Miért nem elég türelmes a kisgyerek és mit tehetünk, hogy az legyen?

Mindjárt, várjál, egy pillanat – az anyák szótárának mindennapi szereplői. Elmondod őket számtalanszor és nem érted, miért nem tanulja meg a kicsi, hogy várni kell, miért olyan türelmetlen, miért nem bírja ki azt a pár percet. Miért türelmetlenek a kisgyerekek és hogyan lehet ezt a feszült helyzetet elkezdeni megváltoztatni?

Nem türelmes a gyerek.

Naná, hogy nem, ő a saját világképében él, mely szerint ő a Föld és körülötte forog a Nap meg a többi bolygó, valamint ő az Univerzum ura is egyben. Anya meg ragyogó csillag, aki fényével táplálja őt.

Újszülöttként az önzés a túlélés eszköze. Szeretne a kicsi nagyjából 1-2 dolgot (Anya és cici) és azokat többnyire meg is kapja, tehát azt tapasztalja a kicsi, bármit megkaphat a világon. Igazából biztonságot szeretne leginkább és állandóan jelez, ha nem érzi magát biztonságban. Számára a biztonság még mást jelent, mint nekünk. Ő minden erőteljesebb fizikai jelet veszélynek észlel. A fájdalmat, a saját bélmozgásait, a hűvös levegőt a bőrén…
Türelmet ekkor még ne várjunk tőle, ő a beépített operációs rendszerének megfelelően jelez, ha úgy érzi, rendszerösszeomlás közeleg.

Később jön az a zűrös időszak, amikor elkezd olyasmit is akarni, amit még nem tud megszerezni. Kúszna, de még nem megy túl hatékonyan és ez bosszantja. A földön fekve nagyon elégedetlenül nyög, mert nem tud eljutni a könyvespolcig, pedig úgy tűnik ott nagyon sok érdekes irományt lehetne átnyálazni 🙂

1 éves kor körül megjelenik egy újfajta elégedetlenség is. Bizonyos dolgokat végre tud hajtani (széttúrni a virágföldet, palacsintát tenni a DVD lejátszóba, felmászni a konyhapultra és mindent megnézni odafent stb.), viszont Anya jön és megtiltja.

No, ilyennel még nem találkoztam! – gondolja magában a ded és a biztonság kedvéért (meg a felfedezés iránti vágytól hajtva) ismét megpróbálja, hátha másodszor másként lesz.
Anya viszont résen van és újra rászól – hú, ez nagyon durva érzés: eddig mindent lehetett csinálni (mert eddig semmilyen veszélyeset nem tudott tenni, hiszen egyhelyben feküdt 🙂 ), most viszont Anya -a fényesen világító csillag – csúnyán néz és haragszik. Ez nem lesz jó.
Ráadásul sűrűsödnek az ilyen esetek, mindenhol falak emelkednek a csemete akarata elé, amit ő drámaként él meg és ő vérmérsékletének megfelelő mértékű hisztikkel adja ki ezzel kapcsolatos érzelmeit.

A szülő is kezdi bedobni a törülközőt egyre fáradtabb lesz és egyre türelmetlenebb (mikor növi már ki ezt az időszakot?) és a kétféle türelmetlenség egymást gerjeszti. Te türelmetlen vagy, csinálja már, ne vacakoljon, ne kelljen elemi tevékenységekért is órákig könyörögni, és ő is türelmetlen, mert még nem érti, hogy mégsem a Nap forog a Föld körül, hanem fordítva, és bár Anya a csillagok legcsillogóbbika, azért ő sem képes mindenre (és akkor még nem jutottatok el a kamaszkorig, amikor majd a gyerek nemes egyszerűséggel kifejti neked, hogy “Anya, te nem tudsz semmit” 🙂 )

Szóval a gyerek türelmetlenségének első oka, hogy ő önző és nem érti, hogy nem lehet azonnal, mindent megkapni.

A második oka az, hogy mi is türelmetlenek vagyunk:

– mindig sietünk valahová,
– idegesen kapkodunk,
– sürgetjük a gyereket,
– inkább ráadjuk a ruhát, nem várjuk ki, hogy ő kísérletezzen vele,
– sürgetnénk az evést (pedig a lassú evés jó szokás), az elalvást (mert azt hisszük, az a jó, ha letesszük a gyereket és már alszik is, pedig mi felnőttek sem tudunk “csak úgy” lefeküdni és azonnal elaludni),
– sürgetnénk a fejlődést (járjon hamar, beszéljen hamar, mikor kezdi már el…).

A mi türelmetlenségünk oka pedig a saját belső feszültségünk. Úgy érezzük rohan a világ, meg kell felelni a követelményeknek, oda kell érni mindenhová, mit szólnak, ha nem megyünk el, mi lesz, ha kimaradunk, mi lesz, ha lassabban fejlődik, ha lemarad…
Túl sokat igazítjuk magunkat másokhoz, ahelyett, hogy a magunk tempóját élnénk.

A harmadik ok abból fakad, hogy félreértjük a gyereket. A gyerek nyafog, megyünk csinálunk vele valamit, hogy ne nyafogjon, a valódi problémát meg nem orvosoljuk. Eltereljük a figyelmét játékkal, tévével, cumival, nasival, akármivel, hogy ne legyen talp alatt, maradjon nyugton. Néha ezek valóban életmentőek lehetnek, ám ha rutinná válnak, kialakul a gyerek lepattintásának észrevétlen rutinja, amiben újra meg újra kikapcsoljuk a gyereket, mindent megkap, hogy csendben legyen és nem értjük, miért is elégedetlen tulajdonképpen.

Azért, mert pont a legfontosabbat, a lelki szükségleteinek kielégítését, a valódi, számára fontos figyelmet nem kapja meg.

Mielőtt jönnének a kifogások, hogy “nincs rá elég idő”, valójában erre pont nem kell sok idő.
Ehhez csak meg kell ismerni a gyereket, oda kell rá figyelni és azt nyújtani neki, amire igazából ácsingózik, amiért valójában sír.

Ehhez csak nyitottnak kell maradni, kilépni a rutinok közül és néha mást csinálni, mint amit megszoktunk.

Ehhez csak meg kell hallgatni a gyereket (ha a szavaival még nem is tudja, a viselkedésével gyakran elmondja, mi is bántja).

Ehhez csak a szeretetnyelvén szólni a gyerekhez az elhallgattatás nyelve helyett.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field