A tej véd az allergiától?

Izraeli kutatók meglepő eredményre jutottak egy friss kutatásban: a Tel-Avivi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akik 2 hetes koruk előtt akár egyetlen alkalommal is kaptak tehéntejet, 19x ritkábban lettek tejallergiásak, mint azok, akik csak később találkoztak a tehéntejjel.

A tej véd az allergiától?Az eddigi szakmai javaslatok szerint, ha a baba családjában nem fordul elő allergia, akkor tejtermékeket 8 hónapos kortól, tejet pedig 1 éves kortól lehet adni nekik, a feltehetően allergiára hajlamos gyerekeknél (akiknek legalább az egyik szülőjük allergiás) pedig még ennél is tovább kell várni, mert minél később találkozik az allergénnel a kicsi immunrendszere, annál kisebb az esélye, hogy kialakul az allergia.

A kutatás most bebizonyította, hogy ez a szabály nem igaz: azok a babák, akik életük első 2 hetében kaptak tehéntejet, 19-szer ritkábban lettek allergiásak, mint azok, akiknél vártak a tehéntej-adásával. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tehéntej a legjobb táplálék a kisbaba számára, hiszen túlságosan megterheli az emésztőrendszert és nem tudja ilyen kis korban teljesen megemészteni azt, tehát az ajánlott táplálék továbbra is az anyatej a csecsemők számára. A vizsgálat eredménye azzal magyarázható, hogy az életnek ebben a korai szakaszában találkozott az idegen anyaggal a szervezet, ezért később nem fogja már idegenként kezelni azt.

A kutatás arra is fényt derített, hogy míg korábban a tejallergiás gyerekeknek nem ajánlották a szójatejet, mert úgy gondolták, aki a tehéntejre allergiás, annál 33% az esélye a szójaallergiának is, addig ebben az izraeli kutatásban bebizonyosodott, hogy a kettő között nincs összefüggés, ezért a tejallergiás gyerekek nyugodtan ihatnak szójatejet, ez jól helyettesíti számukra a tehéntejet.

Nem tudod mit főzzél a babának? Töltsd le az ingyenes Nagy Babaszakácskönyvet ötletekért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

19 Comments

  • Fatime

    2011. május 20. péntek

    Kedves Ági!
    Mi a tejallergia tünete?Az apuka tejérzékeny,én szeretem a tejet,a 9 hónapos kisfiamnak viszont híg lesz tőle a széklete szinte azonnal,de a nap folyamán biztos.Kb.egy hónapja már eszik/evett krémtúrót,majd joghurtot is(ezt már csak később),de most már csak játszik vele,nem eszi meg.Lehet hogy a joghurttól lett elege és így reagál a tejtermékekre?
    Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. május 30. hétfő

      A tejallergia tünetei: a székletben megjelenő apró, pici vérpöttyök és csökkent súlygyarapodás, valamint asztma és ekcéma jelentkezhetnek, valamint emésztőrendszeri tünetek, azaz hasmenés, hasfájás, puffadás. Önmagában allergia nélkül is okozhat híg székletet a tej, de 1 éves kor alatt nem is szabad adni, allergiás szülő esetén pedig 2 éves korig kell várni vele, mert ezzel elkerülhető az allergia kialakulása. Egyébként egy egyszerű teszttel meg tudják nézni, valóban allergiás-e, célszerű elvégeztetni és akkor majd pontosan tudjátok, mivel kell vigyázni.

  • Kőszegi Reni

    2011. március 16. szerda

    Kedves Ági!!!
    Most végleg összekavarodtam. A tehéntej adása, ill. nem adása a gondom. Védőnőm azt mondta, hogy előírás szerint 1 éves korig nem lehet adni tehéntejet a picinek. De ha igazán jót akarok magunknak – mondta- , akkor 2 éves koráig nem adok.
    Na most akkor mi is az igazság.?? Téged kérdezlek, mivel már annyi jó tanácsot adtál.
    Mikortól adható a tehéntej???
    S milyen???? Mert mint ismerjük a különböző termékeket, nem sok közük van a tejhez… (sajnos)
    Bár egyes Szlovák tejek – nem akarok reklámozni- még egész ihatóak.
    (Tejterméket eddig is ettünk mint pl.: túró, tejföl, sajt, kefír, joghurt.)
    Várom válaszod, s köszönöm: Reni

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      1 éves kortól adható a tehéntej, mégpedig a zsírosabb változat 2,8 vagy 3,5 vagy házitej (ez forralva természetesen).

  • Bea

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági,

    Sajnos a 7 hetes kisfiunknál allergiás tünetek léptek fel (kiütések, koszmó szerű elváltozások a szemöldökén, és mivel a férjem tejallergiás volt kiskorában, így az orvos is erre gyanakszik. Kisfiunkat tápszerrel tápláljuk (5 hetes koráig kapott valamennyi anyatejet is). Kinőheti az allergiát? A hozzátáplálásnál mire kell majd jobban odafigyelnem?

    Előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Az allergiát nem lehet kinőni, ez öröklött hajlam. A hozzátáplálásnál arra kell figyelni, hogy ha bebizonyosodik (allergiateszt), hogy tényleg tejérzékeny, akkor nem kaphat tejet, tejterméket egyáltalán, csak tejallergiásoknak való termékeket.

  • Haranginé Világ Marietta

    2011. január 21. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányom – 4 hónapos – az anyatej mellé kap tápszert is, mert nincsen elég tejem,azonban hallottam, hogy lehet állami támogatással igényelni anyatejet, ám a területi védőnő ezt nem ajánlja, mert a tejet pasztörizálják, így az értékes anyagok távoznak belőle. Szeretném megkérdezni neked mi ezzel kapcsolatosan a véleményed, hiszen az anyatej nem csak a vitaminok miatt fontos, hanem a fehérje összetétele miatt is, amely sokkal kedvezőbb a tápszerekéhez képest.

    Maradjunk inkább a tápszer mellett?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Marietta

    • Nahajné Pillár Andrea

      2011. január 22. szombat

      Kedves Marietta!
      Meglepődve olvastam amit írtál az anyatejet illetően! Én igen szerencsésnek mondhatom magam, kezdettől fogva rengeteg tejcim van 🙂 olyannyira, hogy a kicsi fiam mellett még 2 kis lányt is tápláltam (mára csak az egyik maradt, a maradék tejcit lefagyasztom). Minden este jönnek érte és szó sincsen pasztörizálásról! Szerintem nagyon fontos, hogy kapja a baba, nem véletlen lettünk így megalkotva! És annyira jó, hogy nemcsak hogy sok a tejcim, hanem jó is 🙂 A kisfiam 5 hónapos és 8,5kg, a „kislányom” 8kg, aki 1 nappal fiatalabb a fiamnál. Azt mondják, hogy a testi-szellemi fejlődésére egyaránt hatással van mit eszik a baba. Szóval én csak ajánlani tudom, hogy ha tudsz, ne tápot, hanem inkább anyatejet adjál a babádnak!
      Andi

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Ha van rá mód, akkor adj neki anyatejet, ugyan tényleg pasztörizálják, de sok értékes tápanyag megmarad benne, és mindenképpen jobb a babának, mint a tápszer.

  • Márta

    2010. október 31. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányom 10 hónapos és egy hónapja tápszert kap, de azóta egyfolytában csorog az orra és néha megy a hasa is…
    Félek hogy esetleg allergiás a tejre, de Romániában, Nagyváradon élek és itt nagyon nehéz bármire is menni az orvosokkal. A gyermekorvos csak huzogatta a vállát, mikor mondtam hogy mi a helyzet, aztán elküldött egy gastroenterologushoz, de azt sem nagyon érdekelte a dolog…
    Igazából csak szeretném megtudni hogy allergiás-e a kislányom vagy sem, és ehhez kérem a segitségedet. Hol és hogyan lehetne megtudni ezt? Esetleg, hogy Debrecenben van-e ilyen hely?

    Segitséged előre is köszönöm…

    Márta.

    Válasz: Debrecenben van allergológia, oda elviheted, de ezeket a tüneteket a fogzás is okozhatja.

  • Fehérné Kéki Renáta

    2010. október 26. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom most múlt el egy éves.Én pedig 6 hetes terhes vagyok.:)
    A problémám ott kezdődött, mikor ezt megtudtam 2 hete.Már előtte pár nappal se nagyon akarta elfogadni a cicit Panni, másfél hét alatt leszoktatta magát a reggeli és esti szopiról.
    Gondoltam én, hogy hát ha így alakult, és szerencsére már elmúlt 1 éves is, akkor jöhet a tehéntej, doki néni is ezt javasolta(2,8%-ast)
    Viszont ő ezt nem igazán szereti, felforraltam, visszahűtöttem, nem kell…
    Vettem babatejet(tápszerezni nem igazán akarom..), de sem igazán jött be neki, egy pár cseppet iszik csak meg, de az meg hol van a napi 2x2dl-hez képest?!
    Tejterméket eszünk(krémtúró, túró rudi, sajt, sajtkrém).
    Mi lenne a jó megoldás?Még csak pár napja próbálkozunk, de teljes elutasítást tapasztalok a részéről….Nem akarom erőltetni sem, nehogy teljesen elforduljon tőle.Várjak egy kicsit és majd később próbáljam?Vagy adjak neki pótlásban kálciumot a csontjai miatt?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:Fehérné Reni és Panna

    Válasz: Nem kell mindenáron ragaszkodni a tejhez. A szükséges kalcium pótolható tejtermékekből, zöldségekből (pl. hüvelyesek) is, nem szükséges a tejet erőltetni. Esetleg meg lehet próbálni naponta 1 alkalommal tízóraira vagy uzsonnára banánturmixot adni.

  • Hidvégi alexandra

    2010. október 05. kedd

    Ha attól nem is de a vírusoktól igen.Én eszt haltam és nálam be jött.

  • HARGITA

    2010. szeptember 21. kedd

    Nekem ekcemam van 2 honapos korom ota,azt mondjak hogy allergias vagyok a tejre!
    ezt a babam orokolheti?
    nem akarom h o is szenvedjen az ekcema miatt,ami nekem allitolag rosz babatap miatt jott ki!
    a fentiek alapjan varjak a tehentejjel,vagy adjak neki az elso 2hetben!felek,nem tudom hogy mit csinaljak,h o biztossan ne legyen allergias!KERLEK SEGITSETEK!

    Válasz: Az allergia öröklött hajlam, amit külső tényezők válthatnak ki, ha te allergiás vagy, akkor jó eséllyel ő is az lesz, azonban az allergia mindaddig láthatatlan marad, amíg ki nem váltja valami. Ha ő megszerzi a védettséget azellen, hogy a tehéntej kiváltsa nála, akkor eggyel kevesebb dolog, ami kiválthatja, tehát ez éppen a megelőzésben fog segíteni.

  • kata

    2010. július 13. kedd

    Kedves Zsuzsi!
    Természetesen nem Ági helyett válaszolok, csak javasolni tudom hogy levendula illóolajjal tudod a szúnyogcsípést bekenni, csak 1 cseppet használj. Semmi más illóolajatat ne kenj rá, csak ez mehet alapolaj hozzáadása nélkül. Remélem nem zavartalak.

  • zsuzsi

    2010. július 10. szombat

    Kedves Ági, a 3 hos babamat meg csipte valami,babakocsiba szunyoghalo mellett valahogy megis, mivel kenhetem? anyatej? seborream van epret ettem kihozta jobban nekem, pincurkamnak ez is at megy a tejen keresztul?

    Válasz: Nem, ez nem megy át a tejen keresztül. A csípést Aloe sprayvel lehet lefújni, de az anyatej is jó.

  • trrixy

    2010. július 07. szerda

    Kedves Ági,
    Köszönöm a linket!
    Most esett le, hogy akkor ez az első 2 hétben adott bocitej úgy működik, mint egy védőoltás. Hisz, ha jól tudom védőoltásoknál is általában egy kis mennyiségű bacit adnak be, hogy később felismerje a szervezet és jobban tudjon ellene harcolni.
    Nagyon elgondolkodtam rajta, h adjak-e kisfiamnak egy pici mennyiségű tehéntejet, most, 7 hetes korában. Talán még most sem késő..? Megkérdezem majd a gyermekorvost. Bár kétlem, hogy ő támogatná, hisz ez egy új kutatás eredménye, nem valószínű, h hallott róla még..Na, majd megmutatom neki a cikket. Egy próbát megér.
    Még egyszer köszönöm!
    Üdv, t.

  • tyutyu

    2010. július 06. kedd

    Kedves Ági!
    Nagyon jó volt olvasni a cikket! Szerencsés vagyok, mert van elég tejem a babámnak, viszont,ha nem így lett volna megpróbálok a föld alól is tehéntejet szerezni neki, ugyanis én is azon nőttem fel! Nem is értem miért tiltják, természetesen vannak cégek, akiknek ez az érdekükben áll. Szomorú, de tény!

  • trrixy

    2010. július 06. kedd

    Kedves Ági,
    Sjnálom, hogy nem írtad ezt meg hamarabb. Nagyobbik kisfiam 2 éves, tejallergiás. Kisöcsi pedig 7 hetes. Ha hamarabb olvasom, tettem volna egy próbát, hátha használ. Ártani biztos nem ártott volna egyszeri tehéntej adása.
    Azért érdekelne ennek a cikknek a forrása is. Beírnád a linket, kérlek?
    Köszi, t.

    Válasz: A cikket itthon az MTI közölte (pl. itt hozták le: http://www.medicalonline.hu/cikk/elonyos__ha_koran_kapnak_tehentejet_a_csecsemok/index.php) , az eredeti ebben a szakmai magazinban található: http://www.jacionline.org

  • kata

    2010. július 03. szombat

    Kedves Ági!
    Remélhetőleg itt az igazi tehéntejről van szó. Szerintem zárjuk ki azt a tévhitet, hogy amit a boltban árulnak dobozos tejként, bármilyen jó hatással lehetne a babákra, főleg hogy kálciumot tartalmaz. Nem hogy nem jut be a kálcium a csontokba, hiszen az igazi tejhez semmi köze ennek a lének, hanem azt mondják hogy inkább elvonja a csontokból. Szóval ha valaki mindenképpen tejterméket szeretne a babájának adni, az inkább joghurtot, kefirt, sajtot adjon. Ha pedig a baba bármire is allergiás, akkor a szója azt még jobban elősegíti. Dehát mindig mást bizonyítanak be, nehéz dönteni. Bocsánat a hosszú mondandóért, nem okoskodni szeretnék, csak érdemes különbséget tenni az igazi tej, meg az általánosan használt tej között.