Több kutatás is bebizonyította, hogy a teherbeesés egyáltalán nem olyan nehéz, mint gondolnánk. A US National Institute of Environmental Health Sciences kutatásából kiderül, hogy a párok 24%-a éppen a peteérés időpontjában van együtt, egy másik vizsgálat pedig bebizonyította, hogy a párok 85%-ának a tabletta abbahagyását követő 1 éven belül sikerül a gyermekáldás.
Az Allan Wilcox professzor által vezetett kutatás kimutatta, hogy a párok szexuális aktivitása a peteérést megelőző napokban a legnagyobb és a peteérés napján éri el csúcsát. A nők szexuális vágya is éppen ovulációkor volt a legerősebb, holott a kutatásban résztvevő nők sterilizáltatták magukat vagy spirált helyeztettek fel, ezért nem figyelték tudatosan a peteérés napját. Az együttlétek valószínűsége a kutatásban résztvevő pároknál 24 százalékkal magasabb volt a peteérés időpontjában.
A kutatók szerint ennek az az emlősállatoknál is megfigyelt folyamat a magyarázata, amely az együttlétet mindig a peteérés napjára teszi ezzel megnövelve a teherbeesés esélyét. Ez a biológiai folyamat ugyanígy működik az embereknél is.
Ez egyben azt is jelenti, jobban tesszük, ha elméletek, hőmérőzés és számolgatás helyett inkább a természetes vágyainkra hagyatkozunk, ha babát szeretnénk, mert a természet pontosan tudja a dolgát.
Különösen igaz ez, ha egy másik kutatás adatait is megvizsgáljuk. Ebben az Orális Fogamzásgátlók Európai Aktív Felügyeleti Vizsgálata arra kereste a választ, vajon a tabletta abbahagyása után a nők milyen mértékben esnek teherbe. Sokan hiszik azt ugyanis, hogy több éves tablettaszedés után nehezebben megy a teherbeesés. A felmérés szerint a tablettát abbahagyó nők 21%-a 1 hónapon belül, 45,7%-uk pedig 3 hónapon belül lett várandós. 1 éven belül a nők 79,4 százaléka lett terhes, a második évben pedig további 10% lett várandós. Egy másik felmérésben a teljes népességre (tehát a tablettát nem szedőket is magában foglalva) ez az arány az első évben 85%, a másodikban további 10% lett.
3 Comments
ingus
2009. október 25. vasárnapSziasztok!
azzal a problémával fordulok hozzátok, hogy a párommal nagyon szeretnénk babát, de nem akar osszejonni.Már van egy két éves kislányom az elozo kapcsolatombol, a nogyogyászom szerint is minden rendben, semmi akadálya az ujabb terhességnek.Ami viszont aggaszt, hogy a mult héten mért prolaktin szintem 5,24 lett( a menzesz 4.napján volt) és most nem tudom ez mennyire van rendben, mert elvileg határeset vagyok. Szedem a Mastodynon cseppeket és a cicfark teát, de szeretném tudni hogy a Bromocriptin szedése nem volna e észszerubb?már ha egyáltalán szukséges…koszonom a válaszokat.
Válasz:Szerintem legyél egyelőre türelmes. A párok 85%-ának az első évben valamikor összejön a baba, a 10%-nak csak a 2. évben, türelem.
Vágner Ferencné
2009. október 15. csütörtökSzia!
Nagyon szépen köszönöm a választ. Még nem tudom az eredményt de jövőhéten visszakell mennem.Megirom majd mi van velem.De reménykedem kicsit h baba.
Szia!
Vágner Ferencné
2009. október 12. hétfőSziasztok!
Én aug végén tettem le a gyogyszert.Már 2 hete késik.9 évig szedtem a fogamzásgátlót.A tesztem negativ.Az orvos azt mondta mindent rendben lát.Terhesség nincs de látja h nagyon bombázva van a terület, valami nagyon készülöben van.Lehet hormonális probléma a gyigyszer elhagyásmiatt.De ha még 2 hét mulva sem jön meg menjek vissza kontrolra.
Ez mit jelen?Nem értem.Ha valaki tud rá magyarázatot azt szívesen fogadom.
Válasz: Nem tudom, most a bombázva van a terület mit jelent, de lehet, hogy valami terhességet megelőző állapotot látott? Gyógyszerszedés után elég gyakori, hogy hosszabb idő is eltelik, mire rendeződik a ciklus. Lehetséges, hogy akár fél, egy évig is rendszertelen lesz a menzeszed, de az is lehet, hogy már most terhesség miatt késik, csak a esetleg korai volt még a teszt elvégzése.