Szuperanyuk

Sziasztok!
A legtöbb előttem szólóval egyetértek, szerintem is szükség van szakkönyvekre, cikkekre, stb., hogy tájékozódhassunk és levonjuk belőlük összességében azokat a következtetéseket, amiket a saját gyerekünk egyéniségére alkalmazni tudunk. Az, hogy régen nem volt, az nem ok arra, hogy most se legyen, hiszen régen, hogy banális példát mondjak, nem volt fürdőszoba, vagy villanytűzhely, persze, meg lehetett lenni nélkülük, de nyilván könnyebb velük együtt. Miért ne informálódhatnánk, ha lehet? Szerintem ezzel csak bővül a látókörünk. (A zavaró csak az, hogy sokszor találunk „minőségi forrásból származó” és mégis egymásnak sarkalatosan ellentmondó véleményeket… pl hagyd sírni mert elkényezteted másképp versus ne hagyd mert elveszti a benned való bizalmát… de én személy szerint elolvasok több véleményt, és saját belátásom szerint döntök.) Engem is kiborít azoknak az anyukáknak az „okoskodása”, akik azt hiszik, hogy ha valami az ő gyereküknél bevált, az szentírás, vagy úgy adnak tanácsot (kéretlenül…) hogy fogalmuk sincs arról, mi a pontos helyzet a gyerekkel – pl minek viszem annyit az orvoshoz, nincs neki semmi baja, mikor a gyerek nem eszik, lázas, és sír…
Összességében szerintem még mindíg jobb szakkönyvekből informálódni, mint arra bízni magunkat, hogy „régen is tehéntejet kapott a baba, ha már nem volt tej, mégis megnőtt”… változik a világ, az orvostudomány is fejlődik, haldni kell a korral. Ez még nem jelenti azt, hogy szuperanyuk akarunk lenni, de ki ne akarná a legjobb tudása szerint nevelni a gyermekét? És ezt a tudást valahonnan mégis szerezni kell, szerintem az ösztön kell, de önmagában kevés…
Éva

Kedves Csilla!

Akkor egy véleményen vagyunk. 🙂 Teljesen igazad van, minden a babán múlik, hogy Ő milyen személyiség. Őt kell megismernünk és ennek megfelelően felhasználni a szakirodalomban olvasottakat, amiket ahogy Te is mondod nem szabad mindig készpénznek venni. Ismerek olyan anyukát, aki 100 %-ban a könyvekben olvasottakból gondozza 4 hónapos babáját, na mondanom semm kell, az a baba éhezik, szomjazik, stb… Igenis híve vagyok annak, hogy egy babát akkor kell megetetni ha éhes nem pedig akkor amikor az orvosok mondják. Én sem kívánom mindig az ebédet délben 🙂 a baba gyomra sem svájci óra. Szóval ösztön, könyv, szaklap a gyermekünkre szabva. És abból nem lehet baj.
A Babádnak pedig nagyon jó egészséget és kívánom, hogy ne betegeskedjen annyit.
Kellemes, békés Ünnepeket kívánok!
Betti

Kriszta 37 szívemből szóltál így tökéletes a világ hogy tökéletlen!!!!!!ettől szép és változatos!

Kedves Betti!
Semmi harag :-), én is tiszteletben tartom a más véleményét. Én csak azt fogalmaztam meg, hogy szerintem nincs „csak ösztönből” gyereknevelés, van persze, aki nem járatja a Kismamát és nem veszi meg a gyereknevelési könyveket, nem netezik, de attól még megtalálják a gyereknevelési információk, csak más úton-módon és mégha más mennyiségben is.
A betegeskedő kisfiamat nem akarom „takaró”-nak használni semmiképpen, de az tény, hogy egészen másképpen vélekedem a babázásról, mint azok ismerőseim, akik nem mentek keresztül azokon, amiken mi. Szóval nekem a nagy tanulság az volt, amióta gyerekem van, hogy a dolgok 99%-ban a gyereken múlnak, az ő temperamentumán, kommunikációs jelzésein (nem minden baba kommunikálja egyértelműen, hogy mire van igénye), szóval én sok mítoszt és szépítést nem hiszek el a gyereknevelés témában. Nagyon sok szakirodalmat elolvastam, próbáltam a Suttogó ajánlotta megfigyelést, mindent, és nagyon sok minden nem jött be (nem a Suttogóból, hanem rengeteg munkából). És persze próbáltam „ösztönösen” is csinálni a dolgokat és az sem mindig működött. Egy példa: a 39 fokos láz az első alkalommal kórházzal végződött (súlyos fertőzés volt mögötte), a második alkalommal a 3 napos láz, amivel túl sok mindent nem lehet csinálni (a lázcsillapításon kívül). Az ún. anyai ösztönöm mindkét esetben azt mondta, hogy nagy gáz van, pedig az utóbbi esetben nem volt. Tehát három dolog lehetséges: van nem mindenkinél működik az anyai ösztön, mint valami iránytű, vagy nem minden gyereknél, van ez az anyai ösztön dolog ez is inkább szép mítosz, és hívjuk inkább természetes aggódásnak, aminek aztán vagy van oka, vagy nincs.
Nektek is minden szépet és jót, különösen karácsonyra!

Sziasztok Kismamák!
Én egy hónapos kisbabával maradtam itthon, mert az élet így hozta. Én nem fordultam sem édesanyámhoz, sem a könyvekhez, sem a nethez. Azt figyeltem meg, természetesen magamon, hogy amilyen az én hozzáálláasom a problémákhoz, olyan a gyereké is. Tehát a problémát én generálom a gyerekben, ha van ilyen. Pl. a terhesség idején a párommal nyugodtan végig aludtuk az éjszakát, a 7. hónapig kocogtunk, kerültük a stresszes helyzeteket. A manócska az első naptól végig aludta az éjszakákat. Amikor ideges voltam, Ő is nyűgösködött. Tehát ebből csa azt akarom kihozni, hogy előbb nekem kellett változnom és a pici is úgy változott. Nem a gyereket kell tanulni és tanulmányozni, hanem magunkat.
Uff!!

Kedves Csilla!

A véleményemet leírtam egy fórumon nem a mellemet vertem, attól mert másként vélekedek. A hozzászólásomban pont azt fejtettem ki, hogy mindenki tegyen belátása szerint és olvasson szaklapokat, járjon tanfolyamra ha úgy látja neki ez hasznos, hiszen így lesz boldog és kiegyensúlyozott a babájával. Pont azt szerettem volna leírni, hogy senki ne szóljon szerintem bele abba, hogy ki hogyan és honnan neveli, gondoza élete legszebb Kincsét/eit. Legyen az szaklap, tanfolyam vagy ösztön. Mindenki magára hallgasson és döntsön. Természetesen a betegeskedő babák máskérdés, nem is erről beszéltem. Ha az ember gyermeke betegeskedik a világ összes könyvét elolvassa, ha ettől tud segíteni a csemetén.
Elnézést ha félreérthető voltam, csak fontosnak tartottam tisztázni, hogy tulajdonképpen én is veled értek egyet, csak biztos másként jött le.
További minden jót Nektek!
Betti

En ugy gondolom, hogy mindenki sajat maga dontse el mit akar a gyerekenek. Igy van mas vilgba elunk, nincs segitsegunk, minden valtozik naprol napra, meg sajat magunk is. Szerintem az nem rosz, ha tobbet olvasunk es tobbet szeretnenk megtudni a gyereknevelesrol. En inen tanultam meg a babamaszast es a babafurdetest is es mondthatom bevalt. A mai napig is ugy csinalom. Regen a gyerekek teljesen magukra voltak hagyva vagy a nagyszulokre, mert az anyukanak vissza kellett menie dolgozni. Mi hamar itthon tudunk ulni veluk, akkor miert ne foglalakozzunk veluk tobbet es miert nem ugy ahogya konyvek irjak? Azt nem azt jelenti, hogy oroke azt kell csinalni, halgassunk az osztoneikre is. De neha olyan jo egy kis segitseg!!! Elore is koszonom.

Én nem szuperanyuka akarok leni, de ilyen modon sok segitséghez tudok jutni! Igy van egy kis eséjem hogy időbe rájövök a kérdéseimre! Vagy feltudnak világositani. Pl: a mutkor ugy jártam hogy manonak begyulat a kisnemi szerve, és igen én utána kérdeztem meg olvastam hogy mitöl fordult ez elö? és megnyugotam mikor azt hallotam meg olvastam hogy valoszinü meg uthete vagy a kerékpár ulés rögzitöje nyomta meg. igy tudtam mit tegyek hogy mégegyszer ne fordujon elö! ugy hogy szerintem az iletö Nics ezekel a lehetöségekel tisztába azért nyilatkozik igy!

Aki tájékozódik a „baba szakirodalomban” az szerintem sem „szuperanya” akar lenni. Egyszerűen fontosnak tartja, hogy az az apró kis emberke akit ő nevel a lehető legjobban érezze magát ebben a világban. Ehhez pedig szükség lehet mások tapasztalatára, tanácsaira, ötleteire. Persze ez akkor működik jól ha mindenki a saját gyermeke igényeihez igazítottan hasznosítja ezeket az infókat. Én is sokszor voltam tanácstalan az első gyermekemmel kapcsolatban és bizony a másodiknál is előfordul, mert ahány gyerek annyi féle. 20-30 évvel ezelőtt nem igazán figyeltek a gyermekek igényeire, „csak úgy” felnőttek a szülők mellett. A szülők tették a dolgukat, dolgoztak, ellátták a háztartást de nem gondoltak arra, hogy a gyerekeknek is vannak saját érzéseik, igényeik. Nem volt ennyire értékes a gyermek, mint a mai világban. Például: a magzatról is csak néhány éve gondolják (tudják), hogy már az anyaméhen belül is érzékeli a külvilági zajokat, érzi édesanyja hangulatát. Szerintem egyáltalán nem baj, ha megpróbáljuk megérteni, megismerni a gyermekek lelkivilágát-ebben segíthet a szakirodalom-, mert csak így válhatnak igazán boldog, hasznos tagjaivá a felnőtt társadalomnak.

Én őszintén szólva ki nem állhatom, amikor valaki a mellét veri azért, mert neki minden „ösztönből” ment (de azért a kismamás fórumokat olvassa), de hát a gyereke is egy nem betegeskedő kis vasgyúró. Az ilyen anyukák, bármily műveltek is legyenek, szinte elképzelni sem tudják, milyen az, amikor a gyerek folyamatosan beteg (sokszor párhuzamosan is több baja van) születése óta.
Az pedig nem igaz, hogy valaki semmit nem olvas el, mert legalább általános szinten tájékozódik, vagy kifaggatja a védőnőt, gyerekorvost. Szerintem nagyon sok mindent nem lehet ösztönösen csinálni. Ha én ezt tettem volna, akkor nem olvasok utána alaposan a szoptatásnak, és akkor nem szoptatok a felmerült problémák miatt.
Szóval egészséges típusú babával könnyű „természetesnek” lenni.
Ágival értek egyet teljesen, a mai világ nagyon más. Nálunk 3 generáció él együtt, anyám kettőnket nevelt fel, de teljesen mást gondolunk a baba körüli dolgokról. De sem az etetés (tápszeres voltam, hamar hozzátáplált, feles tej stb.), sem egyéb dolgokban nem tudtam nagyon tanácsot kapni tőle, pedig gondos és jó anyaként látott el minket.
A kedvencem amúgy nekem is a „kis kosz nem fog a gyereknek megártani” tézis. Ezt azok mondják, akiknek a gyerekeik alig voltak betegek. És mondják olyanoknak is, akiknek a gyerekét ha meglebbenti a szél, két hétig torokgyulladással küszködik. Ezek nagy okosságok valóban.
Nekem is adtak tanácsot kéretlenül millióan, postán az Okos Anyuka, hogy szerinte vegyem le a gyerekről a ruhát, mert ki fog melegedni, és még vagy félezer ilyesféle eset. Nekem soha eszembe nem jutna más anyának megmondani, mit hogyan tegyen a gyerekével.

Anyukaként és néprajzosként messzemenően egyetértek abban, hogy a jelenkori és a mai világ között óriási a különbség. Ma már nincs mindenki által elfogadott, egységes érték- és normarendszer, és nem él együtt 2-3 generáció, amely segítené a babákat és az anyukákat egyaránt. Mai világunk „folklórja” a kézikönyvek és az internetes fórumok, amelyek fogódzót adnak az anyáknak. Ezzel szerintem nincs is semmi gond. Nekem például nagyon bevált a Suttogó, de persze nem szó szerint, hanem a saját gyermekemhez igazítva, és az amerikai sallangoktól mentesen. Az alapkérdésekben és az alapproblémák megoldásában igenis fogódzót nyújtott. Az útmutatáshoz, eligazodáshoz azonban szerintem elég néhány alapkönyv, esetleg mások tapasztalata, véleménye. A „fizess X forintot a tanfolyamért/cikkért/stb., és a gyereked rögtön megtanul aludni” típusú szlogenek viszont szerintem inkább károsak, mert sokszor csak illúziókat kergetnek és nagyrészt a babagondozás üzletiesedését erősítik.

Bár van 1-2 ilyen könyvünk itthon, én sem olvasok ilyeneket. Terhességnél odáig jutottam, hogy a héten mi történik, aztán már el is felejtettem (könnyű, sima terhességem és gyors szülésem volt…).

Józan paraszti ésszel+anyai ösztönből cselekszem, ill,. az első időkben mindenben segített a férjem, aki nem az a „ez a nők dolga” avagy pelenkát is csak újságban látott apuka-típus. Kisfiam 2 hós kora óta átalussza az éjszakát, soha nem volt még beteg, holott volt, hogy körülötte mindenki az volt (genetika…). 1 éves koráig kapott anyatejet, de ha meghallják, hogy nem szoptattam, mert fájt, akkor a kutyát nem érdekli, hogy hősként fejtem naponta többször 10 hónapig…tehát nem vagyok „szuperanya”. De a lelkiismeretem tiszta. Akkor is, amikor ha ötödjére szólok neki, hogy valamit ne csináljon, mert veszélyes, és nem hallgat rám, hát rácsapok a kezére, hogy ne nőjön a fejemre. A gyerek nem hülye, azért mert 80 centi, érti a dolgokat. És ha tudom, hát hétvégére leadom anyunak, ahol nagyokat alszik, játszanak, mesekönyveznek, nagyon jól elvan a nagyival, mi meg pihenünk egyet. Persze vannak, akik ezen is kiakadnak…holott a gyerek igenis igényli, hogy ne 0-24-ben anyukával legyen, a nagyi, hogy unokázhasson, a szülők, hogy kipihenten várják vissza babájukat. Higiénia pedig természetesen van (bár nem 100%-os, de az nem is jó). A bölcsi, ovi pedig sajna erről szól, akármit is teszünk. Ez innentől kezdve megint csak genetika…

Vidám, kiegyensúlyozott, mosolygós, barátságos baba, idegenek szeretik lefotózni…
Biztos csak szerencsém van…vagy csak nem regálom túl a dolgokat.
Nem kell tökéletes szülőnek lenni, csak elég jónak. Az a jó szülő, aki folyamatosan megkérdőjelezi önmagát. Én tudom, megkérdőjelezem…

Nem vagyunk tökéletes felnőttek és a gyermekeink sem azok.Soha nem leszünk „szuperanyuk”,még a tanfolyamok,könyvek után sem,fogunk elkövetni hibákat,de ez nem baj szerintem.A második gyerekkel már általában ügyesebbek vagyunk,jobban szervezünk.Nagyon unalmas lenne a világ,ha mindenki tökéletes lenne!

Irigylem azokat az anyukákat akik segítség nélkül mindent meg tudnak oldani. Sajnos én biztos nem leszek ilyen szuper anyuka, mivel a nagyszülők messze laknak a férjem meg dolgozik. Úgyhogy ha megszületik a baba, teljesen egyedül leszek, és biztos fogok tanácsot kérni, sőt már vettem is egy szakkönyvet!
Szép napot mindenkinek!

Ági, teljesen igazad van, az hogy valaki tájékozott szeretne lenni, még nem jelenti azt, hogy „szuperanya” akar lenni. Ha valaki elolvas több gyermeknevelési könyvet, csak esélyt ad magának arra, hogy eligazodjon a meglehetősen sok tanácsban (amiből van elég, főleg az elején, első gyerekkel, amikor tanácstalanabb az ember), de ez nem jelenti azt, hogy nem tud vagy akar az ösztöneire hallgatni, amikor itt az ideje…