Hogyan ne neveljünk boldogtalan gyereket?

Avagy: hogyan ne neveljük boldogtalan felnőttet a gyerekünkből? A gyerekek veleszületetten optimisták, gondoljunk csak a babák mosolyára, arra a mosolyra, ami mindenkinek szól, vagy a kétévesek önfeledt kacagására. Ha nem lennének optimisták, nem tudnának újra meg újra felállni, felkapaszkodni, és addig gyakorolni a kúszást, mászást, felállást, járást, míg végül egyre ügyesebben sikerül. Ezzel szemben a felnőttek között sok a negatívan gondolkodó, minden második felnőtt azt vallja magáról, hogy nincs önbizalma. Hogyan lehet megőrizni gyermekünkben a veleszületett optimizmusát és önbizalmát?

fegyelmezés, gyermek önbizalomA megoldás nagyon egyszerű: ne építsük be a gyermek életébe a boldogtalanságot. A legtöbb felnőtt ugyanis nem azért lesz boldogtalan, mert az élet arra tanította, vagy mert nehéz sora volt, hiszen számos boldog, optimista, előre haladó ember érkezik nehéz sorú családokból, mélyszegénységből is, a legrosszabb helyzetben élők között is vannak, akik mindig talpra tudnak állni és a jó háttérrel rendelkezők között is vannak, akik élhetetlenek.

Hogyan épül be a gyermek tudatába a boldogtalanság? Például, amikor ilyeneket mondunk neki (gyakran észre sem vesszük): “reménytelen vagy”, “idióta”, “buta vagy”, “megbánod még ezt”, akkor tudat alatt arra tanítjuk, hogy ilyenné is váljék (ezt hívják önbeteljesítő jóslatnak).

Vagy, amikor (hogy megtanulja a gyerek milyen a “valódi” élet) ilyeneket mondunk neki, amikor ügyeskedik, kipróbál valami újat: “Le fogsz esni”, “Úgyis kiborítod a poharat” stb. azaz nem bízunk a valódi képességeiben, abban, hogy tényleg meg tudja csinálni. Ezek a szavak és mondatok öntudatlanul is beépülnek a kicsi személyiségébe, olyanok, mintha magvakat szórnál el, amik most még csak apró szavak, de később nagy fává növik ki magukat benne, elhiszi, hogy ő tényleg ilyen.

Mit lehet tenni? Fegyelmezéskor beszéljük meg vele türelmesen mi történt és mit csinált rosszul, de ne utasítsuk rendre (“Tűnés a szemem elől”), ne használjunk megalázó szavakat (“Szégyellheted magad”), ne keltsünk benne bűntudatot (“Ezzel fájdalmat okoztál anyának, látod, milyen szomorú vagyok?”), ne hasonlítsuk össze másokkal (“Bezzeg a Peti nem csinál ilyet”)

Ehelyett beszélj vele pozitívan és őszintén, mindig a szemébe nézve:

Amikor valami rosszat csinált: “Tudom, hogy nagyon ügyes vagy, de ezt még nem kellett volna egyedül csinálnod”, “Sokkal okosabb vagy annál, hogy így viselkedj”

Ha valamit nem tud megcsinálni és ezért dühös lesz: “Tudom, hogy nagyon okos vagy, de még gyakorolnod kell, gyere segítek, és megcsináljuk együtt.”

Még mielőtt felmerülne benned, hogy “jaj, de hát én egy csomószor nem is akartam, kicsúszott a számon, most akkor végleg elrontottam?!”, meg kell, hogy nyugtassalak: mindenkivel előfordul, hogy alkalmanként olyasmit mond a gyereknek, amit maga sem gondol komolyan, mindenkivel (még velem is :)) előfordul, hogy az első indulat győz a türelem, a pozitív gondolatok és a nyugodt hangvétel felett. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy máris elrontottuk volna. Változtatni a hangvételen, újrakezdeni soha nem késő. A gyerekek, amilyen gyorsan szívják be magukba a rossz szavakat, olyan gyorsan hangolódnak át az új, pozitív hangvételre is.

Ha a gyermeked hisztizik és nem érted miért, ha mindenki osztogatja a tanácsokat és ettől folyton elbizonytalanodsz, ha nem érted, miért akaszt ki néha teljesen a gyermeked és miért mondasz olyasmit neki, amit később magad is megbánsz…Tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

21 Comments

  • Kovács Viki

    2012. március 21. szerda

    Kedves Ági!!
    Tanácsot szeretnék kérni!A lányom 3 éves és 4 hónapos kb. 3-4 hete iszonyatosan viselkedik itthon.Állandóan kiabál velem,rúg,harap,üt csipked,rágja és tépkedi a körmét.De nem állandóan egyik pillanatban még normális a másik pillanatban pedig teljesen ki kell magából.Nem értem miért lehet mindent meg adunk neki amit csak tudunk.Játszok vele,tanulunk,rajzolunk,kirakózunk minden ilyesmit.De ha már nem azt csináljuk itthon amit szeretne jön a káosz.Már olyan szinten,hogy szinte elviselhetetlen a viselkedése.Lehet,hogy rossz anya vagyok de már van,hogy estére annyira belefáradok a könyörgésbe,inkább már nem is szólok hozzá,hogy szabad nem szabad.Múltkor is indultunk haza a mamától,ő nem akart jönni.Idegességből úgy beleharapott a kezembe,hogy kiharapta a termopulcsimat és még így is belilult a kezem.Nem értem mi lehet a gond?Legyen szíves segítsen?
    Előre is köszönöm!!

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      A gond éppen az, hogy jóindulatból mindent megadtok neki, ezért nem tudja, hol vannak a határok, mit lehet és mit nem. Ne magyarázz, ne könyörögj neki, amit nem szabad, azt határozottan mondd meg. Ne akard elmagyarázni neki, csak mondd, hogy nem szabad. Ha hiszti van, akkor se magyarázz neki, hanem várd meg, amíg abbahagyja. Ha harap, csapkod, akkor zárd be a szobájába, amíg le nem csillapodik. Ebben a korban a gyerek már tudja kezelni az indulatait, ha hisztizik, akkor azt azért teszi, mert azt tanulta meg, hogy ez működik, ezzel el tud érni valamit nálad.

  • Bogi

    2012. március 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom 3 éves, és az a problémám, hogy nagyon kevés folyadékot fogyaszt.Kb. napi 0.5 litert levessel együtt. Maximum 3- szor pisil naponta.(Egyébként már nyár óta szobatiszta, és nyáron még nem volt jellemző ez a nemivás, persze a nagy melegben jobban megszomjazunk…) Magától szinte soha nem kérne inni napközben, de főétkezésekkor sem fogy a poharából sem a tea, sem a kakaó, sem a víz. Decemberben felfázott és hólyaghurutos lett, ez a betegség azóta kétszer visszatért. A gyógyulásban és a megelőzésben is fontos szerepe lenne a normális, sőt fokozott folyadékbevitelnek. Mit tegyek? Amit eddig próbáltam:
    1. nem csak vízzel, teával, gyümölcslével próbálkozom, hanem sokféle innivalóval megkínáltam már(elveim ellenére még szénsavas üdítővel is), de nem az a baj, hogy nem ízlik, egyszerűen nem kér…
    2. Kis pohárból, egyszerre keveset kínálok, így látványosabban fogy
    3. Versenyt iszunk, ez eleinte bejött, de már nem újság
    4. Játék, séta közben is van a kezünk ügyében pohár, kulacs…
    5. Békén hagytam, nehogy az legyen hogy most már csak azért sem. De ez sem jött be.
    Mit próbáljak még? Mi lehet az oka, hogy ennyire nem kívánja az innivalót? Minden más nem-akarom helyzetet viszonylag gyorsan megoldottunk, mért pont ez fog ki rajtunk? Kérlek adj tanácsot, mert több ötletem nincs, és sajna azt nem várhatom, hogy magától rendeződik.Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Ha a gyerek szomjas, akkor kér inni. Legyen mindig kéznél a víz, magától is tudjon inni, amikor szomjas.
      A 2. jó ötlet, nem kell erőltetni a mennyiségeket, ha magától nem kéri, elég, ha mindig annyit iszik, amennyit kér, most, hogy jön a jóidő, ösztönösen is többet fog inni.

  • redflower

    2012. március 10. szombat

    Kedves Ági,
    Kisfiam 3 és fél éves, nagyon okos, sok szempontból érettebb a koránál (iskolás feladatokat old meg, segítséggel 100ig számol), de egy kicsit zárkózott az óvodai közösségben (sokat van felnőttekkel, velük jobban érzi magát-én is ilyen voltam). Ősszel elkezdte az óvodát és kistestvére érkezett, így sok változás állt be az életünkbe egy hónapon belül. Ami aggaszt, hogyha a férjem, és én is itthon vagyunk, akkor nagyon rossz, nem tud magával mit kezdeni, direkt incselkedik, szemtelen, nem fogad szót, ütöget, agresszív,végül kihúzza a gyufát, és csúnyán kell szólni, pedig rengeteget foglalkozunk vele, sok neki való programot szervezünk (a kistestvér, békés, nyugodt, cibálható, néha szemrehányást is tezsek magamnak, hogy vele kevesebbet törődöm). Mivel magyarázható az, hogyha mindketten itthon vagyunk “elromlik”, ha csak az egyikünk van vele “megjavul”? Mit lehetne ez ellen tenni?
    Előre is köszönöm a választ! 🙂

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Valószínűleg nem az a gond, hogy mind a ketten otthon vagytok, hanem az, hogy ezzel a viselkedéssel kompenzálja az óvodát (ahol folyton jónak kell lenni) és azt, amikor csak egyikőtök van vele (olyankor szintén jónak kell lenni, mert ott a tesó és szétoszlik a figyelem). Ezért amikor mindenki ottvan, akkor úgy érzi, végre elengedheti magát. Gyakori az is, hogy ez általában a hétvégén erősebb, amikor nincs ovi, együtt a család, mert az óvodai rendszer, fegyelem, amit megszoknak egész héten, ilyenkor nincs és a gyerek hirtelen azt se tudja, mit kezdjen magával. Ezt úgy lehet ellensúlyozni, hogy otthon is van rendszer a napokban és sokat van a szabad levegőn, ahol levezetheti a feszültséget.

  • Anita

    2012. március 07. szerda

    Szia Ági!

    Vajon ez a nagymamára is igaz? Nálunk ő a túlféltős, és egyfolytában magyaráz a gyereknek (20 hónapos), ilyesmiket: el fogsz esni, beütöd magad, fájni fog, megfenyegeti az ujjával, és mondja is, hogy látod-látod, mondtam előre. Többször rászóltam már, de semmi foganatja. 🙁 Én hagyom, aztán ha elesik, megölelem és gyógypuszit kap. Az igazán veszélyes dolgokat az első pillanatban megtanítottam (tanítom) neki, de minden mást szabad.
    Most melyik hat jobban a lányomra, ami negatívabb, vagy a pozitívabb? Ja, igen, a mama sokat van vele, velünk lakik, tehát nem heti néhány óráról van szó, hanem napi órákról.
    Kezdek kétségbeesni, hogy olyan anyámasszony katonája lesz, mint én…
    Üdv.
    Anita

  • Fülöp Rita

    2012. március 06. kedd

    Szia Ági!
    Szeretnék tőled tanácsot kérni.Kisfiam áprilisban tölti a 3.Sajnos a bilizésel vannak gondok.Tavaly tavasszal szépen el is kezdte 2x sikeres is volt,nagyon örültünk neki az apukájával és dicsértük,aztán jött egy fordulat és nem akar rá ülni sem,pedig semmi rossz behatás nem érte.Áprilisban viszem ovi beszoktatásra és nem nagyon örültek neki,hogy még nem szobatiszta.Eröltetni nem akarom nála,mert avval csak ártanék neki.Mindent tud a wc-ről is és a wc papir használatát is ismeri.Ahogy megkérdezzem tőle egy határozott nemet kapok.Próbáltam játékosan,hogy a maciját ültettem rá,de oda ment és ledobta.Mi tévő legyek?Válaszod előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ne csinálj vele semmit. Jön a jóidő, mindjárt 3 éves lesz, rájön hogy ő már ovis nagyfiú és egyik napról a másikra magától szobatiszta lesz majd.

  • henika

    2012. március 06. kedd

    jónapot kívánok.szeretném megkérdezni hogy miért van hogy a 25 hónapos kisfiam még mindig nem beszél csak egy pár szót:mama,papa,havo,tÜtÜ,cica,ennyi az egész.Mindent megért magyarul is és szlovákul is és megcsinál amit mondok neki,de beszélni nemakar.komolyan aggódunk miatta hogy nem e lesz valami baja,mert a töle fél évvel kisebb gyerekek a családban már mind beszélnek és Sebastian még nem,és már ezt többen meg is jegyezték,ami nagyon rosszul esik.Foglalkozok vele eleget,verselek neki olvasok mesélek állandóan szórakoztatom,és semmi látszatja,mert nemakar megszólalni.és nemakar bilire Ülni sem ami szintén bosszant mert a sógornöm 15hónapos kislánya már csak a bilibe végzi a dolgát.tudom pontosan mikor kakál de hiába hozom neki a bilit és teszem a fotel mögé ahova elbújik kakálni nemakar ráÜlni,hanem elkezd visítani ordítani,elszalad és inkább nemkakál.komolyan aggódom miatta hogy lemarad a többi gyerektöl ,vagy nemlesz olyan okos mint a többi.

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Első gyerekek (és közülük is általában a fiúk) többnyire sokkal később kezdenek el beszélni, mert anya félszavakból is megérti, amit mondani akarnak. 3 éves koráig minden gyerek elkezd beszélni, nem kell erőltetni, ha továbbra is sokat beszélgettek egymással, meséltek, akkor el fogja kezdeni ő is. A szobatisztaságra nagyjából 3 évesen érnek meg a gyerekek, van, aki hamarabb is megtanulja, de ez semmilyen előnyt nem jelent, ráértek még vele.

  • Barbi

    2012. március 06. kedd

    Kedves Ági!
    A kisfiam 2.5 éves .Sajnos úgy alakult hogy hogy vissza kellett mennem dolgozni 2 éves korában,ezért a 13és 15 éves gyerekeim vigyáznak rá .A mamától nem kapunk segítséget.Elaltatom és elindulok,Idáig nem volt akkora gond de ha felébred egyre többet sír,szinte vigasztalhatatlan.A nagyok pedig kétségbeesve hivogatnak.Próbáltam megbeszélni mindenkivel nyugodtan de nem nagyon változik semmi.Ha én vagyok itthon akkor a kicsivel senki semmit nem csinálhat csak én hiába szeretném hogy pl. más is adhat neki enni nem fogadja el.Szorulásos lett.Másik problémám hogy reggel és este még mindíg szopik .A védőnő szerint 3 éves korig hagyhatom de én ebben nagyon bizonytalan vagyok.Próbáltam elhagyni de katasztrófa lett belőle.Ha tudsz nekem tanácsot adni megköszönöm.Barbi

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Az nem gond, hogy még szopik, ez még jót is tesz, hiszen láthatóan szorong attól, hogy visszamentél a munkába és a kamasz testvérekre van bízva. Ezért ragaszkodik annyira hozzád és ezért van szorulása is. Sokat segítene, ha a testvérek helyett inkább felnőtt lenne vele, vagy bölcsiben lenne, amíg dolgozol.

  • Krisztina69

    2012. március 04. vasárnap

    Szia Ági!
    Személyesen szeretnék töled tanácsokat, a fiam 17 hos most. Én irtam neked, hogy apuka elköltözött. Azota most kerültem padlora és nem tudom meddig birom… A gyerek fogja kárát látni és ezt nem akarom.
    Mikor és hol rendelsz? Válaszodat elöre is köszönöm. Krisztina

  • Tímea

    2012. március 04. vasárnap

    Kedves Ági!

    Én, régi olvasód most ismét segítségre szorulok. Annyi jó tanácsot kaptam Tőled és bár mindig olvasgatom a lapot igazából most eljutottam odáig, hogy a könnyeimmel küzdve segítséget kérjek!
    A kislányom 3 és fél éves. Én 1 hónapja mentem vissza dolgozni, a kicsire ha a párom is dolgozik akkor anyósom vigyáz. Az ovit már egy éve el kezdtük, oda szeret járni, bár nem szívesen alszik ott…nem is erőltetem a dolgot. A probléma az, hogy nmivel én egész héten dolgozom, hétvégén vagyok csak itthon és ilyenkor próbálom behozni minden téren a lemaradást. Legyen az házi munka, de persze a gyerek az első…játszunk, majd próbálok ezt-azt elvégezni, de sajnos nagyon nehezen. A kislányom folyamatosan engem hív, legyek mellette, játszak vele, ha mesét néz üljek mellette…mert hogy nagyiék is ezt szokták. Megkaptam, hogy Nagyi mindíg mellette van…én meg nem:(. Hát elég rosszul esett, de sajnos a gyerek ehhez van szokva, ugy kezelik mint egy két évest…léptem nyomon vele vannak, semmi önállóságot nem adnak neki. Én más beszéltem velük, hogy kicsit próbáljanak már odafigyelni arra, hogy ne legyenek vele állandóan. Az én gyerekem 5 percet nem képes egyedül játszani és mníg csinálom a házi munkát őt is bevonom a dologba, együtt csináljuk, mert neki is jó és mert muszáj is.
    De valahol aggaszt, hogy nem tud egyedül játszani, folyton mellettem van. Komolyan mondom fáradtabb vagyok a hétvége után mintha dolgoznék. És ezt leírni is nagyon rossza.
    Ha pedig bárhová el akarunk indulni az kb. fél nap, mert Ő még előtte ezt akar csinálni…meg azt akar csinálni. 2 óra mire elkászülünk, addigra tiszta ideg vagyok de a párom mindíg azt mondja, hogy én vagyok ideges, minek megsíratni…majd elindulunk. Én nem tudom, de néha az az érzésem, hogy én próbálok egy talpraesett, kiegyensúlyozott kislányt nevelni a gyermekemből, felállítani bizonyos szabályokat, de mindez kártyavárként dől le, mert minden rá van hagyva. nekem pedig véges az energiám és nem tudom mit csinálok rosszul.
    Kérlek segíts nekem! Ha írni fogsz meg fogom mutatni a páromnak, hogy együtt megbeszéljük a dolgot a tanácsodat figyelembe véve.

    Nagyon Köszönöm!!
    Timi

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ez teljesen természetes jelenség miután oviba megy a gyerek, minden anya átéli ezt (nálunk is így volt, sőt szombatonként a mai napig sokkal anyásabbak a gyerekek). Próbáljatok szombaton 100%-ban együtt lenni, játszani, programot csinálni stb, így vasárnapra kicsit eltelítődik ő is az élményekkel és jobban lesz időd a háztartásban is utolérni magad.

  • Bee

    2012. február 01. szerda

    Szia Ági!

    Már régen nem jelentkeztem, de talán még emlékszel rám a régi csapatból. Meghallgattam a személyiség előadásodat, jól össze is zavarodtam, és ehhez a cikkhez kapcsolódóan kérlek, hogy mond el a véleményed. Szerintem én a félelem vezérelte személyiségű emberek közé tartozom, sokszor figyelmeztetem a kislányomat, hogy ne csinálja ezt vagy azt, mert leesik …stb. Nem tudom eldönteni, hogy a 2,5éves kislányom személyiségét én befolyásoltam-e eddig rossz irányba, vagy veleszületetten ilyen természetű, de általában beszédes, szerintem ez a felszín, mert gyerektársaságban még nem annyira játszik a gyerekekkel, félénk velük, barátkozik ugyan, de ha megütik, inkább elmenekül,mint szembeszáll, velünk viszont más, akaratos, kimondja mit szeretne, ha valami nem úgy van ahogy szeretné, akkor addig harcol, amíg úgy nem lesz. A férjem szerint vezetőegyéniség, ebben van valami, de én látom a gyenge kis lelkét is. Biztosan még korai ilyen dolgokról beszélni, de azért ha jut időd, kérlek írg meg.
    Üdv
    Régi olvasód!!!
    Bee

    • Vida Agi

      2012. február 05. vasárnap

      Nem kell megijedni, ez nem a te hibád. Ebben a korban eleve akaratosabbak a gyerekek, a szüleikkel pedig másként viselkednek, hiszen őket ismerik. Az is lehet, hogy ő veleszületetten félelem-vezérelt karakter, ettől nem kell megijedni, egyik karakter sem rossz önmagában, hanem egy adottság, ami egészséges és egészségtelen irányba is fejlődhet az élete folyamán, ez az, amiben te segíthetsz neki, nem pedig az, hogyan alakul az alapkaraktere.

  • Gabryelle22

    2012. január 11. szerda

    Kedves Ági!
    A helyzet a következő: Kislányom 2,5 éves. Már teljesen szobatiszta, ügyes, okos kislány. Csak kb 2 hónappal ezelőtt elköltöztünk egy másik házba, és még a kistesó is útban van. Attól tartok hogy túl sok új dolog került az életünkbe, és ettől a lányom egy csöppet hisztis lett. Leginkább más emberekkel lett kötekedő, túlérzékeny és hisztis. Ebből más csak azt látja, hogy van egy jól elfuserált hisztis nyávogógépem, aki nem hajlandó szinte senkivel sem bratyizni, mint ahogy azt a környezet elvárná. Ráadásul mindenki azzal nyaggatja, hogy jaj de csúnya az a cumi a szádban, dobd el, meg add ide nekem. Sajnos megpróbáltam hogy egyik éjjel elvigyék a Cumi-manók, de ebből óriási üvöltés lett, ami egész nap eltartott, és nem volt hajlandó semmi mással sem elaludni, csak a cumival. A kérdésem a következő lenne: Feltétlen muszáj már most elvennem tőle a cumit, tényleg annnyira gáz? Tény hogy sokat cumizik, úgy kell rászólni, hogy ha beszél vegye ki a szájából mert nem értjük mit mond. A másik kérdésem pedig hogy a költözés és a tesó folyamatos emlegetése miatt lett ennyire magába forduló? Egyébként mamival, papival, köriékkel nagyon jól elvan, ott is szokott aludni náluk, szóval jobban csak azokkal idegenkedik aki talán nem szimpatikus neki?! Mit tehetnék hogy könnyebb legyen a hétköznap vele, és hogy neki is könnyebb legyen megszokni ezt a sok új helyzetet? Válaszát előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2012. január 16. hétfő

      Legyél most türelmes vele, a dackorszak közepén van, amikor benne is sok minden változik és most még körülötte is megváltozott szinte minden.
      A cumit nem kell elvenni tőle, ha nem nyaggatjátok miatta, akkor magától el fogja hagyni.
      Vannak olyan gyerekek, akik eleve kevésbé barátkozósak új emberekkel, fogadd el, hogy ő most ilyen, idővel magától elhagyja majd ezt is, nem kell erőltetni.