Hamisan szól a zenekar, ha játék előtt nem hangolják össze a hangszereket. És hamisan szól a szülő-gyermek kapcsolat is, ha nincsen a két fél egymásra hangolódva. Ez nem csupán elmélet: neurobiológiai kutatások is bizonyítják, hogy az érzelmek és indulatok szabályzásának folyamata az első két életévben játszódik le, és bizony ebben a folyamatban döntő szerepet játszik a szülői minta.
Az újszülött nem képes szabályozni az érzelmeit, az indulatait vagy a feszültségét. Ha kellemetlenség éri, azt azonnal jelzi, és a szülők feladata, hogy ismét az egyensúlyi szintre helyezze a kicsit. Ha például éhes, sír (fokozott izgalmi állapot), az anya megszoptatja, ettől megnyugszik. Ha unatkozik (ilyenkor az izgalmi állapot negatívba kerül), az anya játszik vele – ettől megint egyensúlyba kerül.
Ha jól működik ez a kapcsolat, azaz ha az anya mindig jól válaszol a kicsi jelzéseire, akkor a baba megtanulja, hogyan tud az optimális izgalmi szintre kerülni (megnyugtatni magát, ha sír, vagy elfoglalni magát valamilyen játékkal, ha unatkozik) és egyre kevésbé van ehhez szüksége a szülői segítségre. Nála kialakulnak azok az idegpályák, amelyek révén képes szabályozni az indulatait és az érzelmeit. Az ilyen babáknál a dackorszak sem lesz annyira nehéz, hiszen már tudják szabályozni az indulataikat.
Sok olyan családot látok, ahol ez egyáltalán nem jól működik:
- nem jól reagálnak a baba jelzéseire,
- ráerőltetik az akaratukat a babára
- reménykednek benne, hogy majd kinövi a baba a sírós időszakot, addig pedig „majd csak kihúzzuk valahogy”
Az erőlködés, a „logikusan meg akarom magyarázni” hozzáállás feszültséget szül. Ha szeretnéd tudni, miért unatkozik a gyermeked 10 perc játék után, vagy, hogy miért hisztizik a játszótéren, akkor nem mások tanácsára van szükséged, hanem arra, hogy ráhangolódj a gyermekre és megértsd, mi az, ami szórakoztatja, mi az, amitől fél, mi az, ami felbosszantja, mi az, aminek örül.
Nem lehetsz persze minden helyzetben higgadt és nem reagálhatsz mindig a legjobb módon – szerencsére azonban a gyermek ideális lelki fejlődéséhez az is elég, ha az esetek többségében pozitív hozzáállást, jó érzéseket és az „oké vagyok” élményét tapasztalja meg.
Totyogókorban a szülő-gyermek közti konfliktusok szaporodni kezdenek. A gyerek egyre többet csinál olyasmit, ami kellemetlen a számodra (pl. nyakig sáros lesz) vagy az ő számára (pl. átázik a ruhája), esetleg szégyenkezned kell miatta (pl. mert az utcán hisztizni kezd). Ilyenkor lehet rosszallni a dolgot, de nem szabad megverni, büntetni, elutasítani, megfenyegetni. Ezek a negatív élmények ugyanis azt eredményezik, hogy nem mer igazán örülni a dolgoknak (számára a sárban tapicskolás öröm, még ha neked nem is az :)) és magára marad (például nem kap meg valamit, ezért hisztizni kezd, ha ilyenkor még meg is bünteted, akkor egyedül marad a kellemetlen érzésével). Minél több ilyen élmény éri az első két életévben, annál bezárkózottabb és szégyellősebb lesz később, felnőttkorában.
De mégis, akkor mit lehet tenni?
- Ne mások véleményére hallgass a gyerekkel kapcsolatban, hanem egyedül őt figyeld! A felesleges aggodalmak 99%-a abból adódik, hogy mások mondtak valamit, ami elbizonytalanított, holott a baba köszöni szépen, jól érzi magát 🙂
- Ne akarj megfelelni másoknak! Képtelenség egyszerre szuperanyának, szuperfeleségnek, szuper háztartási mindenesnek lenni egyszerre – ne is próbálkozz vele. A tökéletességre törekvés feszültséghez vezet, kapkodni kezdesz, nincs türelmed a kicsihez és nincs időd észrevenni a jelzéseit, holott ez a legfontosabb.
- Számolj le a lelkiismeretfurdalással! Ne lehetsz tökéletes anya, de jó hír, hogy nem is kell annak lenned 🙂 Természetes, hogy néha rossz napjaid vannak, nem tudsz uralkodni a helyzeten, kikészít az állandó készenlét, és nem tudsz mindig türelmes maradni – másnapra minden jobb lesz, ha nem kezdesz el rágódni rajta.
- Nevezd nevén az érzelmeket! Ha a kicsi dühös és hisztizik, akkor mondd ki neki: „Tudom, hogy most dühös vagy, és ezért sírsz.” Ha megtanulja nevén nevezni az érzelmeit, akkor később már nem sírni vagy hisztizni fog, hanem azt mondja: „Dühös vagyok, mert…”
- Mutass jó példát! A gyermeked tőled tanulja el az indulatok kezelésének módját, és ő akkor is lát, amikor te nem is gondolnád. Ha dühödben káromkodni szoktál, akkor ő is ezt teszi majd, ha csapkodsz, akkor ő is ezt teszi majd.
A hiszti akkor alakul ki, ha a kicsi nem tudja kezelni az érzelmeit. Ha tehetetlennek érzi magát, hisztizni kezd, hogy érvényre juttassa akaratát. Ha a hisztire pozitív választ kap (pl. megkapja a nyalókát a boltban, amiért sírni kezdett vagy nem kapja meg azt, de kap egy kocka csokit, csak hogy ne hisztizzen már), akkor a hiszti megmarad az eszköztárában és később is alkalmazza majd. Ha nem kap túl nagy figyelmet, viszont ilyenkor a nevén nevezed számára az érzelmeit és higgadt maradsz, akkor a hiszti kikopik a kicsi viselkedési formái közül és többé nem veszi elő majd.
Az első két életév nagy kihívása, hogy meg tudd érteni a babát annak ellenére, hogy még nem tud beszélni. Ehhez elsősorban csendre és befelé figyelésre van szükség. A mai kapkodó világban ezt a kettőt a legnehezebb megvalósítani, de érdemes, mert ha képes vagy rá figyelni, megérteni a jelzéseit, azzal az egész életét jobbá teszed majd.
30 Comments
Niki
2010. december 27. hétfőSzia Ági!
2 és fél éves a gyermekem, hát mondhatom a hiszti kellős közepén vagyunk. Ha valamit nem engedünk meg neki, ami persze az ő javát szolgálja, rögtön elkezd hisztizni, csapkodni engem, vagy éppen azt, aki megtiltott valamit. Vagy elszalad és hangosan sír….bömböl. Ha utána megyek és megpróbálom elmagyarázni, hogy miért nem akkor is verekedni kezd és kitessékel a szobából. Ha megszidom még jobban sír. Ha otthagyom mondván, hogy nyugodjál le valamikor abba hagyja.
A legnagyobb probléma az, hogy én délelőtt dolgozom, így gyakran van egyik, vagy másik nagyszülőnél. Ott különböző szabályok, értékrendek, vagy ami a legrosszabb, hogy mindent megengednek neki, csak nem sírjon, nem hisztizzen. Én pedig ezek után alig tudom kordában tartani. A koránál sokkal értelmesebb, ezt nem én mondom róla hanem mások, akkor mért ilyen hisztis?Hiába próbálom magyarázni, hogy ezt nem szabad, ez nem játékszer, ha a nagyszülők mindent megengednek neki.
De ami nagyon tetszik, hogy nem kell szuperanyunak lenni. Ez megvígasztal.
Előre is köszönöm.
Vida Agi
2011. január 04. keddNem kell utánamenni és megvigasztalni. A jó taktika az, hogy minél kisebb figyelmet kap a hiszti, annál gyorsabban leszokik róla a gyerek.
A nagyszülők nevelési módszerei mások, ez nem gond, ezt meg fogja szokni a kicsi, hogy náluk mások a szabályok.
kiscsiga
2010. december 11. szombatKedves Ági! Ismét hozzád fordulok némi bíztatásért, ezúton is megköszönve az eddigi válaszaidat és persze a blogot, ami kimeríthetetlen tárháza a jobbnál jobb tanácsoknak. 16 hós kislányommal lassan elkezdjük a hiszti korszakot. Eddig igazán eredményesen sikerült megoldanunk a párommal a hisztibe torkolló helyzeteket. Alig néhány perces (tényleg max 1-2 perc) sírás után könnyen sikerül vidámabb mederbe terelni a történetet figyelemeltereléssel. Eddig minden nem „igazi” játékkal kapcsolatos dolgot nagyon érdekesnek talált. Szinte bármit kérhettünk tőle (bedobta a szemetet a kukába, felvette amit leejtett, máig segít kiteregetni, a kedvence pedig a mosogatógépből való kipakolás…). Mostanában azonban hiába kérem, hogy vegye fel, amit leejtett vagy szándékosan ledobott, még mondja is, hogy nem fogja. Persze elmagyarázom neki és meg is mutatom, hogy mit kérek tőle, vagy megkérem, vegyük fel együtt, de ilyenkor teljes az ellenállás. Tudom, hogy úgy érzi, megteheti ezt és nem szeretném megerősíteni ebben, de láthatóan a magyarázatomra sem túl befogadó ilyenkor, úgyhogy általában felveszem én azt a dolgot egy rövid magyarázatot fűzök hozzá és megyünk tovább. Szerinted lehet vagy kell ennél többet tenni, hiszen próbálgatja az akaratát?
Ui. Mi az öltözködéssel járó mizériát úgy oldottuk meg, hogy én felöltöztem, miközben szóltam neki, hogy jöjjön, mert indulunk. Persze nem jött oda :), úgyhogy kiléptem az ajtón. Szinte azonnal odaszaladt, az első alkalmakkor még sírt, később már hozta a sapiját vagy a cipőjét magával, ma pedig már elég, ha elkezdek öltözködni… Hátha másnál is beválik!
Vida Agi
2010. december 16. csütörtökEz egy mini-kamaszkor, azaz lázad a baba, feszegeti a határokat, hogy mit engedsz meg és mit nem. Ilyenkor azt kell tenned, hogy megfogod a kezét, együtt odamentek az adott tárgyhoz, felemeled, a kezébe adod, és együtt kidobjátok a szemetesbe, így látja, mi az elvárt viselkedés, ez a példamutatás az, ami leghamarabb meghozza az eredményt.
Móni
2010. november 30. keddKérdeztem itt 23-vagy 24.-én elég hosszan írtam le a kérdésemet, ki is volt írva hogy moderálás alatt. Az utánam író közben kapott választ még tegnap én láttam is itt a kérdésemet (moderálás alatt) mára meg már el is tünt. Mi volt a baj vele és mért nem kaptam választ?
Enci
2010. november 25. csütörtökKedves Agi!
Az elvalasztassal kapcsolatos tanacsai sokat segitettek es nagyon alkalmazhatoak voltak. Olyannyira, hogy mar az elso ejszaka utan latvanyos volt a valtozas anelkul, hogy barmelyikunk serelmezte volna. Tenyleg csak rahangolas kerdese volt. A masfel eves kislanyomnal ugy ereztem, hogy legjobb a logikus magyarazat, amit inkabb elfogad. Igy ejfelkor, mikor megebredt, hatarozottan elmagyaraztam neki, hogy „a nyuszika elvitte a cicit a Kismama Magazinba, a kisbabaknak es holnap reggel, ha felkelunk, egyutt megkeressuk. Ilyenkor, mikor sotet van es ott a Hold az egen, mindenki alszik, nem szoktak „bidzsizni.” Mondokaztam neki, enekeltem es O meglepo modon lefekudt a kisagyba es hallgatta; nem zurozott, nem allt fel,mint maskor es belealudt a meselesbe. Amikor elaludt,pityeregni kezdtem, hogy mennyire ertelmes es milyen konnyen elfogadta, ahelyett, hogy sirasok kozepette virrasszuk at az ejszakat. Ennek mar ket hete, azota odaig jutottunk, hogy hajnali 4-ig alszik es aztan megebred, elsorolja, hogy …is alszik (meg a szomszed kutyaja is) es alszik vissza. Mar nem keri a cicit, viszont meg teljesen nem alussza at az ejszakat. Szamomra ez nagy lepes volt es ebben Onnek is nagy szerepe volt; meg delben es este furdes utan van szopi, de nem ebredek ugy, mint egy mososgatorongy es mindketten kiegyensulyozottabbak vagyunk. Koszonjuk a segitseget!Megmutatta, hogy konnyek nelkul is lehet eredmenyt elerni!
Vida Agi
2010. november 28. vasárnapGratulálok az eredményekhez és köszönöm 🙂
Mónika
2010. november 24. szerdaSzeretnék tanácsot kérni,nekünk nem túl jó a kapcsolatunk a lányommal, nem vagyunk összehangolva.
8,5 hónapos nagyon sokat sír vagy hangosan sikit ha nem tetszik neki valami szinte egész nap, ez már megőrit. Leszívja minden energiámat a napi rutin és ez az örökös hangoskodása, annyira hogy már kedvem sincs abban a kis szabadidőben (napi 1-2 óra) vele játszani.
Valamit nagyon nem jól csinálok. Nem is tudom hányszor kéne ennie vagy mennyit kéne aludni.
Reggel nagyon változó hogy ébred, van hogy 5 óra van hogy csak 7 körül de akkor magam mellé teszem szopizni változó milyen gyorsan de még vissza alszunk 9-10-ig. Akkor kap tejpépet gyümölcsel de már kezdi a napi hisztit van hogy csak pár kanálal eszik. 12 felé elálmosodik befekszünk az ágyba szopi alvás 20-30 perc. Ha mellette maradok néha egy órát is alszik. 14 kor fözelék. 15:30-16-körül hisztis mert álmos,szopi és alvás. Vagy itt indulunk sétálni és alszik fél órát a babakocsiban. Vagy otthon maradunk és mellette maradok akkor alszik l órát ha nem csak 20-30 percet. 17-18 között már elkezt visitani. Ebben az időben sétálunk át nővéremhez. 18 órakor kap főzeléket vagy gyümölcsöt joghurtal,vagy eszik vagy csak pár kanállal kinlódunk be.Nyolcra megyunk haza, minden öltözködés egy harc ordítás és kínlódás, már utálok elindulni valahova. Ha feladom a cipőt lerugja mire ráadom a sapkát, de fordítva sem jó, kezdhetem előlről. Este 20-20:15 kap egy kevés tejpépet és fürdés utánna szopi és alvás. Éjjfél körül fekszem le mert párom akkor ér haza így még akkor kiveszem szopizni. Mostanában felébred és sír éjjel is, nem akar megmaradni a kiságyban ha magam mellé teszem azonnal alszik de ha visszateszem ordít, kiveszem-visszateszem de tegnap éjjel is ordított másfél órát mire végre elaludt. Már nincs türelmem hozzá. Ezután úgy aludt hogy még két óra múlva is hüppögött álmában. Nem érzem azt hogy boldog lenne vagy szeretne de én sem vagyok boldog.
Mit kéne csináljak hogy jobb legyen?
Vida Agi
2010. november 30. keddEbben a korban 2 nappali alvás szokott lenni, a délelőtti általában hosszabb, a délutáni kicsi rövidebb és emellett nappal 5 étkezés van, éjszaka pedig 1 vagy 2.
Igen, egy 8 hónapos gyerekkel nehéz elindulni, nehéz etetni, sok minden ellen tiltakozik, az alvása is nehézkes, mert fogzik, a mozgásfejlődés miatt állandó fejlődésben van az idegrendszere, ezért élénkebb éjszaka. Ő maga nem tudja szabályozni ezt a folyamatot, nem tud napirendet teremteni magának, erre csak te vagy képes. Neked kell eldöntened, hogy éjszaka ne legyen ébredés és következetesen ragaszkodni hozzá, hogy nem veszed ki és az ágyában kell aludnia, történjék bármi. A sok sírás oka az is lehet, ha még nem kúszik, ezért nem tudja igazán lekötni magát, ez általában gombnyomásra elmúlik, amikor megtanul kúszni. Addig is kitartás 😉
Anita
2010. november 17. szerdaA kisfiam 2 eves, es szegyellos, sokara oldodo gyerek. Ez a rossz nevelesem eredmenye lenne? Nem csak felnottkorban mutatkozik meg?
Vida Agi
2010. november 20. szombatA visszahúzódó gyerekeknél kimutatható, hogy már 6 hónaposan is bátortalanabbak, mint a belevaló gyerekek, tehát ez nem nevelés kérdése, hanem öröklött dolog és ezt több ízben be is bizonyították már. Neveléssel, bátorítással lehet javítani ezen, de az alaptermészete mindig ez marad.
Magdolna
2010. november 12. péntekKedves Györgyi!
Én is küzdök hasonló gondolatokkal, gondokkal. És nem tudom senkivel sem megbeszélni, mert nem merem elmondani őszintén a gondolataimat. Félek, hogy elítélnek érte, főleg azok, akik nem élték ezt át. Szóval nem vagy egyedül!
Üdv
Magdi
Sipos Györgyi
2010. november 15. hétfőSzia Magdi!
Örülök, hogy hozzá szóltál a felvetett témámhoz, és egyben Te is elismered, hogy emberből vagy…! Úgy gondolom, ha felismerjük, hogy problémáink vannak, az már a felelősségteljes gondolkodás csírája.
Szerintem nem szabad az indulatainkat, feszültségeinket titkolni a gyermek(ek) előtt, csak azt kell megtanulni, hogyan is vezessük le azokat. Nem vagyunk gépek, lehet rossz napunk, lehetünk fáradtak, nyűgösek mi is.
Szerintem az is forrása a gondjainknak, hogy túl sokat várunk magunktól onnantól, hogy szülővé válunk. Én legalábbis minden napomat úgy élem meg, hogy folyton azon „kattog” az agyam, hogy
rendesen megetettem-e a gyermekemet, eleget játszott-e a levegőn, eleget voltunk-e társaságban, elég jól fejlesztem-e bizonyos készségeit, képességeit, eleget beszéltem-e hozzá, nem bántottam-e meg, elég időt szántam-e rá, elég tiszta-e a lakás, mit főzzek holnap, a páromra odafigyelek-e, jó ember voltam-e ma stb…Ezeken morfondírozni is rengeteg energia! Amikor a generációk közelebb laktak egymáshoz a családban, vagy együtt, akkor szerintem nem agyaltak ennyit az anyukák, hiszen a kicsi mindig társaságban volt, és mindig foglalkozott vele valaki. De most sok szülő nem számíthat nap, mit nap segítségre, és ezért úgy érzik a lehető legtöbb funkciót nekik kell ellátni, betölteni.
Emellett a magazinok sztáranyukáinak gondtalan mosolya is elég frusztráló!
Hogy tud valaki tökéletesen kinézni, helytállni a párkapcsolatában, uralni a háztartást, energikusan neki menni minden egyes napnak egyszerre, miközben egy Csöppséget nevel!??? És ha még az önfejlesztésre is van ideje az hab a tortán! Valaki árulja el a receptet???
Üdv.:
Györgyi
Magdolna
2010. november 15. hétfőSzia Györgyi!
Egyet kell értenem azzal, amit írsz.
És az is igaz, hogy én is a maximumot várom magamtól, méghozzá úgy, hogy teljesen egyedül vagyok a kicsivel, nincs segítség, nincs tanács, nincs visszajelzés. Ebből kifolyólag legalább a feleség szerepnek csak heti egy napot kell megfelelnem. 🙂 Persze mindig aznap történik valami…
Ismerek egy anyukát, vele szültem, hát tőle fogom megkérdezni a receptet, az e-mailjei alapján ő tudja.:)
Néha jó lenne kibeszélni a gondolatokat, történéseket, de mindenki annyira tökéletes. Jó tudni, hogy azért más is jár hasonló cipőben.
Üdv
Magdi
Sipos Györgyi
2010. november 16. keddSzia Magdi!
Csak az a baj, hogy a Veled együtt szülő Anyuka a saját gyermekéhez, a saját életéhez tudna adni receptet, nem a Tiédhez…Tanácsot adni bárki tud, de a megoldás kulcsa a Te kezedben van…Egész közelről kell, hogy ismerjen Téged, Titeket, ahhoz, hogy jó támpontokat tudjon adni a mindennapokhoz. A párod sokat van távol!? Munkája kötelezi rá!?
Úgy valóban nagyon nehéz a helyzeted. Bruno Bettelheim írásait ajánlom Neked, az „elég jó szülő” fogalma is Tőle származik, ha nem tévedek.
Nyilván egyikünk sem bántalmazza a gyermekét fizikálisan, ennek ellenére azt szeretnénk, hogy életének első évei kiegyensúlyozott alapot nyújtsanak az életéhez.
Emellett tudomásul kellene vennünk, hogy az életben Ő sem fog találkozni a tökéletes gyakorlati megtestesítőjével, mert az abszolut szubjektív fogalom, mindenki másképp közelíti meg, nem igaz…?!
Így az egyetemes tökéletes nem is létezik!!! Akkor mi miért akarunk nem létező „Tökéletes” lenni??? Szerintem egy gyermek életében a biztonság a lényeg, bizalom a szülők felől, és egy szervezett családi lét! És mindez nagy odafigyelést igényel.
Nálad mikor voltak mélypontok?
Mennyi idős a gyermeked? Ha nem vagyok túl indiszkrét…
Üdv.:
Györgyi
Magdolna
2010. november 18. csütörtökSzia Györgyi!
Na pont azért nem szívesen kérek tanácsot, amit írtál. Talán ezért vagyok egyedül, segítség nélkül. A helyzetünk nem szokványos, és elég kemény. A férjem heti egy napot van itthon, így én próbálom megteremteni a nyugodt és biztos mindennapokat. Aztán, mint pl ma reggel is, a mélybe zuhanok. Néha lassan, néha gyorsabban feltápászkodom. A türelmetlenségem és dühöm szerencsére nem a kicsire irányul, hanem magamra, meg a környezetre. De azért így is érzi, és látja, amikor anya sír. Nem vagyok tökéletes, de nagyon szeretnék az lenni, vagy nagyon megközelíteni, talán azért, mert kompenzálni szeretném neki az indulását az életben. Persze nem fog menni, és innen ez egy ördögi kör.
Neked „csak elmúlt”, vagy megoldást találtál a mélypontok ellen?
Egyébként a csöpp hétfő lesz öt hónapos. 🙂
Üdv
Magdi
Sipos Györgyi
2010. november 22. hétfőSzia Magdolna!
Azért tegyük hozzá, hogy helyzeted nem mindennapos. Le a kalappal Előtted!!!
Abból, amit a körülményeitekről írtál, arra következtetek, hogy a Te mindennapi kihívásod a lelki, mentális igénybevételen túl nem csekély fizikai megterhelést is okoz…Egyedül a hét túlnyomó részében egy Pici gyermek mellett helytállni rendkívüli hozzáállást kíván.
Szerintem ne titkold érzéseidet a gyermeked előtt, meséld el neki, hogy mi zajlik Benned. Hidd el érti!!! És, ha ilyenkor kapsz egy vigasztaló mosolyt, egy simogató érintést gyermekedtől, olyan erőt adhat Neked, ami mindennél nagyobb segítség…
Én megtanulok lassan együtt élni saját magammal, és kezdem elfogadni, hogy nem lehetek tökéletes szülő.
Látom, és érzem, hogy a gyermekem szeret, nap, mint nap megölel, magához szorít, megpuszil, odabújik hozzám, ezek olyan visszajelzések, amik rengeteg erőt adnak a változásra, folyamatos megújulásra. Most éppen ott tartok, hogy akár a játszótéren figyelve Őt a meghatottság örömteli könnyeivel küzdők…, milyen szerencsés vagyok, hogy van egy egészséges, jóravaló gyermekem, és én lehetek az Anyukája! Mi van, mi lehet ennél csodálatosabb!?
Enci
2010. november 08. hétfőKedves Agnes!
Nagyon szepen koszonom a valaszat az elvalasztassal kapcsolatban; sokat segitett tanacsaival; Igyekszem alkalmazni oket abban a sorrendben, ami Anitanal a legjobban alkalmazhato, vagyis Ot ismerve, ami inkabb bevallna; Amint valami pozitiv valtozas lesz,megirom tapasztalatainkat;
Koszonom.Udv., Eniko
Sipos Györgyi
2010. november 08. hétfőKedves Ági!
Néhány hete egyre csak furdall a lelkiismeret…Kisfiam 16 hónapos, és úgy érzem, hogy jó a kapcsolatunk, és én is kezdem magam elfogadni, mint „elég jó”Anya…De nem volt ez mindig így. Korábban több hónap is eltelt úgy, hogy úgy éreztem feladom, én képtelen vagyok a gyermekemet jól nevelni, gondozni. Az sem érdekelt, mások mit mondanak, nem hittem el nekik, ha elismertek, dicsértek, mert én úgy éreztem, nem tudok megfelelni az általam ideálisnak vélt anyaképnek, és kudarcot vallottam. Az önmarcangolásnak ingerlékenység lett a vége. Ha a Kicsi csapkodni kezdett az etetőszékben, szinte kiabáltam vele, és mérgesen a járókába tettem, ha ebéd után nem akart aludni, hagytam, hogy akár egy óráig is sírjon, egyrészt mert a szüleim is erre buzdítottak, másrészt, mert kikértem magamnak, hogy a fiam ezt az időt is el akarja venni tőlem…Rettegtem minden hétfőtől, hogy újra kezdődik egy hét. Aztán amikor a békésen alvó Kisfiamra néztem, a szívem már a szó fizikális értelmében is fájni kezdett, hogy miért vagyok ilyen negatív, olyan gyönyörű, egészséges, szeretni való gyermekem van, és akármilyen is vagyok, Ő szeret, hiszen ölel, „puszil” engem…
Mára eltelt 16 hónap, és sokkal jobban telnek a napok, a lelkem is többnyire megpihen, élvezem a Fiammal töltött napokat, látom, érzem, hogy szeret, és én is imádom Őt. Nyugodt, értelmes gyermek, van akarata persze rendesen, de ez helyén való. Örömmel figyelem, ahogy okosodik, és minden új szokása megelégedéssel tölt el, sőt együtt formáljuk a napirendet is…
De az emlékek újra előtörnek, és szinte sírni tudnék, mikor felsejlenek azok a nehéz hónapok, amikor nem voltam túl kedves. Vajon tudja, hogy akkor is szerettem!? Ő akkor is boldog gyermeknek tűnt, vajon az is volt!? Már sosem tudom jóvá tenni az akkoriban elkövetett hibáimat. Jaj, tudom én, hogy ez még csak az eleje…, hiszen még olyan „kicsi”, és én is csak néhány hónapja vagyok szülő. Mások hogyan dolgozzák fel a hibáikat!? Másokat is így megrázza a dolog..!? Én mindent mélyen élek meg, és nálam minden kimondott szónak súlya van, és az a bizonyos felettes én mindig rám pirit, ha valami nem úgy sikerül, mint kéne…
Léteznek olyan Anyukák, akik ezeket a lelki eseményeket megbeszélik egymással!? Vagy csak a gyermek fizikai fejlődése a téma…?! Egy gyermek születése, a szülők születése is egyben, más hogyan éli ezt meg!? A baba magazinban pózoló anyuka vajon megéli ugyanezt, amit én…?
Üdv:
Györgyi
Anita
2010. november 17. szerdaKedves Gyorgyi!
Az en kisfiam 2 eves, es ugyanezt eltem at mint te. Nem volt segitsegem, es jo anya akartam lenni, amitol szinte idegbajos lettem. Persze a gyerek volt az oka, vele kiabaltam, depresszios voltam. Meg ma is lelkiismeretfurdalasom van miatta. Szerintem a kornyezet is hibas ebben a nagy elvarasokkal, es hogy nem mondjak ki,ha nincs aki segitsen neked, ne vallald a gyermekedet. Azt kellene hangsulyozni, hogy az anyanak pihennie is kell, es a gyerek kibirja neha azt a kis egyedulletet, sirast, mert jobb mintha az anyukaja elutasito vele. A szoptatas pedig egy eves kor utan csak olaj a tuzre. Udv; Anita
Sipos Györgyi
2010. november 22. hétfőSzia Anita!
Abban bizonyosan igazad van, hogy nagyon könnyen szórja a tanácsokat az, akinek még nincsen gyereke…, ezt én is nehezen tolerálom. Viszont a saját lelki nyugalmadat csakis Te tudod bebiztosítani. Én rájöttem, hogy a legtöbb energiát az önmarcangolás, és önsajnálat veszi el. Ha napközben jó a hangulatod, ez kihat a gyermekedre, és azon kapod magadat, hogy szinte Ő is segít Neked, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok. Ha feszült vagy, semmi nem úgy fog elsülni, mint szeretnéd, és a Kicsi is nyűgösebb, Te is hamarabb elfáradsz! Emellett az 1 év betöltése a gyermeknél nagy fordulópont szerintem, többnyire már megérti, mit szeretnél, és nincs annyi balesetveszély sem a háztartásban, mint korábban. Hiszen ismeri a bútorokat, jól, és biztonsággal közlekedik, nem kell folyton a nyomában járni. Az én Kisfiam minden délelőtt úgy összesen 1 órát játszik maga. Ennyi időt vesz igénybe napirendünkben a reggeli elkészítése, és egy rövid takarítás. Már Ő is akar segíteni, és be is vonom, ez szokás kérdése. Ettől csak fejlődik, szerintem!
Ő még szopik! Már csak reggel, és este, de csodálattal tölt el, hogy milyen könnyedén megértette, hogy nap közben nincs „cici”. Nem hittem volna!
Én rájöttem, hogy a felénk irányuló elvárások zöme csak marketing, és már nem dőlök be mindennek…szerintem a józan paraszti ész sokszor mindennél többet ér…
Vida Agi
2010. november 17. szerdaHidd el, a baba magazinban pózoló anyukák is ugyanazt élik meg, mint te. A gyereknevelés egy komolyan gondolkodó, mélyen érző ember számára komoly lelki teher is egyben. Nekem ez a szakmám, mégis rendszeresen merülnek fel bennem kételyek.
Vida Agi
2010. november 05. péntekSzilvia, nem sejtetted jól, mert Budapesten élek 🙂
Egészen kicsi babának tényleg nem szabad párnát tenni, legfeljebb pelust a feje alá, később, ha már kicsit nagyobb (1 éves kor felett), akkor aludhat kispárnával.
Szerintem beszélgessen el a párjával erről. Minden jó kapcsolat alapja az őszinteség és a beszélgetés. El kell mondani egymásnak, miért szeretnének és miért nem gyermeket, meg kell osztaniuk egymással a félelemeiket. Ha nem szeretne még gyereket a párja, annak oka van, például bizonytalannak tartja az anyagi helyzetüket, vagy a kapcsolatot nem tartja elég biztosnak, erről beszélniük kell egymással őszintén.
Manianyu
2010. november 05. péntekSzia!
Főleg az első hónapokban tudják megkeseríteni a szülők életét a jobbnál-jobb tanácsok, még nagyobb bizonytalanságot okozva. 🙁
21 hónapos a lányom, most a leginkább az a hiszti tárgya, hogy nem akar sétálni a boltba menet, mindenképpen kocsival kell tologatni. Így viszont nem fárasztja ki magát, ami meg is látszik azon, hogy egyre később alszik el. Már sok mindent kipróbáltam, kevés eredménnyel, és kezdek tanácstalan lenni…
Lascsikné Vas Krisztina
2010. november 05. péntekKedves Ági!
Azt szeretném kérdezni:
Az én lányom 2009.december 18.-án született 2070 grammal és 46 cm-rel.
Szeptemberben 9 hónaposan 6027 gramm volt a súlya és 66 cm.azóta nem tudom a súlyát, jövőhéten megyünk újra.De engem a védőnő születése óta piszkál,mintha én tehetnék róla,hogy nem úgy nőll meg hízik a baba ahogy ők szeretnék.
Nem veszik figyelembe, hogy én 154 cm magas vagyok,45kilóval,52 kilóval szültem,szülés után mindjárt visszanyertem a súlyomat.A férjem 164 cm magas,és 70 kg.Az apukám nem volt 2 kg mikor megszületett.Én vagyok a le
gmagasabb a családunkba.A gyermekem fél éves koráig csak szopott,volt olyan hónap, hogy hogy 1 kg-ot hízott.próbáltak tápszert feliratni,de nem vette el.2.5-3 dl főzeléket megeszik 8 hónapos kora óta ebédre, vacsorára 1.5-2dl-t.el se akarták hinni ,hogy ennyit megeszik.De egyfolytába mozog,állva eszik,még mindig szopik is,de közben feláll ,négykézláb áll, meg se m áll egy pillanatra sem.Nem tudom a súlya mért nem nőll a nagykönyv meg a védőnőnk szerint.Pedig mindent megeszik,bármit adok neki.Az éjszakát 1 hónapos kora óta végigalussza.szeretnékm ha tudna vagy tudnátok nakem segíteni. előre is köszönöm
Válasz: Nincs semmi baja a kislányodnak, tökéletes mennyiségeket eszik, a kisebb méretei valóban öröklöttek, ráadásul kisebb súllyal is született, amit megháromszorozott azóta, ezért nem kell ezzel különösebben foglalkozni.
Enci
2010. november 04. csütörtökKedves Agnes!
Kislanyom 17 honapos, ugyes, okos baba es meg mindig szopizik; igy alszik el delben es este, furdes utan is: szopizunk a nagyagyban es miutan elaludt, atteszem a kisagyaba. Ejjelente is megebred kb. 2 orankent es csak szopival alszik vissza; Meg sosem aludta at az ejszakat; Mar tobbszor probalkoztam cumisuveggel, kecske es tehentejjel, de sajnos sehogy sem fogadja el; csoros poharbol issza a vizet, de ha tejet teszek bele, nem ker belole. Tobb modszert elolvastam mar az altatassal kapcsolatban, a legjobbnak a felveszlek, megnyugtatlak, leteszlek modszert talalom, de nem igazan tudom alkalmazni; a baj az, hogy Anita nem fekszik le a kisagyaba; amint felebred, meg ki sem nyitja a szemet, mar all fel.
Meg nem szeretnem teljesen megvonni tole a szopit, de ezek az ejszakai felkelesek egyre gyakoribba valtak, sokszor annyira intenzivek, hogy reggelre teljesen kivasalva ebredek es annyira erzekennye valnak a mellbimboim, hogy szinte fajnak;
Es ujabban mar a kisagyba se tudom atteni; ahogy foldet er, all fel es keri a cicit, aztan mindketten belealszunk a nagy agyon. Mostmar eleg ertelmes a kicsi es probaltam elmagyarazni, hogy ejszaka mindenki alszik, nem szopizunk, elfogyott, de ekkor keserves sirasba kezd; jo lenne, ha az O gyomra is pihenne egy kicsit; hogy tudnam elerni, hogy ataludja az ejszakat? Kistestvert is szeretnenk, de ilyen szoptatasi utem mellett ez nem sikerul; Nem sajnalom tole, de ejjel jo lenne,ha nem ebredne fel. Maskulonben biztos vagyok, hogy erti mirol van szo, mert neha keservesen mondogatja „elbujt a bidzsi”.Ilyenkor szakad meg a szivem, ugy erzem, mintha el akarnam venni azt, ami neki a Mindene es ilyenkor inkabb engedek.
Mit tanacsol, mit tehetnek, hogy mindkettonknek jo legyen? Valaszat elore is koszonom;Eniko, Erdelybol
Válasz: Minden gyerek ezt csinálja ebben a korban, ha el akarod választani. Nem a cici miatt sír, szó sincs róla, hogy ez a mindene, hanem a szokáshoz ragaszkodik nagyon, ahhoz, hogy cicin szokott elaludni, és nem érti, miért kell ezen változtatni.
Több mód is van rá, hogy leszoktasd róla, de néhány napig nagyon nehéz dolgod lesz, bármelyiket is választod:
1. Megteheted, hogy éjjel csak vizet kap szopi helyett, ebből valószínűleg az elején hiszti és nemalvás lesz, de ha kitartasz, akkor néhány nap alatt megszokja
2. Azt is megteheted, hogy este hozzádbújva alszik el, de szopit nem kap, ilyenkor viszont előfordulhat, hogy éjjel is ezt akarja majd visszaalváshoz
3. Azt is lehet, hogy szépen nyugodtan megbeszéled vele még napközben, hogy mostantól nincs cici, és megindoklod valamivel (indoklásra többféle verziót hallottam már, pl. „elvitte a nyuszika a tejet a nagyon kicsi babáknak”, „elfogyott a tejecske” stb.). Ha kéri, akkor megint elmondod ugyanezt a történetet. Az altatásnak azonban ugyanúgy kell adni egy keretet, mint addig, tehát ez nem azt jelenti, hogy akkor most szépen el fog ezentúl aludni magától, mert valamilyen mód kell, ahogy elaltathatja magát, pl. bevezetsz valamilyen alvósállatkát, de sokszor az is segít, ha a te párnáddal aludhat el.
4. 1-2 napig este Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, ez általában gyorsan hatni szokott, Apának ugyanis nincs tejszaga és hozzá másként állnak, mint Anyához, rólad tudják, hogy megengedőbb vagy. Az első alkalom lesz nehéz, azt át kell vészelni, addig te tűnj el és Apa is készüljön rá, hogy nem 2 perc lesz elaltatni a gyereket, de onnantól kezdve rohamos javulást fogtok tapasztalni.
Zsunda
2010. november 04. csütörtökKedves Ági!
Az én fiam is 10 hónapos lesz nemsokára. A szeparációs szorongás jelei erőteljesen mutatkoznak nála (éjjel többször felkel, nappal sír/ordít, ha elmegyek mellőle). Hogyan segíthetnék neki? Vígasztárgyat próbáltam neki adni (mindig beteszem az ágyba alváskor), de szerintem nem érdekli különösebben.
Ehhez kapcsolódóan érdekelne még, hogy meg lehet-e előzni valahogy a szeparációs szorongást (ha esetleg majd lesz második baba…). Azért alakult ez ki, mert első gyerek, és túl sokat voltam mellette, vagy alkati kérdés?
Köszönöm válaszod!
Zsuzsi
Válasz: A szeparációs szorongást nem lehet megelőzni, ez a fejlődés velejárója, a gyereknek újra meg újra át kell élnie, hogy most már önállóbb és elszakad tőled. A szeparációs szorongással járó viselkedésbeli változások általában enyhébbek második gyerekeknél, hiszen ők rugalmasabbak, kisebb kortól kevesebb figyelem jut rájuk.
Sylvi
2010. november 04. csütörtökHa a név látszik, azt is írjátok ide,mint információt,ne csak,ami nem látszik.
P.S.
Dr Pluhár Szilvia
2010. november 04. csütörtökKedves Ági!
Gyermekorvosként dolgozom Tatabányán.Ha jól sejtem,nem Magyarországon élsz, hanem Erdélyben.
A hivatásod is nagyon tetszik, én is elkezdtem egy integratív gyermekpszichoterápiás képzést, de ott már a nagyobb gyerekekről tanultunk, s nem az ilyen kicsikről
A szoptatással kapcsolatos tanácsaid nagyon tetszettek.Egy valami azonban nem jó a tanácsaid között, a párna.Lehet, hogy túlzott a félelmem,de nem tanácsolom egy szülőnek sem a baba ágyába semmilyen párna rakását.
Két nagy lányom van, s imádtam velük lenni,amikor kicsik voltak.A kisebbik lányom szeretne már babázni, csak a párja még nem akar.Mit tanácsolsz? Szerencsére van magához való esze a gyermekemnek, s nem hallgat a mindenféle trükköt javasló barátnőire.
Ha megkérhetlek rá,saját e-mail címemre válaszoljál.Bocs a tegezésért, de biztos én vagyok az idősebb.Nyugodtan tegezz vissza.Ha nem vagy a kérdésben kompetens,javasoljál valakit, akihez el tudom irányítani a fiatalokat.Köszi:P.S.
Tkri
2010. november 03. szerdaSzia!
A gyermekem most 10 hónapos.7 hónapos koráig nyugodt, kiegyensúlyozott volt, szinte nem is sírt, állandóan fülig ért a szája. Aztán elkezdődött a fogzás, szeparációs szorongás,egyre gyakoribb éjjeli ébredés, szopizás, „lógás” anya nyakán. Kb. 3 hete pedig már nappal is nyűgös.Az a program hogy leülök mellé játszunk, mutatok dolgokat neki amit megpróbál utánozni, vagy ő is játszik valami mással. A gond ott kezdődik, hogy ha felállok és 2m-re lévő nappali megyek, akkor eldob mindent, sírni kezd és azonnal kúszik utánam. Leülök, odaküzdi magát és rángatja a nadrágom, rugdos és hisztizik, nyüszít. Hagyom néhány percig, majd megkérdezem mi a baj, éhes, szomjas, fáradt, unatkozik, de csak ölbe akar jönni. Néha felveszem visszamegyünk játszani és kezdjük előröl. Néha hagyom 10-20percig hátha megunja, de nem ekkor bemegyek a szobájába leülök és játszok magamba a játékaival. Ilyenkor elhallgat, odajön és játszunk együtt újra. Minden nap van olyan 1-2 óra(nem egyszerre), amikor elvan egyedül is. Ez normális? A korral jár? Vagy valamit rosszul csinálok? Talán nem értem a jelzéseit?
Várom válaszod amit előre is köszönök.
Üdv
Kri
Válasz: Ez normális, a szeparációs szorongás velejárója, hogy a kicsi megijed tőle, ha kimész a szobából. A csecsemő kezdetben nem ismeri az énhatárait, úgy gondolja, anya az ő része és mindig együtt van vele. 8 hónapos kor után azonban kezdi felismerni, hogy anya néha elmegy és ettől megijed. Ezt idővel kinövi majd.