A lázcsillapítás módszerei

Amikor a kicsinek első ízben szökik magasra a láza a legtöbb anyuka megijed, azt se tudja hova kapjon, nekik szeretnék most segíteni.

A lázcsillapítás módszerei38 fokos láz alatt nem kell csillapítás, kúpot, kanalas orvosságot elsőként 38 fokos láz felett kell adni a kicsinek, 39 fok felett azonban már érdemesebb hűtőfürdőt alkalmazni.

Ennek kivitelezése, hogy kézmeleg vizet engedünk a kádba, abba ültetjük (fektetjük a babát) és 2-3 percenként hideg vizet engedünk hozzá 1-1 fokkal csökkentve a víz hőmérsékletét, míg végül 32-33 fok körüli lesz. A hatékony hűtőfürdő legalább 10 percig (de inkább 15 percig tart). A nedves törülközővel való hűtés korántsem ilyen hatékony, felesleges vele időt pazarolni. A fürdő után megelőzésképpen kapjon lázcsillapító kúpot, kanalas orvosságot a baba.

Önmagában a magas láz
miatt nem érdemes ügyeletet hívni (csak ezért általában nem is jönnek ki), de ha más ijesztő tünetekkel (erős szédülés, vészes hányás, más azonnali ellátást igénylő tünetek) társul a magas láz, akkor mihamarabb orvost kell hívni, vagy ha ők nem jönnek ki, be kell menni az ügyeletre.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

12 Comments

  • Hencibonci

    2010. október 31. vasárnap

    Kedves Ági!
    Kislányom 17 hónapos. Hétfőn a kislányom megnáthásodott, majd csütörtökön este belázasodott. Csütörtökön “patakokban” folyt a nyála, ami azóta megszűnt. Aztán hasmenése lett. Két napig 38-39 fok között volt a láza, és sokszor bekakilt. Vasárnap délelőtt már csak hőemelkedése volt, aztán estére megint belázasodott. A hűtőfürdő jó, de aztán újra felszökik a láza. Szerencsére sok folyadékot iszik, enni nem sokat eszik.Azt nem értem, hogy a végtagjai hidegek, a feje viszont meleg. Mitől van ez? Válaszodat előre is köszönöm.

    Válasz: Betegség alatt a hőháztartás megváltozik, ezért lehet, hogy a keze-lába hideg, a feje pedig meleg, ennek nincs jelentősége. Ha azonban 3 nap után nem múlik a láz, orvoshoz kell fordulni.

  • agneska

    2010. október 29. péntek

    Szia.Nekem 8 hónapos lesz a kisfiam,kedden voltunk szurirra és azóta nagyon nyugtalan,nagyon bágyadt,csak aludni akar,le hajtja a fejét a vállamra.Igy soha nem voltunk mindig minden oltás után vidám volt,vagyis nem voltak mellékhatásai.Láza is van,éjjel is rosszul alszik azota.Hányt kétszer is.Beszéltünk a gyerekorvosunkkal,es azt mondta több mint valószinü,h az oltástol ilyen.De én nagyon nyugtalan vagyok mégis.Vajon tényleg attol ilyen?Koszonom elore is.

    Válasz: Igen, az oltásnak valóban lehetnek ilyen tünetei.

  • Gulyás Andrea

    2010. július 05. hétfő

    Kedves Ági!

    A kislányom 7 hónapos és hajnalban 38.2 volt a láza, egyébként jó kedve volt. Magamhoz szorítottam mert azt olvastam, hogy így le lehet húzni egy kicsit a testhőjét és le is ment 36.9-re de később hányt (még anyatejes).Lehetséges, hogy amiatt, hogy cicizett de nem volt éhes? Ezután elaludt 37.1-el. Reggel 37.8-at mértünk de továbbra is jókedvű, jó étvágyú volt így nem mentünk orvoshoz.
    BE tudható esetleg annak, hogy nagyon meleg volt éjszaka? A 37.8 után is le tudtam húzni a saját testhőmmel.
    Ez az első eset hogy ez előfordult. Rosszul tettem, hogy nem csináltam hűtő fürdőt?
    Köszönöm a segítségedet előre is!!!
    Andi

    Válasz: Ha csak egyszeri hányásról volt szó és utána jókedvű és eszik, akkor nem kell foglalkozni vele. Hűtőfürdőt 38.5 felett lehet csinálni, én 39 fok felett szoktam.

  • Fru

    2010. március 16. kedd

    Kedves Ági,

    Fiam most múlt 1,5 éves. Szinte minden fogacskánál előre tudtuk, hogy hamarosan megjelenik, mert minden alkalommal igen magasra szökik fel a láza és ezt megelőzően nyálzik és nem igen hajlandó (az amúgy habzsolháp) enni. Sajnos most is ez a helyzet, de mégis minden alkalommal megilyeszt. Ma reggelre is 39,5 lett a testhője… nyűgös és bágyadt, látni már a szájában, hogy az egyik rágó foga majdnem kibújt, de normális ez így? Sorra jönnek a fogai és emiatt sokszor van hőemelkedése és láza, tudom, hogy a fogzás során legyengül az immunrendszere és be is náthásodott, de normális ez? Kezdő anyukaként kellően tudok aggódni 🙂 Kérlek adj tanácsot mit tegyek, hogy jobban át tudja picikém vészelni ezeket az időszakokat. Köszönöm!

    Válasz: Szerintem nem a foga miatt van ilyen magas láza, hanem beteg. Fogzástól maximum egy kis hőemelkedése lehet. Az viszont előfordul, hogy a lázas állapot miatt törik át az amúgy is kibújni készülő fog, tehát a betegség váltja ki. Ez kellemetlen, de nem tudsz mit tenni ellene.

  • Gabi

    2009. október 19. hétfő

    Szia Ági!

    A kisfiam most 8,5 hónapos és vírusos torokgyulladása van. Tegnap este ügyeletre mentünk vele, mert 39,1 fokos volt a láza. Nurofent adtam neki, de sajnos elég sokára hatott (2,5 óra múlva). Az orvos azt mondta, hogy egyenlőre nincs teendő, a lázát kell csillapítani, ha fölmegy 38 fok fölé. (ahogy Te is írtad). Éjfélkor és hajnal 5-kor kellett neki kúpot adnom (Germicid -C) mert addigra ismét fölszökött neki. A problémám az, hogy valószínű, hogy nagyon fájhat a torka, mert ha fölvan egyfolytában sír, és a keze a torkáig ér, és nem eszik semmit. Mi az amit ilyenkor enni adnak a babáknak, amit esetleg elfogad? Vizet iszik, és szopizik, bár már nem sok tejem van.
    És mégegy kérdés: Ki lehet ilynkor menni a levegőre vagy ezzel ártok neki és maradjunk benn egy pár napig?

    Válaszodat előre is nagyon köszönöm!

    Válasz:Ha lázas, ne vidd sétálni, ha már nem lázas, mehettek. Ha fáj a torka, nem kell etetni, inkább szopizzon, vagy kapjon tápszert és teát vagy vizet, hogy ne száradjon ki. A Germicid és a Nurofen fájdalomcsillapító is egyben.

  • Vica

    2009. április 22. szerda

    Kedves Ági!

    Ismét nagyon köszönöm a gyors segítséget! Jó tudni, hogy mindig van kihez fordulni a kérdéseimmel, sajnos a háziorvosnál megszabott 5 perc/gyerek az vetkőzés-öltözésre is alig elég.
    Üdv,
    Vica

  • Vica

    2009. április 21. kedd

    Kedves Ági!

    Hasonló gonddal fordulok hozzád, mint Ibolya. Mi is elkaptuk a három napos lázat, túl vagyunk a lázon, és tegnap megjöttek a kiütések – szerencsére az orvosunk jól diagnosztizálta a dolgot, így nem tömtük feleslegesen antibiotikummal. A gondom az, hogy két napja nagyon furcsa “szokást” vett fel a picink – mikor éjjel felriad, hiába veszem fel, nem nyugszik meg, csak keservesen sír és egész megfeszíti magát, hogy alig bírom megtartani. A cicit is eltolja magától ilyenkor. Mikor végre megnyugszik – ez volt hogy egy órába telt – és azt hiszem elaludt, alig teszem le az ágyába megint ordít. Ez a betegségtől lehet? Vagy fogzás? Lassan kilenc hónaposak lesz, de még nincs foga… Ma már mikor a nappali alvásra próbáltam ágyba tenni, akkor is ezt csinálta, alig győztem megnyugtatni.
    Kérlek írd meg, hogy találkoztál-e már ilyesmivel.
    Előre is köszönöm,
    Vica

    Válasz: Valószínűleg a betegség utóhatása ez. Legyél vele türelmes, el fog múlni.
    A fogzás is lehet az ok, a láz ugyanis elősegíti a fogak áttörését. Ha nappal nyálzik és mindent megrág, akkor ez lehet a helyzet. A http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz bővebb leírást a fogzás tüneteire való szerekről.
    Az antibiotikum is állhat a háttérben, mert tönkreteszi a kicsi emésztését. Normaflore-t lehet neki adni, hogy rendbejöjjön megint a szervezete.

  • Ibolya

    2009. február 26. csütörtök

    Köszönöm a segítséget!

  • Ibolya

    2009. február 25. szerda

    Válaszodat köszönöm. Még egy kérdésem lenne, többször is elkaphatja, vagy az első után immunis lesz?

    Válasz: Igen.

  • Ibolya

    2009. február 24. kedd

    Kedves Ági!

    Már sokszor kértem segítséget tőled, és mindig sokat segítettél már, úgyhogy ismét hozzád fordulok. Valahogyan sikerült a 6 hónapos kislányomnak elkapnia a “3 napos láz” vagy roseola nevű betegséget. Bár a háziorvos bárányhimlő kezdetnek nézte, nem mondta biztosra, mivel nem hólyagosodnak a pici piros foltok.
    Az lenne a kérdésem, mi ez a betegség, mert a háziorvosok többsége – szerintem kicsit félelemből mindig a legrosszabbtól tartva – nem ezt diagnosztizálja, hanem próbálja valami másra fogni a tüneteket. Pedig a kismama ismerőseim – akiknek a gyermeke átesett ezen – elsőre felismerték a tünetegyüttesből. A vicces az egészben, hogy a pici kedélyállapota kiváló, még a 39 fokos láz alatt is csak mosolygott, gőgicsélt. Már nem lázas, egyik napról a másikra elmúlt, most piros pöttyöset játszunk, a hasán a hátán a nyakán és a homlokán. Doktor bácsink antibiotikumot írt fel és fenistil cseppet, meg hintőport.

    Segítségedet előre is köszönöm!

    Válasz: Ez a háromnapos láz, amit egyféle herpeszvírus okoz. A babák általában a szülőktől kapják el a vírust, amely náluk nem okoz tüneteket. A lázcsillapításon kívül más kezelésre nincs szükség, a betegség a kiütések elmúlásával véget is ér.

  • Vida Agi

    2009. február 11. szerda

    ko.da, elvileg az a lényeg, hogy ugyanaz a hatóanyag ne legyen kétszer. a Germicid-Nurofen-Panadol lehetett, amit az orvos mondott. De én őszintén szólva nem javaslom, hogy félóránként adjál neki gyógyszert. Ha lázas, akkor hűtőfürdő (legalább 10 percig) és utána lázcsillapító, ez mindig leviszi.

  • ko.da

    2009. február 10. kedd

    Szia Ági! Nekem most 3 hónapos a kicsim, igaz van tesvére kettő, de ők már idősebbek. Annak idején mondta az orvosunk, hogy van három lázcsillapító, amit ha nem használ az egyik, akkor lehet adni akár fél óra elteltével a másikat, mert nem azonos az összetevőjük. Sajnos már elfelejtettem, hogy melyek ezek. Nem tudod véletlenül? A Germicid és a Nurofenre emlékszem, de nem vagyok benne egészen biztos. Köszi!