Szuperanyuk

Csúnya irományt olvastam valamelyik nap. Az illető a gyermeknevelési szakkönyveket és tanfolyamokat kritizálta, mert szerinte “ez egy ilyen szuperanya képző, aminek semmi értelme, mert mindenre úgyis rá lehet jönni magunktól, nem kell a gyerekneveléshez se könyv, se tanfolyam”. Ilyenkor persze jönnek az érvek, hogy anno a parasztasszonyoknak se kellett tanfolyamot végezni a gyerekneveléshez. Van azonban egy hangyányi különbség a 100 évvel ezelőtti és a mai világ között.

SzuperanyukDédszüleink korában még nagycsaládok éltek együtt, ha baba született, akkor a tapasztalt nagyszülők, testvérek, nagynénik tudtak segíteni a baba körül, megtanították a kismamát mindenre és a babával kapcsolatos gondok se kaptak akkora hangsúlyt, mint manapság. A palócasszonyok például (ezt egy néprajzi könyvben olvastam még régen) egymás babáit szoptatták, ha kellett és nem törték azon a fejüket, hogy elég tejük van-e vagy sem.
Egy másik néprajzos pedig azt mesélte, hogy a hozzátáplálás régen falun úgy ment, hogy a baba kezdettől ugyanazt kapta, mint a család többi tagja, csak éppen kivették belőle azokat a falatokat, amik neki valók voltak, többnyire gabonakását kaptak a babák hozzátáplálás gyanánt, meg persze sokáig szopiztak, mert az egyszerűbb volt.

Ma viszont nem igazán vannak kéznél a nagymamák, vagy ha igen, akkor is ők teljesen másként, máshogyan nevelték a saját gyerekeiket, sok kérdésben nem tudnak tanácsot adni, segíteni. 20-30 évvel ezelőtt, amikor még ők szerezték a tapasztalataikat, egészen más szempontok szerint nevelték a kicsiket, általános volt a negligálás (sírni hagyás) és az időre etetés, ami azért volt fontos, hogy a babát mielőbb bölcsibe lehessen adni. És még ha van is kitől tanácsot kérni, az nem ugyanaz, mint amikor a babát nagycsalád veszi körül és van, aki főzzön, mindig van, aki nyugtassa, szórakoztassa a kicsit, amíg anyának más dolga van.

Ez most egy más világ, ahol az anyukák jobban magukra vannak hagyva, ráadásul a megszokott környezetükből kiszakadnak, és emiatt sokkal erőteljesebben éreztetik magukat a problémák is. Emellett ma már tudjuk, hogy az egészséges felnőttkori önképnek, önbizalomnak milyen fontos része a csecsemőkori bánásmód, környezet, tapasztalatok.

Nem arról van szó, hogy tökéletes anyák akarunk lenni, és ezért kutatjuk az újabb és újabb információkat, keressük a válaszokat kérdéseinkre és igyekszünk megoldást találni a problémákra, hanem azért, mert szeretnénk megoldani a gondokat és szeretnénk, ha a kicsinek jobb lenne. Szeretnénk megérteni őt, és mindazt, amit csinál. Ez olyan rossz dolog talán?

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

29 Comments

  • NÉva

    2009. január 05. hétfő

    Sziasztok!
    A legtöbb előttem szólóval egyetértek, szerintem is szükség van szakkönyvekre, cikkekre, stb., hogy tájékozódhassunk és levonjuk belőlük összességében azokat a következtetéseket, amiket a saját gyerekünk egyéniségére alkalmazni tudunk. Az, hogy régen nem volt, az nem ok arra, hogy most se legyen, hiszen régen, hogy banális példát mondjak, nem volt fürdőszoba, vagy villanytűzhely, persze, meg lehetett lenni nélkülük, de nyilván könnyebb velük együtt. Miért ne informálódhatnánk, ha lehet? Szerintem ezzel csak bővül a látókörünk. (A zavaró csak az, hogy sokszor találunk “minőségi forrásból származó” és mégis egymásnak sarkalatosan ellentmondó véleményeket… pl hagyd sírni mert elkényezteted másképp versus ne hagyd mert elveszti a benned való bizalmát… de én személy szerint elolvasok több véleményt, és saját belátásom szerint döntök.) Engem is kiborít azoknak az anyukáknak az “okoskodása”, akik azt hiszik, hogy ha valami az ő gyereküknél bevált, az szentírás, vagy úgy adnak tanácsot (kéretlenül…) hogy fogalmuk sincs arról, mi a pontos helyzet a gyerekkel – pl minek viszem annyit az orvoshoz, nincs neki semmi baja, mikor a gyerek nem eszik, lázas, és sír…
    Összességében szerintem még mindíg jobb szakkönyvekből informálódni, mint arra bízni magunkat, hogy “régen is tehéntejet kapott a baba, ha már nem volt tej, mégis megnőtt”… változik a világ, az orvostudomány is fejlődik, haldni kell a korral. Ez még nem jelenti azt, hogy szuperanyuk akarunk lenni, de ki ne akarná a legjobb tudása szerint nevelni a gyermekét? És ezt a tudást valahonnan mégis szerezni kell, szerintem az ösztön kell, de önmagában kevés…
    Éva

  • K_Gestenye

    2008. december 18. csütörtök

    Sziasztok! Én is csatlakozni tudok az előttem szólokhoz. Én is olvastam pár szakkönyvet, de én is hozzátok hasonlóan inkább azért, hogy megértsem kisfiam. Azt, hogy mi zajlik benne a változásokkor, nekünk inkább a szeparációs szorongással + alvás próblémáink voltak kb. 3 hónapos kóráig. És nekünk is egy ilyen tanácsadó könyv segítségével sikerült nyugalmat teremtenünk az életében-életünkben. És nekem sem célom, hogy szuper anyu legyek. Talán egy kicsit jobb…, nem is, hogy jobb inkább ésszerübben szeretném kezelni a külömbőző állomások okozta gondokat, mint a régi generáció. Gondolom ezt a generációk közti különbséget ti is ismeritek.

  • Betti

    2008. december 18. csütörtök

    Kedves Csilla!

    Akkor egy véleményen vagyunk. 🙂 Teljesen igazad van, minden a babán múlik, hogy Ő milyen személyiség. Őt kell megismernünk és ennek megfelelően felhasználni a szakirodalomban olvasottakat, amiket ahogy Te is mondod nem szabad mindig készpénznek venni. Ismerek olyan anyukát, aki 100 %-ban a könyvekben olvasottakból gondozza 4 hónapos babáját, na mondanom semm kell, az a baba éhezik, szomjazik, stb… Igenis híve vagyok annak, hogy egy babát akkor kell megetetni ha éhes nem pedig akkor amikor az orvosok mondják. Én sem kívánom mindig az ebédet délben 🙂 a baba gyomra sem svájci óra. Szóval ösztön, könyv, szaklap a gyermekünkre szabva. És abból nem lehet baj.
    A Babádnak pedig nagyon jó egészséget és kívánom, hogy ne betegeskedjen annyit.
    Kellemes, békés Ünnepeket kívánok!
    Betti

  • Kertiné Vágó Karola

    2008. december 18. csütörtök

    Kedves Ági!

    Én azért olvasok el mindent a baba nevelésről, mert szeretném megérteni és segíteni a kisfiamat mindenben amiben szüksége van rá, úgy hogy közben ne telepedjek Rá és hagyjam hogy felfedezze a nagyvilágot maga körül! Sokat segítettek a könyvek az elején a szoptatásban is, mert akik a környezetemben vannak nem szoptattak és ha tudnád milyen kifogásokat találtak ki, miért nem volt tejük! Az ilyen emberektől aztán nem is kértem tanácsot semmiben!Pont ezek az emberek nem is értették meg, hogy Én a gyermekemet TÁPLÁLNI akarom nem csak ETETNI, miért nem adok 1 éves koráig a babámnak tehén tejet, glutént-, tojást tartalmazó ételt, stb. Végig kelett harcolnom velük ezt az egy évet és azt hiszem boldogabban telt volna ez az időszak nélkülük! A barátnőm azt mondta, hogy aki reformokat akar bevezetni az ne csodálkozzon az értetlenkedőkön sem! Megtanultam nem figyelni a megjegyzésekre és azért is azt csinálni ami Nekünk jó!Az emberek nem értik, hogy ami más az nem rossz, csak más és Én már nem vitatkozom velük!Csak az számít amikor haza jön a férjem és hárman bírkózunk, fogócskázunk, táncolunk, nevetünk! Azt tanácsolom Ági, hogy ne háborodj fel azon a levélírón, inkább ne törődj vele, nem érdemes!

  • Tóth Ildikó

    2008. december 18. csütörtök

    Kriszta 37 szívemből szóltál így tökéletes a világ hogy tökéletlen!!!!!!ettől szép és változatos!

  • Tóth Ildikó

    2008. december 18. csütörtök

    Sziasztok! csajok anyukák, leendő anyukák….szerintem ezen teljesen felesleges vitázni én személyszerint mindkét oldalon állást foglalok, éppen ezért befogadok minden információt, tanácsot fontoskodót és hasznosat,tv-t, intrenetet, rádiót saját megérzést és tapasztalatot sőt még a “szomszéd Pirike néni” hogyan csináltuk száz évvel ezelött” című magán előadásokat is…..majd szelektálok van mikor jót nevetek van mikor csak annyit mondok igen igen ezt én is tudom, vagy hogy köszi nagyon sokat segítettél…
    a lényeg az hogy kiszűröm azt ami a LEGJOBB az ÉN kisfiamnak ugyanis “Pirike néni kisfiának igenis bejött a totál cukros tea hasfájásra az én kisfiam viszont nem komálja!!!….szóval meglátásom szerint mindenki akkor tudja a legjobbat nyújtani kibabájának ha odafigyel rá, FIGYELI, MEGISMERI,INFORMÁCIÓT BEFOGAD akármilyen is……. és az összegyűjtött ismeretek tudatában MAXIMÁLIS SZERETETTEL ÉS AZ ANYAI-ÖSZTÖNNEL (kinek milyen erős-de hogy van azt nem vitatom..) cselekszik akkor baj nem lehet! én mindenkinek azt tanácsolnám és ez a legfontosabb hogy mindig maradjon HIGGADT és TÜRELMES mert tiszta fejjel minden könnyebb….

  • csilla

    2008. december 17. szerda

    Kedves Betti!
    Semmi harag :-), én is tiszteletben tartom a más véleményét. Én csak azt fogalmaztam meg, hogy szerintem nincs “csak ösztönből” gyereknevelés, van persze, aki nem járatja a Kismamát és nem veszi meg a gyereknevelési könyveket, nem netezik, de attól még megtalálják a gyereknevelési információk, csak más úton-módon és mégha más mennyiségben is.
    A betegeskedő kisfiamat nem akarom “takaró”-nak használni semmiképpen, de az tény, hogy egészen másképpen vélekedem a babázásról, mint azok ismerőseim, akik nem mentek keresztül azokon, amiken mi. Szóval nekem a nagy tanulság az volt, amióta gyerekem van, hogy a dolgok 99%-ban a gyereken múlnak, az ő temperamentumán, kommunikációs jelzésein (nem minden baba kommunikálja egyértelműen, hogy mire van igénye), szóval én sok mítoszt és szépítést nem hiszek el a gyereknevelés témában. Nagyon sok szakirodalmat elolvastam, próbáltam a Suttogó ajánlotta megfigyelést, mindent, és nagyon sok minden nem jött be (nem a Suttogóból, hanem rengeteg munkából). És persze próbáltam “ösztönösen” is csinálni a dolgokat és az sem mindig működött. Egy példa: a 39 fokos láz az első alkalommal kórházzal végződött (súlyos fertőzés volt mögötte), a második alkalommal a 3 napos láz, amivel túl sok mindent nem lehet csinálni (a lázcsillapításon kívül). Az ún. anyai ösztönöm mindkét esetben azt mondta, hogy nagy gáz van, pedig az utóbbi esetben nem volt. Tehát három dolog lehetséges: van nem mindenkinél működik az anyai ösztön, mint valami iránytű, vagy nem minden gyereknél, van ez az anyai ösztön dolog ez is inkább szép mítosz, és hívjuk inkább természetes aggódásnak, aminek aztán vagy van oka, vagy nincs.
    Nektek is minden szépet és jót, különösen karácsonyra!

  • Veronika

    2008. december 17. szerda

    Azt gondolom, Magyarorszagon majdnem mindenki Szuperanyuka a nyugat-europai atlaghoz kepest. En Angliaban lettem terhes, de itthon szultem, mert ugy gondoltam itt sokkal jobban odafigyelnek a babakra es mamakra is. Kint mar 3-6 honapos korukban beadjak a babakat bolcsibe, ahol mindenfele gyerekkel vannak egyutt es a neveloknek nincs is kepesitesuk. Sot sok anyukanak inyekciot adnak, hogy apadjon el a teje, hogy ne kelljen szoptatni. Az anyukaknak egeszen mas a hozzaallasa, nem olvasnak annyit mert nincs idejuk ra, csak cselekszenek ahogy jon.
    Itthon viszont azt latom, hogy kicsit a masik veglet ervenyesul. Ha cumit, cumisuveget esetleg tapszert kap egy baba az elso 6 honapban az bun. Vagy ha bolcsibe megy akar egy ev utan az szinten megvetendo, holott nekem muszaly lesz beadni kulonben nem elunk meg…
    Tehat szerintem ebben is mint mindenben az arany kozeput a jo. En majdnem minden cikket elolvasok ezen a blogon, es sok tippet hasznositottam is, koszonet erte.De az is elofordul, hogy egy-egy dologban teljesen eltero a velemenyem es inkabb a 100 evvel ezelotti modszert valasztanam. Szoval mindent elolvasok es kivalasztom ami nekunk bevalik. Jo hogy van erre lehetoseg!
    Igaz mas vilagot elunk, de azert vicces amikor azt gondoljuk 20-30 eve nem torodtek annyit a babakkal, hagytak sirni stb, hisz 20-30 evvel ezelott mi voltunk azok a babak, es egyaltalan nem lett belole semmi gond mire felnottunk. Sot manapsag hajlamosakvagyunk elkenyesztetni a csoppsegeket akik aztan konnyen a fejunkre nonek.
    Azt hiszem pont Agi irta, hogy a gyerekek felnonek nelkulunk is, nekunk csak az a dolgunk, hogy megovjuk oket a veszelyektol es terelgessuk az altalunk helyesnek velt iranyba.
    (Bocsanat, de nincs ekezet a billentyuzetemen)

  • kispapa

    2008. december 17. szerda

    Sziasztok Kismamák!
    Én egy hónapos kisbabával maradtam itthon, mert az élet így hozta. Én nem fordultam sem édesanyámhoz, sem a könyvekhez, sem a nethez. Azt figyeltem meg, természetesen magamon, hogy amilyen az én hozzáálláasom a problémákhoz, olyan a gyereké is. Tehát a problémát én generálom a gyerekben, ha van ilyen. Pl. a terhesség idején a párommal nyugodtan végig aludtuk az éjszakát, a 7. hónapig kocogtunk, kerültük a stresszes helyzeteket. A manócska az első naptól végig aludta az éjszakákat. Amikor ideges voltam, Ő is nyűgösködött. Tehát ebből csa azt akarom kihozni, hogy előbb nekem kellett változnom és a pici is úgy változott. Nem a gyereket kell tanulni és tanulmányozni, hanem magunkat.
    Uff!!

  • Helga

    2008. december 17. szerda

    Szerintem az a normális,ha mindenki szuperanyuka akar lenni és szuperbébit szeretne nevelni,de a saját elképzelései alapján.Legalábbis Nekem ez a célom.Az ösztön valóban mükődik,de szerintem az kevés.Nagyon sokat lehet tanulni a gyermeknevelési könyvekből,de nem feltétlen alkalmazom Én sem minden szavát,nyilván csak azt,amivel egyetértek.A kislányom például jóval a kortársai fölött teljesít és ezt nem az ösztöneimnek köszönhetem.

  • Betti

    2008. december 16. kedd

    Kedves Csilla!

    A véleményemet leírtam egy fórumon nem a mellemet vertem, attól mert másként vélekedek. A hozzászólásomban pont azt fejtettem ki, hogy mindenki tegyen belátása szerint és olvasson szaklapokat, járjon tanfolyamra ha úgy látja neki ez hasznos, hiszen így lesz boldog és kiegyensúlyozott a babájával. Pont azt szerettem volna leírni, hogy senki ne szóljon szerintem bele abba, hogy ki hogyan és honnan neveli, gondoza élete legszebb Kincsét/eit. Legyen az szaklap, tanfolyam vagy ösztön. Mindenki magára hallgasson és döntsön. Természetesen a betegeskedő babák máskérdés, nem is erről beszéltem. Ha az ember gyermeke betegeskedik a világ összes könyvét elolvassa, ha ettől tud segíteni a csemetén.
    Elnézést ha félreérthető voltam, csak fontosnak tartottam tisztázni, hogy tulajdonképpen én is veled értek egyet, csak biztos másként jött le.
    További minden jót Nektek!
    Betti

  • Pajala

    2008. december 16. kedd

    Konkrét problémáknál sokat segíthet a net, egyébként pedig minden iromány (könyv, újságcikk & Co) jó ötleteket (is) adhat a gyereknevelésben, amit aztán az ösztöneinkre hallgatva a saját gyerekünkhöz igazíthatunk. Akinek több (unoka)öccse, (unoka)húga van, nyilván kevesebb szakirodalmat olvas, de pl. akinek a sajátja az első baba a kezében, az bizonytalanabb, nem beszélve azokról, akik veszélyeztetett terhesség miatt több hónapos ágyban fekvésre vannak kárhoztatva, és olvasással szórakoztatják magukat. Szóval alapvetően nem baj, ha valaki jó anya akar lenni, ha az emberkísérleteket mellőzi.

  • GYUJTO LILLA

    2008. december 16. kedd

    En ugy gondolom, hogy mindenki sajat maga dontse el mit akar a gyerekenek. Igy van mas vilgba elunk, nincs segitsegunk, minden valtozik naprol napra, meg sajat magunk is. Szerintem az nem rosz, ha tobbet olvasunk es tobbet szeretnenk megtudni a gyereknevelesrol. En inen tanultam meg a babamaszast es a babafurdetest is es mondthatom bevalt. A mai napig is ugy csinalom. Regen a gyerekek teljesen magukra voltak hagyva vagy a nagyszulokre, mert az anyukanak vissza kellett menie dolgozni. Mi hamar itthon tudunk ulni veluk, akkor miert ne foglalakozzunk veluk tobbet es miert nem ugy ahogya konyvek irjak? Azt nem azt jelenti, hogy oroke azt kell csinalni, halgassunk az osztoneikre is. De neha olyan jo egy kis segitseg!!! Elore is koszonom.

  • Vida Agi

    2008. december 16. kedd

    Melinda, ebben teljesen igazad van. Példának mindig felhozom a párom unokaöccseit, akik falun nőttek fel, állandóan kint voltak, a koszt ették a földről és mégis allergiás-beteges mindegyik. Egyáltalán nem azon múlik az egészség, mennyi koszt eszik meg a gyerek, de fordítva is igaz a dolog, hogy nem szabad túlzásba vinni a bebugyolálást meg a sterilizálást.

  • Mária

    2008. december 16. kedd

    Én nem szuperanyuka akarok leni, de ilyen modon sok segitséghez tudok jutni! Igy van egy kis eséjem hogy időbe rájövök a kérdéseimre! Vagy feltudnak világositani. Pl: a mutkor ugy jártam hogy manonak begyulat a kisnemi szerve, és igen én utána kérdeztem meg olvastam hogy mitöl fordult ez elö? és megnyugotam mikor azt hallotam meg olvastam hogy valoszinü meg uthete vagy a kerékpár ulés rögzitöje nyomta meg. igy tudtam mit tegyek hogy mégegyszer ne fordujon elö! ugy hogy szerintem az iletö Nics ezekel a lehetöségekel tisztába azért nyilatkozik igy!

  • Réka

    2008. december 16. kedd

    Én azt nem értem, hogy az emberek miért nem tudják tiszteletben tartani egymás véleményét. Ha valaki úgy érzi szüksége van segítségre, akkor jó hogy van lehetősége arra, hogy igénybe vegye és aki úgy érzi nem, az pedig nem.
    A világ is más, a gyerekek is mások, mint 100 évvel ezelőtt. Fontos az ösztön (talán a legfontosabb), de vannak olyan szituációk, amikor annyira nem tudunk helyezetekkel mit kezdeni, hogy szükségünk van segítségre (már akinek), abban az esetben pedig nagyon jó dolog, hogy van mire támaszkodni. Soha senki tanácsát nem kell teljesen elfogadni, hiszen minden könyvet, tanfolyamot vagy személyes tanácsod egy másik ember a saját értékei alapján ad, de megfogadni vagy a saját egyéni szituációnkra formálni miért ne lehetne.
    Van amit én is ösztönből teszek, de számos dolog van, ami után olvastam és nagyon-nagyon hasznosnak bizonyultak, mert így még többet adhattam a kisfiam és a saját magunk családi élete és nyugalma számára. Akinek pedig nincs szüksége segítségre egyszerűen ne vegye igénybe, de ha lehet ne ítélje el azokat akik így teszenk.

  • Éva

    2008. december 16. kedd

    Aki tájékozódik a “baba szakirodalomban” az szerintem sem “szuperanya” akar lenni. Egyszerűen fontosnak tartja, hogy az az apró kis emberke akit ő nevel a lehető legjobban érezze magát ebben a világban. Ehhez pedig szükség lehet mások tapasztalatára, tanácsaira, ötleteire. Persze ez akkor működik jól ha mindenki a saját gyermeke igényeihez igazítottan hasznosítja ezeket az infókat. Én is sokszor voltam tanácstalan az első gyermekemmel kapcsolatban és bizony a másodiknál is előfordul, mert ahány gyerek annyi féle. 20-30 évvel ezelőtt nem igazán figyeltek a gyermekek igényeire, “csak úgy” felnőttek a szülők mellett. A szülők tették a dolgukat, dolgoztak, ellátták a háztartást de nem gondoltak arra, hogy a gyerekeknek is vannak saját érzéseik, igényeik. Nem volt ennyire értékes a gyermek, mint a mai világban. Például: a magzatról is csak néhány éve gondolják (tudják), hogy már az anyaméhen belül is érzékeli a külvilági zajokat, érzi édesanyja hangulatát. Szerintem egyáltalán nem baj, ha megpróbáljuk megérteni, megismerni a gyermekek lelkivilágát-ebben segíthet a szakirodalom-, mert csak így válhatnak igazán boldog, hasznos tagjaivá a felnőtt társadalomnak.

  • csilla

    2008. december 16. kedd

    Amúgy az előzőek nemcsak a betegségekre vonatkoztak. Kíváncsi vagyok, a Szupertermészetes Ösztönanyuk mit csinálnának az én kisfiammal, aki — millió baja mellett (és nem, nem volt itthon patikatisztaság, nem azért volt beteg folyton, ilyen immunrendszert örökölt pl. tőlem) — nem aludt, nem evett, nem játszott el magában, mozgásfejlődése a szülés körüli események miatt megkésett, nem köti le csak egy ember, igazi többemberes baba.
    Szóval túlélőtanfolyamtól szívbajt kapni… de az én egyik kedves barátnőm is ilyen. Őszintén kíváncsi leszek rá, hogyha majd a második, harmadik gyermeke nem olyan mintababa lesz, mint az első, megismétli-e magabiztosan azokat a kijelentéseit, amiket korábban tett. Úgyhogy minden a gyerektől függ, és akinél rendben vannak a dolgok, nagyon örüljön neki, és ne nézzen úgy más anyukákra, mintha a Marsról jöttek volna. (Tény, hogy a többet küszködő mamiknak meglesz az az előnyük, hogy a következő gyereknél már vajmi kevés dolgon fognak meglepődni.)

  • csilla

    2008. december 16. kedd

    Én őszintén szólva ki nem állhatom, amikor valaki a mellét veri azért, mert neki minden “ösztönből” ment (de azért a kismamás fórumokat olvassa), de hát a gyereke is egy nem betegeskedő kis vasgyúró. Az ilyen anyukák, bármily műveltek is legyenek, szinte elképzelni sem tudják, milyen az, amikor a gyerek folyamatosan beteg (sokszor párhuzamosan is több baja van) születése óta.
    Az pedig nem igaz, hogy valaki semmit nem olvas el, mert legalább általános szinten tájékozódik, vagy kifaggatja a védőnőt, gyerekorvost. Szerintem nagyon sok mindent nem lehet ösztönösen csinálni. Ha én ezt tettem volna, akkor nem olvasok utána alaposan a szoptatásnak, és akkor nem szoptatok a felmerült problémák miatt.
    Szóval egészséges típusú babával könnyű “természetesnek” lenni.
    Ágival értek egyet teljesen, a mai világ nagyon más. Nálunk 3 generáció él együtt, anyám kettőnket nevelt fel, de teljesen mást gondolunk a baba körüli dolgokról. De sem az etetés (tápszeres voltam, hamar hozzátáplált, feles tej stb.), sem egyéb dolgokban nem tudtam nagyon tanácsot kapni tőle, pedig gondos és jó anyaként látott el minket.
    A kedvencem amúgy nekem is a “kis kosz nem fog a gyereknek megártani” tézis. Ezt azok mondják, akiknek a gyerekeik alig voltak betegek. És mondják olyanoknak is, akiknek a gyerekét ha meglebbenti a szél, két hétig torokgyulladással küszködik. Ezek nagy okosságok valóban.
    Nekem is adtak tanácsot kéretlenül millióan, postán az Okos Anyuka, hogy szerinte vegyem le a gyerekről a ruhát, mert ki fog melegedni, és még vagy félezer ilyesféle eset. Nekem soha eszembe nem jutna más anyának megmondani, mit hogyan tegyen a gyerekével.

  • bbernabi

    2008. december 16. kedd

    Mielőtt megszültem volna a kisfiamat, egy gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam, és főként bántalmazott családokkal (gyerekekkel) foglalkoztam. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy sok szülő nem tenné meg gyermekével azt, amit megtesz, ha tudná, hogy mit okoz a későbbiekben a viselkedése. Többször felmerült bennem, hogy kellene tanfolyamokat csinálni, hiszen, ahogy elnézem, nagyon sok szülő az alapvető dolgokkal nincs tisztában!!! Én a főiskolán nagyon sok pszichológiát, fejlődéslélektant tanultam, aminek most, a gyermeknevelés során időnként jó hasznát veszem, …de sok jó könyvet lehet kapni mostanában, amelyek direkt a szülőkhöz íródtak, és arról szólnak, hogyan neveljünk lelkileg, testileg, szellemileg egészséges gyerekeket. Persze sok az olyan könyv is ebben a témában, ami haszontalan, vagy esetleg káros… De az Interneten is rengeteg jó cikket lehet olvasni, ami segítségünkre lehet… A szülő olvasson, én azt mondom, és építse be az általa is jónak tartott viselkedésmintákat a mindennapjaiba. Nagyobb problémák esetén pedig időben kérjen szakszerű segítséget…

  • Kanga

    2008. december 16. kedd

    Anyukaként és néprajzosként messzemenően egyetértek abban, hogy a jelenkori és a mai világ között óriási a különbség. Ma már nincs mindenki által elfogadott, egységes érték- és normarendszer, és nem él együtt 2-3 generáció, amely segítené a babákat és az anyukákat egyaránt. Mai világunk “folklórja” a kézikönyvek és az internetes fórumok, amelyek fogódzót adnak az anyáknak. Ezzel szerintem nincs is semmi gond. Nekem például nagyon bevált a Suttogó, de persze nem szó szerint, hanem a saját gyermekemhez igazítva, és az amerikai sallangoktól mentesen. Az alapkérdésekben és az alapproblémák megoldásában igenis fogódzót nyújtott. Az útmutatáshoz, eligazodáshoz azonban szerintem elég néhány alapkönyv, esetleg mások tapasztalata, véleménye. A “fizess X forintot a tanfolyamért/cikkért/stb., és a gyereked rögtön megtanul aludni” típusú szlogenek viszont szerintem inkább károsak, mert sokszor csak illúziókat kergetnek és nagyrészt a babagondozás üzletiesedését erősítik.

  • Bruno Mom

    2008. december 16. kedd

    istenem, de gáz, most olvasom…túlélőtanfolyam??
    kisfiam 2 hós kora óta alszik, mindig mindent megevett, tökjól elvan egyedül (mert nem ültem ott vele állandóan, nem ezt szokta meg)…ááá, nem értem, de nem akarok tapintatlan lenni, biztos vannak, akiknek ilyen problémáik vannak a babájukkal, nekik biztos hasznos lesz.

  • Bruno Mom

    2008. december 16. kedd

    Bár van 1-2 ilyen könyvünk itthon, én sem olvasok ilyeneket. Terhességnél odáig jutottam, hogy a héten mi történik, aztán már el is felejtettem (könnyű, sima terhességem és gyors szülésem volt…).

    Józan paraszti ésszel+anyai ösztönből cselekszem, ill,. az első időkben mindenben segített a férjem, aki nem az a “ez a nők dolga” avagy pelenkát is csak újságban látott apuka-típus. Kisfiam 2 hós kora óta átalussza az éjszakát, soha nem volt még beteg, holott volt, hogy körülötte mindenki az volt (genetika…). 1 éves koráig kapott anyatejet, de ha meghallják, hogy nem szoptattam, mert fájt, akkor a kutyát nem érdekli, hogy hősként fejtem naponta többször 10 hónapig…tehát nem vagyok “szuperanya”. De a lelkiismeretem tiszta. Akkor is, amikor ha ötödjére szólok neki, hogy valamit ne csináljon, mert veszélyes, és nem hallgat rám, hát rácsapok a kezére, hogy ne nőjön a fejemre. A gyerek nem hülye, azért mert 80 centi, érti a dolgokat. És ha tudom, hát hétvégére leadom anyunak, ahol nagyokat alszik, játszanak, mesekönyveznek, nagyon jól elvan a nagyival, mi meg pihenünk egyet. Persze vannak, akik ezen is kiakadnak…holott a gyerek igenis igényli, hogy ne 0-24-ben anyukával legyen, a nagyi, hogy unokázhasson, a szülők, hogy kipihenten várják vissza babájukat. Higiénia pedig természetesen van (bár nem 100%-os, de az nem is jó). A bölcsi, ovi pedig sajna erről szól, akármit is teszünk. Ez innentől kezdve megint csak genetika…

    Vidám, kiegyensúlyozott, mosolygós, barátságos baba, idegenek szeretik lefotózni…
    Biztos csak szerencsém van…vagy csak nem regálom túl a dolgokat.
    Nem kell tökéletes szülőnek lenni, csak elég jónak. Az a jó szülő, aki folyamatosan megkérdőjelezi önmagát. Én tudom, megkérdőjelezem…

  • Kriszta

    2008. december 16. kedd

    Sziasztok!

    Vannak emberek, akik állandóan beleokoskodnak más gyerekének a nevelésébe! Az a véleményem, hogy mindenki maga döntse el, hogy mi az, ami a saját gyerekének jó! Engem általában leszólnak, mert minden érdekel, ami a gyermeknevelésről szól! Én úgy vagyok vele, hogy elolvasom és eldöntöm, hogy szeretném-e hasznosítani vagy sem! Szerintem nem árt, ha minél tájékozottabbak vagyunk! Főleg, hogy az interneten már elég széles információbázis áll a rendelkezésünkre! Én inkább az ingyenesen elérhető tartalmakat keresem!
    Nagyon hasznosnak találom ezt a honlapot! Köszönöm a sok jó cikket!
    További jó böngészést!

  • krisztina37

    2008. december 16. kedd

    Nem vagyunk tökéletes felnőttek és a gyermekeink sem azok.Soha nem leszünk “szuperanyuk”,még a tanfolyamok,könyvek után sem,fogunk elkövetni hibákat,de ez nem baj szerintem.A második gyerekkel már általában ügyesebbek vagyunk,jobban szervezünk.Nagyon unalmas lenne a világ,ha mindenki tökéletes lenne!

  • Betti

    2008. december 16. kedd

    Sziasztok!

    Szeretnék hozzászólni e témához. Aktuális a dolog, mert a kisbabám a napokban volt 6 hónapos. Nekem az a véleményem valóban nem kell tanfolyam, szakiromány a gyermekneveléshez és babagondozáshoz. Én is egyedül voltam szinte az első perctől a férjemmel a babával. A szüleink dolgoznak teljesen más világot élünk mint anno velünk volt. De minden baba teljesen más ezt tapasztalatból tudom, az elején elolvastam sok-sok cikket, hogy mi vár rám, mit kellenne már tudnia a babámnak. De Fannika egy egészségesen fejlődő kisbaba, és az átlagtól eltérően gyarapszik, mozgásfejlődése is minden babának más, az egyiknek megy a hasa ha jön a foga, a másiknak nem. Az én babámat a répa megfogja, míg a másik babának helyreteszi a székletét. Mindenkinek szerintem meg kell ismernie a babáját és saját magához képest viszonyítani a mozgásfejlődést a gyarapodását stb… Én is elszoktam olvasni azért fórumokat illetve ide jövök isteni finom receptekért 🙂 amit ezúton is köszönünk nektek. De szerintem határt kell szabni a tudományos csecsemőgondozásnak illetve gyermeknevelésnek. Valóban mások vagyunk, mint dédanyáink voltak, de az ösztönök és hormonok azért még működnek minden édesanyában. De ettől függetlenül ha valaki úgy érzi jól és boldognak magát, hogy tanfolyamra jár és könyvből babázik akkor ő tegye azt, hiszen a babának a boldog kiegyensúlyozott anyánál nincs értékesebb kincs.
    Mindenkinek jó babázást és anyaságot valamint szép napot kívánok!

    Betti

  • Eszti

    2008. december 16. kedd

    Irigylem azokat az anyukákat akik segítség nélkül mindent meg tudnak oldani. Sajnos én biztos nem leszek ilyen szuper anyuka, mivel a nagyszülők messze laknak a férjem meg dolgozik. Úgyhogy ha megszületik a baba, teljesen egyedül leszek, és biztos fogok tanácsot kérni, sőt már vettem is egy szakkönyvet!
    Szép napot mindenkinek!

  • Melinda

    2008. december 16. kedd

    Igen-igen!Az egyik ismerősöm is mindig ezzel a rossz szöveggel jön, hogy aaaa,nem kell wc után megtörölni a fütyit,meg nem kell ülve pisilni a fiúknak/legalább otthon/,meg minek annyiszor kezet mosni az újszülötthöz,+aj mit aggódok,nyugodtan adhatok a 4 hónapos gyereknek tejszínhabot a sütikéről,meg had egye meg azt a kis koszt a földről,nem kell állandóan felmosni!Régen volt aki a tyúkszart is megette oszt nem lett semmi baja….. és még ehhez hasonló nagyon sok okosságot.Kérdem én!Hol vannak a régi bacik a maiakhoz képest???Antibiotikummal nem lehet már kiírtani őket,mert immunis lesz rá??Ha???Na ez a nem mindegy kérem szépen!Hol volt ennyi rota meg kalici????Azt sem tudták mi az!!Mostmeg 2 havonta összeszedi a gyerek az oviban mert van egy pá olyan szülő aki nem neveli bele a higiéniát a gyerekbe és nem mos kezet wc után na meg a többi…

  • Annamari

    2008. december 16. kedd

    Ági, teljesen igazad van, az hogy valaki tájékozott szeretne lenni, még nem jelenti azt, hogy “szuperanya” akar lenni. Ha valaki elolvas több gyermeknevelési könyvet, csak esélyt ad magának arra, hogy eligazodjon a meglehetősen sok tanácsban (amiből van elég, főleg az elején, első gyerekkel, amikor tanácstalanabb az ember), de ez nem jelenti azt, hogy nem tud vagy akar az ösztöneire hallgatni, amikor itt az ideje…