Terhességi tesztek

Sok bizonytalanság van a leendő kismamákban a terhességi tesztekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy a tesztelés az első olyan biztos pont, ami szinte 100%-os bizonyosságot adhat afelől, hogy valóban beköltözött a baba a pocakba. Nézzük hát, mik a leggyakoribb kérdések a tesztekkel kapcsolatban!

 Terhességi tesztek1. Mikor teszteljek?
Tesztelni legkorábban a fogantatástól számított 12.-13. napon érdemes. De mikor volt a fogantatás? Ezt senki sem tudhatja pontosan, ezért fordulnak elő néha túl korán elvégzett tesztek. A következő menstruáció (aminek nem kéne megjönnie) első napja előtti 1-2 napban már pozitívat mutathat a teszt. 28 napos ciklus esetén ez a 26.-27. nap, de célszerűbb megvárni a 28. napot.

2. A nap melyik szakában érdemes megcsinálni a tesztet?
Reggel, felkelés után rögtön az első vizeletből érdemes megcsinálni a tesztet, ekkor a legnagyobb ugyanis benne a HCG koncentráció.

3. Milyen típusú tesztek léteznek?
A legtöbb teszt csíkokkal jelzi az eredményt. Az 1 csík azt jelenti, hogy működik a teszt, ha ez nem jelenik meg, akkor selejtes a teszt, amit vettél. A második csík általában nem azonnal, hanem nagyon lassan jelenik meg (hogy az idegeidet borzolja :o)). Ha a mintavétel után max. 5 percen belül 2 csík jelenik meg, az azt jelenti, hogy babát vársz.

4. Mi a helyzet, ha a második csík csak 10 perc múlva jelenik meg?
Nagy valószínűséggel akkor is babát vársz, de azért érdemes egy másik tesztet is elvégezni.

5. Mi van akkor, ha megjelenik a második csík, csak nagyon halvány?
Téves álpozitív eredmény nincsen, akkor is babát vársz, ha a második csík csak halványan látszik.

6. Hogyan kell használni a tesztet?
Mindegyik fajta másként működik. Az egyik fajtánál a tesztre rá kell pisilni, ez azért praktikus, mert nem kell üvegbe pisilned emiatt. Van olyan fajta, amin van egy kupak, azt le kell venni, és belelógatni a pisibe. A harmadik fajtánál egy kis csővel kell felszívni a vizeletet és abból rácsöppenteni a tesztfelületre.

7. Beleesett a teszt az üvegbe, attól még lehet jó az eredmény?
A legtöbb tesztnek nem tesz jó, ha beleesik és az egész szétázik, ezért eredménytől függetlenül érdemes még egyet tesztelni.

8. Vannak-e olyan tesztek, amik hamarabb mutatják ki az eredményt?
Hivatalosan nincsenek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a Clearblue hamarabb mutatja ki, mint a többi teszt.

9. Negatív lett a teszt. Azért még lehetek terhes?
Valamelyik internetes fórumban készítettek egy statisztikát a babavárók, amiben gondosan vezették, kinek hányadik napon lett pozitív a teszt. Az átlag a 32. nap volt, de volt olyan kismama, akinek a 46. napon sikerült pozitívat tesztelnie, tehát, ha úgy gondolod, hogy terhes vagy és nem jött meg a menstruációd, akkor pár nap múlva érdemes megint megcsinálnod a terhességi tesztet.

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

159 Comments

Comment navigation

  • tesztelő

    2009. szeptember 22. kedd

    Szia, ha a teszten fehéres (inkább fehér mint más színű) a csík, akkor az mit jelent? Még mens. előtt vagyok, lehet, hogy azért ilyen, mert még kevés a hcg?

    Válasz: Ha két csík van, de a második nagyon halvány, szemmel alig kivehető, akkor vagy hibás a teszt, vagy még nagyon kevés a HCG, ezért halvány a csík. Ha nem jön meg, tesztelj megint.

  • meli

    2009. augusztus 16. vasárnap

    azt szeretném megkérdezni ha hüvely viszhetés az hüvej gomba jele? várom a választ elöreis köszi

    Válasz: Igen.

  • MELI

    2009. augusztus 15. szombat

    én csak azt szeretném meg kérdezi csináltam tesztett kétt vonal volt de elöször mindakettö fehér volt utána nagy nehezen az elsö vonal rozsaszin lett akor most pozitiv vagy nem jo a tszt vegyek és csináljam meg ujra ? várom a választ elöreis köszi

    Válasz: Ha mindkét csík megjelent, akkor az pozitív teszt! Ha csak az első jelent meg, akkor negatív.

  • baba20

    2009. augusztus 12. szerda

    hát szomuru vagyok elöbb jött meg de aza baj hos sokal elöbb mert nekem 16 . 18 körül szokot de most 12 án meg de elötem már görcsöltem eltenap most nem tudom elvetéltem vagy csak elöbb jött meg mert szerintem terhes voltam mert nem védekeztünk és ijen korán nem szokot megjöni meg még egy kérdésem van volt vérzésem deelmentem a wcre és utána már semi nem volt akor ez mi atol még lehetek terhes ? fontos lene a válasz csináljak tesztet azért vagy nem ? várom a választ sürgös lene elöre is köszi

    Válasz: Ha csak egyszer tapasztaltál vérzést, vagy csak foltokban jelentkezik és 2 napnál nem tart tovább, akkor lehetsz terhes.

  • baba20

    2009. augusztus 10. hétfő

    köszi a választ hát pl ma éreztem szédülis sokáig ültem egyhejbe felkeltem kimentem a levegöre és anira szédültem majdnem el estem ez lehet terheségtöl vagy mitöl volt ez várom a választ elöre is köszi

    Válasz: Igen, lehet a terhességtől is, de más is okozhatja.

  • baba20

    2009. augusztus 09. vasárnap

    én azt szeretném meg kérdezni a tul sok alvás lehet e terhesség elöjele mert elöte nagyon késön tudtam elaludni pl volt olyan is hogy éjjel 3 kor aludtam el most meg ha pl este 10 ora között el tudok aludni meg azt is meg szeretném kérdezni ha én nem élveztem a sexet de a párom igen akkor attol még lehetek terhes várom a választ elöre is köszi

    Válasz:
    A nagyobb alvásigény lehet a terhesség jele, de ha más nem utal rá, akkor emiatt nem gyanakodnék. Viszont a szex minősége nem befolyásolja a teherbeesést.

  • barby

    2009. augusztus 03. hétfő

    köszi a választ nem 2 tesztet csak egyet csináltam de már 2 nap után megcsináltam ugyanis adolog szerdán történt én meg pénteken vetem egy tesztet és megcsináltam és pozitiv lett azért kérdeztem hogy atol lehetek e terhes és igen nem védekeztünk várom a válaszast elüreis köszi

    Válasz: Akkor valószínűleg nem akkor estél teherbe, ugyanis az a hormon, amit a teszt képes kimutatni, csak 10-12 nap elteltével kezd el termelődni a szervezetben. Ha pozitív a teszt, akkor terhes vagy.

  • barby

    2009. július 31. péntek

    hát én is hasonlo helyzetben vagyok, nem rég vesztetem el a szüzességem és kétszer is együtt voltam vele és arra lennék kiváncsi hogy terhes vagyok e ? attol hogy már 2 napon vettem tesztet és negativ lett és arra gondoltam 2 hét mulva megismétlem ha nem jön meg és azt szeretném tudni hogy jol teszem e várom a választ elöre is köszi

    Válasz: Ha nem védekeztetek, akkor lehetsz terhes. A 2 tesztet nem tudom mikor csináltad, de a tesztek akkor mutatnak értékelhető eredményt, ha a menzesz várt idején csinálják meg.

  • Macilány

    2009. július 15. szerda

    Köszönöm válaszodat ha nem jönne meg a menzeszem mikor kéne akkor csinálok egy tesztet és meglátjuk, aztán megírom az eredményt hogy mi lett. Mindenesetre örülnék, ha most összejönne. 🙂
    Üdv: Andi

  • Becky

    2009. július 15. szerda

    En mar irtam egyszer..de nem kaptam valaszt…. csinaltam egy terhessegi tesztet 2 hettel az akcio utan… de en megis bizonytalan vagyok…:( ugy erzem terhes vagyok.. mivel mikro megtortent..mielott belem tette volna a fiu ereztem h nedves volt neki..mennyi az esely h terhes legyek.. kerem valaszoljanak..:(

  • Macilány

    2009. július 12. vasárnap

    Elfelejtettem még beleírni, hogy naponta többször járok pisilni. (eddig nem volt jellemző) Mostanában sokszor érzem, hogy sok a savam is, és a nemiszervem is érzékenyebbnek érzem.
    Andi

    Válasz: Igen, ezek is lehetnek terhességi tünetek!

  • Macilány

    2009. július 12. vasárnap

    Szia!

    Júniusban a tengerparton nyaraltunk a párommal, (úgy hallottam, hogy ott nagyobb az esély a teherbeesésre) 20-án értünk oda és délután már fel is szenteltük a szobát. 🙂
    22-én megjött a menzeszem, 26-án elmúlt (4-5 nap) ahogy szokott. 29-én és júli 1-én és 7-én voltunk együtt a párommal. Egyszer kétszer éreztem émelygést az utóbbi napokban, éppen ma is nemrég de hányingerem nem volt. A mellem kicsit érzékeny, mint a menzesz előtt szokott, de nem annyira erősen, és mintha nagyobb is lenne mint szokott. Általában 25 napos a ciklusom, +/- egy nap vagy kettő, de rendszeres, nem szokott kimaradni. Néha néha érzek szúrást az oldalamban, de a hasam mellett, olyan mintha a méhemnél lenne, néha begörcsöl a hasam is. 20-22-e között várom a havimat. Eddig nem csináltam tesztet, mert nem szeretnék csalódni megint. A kérdésem az lenne, hogy lehetek e állapotos ezek alapján vagy sem.
    Előre is köszönöm a válaszod.
    Hozzáteszem, hogy néha olyan érzés van a mellemben a bimbó felé mintha feltöltődne, vagy végig simítanám de belülről érzem.
    Andi

    Válasz: A tünetek, amiket leírtál, lehetnek a terhesség miatt! Ezeket általában 10 nap elteltével lehet először érezni. 12. naptól már a tesztek elég nagy biztonsággal képesek kimutatni a terhességet. Viszont ilyen tünetek akkor is lehetnek, ha valaki nagyon vágyik már babára.

  • orsolya

    2009. július 08. szerda

    nagyon szepen koszonom a valaszat. vegre megnyugodtam.
    amit meg szeretnek megkerdezni, hogy on mit gondol a dawn kor vizsgalatrol amit ugye tuvel csinalnak es hallottam, hogy van veszelye is. igazandibol megcsinaltatnam,de felek ne hogy vmi kovetkezmenye legyen, veteles….!

  • orsolya

    2009. július 03. péntek

    varom a valaszat a kerdesemre. koszonom

  • orsolya

    2009. július 01. szerda

    udv!
    azt szeretnem megkerdezni, hogy az lehet e vmi bajnak az elojele, hogy mar 5 napja mondhatom, hogy jobban vagyok es elotte viszont masfel hetig minden nap hanyingerrel kuszkodtem, csak aludni akartam es nem volt semmihez erom. most vagyok a hetedik heten es kaptam ontol az e-mail ahol leirta mik lehetnek. tudom, hgy vannak akik jol viselik a terhesseget es nincsenek rosszul. en csak azert aggodom, mert tenyleg rosszul voltam nagyon es hirtelen elmult. igaz hogy reggelente megiszok legalabb egy pohar tejet mert az nagyon jol rendbe hozza a gyomrom. viszont olvastam a neten hogy a magzatot elveszitheted ugy is hogy benned van de mar nem el es te nem veszel eszre semmit belole. csak a kov ultrahangon. tegnap pl. jol voltam aztan haromszor nagyon elkapott a hanyinger. de ma semmi. ugye nincs baj? harom het mulva kell mennem a nogyogyaszomhoz. de addig is szeretnek egy kicsit megnyugodni lelkileg.
    a masik kerdesem az lenne hogy az mar normalis hogy az alhasi gorcsok szinte alig vannak. mert meg masfel hete egy nap tobbszor is volt. most viszont alig.
    varom mielobbi valaszat. koszonom szepen

    Válasz: Semmi ok nincs az aggodalomra. Ha elmúlnak a tünetek, akkor minden elmúlik. Nincs olyan, hogy egy kicsit visszajönnek, hanem napokig egyáltalán nincs tünet, megszűnik a mellduzzanat, a puffadás stb. De még ebben az esetben sincs ok az aggodalomra, mert a terhesség előrehaladtával csökkennek a tünetek.

  • Mesyke

    2009. június 20. szombat

    Általában 11 és 13 között szokott megjönni a menstruaciós ciklusom. Most a júniusi honapba késett. 18. án jött meg. Érzékenyebb lettem, fáj a hasam és a mellem. De most még van valami. Nem “vérzek” úgy ahogy régebben. Kevesebbet. S nem tudom de úgy tűnik h kövérebb lettem, v cask egy kicsit nőtt a hasam. Terhes lehetek?? A tegnap hányingerem volt de előtte sose. (terhességnél a mellbimbó elsötétedő udvara és kiemelkedő apró mirigyek a bimbó körül – ezt nem észleltem, sem bőr alatti kék és rózsaszín csíkok a mellen később a hason). Kevésszer eszek, de van etvágyam. Kerem doctor úr valaszoljon… Terhes vagyok v nem? Ja, 13 és 14. én csináltam egy terhességi tesztet ami negativat mutatott. Kerem segitsen ha tud. Megemliteném h parommal az utolso honapokba (3)nem közösültünk óvszer nélkul, csak egyszer, de nem egész végig(ha érti mire mondom),sőt a biztonságert még hamar befejeztük. Kérem segitsen

    Válasz: Ha a vérzés nem múlik el 3 nap alatt, és fokozatosan fel is erősödik, akkor nem valószínű, hogy a leírt tüneteket a terhesség okozza. Felfújódás, hányinger lehet egy enyhe gyomorrontás miatt is. A mellérzékenységet pedig a menzesz is okozhatja. És biztató a negatív teszt is. A tesztet akkor ismételném meg, ha a vérzés mégis elmúlik 3 napon belül és ez idő alatt is gyenge, csak barnás vérzés van, élénk piros már terhesség alatt nem lehet.

  • orsolya

    2009. június 14. vasárnap

    udvozlom!

    tobb kerdesem lenne onhoz. az elso, hogy en kulfoldon elek es a tenger mellett, ugy hogy amikor van lehetosegunk megyunk mindig napozni. kb. negy hetes terhes vagyok es az lenne a kerdesem, hogy mit ajanlana a napozassal kapcsolatban. mennyit es hogyan lehet.
    a masik a munkaval kapcsolatos. a munkahelyem sajnos nagyon meleg van, sokkal melegebb, mint kint mert tobb nagy hofoku suto van egy eleg kis helyisegben. mennyire lehet ez artalmas a terhessegre ha en minden nap ott vagyok napi harom orat.
    a kov dolog, hogy ma nagyon sok volt a munka es egyfolytaban ereztem hogy fajogat a hasam. nem gorcsolt csak vmi furcsa erzes volt. az aggodalmam az, hogy esetleg tulsagosan megeroltettem magam es rettenetes felek a vetelestol. ugyanis egyszer mar megtortent. de az negy eve volt es verosszeferhetetlenseg miatt.
    varom nagyon valaszat. koszonom

    Válasz: Lehet napozni a terhesség alatt, de csak módjával és nem szabad a hasat erőteljes napsugárzásnak kitenni, inkább félárnyékban jó napozni. AZ, hogy melegben dolgozol önmagában nem gond, de folyadékutánpótlásra most fokozottan szükség van, a vetélés esélyét ez nem növeli.

  • melissa

    2009. június 08. hétfő

    azt szeretnem megtudni, hogy mennyi esely van arra, mastol legyek terhes, ha egy ejszaka a ferjemmel es meg egy fiuval voltunk egyutt. a fiu kb ket percig ovszer nelkul kozosult velem es utana felhuzta, de nem volt orgazmusa. a ferjemmel viszont probalkozunk mar harom honapja a kisbaban. elofordulhat, hogy esetleg nem tole vagyok terhes?, nagyon varom a valaszat, koszonom

    Válasz: Teljesen kizárni nem lehet, de elég kicsi az esélye.

  • cica

    2009. május 27. szerda

    sziasztok!
    a barátommal megszakításosan csináltuk, 1 hetet késett a mensim, most erösebb vérzésem van, mint szokott, de elötte egy héttel már görcsölt a hasam és barnás váladékom volt. a vizsgák miatt sokat idegeskedtem. lehet hogy vetélés volt? vagy csak az idegesség miatt késett és jött meg erösebben. 2 negatív tesztem volt, de ha terhes voltam akkor max. 3 hetes. írjatok légyszi!naygon aggódom.köszi

    Válasz: Ahogy írtad is, lehet, hogy a vizsgák miatti idegesség miatt késett, de sajnos valóban lehet vetélés is! De ha nincs erős fájdalmad, és enyhül a vérzés, nincs benne sok alvadt vérdarab, akkor nem valószínű, hogy ilyen baj van.

  • Enikő

    2009. május 14. csütörtök

    szia!már korábban irtam hogy mi is van velem.Azóta voltam orvosnál aki azt mondta hogy vannak jelek arra hogy babát várok de mivel hátra hajlo méhem van ezért nehéz meg állapitani,jövö héten pénteken kell mennem ultrahangra.Azt mondta hogy puha a méhem ugye ami az egyik jele a terhességnek? Ez kedden volt tegnap egésznap pisilnem kellett máskor ennyit nem jártam fájdogált a hasam mintha meg akarna jönni.Ma reggel csináltam egy tesztet ami negativ lett.Az utolso rendes mensim március 26-29 pete érésem ápr. 9.-e körül e nap körül együtt is voltunk párszor.Következö mensim késett csináltam tesztet április 24.én ami pozitiv lett.27.én megjött a mensim egy napra utánna sem meg azóta sem jött meg.ekkor egy negativ teszt lett.A következö pete érésem május 10.e körül volt szintén együtt voltam a párommal.Most teljesen tanácstalan vagyok hogy mi lehet jövö hét péntek pedig messze van.Lehet hogy csak most lettem terhes és azt még nem mutatja ki a teszt?de akkor miért érzem már a jeleket?A mellbimbom már 2-3 hete bizsereg.Lehet hogy már hat hetes terhes vagyok csak az orvos nem tudta megállapitani (csak kézzel vizsgált).Válaszát köszönöm

  • Szilvi

    2009. április 30. csütörtök

    Sziasztok! 1 éves kisfiam még szoptatom, viszont 3,5 hónappal a szülés után beállt a menzeszem. (bár elég sokat cicizett). Azóta is rendszerint 30-32 napra jött meg mint korábban. Első terhességem során kb. a 30 nap táján volt egy kis barnás folyásom majd a 34. napon pozitív lett a tesztem. Most ismét a 34. napnál vagyok de minden tesztem negatív lett. 32-33 nap óta barnás folyásom van, teljesen a korábbi terhesség alattival megegyező mennyiségű. Párommal tervezzük a második bébit. Lehet hogy a szoptatás kavart be a tesztekbe? A mellem elég nagy strpának van kitéve, így a korábbi terhességi elejei extrém mellfeszülést szoptatás alatt is érezni fogom ha terhes lennék?
    Köszönöm válaszotok!

    Válasz: Szoptatás alatt elcsúszhat a ciklus, ez is lehet az oka, de akár terhesség is, szoptatás alatt előfordul, hogy nem a ciklus félidejében fogan a baba. A mellfeszülést általában ilyenkor nem érzed, mert szoptatsz, viszont a többi tünet intenzívebben jelentkezhet.

  • Enikő

    2009. április 30. csütörtök

    szia!azt szeretném kérdezni,hogy már irtam hogy halványan ki mutatta a teszt hogy terhes vagyok,ez pénteken volt,sajnos hétfön megjött a menzeszem rendesen normálisan meg volt egy napig,görcseim nem voltak.Kedden már egy csepp sem volt csináltam még egy tesztet ami sajnos negativ lett.Beszéltem az orvosommal azt mondta lehet hogy korai vetélésem volt,sokat pihenjek és két héten belül kell csinálni egy vizsgálatot.Az lenne a kérdésem hogy ha elvetéltem akkor nem kéne a vérzésnek egy napnál tovább tartania?És ha esetleg tényleg vetélésem volt akkor mikor probálkozhatunk ujra?köszönöm válaszát!

    Válasz: Igen, ez korai vetélés lehetett, a terhességek 20%-ban előfordul. A vérzés mennyisége sok mindentől függ, lehet, hogy nálad csak ennyi ideig tartott, az is lehet, hogy visszatér majd. Ha vetélés volt, akkor elvileg 3 hónap után lehet újra próbálkozni, de ez majd a vizsgálatnál kiderül.

  • Enikő

    2009. április 28. kedd

    sziasztok!az lenne a kérdésem hogy párommal második babát szeretnénk.Késett a menzim vettem egy tesztet halványan kimutatta hogy terhes vagyok.ma pedig megjött a mensim.Ilyenkor is lehet hogy terhes vagyok?Nagyon el vagyok keseredve.

    Válasz: A halvány csík is csík. Ha nem erős a vérzés, ha 3 napon belül elmúlik, és csak barnás, nem élénk piros, akkor még lehet meglévő terhesség. Viszont ha erős a vérzés, akkor sajnos számításba jöhet a vetélés is. Ilyenkor viszont érdemes megkeresni a nőgyógyászt, nehogy valami szövődmény legyen. Mindenképpen pihenj sokat!

  • baba

    2009. április 23. csütörtök

    Sziasztok!

    24éves lány vagyok, és a Párommal régóta szeretnénk babát.
    kb.10 napja, pecsételő vérzésem volt(nem azért mert megkellett volna jönnie), és alhasi fájdalmaim is voltak, így csináltam egy tesztet, ami sajnos negatív eredményt mutatott. Lehet, hogy túl korán csináltam meg a tesztet? Vagy ez nem is a terhesség jele? A másik kérdésem az lenne, h. a mensim kb. 3napig szokott tartani, de 26-28napra jön meg, rendszeresen. Ez lehet probléma?
    Előre is köszi a választ!

    Válasz: A 26-28 napos ciklus az egy egész normális ciklus, és az időtartam is normálisnak tekinthető. Terhességi tüneteket legkorábban 10 nappal a teherbeesés után lehet érezni, a tesztek pedig (a legérzékenyebb is) 12 napnál idősebb terhességet képes kimutatni. Szóval ilyenkor előfordul negatív teszt.

  • klau

    2009. április 22. szerda

    sziasztok teszteltem es negativ lett.de a rosszulletek megmaradtak.erzekeny a mellem alhasi gorcsok barnas-rozsaszines folyasom volt ma.megis terhes vagyok?

  • évi

    2009. április 20. hétfő

    sziasztok! aki tud segítsen. szóval nekem április 14én kellett volna megjönnie,de azóta semmi. vettem 2 tesztet de mindkettő negativ lett. általános kissebb rosszulléteim vannak de nem rendszeresek. lehetek e terhes? mi már nagyon szeretnénk. ha bárkinek van valami válasza írjon! köszönöm

    Válasz: Előfordul, hogy a teszt téves negatív eredményt mutat. Az is lehet, hogy nem középidőben alakult ki terhesség, így még nem mutatja ki a teszt. A legérzékenyebb is csak 12 napos terhességet képes kimutatni. Esetleg próbálj ki másik fajtát!

  • Niki

    2009. április 09. csütörtök

    Szia Agi!
    Februar 22.en voltunk egyutt(elozo menszesz 02.09)majd 02.26-an megjott,4 napig tartott.
    Azutan sem vedekeztunk,kb 10 napja csinaltam tesztet,pozitiv lett,de 04.03-an voltam dokinal,O nem latott semmit ,gorogorszagban elek es bunko volt a doki,meregetett az ultrahangon,de semmi valasz.
    04.05-en megjott este ,de kevesebb ver joval,kedden elmult,azota rozsaszines ,ha megtorlom 93-szor szultem,volt 1 mehszajsebem .
    Legyszi valaszolj,mi lehet ez?
    Allandoan pisilni jarok,gorcseim nincsenek,szedulok,a hom 37,normalis esetben 36.2 kb.

    Válasz: Egy biztos, a tesztek nem szoktak tévesen pozitív eredményt mutatni. Vérzés előfordulhat, de soha nem természetes, jobb ilyenkor orvoshoz menni. Lehet, az is, hogy a méhszájseb vérezget.
    Koszonom elore is a valaszt!!!
    Niki

  • klau

    2009. április 07. kedd

    sziasztok en irok megint.az a helyzet hogy ma a mellem kezdett erzekeny lenni haspuffadasom van es egy picit kemeny is ez mitol lehet?nagyon faradekony vagyok osszevissza ennek mindent.hanyingerem is van neha -neha.ez lehet terhesseg?

    Válasz: Igen, ha nem jön meg, tesztelj.

  • klau

    2009. április 04. szombat

    a 2 hetes terhesseget eszre lehet venni?erzem mintha huzodna a hasam alul es neha be is gorcsol.hanyingerem is van es faradekony is vagyok.1honapja kesik a menzeszem

    Válasz: A terhesség első tünetei leghamarabb is 10 nap elteltével jelentkeznek. Nem tudom, hogy érted, hogy 1 hónapja késik, de ha már egy hónapja meg kellett volna jönnie, akkor ez már akár 4 hetes terhesség is lehet. Első körben egy terhességi tesztet javasolnék.

  • Seres Éva

    2009. március 03. kedd

    Seretnék valamit kérdezni január 29 én volt meg a menstruációm és ma vagyok a 34 dik napon csináltam egy tesztet és negativ. De semmi tünetem nincs hogy meg akarna jönni.
    Nem értem nem lesz baba de mégsem jön meg. Most mentünk volna petevezeték átjárhatóságira de ha nem jön meg nem tudom mit tegyek. Köszönöm előre is a választ.
    Nagyon jó ez az oldal sok segitséget kapunk.

    Válasz: Lehet, hogy hormonális problémád van, ki kéne vizsgáltatnod magad.

  • skorpió

    2009. február 07. szombat

    sziasztok!lehetek terhes ha van egy kicsi hányingerem és fáj egy kicsit e hasam és fel vagyok pufadva is egy pici.január27-én jött meg és 31-én mult el és január 28 átol együtt voltam minden nap a barátommal és nem védekeztünk mert babát akarunk.és ez február 3-ig csináltuk.és lehet hogy terhes vagyok?létszives válaszoljatok!mert már 2-jára irok nektek.köszi!

    Válasz: Pár nappal az együttlét után még nem lehetsz terhes, valamint menses alatt kicsi a teherbeesés valószínűsége. kb. 12-14 nappal a menses után van a peteérésed, akkor kell együttlennetek, ha babát szeretnél, és rá kb. 12-14 napra jelentkezhetnek az első tünetek, hamarabb nem.

  • niki1982

    2009. február 03. kedd

    Köszönöm a válaszodat!Ma is csináltam egy qupido tesztet és azis negativ.Pedig az a legérzékenyebb.Ami pozitiv lett maria romed vol a neve

  • niki1982

    2009. február 03. kedd

    Sziasztok!Az lenne a kérdésem,hogy csináltam egy terheségi tesztet ami pozitiv lett igaz halvány a csik de pozitiv!A doki uh még nem látott semmit 2 hét mulva kontrol.Mikor haza mentem kiváncsságbol vettem egy terheségi tesztcsikot ami negtiv lett:(Most nem tudom hogy mi az igazság

    Válasz: A pozitív teszt sosem téved, a negatív gyakran. A tesztek érzékenység más, egy kevésbé érzékeny teszt még nem érzékeli a HCG-t a vizeletben, amikor a másik más pozitívat mutat.

  • Kicsilány

    2009. február 02. hétfő

    Sziasztok!

    Én fogamzásgátlót szedek, és kb három hete elkezdetem émelyegni, ha a párom rágyújtott hányingerem lett, pénteki napon kellett abbahagynom a gyógyszert, és szombaton már elkezdőik a menszesz előzménye, hát nálam semmi nem történt szerdáig, akkor is csak kevés jött meg és szombaton el is múlt!
    csináltam több tesztet at egyik halvány csíkot mutatott, de olyat hogy először észre sem vettem a másik meg negatívat.Mit tegyek?
    Lehetek terhes? azt érzem mintha a hasam aljában folytonosan víz áramlana!

    Köszi a segítségeteket:Kicsilány

    Válasz: Igen, lehetsz, csinálj még egy tesztet 1-2 nap múlva, lehetőéeg reggeli első vizeletből.

  • marcsi

    2009. január 30. péntek

    sziasztok csak azt szeretném kérdezni h vettem egy tesztet és amikor meg csináltam akkor egy csik látszott de rá egy percre nagyon halvány szinte alig láthato csik jelent meg a „T” betü mellett bizonyára akkor terhes vagyok??

    Válasz: Igen. Ha két csík van, akkor terhes vagy. Ha 15 perc múltán jelenik meg a 2. csík, akkor lehetséges, hogy mégsem vagy terhes, de ez nagyon ritka eset.

  • Vida Ági

    2009. január 24. szombat

    ercsu, a 11. hétben már ki kéne mutatnia. Mindenképpen menj el orvoshoz mihamarabb!

  • ercsu

    2009. január 23. péntek

    Megint en vagyok.Na szoval csinaltam meg ket tesztet,s mind a ketto negativ volt.A tunetek meg mindeg meg vannak s a menstruacio meg nem jott meg.H a terhes lennek akkor most k.b a 11 hetben lennek.Lehet ilyen,hogy meg most sem mutatna ki a terhesseget a teszt.

  • ercsu

    2009. január 20. kedd

    Sziasztok!Szeretnek valamit megkerdezni.November 2an voltam utoljara a volt baratommal.Harmadikan kellett volna ,megbetegednem,de kesett 10 napott(ennyit sosem kesett azelott)(rendes menstruaciom volt)Reggeli rosszul letek tortek ram ami meg most is tart.A kovetkezo honapban is kesett tobb mint egy hetet majd megint megjott es rendes verzesem volt.En minden heten teszteltem es mindeg negativ volt.Most ujra kesik a menstruaciom egy hete es tegnap csinaltam ujra tesztet amin ket csik jelent meg,de az egyik halvanyabban(s csak orakkal kesobb jelent meg)Lehetek terhes vagy mar csak bebeszelem magamnak.Koszonom

    Válasz: Ha két csík jelent meg, akkor terhes vagy, ehhez kétség nem férhet. Gratulálok! 🙂

  • szomoru lány

    2008. december 16. kedd

    sziaztok nagyon elvagyok keseredve mert azthittem terhes vagyok minden jel arra mutatott nagyon beleéltem magam de sajnos nem jött össze!mit tegyek h hamarbb teherbe esek?van vmi torna vagy vmilyen serkentő ital esetleg lehet hülyeséget kérdezek de már nagyon szeretnék kisbabát.köszönöm

    Válasz: A cickafark tea segíthet és vegyél ovulációs tesztet, azzal tudod nézni a ciklusodat, hogy mikor van peteérés.

  • dyna

    2008. december 07. vasárnap

    sziatok! én a párommal már 4 tesztet csináltunk és mind negatív let de a hasam csak kerekedik és az étvágyam is elégé jo lett lehet az hogy terhes vagyok?

  • zsuzsa

    2008. december 03. szerda

    sziaztok!1 hónapja fedeztek fel nálam petefészekrákot,nagyon váratlanul ért,mert csak 21 éves vagyok!az lenne a kérdésem h lehet e még valaha gyerekem?jó lenne tudni?

    Válasz: Ez a kezelés módjától és a rák előrehaladottságától is függ. Az orvosodat kéne ezügyben megkérdezned.

  • evelinke

    2008. december 02. kedd

    sziaztok 2 hetes terhes vagyok!és lenne egy kérdésem ha a párom rám fekszik azt árthat a babának ö 20 kg-mal több mint én?és mire figyeljek oda h minden rendben legyek?

    Válasz: Nem, nem árthat.

  • mária

    2008. december 01. hétfő

    lehetek terhes 3 negativ teszt után?érzem h az vagyok.

    Válasz: Igen. A negatív teszt gyakran téved, a pozitív sose.

  • kriszti

    2008. november 29. szombat

    sziaztok.minden reggel bekeményedik a hasam mostmár sürübben kb 1 hete tart,fáj is feszül is,szédülök is el is ájultam,néha hányinger hányás 1 szer,görcsein vannak mintha jönne meg este felé,melleinm picit fájnak,kedvtelen vagyok,meg fáradt,esténként mintha lázas lennék felmegy a hömérséglett,de reggelre normális ,pisilnem is többet kell mint eddig de nem vészes.néha fáj a fejem.3 tesztett csináltam negativ lett.mi lehet a baj?,

    Válasz: Várjál egy kicsit, lehet, hogy túl korán teszteltél. ha nem jön meg, akkor csinálj megint tesztet. Ha az is negatív, és mégse jön meg, akkor vizsgáltasd ki magad.

  • ancsika

    2008. november 27. csütörtök

    sziaztok!azthiszem terhes vagyok!2 hét mulva kell h megjöjjön a menszeszem.azt érzem h terhes vagyok fáradékony vagyok fáj a hasam alul,már elájultam hánytam is.de csináltam két tesztet ami negativ lett!lehetek terhes?

    Válasz: Lehetsz, de ezt még korai így megállapítani. Meg kéne várnod, hogy megjön vagy sem és ha nem, akkor csinálj megint tesztet.

  • evi

    2008. október 28. kedd

    szeretnem megtudni mikor lehetne ugy teherbe esni hogy bisztosan kislany legyen.mar van egy lanyom,szeretnenk meg egyet de meg most tablettat szedek.

    Válasz: Sokak szerint akkor születik lány, ha gyakrabban vagytok együtt (naponta vagy naponta többször), különösen a peteérés előtti és utáni héten, de egyébként erre nincsen recept.

  • horvath timea

    2008. augusztus 12. kedd

    nekem olyan problémám van hogy megjött pontosan a ciklusom délután de egy két órával már ki kellet vennem a tampont mert pont hogy csak olyan volt és másnap délutánik semmi délután megint de megint csak pár orát volt fent de akkor jött ki véres csomó.és azóta többszor volt hasmenésem,néha egyhe hányiger napkozben.az egyik mellem néha fáj,meg a hüvelyem is fáj de valamikor csak az semmi más.Mi lehet ennek a jele??Tán terhes vagyok ??tehát ha ugy összevéve csak egy napig voltam beteg.Miért???

    Válasz:
    Ezek nem terhességi jelek, pláne, hogy időben megjött. Több dolog is okozhatja az erősebb vérzést és a többi tünetet pl. fertőzés, ciszta, felfázás.

  • borics andrea

    2008. május 20. kedd

    nekem nem normális a ciklusom de én ugy gondolom hogy mér meg kellett volna jönnie (35 Nap) ez volt a legtöbb .36. napon vagyok még semmi de a mellem nás .a pitvar megnagyobbodott. és a hasam is fáj 4 napja .teszt 33. napon negatív.szerintetek érdemes vennem megint?

    Válasz: Várjál 2-3 napot és, ha nem jön meg, akkor tesztelj megint. A jellegzetes tünetek a mellfeszülés és a menstruációs-szerű fájdalom ilyenkor, esetleg erős szédülés (de olyan, hogy nem tudsz felállni).

  • zsuzsi

    2008. május 09. péntek

    sziasztok,ha mar terhes lettel,akkor a mindegy mikor,melyik nap vegzed el a tesztet az mindig pozitiv lesz?

    Válasz: Nem. Kb. a 16-20. hétre annyira lecsökken a HCG szintje, hogy már nem biztos, hogy pozitív lesz a teszt.

  • gettus

    2008. április 26. szombat

    sziasztok!nekem április 20án kelett volna megjönnie és most április 26van!24én csináltam egy tesztet de az negativ lett lehet azért mert este 6kor csináltam!most ma 26án reggel anyumnál az első vizeletnél csináltam még egyet azon a terhességi csik halványan látszot!most mire számitsak?terhes lehetek?anyum azt mondta h egy hét mulva csináljak még egyet!segitsetek köszike várom leveleiteket a kitartas@citromail.hu cimre!köszike

    válasz: ha két csíkos a teszt, akkor terhes vagy.

Comment navigation