Terhes vagyok vagy nem?

Aki teherbe akar esni, annak azért, aki nem, annak pedig azért érdekes Pearl Index ismerete. Ez a mérőszám azt mutatja meg, melyik fogamzásgátlási módszernél mi a hibahatár, azaz 100 nőből 1 év alatt hányan estek teherbe az adott módszer használatával.

 Terhes vagyok vagy nem?A Pearl Indexről szólva meg kell említenünk a névadót, Raymond Pearl (1879-1940)-ig élt, ő találta ki ezt a mérési módszert (azóta persze már mások is folytattak ilyen vizsgálatokat, az ő módszerével dolgozva). A mérés úgy történik, hogy 100 rendszeresen szeretkező, és egy adott fogamzásgátló módszert használó párt vizsgálnak 12 hónapon át, majd felírják, hány nő esett teherbe, minél alacsonyabb az érték, annál biztonságosabb a módszer.

Lássuk az értékeket, azaz a fogamzásgátló módszerek hatékonyságát!
Amennyiben nincs fogamzásgátlás egy éven belül a nők 85%-a, azaz 100-ból 85 nő teherbe esik. A megszakítással való védekezés esetén 8-38% az esélye annak, hogy teherbe essen a nő, és hasonlóan magas arányban esnek teherbe a naptár módszert alkalmazó hölgyek is (az egyik vizsgálatnál csak 14, a másiknál 40% lett terhes 1 éven belül).

A Billings féle ritmust használó párok esetén a 15,5, illetve 32 baba fogant meg, míg a spermicideket (spermaölő zseléket, habokat, hüvelykúpokat használó nőknél 5-20% közötti volt ez az arány.

Valamivel kisebb a teherbeesés esélye méhszájsapka használatakor, itt ugyanis mindössze 7-11 százalék volt a teherbeesések aránya. Ez követi a sorban az óvszer, amely mellett évente 3-4 magzat fogant. A női óvszer valamivel hatékonyabbnak bizonyult, itt 1, illetve 5% volt a fogantatások aránya.

A spermiciddel kezelt pesszáriumok 2-3, a hőmérőzés módszerének Pearl indexe 0,5-3%.
Ha 72 órás tablettát használsz, akkor 0,5-2,5 százalék az esélyed arra, hogy mégis teherbe essél.

A legbiztosabb módszernek az injekció (0,03-2%), a hormonális fogamzásgátló tabletta 0,1-0,5%, a sterilizáció 0,1-0,3% , valamint a méhen belüli fogamzásgátló eszköz 0,5% számít.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

466 Comments

  • gizi

    2010. november 27. szombat

    kedves dr.no
    18 napot kesik a menstruaciom,igaz h nem volt nemi eletem az utobbi honapokban,csak petting!az megtortenhet h amikor a fiu elelvezett veletlenul bekerult a huvelyembe spermium? mert hanyingerem is van,nehany etelt kihanytam,neha fajnak a melleim!de viszont olyat is erzek mintha megjonne,de megsem jon meg!
    koszonom

    • Gabi

      2010. december 01. szerda

      Ha a petting során behatolás nem történt, minimális esélye van a terhességnek. Ha azóta sem jött meg, érdemes tesztelni.

      • gizi

        2010. december 11. szombat

        teszteltem,es nem vagyok terhes.
        de nagyon megvagyok ijedve….

  • egy fiatal lány

    2010. november 22. hétfő

    Üdvözlöm Doktornő! . Nekem az lenne a problémám, hogy a barátommal nagyon aggódunk a terhesség miatt.Nem védekezünk semmilyen úton-módon, de mindig figyelünk ,hogy nehogy belém élvezzen. Nagyon sűrün vagyunk úgy együtt, szinte minden nap/másnap.Az utóbbi napokban azt érzem hogy akármit megtudnék enni, és akármennyit. Alapjában véve nem eszek sokat..sőt! Mik a terhesség legelső jelei az első napokban, és mikortól jelentkeznek ezek a tünetek? Nagyon félek!/félünk! Lehetséges hogy terhes vagyok csak az előváladéktól?

    • Gabi

      2010. november 24. szerda

      Megszakításos védekezésnél kb. 5% esély van a teherbeesésre. És ez a szám minden alkalommal egyre nő. Ha egy pár egy éven keresztül is csak ilyen módon védekezésik, a teherbeesés kockázata 35%-ra növekszik. Tehát van rá esély. Tüneteket leghamarabb 10-12 nap elteltével lehet érezni. Ha már a menzesz is késik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Tina

    2010. november 19. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    Aug. 28-án voltam együtt a pasimmal. Azóta kétszer is csináltam terhességi tesztet mind a kétszer negatív lett. Tesztet 1 hónap különbséggel csináltam.Azóta se jött meg a menstruációm, régebben is volt h egy félévig nem volt meg a menstruációm. Kétszer is negatív lett a terhességi teszt akkor biztos, hogy nm vagyok terhes?

    Válaszát előre is köszönöm!
    Tina

    • Gabi

      2010. november 23. kedd

      Ha nem védekeztek, és vérzés sem jelentkezett, akkor még nem lehet biztos abban, hogy nem terhes, még akkor sem, ha negatív a teszt és egyébként is rendszertelen a ciklusa. Nem túl nagy rá az esély, de 100%-osan biztos csak akkor lehet ebben, ha egy nőgyógyász megállapítja.

  • ezmegaz

    2010. november 14. vasárnap

    Tisztelt Doktornő!
    A baleset után bevettem 72órásat . Rá egy hértre megijött. Normális lefolyású volt. Mennyi az esélye annak h terhes lehetek?
    Válaszát előre köszönöm.

    • Gabi

      2010. november 15. hétfő

      Így max. 1%, hogy mégis terhes maradt.

  • iza

    2010. november 07. vasárnap

    Tisztelt doktornő!

    Augusztus végén hagytam abba a fogamzásgátló szedését, a menstruációm utána a megszokott időpontban, a következő alkalommal már pár nappal később jelentkezett.
    a ciklusom 28. napján megszakításos módszerrel voltunk együtt a párommal. Már majdnem 2 hete késik a menstruációm, csináltam terhességi tesztet, negatív lett. Az lenne a kérdésem, hogy a tabletta abbahagyása összezavarhatja annyira a szervezetem, hogy a termékeny napok elcsússzanak, illetve mennyi lehet az esélye annak, hogy terhes vagyok? Előfordulhat, hogy valmilyen fertőzés miatt késik?
    Figyelek a jelekre, de a gyomorgörcsöt és a fárdékonyságomat inkább az idegeskedésnek tudom be..(nem szeretnék gyereket egyenlőre)

    • Gabi

      2010. november 11. csütörtök

      A tabletta abbahagyása után még lehet rendszertelen a ciklus, így a termékeny napok és a menzesz időpontja is változhat. Megszakításos védekezésnél a teherbeesés esélye kb. 5%.

  • Judit

    2010. november 04. csütörtök

    Tisztelt doktornő!
    az lenne a kérdésem,hogy mennyi az esélye,hogy terhes vagyok,mert az az igazság hogy nem számolom a menzeszem napját oktber 5 kén volt asszem de nem vagyok benne biztos és november 1 én együtt voltam a párommal és belém élvezett néztem 3 kán tesztet negativ lett mikor célszü orvoshoz mennem?

    Válasz:
    2 nap elteltével még biztosan nem mutatja ki a teszt a terhességet. Ha 12 nap elteltével megismétli a tesztet, akkor már megbízhatóbb lesz az eredmény. Ha addig nem jelentkezik vérzés, akkor érdemes tesztelni, vagy orvoshoz menni. Hamarabb nem sok értelme van.

  • Ideges vagyok:(

    2010. november 01. hétfő

    Tisztelt doktornő!
    Megszakitásos módszerrel védekeztünk, kb a 10.napon…nagyon ideges vagyok, mert ez az első ilyen alkalom nekem, és mert a menstruáciom 2 hónapja 25 napra jött…igy tudom, közelebb a peteérés…Habár sokan mondják, hogy ne aggódjak, mert ők is sokáig így csinálták, én nagyon ideges vagyok. Tesztet mikor érdemes csinálni?és mekkora esélyem van igy erre?

    Válasz: Megszakításos módszernél kb. 5% a teherbeesés esélye. Tesztelni akkor érdemes, ha már késik a menzesz.

  • zsazsa

    2010. október 31. vasárnap

    Szia
    Két hete késik,fájnak a melleim és a hasam is fel van fújodva. Egy éve szeretnénk babát de még nem jött össze. Csináltam tesztet is de negatív lett? Lehet hogy még korán csináltam a tesztet és azért nem mutatta ki, vagy nem vagyok terhes.Januárban fejeztem be a gyógyszert és juniustól mindig késett 3 napot és feszült is a mellem de nem ennyire mint most. Terhes vagyok vagy sem?

    Válasz: Ha még azóta sem jött meg, érdemes a tesztet megismételni!

  • mimi

    2010. október 29. péntek

    Kedves Doktorno

    mar irttam egyszer es aszt tanacsolta hogy mar idelye tesztet csinalni en meg is csinaltam azota ketszer is negativ lett mindketto de meg mindig nem lettem beteg es az utolso menstruaciom szep 10-en volt?Mi tortenik velem?

    Válasz: Ha ilyen hosszan nem jön meg és nem vagy terhes, akkor menj el orvoshoz, vizsgáltasd ki magad.

  • Cucmorgó

    2010. október 09. szombat

    Kedves Doktornő!
    Először is megköszönném a napokban adott válaszát!
    Viszont lenne még egy kérdésem! Ma reggel arra ébredtem,hogy olyan érzésem van,mintha fel lennék fújódva, úgy feszül a hasam, mintha nem tudnám behúzni. Ill. a petefészekszurkám egyre határozottabb!
    Kérdésem,hogy kezdődhet 6. napon a beágyazódás? Egész nap figyelem magam, és nem hinném,hogy csak beképzelem, eléggé feszül a hasam!
    köszönöm

    Válasz: Igen, kezdődhet.

  • márti

    2010. október 09. szombat

    Kedves Doktornő ismét én.
    Aki október 6-án írt..Csináltam tetsztet és egy erős csík jelent meg illetve egy másik nagyon halvány..Ugye minden ok?

    Válasz: Igen, ez terhességet jelent.

  • zsófia

    2010. október 09. szombat

    Kedves doktornő!
    A barátom csak egyszer dugta be, és ki is vette egyből, mert rájöttünk hogy védekezni kellene.. ettől függetlenül lehet „probléma”? köszönöm válaszát

    Válasz: Ha valóban csak ennyi volt, nem lesz gond.

  • márti

    2010. október 06. szerda

    Kedves Doktornő!!

    Már egy éve együtt vagyok a párommal.Nem szedek gyógyszert,viszont mindig használunk óvszert.
    Augusztusban viszont volt viszonyom egy másik pasival…de ugyanúgy használtunk óvszert-nem szakadt ki.Akkor meg is jött a vérzésem-a szokott,igaz a szokottnál rövidebb ideig tartott (3 napot),és ugyanúgy folyt le csak rövidebb intervallumban,valamint elötte voltam megfázva.Szeptemberben pedig rendes időben és rendesen jött meg.
    Van okom félni,hogy a kaland maradandó nyomott hagyott??

    Válasz: Ha csak annyi eltérés volt, hogy hamarabb elmúlt, de az erőssége, színe, állaga normális volt, akkor nincs ok az aggodalomra. Főleg, ha az óvszerrel minden alkalommal minden rendben volt.

  • babi

    2010. október 02. szombat

    Kedves doktornő!Nekem rendszertelen vérzésem van.Augusztus végén megjött a mensim.Szeptember elejátől vannak tüneteim.Hányinger mellfájdalom.De ho végén jelentkezett vérzés.Nagyon kevés volt kb 3 napig tartott,és elég volt ha tisztasági betétet raktam fel.Teszteltem gabriellel,és igaz hogy több mint fél ora után néztem meg,de tisztán látszodik a 2 vonal.Persze szinben van egy kis külömbség de ott van.Két nap mulva megint teszteltem ugyan olyannal,de azon meg semmi.Kérdésem az lenne hogy lehet sokat vártam a tesztel,és fals eredményt adott?Vagy a negativ tévedhet?Most melyik tesztnek hidjek.Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Nagyobb a valószínűsége, hogy a negatív teszt téved.

  • Ágika

    2010. szeptember 30. csütörtök

    Jónapot Dr. Nő!
    A Barátommal lefeküdtünk és kivevős módszerrel védekeztünk.
    Ez most 20.-án volt.
    és most 23-án megjött…
    ugyan ugy 5 napig tartott 6-7 napp kevés volt és 7.-nap 2-3 csep barnás folt.
    nagyon aggódok hogy terhes lehetek,
    Önszerint előfordulhat ez?

    Válaszát előre is Nagyon szépen köszönöm!

    Válasz: Kb. 5% a teherbeesés kockázata megszakításos módszernél. Mivel azonban megjött a menzesze, és nem is múlt el 3 napon belül, minimális az esély. Ha valami miatt mégis erre gyanakszik, egy tesztet érdemes csinálni.

  • Rebibubi

    2010. szeptember 28. kedd

    Kedves Doktornő!

    Már voltak problémáim régebben mikor írtam hogy szükségem volt aug.23 -án esemény utáni tablettára. De írtam h még azon a napon meg is jött. Ez volt sajnos negyedévben a 2. esemény utáni tabim. Utána csináltunk egy tesztet hogy azért megnyugodjunk ami szept 13án volt, és negatív lett. Szept 24én együtt voltam a párommal, de nem ment el, se semmi. Ugye aznap megkelett volna jönnie, de még mai napig semmi. Hasam szúr és olyan mintha megakarna jönni, de még nem sikerült neki. Mit jelenthet ez? És mitől késik?

    Válasz: Érdemes lenne elmenned orvoshoz, kivizsgáltatni magad, mert semmiképpen nem jó, ha ilyen hosszú ideig nem jön meg.

  • horváth bettina

    2010. szeptember 27. hétfő

    Kedves doktornő! Augusztus 22-én volt utoljára menstruációm,de sajnos rendszertelen.Szeptember elejétől jelentkeztek a terhességi tünetek, de ami furcsa volt hogy nagyon érzékenyek a melleim,ami nem szokott.Teljesen azt éreztem hogy baba van.De szeptember 25-ével jelentkezett vérzés.Első nap egy kis pötty volt, a másik nap egy picivel több,de inkább barnás.Most meg már kezd elmulani,és a melleim is fájnak,mintha be lenne gyulladva.Ön szerint lehet terhességről szó?Mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm˘.

    Válasz: Én csinálnék egy tesztet!

  • 19éves főiskolai hallgatólány

    2010. szeptember 25. szombat

    Tisztelt Doktornő!
    Ugyancsak azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy mekkora a valószínűsége,a terhességnek?
    3éve boldog párkapcsolatban élek és hétfőn (szept.20.-án) este voltunk utoljára együtt a párommal.(2éve fogamzásgátlót szedek).Ezek után elhagyott és eléggé megviselt a dolog.A hétfő esti tablettát kedden délben vettem be,a szokott beszedés után több mint 12órával.Csütörtökön(szept.23.-án) elfelejtettem bevenni a fogamzásgátlómat,amit tegnap este vettem észre.Tehát pénteken a csütörtöki fogamzásgátlómat szedtem be.Van egy kimaradt fölösleges bogyóm.Két ciklus között pont félidőben vagyok.Azaz peteérésem van.A volt páromnak nem szólhatok erről.Mit tegyek?

    Válasz: Nincs miért aggódnod, a 24 órán belül bevett tabletta még hat. A legtöbb tabletta egyébként is úgy hat, hogy megakadályozza a peteérést, tehát nem számít mikor van a félidő.

  • egy16éweslány

    2010. szeptember 24. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    A barátommal szeptember 3.-án woltunk együt,és azon a napon múlt el a menstruációm.Nem wédekeztünk,de időben kihuztaa.Egy pár napja már hányingerem és foltyonos „éhségérzetem” wan.De wiszont szeptember 23.-án megint megjött a menszeszem,és nagyon erősen wérzem.!!Nagyon aggodom.!!Lehet hogy terhes wagyok???
    Wálaszát előre is köszönöm.

    Válasz: Ha erősen vérzel, akkor nem lehetsz terhes.

  • Bea

    2010. szeptember 21. kedd

    Tisztelt Doktornő!

    Érdekelne hogy Ön szerint terhes lehetek e?Utolsó menzeszem aug 11-én volt.Szülés óta rendszeres 34 napos ciklusaim vannak.Augusztus 29-én voltunk együtt a férjemmel direkt ovuláció elött pár nappal mert lányt szeretnénk.Szept 14-én kellett volna megjönnie de semmi.Tegnap voltam orvosnál de ő még csak megvastagodott nyálkahártyát lát.1 hét múlva kell visszamennem.Addig még olyan sok van azért érdekelne.Lehetséges a terhesség?

    Válasz:
    Igen, lehetséges. Én csinálnék egy tesztet!

  • ryppy

    2010. szeptember 20. hétfő

    Tisztel Dr. nő.

    Mennyi a valószínúsége, hogy terhes vagyok? Megszakításos védekezéssel védekeztem a párommal aug. végén. szept. 14-én kellett volna megjönni-e. De még mindig semmi. Nem vagyok rosszul meg semmi terhességreutaló jel. A hasam feszül mintha meg akarna jönni, de semmi Amúgy a ciklusom 33 napos. Válaszát előre is köszönöm.

    Válasz:
    Megszakításos módszernél kb. 5% a teherbeesés kockázata. Terhességi tünetek viszont nem jelentkeznek egyformán mindenkinél, így azok hiánya nem jelenti, hogy nem terhes. Ha már késik a menzesze, érdemes egy terhességi tesztet elvégezni.

  • Réka

    2010. szeptember 16. csütörtök

    Azt szeretném kérdezni hogy hány százaláh hogy terhes vagyok mert 4 napja voltunk együtt a párommal és babát szeretnék de most meg rá 4napra megbetegedtem?

    Válasz: A peteérés utáni időszakban minimális a teherbeesés esélye, 5% alatti.

  • egy aggódó lány

    2010. szeptember 11. szombat

    Tisztelt doktornő!
    A barátommal aug. 22-én vesztettem el a szüzességemet, de akkor védekeztünk,de utánna volt pár alkalom mikor nem de időben kivette.Most szept. 3-án kellett volna megjönnie de 5 napra rá jött meg(MINDIG szokott késni max 1 hetet, és kb 1 hétig tart)most még csak a 3.nap van meg de sokkal kevesebb mint szokott,és olyan mintha el is múlna. De nincs hányingerem, meg semmi más terhességre utaló jel!Valószínű hogy terhes vagyok?Aggódom!
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Terhességi tünetek nem jelentkeznek mindenkinél egyformán, így a tünetek hiánya nem zárja ki a terhességet. A megszakításos védekezés viszont nem igazán biztonságos, ebben az esetben kb. 5% a teherbeesés kockázata. Így ha terhességre gyanakszol, érdemes lenne tesztet csinálni.

  • Kismanó

    2010. szeptember 08. szerda

    Üdvözlöm!
    5évig szedtem gyógyszert,áprilisban abba hagytam,mert magasak voltak a máj funkcióim(nem biztos,hogy a gyógyszertől volt).Augusztus végén a barátommal úgy szeretkeztem,hogy elsőnek elment,majd utána belémhatolt,de ez kb.fél perc volt(u.n. „második menet”).Azt modta,h nem élvezett el!Lehet ennek következménye?Esetleg terhes vok?Van rá esély?
    Köszönöm

    Válasz: Ha csak megszakításos módszerrel védekeztek, kb. 5% a terhesség esélye. Ha késik a menzesz, érdemes csinálni terhességi tesztet!

  • jucus

    2010. szeptember 08. szerda

    Sziasztok nekem olyan problémám van,
    hogy a párom belém élvezett de megjött rá
    három napra rá
    30 napra, de közben szinte mindig éhes vagyok, meg sokszor hányingerem van.
    Lehetek terhes?
    oránként tudnák enni ilyen még nem volt velem. választ várok.
    köszike.

    Válasz: Ha a menzesz megszokott módon zajlott, nem múlt el 3 napon belül, és nem volt enyhébb, mint általában, akkor kicsi az esélye a terhességnek. De ha erre gyanakszol, érdemes csinálni egy tesztet, mert előfordulhat.

  • enikő

    2010. szeptember 06. hétfő

    Üdvözlöm!
    Az lenne a kérdésem,hogy mennyi az esélye,hogy terhes vagyok,ha védekeztünk,de a gumi elszakadt,utána nem is folytattuk tovább.és esetleng a petting közbe magához nyult a párom.

    Válasz: Max. 1-2%.

  • Bubulina

    2010. szeptember 05. vasárnap

    Üdv! Kedves doktornő, a barátommal a menstuáció utáni 2. napon feküdtem le (ez volt az első alkalom)és jó formán szerintem még a szüzességemet sem vesztettem el mert, rádöbbentünk, hogy óvszerre lenne szükség..és mível nem volt kéznél abbahagytuk… magömlése 100% hogy nem a méhen belül volt. Nem lehetek terhes ugye?

    Válasz: Max. 1% a kockázata. Szerintem ne aggódj!

  • D.

    2010. szeptember 05. vasárnap

    Kedves válaszadó!

    A következő problémával fordulnék önhöz tanácsért.

    Barátnőmmel ma reggel együtt voltunk, és az óvszer az utolsó pillanatban kiszakadt. Nem kilyukadt, kirepedt, hanem teljesen kiszakadt. Először használtunk ilyen óvszert, de azt hiszem utoljára is.
    Nade a lényeg: Elélveztem a hüvelyében. 2 napja még megvolt neki, tegnap még volt egy kis barnafolyása. Tudom, még bőven benne vagyunk a 72 órában, de ha nem muszáj akkor kihagynánk. Kisbabát semmiképp nem szeretnénk (16 éves), tehát a kérdés, hogy mekkora az esély a terhességre két nappal a menstruáció után?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Kb. 5%. Érdemes lenne elmenni nőgyógyászhoz, és kikérni a tanácsát, hogy ebben az esetben ajánlja-e az esemény utáni tabletta bevételét. Egyébként is orvossal kell felíratni.

  • adrienn

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Kedves doktornő!
    Elnézést hogy zavarom csak annyit szeretnék kérdezni ha egy kevés előváladékot kézzel visznek be a hüvelybe akkor annak mennyi a valószínűsége hogy terhesség adódhat?Válaszát előre is köszönöm

    Válasz: Nagyjából 5%

  • Julcsi

    2010. szeptember 01. szerda

    Kedves Doktornő!

    Válaszával sokat segítene,hiszen olyan problémám van, hogy nem vagyok biztos abban, hogy nem vagyok terhes. 1 hónapja lefeküdtem a barátommal és félig belém élvezett(eddig megszakitásos módszerrel védekeztünk,most azt mondta olyan jó volt,hogy nem tudta időben kihúzni),most megjött és ahoz képest ahogy megszokott,nagyon gyengén.Tesztet cisnáltam menstruáció alatt negativ lett,viszont párszor éreztem hogy fájnak,duzzadtak a melleim(néha csak az egyik),kívántam a foghagymát.Amúgy meg 1héttel elöbb is jött meg,mielött megjött reggel szeretkeztünk,szóval én arra is gondoltam,hogy spontán vetélés.Tanácstalan vagyok. Elnézést,hogy csak ilyen hosszan tudtam leirni. Köszönöm előre is válaszát!

    Válasz: Esetleg érdemes lenne megismételni a tesztet, főleg ha a terhességre utaló jelek nem szűntek meg. Előfordulhat spontán vetélés is, de az inkább erősebb, mint enyhébb vérzéssel jár, mint a normális menzesz.

  • kata

    2010. augusztus 31. kedd

    Kedves Doktorno!
    Az a kerdesem hogy mennyi az eselye hogy terhes vagyok…mar 2 honapja voltam egyutt egy fiuval,azota mar voltam is beteg,de most 10 napot kesik a betegsegem…mi az oka??csinaltam mar tesztet is es azt mutatta nem vagyok az..ugye keves az eselye h az vagyok?Elore is koszono a valaszat!

    Válasz: Ha az előző menzeszed teljesen rendben zajlott, és azóta nem volt olyan együttlét, ami miatt terhességre kellene gyanakodnod, kicsi az esélye. De mivel a teszt negatív, érdemes lenne elmenned nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, mi miatt nem jön most meg. Bár kicsi az esélye, de a terhesség sem kizárt.

  • Segítsen!

    2010. augusztus 24. kedd

    Jó napot doktornő!
    Barátommal szeretkeztünk hétfőn és elszakadt a gumi és egyből kivette és megnéztük és a végén volt 1-2 csepp előváladék átlátszó anyag menyi az esélye,hogy terhes vagyok?

    Válasz: Max. 2-3%.

  • Rebibubi

    2010. augusztus 23. hétfő

    Kedves Doktornő! Ne haragudjon h zavarom. De ma megjött, a tablettát meg megvettük pont délelőtt. Most vegyem be ? Mert olvastam olyat, hogy lehet attól terhes hogy megjött. Szóval mit tegyek???

    Válasz: ha rendesen megjött és piros a vér, akkor biztosan nem vagy terhes.

  • Rebibubi

    2010. augusztus 22. vasárnap

    Kedves Doktornő!!

    Nekem is lenne egy nem is kicsi problémám. Körülbelül 1hónapja és párnapja együtt voltam a barátommal mikor a gumi bennem maradt így belém folyt ezután rögtön esemény utáni tablettát vettem be (jul.18). Most 2010. aug. 21én vasárnap hajnalban is voltunk együtt ekkor pedig a gumi szakadt el.. Ugyan ez a probléma, hogy ismét belém folyt. Most vehetek be ennyi idő után esemény utánit? Vagy mi erre a megoldás? Kérem segítsen 🙁

    Válasz:
    Mivel ezt a tablettát úgyis nőgyógyásznál kell kérni, kérdezz rá, hogy 1 hónap elteltével lehet-e ismét alkalmazni. Elvileg lehet. De azt a fajta óvszert, jobb, ha elkerülitek, válasszatok másik fajtát!

  • Bettina

    2010. augusztus 16. hétfő

    Kedves Doktornő!

    2napja lefeküdtem a párommal, nem védekeztünk, de „időben” kihúzta. Már máskor is szeretkeztünk igy, de nem lett belőle baj. Lehetséges az is, hogy 1-2 csepp spermium belém került, de ez nem biztos. Nos, mennyi az esélye, hogy az előváladékból terhes lehetek? Még egy kérdés: A terhességi teszt 2hét után mutatja ki a terhességet? Nagyon elvagyok keseredve, még csak 18 éves vagyok.

    Válasz: Kb. 5% a terhesség kockázata. Vannak érzékenyebb tesztek is, de általában 12 nap elteltével már bármelyik teszt viszonylag megbízható eredményt ad.

  • Bius

    2010. augusztus 14. szombat

    Jónapot!
    Lenne egy kérdésem, ami a következő.
    3napja lefeküdtem a barátommal, ez volt az első alkalom, bár már ezelött is volt petting.
    A probléma az , hogy 1-2napja fáj és feszül is a mellem,hányingeremvan , és folyamatosan ehetnékem van (ami lehet azért is mert nemnagyn ettem mostanában).
    De ma délután jelentkezett egy kis vérzés csak egy két csepp és valami hártyaszerű.
    És fáj a hüvelyem is.
    Most akkor terhesvagyok?
    Vagy miért van ez?
    Még nagyon fiatal vagyok a gyerekvállaláshoz és nagyon félek emiatt.
    Válaszát elörre is köszönöm.
    További szép napot!

    Válasz: Ha nem védekeztetek, fennáll a terhesség esélye, viszont 3 nap elteltével ez még semmilyen tüntet nem okozna. Nem tudom, itt van-e az ideje, de a mellfeszülés és a pár csepp vér lehet amiatt, hogy megjön a menzeszed. A hányinger valószínű, amiatt van, amit írtál is, hogy alig eszel. A hüvelyi fájdalom viszont utalhat valamilyen fertőzésre is, amit nem feltétlen az együttlét alatt, hanem akár strandon is összeszedhettél.

  • Marika

    2010. augusztus 14. szombat

    Kedves Doktornő!

    Az lenne a kérdésem, hogy mennyi az esély rá, hogy terhes vagyok? 2 hónapja voltam együtt a párommal. Szedek fogaamzásgátlót, és óvszert is használtunk. A gyógyszerből nem maradt ki egy szem sem. Meg is jött időben, mind a 2x, de kevesebb volt (5nap helyett kb. 3)Ez lehet a gyógyszer mellékhatása?
    Válaszát előre is köszönöm

    Válasz:
    Igen, lehet a gyógyszer miatt! Mivel a gyógyszer mellett még óvszert is használnak, még 1% sincs a teherbeesés kockázata.

  • Erzsebet

    2010. augusztus 06. péntek

    Kedves doktorno!
    Ha kaparas utan a megtiltott idoben ugy kb 2 hetre egyut leszek a parommal,es megszakitasosan vedekeztunk akkor hany szazalek eselye van a terhessegnek…:D:D:D….valaszat elore is koszonom…Udv!:D

    Válasz: 20%, de ha együtt vagytok, akkor védekezzetek légyszíves.

  • Marietta

    2010. augusztus 02. hétfő

    Tisztelt Dr.nő
    Az utolsó menstruációm első napja július 28.-án volt. De utánna Voltam a barátommal,megszakításosan védekeztünk.Am elment és utánna vissza tette,már meg kellett volna hogy jöjjön,de 4 napja késik:S Félek attól hogy terhes vagyok.
    Na meg 3 napja mindig úgy érzem hogy pisilnem kell,de nem tudok,ha tudok akkor nagyon fáj,mintha húznák ki a méhem. vagy nemis tudom:SS ez csak a megfázástól van? Válaszát előrreis köszönöm . Üdv

    Válasz:
    Ha egyébként nem szokott késni, akkor érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • aggódó fiatal lány

    2010. július 29. csütörtök

    Jó napot Dokrotnő!
    Azért írok önnek mert nagyon félek mivel 8 napja késik a menstruációm.A barátommal mindig védekeszünk,előfordul hogy petting közbe is „behelyezi”de nagyon körültekintőek vagyunk és figyelünk hogy ne legyen előváladék meg,és eddig max 4-6 napot késett….igaz hogy az elmúlt hetekbe sokat idegeskedtem fogytam is,meg volt hogy kicsit vissza is híztam meg elég sokat tornáztam,valamint 4 napja azon stresszelek hogy megjöjjön!Jövőhéten mentem volna orvoshoz de anyákám elég szigorú ilyen téren pedig már 3,5 éve van kapcsolatom meg 20 éves vagyok.Kérem ha tud valami nyugtató tanáccsal szolgálni megköszönném!
    Várom válaszát

    Válasz:
    Elsőként egy terhességi teszt elvégzését javasolnám. Egyébként pedig ha problémád van, jó döntés, ha orvoshoz fordulsz. Azzal nem old meg anyukád semmit, ha nem enged el.

  • Buci

    2010. július 25. vasárnap

    Kedves DoktorNő!

    A menstruációm késik már több mint 2 hetet!Amikor pedig meg kellett volna,hogy jöjjön akkor is barnás színű jött és egy reggel csak egy kis vér pecsét volt a bugyimon de utánna meg semmi sem csak az barnás színű!!Nem szedek fogamzás gátlót és néha nem húzunk óvszert sem!!!Segítsen kérem!Terhes vagyok?

    Válasz: Lehetséges. Ennyi késés után érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  • Píta

    2010. július 22. csütörtök

    Üdv!

    Azt olvastam itt, hogyha az óvszer nem szakad ki, nem csúszik le, időbe felteszi az ember és kihúzza időben amíg merev a hímvessző,akkor is van rá esély, hogy a hölgy teherbe essen… igaz bár minimális, de számomra ha van rá esély akkor az átmegy a vagy igen vagy nem kategóriába. Szóval az érdekelne, ha mindent előírás szerint csinálunk akkor mitől van esély a terhességre?

    Válasz: Pl. attól, ha óvszer nélkül kezditek, vagy a petting során előváladékkal érintkezel, vagy ha kiszakad az óvszer.

  • Eszter

    2010. július 21. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    A barátommal egy hete vesztettem el a szüzességem, óvszerrel védekeztünk. Késik a menstruációm. Lehetséges, hogy teherbe estem óvszer használata mellett, ha az nem volt sérült (nem szakadt ki)?
    Köszönöm a válaszát előre is!
    Üdvözlettel:
    egy aggódó 18 éves lány

    Válasz:
    Erre max. 1% az esély. Ha időben felkerült az óvszer, nem szakadt el, nem lyukadt ki, nem csúszott le, akkor nem valószínű, hogy terhes vagy. Ha már kb. 4-5 napja késik, és eddig nem fordult elő ilyen, akkor azért nem árt egy terhességi tesztet megcsinálni.

  • Kiscsillag

    2010. július 21. szerda

    Szia!
    Az lenne a kérdésem,hogy mi lehet annak az oka,hogy az utóbbi 2 hónapban igen gyengén jött meg a vérzésem(de nem barnás meg nem is rózsaszinű,hanem ugyanolyan szinű mint eddig,csak gyengébb)? Rendszeresen szexuális életet élek és lassan egy éve szedek fogamzásgátlót(Lindynett20) és még soha egy szem se maradt ki. Ugye nem lehetek terhes?

    Válasz: Ha rendszeresen szeded a tablettát, akkor nem lehetsz terhes.

  • boszi

    2010. július 19. hétfő

    Üdvözlöm!
    Az lenne a kérdésem, hogy ha mindig megérzem, hogy mikor van peteérésem (kis fájdalmat érzek és most kellett volna jelentkeznie 16-17-e körül), de ez most elmaradt, akkor ez jelentheti azt, hogy terhes vagyok? A párommal a megszakításos módszert „alkalmazzuk” (nem gond, ha jön a baba alapon). Tesztet még nem csináltam.
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Ha az előző menzesz rendben, megszokott módon zajlott, akkor kicsi az esélye, hogy terhes legyen. Én csak akkor tesztelnék, ha már késik a vérzés.

  • Mariann

    2010. július 16. péntek

    Szia! Olyan kérdésem lenne, hogy az utolsó mensesem vége 07. 03-án volt és 07. 14-én lefeküdtem a barátommal védekezés nélkül, de nem bennem ment el mennnyi az esélye, hogy terhes vagyok…?? Nagyon félek ettől!!

    Válasz: Megszakításos védekezésnél a terhesség esélye kb. 5%. Ha tartasz a terhességtől, érdemes más módon is védekezni, legalább óvszerrel.

  • Gabi

    2010. július 15. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Az lenne a kérdésem, hogy az aktus után 3 héttel minden terhességi teszt kimutatja a terhességet biztosan?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Igen.

  • Szilvy

    2010. július 14. szerda

    Kedves doktorno!
    Megszeretnem kerdezni hogy kaparas utan mennyi idore szabad egyutt lennem a parommal…?
    Es mijen kovetkezmenyei lehetnek ha egyutt leszunk azelott

    Válasz: 6 hét. Gyulladás, fertőzés, szövődmények jöhetnek szóba.

  • Feri

    2010. július 11. vasárnap

    Szia
    Lenne egy olyan kérdésem hogy a barátnőmnek aznap délelőtt jött meg és este lefeküdtünk,nem védekeztünk, én ugy tudom hogy ijenkor nem szabadna teherbe esnie Mennyi ennek az esélye???

    Válasz:
    Sokkal kisebb az esélye, hogy a menzesz idején teherbe essen valaki, mint a ciklus középső szakaszában, de ilyenkor sem kizárt. Kb. 5-10% a kockázat.

  • egy elkeseredett lány

    2010. július 11. vasárnap

    Kedves doktornő!
    Tanácsát szeretném kérni…a barátommal mindig óvszerrel védekezünk, eddig semmi probléma nem volt. 7.-én viszont kiszakadt de észrevettük időben és lecseréltük.10.-én ujra kiszakadt de szintén észrevettük időben…(ezt az óvszert nem használjuk többet ez már biztos)a ciklusaim 28 naposan nem szokott nagyon késni, 26 -án kell hogy megjöjjön, de az még 2 hét és én nagyon félek…Hány százalék esély van a terhességre???Válaszát nagyon várom,és előre is köszönöm!!!

    Válasz: Ha időben észrevettétek, hogy kiszakadt az óvszer, kevesebb, mint 5% az esély.