Tényleg káros a pozitív nevelés? Önállótlan lesz a gyerek tőle?

Sokféle szenzációhajhász cikk jár körbe a neten, ami szerint szörnyeteggé tesszük pozitívan nevelt gyermekeinket. De vajon tényleg a kötődésre nevelés és a pozitív nevelési módszerek miatt önállótlanabbak a mai fiatalok, ezért van, hogy nem képesek egyedül hazamenni az iskolából, huszonévesen is még a “mamahotelben” laknak és nem végeznek házimunkát?

Az, hogy ezt ennyien megosztják az ilyen cikkeket az valójában nem a cikk igazát bizonyítja, sokkal inkább azt, hogy egy furmányosan megírt, szenzációhajhász címmel sok kattintást lehet szerezni.

A helyzet az, hogy nem a pozitív nevelés tesz önállótlanná, hanem az ún. kiegyensúlyozatlan nevelés vagy a valódi nevelés teljes hiánya.

Az, amikor a szülő annyira elfoglalt, hogy nem neveli igazán a gyerekét, hanem tárgyakat vesz neki és mindenfélével leköti, csak együtt lenni ne kelljen vele.

Az, amikor a szülő körülugrálja és kiszolgálja a gyereket, mindent megcsinál neki és helyette és emiatt azonban éppen arra nincs ideje, hogy megtanítsa az igazán fontos dolgokra és minőségi időt töltsön vele.

Az, amikor a szülőnek soha nincs igazán ideje a gyerekre, mert számtalan tennivalója van, ezért csak annyit foglalkozik vele, amennyit muszáj, a nevelés pedig csak a leggyorsabb, legkényelmesebb utasításokra korlátozódik vagy nem is a szülő, hanem a gyerekre felügyelő egyéb személyek végzik el (pedagógus, rokonok stb.)

Amit sokan nem értenek az az, hogy a gyermek számára a család és ezen belül is a szülők, valamint később a nagy család (rokonok, nagyszülők) és a velük való jó kapcsolat jelenti a nevelés és szocializáció legfontosabb forrását. Ha ebben az érzelmi környezetben biztonságban érzi magát a gyermek, önkéntelenül is felveszi a közösség szokásait, átveszi a viselkedését. A nevelés részben mintakövetés, részben szabályok és elvárások rendszere és az ennek való megfelelésre törekvés. Mindkettő akkor valósulhat meg, ha a gyermek bízik a környezetében, tiszteli azokat, akik nevelik és ez a tisztelet a másik kiszámítható, példamutató, tiszteletre méltó viselkedéséből fakad. Szeretetből.

A pozitív nevelés nem totális engedékenység.
A gyermek megértése, lelki igényeinek figyelembevétele nem egyenlő azzal, hogy a gyereké a hatalom a családban.

Több ilyen cikk hivatkozik arra, hogy manapság a lakás tele van a gyerekek holmijával, ez is azt bizonyítja, hogy a gyerek az úr a háznál. Valójában az, hogy a lakás tele van a gyerek holmijával a tárgyakkal túlhalmozott világ sajátja (a felnőttekével is tele van – míg a 20. század elején egy átlagos háztartásban 1000 használati tárgyat lehetett találni (beleértve a ruhákat, konyhai eszközöket stb.) addig ma közel 20.000-et – ezért nem találunk semmit)

Mi a valódi probléma?
Mitől tűnnek önállótlannak az Y-generáció (1982 után születettek) és a Z-generáció (1995 után) tagjai?

Először is: én nem általánosítanék, 1-1 eset nem mond el semmit a teljes generációról, egyáltalán nem önállótlanok! Csak mások, mint az előző generációk, de ha jól tudom, ez már Szókratész korában is így volt, a fiatalok már az Ókorban is kibírhatatlannak és élhetetlennek tűntek az idősebbek számára 🙂 Van azonban néhány olyan jellemző vonása a mai társadalomnak, ami megnehezíti a fiatalok dolgát:

1. A hagyományos családmodell átalakulása, válások, patchwork családok

Az Y-generáció szülei egyre növekvő arányban váltak el és ez bizonytalan kötődést eredményez (különösen, ha az érzékeny kiskamasz vagy kamasz korban történik, illetve, ha a szülők nem képesek kiegyensúlyozottan kezelni ezt a helyzetet, vitatkoznak a gyereken, repülnek a verbális és fizikai kistányérok…)

Ezért telefonál haza a 25 éves az anyjának, hogy mit tegyen a mosatlannal, ez nem tudatos lépés, hanem a bizonytalan kötődés jele (szeretnék független lenni az anyámtól, de közben legszívesebben mindig csak vele lennék).

A biztonságosan kötődő fiatal felnőtt bízik a szüleiben, hozzájuk fordul a problémáival, de kiválóan megáll a saját lábán is, bízik magában, mert gyermekkorában számíthatott a szüleire.

2. Gazdasági változások

A gazdasági változások miatt csökkent a szülők biztonságérzete, sokkal többet kellett dolgozniuk a megélhetéshez, bizonytalanabb lett az anyagi háttér, ezzel együtt (és ennek ellenére) nőtt az életszínvonal és a hiányzó időt a szülők tárgyakkal próbálták pótolni.

Ez egyfajta értékválságot eredményezett (vagy az értékválság eredményezte ezt – az okokat nehéz kibogozni), mely szerint a gyerek boldogsága az anyagiaktól is függ, szélsőségesen fogalmazva: pénzért mindent meg lehet venni, a boldog, jól fejlődő, ígéretes jövő elé néző gyereket is.
Sajnos ez egyáltalán nem így van.

A pénz sok mindenre használható, sok mindent megkönnyíthet, sok mindenben segíthet, de nem pótolja a jó szülő-gyermek kapcsolatot.

3. Bizonytalanság a jövővel kapcsolatban

A mai szülők valóban bemennek az iskolába, eljárnak a fogadóórára, elvárják a kitűnő jegyet, a pirospontot, kifizetik a legjobb fejlesztést, a drága sportot, a sakkszakkört, a nyelvtanfolyamot, mert azt remélik, ha a gyerek jól teljesít, sokat tanul, jó jegyeket hoz, jó iskolába kerül, jó sora is lesz.

Ez nem új jelenség, csak a formája más. 200 évvel ezelőtt ugyanezt tette a földműves is: megtanította a gyerekét mindenre, amit a földművelésről tudni kell, hogy a kezében legyen a megélhetése.
A macskamama is ezért tanítja vadászni a kicsinyeit: ösztönösen tudja, hogy ez szükséges a kiskölykök túléléséhez.

A szülő a legjobbat szeretné a gyermekének.
Talán néha kicsit túlaggódja a dolgot, de a szándéka megkérdőjelezhetetlen.
Keresi az utat, ahogyan a gyermekének jobb sora lesz, mint neki.
Csak közben azt nem szabad elfelejteni, hogy a gyermek nem számítógép, amibe a megfelelő programot beletöltve végrehajtja azt, hanem ő a saját programját is végigfutja.

A Tigrismama viselkedés nem feltétlenül jó a gyereknek (talán hallottatok arról a kínai származású anyukáról, aki sok-sok gyakoroltatással és szigorral mindkét gyerekéből szupersikeres zsenipalántát nevelt) és nem lesz minden gyerekből atomfizikus/olimpiaibajnok/8 nyelvenbeszélő/milliárdos.

Hogyan lehet mindezen változtatni?

1. Építhetünk kiegyensúlyozott családot, dolgozhatunk a gyermekünkkel való jó kapcsolatunkon. Törekedhetünk arra, hogy több minőségi időt töltsünk együtt a mindennapokban is (és ne csak kampányszerűen amikor ráérünk)

2. Lehetünk tudatosabbak a pénzzel kapcsolatban, változtathatunk azon, mit veszünk meg, mire mennyit költünk és mi az igazán fontos, értékes az életünkben.

3. Felismerhetjük, hogy a jó jegy semmit nem mond el a gyerekről, nem a jó diplomától lesz belőle boldog ember és egy hármastól nem dől össze a világ.

4. Megtaníthatjuk a gyermekünket a házimunkára, a kerti munkára és a munka szeretetére.

A cikk szerint a túl sok szülői szeretet káros.
Szerintem a szeretet hiánya, a félreértelmezett szeretet az,
ami káros.

A majomszeretet, a túlféltés káros. A határok hiánya káros.

A valódi szeretet sokezer éve jól működik 🙂

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field