Mit él át a kisgyermek, amikor bölcsibe kerül?

Képzeld el, hogy pici vagy, ismerkedsz a világgal!
Eddig anya és apa biztos hátteret adott neked, ha valami kellett hozzájuk szaladtál, most meg bekerülsz a bölcsibe/oviba és csakhamar rádöbbensz, nincs ott veled az a biztonság, amit anya és apa nyújt. Csak magadra számíthatsz.

Vagy a gondozónőre. A kisgyermek számára elsődleges kapaszkodási pont a gondozó személye, ha hozzá képes kötődni, könnyen beilleszkedik. Ha a kéréseire nem kap válaszokat, ha folyton változik az óvónő/gondozó személye, ha a túl sok gyerek vagy egyéb okok miatt nem tud kialakulni a biztonságos kötődés, a kisgyerek megpróbálja másként megtalálni a biztonság forrását.

Például a gyerekekre támaszkodva.
Velük azonban az a baj, hogy zajosak, szaladgálnak, elveszik a játékodat, azt se tudod, ki kicsoda. A kisgyermek keresi a kapaszkodókat, a biztonságot és mivel magában még nem bízik igazán, kialakítja a saját kis megküzdési stratégiáit, hogy megvédje magát:

1. Ha harcosabb természet, odacsap néhány gyereknek, hogy lássák, milyen erős és féljenek től. Az ilyen gyermek mottója: a támadás a legjobb megelőzés

2. Ha nyugodtabb természet, csak akkor páholja el a többieket, ha fenyegetőnek érzi a viselkedésüket. Néha csak üldögél magában, látszólag jól eljátszik, de ha felhalmozódik a feszültség, annak kiabálás és verekedés lehet a vége (a kisebbek, bölcsis korúak néha csak odacsapnak, odacsípnek, meghúzzák a másik haját)

3. Ha visszahúzódó természet, magában ül, nem igazán kapcsolódik be semmibe, csak csendben figyelgeti, mi történik a csoportban és bár úgy tűnhet, minden rendben van vele, valójában fél és gyakran csak otthon nyílnak ki a csapok: verekszik, csapkod, feszült, csúnyán beszél, éjszakánként felkel, sír, vagy csak rohangál, nem lehet leállítani.

4. Ha született vezető, parancsolgatni kezd, szervezi a csoportot, mindennek az élére áll, így próbálja kontroll alatt tartani a történéseket.

5. Ha van már egy kis gyakorlata a felnőttek és a gyerekek világában a gondozóhoz/óvónénihez szaladgál minden kis problémával, “árulkodik”, vagy csak folyton a gondozók közelében sertepertél, a gyerekek nem érdeklik.

6. Ha nagyon nem tud mit kezdeni a helyzettel, sztrájkba fog, nem megy el vécére a bölcsiben, nem eszik a bölcsiben, nem alszik a bölcsiben stb.

7. Nem ritka megküzdési stratégia az sem, hogy a kisgyerek összebarátkozik a csoport legrosszabb gyerekével. A viszonyuk persze felemás. Ha fiúk, néha összeverekszenek, ha lányok, összevesznek és halálosan megsértődnek egymásra, jön a “nem vagy többé a barátnőm”, aztán másnap megint lelkesen játszanak együtt.
Az erősebb néha elveri a gyengébbet, aki emiatt fél tőle, másnap mégis megint odacsapódik, kialakul az ambivalens kötődés (félek tőle, mégis vele vagyok).

(hogy milyen viselkedési problémák alakulhatnak ki a beszoktatást követően arról itt olvashatsz)

Ha megkérdezzük a gyereket arról, milyen volt a bölcsi, talán azt mondja, jó volt (gyakran azért, mert még nincs szava elmondani azt, amit igazán érez és azért is, mert a kisgyerek annyira a jelenben él még, hogy képtelen pontosan visszaidézni és kifejezni, hogyan érezte magát fél nappal azelőtt), a gondozók talán arról számolnak be, hogy jó gyerek volt, azonban a viselkedése többet árul el arról, hogy tényleg jól érzi-e magát, valóban megtalálta-e a helyét.

Sokan azt hiszik, ha a búcsú könnyen megy, nincs semmit gond, jól elvan az bölcsiben a gyerek és fordítva, ha nagy sírás van búcsúnál, akkor biztosan utálja az bölcsit is.
Pedig önmagában ez semmit nem mond arról, mi történik nap közben: a gyerek a reggeli indulásnál a kötöttség ellen “lázad”, a búcsúnál pedig az elválás miatt sír.

Mindez nem csupán viselkedési probléma, nem arról van szó, hogy le kell szoktatni erről a gyereket és meggyőzni, hogy érezze jól magát a csoportban. A háttérben a gyermek bizonytalansága áll.

A kicsik a biztonságérzetet a kötődésből nyerik, ha nincs akihez kötődhetnek, eltévednek a világban, mert nincs kapaszkodó. Kezdetben a gondozóhoz kötődnek és csak később (jellemzően 3-4 éves kortól) tudnak kötődni a társakhoz is. A bölcsődéskorú kicsik egy része fél a vele egykorúaktól (mert ők még kiszámíthatatlanul viselkednek), viszont könnyebben kötődik a nagyobbakhoz, ezért az ilyen gyerekeknek könnyebb beszokniuk vegyes életkorú közösségbe.

A legjobb, ha a gondozó/óvónéni érzi, érti ezt és ő maga tud lenni a kapaszkodó.

De amíg ez nem valósul meg, kellenek az egyéb kapaszkodók:

– egy plüssállatka, akit anya minden reggel megkér, hogy vigyázzon egész nap a kicsire és délután mesélje el, mi történt,
– anya valamelyik tárgya, amit magával vihet,
– otthonról valami kis apróság, játék, ami ott lehet vele,
– kedvenc vigasztárgy, amit már használ a kicsi (cumi, rongyi stb.),
– volt olyan ismerősöm, akinél egy kis játéktelefon segített, amin “fel lehetett hívni anyát”,
– egy “varázsige”, amit el lehet mondani, ha szomorú,
– mesék, amik arról szólnak, hogyan kell kezelni a bölcsődei/óvodai helyzeteket.

Van, hogy végül a csoportváltás a megoldás, hiszen a csoportdinamika is hatással van a gyerek viselkedésére.
Lehet, hogy egy erőteljesebb, sok hangos, nyüzsgős gyerek közötti csoportban szorong a kicsi, míg egy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb csoportban kivirul és megtalálja a helyét.

Valójában nem csak időleges problémáról van szó, nem azt kell megoldani, hogy “jó” legyen a gyerek azt oviban.
A bölcsiben/oviban ugyanis azt tanuljuk meg, hogyan viselkedjünk közösségben, hogyan viszonyuljunk másokhoz, hol van a helyünk a többiek között. Ez az első élményünk arról, hogyan lehet érvényesülni közösségben és visszük magunkkal.

Gyakran látom felnőtteknél, hogy úgy viselkednek másokkal, mint a magukra hagyott bölcsisek. Senki nem mondta nekik, hogy új társaságba érve nem verekszünk (szavakkal sem), nem fitogtatjuk az erőnket, nem nyomjuk le a másikat, nem parancsolgatunk mindenkinek, nem kezdünk el minden apró sérelemre rögtön védekezni…

Hát ez a nagy felelősség ebben: hogy a rossz beidegződéseket a gyerek viszi tovább és felnőttként is “úgy marad”. Kicsit finomodik az eszköztára, manipulatívabb lesz, többet harcol szavakkal, de a stratégiák megmaradnak.

És ezen csak azzal lehet változtatni, ha olyan felnőttek, szülők, nagyszülők, pedagógusok veszik körül a gyerekeket, akikhez bátran fordulhatnak, akik meghallgatják őket, akikre támaszkodhatnak addig, ameddig nem tudnak igazán magukra támaszkodni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

8 Comments

  • Kéri-Juhász Dóra

    Reply Reply 2017. január 25. szerda

    Kedves Ági!

    Pár hete már kértem a tanácsodat bölcsis beszoktatás ügyében. Most egy számomra teljesen új problémával találtam szembe magam, amit sehogy sem tudok kezelni. Kislányom két éves múlt decemberben és idén kezdte a bölcsit. Négy hétből eddig nem egész kettőt járt, a többiben itthon betegeskedett. Délelőttönként sír még a bölcsibe, de azt mondják, aztán szépen feloldódik, eszik, alszik, szóval látszólag úgy tűnik, menni fog a dolog. Viszont pár napja nagyon furcsán viselkedik, szó szerint dühkitörései vannak. Van, hogy van valami oka, mondjuk nem engedem, hogy levegye a zokniját, viszont van, hogy mindenféle előzmény nélkül az addig mosolygós kis tündérből egyszer csak előtör valami és teljesen kezelhetetlen lesz. Csak sír, mondogatja, hogy nem-nem-nem, csapkod engem, magát, ha hozzáérek, ellök, a hangomra nem reagál, megölelni esélyem sincs… Nagyon ijesztő az egész. Most még ráadásul beteg is. Az Apukáját, akivel eddig óriási volt a “szerelem” teljes mértékben elutasítja, nem játszik vele, Apa nem fürdetheti, nem pelusozhatja, egyáltalán nem enged neki semmilyen kontaktust. Mindezt teszi annak ellenére, hogy napközben, amikor Apa nincs itthon, megállás nélkül csak Őt szólongatja, róla kérdez… Mi ez a viselkedés? Életkori sajátosság? Vagy a betegség megborítja a kis lelkét is? Vagy ennyire megviseli a bölcsi, hogy így vezeti le a feszültséget? Mit lehet ilyenkor tenni? Erőltessük tovább a bölcsit? Teljesen tanácstalan vagyok… 🙁

  • Dora

    Reply Reply 2017. január 20. péntek

    Kedves Ági! A tanácsodra lenne szükség kisfiammal kapcsolatban. 20 hónapos, harántfekvéses volt, emiatt kapott Dévényi tornát, mert keveset mozgatta a nyakát. Pár alkalom kellett csak. Ettől eltekintve a mozgásfejlődése rendben volt, egy évesen már elindult. Babanyelven beszél, megérteti magát, tapsol, mutogat ami neki kell , odavisz ahhoz amit nem ér el, buburékfújót a kezembe nyomja, pápázik, szereti az autókat, könyveket, pakolni. Jól elvan kisebb ideig bármivel. Nagyon eleven, vidám, barátkozós. A gondom, hogy már jó ideje mutatjuk neki az állatokat pl fürdéskor, de a mai napig nem mutatja meg ha kérjük, könyvből sem. A testrészeit se, olyan mintha nem érdekelné. Nem hoz oda tárgyat ha kérem, néha 1-2 kanalat ha kérem betesz a mosogatógépbe de aztán hagyjam ilyenekkel, és otthagy.Formabedobónál is 2-3-at betesz aztán otthagyja. Ha szólok neki jön, feltéve ha nem valami érdekessel jatszik. Nem tudom sokszor bevonni ha nem érdekli. Hogy tudnám rávenni a kooperációra? Félek hogy ebből később gond lesz.. Mi a véleményed? Köszönöm

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 29. vasárnap

      Mivel az élet számos területén kooperatív, ezért szerintem nincs gond aggodalomra, egyszerűen csak ezek a dolgok, amiket említettél, nem érdeklik őt. Esetleg érdemes lenne néha elmenni baba-mama foglalkozásokra, zenebölcsibe pl. ahol új dolgokat tanulhat és fejlődhet a figyelme is.

  • Erika

    Reply Reply 2017. január 18. szerda

    Kedves Ági
    Többször is kértem már tanácsot, és mindig hasznos is volt a számomra.
    Egy olyan kérdéssel fordulok most Önhöz, ami nagyon sok fejtörést okoz.
    Jelenleg félidős terhes vagyok, és van egy 2 éves lányom. 30. hét után gondoltam magánbölcsibe vagy gyerekmegőrzőbe vinni, mert ott már gyakoriak lesznek a vizsgálatok, és a szülés hetét sem tudjuk megoldani.
    Segítség nincs,a rokonaink messze laknak. Ha eleinte míg nem születik meg a kistesó, csak délig járna bölcsibe, és nem is feltétlenül minden nap, és utána 1-2 hetet egész nap míg összeszedem magam a szülés után, az nagyon meg fogja viselni? Meg fogja érteni hogy anyának orvoshoz kell mennie, vagy hogy kórházban van és nem tudok vele itthon lenni. Soha nem szoktam másra hagyni, de most nem lesz más választásom. Ezt a bölcsibe adást is csak halogatom, lehet nekem rosszabbul fog esni mint neki? Mert nekem már a gondolat is rosszul esik, hogy nem én vigyázok majd rá.
    Egyébként kiegyensúlyozott, közvetlen gyerek, a játszóteret imádja, a sok gyerek nem zavarja ott sem. Sokat beszél, viszont a szobatisztaság még nem alakult ki. Szeptemberben mehetne oviba is, ha az meglenne.Ez hogy valamennyit bölcsibe kell lennie, és hogy tesó születik, késlelteti a szobatisztaság kialakulását? Vagy nekem van ezek miatt lelkiismeret furdalásom, és ezért kattogok ennyi mindenen?
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Nagyné Bucsek Nóra

    Reply Reply 2017. január 16. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislány 1 éves és 3 hónapos lesz, amikor majd márciustól bölcsödébe kell majd vinni. Eddig itthon tökéletesen el van mással. Játszik szépen nélkülem, elalaszik magától. Sok mindenre próbálom én is tanítani. A nagyobb unokatestéreit és a felnőtteket szívesen fogadja nem okoz neki gondod a társaság. Nagyon vidám kislány. Viszont nagyon aggodom érte mert idegen helyen egyszerűen nem hajlandó elaludni még akkor sem ha ott vagyok én is. Vagy ha el is alszik max 40 percet és utána nagyon sír. És nagyon aggódom érte, hogy mi lesz a bölcsiben is. Hogy lelkileg hogyan fogja megélni, hogy én nem leszek vele ott. Vajon ugyanaz a kis mosolygós huncut kislány lesz aki eddig? Mit tegyek, hogy jobb legyen neki? Hiszen olyan kispicike még.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 30. hétfő

      Sok múlik a bölcsin ebből a szempontból, ha hagynak bőven időt a beszoktatásra, a nevelők is nyitottak a kicsikre, türelmesek, akkor minden rendben szokott lenni. Alvás szempontból a bölcsiben győzni szokott a csordaszellem és a fáradtság, emiatt nem kell aggódnod. A tapasztalat azt mutatja, minél kevésbé izgul emiatt az anyuka, annál könnyebben beszokik a kicsi a bölcsibe.

  • Kéri-Juhász Dóra

    Reply Reply 2017. január 13. péntek

    Kedves Ági!

    Két éves kislányom a héten kezdte a bölcsit. Eddig velem volt itthon, boldog, kiegyensúlyozott kisgyerek volt. Nem meglepő módon a bölcsiben viszont sír, már reggel sem akar elmenni, tiltakozik. Míg ő a csoportban sírt, én kinn a váróban vagy otthon. Tudom én, hogy ez az élet rendje, ő bölcsibe megy, én meg dolgozni. Több ezer gyerek jár bölcsibe és a legtöbb beszokott és szereti. De valahogy olyan kegyetlennek érzem ezt a drasztikus elválasztást. Az ő kis lelkükben mi zajlik le ilyenkor? Tényleg megszokják a bölcsit? Vagy beletörődnek? Elfogadják mert nincs más választásuk? Mert nyilván nem értik, anya miért hagyja ott őket. Csalódottak és kétségbeesetten kapaszkodnak. Az én szivem meg megszakad. Hogy valami olyannak teszem ki a gyerekem, ami nyomot hagyhat a lelkében… Én magam is bizonytalan vagyok, hogy nem okozok-e neki ezzel olyan traumát, ami elkísérheti őt, de sajnos anyagi okok miatt vissza kell mennem dolgozni. Vívódok magammal, pro és kontra érveket sorakoztatok fel, de jó megoldást nem találok.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2017. január 14. szombat

      Teljesen jogosak az aggodalmaid. Normális esetben nem az lenne az élet rendje, hogy egyik napról a másikra a kicsi bölcsibe kerül, anya meg megy dolgozni és naponta 8-10 órát egymás nélkül kell tölteni. Ideális esetben ennek az elválásnak fokozatosnak kellene lennie, hiszen bár sok kisgyerek gond nélkül megszokja a bölcsit, a többség számára ez nagyon nagy változás, ami bizony szorongással is jár. A 3 év alatti gyerek még nagyon kicsi, akkor érzi magát biztonságban, ha van olyan megbízható nagyobb gyerek vagy felnőtt, akihez kötődhet, aki a biztonságot jelenti számára. Ő még nem képes tudatosan felidézni anya emlékét, amíg ő távol van (erre 3-4 éves kortól képesek a gyerekek), ezért ameddig nem alakul ki a kötődése a gondozónénihez, addig nem jár szívesen a bölcsibe. Segíthet, ha magával vihet valami olyan tárgyat, ami segít neki megteremteni a biztonság érzetét, amikor szüksége van rá, például egy kedvenc állatkát, egy tárgyat, ami a tiéd (pl. póló, kispárna) és persze nagyon sok múlik a gondozó viselkedésén is, hogy ő mennyire foglalkozik a nehezebben beszokó gyerekekkel, mennyire biztosítja nekik azt a plusz figyelmet, amire szükségük van az első hetekben. Ha ez jól zajlik, akkor nem okoz tartós problémákat a bölcsikezdés.

Leave A Response

* Denotes Required Field