Az, hogy hogyan viselkedünk, hogyan reagálunk a gyermekünk viselkedésére, hogyan próbáljuk nevelni őt, több tényezőből áll össze. Min múlik, milyen szülő leszel? Min múlik, hogyan neveled a gyermekedet?
1. Pillanatnyi tényezők: „fáradt vagyok”, „éhes vagyok”, „feszült vagyok” stb.
Ezek néha átveszik az uralmat a viselkedésed felett, de képes vagy uralni őket, ha akarod.
2. Minták: nevelési módszerek, kész mondatok és forgatókönyvek (pl. hogyan büntessünk), amiket elsősorban a szüleinktől hoztunk, de a nagyszülők, óvónénik, tanárok módszerei, mondatai is ránkragadhatnak.
Ezeket ösztönösen, gondolkodás nélkül használjuk, ez befolyásolja leginkább a típusunkat. Vannak jó mintáink, amik a saját gyermekünkkel kapcsolatban is jó útra vezetnek és rosszak, amik rombolják a szülő-gyermek kapcsolatot, a kicsi önbizalmát, szorongóvá, kiegyensúlyozatlanná teszik a gyereket.
3. Személyiség: a személyiségjegyeid, az, hogy milyen a belső motivációd (erről beszéltem a múlt heti előadásban) és milyen egyéb tulajdonságok jellemeznek
4. Tudatos szint: mindaz, amit tudatosan elhatároztál a gyermekeddel való kapcsolatoddal, a nevelési módszereiddel és elveiddel kapcsolatban.
Mindenki azt szeretné, ha felül tudna emelkedni a pillanatnyi tényezőkön és a rossz mintákon és felülírva őket vagy a jó mintákat követve tudná nevelgetni a gyermekét. Vajon mi az, ami meghatározza, hogy mennyire vagy képes felülkerekedni az aktuális problémáidon, a rossz mintákon és eljutni a tudatos szintre a gyermekeddel való kapcsolatodban? Természetesen a személyiséged. Bizonyos személyiségvonásaidon múlik az, mennyire vagy képes célokat kitűzni a gyermeknevelésben, és mennyire tudod megvalósítani ezeket.
Vannak olyan személyiségelemek, amik kimondottan sokat számítanak ebből a szempontból:
1. Empátia: Mennyire vagy képes beleélni magad a baba/kisgyermek helyzetébe? Mennyire tudod átérezni, amit ő érez? Mennyire érzed akár szavak nélkül is, mi lehet a baja, mire lehet szüksége? (a múlt heti előadásomban a félelem által motivált szülő képes legkevésbé erre, ő állandóan tudatos szinten, tervszerűen, rendszerezve próbálja megérteni a kicsit, és nem mer az ösztöneire hagyatkozni)
2. Megfelelési kényszer: Mennyire próbálsz a külvilág elvárásainak megfelelni? Vagy mennyire próbálsz egy saját magadban kialakított belső „szuperanya” képet megvalósítani? Ha úgy érzed, sok elvárás van feléd, vagy ha a saját igényeid magasak, az önmagában nem gond, azonban sok feszültséget okozhat, ha a baba másként viselkedik, mint az elvárások, és túlzott energiákat fordíthatsz arra, hogy mihamarabb megoldd a vele kapcsolatos problémákat anélkül, hogy az ő fejlődéséből, személyiségéből adódó jellegzetességeket figyelembe vennéd. Például, ha az anyósod szerint már át kéne aludnia az éjszakát 3 hónaposan, akkor mindenfélét bevethetsz csak azért, hogy tényleg átaludja, annak ellenére, hogy koránál fogva még nem képes rá.
3. Következetesség: Mennyire vagy következetes magaddal a saját életedben? Ennek is sokféle fokozata lehet, vannak, akiknek nem okoz gondot betartani egy szigorú fogyókúrát és van, aki ebben is a kreativitást, a változatosságot keresi. A gyermeknevelés során azonban a határozott, következetes cselekvés az, ami a legtöbbször célra vezet.
4. Rendszeresség: Mennyire igényled a rendszerességet az életedben? Vannak-e olyan szokásaid, amihez nagyon ragaszkodsz, pl. reggeli, ébredés utáni rutin (pl. „ha nem zuhanyozok le reggel, egész nap koszosnak érzem magam”), esti rutin (pl. „nem tudok este elaludni, ha nem olvashatok előtte egy kicsit”)? Mennyire kell a „normál” életviteledhez, hogy a dolgok az életedben kiszámíthatóak, tervezhetőek legyenek? Mennyire érzed magad rugalmas típusnak vagy kimondottan szabadságvágyónak? Egy babának, de még egy kisgyermeknek is szükséges a rendszeresség az életében, sok feszültséget okozhat, ha a szülő túlzottan rugalmas (néha 8-kor fekszünk, másnap éjfélkor), de az is, ha túlságosan merev („Minden nap 8-kor van lefekvés, ha álmos vagy, ha nem”)
5. Harmóniára törekvés: Mennyire fontos számodra, hogy ne legyenek feszültségek a gyermekeddel való kapcsolatban? Van, aki elvisel kisebb ütközéseket, ha annak oka és célja van (pl. a szobájába zárja a hisztiző gyereket), és van, aki bármit megtesz, csak ne sírjon a baba. Van, aki nehezen fogadja el, ha indulatokat tapasztal saját magát vagy a kicsin és sok energiát fordít arra, hogy elkerülje a nyílt vitákat, éles (hangos) nevelési helyzeteket. A harmóniára törekvés, az önmagaddal való harmónia tesz téged is kiegyensúlyozottá szülőként és ezt veszi át öntudattalanul a gyermeked is.
6. Kényelmesség: Vannak szülők, akik a karosszékből nézve egyre hangosabban rászólva nevelik a gyereket, és vannak, akik azonnal beavatkoznak, ha szükséges. Melyik jellemzőbb rád inkább? A cselekvés és a rászólás között megtalálni az egyensúlyt nagy kihívás minden szülő számára.
Remélem, ezzel a néhány szemponttal máris teljesebb képet kaptál magadról, mint szülőről.
Tudj meg többet az anyai énedről itt >>
12 Comments
Tímea
2011. november 23. szerdaKedves Ági!
Lehet, nem jó helyen teszem fel a kérdéseimet, de nem tudom, hova kéne írnom. Kisfiammal szeptemberben kezdtük az ovit (előtte bölcsi), minden nagyon szépen és jól ment, akkor még csak 8-an voltak a csoportban. Mára a helyzet megváltozott, mert minden nap panaszkodnak az óvó nénik, hogy milyen rossz. Nem fogad szót, piszkálja a lányokat, mondjuk csak azt a kettőt, akivel a bölcsibe is együtt járt. Nagyon csúnya szavakat használ (csoport társtól, akivel együtt játszik), nem tudok hatni rá, mintha a falnak beszélnék. Mindig megígéri, hogy jó lesz, de ez nem igazán sikerül neki. A játéka is megváltozott már nem olyan szépen játszik, mint rég, inkább romból, „butaságokat” játszik. Lehet összefüggés a viselkedése és csoport létszám növekedése között? Jelenleg 20-an vannak a csoportban, és 28-an lesznek. Esetleg az változtatta meg a viselkedését, hogy apának sajnos kint kellett munkát vállalni és ritkán látja? Vagy rosszul választott barátot? Nem tudom, mint csináljak, hogyan büntessem? Annyira aranyos, kedves, vidám mosolygós gyerek, itthon szinte semmi gond nincs vele, eltekintve, hogy néha nem hallja meg, amit mondok neki. Nem hisztizik, nyugodt, csendes természetű, nem úgy, mint az óvodában. Remélem, tud segíteni, mert én tanácstalan vagyok.
Vida Agi
2011. november 27. vasárnapAz a gond, hogy ha 8 helyett 20-an vannak a csoportban, akkor az óvónénik figyelme is jobban megoszlik, azonban a gyerekek ebben a korban még leginkább az óvónénihez kötődnek és nem egymáshoz, ha nincs figyelem, akkor a gyereknek sincsen már kinek megfelelnie, kevésbé érzi magán a figyelmet, a sok gyerek miatt több az inger, ami miatt túlpöröghet, és adott esetben rosszalkodással próbálja felhívni magára az óvónénik figyelmét. Ezen a büntetés nem segíthet. Idővel egyre jobban kötődik majd a gyerekekhez is, így már nem lesz olyan fontos az óvónéni figyelme, valamint megtanulja majd azt is, hogyan lehet más eszközökkel felhívni magára a figyelmet, például azzal, ha segít az óvónéniknek, vagy ha szépet épít, szépet rajzol az oviban. Ezt a legjobb, ha mesébe foglalva mondod el neki, így jobban megérti majd, mit kéne tennie.
A csúnya szavakkal minél kevesebbet foglalkoztok, annál hamarabb elhagyja majd őket.
Adrienn
2011. november 16. szerdaköszönöm a választ:)
Sajtos Andrea
2011. november 14. hétfőKedves Ági!
Kisfiam 2 éves lesz januárban és még mindig szopizik.
Teljesen cici függő,de már csak elalvásnál adok neki.Hogy lehetne erről is leszoktatni?Szülői és házastársi segítségem nincs ebben a témában.
Vida Agi
2011. november 20. vasárnapEbben a korban szerintem már ne szoktasd le, inkább várd meg, amíg magától elhagyja.
De ha mégis úgy látod, itt az ideje, akkor beszéld meg vele, hogy mostantól nem kap cicit, de helyette kap egy kis alvósállatot, akivel aludhat és altatáskor hozzád bújva az állatkával altasd el, de cicit semmiképpen se adj. Ez először lesz nagyon nehéz, utána egyre inkább elfogadja majd, ha határozott és következetes vagy.
GyKlau83
2011. november 10. csütörtökKedves Ági!
Nem pontosan idevág a téma de nem tudtam hogy hová írjak a problémámmal kapcsolatban!
Februárban lesznek 2 évesek az ikreim egy fiú és egy kislány!
Sajnos még éjszakánként felébrednek enni 🙁 én már teljesen kimerültem mert van úgy hogy egy éjszaka kb 6 szor is felkelek hozzájuk, na azért nem mindig az etetés miatt de mikor számolhatok vele hogy nem kelnek fel enni?????
Próbáltam leszoktatni őket az evésről mert gondoltam ez már biztosan megszokás! Sikerült is a két evésüket lecsökkenteni egyre, és van úgy igaz ritkán hogy az egyikőjük (felváltva egyszerre sose 🙁 ) átalussza az éjszakát!
Az igazság az hogy napközben pedig nem igen esznek, a vacsi általában nem nagyon kell nekik kakaót szoktam még lefekvés előtt adni nekik hát ha 1 dl megisznak az már jónak mondható de nem bírják ki így az éjszakát mit csinálok rosszul??????
A másik kérdésem pedig az hogy kezdenek rendkívül akaratosak és hisztisek lenni,én próbálok türelmes lenni de néha elszáll az agyam … fékezem magam de úgy érzem kicsúszik a kezeimből az irányítás! Az egyikük kitalál valamit és rászólok hogy nem szabad az tuti hogy biztatásul csatlakozik hozzá a másik és kész a káosz! hogyan fegyelmezzem őket hogy ne legyen lelki sérülésük? ha hangosan rászólók kiabálok akkor meglepődnek és valamelyest szót fogadnak de nem akarok velük ordibálni mert ez nem én vagyok mit tegyek???????? Várom mielőbbi válaszod!
Köszönöm Klau
Vida Agi
2011. november 15. kedd2 évesen már nem az éhség miatt kelnek fel, hanem sok minden más miatt (nappali élmények, anyahiány stb.) Sokat segíthet a Mesélő Hold nevű illóolaj, amit a szobájukban tudsz párologtatni elalvás előtt, valamint ha pár napig este Apa fekteti őket és ő megy be éjszaka hozzájuk, így megtanulják, hogy anya nem jön és megtanulnak maguktól visszaaludni. Vagy a harmadik lehetőség, ha együtt alszotok, így ritkábban fognak ébredni.
Hiszti: Nem arról van szó, hogy te rontottál el valamit, ez a fejlődés velejárója. Semmit nem tehetsz, hogy ne csinálja, mert ez arról szól, hogy még nem tudja kezelni az indulatait, ezért amikor dühös, így mutatja ki az indulatát. Amit tehetsz, hogy nyugodt maradsz, nem szidod le, nem emeled fel a hangod, hanem vagy eltereled a figyelmét, vagy megnyugtatod, esetleg ha mondjuk arról van szó, hogy csinálni kéne valamit, amit ő nem szeretne akkor határozottan csinálod tovább, nem engedsz a hisztinek. Ha azt látja, hogy te higgadt tudsz maradni, ő is megtanulja majd kezelni az indulatait. Az is jó megoldás, ha átöleled ilyenkor és ettől megnyugszik.
Adrienn
2011. október 28. péntekKedves Ági
nem pontosan idevág a kérdésem, de bízom benne, hogy itt is válaszolsz rá. Ha kisfiammal (1 éves) egy szobában tartózkodunk néhány másik felnőttel és másik kisgyerekkel, akkor rám sem hederít. mindenkihez odamegy, gyerekhez felnőtthöz egyaránt, mindent és mindenkit megtapogat, nézeget. Szinte órák telnek el anélkül, hogy odajönne hozzám. ha kettesben vagyunk itthon akkor folyton körülöttem akar lenni. Mit gondoljak. ez jó vagy nem jó. tök mindegy neki, én is csak „valaki” vagyok számára, nincs is szüksége rám? még ki akarom próbálni azt is, hogy kimegyek a szobából, de félek az eredménytől. hátha tudomást sem vesz majd a távozásomról.
Mit csináljak másképp? (Ha itthon vagyunk rengeteg időt töltök mellette a játszószőnyegen. Ha nem, akkor is fél méterre van tőlem, mert nincs járókája)
előre is köszönöm a válaszod
Adrienn
Vida Ági
2011. november 01. keddÖrülj neki, hogy ilyen jól érzi magát másokkal, ez jó dolog, azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát a világban, szívesen barátkozik. Ő ettől még pontosan tudja, hogy anya is ottvan a háttérben és vigyáz rá.
Adrienn
2011. november 03. csütörtökköszönöm a megnyugtatást. Remélem a következő „aggodalmammal” kapcsolatban is megnyugtatsz.
Ha a kezemben viszem a kisfiamat mindig átkéredzkedik valaki máshoz. Apjához, nagymamához, nagypapához, néha még akár idegenhez is. Amikor vissza szeretném venni, visít.
Ebben az esetben se aggódjak? nem az anyjához kellene ilyenkor a legjobban ragaszkodnia? Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban is megnyugtatsz.
előre is köszönöm
Adrienn
Vida Ági
2011. november 15. keddEz számodra ijesztő tulajdonság, de nem arról van szó, hogy ne szeretne téged, egész egyszerűen csak te természetes vagy neki és mindenki másnak látványosabban örül, mert ők mások, mint te, ez nem ellened irányul, nem kell aggódnod miatta.
Szilágyi Beáta
2011. szeptember 22. csütörtökKedves Ági!
Minden anyagodat olvasom, bár nem igen reagálok rájuk. Míg nem voltak gyerekeim, olyan okos tudtam lenni gyereknevelésben, mivel szakmámba vág (szoc. munk. végzettséggel immár 17 éve, családsegítő vagyok).
A videótréning módszer Hollandiából való adaptációjának egyik nagyon aktív tagja voltam még az elsők között (én vezettem a projektet, az Egyesület elnöke voltam 2 évig).
Azért szülőként kissé másként működnek a dolgok.
Azt látom, hogy abból rengeteget tudtam használni, de sajnos a belém ivódott minták sokszor erősebbek. Mindenből – amit leírtál – van bennem egy kicsi, bár alapelv volt, hogy nem hagyom sírni a kicsit, nálunk a nagyobbik is szopizott majd 4 éves koráig, a kicsi is csak úgy tud elaludni, pedig pár nap múlva lesz 2 éves. Mindig mindenkor velünk vannak, mindig visszajelzünk minden kezdeményezésüket, megnevezünk, bevonjuk őket. A kicsi is összetett mondatokban, tisztán beszél, már hónapok óta.
Nem kerüljük a konfliktust, óhatatlan, hogy 2 kicsi gyerek mellett ne legyen valami (pláne hogy igen cél- és öntudatos mindkettő), de ezt a legnehezebb kezelni, megelőzni. Én a harmóniát sokkal jobban vágyom (nyilván a családom is és mindenki), mint hogy rendszeresen ugyanaz történjen (pl. 8-kor alvás).
Nálam itt jön be a külső elvárás is: én szülőként azt látom, a gyereknek nagyobb biztonságot jelentek én magam, mint az óra. Ha tudja, hogy számíthat rám bármikor – akár 3-szor is az éjszaka közepén -, nagyobb kapaszkodót jelent neki, mint a mindig ugyanabban az időben történő dolgok.
Azt látom, így ők is rugalmasabbak – becsavaroghattuk együtt nyáron Karintiát, ott és akkor ettek, aludtak, amikor éhesek és álmosak voltak, de nem a szokásos időben -, mindenkivel barátságosak, s nem rettegnek, ha véletlenül 1-2 órát mással kell lenniük.
Azt látom, hogy az intézmények pedig mást várnak el. A nagyobbik bölcsibe járt pár hónapot (bár ne adtuk volna be!), s a szülőcsoportos beszélgetésen örömmel konstatálták, hogy bizony sok szülő, eleve az intézményi rendnek neveli a gyereket. Van is nagy sírás az udvaron állandóan(kb. 50m-re van az ablakunktól! S igen csak anya után sírnak. Persze, kell valami rend, meg annyi gyerekkel nem is menne másképp nap mint nap, de amíg lehet, addig jobb csak a gyerek igényeire figyelni, utána úgyis bekerül a „nagy mókuskerékbe”, amiből nincs többé kiszállás!