Terhességi tesztek

Sok bizonytalanság van a leendő kismamákban a terhességi tesztekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy a tesztelés az első olyan biztos pont, ami szinte 100%-os bizonyosságot adhat afelől, hogy valóban beköltözött a baba a pocakba. Nézzük hát, mik a leggyakoribb kérdések a tesztekkel kapcsolatban!

1. Mikor teszteljek?
Tesztelni legkorábban a fogantatástól számított 12.-13. napon érdemes. De mikor volt a fogantatás? Ezt senki sem tudhatja pontosan, ezért fordulnak elő néha túl korán elvégzett tesztek. A következő menstruáció (aminek nem kéne megjönnie) első napja előtti 1-2 napban már pozitívat mutathat a teszt. 28 napos ciklus esetén ez a 26.-27. nap, de célszerűbb megvárni a 28. napot.

2. A nap melyik szakában érdemes megcsinálni a tesztet?
Reggel, felkelés után rögtön az első vizeletből érdemes megcsinálni a tesztet, ekkor a legnagyobb ugyanis benne a HCG koncentráció.

3. Milyen típusú tesztek léteznek?
A legtöbb teszt csíkokkal jelzi az eredményt. Az 1 csík azt jelenti, hogy működik a teszt, ha ez nem jelenik meg, akkor selejtes a teszt, amit vettél. A második csík általában nem azonnal, hanem nagyon lassan jelenik meg (hogy az idegeidet borzolja :o)). Ha a mintavétel után max. 5 percen belül 2 csík jelenik meg, az azt jelenti, hogy babát vársz.

4. Mi a helyzet, ha a második csík csak 10 perc múlva jelenik meg?
Nagy valószínűséggel akkor is babát vársz, de azért érdemes egy másik tesztet is elvégezni.

5. Mi van akkor, ha megjelenik a második csík, csak nagyon halvány?
Téves álpozitív eredmény nincsen, akkor is babát vársz, ha a második csík csak halványan látszik.

6. Hogyan kell használni a tesztet?
Mindegyik fajta másként működik. Az egyik fajtánál a tesztre rá kell pisilni, ez azért praktikus, mert nem kell üvegbe pisilned emiatt. Van olyan fajta, amin van egy kupak, azt le kell venni, és belelógatni a pisibe. A harmadik fajtánál egy kis csővel kell felszívni a vizeletet és abból rácsöppenteni a tesztfelületre.

7. Beleesett a teszt az üvegbe, attól még lehet jó az eredmény?
A legtöbb tesztnek nem tesz jó, ha beleesik és az egész szétázik, ezért eredménytől függetlenül érdemes még egyet tesztelni.

8. Vannak-e olyan tesztek, amik hamarabb mutatják ki az eredményt?
Hivatalosan nincsenek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a Clearblue hamarabb mutatja ki, mint a többi teszt.

9. Negatív lett a teszt. Azért még lehetek terhes?
Valamelyik internetes fórumban készítettek egy statisztikát a babavárók, amiben gondosan vezették, kinek hányadik napon lett pozitív a teszt. Az átlag a 32. nap volt, de volt olyan kismama, akinek a 46. napon sikerült pozitívat tesztelnie, tehát, ha úgy gondolod, hogy terhes vagy és nem jött meg a menstruációd, akkor pár nap múlva érdemes megint megcsinálnod a terhességi tesztet.

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!

159 hozzászólás

  1. zsuzsa szerint:

    sziasztok,
    Jelenthet terhességet, ha a ciklus 22.napján kb8 perc után a one step teszt teszt ablakában egy vékony csík jelent meg? És ez azóta is megvan?
    köszönettel zs.

    • Gabi szerint:

      Ha a teszten két csík van, egy a kontroll egy teszt részen, az pozitív eredmény, 99%, hogy terhességet jelez.

  2. szilvi szerint:

    szia aszt szeretném kérdezni màrcius 14-én volt meg azota nem jöt meg kiszàmoltam a kalkulàtoron màrcius 24-29 között eshetem teherbe akkor plusz még a beàgyazodàs meg minden azis egy 10 nap aszt jelenti olyan àprilis 5 de ebbe a honapba nem jöt meg késik 12 napja megcsinàlta 3 tesztet mind negativ a hasam alat fàjdogàl de nekem nem szokot késni soha ha ideges vagyok akkor inkàbb egy nappal elöbb jön meg mit tegyek àprilis 20-àn voltam orvosnàl hüvelyultrahangot csinàlt aszt mondta nem làtt semmit,reménykedhetek még??

  3. Tósandi szerint:

    Sziasztok!
    Szeretnék segítséget kérni mert gondban vagyok!Párommal 4 hónapja célirányosan próbálkozunk, nagyon szeretnénk már babát. Az utolsó menstruációm első napja február 18. Tehát menstruációm 2 hete késik, ami nagy örömmel töltött el. Az örömömben az üröm pedig az, hogy már 4 tesztet is csináltam és mind negatív lett. Még csak halvány második csík sincs. A ciklusom mindig pontosan 28 napos volt. Nem értem?!.. És bizony érzékeny és fájó a mellem, alvásigényem csökkent, sokat járok pisilni, enyhén érzem a menstruációs alhasfájdalmat és a hüvelyváladékom folyós, áttetsző és relatív de elég sok. Többször hittem, hogy megjött, közben pedig csak a váladék volt. Elmentem volna már orvoshoz de mivel még nem él a tb-m ( külföldön éltem ) nem tudom mit tegyek???!!!… Lehetséges az, hogy bár negatív a teszt mégis terhes vagyok? Kérem segítséged és várom mihamarabbi válaszod.

  4. noja szerint:

    Sziasztok!
    A fogamzásgátlót 7 éven át szedtem, most hagytam abba. 4.én kellett volna beszednem az első tablettát, de nem tettem. 12.-én a párommal együtt voltunk, és elfelejtette, hogy már nem szedem. Elment, de megijedtem, és szóltam, hogy mi van. Egy része benne maradt, egy része bennem. Próbáltam kimosni, de nem irrigálással vagy ilyesmivel, szóval az gondolom nem ért semmit. A tabletta még hathat? Vagy nagyon nagy az esélye, hogy beágyazódott? az a baj, hogy elég régóta szedtem a tablettát, és nem ismerem a saját testem jeleit, mert a bogyó mellett nem volt semmi. Most meg hasamnál pillanatynyi szúró érzések. Szédülés a vérnyomásom miatt volt mindig. Várok még, most kellene majd megjönnie, ha beáll a ciklusom.
    Tehát? Tudom sok az ilyen és ehhez hasonló kérdés, de főként a tabletta utóhatása miatt is érdekelne.
    Köszönöm ha válaszol!

    • Gabi szerint:

      A fogamzásgátló hatása még a 7 napos gyógyszerszünetre kiterjed, de ha utána nem kezdesz új levelet, már nem fejti ki a hatását. Már az első gyógyszermentes hónapban van esély a teherbeesésre. Ilyenkor, ha megfogant a baba, és az is kiderült, hogy megfelelő helyen, a méhen belül tapadt meg, már nem okoz gondot a nemrégiben abbahagyott fogamzásgátló.

  5. aurin szerint:

    Sziasztok!

    Szeretném a segítségetek kérni. A menzeszem mióta az eszemet tudom pontos volt, még akkor is az maradt, amikor abbahagytam a tabletta szedését. akárhogy is számolom (még ha nem is pontosan az előző menzeszem) akkor is 8 napja késik. És nincs is semmi arra utaló jel, hogy meg akarna jönni, viszont 3 napja folyamatosan ég a gyomrom pedig sose szokott…Mivel a férjemmel voltak olyan együttlétek, hogy akár lehetnék állapotos is, csináltam tesztet. Egyet délután, negatív lett, egyet pedig ma reggel (így nagyobb az esélye, hogy kimutassa) az is negatív lett…Lehetek terhes? Inkább elmenjek az orvosomhoz, lehet, hogy más eü.-i problémám van?
    Előre is köszönöm a segítséget!

    • Gabi szerint:

      A negatív tesztek ellenére még szóba jöhet a terhesség. Ha továbbra sem jön meg, pár nap múlva érdemes a tesztet megismételni. Ha orvoshoz mégy, ott azonnal kiderül, mi a helyzet, remélhetőleg megnyugtató lesz, amit közöl veled!

  6. Dia szerint:

    Sziasztok!

    Kb egy éve hagytam abba a fogamzásgátlót, és azóta havonta járok orvoshoz. A menstruációm hol megjött, hol nem, mint a mesében. (Az orvos szerint az egyik petefészkem nem működik.)Számtalan próbálkozás és tesztelés hozott negatív eredményt, még csak véletlenül sem láttam két csíkot soha. Most egy hete késik a menzeszem, tegnap megérkezett a várva várt második csík. Halványan, de határozottan. Az orvosom rögtön behívott ultrahangra, de azt mondta, ő nem lát semmit, még petezsákot sem. Lehet rossz a teszt? Vagy ne idegeskedjek, várjak még? Az orvos visszahívott két hét múlva újabb vizsgálatra, de addig lerágom a tíz körmöm!!! Közben görcsölget a hasam, napjában 3szor érzem azt, hogy most tuti megjött, akkor is forog a gyomrom, ha eszem, és akkor is ha nem. Mi a teendő?
    A választ előre is köszönöm!

    • Gabi szerint:

      Kicsi az esélye, hogy hibás volt a teszt. Ha azóta nem jelentkezett vérzés, én mindenképp megismételném a tesztet, mielőtt újra orvoshoz kell mennem, hátha már erősebb második csík jelenne meg! Drukkolok!

      • Dia szerint:

        Köszi a választ!
        A tesztet megismételtem, és valóban erősödött a csík rajta. Azért még kicsit izgulok. Félek az “Én nem látok semmit” mondattól. Pénteken mindenképp kiderül!:)

  7. nyuszika szerint:

    sziasztok,Szeretnek segitseget kérni..
    Gondban vagyok mert nem jött meg lassan 2 hete a menzeszem:( Február 19-én kellett volna megjönnie es ma van március 3-a és nem akar megjönni,de elöérzetét se érzem annak hogy meg akarna jonni a menzeszem:(Félek mert nem védekeztünk a párommal…
    4 napja csinaltam egy tesztet akkor azt mutatta hogy nem vagyok terhes,de nemtudom mitévö legyek mert nekem most nem hianyozna a terhesség..
    Kérem segitsen nekem valaki mit tegyek,ugyanis hallottam egy olyan dologról hogy 1hónapos terhesen el lehet vetetni gyereket injekcióval ha megis terhes lennek.
    Elöre is köszönöm a valaszotokat

    • Gabi szerint:

      Ha azóta sem jött meg, érdemes lenne megismételni a tesztet. De ennek eredményétől függetlenül, minél előbb érdemes nőgyógyászhoz menni, főleg, ha valóban nem szeretnéd megtartani a babát.

  8. Betty szerint:

    Sziasztok!Január 8.-án volt az utolsó menstruációm,ami 5-6 napig tartott.Előtte voltam rákszűrésen,és az eredményt követően Klion-d 100 hüvelytablettát írt fel az orvos.Amikor befejeződött a menstruációm el is kezdtem használni,10 napig tartott.A februári menstruációmat 5.-ére vártam,de elmaradt,azóta sem jött meg.A párommal 4.-én szeretkeztünk,és nem védekeztünk.6 hónapja már fogamzásgátlót sem szedek.Kérdésem az lenne,hogy a Klion-d hüvelytablettától késhet e a menstuációm?Általában 28napra szokott megjönni,ma a 31.-ik napnál tartok,de semmi.Esetleg menstruáció előtti 1 nappal teherbe eshettem?Meddig tolódhat el a ciklus ami még normálisnak számít?Egyébként az életem kiegyensúlyozott,nem stresszelek,ezen a téren minden rendben.A választ előre is köszönöm!

  9. SZ szerint:

    Hello.
    4évig szedtem fogamzás gátlot.Elötte utána mindig rendszeresen menstruáltam.Most egy honapja nem szedem mert a párommal babát szeretnénk.Jan.8-dikán jött meg a mensem 3 napig tartott mint mindig amiota szedem a fog.gátlot.utána állandoan együtt voltunk.A mensemnek jövö héten kell megjönnie.A teszt pár napja még negativ volt a melleim érzékenyek nagyon fájnak ami elötte sose fájt a hasamba bele bele szúr.A hangulatom is más.Elöfordulhat hogy sikerült csak még nem mutatja ki a teszt?
    Válaszod elöre is köszönöm:)

  10. ivettka szerint:

    sziasztok!dec. 22-én volt meg utoljára és most január 23.-án volt először úgy h nem védekeztünk.még nem jött meg.mikor csináljak tesztet ha biztos akarok lenni???

  11. Lilla szerint:

    Sziasztok!
    Olyan kérdésem lenne, hogy az a teszt, aire az van írva, hogy az elmaradt menstruáció x. napján mutatja ki a terhességet, az csak elmaradt menstruáció esetén mutatja ki? Eddig kétszer megjött, a második vérzésem tegnapelőtt ért véget és tegnap teszteltem, ami a bizonyos együttlét után 6,5 héttel történt. A teszt negatív lett, és 2 hete is negavítat teszteltem. Azért tartom esélyesnek a terhességet, mivel az együttlét előtti héten nem szedtem be rendesen a fogamzásgátlót. Ezt a két menstruációt jobban megéreztem a kelleténél, illetve az utolsónál menzesz előtt pár nappal felpuffadtam és még mindig felvagyok puffadva, pedig már nem menstruálok.
    A választ előre is köszönöm.

    • Gabi szerint:

      Ha közben folytattad a fogamzásgátló szedését, lehetséges, hogy terhesség mellett is jelentkezik a vérzés. Ha bizonytalan vagy, és a tesztek sem mutatják ki, érdemes lenne nőgyógyászhoz menni, hogy egyértelműen kiderüljön, terhes vagy-e.

  12. Janos szerint:

    kerlek valaszolj minel hamarabb az elozo levelemre fontos nagyon koszonom megertesed!

  13. Janos szerint:

    Szia, azt szeretnem kerdezni hogy egyuttlet utani masodik a parom terhessegi tesztet vegzett es negativ lett, ez a egyuttlet utani masodik nap tul korai volt e a tesztnek es 100% hogy nem esett teherbe? vagy tul hamar vegezte el a tesztet es meg nem lehetunk biztosak abban hogy negativ az eredmeny?

    • Gabi szerint:

      Ilyen hamar nem valószínű, hogy kimutatja a teszt az eredményt. Az eset után kb. 12 nappal (vagy ha már késik a menzesze) érdemes a tesztet megismételni.

  14. Melinda szerint:

    Kedves Ági!

    A párommal babát szeretnénk, dec 24 jött meg utoljára, azóta szorgalmasan tesztelek, tegnap és ma nagyon-nagyon halvány második csík megjelent. Ez a baba jele, vagy tévedhet a teszt?
    Mikor érdemes nőgyógyászhoz menni?

    ELőre is köszönöm!
    Melinda

    • Gabi szerint:

      Ha valóban ott a második csík, még ha csak halványan is, az 99%, hogy terhességet jelent. Ha nincs panaszod, ráérsz még pár hét múlva is orvoshoz menni.

  15. tóthné buranits zsuzsa szerint:

    sziasztok nekem december 17 mult el a mensim több mint egy hete késik hizok s sokat eszek lehetséges hogy terhes vagyok????????

  16. Csilla szerint:

    Sziasztok!
    Van egy kis problémám: a párommal kb. 2 éve nem védekezünk. Még egyszer sem estem teherbe. Bosszantott a dolog, elmentem nőgyógyászhoz, de szerinte semmilyen nőgyógyászati problémám nincs. Régen veseköves voltam, rengetet görcsölök és pisilek, bár már nincs kövem. Aztán elmentem egy másik orvoshoz, megröntgenezett, és azt mondta, hogy a hugyhólyagomon van egy másik hólyag, amiben folyamatosan gyulladt vizelet van, ez okozhatja a görcsöket és az állandó vizelési ingereket. De nem tudott semmit sem tenni. Lehetséges, hogy ettől nem esem teherbe???
    Mostanában reggelente szédülök, a melleim meg vannak dagadva, s a ciklusom, ami eddig mindig pont 28 napra jött meg, 5 napig tartott és borzasztó fájdalommal s rengeteg vérrel járt, ám legutóbb egy napig jött, aztán 3 napig nem, aztán a 4. napon valami kevés és alvadt.
    Vettem egy tesztet, immáron sokadjára. Negatiiv…
    Mi lehet a baj? Miért nem esek teherbe???

    • Gabi szerint:

      Ilyen esetben, ha nőgyógyászatilag minden rendben van, érdemes a pár másik tagjának is kivizsgáltatni magát, könnyen lehet, hogy a férfinál van valami gond.

  17. Agnes szerint:

    Kedves Agi!
    Az lenne a kerdesem,hogy a Ferjemmel nagyon szeretnenk kisbabat.Oktober 21-en jott meg utoljara a mensesem,azota tobbszor is probalkoztunk.Csinaltam egy tesztet 1-je korul,ami negativ lett.(Valoszinu korai volt meg nagyon)De mar legalabb egy hete hanyingerem van ,faradt vagyok es szedulgetek.Az alhasam gorcsolget,van amikor jobban,van mikor kevesbe.Kovetkezonek december 18-an kene megjonnie.On szerint mikor erdemes tesztet csinalni? Koszonom valaszat.

  18. tapancs szerint:

    sziasztok! kedves doktor úr!! olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy van olyan amikor meg jön a menzeszem és van amikor nem! vagyis ez úgy van hogy 3 hónapig nem jött meg és most november 16-án volt az utolsó és most 3 hete a párommal nem védekezünk mert nagyon szeretnénk mind a ketten egy csöppséget és szeretném meg tudni hogy lehet e gyerekem vagy sem? köszönöm elöre is a válaszát és várom mi hamarabb!!

    • Gabi szerint:

      Ha ennyire rendszertelen a menzeszed, akkor lehetséges, hogy nehezebben fogsz teherbe esni, de van rá esély. Ha már kb. fél-, egy éve próbálkoztok sikertelenül, érdemes lenne kivizsgáltatni magatokat, hogy miért is nem jön össze.

  19. Móni szerint:

    Sziasztok! A párommal babát szeretnénk, és november 3. án jött meg a mensim. a következő december 1ére volt várható, de nem jött meg, viszont november 27-töl 30ig először rózsaszínes majd barnás folyásom volt, de nem nagy mennyiségben. Dec. 4-én reggel csináltam tesztet, de negatív lett, terhességi testi tüneteim megvannak. kérdésem az lenne, hogy korán csináltam a tesztet mikor mutatja ki a teszt a terhességet?(qupido tesztet használtam)

  20. ÁGI07 szerint:

    Kedves Ági.Az lenne a kérdésem terhes vagyok e szerinted vagy nem:két hete szerdán az orvosomnál voltam aki az ultrahanggal látta hogy épp peteérésem van.Megvolt aznap is az akciónk a párommal meg elötte is két nappal meg utánna is.És vasárnap a következő tüneteim voltak.alhasban és a hüvelyemben enyhe szúró fájdalom és a jobb mellem fájt nagyon.És kis hányinger meg haspuffadás.És este 11-kor egy tenyérnyi vérzés lett.Erre csináltunk a következő héten 3 tesztet,ami halványan de pozitiv lett.Ma is csináltunk tesztet hozzáteszem ma kellene megjönni/még nemjött meg/de a ma reggeli teszt naggyon halványan mutatta a terhességet még az előzőeknél is halványabban alig látszik akkor szerinted ez most mit jelenthet számunkra?

  21. Ági szerint:

    Szia!
    Párommal több hónapja próbálkozunk a babával, eddig nem sikerült. Utolsó menstruációm október 24-én jött meg, elmúlása után minden nap együtt voltunk. November 14-én rózsaszín folyást vettem észre, ez 3 napig tartott(lehetett az a beágyazódás?). Mikor tesztelhetek ?
    Köszönöm előre is a választ

  22. Alexa19 szerint:

    Köszönöm a válaszát! Hát most lejjebb ment a vérzés olyanra mint amilyen szokott lenni általában…Jövőhetén elmegyek másik orvoshoz de lehet még korai lenne…?!Mennyi idő után fog látni valamit?mert van egy barátnőm neki már akkor ették észre hogy terhes amikor már nem tudta volna elvetetni…

    Válasz: A mensi elmaradásától számított 2 hét múlva már biztosan lehet látni.

  23. Alexa19 szerint:

    Sziasztok!nekem kb 1 hónapja van mell fájásom”alig lehet hozzá éri”az előző havi mensim kevesebb ideig volt meg és kevés..”” szeptemberben 2szer is megszédültem nagyon de előtte sose volt ilyen, elmentem hétfőn orvoshoz és azt mondta hn em látja hogy terhes vagyok mivel megkéne lassan jönnie..miután megvizsgált végig görcsöltem 4 napig és volt pecsételő vérzésem is.”szinte minden nap 1 pici!!Csütörtökön éjszaka nagyon begörcsöltem”ilyet akk szokott ha megjön előtte 3 nappal” és most még csütörtökön meg jött de nem úgy ahogy szokott fájdalmak nélkül,és nem nagyon de a 2.-3. nap nagyon meg van!És most a derekam is beszakad..és nem is most kellet volna megjönnie 4-5 nappal előbb megjött..Lehet hogy terhes vagyok? előre is köszönöm a választ

    Válasz: Lehetséges, hogy valóban terhes vagy, csak még nem volt észrevehető. Viszont ha ez így van, ez a vérzés semmiképp nem jó. Ha egyébként nem így szokott zajlani a vérzésed, ha ezek a görcsök erősebbek mint általában, és a vérzés sem enyhül a hét elején, érdemes lenne újra megkeresni a nőgyógyászt, mert esetleg a vetélés is szóba jöhet.

  24. lola18 szerint:

    Szia!
    Augusztusban voltam a párommal együtt utoljára védekezés nélkül, megszakításossal. Azóta 2szer is megjött a menzeszem időben, bár mindkét esetben 1-2 nappal rövidebb volt a megszokottnál és pirosat véreztem. Most legutóbb ráadásul szószerint ömlött belőlem a piros vér kb a menstruáció 2-3. napján. Utoljára szept. közepén csináltam egy tesztet ami először negatív volt aztán kb másfél napra rá megjelent egy nagyon halvány csík. De azóta ahogy említettem októberben megjött megint.
    kb egy hete esténként szúrnak a petefészkeim és néha hányingerem is van. Lehet baj?

    Válasz: Ha minden későbbi alkalommal védekeztetek, a terhesség esélye minimális. Nagyobb az esélye, hogy más miatt van a hányinger.

  25. Henrietta szerint:

    Tisztelt Doktor ÚR!
    OLyan kérdésem lenne ami nagyon aggaszt mert most nagyon megijesztettek.Május elején volt egy abortuszom (sajnos nem volt egészséges a baba) :( de már nagyon szeretnénk párommal ezért 4 hónap után abbahagytam a fogamzásgátlót és szedem az Elevitet. 1.kérdés :ajánl e valamit amit szedni kéne még? Második kérdés h a gyógyszer befejezése óta megjött egy mensim ami 30án kezdödött és 4 lett vége azóta folyamatosan együtt vagyunk.Van e esély a terhességre és ha igen mikor csináljak tesztet ön szerint?Au utoló kérdésem még ami nagyon agggaszt amivel megijesztettek h nem szabadott volna ilyen hamar probálkozni mert baja lehet a babának.Várom mielöbbi válaszát.Tisztelettel:Henrietta

    Válasz: Az elevit elég, emellett érdemes egészségesen élni, táplálkozni. Tesztet elég akkor csinálni, ha már késik a menzesz. Ha a baba megfogant, akkor valószínűleg a szervezete készen áll egy újabb terhességre. Az, hogy hány hónap várakozást javasolnak vetélés, abortusz után elég változó, van, aki 1-2 hónapot javasol, van, aki 6-ot, így emiatt nem valószínű, hogy bármi gond lenne.

  26. Csehné Halasi Renáta szerint:

    Sziasztok!
    Én azzak a kérdéssel fordulok hozzátok,hogy szeptember 18-án voltam a férjemmel együtt és elszakadt az óvszer.25-én kellet volna megjönni e de semmi jele.Van egy 11 hónapos kisfiam akit még néha szoptatok és nem szedtem fogamzásgátlót csak óvszert használtunk ami sajnos kiszakadt.Mennyi az esélye hogy terhes lehetek?

    Válasz:
    Ha már a szülés óta beállt a ciklusod, nem szokott késni, akkor van kb. 5-10% esélye a terhességnek. Ha még rendszertelenül szokott megjönni, akkor lehet, hogy most is csak késik. Ha továbbra sem jön meg, néhány nap múlva érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  27. Andi szerint:

    Kedves Ági!

    Az lenne a kérdésem, hogy barátommal július 25-én voltunk együtt. Védekeztünk, nem szakadt ki a gumi (alaposan megnéztem), és ő neki csak kevés volt. Erre 28 napra megjött rendesen, nagy fájdalmakkal is, 7 napig tartott, mint szokott. (Általában a ciklusaim 28 naptól akár 56 napig is szokott tartani), és mindig 7-8 napig. Tudnod kell, hogy nekem rendszertelen a ciklusom, és már fél éve barátcserjét szedek rá.
    Két hete kellett volna megjönnie, de csak barnázás volt. Általában úgy szokott lenni, hogyha az egyik hónapban megjön rendesen, akkor a következőben csak barnázás van. Tehát most van a barnázás “hónapja”.

    Az alhasam mindig szokott fájni időben, eléggé PMS tüneteim szoktak lenni. Csináltam már vagy 6 tesztet, 3 márka, mind negatív. MIndig a reggeli első vizeletből. Az utolsó tesztem most szerdán volt, az együttlét után az 56.napon. Szerinted lehetek terhes? Egy 56 napos terhességet gondolom kimutatna már bármilyen teszt is. Igaz? A mellem nem fáj, hányingerem nincsen. KB. 3 hete volt egy pár napos émelygésem, de a házidoki azt mondta gyomorrontás. Ez már el is múlt 2 hete. Tehát nem émelygek, nincs igazán semmi tünet, csak az volt mint minden hónapban van, hogy meg akar jönni, de vagy megjön, vagy csak a barna jön.

    Köszönöm válaszodat!!

    Válasz: 99,9%, hogy nem vagy terhes.

  28. Ilike10 szerint:

    Kedves Ági!
    4napja kesik a mensim,ma reggel teszteltem es nagyon halvany pozitiv,szinte alig latni,de latni a kekes szint.sikerult a baba ezek szerint?

    Válasz: Igen, ha pozitív teszt, akkor baba :)

  29. :( szerint:

    ÜDv!
    Egy kicsit bonyolult a történetem,de most nagyon aggódom.
    A barátommal utoljára 3 hete voltam együtt megszakításossal, de sosem ment belém, és sosem volt 2 aktus egymás után fürdés nélkül. Azóta védekezünk.
    Legutóbb a menzeszem megjött időben, normál piros vérzés volt, mennyiségre is, azonban a megszokott 7 helyett csak 5 napig tartott. Ez szeptember elején történt.
    Most hétfőn egy drogériában vettem tesztet, megcsináltam, 5-10 perc után negatív volt, sőt egész nap néztem, nem jelent meg második csík.
    Most azonban 2 nap után elővettem a fiókból, és egy nagyon halvány csíkocskát véltem felfedezni. Lehet baj? Terhes vagyok? a választ előre is köszönöm!!

    Válasz: A teszt ha csak 1 nap múlva színeződik el, nem valószínű, hogy valóban terhességről van szó. A menzesz lezajlása is a terhesség ellen szól. Persze, 100 %-osan nem lehet kizárni, de ha bizonytalan vagy, inkább egy újabb tesztet csinálj, mint a régi miatt idegeskedsz.

  30. márti42 szerint:

    Kérdésem a következő: Menstruációm ma 10. napja késik, derekam fáj, melleim is érzékenyek, érzem a petefészkeimet is, két nappal ezelőtt csináltam tesztet, ami negativ lett, vagyis én láttam egy második csikot, de nem ott ahol kellene, hanem a kék zárószalag alatt jelent meg, ilyenkor most mi a helyzet. Orvos csak két hét múlva tud fogadni.

    Válasz: Előfordulhat, hogy hibás volt a teszt, érdemes lenne újra próbálkozni, esetleg másik fajtával.

  31. Anima szerint:

    Sziasztok!
    Én úgy jártam, ahogy a cikk is említi, hogy a teszt csak 10 perc után lett nagyon halványan pozitív, a ciklusom 30. napján. Tudom, tudom, tesztismétlés pár nap múlva, de addig is… Vehetem úgy, hogy nagy valószínűséggel terhes vagyok (végre)? :)
    Előre is köszönöm a választ :)

    Válasz: Ha nem jelentkezett azóta sem vérzés, elég valószínű a terhesség.

  32. csicsi25 szerint:

    Sziasztok!
    Köszönöm a választ!
    Voltam orvosnál,1hét mulva vár!Nem mondta azt se,h.terhes vok.,de azt se,h.nem!
    Lehet,h.túl korán mentem orvoshoz,és még nemlát semmit?
    Akkor még reménykedhetek?Csak olyan hosszú az 1 hét!
    Tudni,h.most mia helyzett!!Ha nem lennék az akkor már mondta volna azt nem?
    Vagy rosszul gondolom?

    Szerintetek reménykedjek?
    Várom válaszotokat.Elöre is köszönöm!
    Sziasztok!:)

  33. csicsi25 szerint:

    Sziasztok!
    Olyan gondom lenne,h.késik a mensim 1.5 hete.Terhesség jelei megvannak.Hányás,háninger,rosszul létek,a cigit már nemkivánom…Melleim fájnak,érzékenyek egyben…..teszt viszont 2* negatív volt!Egész nap rosszul vok.,hányingerem van szinte mindig!Szerinetetek lehetek terhes vagy sem!Szerdán tudok csak dokihoz menni!

    Elöreis köszi.sziasztok

    Válasz: A negatív tesztek ellenére lehetséges a terhesség, de az orvosnál kiderül biztosan, hogy mi a helyzet.

  34. nikiii szerint:

    sziasztok!!! szeretkeztem az élettársammal és vigyáztunk hogy ne mennyen belém de nem értem most mert már 1 hete megkellett volna jönnie a menszeszemnek de nem jött meg!! lehet hogy terhes vagyok?? segítsetek!!!mit tegyek??

    Válasz: Ha csak megszakítással védekeztek, akkor kb. 5% a teherbeesés kockázata. Ha egy éven túl is csak ilyen módon védekeztek, akkor ez a szám 35%-ra növekszik. Ha egyébként nem szokott késni, érdemes lenne egy tesztet csinálni.

  35. B.Ági szerint:

    Kedves Ági!

    Kisfiam 13 hós és még naponta 3-4 szer szopizik.
    a menstruációm késik egy hete, pedig február óta szépen beállt.
    viszont terhességi teszt nem mutat semmit a reggeli vizeletből.
    Az lenne a kérdésem, hogy a szoptatás befolyásolhatja a hcg hormon alakulását? lehet hogy a szoptatás miatt negatív a teszt?

    Válasz:Nem, a szoptatás a HCG hormont nem befolyásolja és a teszt sem lesz miatta negatív, nekem szoptatás alatt hatalmas két csík volt a tesztemen a ciklus 25. napján. Ha nem jött meg, akkor várj 1-2 napot és tesztelj megint.

  36. Szilvi szerint:

    Kedves Ági!
    Fogamzásgátló tablettát szedtem 4 évig, de a múlt hónapban abbahagytam, és most nem jött meg. A tabletta szedését azért kezdtem el, mert a ciklosom rendszertelen volt és az orvos a szükséges vizsgálat, UH és hormonvérkép után Diane 35-öt javasolt. (A 3. napon készült vérképben a tesztoszteron szint volt magasabb csupán.) Egy évvel később az APC rezisztencia is negatív lett. A Diane 35-öt 2 évig szedtem, utána Yasminelle-t írtak fel. A gyógyszer mellett minden rendeben volt, viszont most nem tudom miért nem jön meg, pedig még csak 1 hónapja hagytam abba a tablettát. Amint olvastam másoknak is 2-3 hónapig még megjött a tabletta abbahagyását követően, pedig hasonlóan rendszertelen ciklusuk volt. Ön szerint mi lehet a probléma?

    Talán terhes vagyok? Igaz csináltam tesztet (a második napon, amikor nem jött meg), ami negatív lett és védekeztünk is a párommal, de egyszer (kb. a második héten) kiszakadt az óvszer.

    Várom válaszát, hogy mit tegyek: forduljak orvoshoz vagy várjak míg megjön?

    Köszönettel:Szilvia1983

    Válasz: Tabletta szedése során valóban rendszeressé válik a ciklus, de ilyenkor nem menstruáció, hanem csak megvonásos vérzés jelentkezik. Ha előtte rendszertelen volt a ciklus, gyakran a gyógyszerszedés abbahagyása után is rendszertelen. De pár hónap összevisszaság még lehet a tabletta miatt, ha viszont 3-4 hónap elteltével is rendszertelen a ciklus, érdemes kivizsgáltatni. Terhesség is szóba jöhet, de egyetlen baleset miatt kicsi rá az esély. De ha továbbra sem jön meg, érdemes a tesztet megismételni.

  37. Niki:) szerint:

    Sziasztok,én abban szeretném a segítségeteket kérni,hogy már több mint egy hónapja nem szedem a fogamzásgátló gyógyszeremet mert mindig megjött tőle rendszertelenül,és a párommal azóta együtt voltunk már nem is egyszer,ma vettem egy tesztet és negatív lett,az lehetséges hogy még korán csináltam meg,vagy az előző abortuszommal ennyire csökenttetem az esélyem? A fejfájás az majdnem minden nap jelentkezik(más orvosi problémám nincs),hányingerem van és ételektől undorodok amiket az előtt meg ettem! Előre is köszönöm a választ
    Üdv: Niki

    Válasz: Abortusz után lehetséges, hogy akár több hónapig is rendszertelen a menzesz. Ez bezavarhat. Ettől függetlenül teherbe lehet ilyenkor is esni. A tesztek általában 12 nap elteltével mutatják ki viszonylag biztosan a terhességet, ha korábban teszteltél, lehet, hogy ezért negatív a teszt.

  38. lil szerint:

    Sziasztok,
    terhesség-gyanuja forog kockán nálam, de nem tudom, hogyan tovább, külföldön vagyok.
    A problémám az, hogy mielőtt kijöttem kb egy héttel előtte volt még aktusom a párommal, kb 1 héttel a menszesz után. Később, hogy már kint voltam, 2 héttel korábban vérzésem jelentkezett, kb 2 napig tartott, az első nap elég erősen. Ezután, újabb 2 hét, és 2 egymást követő nap halvány narancsszinű gyenge folyás. Mivel kétésgbeestem ,elmentem az itteni korházbam, és megcsináltakegy terhességi tesztet, de nem az aznapi első vizeletemből. negativ lett. ennek mostmár ujabb lassan 3 hete, és nem jött meg rendesen. Kezdek megint elbizonytalanofni. talán korán csináltam a tesztet és ezért nem mutatott semmit. lehet, hogy a földrajzi helyzet változása miatt van megzavarodva a testem? ennyire? mindenképpen szükséges egy másik teszt, ugye? nyugtalan vagyok.
    ha nem a terhesség miatt, akkor miért lehet pl?
    köszönöm a választ előre is.

    Válasz: Elsősorban terhességre lehet gondolni. Érdemes lenne venni egy otthon elvégezhető gyorstesztet, drogériában vagy patikában valószínűleg külföldön is kapható.

  39. Angyalka szerint:

    Sziasztok! Már megcsináltam 3 tesztet mind a három negatív lett. A havim is nagy nehezen megjött, de közel sem volt olyan mennyiségben, mint szokott. Állandó alhasi fájdalmaim vannak, olyan, mint amikor késsel döfködnek, émelygek, fáj a derekam. Elmentem a nőgyógyászhoz, ő is csinált egy terhességi tesztet, az eredmény most is negatív lett.(Az eredményben azért kételkedem, mert szedtem egy gyógyszert és nem tudom, hogy az hatással lehetett-e rá.) A doki megvizsgált, azt mondta gyulladásom van, rengeteg a fehér folyásom, és méhszájsebem is van, ezen kívül hormonzavar. Ezekre kaptam orvosságot. Vérzésem továbbra is alig volt, a hasam úgy látom, hogy elkezdett nőni, az alhasi- és derékfájás is egyre sűrűbb. Létezik, hogy nem vagyok terhes? Csak ennyire bemagyarázom magamnak? A 15. hét környékén mennyire látszódik már a pocak, a babát érezni lehet?

    Válasz: Ha az orvos megvizsgált, ultrahangot is csinált, akkor valószínűleg észre vette volna a terhességet. Ha a fájdalom, amit érzel nagyon erős, és nem múlik, akkor mindenképp menj vissza az orvoshoz, de ha csak enyhe szúrás, és csak néha jelentkezik, akkor lehet más miatt is. 15 hetesen már kezd alul domborodni a has, de még nem érezhetőek a magzatmozgások. Az enyhébb vérzést is okozhatja a hormonzavar, de azt csak laborvizsgálat után tudná az orvos megállapítani.