Olyan vagyok, mint a szüleim?

Gyermekkorunkban önkéntelenül is ellesünk bizonyos viselkedésmintákat a szüleinktől, amiktől aztán nagyon nehéz megszabadulni. Kamaszkorban persze a többség elhatározza, hogy “márpedig én egészen másként fogom csinálni”, de amikor elérkezik a gyermekvállalás, mégis egyszercsak azt veszed észre, hogy ugyanazokat a mondatokat mondod a saját gyermekednek, mint a te szüleid neked. Miért?

Olyan vagyok, mint a szüleim?Az első nehéz korszak a szülővé válásban a dackorszak idején következik be. Amíg kicsi a baba, addig nagyjából sikerül kedvesnek és nyugodtan maradni, és többé-kevésbé uralni a helyzetet. Amikor azonban a kicsi ellenkezni kezd, hisztizik, az már indulatokat vált ki belőled és ilyenkor olyan reakciókat produkálhatsz, amiket magad sem gondoltál volna magadról. Ezt nem kell szégyellned, teljesen érthető viselkedésmódok ezek.

A kicsinek ilyenkor nagyon erős az akarata, csökönyös és a dühkitörései miatt te is tehetetlennek érezheted magad. Nem tudod meggyőzni észérvekkel, nem tudod meggyőzni szép szóval, sem figyelemeltereléssel, sem más módon és ez -teljesen jogosan- indulatokat vált ki belőled is. Elsőként ezekben a pillanatokban szoktak előbukkanni belőlünk azok a magatartásformák (duzzogás, könyörgés, kiborulás stb.) és mondatok, amiket a szüleinktől hallottunk annakidején és amiket szerettünk volna örökre elhagyni.

Ennek az oka egészen triviális: amikor az ember lelkileg szorongatott helyzetbe kerül, akkor nem képes higgadtan gondolkodni és ilyenkor kerülnek elő a régi, jól megjegyzett mozdulatok, szavak.

Hasonló ez ahhoz, amikor a gyermeked rádcsap vagy megharap és ilyenkor rutinból visszacsapsz (vagy abba az irányba mozdulsz). Egész egyszerűen ilyenkor előtör belőled az ősi ösztön és védeni szeretnéd magad, hiába tudod, hogy ő a gyermeked és nem bánthatod, mégis néha dühből odacsapsz a kezére, ha rosszat csinál. Mivel azonban tisztában vagy vele, hogy ez nem egyezik a gyermeknevelésről alkotott elveiddel, az önmagadról alkotott képeddel, ezért utána lelkiismeret-furdalásod van, hiszen te nem akartál rosszat…

Éppen ezért jó, ha már most, kezdő szülőként feltérképezed magadban azokat a régi emlékeket és élményeket a szüleiddel (vagy mások szüleivel) kapcsolatban, amiket gyermekkorodban szereztél és amelyekről tudod, hogy meghatározóak voltak számodra, amiket te mindenképpen másként szeretnél csinálni. Ha ugyanis tudatosítod és kimondod (pl. írd le egy papírra) ezeket a rég elfeledett érzéseket, akkor már nem tudnak ősi beidegződésként előtörni, és képes leszel őket megzabolázni.

Tudod, mi az az 5 családmodell, amely meghatározhatja egy gyerek életét és személyiségének alakulását? Vajon a ti családotok melyikbe tartozik? Katt ide és megtudod! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

6 Comments

  • N.Éva

    2009. június 02. kedd

    Köszönöm a választ, csak sajnos a kialvatlanság, a sok gond mellett nehéz tízig számolni, mikor az embernek minden perce be van osztva, hogy mindent elvégezzen.
    Ha kiegyensúlyozottak lennénk, és akkor ők is “jól” viselkednének… Arra az elkövetkező években nem látok esélyt. De majd igyekszünk:)

  • Vida Agi

    2009. május 29. péntek

    Timi, igen, folytatom majd, már kész a vázlat, csak véglegesíteni kellene 🙂

  • N.Éva

    2009. május 27. szerda

    Sajnálom, hogy gyakorlati megoldások nincsenek, nagy szükség lenne rá.
    Mi sok mindent kipróbáltunk már, de egyre gyakrabban jutunk el a verésig. Először, szépen magyaráztuk, hogy nem szabad, hogy ne csináld. Aztán már a századik után rákiabáltunk, aztán a kiabálásból fenyegetés lett, később rácsaptunk a kezére. A kéz után jött a fenék, majd a fejre “koppintás”. Egyre könnyebben szakad a cérna, mert teljesen tanácstalanok vagyunk, mit csináljunk. A gyerekek egyáltalán nem hallgatnak ránk, sőt egyre többször provokálják ki a verést.
    Anno megfogadtam, hogy nem verem a gyerekeimet, mert az nem megoldás, és a szüleim sem tették. De annyira feldühít, hogy akár a falnak beszélnék.. Hiába a nem szabad, a ne csináld, hagyd abba mert… Szinte kiröhögnek és csinálják tovább.
    Mostanában folyton sikítanak, amennyire a torkukon kifér, és nem hajlandóak abba hagyni. Más ilyenkor mit tesz??

    Válasz: Sok minden számít a dackorszakban. Azt figyeltem meg, ha mi kiegyensúlyozottabbak vagyunk, akkor ők is azok, ha kiabálunk, ők is agresszívebbek lesznek, ezért tanácsolom mindig azt, hogy nem szabad dühből odakiabálni, rácspani, hanem először minnig számolj tízig. A gyerekek nem “rosszak”, a rosszalkodás mindig jelent valamit pl. fel akarja hívni magára a figyelmet, féltékeny a testvérére stb.

  • ildiko

    2009. május 27. szerda

    Sziasztok,

    Sajnos en is eszrevettem magamon, hogy neha ugyanazokat a hibakat kovetem el a gyermeknevelesben, mint a szuleim. Neha eszhez terek es akkor gyorsan valtoztatok. Egy jo pelda erre, amikor a kislanyom megutott automatikusan vissza utottem a kezere. Aztan rajottem, hogy ezzel nem megyek semmire, helytelensegre tanitom es inkabb elmagyaraztam neki, hogy ezt nem szabad csinalni. A barati kor persze kiakadt ezen, mert szerintuk ez nem gyermekneveles, de szerencsere azon mar reg tultettem magam, hogy mit mondanak a korulottem elo emberek. A nagyszulok most mar maskepp latjak a gyermeknevelest, az unokajukkal semmit nem ugy csinalnak, mint velem.

  • Szamosi Tímea

    2009. május 27. szerda

    Szia Ági!

    Folytatod majd a fejlődéslélektani sorozatot? Nagyon várom ám! 🙂

    Üdv! Timi

  • Forgács Moni

    2009. május 27. szerda

    Szia Ági,

    nagyon igaz amit ide leírtál, bár ez csak a felszín kapargatása. Amint Te is írtad, érdemes az elején a rossz szokásoktól megszabadulni. A problémát abban látom, hogy felnőttként, főleg gyermektelen párok közelében, az ember elég ritkán találkozik hisztivel és így nem is tudja, hogy fog reagálni rá. Én nagyon támogatnám az olyan szülőfelkészítíő tanfolyamokat, ahol élesen kipróbálhatják a leendő szülők magukat. Pl milyen érzést vált ki apából ha a gyermek már 10 perce csak sír. Ehez csak egy magnó kellene. Melegen tudom ajánlani Susan Forward Mérgező Szülők könyvét, ami arról szól, hogy a gyermekkorban tapasztalt szülői magatartás, hogyan befolyásolja a felnőttévált embert! Szívesen olvasnék egy átfogó cikket tőled, tapasztalatokkal és javaslatokkal és hogy milyen esetben kell már a szakember segítségét kérni! Köszönöm, hogy elővetted a témát, remélem lesz folytatása. Üdv : Moni