Egészséges fogápolás gyermekkorban: erre figyelj oda!

Az egészséges mosolyról szóló sorozat első részében azzal foglalkoztunk, mire kell odafigyelni a babák és kisgyermekek fogápolásával kapcsolatban, most a folytatásban azzal foglalkozunk, hogyan őrizzük meg a csillogó, egészséges fogakat óvodáskorban is.

A tejfogakat a maradandó fogakhoz hasonlóan naponta kétszer (reggel és este) kell megmosni. Már másfél éves korban elkezdhetünk kifejezetten kicsiknek való fluoridmentes fogkrémet használni. Sok kisgyerek az első időszakban inkább csak lenyalogatja ezt a fogkeféről, de nem kell aggódnunk, nem probléma, ha lenyeli. A fogkrém gyakran még vonzóbbá teszi a kicsik számára a fogmosást, ezért érdemes többfélét is kipróbálni. 3 éves kor után már fluoridos fogkrémet is használhatunk, azonban ügyeljünk rá, hogy egyszerre csak kicsit tegyünk a fogkefére, mert a kisgyerekek még nem tudják a habot hatékonyan kiköpni és sokat lenyelnek belőle.

A köpést is meg kell tanulnia a gyermekünknek. Ebben segíthet, ha játékosan tanítgatjuk őt ennek a technikájára. Pl. fürdéskor vagy medencézéskor megtaníthatjuk őt a vízbe levegőt fújni és bugyborékolni, de utánozhatjuk közösen a Tévé Macit is fogmosás közben, nagyokat kortyolva a vízből, a mosdóba köpve a vizet. Lehet olyat is játszani, hogy a mosdóba belerajzolunk zsírkrétával vagy kifejezetten csempére való krétával kis köröket és azokat kell eltalálni fogmosáskor.

Gyakran előfordul még a mai napig is az a tévhit, hogy a tejfogak nem számítanak, hiszen úgyis leváltják őket a maradandó fogak, ez azonban nem igaz. A lyukak és a fájdalom nem csak rossz kedvet okoz, hanem egyéb betegségek és gyulladások gócpontja is lehet, valamint a maradandó fogak egészségére is kihatással van.

Fontos tudni, hogy a szuvasodás fertőző és a nyállal terjed, egy elhanyagolt fog hozza magával a másikat és a baktériumok akár a mi szánkból is átterjedhetnek a gyermekre, tehát érdemes a saját fogaink egészségét is óvni, valamint ügyeljünk rá, hogy ne együnk egy evőeszközzel, ne igyunk ugyanabból a pohárból, amiből a kisgyerek.

Bár az óvodáskorú gyerekek már önállóan is egyre ügyesebben mosnak fogat, a hátsó részeket segíthetünk nekik mi tisztítani, valamint 4-5 éves kortól már érdemes megmutatni nekik a fogselyem használatát is. Léteznek speciális, színes, figurás fogköztisztítók kifejezetten gyerekek számára, ezekkel könnyebben tudják tisztítani a fogközöket. Ügyesebben és szívesebben végzik ezt a tevékenységet a gyerekek, ha közben a tükörben nézhetik magukat, ezért legyen olyan fellépő a fürdőben, ahonnan a kicsi láthatja magát fogmosás közben.

A szájhigiénia fontos része a rendszeres rágás (a kicsi kaphatja a korának megfelelő ropogós, nyers zöldségeket és gyümölcsöket) és segíthet a cukormentes rágógumi használata is, ami segít eltávolítani a fogakba ragadt ételmaradékokat és a nyáltermelés fokozása révén segíti a normál pH helyreállítását a szájban, megelőzve ezzel a fogszuvasodás kialakulását.

Ha a gyermekünk nem szívesen mos fogat vagy nincs türelme hozzá, segíthet az időmérős módszer vagy a fogmosós versike elmondása (erről az előző részben már szó volt), de bekapcsolhatunk egy kedvenc dalt is, amit közben meghallgathat. A plakkfestő tabletták is segíthetnek a helyes technika elsajátításában. Ezeket a gyermek elrágja, majd öblítés után a fogon megszínezi a lepedékes részeket, ezeket ezután könnyebb eltávolítani.

Minden gyermek megérdemli, hogy mosolyoghasson! Ha augusztus 23 és október 7. között vásárolsz Orbit termékeket, vásárlásod 1%-ával az Orbit az SOS Gyermekfalvaknak adományozza. Csaljunk mosolyt minél több gyermek arcára! Csatlakozz hozzánk és segíts te is! Részletek a gyermekmosoly.orbit.hu oldalon.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

6 Comments

  • Zsuzsi

    Reply Reply 2018. november 19. hétfő

    Szia Ági!
    16 hós a lányom. Nem boldogulok vele a fogmosás terén.. próbáltam sokféle képpen rávenni (játékosan, énekelve, fürdéskor, tükörben, együtt, külön) és jó példa is van előtte.., de egyszerűen szájzárral reagál. Viszont szívesen rágcsálja a fogkeféjét.
    Lenne valami jó ötleted?
    Köszönöm előre is!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. november 23. péntek

      Add neki oda a fogkeféjét napi 3x minden főétkezés után, te is moss fogat és ő is hadd rágcsálja „mossa” a maga módján! Ennyi elég. Nem kell erőltetni, nem kell mosni, ha nem hagyja, a rágás is tisztítja a fogakat és ha együtt csináljátok, egyre ügyesebben fogja tudni magának is mosni maj.

  • Évi

    Reply Reply 2018. november 07. szerda

    Szia Ági 🙂 Egy kérdésem lenne,5 honapos múlt a babám,néha nagyon lágynak érzem a homlokát máskor meg feszesnek…ez normális?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2018. november 10. szombat

      Igen, ez normális, nem kell aggódnod miatta.

      • Bea

        Reply Reply 2019. augusztus 04. vasárnap

        Szia Bea vagyok van egy 6 éves fiam és elofordul hogy belekakil a bugyiba. Naponta 5 _6 szor elszalad a vécére mondván hogy kell kakilni de visszajön hogy csak pukizni kellett de kisidore rá a bugyiba csúszik egy kicsi. Próbáltam vele beszélni a dologról de nem tudja megmagyarazni hogy mi történik. Változás a csaladba nem történt kiegyensúlyozott család vagyunk, lelki treuma nem érte. Nem tudom mitévő legyek. Előre is köszönöm a választ.

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2019. augusztus 27. kedd

          Ennek az okát ennyiből nem lehet megmondani. Ha eddig rendben volt a széklete, akkor biztosan történt valami, ami kiváltotta benne ezt a viselkedést. Most valami miatt visszatartja a székletét, szeretne kakilni, de nem tud és ez pszichés alapon történik. Talán megijedt és fél valamitől, akár olyasmitől, ami történt vele, vagy amit egy mesében látott, ezt nem lehet a leírásod alapján megmondani, érdemes lenne vele gyermekpszichológushoz vagy a helyi nevelési tanácsadóhoz fordulnotok.

Leave A Response

* Denotes Required Field