért aggódnának jobban az anyukák, mint amiatt, hogy a baba nem akar enni, keveset eszik, nyugtalanul eszik – nem eszik eleget és emiatt máris előáll a következő aggodalom: nem hízik eleget, éhezik és észre sem vesszük… Az esetek többségében szó sincs éhezésről, sem rejtélyes kórról, ami miatt nem eszik rendesen a baba, csupán olyasmiről, ami megoldható. Miről? A bejegyzésből kiderül.

baba etetés, hozzátáplálás, nem eszik a babaHa teljesen elutasítja Nagyon ritka az, hogy az első pár hétben egy újszülött teljesen elutasítaná az evést akár anyamellből, akár cumisüvegből. Sokkal gyakrabb eset az, hogy a baba szopik és cumisüvegből is hozzátáplálják, ezért elkezdi az anyamellet elutasítani (ez az ún. cumizavar), ilyenkor a cumisüveg elhagyásával és gyakori (akár óránkénti) szoptatással újra visszatérhet a baba szopási készsége és megnő az anyatej mennyisége is (ez egyébként bármely életkorra igaz)

A nyugtalan evés szoptatás esetén ilyen kis korban általában hasfájásból fakad: a babából ugyanis a szoptatás kiváltja az emésztési ingert is, puffad a pocakja, pukiznia kell, vagy ilyenkor kezd kakilni. Ilyenkor érdemes megállni egy picit a szoptatással, segíteni neki hasmasszázzsal a szelek távozásában/kakilással, majd folytatni a szoptatást.

A nyugtalan evés hátterében állhat még

– Szájpenész: ilyenkor a szopizás fájdalmas, kellemetlen a baba számára, ezért be-be kapja az anyamellet/cumisüveget, majd elengedi, láthatóan elégedetlen, nyűgös, de nem tud enni,

– Torokfájás, fülfájás: ilyenkor a baba számára kellemetlen a nyelés, ezért csak lassan, szakadozva eszik, látszólag elégedetlen, fájdalmasan sírhat. Előfordulhat, hogy a torokfájással járó betegség után a baba emlékszik egy darabig a kellemetlen érzésre, ezért 1-2 hétig még a szokásosnál kevesebbet ehet, ez magától rendeződik majd.

– Orrdugulás: ilyenkor a kicsi szopni kezd, majd elengedi, levegőt vesz és újra szopik, de ebbe hamar elfárad, ezért kevesebbet ehet, érdemes az etetés előtt kiszívni az orrát orrszívóval.

– Menses: anyatejes babáknál előfordulhat, hogy az anya mensese előtti napokban vagy a menses első 1-2 napjában nyűgösebben, nyugtalanabbul szopik, aztán

– Érdeklődés: 5-6 hónapos kor tájékán szokott kezdődni, hogy a baba inkább nézelődik szopizás helyett, pár percet eszik, aztán mosolyogni, barátkozni, nézelődni kezd és nem eszik, ilyen esetben célszerű egy csendes félhomályos helyiségben etetni.

– A hozzátáplálás kezdetén a fogzás okozhat átmeneti étvágytalanságot, türelmetlenséget, ilyenkor a baba gyakran visszatérhet csak az anyatejre, tápszerre, de ez általában pár hét után rendeződik és ismét elfogadja a “rendes” főzelékeket.

– Amikor már sokat mozog a baba, előfordulhat, hogy egész egyszerűen nincs kedve egyhelyben ülni, nem tetszik neki, hogy az etetőszékben van lekötve. Ilyenkor már szívesebben esznek kis asztalnál kis széken, vagy a nagy asztalhoz tolva az etetőszékben.
Érdemes neki minél több olyan ételt adni, amit maga csipegethet fel a tányérról, mert ez leköti a figyelmét, és egyetek együtt közösen legalább a főétkezéseknél, mert így kifigyelheti, elsajátíthatja tőletek az önálló étkezés tudományát.

A tanulság: bármilyen ijesztő is az átmeneti étvágytalanság, türelmetlenség, az okok könnyen kideríthetőek és megoldhatóak, minden más helyzetben pedig a legtöbbször magától rendeződik a dolog.

Mennyit kéne ennie? Mivel kezdd el a hozzátáplálást? Melyik ételt mikor kezdhetitek el? Mennyit kéne innia? Olvasd el a Nagy Babaszakácskönyvben! Töltsd le most ingyen >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

23 Comments

  • Zsuzsa

    2012. március 02. péntek

    Kedves Ági!

    A problémánk kb. decemberben kezdődött az akkor 3 hónapos kislányommal.Akkor még csak anyatejet evett napi 5 alkalommal. A szopizások közben szinte minden alkalommal elfordult a cicitől és sírni kezdett, majd visszafordult, kortyolt párat, megint sírás és így tovább kb. egy órán keresztül.
    Ez a mai napig így van, de január óta a 6 órai szopit tápszerrel váltottuk fel, azt nem utasította el soha. Egyébként kiegyensúlyozott, boldog baba, jól alszik., de még csak 6 kiló(3,4-el született).Keddig valószínűleg nem duplázza meg a születési súlyát. 🙂
    Mit tegyünk, mitől van ez, már kezdek belefáradni(3 hónapja megy ez …:()

    Köszönettel

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ezt okozhatja az anyatej megváltozott íze (pl. menses miatt), szájpenész, túl lassan jön a tej a mellből (ezen segíthet, ha egy kicsit kifejsz kézzel szoptatás előtt, így könnyebben indul be a tej) vagy hogy túl gyorsan jön és ezért mindig kicsúszik a szájából a mell, vagy hogy nem jó a babának a megszokott testhelyzet, amiben szopik. Próbálj meg más testhelyzetben szoptatni (pl. bölcsőtartás helyett kereszttartás vagy hónaljtartás), esetleg a lakás egy másik helyiségében.

  • Andrea

    2012. március 02. péntek

    Kedves Ági!
    nekem hónapok óta ugyanaz a problémám,és nemtudok rá megoldást,már belefáradtam,idegileg kivagyok miatta és most jön a bölcsi is,azthittem addigra rendeződik a dolog,de csak rosszabb.2éves a fiam,11 hónaposan önállóan kanalazott,nagyon szépen.Aztán jött egy nagyon rossz fogzós időszak amikor a nappalok pokoliak voltak,átváltottunk kicsit darabosabb kajára,na itt történt valami,mert egyre idegesebb lett,ha rögtön nemtudta a kanálra tenni a kaját,akkor repült tányér,kanál,minden és csak az ordítás,maradt,ilyenkor már az sem segít ha én kanalazom neki,eltolja a kezem és ordít,közben meg jelzi hogy éhes.A különálló etetőszéket átváltottuk asztalra szerelhetősre,itt kicsit jobban élvezi az evést,kisasztalnál fölugrál,az nem megoldás.Amit kézzel kell megenni az megy.Most ott tartunk,hogy megeszi az első kanállal utána adja nekem hogy én tegyem be a tányérjába,akkor fölveszi megeszi,és kezdődik elölről.Ha épp nemtudok rögtön teljesíteni akkor már repül is a kanál,persze ordítva.Kínomba van úgy hogy kimegyek a konyhából és az ajtóból nézem mit csinál,legtöbbször fölveszi a kanalat és isten-untig csumiszolja vele a kaját ide-oda,és eszik.Ha bemegyek megint adja nekem.A vacsizásnál,meg ha meglátja a bögrét onnastól már nem akar enni csak tejet inni.Énse ihatok ehetek mellette mert rögtön az kell neki ami nálam van.Kérlek adj valami tippet,és ne azzal kezd légyszi hogy már rég magától kéne ennie,ezt már megkaptam,sírtam miatta eleget,de akkor se eszik önállóan ha a fejem tetejére állok.Van vagy 10féle kanala,hátha az nem volt jó neki,de akkor csak cserélgeti,van hogy 4 kanalat ad a kezembe,hogy én kanalazzak.Várom válaszodat,előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ez nem a kanalazásról szól, hanem arról, hogy rájött, hogy lehet téged irányítani ebben a helyzetben és ezt meg is teszi. Egyetek továbbra is együtt, de ne hallgass a hisztire, ordításra, és inkább darabos ételeket adj, amit kézzel tud enni, így kevesebb hiszti lesz.
      A bölcsiben egy szó nélkül fog majd kanállal enni, ott ugyanis nem lesz kivel ellenkeznie.

  • Nikoletta

    2012. február 21. kedd

    Kedves Ági!
    Az én lányom 16 hónapos és 8,6kg már 4 hónapja nem hízott semmit és az étvágya nagyon rossz.Van olyan nap mikor magához képest jól eszik,de általában őrjöng ha meg látja az ételt.A napi menüje:reggel 2 dl kakaó+kis kalács,tízórai nem kell,ebéd főzelék,vagy valamilyen főtt étel,de ilyenkor van a legnagyobb ellenállás,van mikor sikerül egy kis játékkal de legtöbb esetben katasztrofális,uzsonna joghurt vagy túrókrém ezt vagy vagy alapon ezt sem mindig örömmel,vacsi kenyér kis felvágott ezt is vagy vagy,lefekvésnél 2,6dl banán turmix na ezt megissza.Éjszaka végig alszik olyan 7-8 között kell fel a kedve az jó addig amíg le nem ülünk enni.Kérdésem van ami nem jó a menüjében vagy mit csináljak másképp mert egyszerűen nagyon ki vagyok hogy nem szeret enni.

    Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszodat.

    • Vida Agi

      2012. február 27. hétfő

      Nekem úgy tűnik semmi gond nincs a menüjével és eleget eszik. Ha ilyen szívesen issza a gyümölcsturmixot, miért nem csinálsz neki tízóraira is? hátha szívesebben enné és máris egy étkezéssel több.
      Az őrjöngés legtöbbször azért szokott lenni ebben a korban evéskor, mert kötelezően ülni kell pl. etetőszékbe bekötözve. Jobban szeretik, ha szabadon ülhetnek már, kisasztalnál, kisszéken és önállóan ehetnek.

  • Dávid anya

    2012. február 14. kedd

    Kedves Ági!
    Nem tudom hogy jó helyre írok-e.A kérdésem a következő.Kisfiam 6 hónapos múlott.Már 4 hónaposan megkezdtük a hozztáplálást és szépen gyarapszik is.Viszont mindenhol azt hallom hogy sok tápszert kellene ennie.Ő reggel eszik olyan 160 ml körül és délután uzsonnára 200 ml körül.Eddig délbe is azt evett de a védőnő azt mondta hogy kiválthatjuk főzelékkel.Sajnos ő úgy nem eszik hogy főzelék és utána még egy kis tápszer.Neki úgy már nem kell.Tízóraira gyümölcsöt kap vacsorára meg tejpépet.Azért kap azt mert fürdés után már annyira álmos hogy inkább nem is eszik.ÍGy fürdés elött kap tejpépet így az éjszakát átalussza.A kérdésem az hogy nem kevés neki ez a mennyiségü tápsze?Ha igen akkor hogy csináljam hogy többet egyen?Beletömni nem tudom.Már 2-es bio tápszert eszik.Válaszod előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. február 20. hétfő

      Ha nem akar már többet enni, de minden mást változatosan eszik és jól gyarapszik, nem kell erőltetni, hogy több tápszert egyen.

  • Varga Krisztina

    2012. február 10. péntek

    Kedves Ági!

    Sajnos a fogadóórádon nem tudtam kérdezni, mert állandóan kidobott egy kis ablakot, hogy felhasználónév és jelszó. Ezért nem tudom hogy átment vagy sem amit írtam. Nekem 22hónapos a kisfiam és kb.5napja szinte semmi főtételt nem akar enni. eddig nagyon jó evő volt a zöldségtől kezdve mindent evett. Most csak reggelizik az ebéd és a vacsi között, gyümölcsöket eszik. Vacsizni sem akar talán a kenyér az, amit enne ha lehetne folyamatosan. Lefekvés előtt ivójoghurtot szokott inni. Én a fogára gyanakszom, hogy az jön neki. Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. február 13. hétfő

      A fogzás valóban okozhat ilyen átmeneti étvágytalanságot. Dögönyözd meg és olyankor lehet látni, hogy nincs-e hátul megduzzadva az ínye. Legyél vele türelmes, nem kell semmit erőltetni, semmi baja nem lesz, ha pár napig nem eszik főtt ételt.

  • Csillus

    2012. február 05. vasárnap

    Kedves Ági!

    Az alábbi problémával fordulnék hozzád:
    2 hónapos kisfiammal kb 3 hete problámás az evés. Se a gyerekrovos, se a védőnő tanácsai nem váltak be. A ciciből szopizás kb 5-10 percig tűri (40-50 gr), aztán elkezd vagdalkozni, rángatja fejét, rúgdal a lábával. A tejem könnyen jön még erölködnie sem kellene az evéshez. Pár perces szünet után ha újrapróbálom, akkor sírva ellöki magától a cicit. Kipróbáltuk, hogy egész nap annyit kap amennyit kér de napi 6x 50 gr-okat evett, így nem érte el a napi mennyiség 700 gr-ot, holott már lassan 5 kg-os. A maradékot minden alkalommal lefejem és cumisüvegből adom. A cumis üvegnél is ugyanúgy elutasít az elején, de hamar elfogadja. Nem tudom mit tegyek, hogy a szoptatás mindkettőnk számára jó legyen. Mennyire kötelező betartani a súlyának 1/6-át? Létezhet, hogy a baba jobban hasznosítja a tápanyagokat és nincs szüksége annyi táplálékra? Mindezek ellenére a súlya gyarapodik.
    Segítségedet előre is köszönöm: Csilla

    • Vida Agi

      2012. február 13. hétfő

      Nem kell betartani a súlyának az 1/6-át. 5 kilós súly alatt testsúlykilogrammonként 150 grammot, afelett 120 grammot kell ennie naponta, azaz 5 kilósan 5*120 grammot naponta, tehát 600 grammot. 10 perc után valószínűleg azért nyűgösködik, mert már lassabban jön a tej, mint az elején, ezért nehezebb a szopi, ezt hívják cumizavarnak, mivel mellette cumisüvegből is eszik, ez zavarja össze. Hagyd el a cumisüveget teljesen és néhány napig szoptass annyit és akkor, amikor csak kéri és megoldódik a probléma.

  • Szilvia

    2012. január 30. hétfő

    Szia

    Nekem az volna a problémám hogy 3 hónapos a kislányom és este 10 órától alszik 5 – 5:30-ig színte megszokottan ami nem is baj, csak nem kel fel enni, átalussza az egész éjszakát, ez így megy kb 1,5 hónapja. Nincs is ezzel gond csak az a baj hogy azt vettem észre hogy kezd kevesebb lenni a tejem és nemszeretném hogy elapadjon neki, mit tehetek ez ellen??? Hogy még legalább féléves koráig tudjam szoptatni?

    • Vida Agi

      2012. február 05. vasárnap

      Ha napközben igény szerint eszik és magától átalussza az éjszakát, akkor ne félj, nem lesz kevés a tejed. Nappal egyen, amikor csak kéri, ha kiegyensúlyozott, jóllakott, legalább 5-6 alkalommal pisil vagy kakil naponta és megfelelő a hízása (legalább 400 gramm/hó), akkor nincs miért aggódnod.

  • Szilvi

    2012. január 29. vasárnap

    Szia! Kislányom 3 hónapos, és igazából a kezdetektől problémás az etetése. Csak anyatejet kap. Volt egy nyugodtabb időszak, de most már egy hónapja nagyon szenvedősek az etetések. Az elején zavarja az erős tejleadó reflex, aztán kiköpi-bekapja. Ritka, hogy nyugodtan hosszan szopizna. Így normális mennyiségeket sem eszik, nagyon elhúzódik egy-egy szoptatás. Én próbálom erőltetni, mert a hízás is mindig valahol az alsó határon van, de nem tudom, jó-e ha folyton tukmálom. Idáig mértem, de már nem nagyon lehet, de nem eszi meg az “adagját”, sőt este alig valamit, mégis alszik szinte egész éjjel. (3900gr-mal született, 3620gr-mal jöttünk haza, most 5040gr). A kezdetektől kevésszer kér enni és soha sem volt jó evő, a tejem is nagyon ingadozik. Ha kevés próbálom többször mellre tenni (de a fentiek miatt nehéz, és van egy két éves kislányom is, akivel foglalkozni kéne), ilyenkor nagyjából helyreáll, de mivel soha nem eszi meg, újra lecsökken. Ráadásul már egy hónapja köhécsel, kicsit szörcsög, nyelve tiszta fehér, lepedékes (orvos nem talált semmit). Ezen kívül tegnap óta a széklete is zöld, és többször kakil, éjjel nagyon bedugult az orra, de nappalra csak a szokásos mértékben. Ezen kívül nyálzik, és tömi a kezét a szájába. Okozhatja ezt az egész problémát a fogzás? Vagy hasfájás? A családban több teljes tej/tejcukor érzékenység előfordul. Mutassam meg gasztroenterológusnak? Lehet, hogy ő szimplán ilyen rossz evő, van ilyen, hogy egy kisbaba nem igényli a cicit, nem igazán jelent megnyugvást számára? Mi a tapasztalatod ezen a téren?
    Lenne egy másik, nem idevágó kérdésem is. A kétéves lányom mostanában napi szinten bántani akarja a kicsit. Régen nagyon jó természet volt, de mostanában sokszor csak lézeng, nem lehet lekötni, bántja a tesóját, és persze egyáltalán nem fogad szót. Az etetés mizéria miatt tényleg sokkal kevesebb idő jut rá, és én is türelmetlenebb vagyok. Ezek a tünetek normálisak? Javulni fognak, ha kicsit nagyobb lesz már a húga. Engem nagyon bánt, hogy így viselkedik, és lelkiismeret furdalásom is, mert egyikkel sem tudok normálisan foglalkozni.
    Bocs a hosszú levélért, de hátha valamelyik részlet fontos lehet.
    Válaszodat nagyon várom!
    Üdv, Szilvi

    • Ivett

      2012. február 03. péntek

      SZia!

      Kisfiam most lesz 4 hónapos. 6,5 kg körüli. Pár hete elkezdett szopi közben pár perc után nézegelődni, játszani. Azt mondta a dnő, hogy nem éhes. Én meg persze, háát dehogyisnem. Tukmáltam neki a cicit, sír sokat, de aztán evett. Egészen addig míg megmakacsolta magát és szopi sztrájk lett a vége. 🙁 Szerencsére azóta már helyre rázódtunk, visszatért cicire. Van hogy 20-25 percet eszik. Ennyit szokott általában. De van hogy csak 5 vagy 10 percet. Megkínálom még többször is de ha nem kér nem erőltetem. Persze mindent bevesz a szájába, dörzsöli az ínyét, talán fogzik, és ezért étvágytalanabb is, vagy érzékeny a fogínye. Vagy csak éppen most ilyen kedve van. Szerintem ne erőltesd a cicire, ha mellette vidám baba. Ne járj úgy mint én. /sztrájk/
      Minden jót! 🙂

    • Vida Agi

      2012. február 05. vasárnap

      Szerintem mutasd meg orvosnak, mert a megfázás miatt is lehet rossz az étvágya, de vashiány is okozhat étvágytalanságot, jobb ha látja orvos.

  • Alexa

    2012. január 13. péntek

    Szia Kedves Ági!
    Van egy kis gondom a 11 honapós lányommal.A gond a kővetkező nagyon kevés tápszert iszik naponta, van hogy egész nap 3x kap tápszert és őszesen 200ml az egész.A főzelékből délbe és este kap 180-200ml között eszik kap gyümölcsöt is abból is jól eszik de a tápszer nem megy.Tudom hogy napi 500ml-nek kell lenni de az én lányom nem iszik meg csak nagy nehezen 200ml.Most jön az első foga az is gond lehet a súlya decemberbe 8000g volt és most januárba voltunk méretni és 8150g lett.A millupa 3 natur tápszert kapja az a kérdésem hogy cseréljek tápszert vagy mit csináljak hogy kicsivel többet igyon .
    Ja a másik gond az még hogy nagyon kevés vizet iszik hiába próbálom itatni a gyümölcs levet meg nem szereti.Nagyon elkeseredtem a gyerek orvos nem mond semmit a védőnő meg annyira elfoglalt hogy nem tudok vele két mondatot váltani.
    Kérlek segíts hogy mit csináljak hogy a kicsi jól legyen.Nagyon vidám baba sokat mozog ,játszik.Csak az evéssel vannak gondok elő fordult hogy jó ízűen meg ette a főzeléket este 140ml és kihányta, később ugyan azt az ételt 60ml minden gond nélkül meg ette és nem volt semmi baja.Ezt se nagyon értem nála.
    Előre is köszönöm a tanácsodat!
    Üdv Alexa

    • Vida Agi

      2012. január 22. vasárnap

      Nem gond, ha nem iszik több tápszert, ha mellette eszik minden mást rendesen és kap tejtermékeket is minden nap.

      Nem kell folyton itatni, kapjon minden evés után és két evés között félidőben, hidd el, ha szomjas lesz, majd kérni fogja.

  • Vilcsike

    2012. január 10. kedd

    Sziasztok!
    8 hetes kismama vagyok, de nagyon aggódom, ugyanis fáj a hasam!Ez mitől lehet?Ugye nem lesz semmi baja a kisbabámnak?

    • Vida Agi

      2012. január 16. hétfő

      Ha csak enyhe, bizonytalan fájdalomról van szó, ami ritkán jelentkezik, akkor nem kell foglalkoznod vele. De ha folyamatosan erősen fáj, fordulj orvoshoz.

  • oxigen

    2012. január 08. vasárnap

    Én a “ha éhes, majd eszik” híve vagyok. Eddig jól bevált. 😀
    Nem szoktam erőltetni vagy utána rohangálni, se többféle kaját elé tolni, hogy hát ha az egyiket nem, akkor majd talán a másikat. És általában mindent megeszik magától, óvónénik is nagyon szeretik érte, pedig még csak másfél éves múlt a drágám.
    Most épp inkább ledobálós korszaka van, de szerintem nincs rendben a hasa (karácsonyi süti plusz nagymama egy veszélyes kombó) meg lehet új fogacska is jön… De én nem aggódom, éhen nem hal, az tuti 🙂

  • Timi

    2012. január 08. vasárnap

    A lányom is sokszor nem bírja végigülni az evést. Az első éhségét elveri, aztán már csak pörög-forog a székben, játszani akar, elvenni a kanalamat (neki is van sajátja). Ettől függetlenül a havi 300 grammot összeszedi, még úgy is, hogy nagyon sokat mozog mellette. 🙂