Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.
„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:
- a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
- a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
- hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor
A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.
Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!
3 837 Comments
Comment navigation
s.j.
2011. február 23. szerdadoktorno!
ezelotti menstruaciom iz kb 2 nappal elobb jott meg mint kellett volna,es most is 3 nappal elobb..es a megszokotthoz kepest keves a verzes(maskor kb 3-4x ennyi volt) a ket verzes kozott volt, hogy rosszul ereztem magam, hanyingerem volt, rosszul voltam a cigarettafusttol, a bal mellem foleg eleg erzekeny. Nem vedekezunk a ferjemmel. Van ra esely h terhes vagyok?
KOszonom
s.j.
2011. február 23. szerdameg annyit hozzafuznek, hogy most a masodik nap,hogy verzek..es alig alig van valami az is enyhen barnas szinu! A tesztet lehet menstruacio kozben is csinalni, vagy varjak meg par napot?
Gabi
2011. március 01. keddA vérzés közben is el lehet végezni a tesztet. Ha még nem teszteltél, és a vérzés 3 napon belül elmúlt, érdemes tesztelni.
Gabi
2011. március 01. keddVan némi esély, érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.
Győző
2011. február 23. szerdaÜdvözlöm!
A barátnőmnek a menzesze már eleve késett 2 napja, (előző hónapba rendesen megjött!) ekkor együtt voltunk nem védekeztünk vagyis megszakítással. Utána még 4 napig nem jött meg, majd igen, de azóta semmi. A tünetei megvannak ami ilyenkor szokott a menzesznél! Csak nem jön a többi! Nagyon aggódik nem tudja mit csináljon! Terhes lehet e vagy nem vagy normális lehet e ez? Nagyon stresszes ez is befolyásolhatja?
Érdemes e terhességi tesztet csinálni? Vagy nőgyógyászhoz elmenni?
Meg mikor megjött (kedden) elkezdte szedni a tabit ez is befolyásolhatja?
Válaszát előre is köszönöm!
Gabi
2011. március 01. keddMindenképp érdemes tesztet csinálni!
erika
2011. február 23. szerdaTisztelt Doktornő
nagyon tetszik az oldal,s nagy gondom lenne,amivel kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni,nagyon fontos lenne.2010.12.26-án volt meg a bajom utoljára,azóta semmi,a párommal nem védekezünk,most voltam orvosnál február 21-én,csináltak ultrahangot,azon semmi,minden normális,a nyh.13mm babát nem látnak,a teszt amit a kórházba csináltak az negatív lett,mielőtt orvoshoz mentem,a melleim nagyin érzékennyé váltak,feszülnek,reggelente émelygek és hányingerem van,normális hüvelyi váladékozás van,és ingerlékenyebb vagyok,vérzés azonban semmi.az orvos írt fel norcolutot,de csak 3 db-ot tudtam bevenni belőle,mert rosszul voltam tőle.kérem segítsen,most akkor terhes vagyok vagy nem?25 évesen kétlem,hogy klimax lenne,ikerlányaim vannak,s náluk ez nem volt.válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:erika
Gabi
2011. március 01. keddHa az ultrahang és a teszt is azt mutatja, hogy nincs terhesség, akkor elég kicsi az esélye. A peteérés nem csak klimax miatt maradhat ki, pl. hormonális probléma is okozhatja. Ha az orvos által felírt gyógyszert nem tudja szedni, érdemes lenne visszamenni. Én az itt leírt kérdéseket is feltenném az orvosnak!
Reni
2011. február 22. keddEn csak azt szeretnem kerdezni h angliaban vagyok!2 napja jarok korhazba folyamatosan de nem foglalkoznak velem csak haza kuldozgetnek.Az a hejzet h 6-7 hetes terhes vagyok de 2 napja elenken verzek es gorcsolget a hasam alja is van h erosen van h elmulis es kezdodik elorol.Nem tudom hova tenni a dolgot!Ide kint nem mondanak semmit meg egy uht sem csinalnak en meg agyon izgulom magam h most mi van!Nem tudom h ez mar a veteles? el meg a magzatom?vagy mar nem?:( probalok turelmes lenni de kicsit idegesit h semmit nem mondanak csak haza zavarnak h ha igazan nagy a baj csak akkor mennyek vissza.Ezek szerint nem nagy baj? akkor miert irja minden rovat h ha terhesseg alatt verzes van forduljak orvoshoz?Valaszat elore is koszonom!
Gabi
2011. február 23. szerdaTerhesség során a vérzés elég gyakori, de ha ez a vérzés erős, görcsök kísérik, az sosem természetes. Ilyenkor (legalábbis itthon) azt javasolják, hogy azonnal menjünk orvoshoz, hogy a vetélést kizárják. Ha nem foglalkoznak veled, nem tudsz mit csinálni, mint hogy pihensz, magnéziumot szedsz, és reménykedsz.
reni
2011. február 24. csütörtökKoszonom a valaszat!Ido kozben a fejlemenyek sajnos nem tul biztatoak…Elkezdtek velem foglalkozni a korhaz egy masik osztalyan belul es vegre ott csinaltak egy uht… az uh azt mutatja h a mehemben nincs baba :(Vettek vert es most azt csekkoljak h a hcg szint felfele megy e vagy h csokken e.Az eredmenyem elvileg holnap lessz meg.Csinaltak huvelyi uht is de azt mondjak a sok vertol nem latjak h mehenkivuli terhes vagyok e.Ami sztem hujeseg mert azt azonnal meg tudjak mondani ennek ellenere en ezt igy hallottam legalabb is..???Ha novekszik a hcg szintem nah arra kivancsi leszek arra mit tudnak mondani.A gorcsok azota elmultak a verzes megmaradt.Elofordulhat h nem is voltam 7 hetes terhes csak kimaradt a menszeszem es a szervezetem hcgt termelt??? vagy vajon hova tunt a baba? tenyleg letezik h felszivodhatott? mar ilyenrol is hallottam :(Elvileg elvetelni nem veteltem mert a mehszajam zart es azt mondtak igy teljesen kizart a veteles… erdekes sztori… ha masnal olvasnam lehet el sem hinnem…:(
reni
2011. február 24. csütörtökMa reggel felhivtak h nem kell mennem a vervetelre… Kideritettek h elveteltem 🙁 Ennyivel levan zarva.
Otti80
2011. február 22. keddTisztelt Doktornő!
A kissebbik lányom 1 éves, szeptemberben jött meg először születése óta a mentruációm, 7-10 napos késésekkel, ami korábban mindíg pontosan 28 napos volt. Még szoptatok, kérdésem hogy ilyen késés mellett kell-e aggódnom hogy ez akadálya lehet-e az újabb baba megfoganásának?
Illetve amit furcsállok ilyen még nem történt hogy most az utolsó menstruációm 5-6 napig rendes vérzés volt és azóta,mára 10. napon is még barnázás van. Mi lehet ennek az oka?
Nagyon köszönöm!
Otti
2011. február 22. keddTisztelt Doktornő!
A kissebbik lányom 1 éves, szeptemberben jött meg először születése óta a mentruációm, 7-10 napos késésekkel, ami korábban mindíg pontosan 28 napos volt. Még szoptatok, kérdésem hogy ilyen késés mellett kell-e aggódnom hogy ez akadálya lehet-e az újabb baba megfoganásának?
Illetve amit furcsállok ilyen még nem történt hogy most az utolsó menstruációm 5-6 napig rendes vérzés volt és azóta,mára 10. napon is még barnázás van. Mi lehet ennek az oka?
Nagyon köszönöm!
Gabi
2011. február 23. szerdaLehetséges, hogy még a szoptatás miatt rendszertelen a menzesz. Viszont ha így elhúzódik, az nem elhanyagolható, érdemes lenne nőgyógyászhoz menni.
Emília
2011. február 21. hétfőKedves Doktornő
Kisbabát szeretnénk a férjemmel.Az lenne a kérdésem,hogy néha rendszertelenül jön meg a menstruációm például januárban 6-án most pedig 21-én jött meg.Mult héten 15-én és 19-én is próbálkoztunk a babával,és ma pedig 21-én megjött.Ön szerint attól még teherbe eshettem?? válaszát előre is köszönöm
Emília
Gabi
2011. február 23. szerdaHa a vérzés enyhe, 3 napon belül elmúlik, és a színe, állaga sem megszokott, akkor még szóba jöhet a terhesség.
Gabóca
2011. február 18. péntekKedves Doktornő!
2010. augusztusától nem védekezünk a férjemmel,nagyon szeretnénk gyermeket. Ő 23 éves, én 21 éves nő vagyok. Sajnos,gyermekkoromtól kezdve nagyon fájdalmas a menstruációm(az orvosom szerint premenstruációs szindrómám van),menstruáció alatt elvesztem sokszor az eszméletem is. Általában 5-6 napig tart a vérzés,és 25-28 naponta jön meg. Hajlamos vagyok a felfázásra is,pedig nagyon vigyázok magamra.
Kérem,adjon tanácsot,hogy mit tegyek annak érdekében,hogy teherbe tudjak esni.
Előre is köszönöm!
Vida Agi
2011. február 25. péntekMivel már egy ideje próbálkoztok és nem sikerült, ezért amit meg lehet próbálni az a peteérés pontos idejének meghatározása hőmérős módszerrel vagy peteérés jelző teszttel.
iluska
2011. február 17. csütörtökKedves doktorno!!!Azt szeretnem megkerdezni hogy hany szazalek esely van arra hogy terhes vagyoke!Negy honapja hogy voltam a paromal es rendszeresen es pontosan megjon a menstruaciom!Ez ido alat nem volt hanyingerem es semmi tunetett nem ereztem van esely hogy terhes vagyok?
Gabi
2011. február 21. hétfőMax. 1%. Ha mégis valami miatt terhességre gyanakszik, érdemes egy tesztet csinálni. De 4 hónap elteltével elég nagy az esély, hogy valamilyen változás vagy tünet jelentkezik.
Ildikoka
2011. február 17. csütörtökTisztelt Doktornő!
A múlt héten 8-án 3 nappal hamarabb jött meg eleinte barnás 3 napig majd igen erős fájdalmakkal rendes vérzésem volt 5 napig. A mellem azonban még most is feszül és elég rosszul érzem magam. A vérzés ellenére érdemes tesztet készítenem?
Gabi
2011. február 21. hétfőMivel a vérzés erős volt, és viszonylag hosszú ideig tartott, nem valószínű a terhesség. Viszont ha a tünetek továbbra is fennállnak, érdemes tesztelni, vagy nőgyógyászhoz fordulni.
Timea
2011. február 15. keddFájnak a melleim,alhasi fájdalmaim vannak.Csinaltam tesztet is de negativ lett. Lehet hogy terhes vagyok?
Gabi
2011. február 16. szerdaHa a menzeszed is késik, érdemes lenne a tesztet megismételni.
Lilla
2011. február 15. keddKedves Doktornő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy védekezés nélkül lefeküdtem a párommal, de nem tervezük még a gyereket igazán, ezért mindíg időben, körübelül 10 másodpercel a magömlés elött kihúzta….Ezek után azt figyeltem meg, hogy a menstruációm gyengébb, az elején ilyen barnás volt és kevés, de volt 2 nap amikor reggel több piros vér is jött. A menstruációm általában 6-7 napig tart, de most csak 4-5 napig a barnás folyással együtt. De a terhesség egyéb tüneteit nem fedeztem fel magamon. Maga szerint lehetek terhes?
Válaszát előre is köszönöm!
Gabi
2011. február 16. szerdaNem valószínű. Viszont a megszakításos védekezés nem túl biztonságos módszer, kb. 5% esély van a teherbeesésre, ugyanis az aktus során termelődő előváladék is tartalmazhat spermiumot. Ha egy pár egy éven keresztül is csak ilyen módon védekezik, a teherbeesés esélye 35%-ra növekszik. Ha terhességre gyanakszik, érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.
Lukasz46
2011. február 15. keddKedves Doktornő! A barátnőmmel szeretkeztünk óvszerrel de azon kívül egyszer csak pár másodpercre szeretkeztünk óvszer nélkül de egyikünknek sem volt orgazmusa . Lehetséges , hogy másnap megjön neki de csak pár órán át tart, lehetséges hogy terhes lett ? Kérem segítsen
Gabi
2011. február 16. szerdaHa az aktus elején volt óvszer nélkül behatolás, akkor minimális az esély a terhességre, kb. 1-2%.
Baba
2011. február 14. hétfőTisztelt Doktornő!
Nagyon fontos kérdéssel fordulok Önhöz!
Párommal 3,lassan 4hónapja védekezés nélkül vagyunk együtt.
Első két hónapban csináltam tesztet,mely negatívat mutatott.
Viszont azóta nem csináltam újabb tesztet.
Menstruációm megjött,de nem a szokásos módon.
Mindemelett,nem csak a menstruáció alatt,feszülnek a melleim,alsó has részen ritka szúrás,valamint feszülést érzek folyamatosan.Kívánom nagyon az édeset,és a savanyút.
Valamint többet is járok pisilni.
Babát várhatok Ön szerint?
Nagyon szeretnénk!Még annyi kérdésem lenne ezen kívül,ha Ön megállapítása szerint ez nem terhesség,mi az amivel elősegíthető,hogy kisbabánk legyen?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel!
Gabi
2011. február 14. hétfőHa a menzesz sokkal enyhébb volt, mint a megszokott, nem tartott tovább 3 napnál és a színe sem a szokásos volt, inkább csak barnás, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ebben az esetben érdemes lenne csinálni egy tesztet. Ha mégsem terhes, 3-4 hónap sikertelen próbálkozás után még nincs miért aggódni, esetleg ovulációs tesztet lehetne kipróbálni, hogy pontosan tudják, mely napokon lehet legnagyobb az esély.
Judit
2011. február 12. szombatKedves Drnő! Az lenne a kérdésem,hogy január óta 2 hetet késik mire megjön. A melleim csak arra a 3-4 napra nem fájnak. Kerekedik a pocak van előtej de a dokim nem látott babát. Csináltam tesztet első poz. a második neg. lett. Lehetek ettől terhes? Köszönöm előre is a választ.
Gabi
2011. február 14. hétfőA pozitív teszt 99%, hogy terhességet jelez. Én újra megkeresném az orvost, hogy kiderüljön, mi a helyzet. Nem ártana kizárni a méhen kívüli terhességet sem. Esetleg arról is lehet szó, hogy valóban terhes volt, csak még korai szakaszban elvetélt, ezért jelentkezett később vérzés. De ha a tünetek továbbra is fennállnak, érdemes lenne visszamenni a nőgyógyászhoz.
kármen
2011. február 11. péntekKEDVES DOKTORNŐ!A KÉRDÉSEM AZ LENNE HOGY OKTÓBERBE RENDESSEN MEGJÖTT A MENSTRÚÁCIÓM DE NOVEMBER ÓTA 2 NAPIG TART MOST LESZ MÁR 3 HÓNAPJA HOGY EZ MEGY NEM TUDOM MI LEHET A BAJ MÁR GONDOLTAM ARRA IS HOGY TERHES VAGYOK DE DECEMBERBE ELMENTEM ORVOSHOZ ÉS AZ ULTRAHANG NEM MUTATOTT SEMMIT ÉS A MENOTESZTEM IS NEGATÍV LETT.MIELÖTT ELMENTEM AZ ORVOSHOZ CSINÁLTAM TERHESSÉGI TESZTET ÉS MIND A 3DB POZITÍV LETT! ÉN MÁR NEM ÉRTEM AZ EGÉSZET:( NAGYON ÖRÜLNÉK HA TERHES LENNÉK.KÉREM MIELÖBBI VÁLASZÁT ÉS ELŐRE IS KÖSZÖNÖM SOKAT SEGÍTENE A VÁLASZA HOGY MITÉVŐ LEGYEK.
bernadett
2011. február 11. péntekKedves Doktornő!
Október 20-án voltam utoljára már azóta a volt barátommal a menstruáció előtti napon. Azóta novemberben, decemberben és januárban is megjött. De most februárban csak nagyon kevés barnás vér jött, influenzás voltam. Volina fogamzásgátlót szedek rendszeresen már egy éve. Ennek ellenére lehetséges, hogy terhes vagyok? Vagy az influenzának volt ilyen hatása a menstruációmra. Máskor is fordult már elő, hogy barnás is volt..
Köszönöm!
Gabi
2011. február 14. hétfőHa október 20. óta nem volt szexuális kapcsolata, a terhesség esélye minimális. Valószínűleg az influenza, vagy a rá szedett gyógyszerek okozták a leírtakat.
bettina
2011. február 11. péntekKedves doktornő! Tegnap este együtt voltam a barátommal a menstruáció első napján. Mivel kétszer is együtt voltunk egymás után nem is védekeztünk, és nem is vettük ki, kíváncsi vagyok előfordulhat e terhesség, és mekkora az esélye? A menstruációm eddig eléggé kiszámíthatatlan volt, bár az elmúlt két hónapban rendesen megjött.
bettina
2011. február 11. péntekAnnyit még hozzá szeretnék tenni, hogy múlt hónapban erős görcseim voltak menstruációkor pedig annyira fájt, hogy édesanyám mentőt akart hívni, és rettentő hányingerem volt egész nap, bár az orvos nem vizsgált meg rendesen csak annyit mondott, hogy szedjek fogamzásgátlót. Ekkor viszont csak 2 napig véreztem és elég furcsán. Most mikor megjött vettem be gyógyszereket már előtte való este is, talán ezért nem fájt annyira, mivel most vagyok a második napba ezért még nem tudom, hogy ez a mensesem meddig tart majd.
Gabi
2011. február 14. hétfőMenzesz idején jelentősen kisebb a teherbeesés esélye, mint a ciklus középső időszakában, de teljesen ekkor sem lehet kizárni.
bettina
2011. február 16. szerdaKöszönöm a gyors választ:) Annyit azért még lehet tudni, hogy mikor érdemes tesztelni? Úgy hallottam ovuláció esetén a méhnyak lentebb csúszik és nyitott.. Figyeltem nekem eddig nem történt változás. Ha mégis lenne peteérésem gondolom a spermium nem igazán él 72 óránál tovább tehát már nem kell aggódnom.
Daviide
2011. február 08. keddTisztelt Doktornő !
Tudom, hogy nem teljesen ide tartozik amit kérdezek, de nagyon ideges vagyok.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha az ondós ujjam letöröltem és azzal hozzáértem a hüvelybemenethez, akkor nem lehet szó a terhességről ugye?
kármen
2011. február 09. szerdaDEHOGYIS:D
Daviide
2011. február 10. csütörtökUhh köszönöm a választ kármen 🙂
ugyan a kezem nem mostam meg, és ondós volt de letörölve és száraz 🙂
Kika
2011. február 05. szombatKedves Doktornő!
Az lenne a kérdésem, hogy ha ovuláció előtti napon voltam együtt a párommal és nem védekeztünk akkor vajon miért nem eshettem teherbe. Azért gondolom, hogy nem mert megjött. Igaz 5 nappal hamarább. Ilyen még nem történt meg. Ovulációt kalkulátorral számoltam, lehet, hogy az nem adott valódi dátumot, mert a menzeszemnek meg viszont 9.-én kellett volna megjönnie. Ezt most valahogy nem értem. Az a baj, hogy nem tudom pontosra kiszámolni a ciklusaimat. Ezt már írtam kb. 1-2 hónapja. Van, hogy 30 napos, 31, 28, de a mostani, ha jól számoltam 25 napos. Akkor nem lehet terhességről szó ugye? Nagy görcseim voltak első nap (2011.02.04.-én)ma már nincs, csak enyhe szurkálás az alhasamban. Kérem adjon tanácsot.
Várom mihamarábbi válaszát
lala
2011. február 01. keddKedves Dr.Nő
Nekem azlenne a problémám hogy a multhónapba késett a menstruációm 3 napot, de mikor megjött szokatlan volt 3 napig tartott. Sokszor van hányingerem,a hasam alja is megvan dagadva olyan mintha terhes lennék,csináltam tesztet nagyon halvány a második csík! Rá 1 hétmulva pedig csak 1 csík jött ki!Most mikor megkellett volna jönnie 2 napot késett,utána 2 csepp barna jött de másnap meg vér! Észrevettem hogy a mellem nagyon eres és püffedt, megnyomtam és fehér jött belőle olyan mint a tej! Milehet a gond! LEHETEK TERHES?????????
azzurra
2011. február 01. keddnovember közepén hagytam abba a gyógyszert, akkor még rendesen megjött, azután 38.napra, majd 40.napra. 9 éve szedem a gyógyszert, két kisebb szünet volt 3., ill.6. éve. gyógyszer nélkül sosem volt rendes ciklusom (bár a 38-40 nap mindig jellemző volt, tehát ez is ciklus). mostani 3 napig tartott és nagyon hirtelen ért véget, de színében nem volt más, 1-2 nap kifejezetten erős volt. Mennyi az esély a terhességre, ha alapvetően vigyázunk, de egy alkalommal becsúszhatott a dolog, melyet rögtön alapos fürdés, stb követett. Tudni kell, hogy mostanában a vérnyomásom is alacsony szokott lenni és sok stressz ért, tehát talán amiatt is felborulhatott (na meg a gyógyszer befejezése miatt). Ha esetleg akkor teherbe estem elvileg a 3.hétben vagyok. ekkor már előfordulhat bármi tünet? mert semmi változást nem érzek (nincs nagyobb étvágy, inkább kisebb, nincs mellfeszülés v ilyesmi, energikus vagyok, semmi extra) Mivel alapvetően megjött és elvileg a ciklusom szerinti időbe, nem terveztem eddig tesztet csinálni.
Előre is köszönöm a választ.
(
Gabi
2011. február 03. csütörtökLehetséges, hogy az előtte is hosszú ciklus most is újra beáll. Viszont ha már ennél is hosszabb idő telt el, mégis érdemes lenne tesztet csinálni, főleg, hogy volt olyan együttlét, ahol végülis nem védekeztek. A korai terhességben is jelentkezhetnek tünetek, de ezek hiánya nem jelenti, hogy nem terhes. Tünetek nem jelentkeznek egyformán mindenkinél, van, aki egyáltalán nem is érez semmit, csak a vérzés kimaradása miatt gyanakszik terhességre.
nyonyóóó
2011. január 31. hétfőha később jön meg és 3 napig csak 1 kevés jön az lehetséges h terhes vagyok?
Gabi
2011. február 03. csütörtökVan rá némi esély. Ha bizonytalan vagy, csinálj tesztet!
csííí
2011. január 30. vasárnapha 5 nappal a kiírtnál előőbb jött meg a menstruációm és szokatlanul de menstruáltam lehetek terhes…? …:S
Gabi
2011. január 31. hétfőHa nem tartott tovább 3 napnál, a megszokottnál enyhébb volt a vérzés, a színe is más volt, inkább barnás, akkor még lehet szó terhességről.
niki
2011. január 28. péntekKedves Doktornő!
Nekem olyan gondom van, hogy szilveszterkor lefeküdtem a pasimmal ,persze védekeztünk. A menstruációm pontosan megjött jan.17.én amikor kell és azóta se múlt el :S már10 napja megvan de csak 1-2 csep van mindig. Lehetek terhes?
Gabi
2011. január 31. hétfőHa ennyire elhúzódik a vérzés az nem természetes (főleg, ha azóta is tart), mindenképp keress fel egy nőgyógyászt, hogy kiderüljön, mi a gond. A terhesség esélye nagyon kicsi.
Andi
2011. január 28. péntekKedves Doktornő!Tavaly írtam önnek mert terhességre gyanakodtam.Augusztusban történt hogy a Párommal nem védekeztünk,de utána rá 2 hétre megjött a menstruációm.Vettem négy tesztet amiből három negatív és egy pozitív lett.Azóta minden hónapban meg van a menstruációm rendes vérzéssel.Elmentem szeptemberben a nőgyógyászhoz terhességre gyanakodva és csinált hüvelyi ultrahang vizsgálatot és kért vérvételt ez 2010 09.17.-én volt.A vizsgálatok szerint nem vagyok terhes.Most tegnap is jártam nála és azt mondja nem látja,hogy baba lenne a pocakomba.A kérdésem ,hogy kizárhatom-e a terhességet?Mert ettől függetlenül produkálom a terhességi tüneteket.
kicsi123
2011. január 26. szerdaKedves Doktornő
A kerdesem a következő lenne keset a menstruációm csinaltam egy terhesegi tesztett 2011.01.17-en ami negetiv lett „nem a reggeli vizelettel csinaltam meg a tesztett” 22-én megjött de nem ugy ahogy szokot aznap „több” volt masnap alig volt nem tartott sokáig párommal nem vedekeztünk.Terhes lehetek??????????????
Gabi
2011. január 31. hétfőHa a vérzés nem tartott tovább 3 napnál, kevesebb volt, mint általában, állaga és színe is más volt, mint általában, akkor nem lehet kizárni a terhességet. Érdemes a tesztet megismételni, lehetőleg reggeli első vizeletből.
Anna
2011. január 26. szerdajó napot kívánok.
nekem az lenne a kérdésem, hogy lehetek-e terhes, attól függetlenül,hogy meg jött. mert az utóbbi 2 hónapban 5 nappal hamarabb jött meg, és jóval kevesebb volt mint előtte, 2-3 napig tartott és hirtelen lett vége. fáradtabb voltam és hányingerem is volt alatta ami eddig még soha sem volt.
Gabi
2011. január 31. hétfőKicsi az esélye, de előfordulhat. Ha terhességre gyanakszik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet!
MóK
2011. január 25. keddtisztelt doktornő egy olyan problémám lenne hogy a párommal mindig védekezünk gumival a menzeszem meg is jön pár nap késéssel de élénk és a megszokott állagu piros de késik ez lehet a stesztől mert nagyon izgulok nem merek tesztet csinálni mert tartok az eredménytől létezik ilyen h terhes lennék és menstruálok? a stresztől már a gyomrom is oda van. orvoshoz mindenképpen elmegyek már eldöntöttem előre is köszönöm a válaszát
kármen
2011. január 20. csütörtökKEDVES DOKTORNŐ!
A KÉRDÉSEM AZ LENNE HOGY OKTÓBERBE RENDESSEN MEGJÖTT A MENSTRÚÁCIÓM DE NOVEMBER ÓTA 2 NAPIG TART MOST LESZ MÁR 3 HÓNAPJA HOGY EZ MEGY NEM TUDOM MI LEHET A BAJ MÁR GONDOLTAM ARRA IS HOGY TERHES VAGYOK DE DECEMBERBE ELMENTEM ORVOSHOZ ÉS AZ ULTRAHANG NEM MUTATOTT SEMMIT ÉS A MENOTESZTEM IS NEGATÍV LETT.MIELÖTT ELMENTEM AZ ORVOSHOZ CSINÁLTAM TERHESSÉGI TESZTET ÉS MIND A 3DB POZITÍV LETT! ÉN MÁR NEM ÉRTEM AZ EGÉSZET:( NAGYON ÖRÜLNÉK HA TERHES LENNÉK.KÉREM MIELÖBBI VÁLASZÁT ÉS ELŐRE IS KÖSZÖNÖM SOKAT SEGÍTENE A VÁLASZA HOGY MITÉVŐ LEGYEK.
kármen
2011. február 05. szombatmiért nem ír senki nekem?:(
Alexandra
2011. január 16. vasárnapKedves Doktornő!
Az utolsó mensesem 4 nap késéssel jött meg és nagyon világos és nyálkás vérzés. Ráadásul a vérzés mennyisége is nagyon kevés. Mi lehet a probléma?
KÖszönettel:
Alexandra
gigi
2011. január 20. csütörtökKedves Doktornő!
Nekem december 24.én kellett volna megjönni, mindig pontos a mensesem. 25-én jött egy picit nyálkásabb véres folyás de az el is múlt még aznap. 28.-án megjött rendesen, de kicsit érzékeny a mellem és néha szédülök is ezért inkább vettem egy tesztet most hétfőn, de negatív lett. Ettől megnyugodtam, de ma mikor még le sem telt az idő a következő mensesig megint ilyen nyálkás(picit)véres folyás jött.Mi lehet ennek az oka?Mindig óvszerrel védekezünk.Lehetséges, hogy mégis terhes vagyok?
Vida Agi
2011. január 27. csütörtökHa óvszerrel védekeztek, kicsi a terhesség esélye. A folyást okozhatja pl. ciszta vagy hormonzavar, menj el orvoshoz.
Bogica
2011. január 16. vasárnapTisztelt Doktornő!
Nemrég kellett volna megjönni,de ennek ellenére csak barna folyás lett belőle+ tegnap este egy kis vérzés,előző hónapban pontosan és normálisan menstruáltam,ezért nem értem a mostani helyzetet,lehetséges,h a stressz miatt lenne így?2 hónapja pedig nem voltam férfival…(hozzá tenném,hogy védekeztünk)
Köszönöm a választ.
Gabi
2011. január 16. vasárnapHa 2 hónapja nem volt szexuális kapcsolata, azóta pedig már egyszer megszokott módon megjött a menzesz, nem valószínű, hogy terhességről lenne szó. A stresszes életmód is befolyásolhatja a ciklust valamennyire, és lehetséges, hogy most fog a megszokott vérzés jelentkezni, ez csak az előzmény volt.
Anna
2011. január 13. csütörtökKedves Dr.No,
Jan. 5.-En voltam eggyutt a parommal.
Persze vedekeztunk de en akkor is aggodom.
a Menstruaciom ra 2 napra megjott, de olyan furcsa volt 4 napig tartott es maskor 5-6 napig tart.Nem volt olyan a szine mint maskor barna volt az elejen a kozepen mar kezdet piros lenni de meg akkor is barna volt bene, aztan a vegen is barna volt egyfolytaba. A melleim is meg nagyobbottak, es fajnak is neha.Vedekeztunk parommal de valami fircsat ereztem mintha meg is belem ment volna a …. ezert is felek:S nem kivanom az eteleket, amit megkivanok abba bele eszem es ott hagyom mert nem esik jol. Kedves Dr.No maga szerint lehet hogy terhes vagyok ? vagy hiaba aggodom tul?
Elore is koszonom a valaszat!
Gabi
2011. január 16. vasárnapElőfordulhat, hogy terhes, mivel 100%-os védekezési módszer végülis nincs. Ha erre gyanakszik, érdemes egy terhességi tesztet csinálni.
Abigel
2011. január 09. vasárnapTisztelt Orvosno,
1 eves es 8 honapos kisfiamnak az anyukaja vagyok es mar lassan egy eve hogy probalkozunk egy masodik babaert de nem akar osszejonni sehogyse.A kisfiammal 4 honapon belul terhes maradtam semmi gond nelkul, normalis terhesseg-rendes szules.Szules utan se voltak es nincsenek gondjaink, egezsegesek vagyunk, ckilusom rendszeres.Ovulacios teszttel si probalkoztam hogy meg biztosabbra vegyem a dolgot de meg semmi sehol es kezdek mar nagyon elszomorodni emiatt.35 eves vagyok es nem szeretnek varni mert nincs hova.Esetleg valami tippet, otletet szeretnek amit en elmulasztottam es hozzasegithet egy masodik babahoz.
Koszonettel,
Abigel
Gabi
2011. január 11. keddSzerintem érdemes lenne egy alapos kivizsgáláson részt venni, az előző terhesség óta bármelyikőtöknél kialakulhatott valami olyan kisebb elváltozás, ami nehezíti a teherbeesést.
julcsicsa
2011. január 08. szombatkedves doktornő,meg csináltam a tesztet 2011.január 06-án,pozitivlett.hetedike este,és nyolcadika este barna pötyöket vettem észre.Elözöleg már, volt hat terhességem,amelyek spontán vetélesel végződtek. Akérdésem az lenne,ez őn szerint természetes-e?vagy pedig,ismételten valami probléma van? előre is köszönöm a válaszát julcsicsa.
Gabi
2011. január 11. keddHa már többször átesett vetélésen, érdemes lenne minél előbb nőgyógyászhoz fordulni, talán rendszeres orvosi ellenőrzés mellett most nem történik vetélés. Ha csak pár barnás folt volt, az még nem gond, de az előzmények miatt mégis azt javaslom, keressen fel orvost.
vandus
2011. január 06. csütörtökKedves Doktornő!
A barátommal egy hete voltunk együtt és megszakítással védekeztünk. 100%ék hogy időben hagytuk abba és nem jutott belém ondó és előváladék sem. a menstruációm még nem mindig rendszeresen jön meg, viszont most szokásosan jött meg. Azonban az a problémám, hogy nincs meg olyan erősen, viszont a hasam ugyanúgy görcsöl, ezen kívül pedig semmilyen terhességre utaló jelet nem vettem észre magamon. Viszont nagyon ideges vagyok emiatt, annyira kétségbe vagyok esve emiatt, hogy étvágyam is alig van. Az lenne a kérdésem, hogy ezek alapján lehet terhességre gyanakodni? Előre is köszönöm a választ.
Gabi
2011. január 10. hétfőMinimális az esélye. De érdemes lenne valamilyen hatékonyabb védekezési módot választani.
lala
2011. január 05. szerdaKedves doktornő!
Kisbabát szeretnénk a párommal már 2 éve próbálkozunk de nemjön össze!Voltam dokinál is irt fel gyógyszert amit beis szedtem!Az előző mensesem késett 5 napot de mikor megjött ömlött belőlem,és darabosan jött!Most pedig 3 napot késett és más mint amilyen szokott lenni, nemis görcsöltem, elősször barna jött de másnap vér,de most nemjön darabosan mint ahogy szokott! A mellem megvan duzzadva és nagyon eres!! Lehetek terhes? Kérlek válaszolj!
Gabi
2011. január 08. szombatHa a vérzés sokkal enyhébb, mint általában, színe, állaga sem a megszokott, és 3 napon belül elmúlik, akkor még lehet szó terhességről.
gigi
2011. január 04. keddTisztelt doktornő!
A problémám az lenne,hogy dec.28-án volt vérzésem. 1 napig tartó,nagyon gyenge,görcs nélküli barnázás. Eddig nagyon erős,nagy mennyiségű,4-5 napig tartó vérzésem volt,közepes erősségű görcsöléssel. 5 éve rendszeres.Fogamzásgátlót nem szedek,túlsúlyos vagyok. Eddig ilyen probléma még nem volt,soha az életben nem tartott ilyen kevés ideig és mondom,szinte csak jelzésértékű volt. Mellem enyhén feszül,néha a petefészkembe belenyilal és érzékeny a hasam alja.Meg pattanásos lettem,de ez még tinikoromban sem volt jellemző,most meg 4 óriási pati nőtt az arcomra. Hormonzavar vagy terhesség a lehetőség? Meg nagyon enyhe émelygésem van,de ezt lehet már bebeszélem magamnak.
A menzeszemnek 29-én kellett volna megjönnie,de azóta sincs semmi.
Választ előre is megköszönöm!
Gabi
2011. január 06. csütörtökHa azóta sem jött meg, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni. Ha egyébként pontosan szokott megjönni, kicsi az esélye, hogy most hirtelen hormonzavar miatt kimarad a vérzés, de előfordulhat ez is.
Móni
2011. január 02. vasárnapKedves Doktornő!
Nem is tudom hol kezdjem.Annyira össze vagyok már zavarodva.Szégyelltem eddig írni.Véleményét szeretném kérni.Tudom,így látatlanba nehéz.Arról lenne szó,hogy nekem 2010 áprilisáig rendbe volt a menszeszem, majd májustól mostanáig minden hónapban időre megjön,de csak 2-3 napig tart,barnás bordós,rózsaszínes nyákos,hol több,hol kevesebb.se a színe,sem a mennyisége nem normális.Semmilyen fájdalmam nincs,olyan mitha csak folyásom lenne. Eleinte voltak terhességi tüneteim,pozitív tesztem,második hónap után elmentem az orvoshoz.a doki szerint nagy a méhem, amúgy nem vagyok terhes,változókor,klimax.Majd idövel elkezdet nőni,gömbölyödni a hasam,majd éreztem mintha valami mozogna bent.Vissza mentem novemberbe,azt mondta most is jó nagy a méhem,de csak fel vagyok puffadva és a belem mozog.Megettem már 50 szem Espumizánt, fogyiteát,de semmi változás. Nagy,kemény,kerek a hasam,aki meglát megkérdi :tán terhes vagy? Mit mondhatnék?!még magam sem tudom.(De ennyire hülye mégse lehetek?)Nem küldött UH-ra,mert nem indokolt.Ahogy én számolom 1-2 hetem van hátra.Egy hónapja rettenetesen fáj a derekam,medence csontom,most a reumára küldtek.Kérdésem az lenne valószínű,hogy terhes vagyok?Válaszát köszönöm.
Tisztelettel:Móni
UI:38 éves vagyok 15 éves a gyermekem,nem vagyok sovány de túl kövér se.Ja és a pajzsmirigyem is jól működik.azt is megnézettem.
Barbara
2011. január 04. keddKedves Doktornő!
4 éve már fogamzásgátlót szedek 3 hónappal ez előtt az utolsó 2-3 tablettát elfelejtettem bevenni.A barátommal ez alatt az idő alatt is voltunk együtt.A menstruációm nem jött meg amikor kellet volna, csináltam terhességi tesztet(2-őt is 1 hét eltéréssel) ami negatív lett.Rá pár napra megjött,de nem olyan volt mint szokott,barnás és csak 2 napig tartott.Azóta már megjött kétszer nagyon durván sok,élénk piros színű.A tabletta szedését nem hagytam abba,és most 3 hónap elteltével,úgy,hogy nem fogyott el a tablettám köztes vérzés jelentkezett(1 napig tartott).
Nagyon megijedtem,nem tudom mire vélni ezt a vérzést.Nyugtalan vagyok,hogy esetleg mégis terhes vagyok.Kérem doktornő nyugtasson meg arról hogy nem így van.
Köszönöm válaszát
Gabi
2011. január 08. szombatHa bizonytalan, érdemes lenne újra megismételni a tesztet. Kicsi az esélye, hogy terhes, de 100%-osan csak nőgyógyász tudná ezt megmondani egy vizsgálat után. Ha ez a közti vérzés többször is előfordul, mindenképp fordulj nőgyógyászhoz, valószínűleg akkor más gyógyszert fog ajánlani.
Vida Agi
2011. január 07. péntekSoha nem lehet teljesen kizárni, de a nőgyógyász észrevette volna. Ha nagyon aggaszt a dolog, esetleg érdemes lenne magánúton csináltatni egy ultrahangot.
Ági83
2011. január 02. vasárnapKedves Doktornő!
Köszönöm a válaszát. A tanácsát megfogadtam vettem 1 tesztet és megcsináltam (igaz nem az első vizelettel),de negatív lett Ön szerint ettől még fenn állhat a terhesség?
Orvoshoz már bejelentkeztem,de csak 3hét múlva kaptam időpontot.
Mónika
2011. január 01. szombatKedves Doktornő!
Utolsó menstruációm 2010.nov.24-től 29-ig tartott.
Azóta nem volt!
Párommal nem védekezünk. Vannak terhességre utaló jelek szédülés, hányinger, hasfájás, melleim nőttek, fájdogálnak. Ma jan 1.-én halványrózsaszin vérzésem volt!Orvoshoz a jövőhét végén tudok csak menni! De nagyon aggódok hogy valami baj van. Válaszát előre is köszönöm.
Gabi
2011. január 04. keddNem tudom, terhességi tesztet csinált-e már, ha nem érdemes lenne. Ha azóta nem jelentkezett vérzés, valószínűleg nincs nagy baj. Ha viszont újabb vérzés jelentkezne – remélhetőleg ez nem fordul elő -, főleg, ha erős, lökés szerű, nem szabad várni, a vetélés kockázata miatt mindenképp orvoshoz (ha nincs rendelés, kórházi ügyeletre) kell menni.
szandra
2010. december 30. csütörtökkedves dr.nö tegnap együtt voltam a barátommal és nem védekeztünk de idöbe ki vette juthatott be óndo mert 10-dikén kéne megjönni .köszönöm elöre is várom válaszát
Üdv:szandra
Gabi
2011. január 04. keddMegszakításos védekezésnél erre van kb. 5% esély.
sutimuti
2010. december 30. csütörtökKedves Doktornő!
Decemberben többször is együtt voltam a barátommal, megszakításos módszerrel védekeztünk…az utolsó aktus 17-én történt, elvileg nem történt „baj”, 21-én pedig elmentem a nőgyógyászhoz fogamzásgátlót íratni. Ott az orvos megvizsgált, majd megkaptam a receptet, ki is váltottam, és 28-án délután meg is jött szépen pontosan, el is kezdtem szedni a gyógyszert(korábban nem szedtem). A bajom az, hogy a menzeszem nem színtiszta vér, és kicsit aggódom, hogy ez csak amolyan barna folyás. Lehet ez a fogamzásgátló miatt, vagy elképzelhető hogy terhes vagyok és a menzeszem nem is igazi?? Ha az lennék, a fogamzásgátlónak van valami kockázata? Semmikép sem szeretnék most gyermeket. Válaszát előre is köszönöm!
Gabi
2011. január 04. keddLehetséges, hogy a fogamzásgátló csökkentette le a vérzés mennyiségét. Mivel előtte csak megszakítással védekeztek, van rá kb. 5% esély, hogy terhes, így érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni. Ha valóban terhes, jobb a fogamzásgátló szedését abbahagyni.
Gabi
2011. január 04. keddIgen, lehet, hogy a fogamzásgátló miatt enyhébb most a vérzés. Ha bizonytalan érdemes minél előbb tesztelni, főleg, ha nem szeretne még babát.
Lysette
2010. december 27. hétfőÜdvözlöm Doktornő!
Egy olyan kérdésem lenne,hogy a párommal el kezdtük a babaprojektet,nem is néztem hogy esetleg mikor jöhet meg vagy mikor volt meg!Ma történt az első olyan aktus amikor bennem élvezett el.El is kezdtem rögtön szedni az elevitet (erre visszatérnék mindjárt.),mindent úgy csináltam ahogy kellene 20 percig voltam gyertyában:)
De délután megjött a menstruációm..na most valószínűleg ez azért van mert már levált egy kis darabon a méhnyálka tehát ebből kifolyólag lehetnék terhes ugye?Az más kérdés hogy valószínű hogy nem volt pete érésem mert menstruálok:(
De azt is olvastam hogy az orgazmus előidézhet peteérést?!?Egyszerre volt orgazmusunk nem tudom hogy ez számít e?
A másik hogy nem rég volt egy felfázásom és egy kisebb fertőzésem amire kaptam Klion D 100 kúpot és tarivid Richtert.Ezek mennyiben befolyásolhatják a terhességet?Azt gondolom hogy nem tesz jót az antibiotikum de esetleg el is pusztíthatja a spermiumot?És ha este még Felrakok kúpot az is teljesen ki tisztíthatja és nem is marad esély a megtermékenyülésre?Az elevittel kapcsolatban annyit hogy azt mindig kell szedni gyermek tervezésnél akkor is ha megvan a menstruációm most?
Előre is nagyon köszönöm!
Lysette:)
Gabi
2011. január 01. szombatMivel aznap megjött a menzesze, kicsi az esély, hogy teherbe is esett. Az antibiotikum a spermiumokat nem pusztítja el, akkor van jelentősége, ha terhesség során alkalmaznak olyan szert, ami árthat a magzatnak. Ha úgy döntött, terhes vitamint szed, azt a menzesz idején nem kell abbahagyni.
Kata
2011. január 04. keddszerintem aki ennyire ostoba ne szüljön gyereket, mert az is az lesz és ennyi ostobát már nem bír el a Föld!!!
Lysette
2011. február 25. péntekAz a borzasztó hogy ilyen szemét rosszindulatú emberek vannak..
Örülök hogy volt egy jó fej anyukátok meg apukátok aki mindent elmagyarázott nektek,tényleg szívből örülök hogy ennyire szép az életetek…
De aki kérdez soha nem hülye!!!Inkább legyen hülye kérdésem mint hogy akkor tudálékos, rosszindulatú szemét legyek mint amilyenek ti vagytok!!gratulálok…az ilyenektől kéne megvonni a szülést…
kíváncsi lennék hogy bántok a gyerekeitekkel?? ahelyett hogy itt lógtok inkább éljétek az életeteket és ne nekem szólogassatok be!!köszi
Marika
2011. február 21. hétfőBorzasztó,hogy ilyen nők is vannak a világon!!!
Az meg csak rá tesz egy lapáttal,hogy szülhetnek is!
kármen
2010. december 27. hétfőkedves doktornő
amit írtam önnek a barnás folyásról 2 napig volt meg megint nem teljessen menstruációs folyás de ugyanugy megmaradt a mell fájásaim a hasam egyre nő az orvosom szabadságon van ezért nem tudok még elmenni.És még lenne egy kérdésem hogy mi az uterus mert mielött elküldött az orvos menotesztre az írta a papíromra hogy jobb oldalon található az uterus.Kérem mielöbbi válaszát.Előre is köszönöm!
xy
2010. december 27. hétfőKedves Doktornő!
Azt szeretném kérdezni, hogyha a menstruációm néhány hónapja az első 2 napon gyengébb mint szokott, aztán pedig szinte semmi, akkor lehetséges-e hogy terhes vagyok? 26-30 naposak a ciklusaim azóta.
Gabi
2011. január 01. szombatHa azóta többször is rendes időben megjött, kicsi erre az esély, de egy tesztet nem árt csinálni.
kármen
2010. december 26. vasárnap,kérem mihanarabbi választ
Ági83
2010. december 26. vasárnapTisztelt Doktornő!
A problémám az lenne hogy 2 hónapja a menstruációm úgy jön meg hogy 1 napig tart és aztán elmúlik,de ez alatt az 1 nap alatt rendes vérzés van csak kevesebb mint szokott lenni.Ön szerint mi lehet a baj?
Válaszát előre is köszönöm.
Gabi
2010. december 27. hétfőHa eddig nem volt ilyen, nem mostanában kezdett el fogamzásgátlót szedni, vagy nem most hagyta abba, esetleg szóba jöhet a terhesség. Érdemes csinálni egy tesztet.
Ági83
2011. január 02. vasárnapKedves Doktornő!
Válaszát köszönöm szépen,megfogadtam a tanácsát és csináltam egy tesztet (igaz nem a reggeli első vizelettel),de az negatív lett.Ezek után ön szerint fenn állhat még a terhesség?
Válaszát előre is köszönöm.
Nagylány?!
2010. december 22. szerdaSzép estét!
Lenne egy olyan problémám,hogy 2 hónappal ezelőtt voltam a volt párommal együtt utoljára.
a Múlt havi menszeszem megjött időben annyi volt amennyi szokott lenni.Mi megszakítással „védekeztünk” mindig is.
Most viszont pár napja késik.
az lenne a kérdésem ,hogy mennyi a valószínűsége annak ,hogy terhes vagyok?!
Tehát lehetséges -e?
Tesztet nem merek venni,félek az eredménytől.
Eddig sok nőgyógyászati problémám volt.Rendszeresen visszatértek fertőzések(gomba) és hiába kezeltem,kezelték mindig észrevettem a jeleket,hogy talán még fenn áll a probléma.Lehet ,hogy ez miatt nem jön meg?
Várom mihamarabbi válaszát.
Gabi
2010. december 27. hétfőNem túl nagy a valószínűsége a terhességnek, ha az utolsó együttlét óta már egyszer rendesen megjött a menzesze. Viszont ha egyébként pontosan szokott megjönni, érdemes lenne mégis egy tesztet csinálni, még ha nem is nagy az esély, jobb kizárni a terhességet ebben a helyzetben. Ha most is fertőzésre, gombára utaló jeleket érez, akkor viszont érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, és ezt mielőbb kezeltetni.
lujzika88
2010. december 21. keddTisztelt Doktornő!
14 és fél hetes kismama vagyok, és a védőnőm azt mondta hogy elég 12 hetes korig szedni az elevitet. Én abba is hagytam, de a környezetemben mindenki az ellenkezőjét mondja, csodálkoznak hogy nem szedek ilyen vitamint. Megfázásos időszak van, hálistennek nekem kutya bajom, de influenza elleni védőoltást sem kértem soha, ezután se szeretnék, Ön mit tanácsol, érdemes lenne szedni ezt a vitamint?
És még egy kérdésem lenne, terhesség előtt párszor ittam energiaitalt, és mostanában is megkívánom(csak az íze miatt), és ha időnként innék 1-2 kortyot az árthat a picibabámnak?
Válaszát nagyon várom és köszönöm!
M. A.
Gabi
2010. december 27. hétfőHa egy kismama egészségesen és változatosan étkezik, alapvetően nincs szüksége vitamin pótlásra. A legfontosabb vitamint, a folsavat viszont nehéz bevinni abban a mennyiségben, így leginkább amiatt ajánlják az orvosok a vitaminkészítmények szedését. Valószínűleg azért mondta a védőnő, hogy már nem fontos szedni, mert a 12. heti ultrahangon kizárták a nyitott gerincet, amit a kevés folsavval hoznak összefüggésbe. Ha csak ritkán iszol néhány korty energiaitalt, az még nem okoz gondot.
Comment navigation