Mitől nő igazán a gyermeked önbizalma?

Szeretnénk, ha a gyermekeink önállóak, magabiztosak lennének. Ha feltalálnák magukat új helyzetekben, ha rugalmasan állnának az óvodai, iskolai feladatokhoz, nem ijednének meg az új kihívásoktól. Ha barátkoznának, mernének versenyeken indulni, új sportokat kipróbálni, új hobbiba kezdeni – mert bíznak magukban. Hogyan segíthetünk nekik ebben?

A kisgyerekek határtalan kalandvággyal rendelkeznek, amikor elkezdenek kúszni-mászni, majd járni csak azt tapasztaljuk, hogy hihetetlen mértékű akarás van bennük és az óvatosság teljes hiánya. Felmásznak bármire, kipróbálnak bármit, anya meg egész nap csak szalad megmenteni a világ felfedezésére indult totyogót a képtelennél képtelenebb helyzetekből. Ilyenkor úgy tűnhet, határtalan önbizalma van a babának, ez azonban nem igaz: ekkor még hiányzik belőle a fék, a mérlegelés képessége. Nem ismeri a saját képességeit, sem a világot, ezért mer olykor számára megoldhatatlan feladatokba is belekezdeni.

Éppen ez az időszak az önbizalom fejlődésének kezdete. Amikor az 11-12 hónapos baba elsőként szembesül a saját korlátaival, amikor például nem tudja beleilleszteni a virág alakú formabedobót a háromszög alakú lyukba és felháborodottan dühöng: akkor szembesül vele, mire nem képes. Amikor kúszva csak nehezen, lassan tudja elérni a szekrényhez és emiatt láthatóan haragos, akkor is a saját képességeinek határaival szembesül.

Ezek az önbizalom kialakulásának kezdetei. Ahhoz, hogy a gyermeked önbizalma kialakuljon és fejlődjön arra van szüksége, hogy minél jobban megismerkedjen saját magával:

– Mire képes és mire nem?
– Mire van hatása a világban és mire nem?

Emellett fontos, hogy lássa azt is, milyen korlátok, szokások, szabályok között élünk, mert ha tudja, milyen keretek között mozoghat, mi az, amit szabad és mi az, amit nem, akkor magabiztosan fog tudni mozogni az életében. Ha a szabályok folyton változnak, ha te magad sem vagy biztos benne, ha néha így, néha úgy reagálsz, néha inkább ráhagyod a gyerekre, akkor a kicsi bizonytalanul fogja érezni magát és sok helyzetben lesz tanácstalan, félős.

Ennek az az oka, hogy bár a kicsi nagyon határozottnak, akaratosnak tűnik bizonyos helyzetekben (a dackorszakra ez különösen jellemző), valójában sok helyzetben még szülői segítségre szorul, a hiányzó önbizalmát a szülői segítség pótolja. Szülőként nagy kihívás megtalálni az egészséges arányt a “mindent megcsinálok helyette, neki még úgyse megy” és a “hadd próbálkozzon vele úgy tanulja meg” között. A tapasztalatom az, hogy egy darabig hagyni kell a gyerekeket küzdeni az új helyzettel, akkor is ha nyafognak, dühöngenek közben és csak akkor segíteni, amikor már látod, hogy már nem igazán próbálkozik, inkább csak dühös. A segítség pedig jobb, ha nem abból áll, hogy megcsinálod helyette, inkább megmutatod, hogyan kell és bíztatod, hogy másolja le.

Ha túl szigorúak a szabályok, ha mindenhol csak tilalmak vannak, ha semmit nem tud csinálni a kicsi anélkül, hogy rá ne kéne szólni, akkor bátortalanná válik és sokszor fog megtorpanni egy-egy helyzet előtt azon gondolkodva, vajon ezt most szabad-e neki. A túlzott szigor hátránya az is, hogy amikor senki nem látja, a gyerek ki fogja próbálni a tiltott helyzetet (fontos tudni, hogy a kisgyerek nagyjából 3 éves korig a tilalmat a tiltó személyhez kapcsolja, ezért ha ő kimegy a szobából, vele együtt a tilalom is távozik).

Hogyan támogathatod az önbizalom fejlődését?

1) Hadd döntsön ő!

A kicsik a dackorszakban már nagyon élvezik, ha ők dönthetnek el egyes számukra fontos kérdéseket. Ne minden kérdésben ő döntsön, mert akkor kérdezgetéssel megy el az egész nap, inkább olyan helyzeteket válassz, ami láthatóan fontos neki. Lányoknál ilyen lehet már másfél éves kor körül is a ruhaválasztás kérdése, de dönthetnek ők afelől is, mit kérnek enni, játszótérre menjetek vagy inkább sétálni. Nagyjából az óvodáskor végéig jobb az, ha a legtöbb helyzetben 2-3 alternatíva közül választhat a kicsi, tehát nem az a kérdés, hogy “Mit kérsz vacsorára?”, hanem az, hogy “Főzeléket vagy szendvicset ennél vacsorára?”, és nem az, hogy “Mit veszel fel holnap az oviba?”, hanem “A farmerszoknyádat veszed vagy a mikiegeres farmerodat?”

Óvodás-iskoláskorban egyre több helyzetben engedd át nekik a döntés lehetőségét és ezeket meg is vitathatjátok egymással. Például egy iskolás már eldöntheti, milyen sportot szeretne űzni, de erről el kell beszélgetni vele, megvitatni a lehetőségeket, mutatni a sportról képeket, esetleg elmenni sportágválasztó rendezvényre is, ezzel megtanítod őt okosan, megfontoltan dönteni. Ha pedig mégis rosszul döntött, akkor sem kell az orra alá dörgölni, de el lehet beszélgetni arról, hogyan választotta ezt ki.

2) Az okos dicséret ereje

A kisebbik fiam 4 éves volt, amikor nyaralni mentünk és a szálláshelyen volt egy pingpongasztal. Nagyon tetszett neki, de először nagyon nehezen ment a pingpongozás. Eszembe jutott egy kutatás, amiben a gyerekeknek úgy tanítottak meg dolgokat, hogy nem úgy dicsérték, hogy “ügyes vagy”, hanem úgy, hogy “jól csináltad, de ezen meg ezen még javíthatnál”. Gondoltam, kipróbálom, hogyan működik a tudomány ereje a gyakorlatban 🙂 Minden elrontott ütésnél elmondtam neki, mit csinált jól és min lehetne még javítani.
Biztosan ti is megtapasztaltátok már, hogy a kicsik olyan helyzetekben, amikor valami nem megy nekik, nagyon elégedetlenek tudnak lenni és hamar abbahagyják az adott tevékenységet. Ő viszont annyira élvezte a dolgot ebben a formában, hogy nagyjából másfél óráig koncentráltan figyelt, gyakorolt és a végén már egész ügyesen játszott.

Ami különösen jó ebben, hogy ez valós dicséret. Egy kísérletben bebizonyították, hogy amikor a gyerekeknek csak annyit mondanak “okos vagy, ügyes vagy”, elbízzák magukat és később, nehezebb feladatoknál hamarabb feladják a küzdelmet, valamint nagyobbat csalódnak magukban, hiszen nekik azt mondták, hogy ügyesek, okosak, mégsem tudják megoldani a feladatot. Ha a dicséret reális, ha benne foglaltatik a fejlődés lehetősége is, akkor a gyerekek kitartóbbak és végül jobb eredményt érnek el.

3) Hadd csinálja egyedül!

Van az a korszak, amikor a kicsi mindent egyedül akar csinálni. Ő húzza fel a pulóvert, a cipőt, igaz, hogy kifordítva a pulóver, kacsalábon a cipő, de ő csinálta és nem enged beleszólni 🙂
Ráadásul mindezt nagyon lassan és ügyetlenül végzik, az ember önkéntelenül is gyorsan bele akar nyúlni, segíteni. Érdemes ezekre a tevékenységekre időt szánni, mert számára nagy sikerélmény, ha maga csinálhatja és pont attól ügyesedik, hogy van módja gyakorolni.

Ahogy nőnek a gyerekek egyre több házimunkába, kertészkedésbe is bevonhatjuk őket, de kaphatnak bevásárláskor is kis feladatokat (pl. keressék meg a kedvenc gyümölcslevüket a polcon vagy tegyenek zacskóba 5 darab zsemlét). Iskoláskorban pedig megkérhetjük őket már olyan feladatokra is, mint pl. hogy ők készítsenek szendvicset vacsorára, teregessenek ki, tegyék a helyére az elmosogatott edényeket vagy adjanak fel egy levelet a postán. Ezáltal nő a felelősségérzetük és az önállóságuk is.

Minél többféle helyzettel találkozik, annál magabiztosabb lesz. Ha félős a társaságban, ha fél a gyerekektől, nem tud mit kezdeni velük, azzal segíthetsz neki a legtöbbet, ha gyakran mentek társaságba, de nem próbálod bedobni a mélyvízbe és nyaggatni, hogy barátkozzon már, hanem hagyod, hogy először csak az öledből figyelgesse a gyerekeket, barátkozzon a helyzettel, szokja a jelenlétüket és csak akkor induljon el barátkozni, amikor már feloldódott.

4) Nem gond, ha hibázol…

Sok családban, ha véletlenül lelök a gyerek egy poharat az asztalról már kiabálás van. Szomorú ez, hiszen más a szándékos rongálás, mint a véletlen. A véletlen miatt nem kéne letolni a gyereket, hiszen velünk is előfordul egy-egy óvatlan mozdulat, mi is tévedünk néha.
Hasonló helyzet az is, ha mondjuk csak figyelmetlen a gyerek. Kisiskoláskorban például gyakori, hogy elfelejti a házifeladatot, nem hozza haza az olvasókönyvet, pedig hétvégére abból kéne készülni, vagy elfelejti bepakolni a tolltartóját. Ezek fontos feladatok, de idő kell, mire megérik rá a gyerek, fejben tudja tartani a kötelezettségeit. Ilyenkor, ha csak letorkolják a hibája miatt vagy meg kell hallgatnia egy hegyibeszédet a felelősségérzetről, attól még nem fog legközelebb emlékezni rá, csak rosszul érzi magát tőle. Ehelyett inkább technikákkal segíthetünk neki abban, hogy ne legyen feledékeny. Amikor pl. még nem tud írni, ragaszthat egy kis matricát arra a füzetre, amelyikben a házifeladat van, vagy egy kis noteszbe lerajzolhatja, mit kell vinni másnap az iskolába. Később taníthatunk neki memóriafejlesztő módszereket is, pl. kitalálhat rímet, amiről eszébe jut a másnapra beadandó feladat.

Tanítsd arra a gyermekedet, hogy a hiba nem gond, nem végzetes, viszont ki kell javítani. Ha például kifolyik az étel, fel kell takarítani, és ebben neki is részt kell vennie korának megfelelő mértékben. Emellett pedig arra is bíztatni kell, hogy ha egyszer elrontotta nem gond, de próbálkoznia kell, gyakorolni, újra megtenni, hogy egyre jobban és jobban menjen neki.

5) Ne mondj el mindig mindent!

A gyerekek nagyon szeretnek kérdezni, mi szülők pedig szeretünk részletes válaszokat adni. Támogathatod a gyermekedet az önálló gondolkodásban azzal, ha nem mondasz el mindig minden részletet, hanem visszakérdezel: “Szerinted hogyan lehetne ezt megoldani?”, “Mit gondolsz, milyen lehetőségek vannak?”. Meseolvasáskor is fel lehet tenni a kérdést: “Te mit tennél hasonló helyzetben?” Ezek a kérdések fejlesztik a gyerekek problémamegoldó képességét.

6) Lássák, hogyan döntesz!

Korának megfelelő mértékben a gyermeket is be lehet vonni a közös családi döntésekbe. Nyilván 2 évesen még nem kérdezed meg tőle, hova menjetek nyaralni, de 5-6 évesen már meg lehet kérdezni, mi tetszett neki a tavalyi nyaralásban a legjobban, kisiskoláskorban pedig már elmondhatja, hogy hol nyaralna szívesen. De megvitathatjátok azt is, mit főzzél a hétvégén és bevonhatod őket az ehhez kapcsolódó bevásárlásba is. Mutasd meg, hogyan készítesz terveket pl. bevásárlólistát a hétvégére és kérd meg őket, hogy segítsenek beszerezni a hozzávalókat.
Beszélj arról velük, hogyan osztod te be a pénzt és ösztönözd őket arra, hogy ők is hasonló módon osszák be a saját zsebpénzüket!

7) Sokoldalú környezet

Minél többféle hatás éri a gyermeket, minél több területen próbálhatja ki magát, annál bátrabb és határozottabb személyiség lesz. Keressétek a lehetőségeket a változatos programokra (és itt nem csak a drága gyerekprogramokra gondolok)! Menjetek kirándulni, játsszatok bújócskát az erdőben, olvassatok mesét, gyűjtsetek kavicsokat és otthon fessétek be őket, énekeljetek, táncoljatok, fürdőzzetek, tollasozzatok, korcsolyázzatok és a többi. Minél többféle területen próbálhatja ki magát a gyermek, annál bátrabban fog majd bele új dolgokba.

Nem gond, ha többféle hobbit is kipróbál, mielőtt egy mellett dönt. Bár szülőként arra vágyunk, hogy sikeres legyen a gyermekünk és sok szülő hisz abban, hogy kis korban kell elkezdeni az egyes sportokat vagy a zenét, hogy később kiemelkedő teljesítményt érjen el a gyerek, úgy tűnhet időpazarlás, ha a gyerek 2 év után abbahagyja a focit és vívni akar, vagy 1 év néptánc után inkább színjátszó szakkörbe szeretne járni. Pedig ebből ő nagyon sokat tanul, hiszen minden sportágban, hobbiban, szakkörön más-más területtel ismerkedik meg, ettől sokoldalú és nyitott lesz. Az első “nincs kedvem menni”-re még nem kell engedni a gyereknek, de ha már hónapok óta tiltakozik, nincs kedve hozzá, akkor lehet váltani.

Gyakran a sokoldalúságnak éppen a szülők félelmei szabnak határt. Minden tiszteletem azé az ismerős anyukáé, aki világéletében félt a víztől, a babaúszás kedvéért mégis rávette magát, hogy medencébe menjen, aztán pedig, amikor óvodáskorban a kisfia úszni tanult, ő maga is úszóleckéket vett. Az ő példája arra tanít, ami az önbizalom fejlesztésben a legfontosabb: hogy nekünk szülőknek is túl kell lépni a saját félelmeinken, merevségünkön, a “mi családunk nem olyan fajta” és “nekem ez úgysem sikerülhet”-kezdetű hiedelmeinken. Mert enélkül nem megy.



About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

9 Comments

  • Andrea

    2016. március 26. szombat

    Szia Ági,

    Segítséget szeretnék kérni. A kisfiam, Gergő most töltötte a 16hónapot. Barátságos, mosolygós gyerek. A problémánk a következő:
    Nagyon könnyen “bepánikol” bizonyos szituációkban.
    Pl. : a helybéli játszótéren síró görcsöt kap amint leteszem kézből vagy kiveszem a biztonságot nyújtó tricikliből.
    Krokodil könnyeket hullat, addig üvölt míg fel nem veszem. És ez NEM HISZTI! ! Egyértelmű félelem.
    Ugyanez a helyzet a játszóházban az uszodában stb. Imádjuk az állatokat, 3 kutyával és egy cicával élünk együtt. A napokban bementünk egy állatboltba ahol ugyanez a félelem és zokogás volt a végeredmény minden megmozdulo állat láttán.
    És még sorolhatnám a hasonlóan végződő szitukat. 🙁
    Ugyanakkor pl. vásárlás közben a kosárban ülve, pápázik, vigyorog idegenekre. Minden kisgyerekhez oda szalad. Szombaton pl. 2 percen belül “kikezdett” 😀 a Telekomos ügyintézővel.
    Tehát nem muja vagy ilyesmi hanem ez valami lelki félelem lehet valamitől.

    Nem a négy fal közt élünk. Egészen kiskorától kezdve viszem magammal mindenhova, mert Apája dolgozik, nagyszülöi segítségünk pedig sajnos nincs.
    Így ahova én megyek oda ő is jön. ( Igaz autóval járunk mindenhová. )
    Sok sok barátunk van akik jönnek-mennek nálunk. Igyekszem neki gyerektársaságot is biztosítani.
    Tehát nem gondolnám, h inger szegény környezetben nőtt eddig…
    A családi hangulat nálunk teljesen rendben van. Apával nem veszekszünk, nincs feszültség.

    Segíts kérlek! Mi lehet ennek a félelemnek az oka? És leginkább: hogy kezeljük ezt? Hogy segítsünk neki?

    Nagyon félek, h valami maradandó lelki sérülés érte őt még a pocakomban, mert a terhességem nagyon nehéz volt.
    Édesanyám aki a legjobb barátnőm is volt 51èvesen, Gergő születése elött halt meg egy hónappal rákban. 🙁

    Az utolsó ajándék amit kaptam tőle az Anyapszichológia volt. 🙂

    A terhességem a második trimesztertől veszélyeztetett volt a sok stressz miatt.
    Anyu utolsó fél éve nagyon nehéz volt mindenkinek. Ráadásul Anya halála elött EGY HÉTTEL hunyt el a nagymamám is. (Anyu édesanyja)

    Akkoriban olvastam, h hagyhat nyomokat a sok stressz a babában.

    Várom válaszod és előre is köszönöm!
    Andi

    • Vida Ágnes

      2016. március 26. szombat

      Nem kell megijedned, ennek a kornak eleve a sajátja, hogy mivel hirtelen sok téren fejlődik a kicsi, keresi a fogódzókat, a biztonságot jelentő szokásokat. Lehetnek rá hatással az általad említett események is, de ha te higgadt vagy, ha rajtad azt látja, hogy jól vagy, akkor ő sem fél. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy felveszed, megnyugtatod, az öledben lehet, amíg fel nem oldódik egy-egy új szituációban.

  • Zsófi

    2015. november 23. hétfő

    Kedves Ági!

    3 gyerekem közül a legnagyobb is még csak 4,5 éves, fiú. Rettenetesen kezeli a kudarcot. Ha valami nem sikerül, dühös lesz, még egyszer talán megpróbálja, de többször biztos, hogy nem, dühös és szidja magát, hogy “én ezt úgysem tudom megcsinálni”. Nagyon ijesztő ez nekem, hiszen nem szoktuk neki mondani, hogy ügyetlen, nem szidjuk meg, biztatjuk (de nem erőltetjük). Rajzolásnál jön elő főleg, elsőre szeretne tökéleteset csinálni (pl. vonatsínt), és bosszantja, hogy nem sikerül azonnal, vagy legózunk, és olyat épít, ami még nekem sem sikerülne, mert pl. eldől, és nem segíthetek, mert azt ő építette, viszont ha összedől, nagyon csalódott lesz, sír, és napokig nem vesszük elő.
    Hogyan lehet megtanítani neki, hogy szabad hibázni?
    Köszi: Zsófi

  • Kinga

    2015. június 03. szerda

    Szia Ági!

    A kisfiam most lesz két éves és kb két hónapja nem akar játszótérre menni, fél a gyerektől. Ha az utcán sétálunk, akkor is van h ha meglát valakit közelíteni (gyerek,felnőtt,kutya) odaszalad hozzám és megfogja a kezem.
    A kérdésem h ez normális, illetve mit tehetnék h oldódjon a gyerekkel kapcsolatos “szorongása”? Vigyem őt játszóra, vagy hagyjam hadd kezdeményezzen majd ő amikor akar?

    Köszönöm előre is válaszod: Kinga

    • Vida Ágnes

      2015. június 14. vasárnap

      Ez normális. Beszélgess vele sokat erről a témáról, ez jobban oldja a szorongását, mintha direkt kerülöd a témát. Az a gond, hogy ő még csak most tanulja, hogyan találja fel magát ilyen helyzetekben és a kortársakat veszélyesnek érzi maga körül, nem tud mit kezdeni velük. Olvassatok sok olyan mesét, ami vele egykorúakról szól, bölcsiről, oviról és ilyen korú gyerekekről, ez segíthet abban, hogy feldolgozza ezeket a helyzeteket és ne féljen tőle.

  • Éva

    2015. május 05. kedd

    Kedves Ági!

    Nagyon jó kis írás! Sokat tanultam belőle, és sok ötletet adtál. Örülök is, mert ezekből nagyon sok mindent így csináltam… 🙂 (Előtte nálad olvastam sok mindent…:) )
    Egy kérdésem van. 3,5 éves a kisfiam. Nagyon érzékeny, kicsit magának való kisgyerek. Mint én és az apja. Úgy látom, szépen alakul az önbizalma. Szinte mindent egyedül csinál, (fölöltözik, fogat mos, egyedül pisil, kimegy egyedül az udvarra játszani…) és ha valami nem sikerül neki, sokáig próbálgatja, mire sikerül. Sokat segít is nekem, tereget, törölget, porszívózik, kertészkedünk, “füvet nyír”, stb. Csak néha kér segítséget, főleg, ha fáradt. Viszont nagyon visszahúzódó társaságban, különösen az utóbbi néhány hónapban. Fél az idegenektől, főleg a férfiaktól és a gyerekektől. Jár családi napközibe január óta. Eleinte nagyon szeretett menni, de aztán egy anyuka érkezett a kisfiával beszoktatni. Azóta nem akar menni, azt mondja, fél tőlük. Legutóbb nem voltak ott, akkor szívesen ott maradt. Azért aggódom kicsit ezen, mert szeptembertől átviszem óvodába, és ott 20 gyerek lesz, 3 felnőttel. Csak a csoportban. Az udvaron 120 gyerek… (Nem 5 gyerek 1 felnőtt) És azért is, mert előfordul, hogy boltban, benzinkúton sírva fakad, ha hozzászólnak. (Főleg férfiak.) Vannak emberek, akiktől különösen fél, nem is akar oda bemenni. (Zöldséges.) Elfogadom, hogy ez így van, mert én is ilyen voltam. (Kicsit vagyok is.) Csak inkább az óvodával kapcsolatban vannak aggályaim. Fel lehet rá készíteni? Mit lehet tenni? Vagy az idegenektől való félelemmel mit lehet tenni? Ahogy nő, egyre kevésbé fél majd? Köszönöm a választ!

    • Veronika

      2015. július 16. csütörtök

      Először is gratulálok, hogy ilyen segítőkész és önálló a gyermeke.A félelmekkel kapcsolatban a következőket írnám.
      Mindegyikőnknek vannak emberek akik jobban és vannak, akik elsőre kevésbé szimpatikusak. Ezek bizonyos érzelmeket váltanak ki belőlünk. A gyermekek teljesen átvehetik a szülő érzelmi reakcióját is. Néha csak úgy tudunk átlépni helyzeteken, hogy nyelünk egyet, és mégis szóba állunk azzal, aki nem a “kedvencünk” elsőre, és a végén ki tudja, hátha jó kapcsolat alakul. Ha a szülő kezdeményez egy adott személy felé, azt a személyt a gyermek is jobban elfogadja.
      És ez esetben is jó olyan meséket olvasni, olyan témáról beszélgetni, ami kapcsolódik a nehéz helyzethez. A találkozásokra pedig beszélgetéssel felkészíteni a gyermeket és magunkat is .

  • timi88

    2015. április 10. péntek

    szia, bocsánat az OFF-ért. 6 hós a kisfiam, fogzik, éjszaka csak szoptatàsra nyugszik meg. van hogy 4-szer is meg kell etetnem. hogyan tudnám késöbb erről leszoktatni? nehéz lesz? homeós bogyók sajnos nem jók:( köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2015. április 10. péntek

      Nem kell róla leszoktatni. Ha már nem fog fogzani, nem fog felkelni többé és akkor nem akar majd cicizni sem.