Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • KICSI

    2011. augusztus 17. szerda

    kedves doktornő!

    Nekem az le ne a kérdésem ,hogy a barátommal a mensesem 3.napjába voltunk együtt és nem védekeztünk lehetek terhes?

    köszönöm a választ !

    • Gabi

      2011. augusztus 21. vasárnap

      Bár a ciklus ilyen korai időszakában kisebb a terhesség esélye, teljesen nem lehet kizárni. Ha még nem szeretnétek gyereket, célszerű minden alkalommal védekezni.

  • Kriszti

    2011. augusztus 15. hétfő

    Jó napot.
    Egyáltalán nem védekezünk a párommal már vagy 2 hónapja és múlt hónapba 2 és fél hetet késett a menstruációm akkor csináltam tesztet voltam orvosnál a teszt negatív lett az orvos azt mondta hogy ha terhes vagyok akkor még nem látszik a pici de utána megjött de nem úgy ahogy szokott először csak barnás folyásom volt utána rendes piros vér volt de semmilyen darabok nem jöttek ki ami általában szokott. Montanába is szokott feszülni a méhem és nem tudom hogy mit csináljak. 2 hét mire időpontot kapok a nőgyógyászaton de a tesztben meg nem bízok mert nem egy ismerősömnek nem mutatta ki a terhességet. mit csináljak?

    • Gabi

      2011. augusztus 21. vasárnap

      Ebben az esetben nem igazán tudsz mást tenni, mint várni. Azért én mégis csinálnék egy terhességi tesztet!

  • betty

    2011. augusztus 12. péntek

    fél év alatt, csak 4szer voltam együtt a párommal, az utolsónál nem védekeztünk, de nem tartott tovább 2 percnél..és most 4 nap után abba maradt, pedig 6 – 7 napig szokott tartani.. nagyon félek… lehet rá ok, hogy esteleg terhes lennék?

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Ha csak megszakítással védekeztetek, kb. 5% esélye van a terhességnek. Viszont mivel a vérzés tovább tartott, mint 3 nap, kicsi az esély. De ha bizonytalan vagy, egy terhességi tesztet nem árt csinálni.

  • Anita

    2011. augusztus 12. péntek

    nekem a múlt havi menzeszem egy nappal később jött meg és csak két napig tartott és inkább csak barnázgatás volt,két nap van a nem várt menzeszig.Az elmúlt menzeszemtől egy hétre már nagyon fájtak a melleim és apró kis erecskék vannak rajta.Párommal nem védekezünk,mert babát szeretnénk.Tavaly volt egy méhenkívülim.Szerinted ez lehet terhesség jele?Azt nem tudom hogy peteéréskor voltunk-e együtt,mert most elég kacifántos a havim.26 napra szokott megjönni,de most néztem meg jobban,hogy 26,27,25.Köszönöm válaszodat!

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Ha késne a menzesz, vagy most is csak ilyen enyhén jelentkezik, mindenképp csinálj egy tesztet!

  • Cicaa.

    2011. augusztus 11. csütörtök

    Kedves Doktornő.
    Én mindig úgy voltam a barátommal, hogy nem védekeztünk és semmi megszakítás. 3-4 havonta jön meg, sokat szédülök és sokszor rosszul vagyok. Szinte minden nap fáj (szúr) a hasam alatt. De semmi olyan nem látszik, mintha várandós lennék. Legyen szíves segíteni vagy tippet adni, hogy mit csináljak. Mondja meg nekem legyen szíves hogy mi lehet ez?!

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Ha ennyire rendszertelenül jön meg, az már önmagában sem természetes. Még ha eddig nem is voltál terhes, nem jelenti, hogy most sem vagy. Ha nem vagy benne biztos, érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. Mindenképp elmennék nőgyógyászhoz egy kivizsgálásra, hogy kiderüljön, miért ilyen pontatlan a ciklusod, és a fogamzásgátlásban is kérhetnél tőle tanácsot.

  • Virág

    2011. augusztus 11. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Van egy 26 hónapos kisfiam és még szopizik!
    sokan azt mondják,hogy szoktassam le róla!
    Én nem szeretném,viszont ismét gyermeket várok,és a nőgyógyászom azt mondta,hogy ne szoptassak terhesség alatt.Próbáltam leszoktatni a gyermekemet,de nagyon sírt és nem akarta elfogadni a tényt,hogy nem szopizhat.Azt szeretném kérdezni,hogy szoptathatok-e tovább?Az orvosom azt mondta,hogy a szoptatás, méhösszehúzódást
    eredményez és az nem jó a magzatnak!
    Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel!Virág

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Ez nem ilyen egyértelmű. Méhösszehúzódást okozhat, de ha nincs semmi gond alapesetben ez nem árthat a magzatnak. Ennyi erővel a terhesség alatti szex is tiltólistás lenne, hisz az is méhösszehúzódást okoz…

  • szilvia Noémi

    2011. augusztus 09. kedd

    szia!!A segitségedet szeretném kérni fogamzásgátlót szedek, idöbe megjött a menstruáciom viszont rá egy hétre megint megjött ez négy napig tartott mejd rá egy hétre barnás sürü folyásom volt ez nem volt erös mikor pisilni mentem akkor volt föként!!!Ez minek a jele lehet?tudom hogy ez nem teljesen illik ide de kint vagyok külfödön és nemtudok orvoshoz menni!!:(

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Ha kimarad egy (vagy több) tabletta, az okozhat ilyen vérzést. Viszont ha kihagyás nélkül és pontosan szeded a fogamzásgátlót, akkor nem erről van szó. Érdemes átolvasni a gyógyszer betegtájékoztatóját, hátha abban írnak valamit, mi a teendő ilyen esetben. Lehetséges, hogy a nőgyógyász másik gyógyszert javasolna. De vizsgálat nélkül nehéz lenne megmondani, hogy mi okozza a vérzést.

  • alexa

    2011. augusztus 08. hétfő

    Tisztelt doktornő!

    24 éves vagyok, elég vékony alkatú. Párommal tervezünk kisbabát,azonban eddig nem sikerült teherbe esnem. Múlt hónapban késett a vérzésem 1hetet,és csak 3 napig tartott. Az elmúlt időszakban meglepően sokat eszek,látványosan híztam is,a melleim is nagyobbak lettek. Néha megszédülök és hányingerem is van,hányni nem hánytam,csak öklendezek olyan dolgoktól,amitől azelőtt nem ( pl dohányzok,de egy szálat nem tudok elszívni már,mert elkezdek öklendezni). néha fáj a hasam,mint amikot meg szokott jönni,és fehér folyásom is van. Lehetséges, h babát várok?

    válaszát előre is köszönöm,tisztelettel: alexa

    • Gabi

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Bár a tüneteket okozhatja a terhesség, nem egyértelműen utalnak erre. Ha már a menzesz is késik, mindenképp érdemes csinálni egy terhességet.

  • Zsuzsanna

    2011. augusztus 07. vasárnap

    Jó napot a tegnap esti hozzászólásom eltünt. 🙁

    • Zsuzsanna

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Jó napot doktornő! Már májusban irtam ide önnek, akkor azt tanácsolta teszteljek újra mert hamar csináltam meg a tesztett! Junius végén csináltam egy újjabb tesztett ami szintén negativ lett.
      Május 12.én voltam utoljára volt párommal, akor történt egy „balesett és lecsuszott az óvszer. Május 18.-án megjött a menstruációm 24.-ig tartott ( 21-22-23 volt a normális mennyiségü a többinap csak jelző szerü). Juniusban 20.án jött meg és 25. ig tartott. ( 22-23.án volt a szokásos mennyiségü egyébbként itt is csak jelző olyan maszatolos). De juliusban nem jött meg!!! Ilyetve ugy fogalmaznék junius 25.-e ótta nem jött meg!
      Erősebb émelygésem, szédülés, szagiritáció volt de csak junius végéig. Azotta néha néha megszédülök, vagy jön egy két-három perces émelygés hetente 2-3 alkalommal!
      Jelenleg TB intézem. Szval orvoshoz hónap végén tudok menni.

      Ön szerint ez miért van? Tesztek ellenére lehetek terhes? Gabriel tesztett használtam mind kétszer és reggel!

      Várom válaszát és másnak is aki volt hasonló helyzetben. Hiszen ha babát várok volt párommat értesitenem kellene, akinek azótta új kapcsolata van. 🙁

      Üdvözlettel: Zsuzsanna

      • Zsuzsanna

        2011. augusztus 10. szerda

        Szép napot!

        Még mindig semmi jele a menstruációmnak! Tesztett már nem akarok venne, kettő negativ Gabriel után.
        Most olvastam, hogy volt akinek negativ volt ez a fajta teszt és kiderült babája lesz. Nem tudom mit higyjek. És még a TB se tudtam elintézni, hogy dokihoz menjek.
        Aki tud az kérem irjon mi lehet a gond. Lehet a teszt tényleg tévedet és állapotos vagyok???
        Üdv Zsuzsanna

    • Ilona

      2011. augusztus 14. vasárnap

      Jó napot Doktornő!
      Késett a menstruációm 1 és fél hetet, csináltam tesztet 2-t is. Mind a kettő pozitív de halvány. Mire elmentem volna az orvoshoz ez 2-3 nap akkorra már megjött.Most bizonytalan vagyok egy picit. Most mit tegyek.
      Köszönettel: Ilona

      • Gabi

        2011. augusztus 14. vasárnap

        Ha pozitív a teszt, és mégis vérzés jelentkezett, akkor mindenképp el kellene menni orvoshoz, mert ez vetélésre is utalhat.

  • györgyi

    2011. augusztus 06. szombat

    Kedves Doktornő! Párommal a 3. babát tervezzük, van már 2 kislányunk-8 és 11 évesek.Én idén töltöm a 36 évet, párom 38 volt. Május 1-én határoztuk el, hogy nem szedem tovább a fogamzásgátlót. Onnantól rendszeresen jártam a nőgyógyászomhoz-akinél a lányokat is szültem;császárral- „tüszőrepedést” nézni, mivel szeretnénk egy kisfiút és úgy „hallottuk”, hogy esélyesebb a tüszőrepedéskor! Az elsőről lecsúsztunk, mert mire próbálkoztunk, addigra megrepedt a tüsző. Jún.3-án, majd jún.27-én megjött a menstruációm. Majd júl. 3-án már négy petesejtet is látott(azon a napon már jelzett az ovulációs mikroszkóp is), azóta próbálkoztunk is(abban az időszakban).Majd júl.18-19-én furcsa sűrű, ragacsos barnás massza jelentkezett, mint peteérés előtt, ami fehér,és nagyon furcsa nyomás volt az alhasamban! Erősebb, mint a menstruáció alatt, amit a gyógyszerrel és az nélkül is nagyon könnyen átvészelek! Majd júl.20-ra „megjött”-innen számítva 25 napra rendesen, a fájás is alább hagyott. Időben is hasonló volt 5-6 nap. Ezután a termékenységi teszt aug.1-én mutatott először,tehát az előző 8 naphoz képest a kb.13. napra. Gondoltuk, mivel veszteni valónk nincs,próbálkoztunk.De rá 2 napra, aug.3-án reggel(hajnalban)folyékony(mint a víz)véres váladék jött, tampon is kellett. Másnap is jött ez a halványpiros váladék, de ez már nyálkás volt, ugyanolyan világos véres színű, tegnap már csak, ha WC-re mentem akkor látszott, ma már rózsaszínű és olyan sűrű kezd lenni, mint peteérés előtt szokott lenni. Mi próbálkoztunk 1-3-6-án, azaz ma, mivel az ovulációs mikroszkóp eddig „termékenységet” mutatott, bár most nem olyan erős alakzatot, mint eddig.Tesztet még nem csináltam, nem érzem,hogy terhes lennék, nagy mértékű fáradtság az viszont előfordul, de ez a munkámból kifolyólag is!Barnás váladékozás a menstruációim vége után 1-2nap szünet után mindig jelentkezik, majd a következőig el is múlik. A ciklusom 24-25 nap. Azért írok most önnek, mert az orvosom most utazott külföldre és tanácstalan vagyok,mi lehetett ez a legutóbbi „variálás”?! Bíznék a véletlenben,mert a kisebbik lányunk a menstr. végén fogant. Kényszerből kellett ezt a döntést ilyen sokáig elhúznunk, nálam elméletileg minden rendben van. Elnézést kérek a „litániáért” De csak így tudtem a legpontosabban összefoglalni a problémámat! Nagyon várom mihamarabbi válaszát!

    • györgyi

      2011. augusztus 08. hétfő

      Elnézést! Mit jelent az, hogy ” A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.”

      • Vida Agi

        2011. augusztus 11. csütörtök

        A hozzászólásod csak akkor jelenik meg azonnal, ha már írtál ide, ha még nem, akkor csak azután jelenik meg, hogy válaszoltunk rá.

    • Vida Agi

      2011. augusztus 17. szerda

      Ezt hormonális okok okozhatják, de korai terhességben minden lehetséges. Várj türelemmel, hogy megjön-e a következő mensesed és akkor minden kiderül.

  • Andika

    2011. augusztus 05. péntek

    sziasztok! Szeretném megtudni , hogy én lefeküdtem a barátommal nem védekeztünk csak úgy, hogy ő időben kihúzta! július 22-én meg kellett volna jönnie de csak 24-én jött meg!végül is ugyan úgy volt meg csak kicsit gyengébb vérzés jelentkezett és nálam még soha nem fordult elő, hogy ne pont akkor jöjjön meg mint amikor meg kell vagyis 28 naponta!lehetséges , hogy teherbe estem vagy nem?néha hányingerem van, most meg egy hete görcsölget a hasam és nem is mintha híztam is volna pedig alig eszem!válaszaitokat előre is köszönöm!üdv Andika

    • Gabi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha a vérzés ugyanúgy zajlott, mint máskor, csak 2 napot késett, akkor kicsi a valószínűsége, hogy terhességről van szó. De ha bizonytalan vagy, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

      • Andika

        2011. augusztus 07. vasárnap

        A hirtelen hízás,hasgörcsölés és a hányinger az mivel magyarázható?meg vagy 2 napja minden félét kívánok és nagyon fáékony vagyok ,meg hamar fájni kezd a derekam!de az a választ nagyon szn köszönöm

  • Cupcake

    2011. augusztus 03. szerda

    Tisztelt Doktornő!
    Ebben a hónapban volt már a második eset, hogy nem volt teljesen normális a vérzésem. Késett pár napot, amivel nincs is gond, nálam ez normális. A gond ott van, hogy aznap alig van, épp csak bepiszkol, talán még másnap is, vagy még kevesebb, majd másnapra vagy harmadnapra elmúlik és napokkal később megjön rendesen. Ilyenkor mi van?

    • Gabi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha a vérzés 2-3 nap alatt teljesen elmúlik, akkor még szóba jöhet a terhesség, de ha ezután az enyhe vérzés után jön a „rendes”, akkor kicsi a terhesség esélye.

  • Emese

    2011. augusztus 03. szerda

    Kedves Doktorno!
    Kisbabat varok, 7ik hetben kellene legyek, de a nogyogyasz azt mondta, hogy meretek szerint a 6 ik hetben vagyok (valoszinu kesobb volt az ovulaciom). A napokban jelentkezett egy kis barnas folyas, ez minek tudhato, mi okozza, ez normalis?
    Koszonom szepen.

    • Gabi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha pár napon belül elmúlt a barnás folyás, nem kíséri fájdalom, nem vált vérzésbe, akkor jó eséllyel nem okoz gondot.

  • ßabaa.

    2011. augusztus 03. szerda

    Kedves Doktornő.
    Én 4x voltam úgy a barátommal hogy nem védekeztünk és semmi megszakítás. ez 1hete volt. Ma megjött de enmúgy mint szokott világosabb színű és sűrűbb. az lenne a kérdésem, hogy van e rá esély hogy becsúszott egy picibaba?

    • Gabi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ha védekezés nélkül többször is voltak együtt, akkor elég nagy a teherbeesés kockázata. Ha a vérzés nem volt olyan intenzív, mint általában, a színe sem volt megszokott, és nem tartott tovább 3 napnál, akkor érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

      • ßabaa.

        2011. augusztus 10. szerda

        nekem 6 napig szokott meglenni.. és mostcsak 3napig volt meg. nagyonszépen köszönöm a választ.

  • Anita

    2011. augusztus 01. hétfő

    T.Doktornő!Én azzal a problémával fordulok önhöz,hogy 2011.januárban abba hagytam a gyógyszert mert az első heti adag után közti vérzésem volt(barna)és az orvos nem talált semmit azt mondta nem jó a gyógyszer a szervezetemnek de mivel ez már a második volt inkább abba hagytam.Azóta meg szakítással védekezünk.A problémám az lenne hogy mióta nem szedek gyógyszert minden hónapban ha elmúlik a mensesem rá 2 hétre barnás darabos valami jön 1 hétig és utána jön meg a mensim ami nem erős és kb 3 napig tart.A kérdésem az lenne hogy ez mitől lehet?2 hét múlva megyek haza akkor tudnék elmenni orvoshoz.Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. augusztus 17. szerda

      Ezt számos dolog okozhatja, pl. hormonzavar, vagy a tabletta abbahagyása miatt is lehet, de ezt orvos tudja megállapítani.

  • Editke

    2011. július 30. szombat

    Kedves Doktornö!!Pàrommal 4napja voltunk együtt,Babát terveztünk.Az utóbbi napokban hol rosszul voltam hol nem.DohánYzom mai napig,kávèzok reggel.Tegnap megjött,elöször barna folyàsom volt,aztán menszeszhez hasonló világosabb vêrzésem van.Alhasi görcseim nincsenek.kérem segítsen,h megtudjam van e picikènk.az alábbi email címen ha tud írjon.:edit.lancz@gmail.com elörre is köszönöm.

    • Gabi

      2011. július 31. vasárnap

      Mivel megjött a menzesz, kicsi a terhesség esélye. Esetleg akkor jöhet szóba, ha jelentősen enyhébb, mint általában, nem élénk piros, inkább csak barnás, és főleg nem tart tovább 2-3 napnál. Viszont a dohányzást érdemes lenne abbahagyni, és a kávézást is minimálisra csökkenteni.

  • Jenni

    2011. július 27. szerda

    Kedves Doktornő.
    Fogamzásgátlót szedek (yadine). Kihagytam egy szemet, de 12 órán belül bevettem. Ezt követően a 4. napon együtt voltam a barátommal. Óvszert nem használtunk, de el sem ment. A mensesem megjött azóta már kétszer, de sokkal kevesebb. Ez csak gyógyszer mellékhatás? A fejem fáj, és hányingerem is van, de csak este. Étvágyam nincs, alig eszek. Semmi más tünet. Lehetek terhes?

    • Gabi

      2011. július 31. vasárnap

      Ha egyébként pontosan szedte a fogamzásgátlót, minimális a terhesség esélye.

  • Tünde

    2011. július 26. kedd

    Tisztelt Doktornő!!! Azt szeretném kérdezni, hogy lehetek-e terhes, mert megjött a menstruációm a 28.ik napon, ami az első két napban szokásosnak tünt, darabkák is voltak benne, de a 3. ik nap elég volt egész napra 1 tampon, ami talán még félig se volt tele és barna volt, a negyedik nap, vagyis tegnap, volt egy kis pirosas-barnás vér, de már este óta semmi nincs, tehát 4 napig tartott, ami soha nem volt, ég akkor se amikor fogamzásgátlót szedtem, akkor is 5-6 napig tartott, de 1 éve nem szedem, azóta mindig 6-7-8 napig volt, sose kevesebb ideig. Szeretnénk már babát, ez volt a 3. hónap próbálkozás. Érdemes tesztet csinálnom így is, hogy voltak a menzeszben darabkák, vagy ez a tény teljesen kizárja a terhességet? A tsh-m, 1 hete voltam vérvételen extrasystóliával, ami a doktornő szerint nem kell kezelni, fiziális, ott mondták, hogy a tsh-m is jó, csak midenhol azt olvasom, hogy babához 2 alatti érték a jó, ezt lehet úgy csökkenteni, hogy jódban gazdag ételeket eszek? Előre is köszönöm a válaszát!!!

    • Tünde

      2011. július 26. kedd

      a tsh-m 3,5 lett, ez kimaradt az elöbb

    • Gabi

      2011. július 31. vasárnap

      Teljesen nem kizárt a terhesség, de mivel 3 napnál tovább tartott a vérzés, és az elején megszokott volt a mennyisége, sajnos elég kicsi az esélye.

  • B.

    2011. július 26. kedd

    Kedves Doktornő!
    1,5hónapja voltam együtt párommal, megszakítással védekeztünk. 1 héttel a mensim előtt. Időben megjött, de csak 2-3 napig tartott. A 10. napon teszteltem, negativ lett. Közben néhány terhességi tünetem jelentkezett, ebben a hónapban is rendesen megjött, de a 3. napon elmúlt. Valami ötlet,hogy mitől van ez?

    • Gabi

      2011. július 31. vasárnap

      Ha minden alkalommal védekeztek és más nem utal terhességre, az enyhébb vérzés miatt nem érdemes aggódni. Viszont ha mégis terhességre gyanakszik, érdemes lenne a tesztet megismételni.

  • Patti

    2011. július 26. kedd

    Kedves Doktornő!
    én fogamzásgátlóval védekezem és rendszeres az együtt létem a párommal.
    a menzeszem ebben a hónapban 3 napot késett és nagyon gyenge volt…az első két nap olyan volt mint általában az utolsó….és nem is tartott tovább 2 napnál…és 1 kis barnás folyadék is volt benne de rendes vér is….remélem tud nekem majd válaszolni 🙂

    • Patti

      2011. július 26. kedd

      és a kérdést el is felejtettem hozzá írni…:)
      lehetek terhes???

      • Gabi

        2011. július 31. vasárnap

        Minimális az esélye, de ha nem biztos benne, érdemes tesztelni.

    • Gabi

      2011. július 31. vasárnap

      Ha a fogamzásgátlót pontosan, kihagyás nélkül szedi, a szedés során nem fordult elő hányás, hasmenés, nem szedett közben antibiotikumot, minimális az esélye, hogy teherbe essen.

  • viki

    2011. július 20. szerda

    Terhes vagyok ami nem gond és nagyon boldog is vagyok csak már 42 éves vagyok van bennem egy kis félelem :(Be merjem vállalni a babát van-e vagy mekkora kockázata ?

  • viki

    2011. július 20. szerda

    42 éves vagyok be merjem vállalni a babát Van két nagy fiam és egy 12éves kislány Nem más a gond csak a kor

    • Gabi

      2011. július 25. hétfő

      Egyáltalán nem ritka mostanában, hogy a nők a negyvenes éveik elején vállalnak babát. Ezt a döntést senki nem hozhatja meg helyetted és az apuka helyett. Ha spontán sikerült teherbe esned, valószínűleg egészségügyi akadálya nincs a terhességnek. A kockázatot érdemes lenne nőgyógyásszal megbeszélni.

    • Dóra

      2011. július 30. szombat

      Persze, hogy tartsd meg!!! Ez semmi, én 40 évesen most kezdek el próbálkozni és rengetegen vannak így…ez tök normál. Első baba?

      • Rema

        2011. augusztus 03. szerda

        Szia:)Én is jövőre töltöm a 40-et,van egy kislányom,de most próbálkozunk a párommal,sajnos 3 hónapja sikertelenül.Kicsit stresszelek mert kifutok az időből.Szorítok neked:)

  • Tímea

    2011. július 19. kedd

    Kedves Doktornő!
    párommal rendszeres az együttlét mi megszakításos módszert használunk.de viszont nagyon furcsálltam a mostani havivérzésemet.július 7én jelezte hogy meg szándékozik jönni .8án elég vízes állagú volt és barnás pirosas.10 dikén délutánra viszont eltűnt a vérzésem.semmi rósz közérzetem nincs.azért is volt nagyon fúra ez a havi vérzés mert, mindig 3-4 napig tart és 5-6 nap múlik el teljesen.ön szerint mennyire lehetséges hogy állapotos vagyok?válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. július 25. hétfő

      Mivel csak megszakítással védekeznek, kb. 5% a terhesség esélye. Én mindenképp csinálnék egy terhességi tesztet.

  • Mónika

    2011. július 19. kedd

    Kedves Doktornő

    köszönöm a válaszát.
    azokkal a napokkal 34 nap azok nélkül 38,
    amikor a gyógyszer szedése abba maradt attól számítva a védettség is megszűnik?
    most kupot használok.

  • Szilvi

    2011. július 18. hétfő

    Kedves Doktornő!
    Már szeretnénk egy ideje babát, de nálam pcos-t találtak, már egy ideje kezelnek vele. A menstruációm beállt, igaz nem 28 napra. Kíváncsiságból, hogy van-e peteérésem hőmérőztem is. Az utóbbi időben nem foglalkoztam vele, de a legutóbbi menstruációm után 1 héttel megmértem, 37,4 volt. Eddig még sosem mértem ennyit. Azóta 1-1alkalommal megismételtem/kb 2 hét/, és még ennél az értéknél is magasabb volt. Ez utalhat terhességre, vagy esetleg valami gyulladás okozhatja ezt a magas értéket?

    • Gabi

      2011. július 25. hétfő

      1-1 mérés alapján nem lehet semmire következtetni. Ha legalább egy cikluson keresztül vezetnél hőgörbét, az alapján már többet lehetne tudni. Lehetséges, hogy csak hőemelkedésed volt, valamilyen gyulladás miatt.

  • Andi

    2011. július 18. hétfő

    Kedves Doktornő,

    Szombaton voltam 8 hetes terhes, és pénteken elkezdtem picit barnázni, ami csak a papíron jelentkezett WCzés után.

    Vasárnapra ez erősödött, de nem lett élénkpiros, és nem görcsölök. (hasamat érzem, de nem görcsöl)

    Elrohantunk az ügyeletre, ott megállapították, hogy van szívverés, és zárt a méhszáj. Magne B6-ot és ágynyugalmat írtak fel.

    Az egyik kérdésem az, hogy ha ezután nyílik ki a méhszáj, az történhet észrevétlenül, vagy erősebb fájdalom kiséri?

    A másik kérdésem az, hogy várhatóan a vérzés ágynyugi mellett mennyi idő alatt múlik el, és hogy ezután ha megmarad a pici, akkor veszélyeztetett terhes leszek, és különleges nyugalomra lesz szükség, vagy később minden lehet ‘normális’?

    Válaszát előre is nagyon köszönöm:

    Andi

    • Gabi

      2011. július 25. hétfő

      Valószínűleg nem lesz gond. Ha a méhszáj zárt volt, az nem fog minden más tünet jelentkezése nélkül kinyílni. Ha a vérzés elmúlt és továbbra is minden rendben, a baba fejlődik, zárt a méhszáj, nem lesz oka a veszélyeztetettségnek.

  • Buborék

    2011. július 18. hétfő

    Tisztelt Doktornő!

    Bár tudom, hogy látatlanban nehéz egy ilyen kérdésre válaszolni, de szeretnék kicsit közelebb kerülni a megoldáshoz.

    25. nap voltunk együtt a párommal, védekezés nélkül. Másnap olyan furcsa „folyásom” volt, amit peteéréskor szoktam tapasztalni, de a 25. napra tekintettel nem foglalkoztam vele, meg mostanában van kicsit erősebb folyásom, így annak tudtam be. 28 napra nekem hajszál pontosan meg is jött.

    Viszont ami előtt teljesen értetlenül állok, hogy 19 éve minden egyes menstruáció olyan görcsöket okoz, amit nem tudok gyógyszer nélkül elviselni, és jelentős mennyiségű.

    Ezzel szemben most épp csak valami ürült, igaz, ez abszolút piros, vér színű. És minimális hasfájást sem érzek.

    Tudom, hogy a terhességre az esélyem minimális. (Valójában ha az lennék, azt sem bánnám, de ha nem, akkor sem lennék elkeseredve, már van két gyerekem.)

    Viszont kíváncsi lennék, hogy van- e olyan „betegség”, ciszta, ami a szokásos menstruációs görcsöket enyhíthette?

    Igyekeztem utána olvasni, de nem kaptam egyértelmű választ. Bár petefészek cisztánál én azt szűrtem le, hogy ez nem zárható ki.

    Ebben a kérdésben kérném a Tisztelt Doktornő segítségét, hogy merre is lépjek először. Nyilván a 12. nap környékén (aktus utáni) csinálok majd egy tesztet, de érdemes várni a következő menstruációig, vagy biztonság kedvéért keressem fel a nőgyógyászt?

    Köszönöm a segítségét!

    Buborék 🙂

    • Buborék

      2011. július 18. hétfő

      Bocsánat, annyit elfelejtettem leírni, hogy a ciklusom egyébként rendben van. Az esetek nagy részében 28-29. napra jön meg, ha késik, akkor 30-31.

    • Vida Agi

      2011. július 30. szombat

      Szerintem várd meg a 12. napot, csinálj tesztet, aztán ha pozitív, keresd fel az orvost, ha pedig negatív, de nem jön meg mégsem, akkor is keresd fel az orvost.

  • melanie

    2011. július 18. hétfő

    Nos az én esetem nem teljesen egyértelmű.
    Elvetéltem, az ultrahang kimutatta, hogy nincs semmi a méhemben.
    Még az uh előtt egyszer voltunk együtt a párommal hogy nem védekeztünk, a vetélést követően, 34 napra jött meg, de nem ugy ahogy szokott, illetve előző nap teszteltem és pozitiv volt a teszt.
    Barnás darabos de végülis pirosas vér is volt. Alig valami de volt.
    A melleim meg vannak duzzadva mint máskor, mintha a petefészkemben tűk lennének, most harmadik napja menstruálok és már valami barna jön belőlem? mit jelent ez? terhes lettem? vagy ürülök? vagy a hcg szint miatt van ami nem ürült még ki belőlem? kérem segitsen!

    • Vida Agi

      2011. július 30. szombat

      A HCG szint vetélés után kb. 3 hét alatt megy vissza, ha még nem telt el annyi idő azóta, akkor attól is lehet, ha már eltelt, akkor viszont megint terhes lettél.

  • Hanga

    2011. július 17. vasárnap

    Kedves Doktornő!

    3 hetet késett a menstruációm, aztán 2 napot tartott. Az utóbbi hónapban valóban stressz hatása alatt voltam, lehetséges, hogy ezzel magyarázható? Azért furcsa a jelenség, mert eddig soha nem volt problémám, mindig napra pontosan érkezett a menstruációm.

    Köszönettel,
    Hanga

    • Gabi

      2011. július 18. hétfő

      Nagyon erős stressz hatására késhet, vagy kimaradhat a menzesz. Viszont egy tesztet mindenképp érdemes csinálni ha terhességre gyanakszik.

  • Mónika

    2011. július 17. vasárnap

    Kedves Doktornő.

    Júniusban abba hagytam a fog.gátló szedését.10-én jött meg a mensim.most júliusban 13-án kezdődött a barna f.és ma reggelre jött meg a mensim.én ahogy számoltam 34 napos ciklussal ez normális vagy nem?azt a b.f-os napokat is bele kell számolni?
    Köszönöm a válaszát.

    • Gabi

      2011. július 18. hétfő

      Tabletta abbahagyása után a 34 nap elfogadható. Én beleszámolnám a barnás folyás napjait is.

      • Mónika

        2011. július 18. hétfő

        köszönöm a válaszát.
        azokkal a napokkal 34 nap azok nélkül 38,
        amikor a gyógyszer szedése abba maradt attól számítva a védettség is megszűnik?
        most kupot használok.

  • Picilány

    2011. július 17. vasárnap

    Kedves Doktornő!
    Június 14-én kellett volna megjönnie, de 18-án jött csak meg, előtte két héttel voltam együtt a párommal. Ez akkor 5-6 napig tartott, mint rendesen, a színében sem vettem én észre hogy más lenne, és „darabos” is volt. Most 16-án kellett volna, de előtte nap megjött. De tegnap előjött a hányinger, és remegtem egész nap. És kb. 5-6 hete eléggé fáj a mellem, de csak a jobb.
    Lehetek terhes vagy ez teljesen más miatt lehet?

    • Gabi

      2011. július 18. hétfő

      Lehetséges, hogy a leírt tüneteket egészen más okozza. Mivel azóta már kétszer is volt menzesze és az megszokott módon zajlott, minimális a terhesség esélye. Ha bizonytalan, azért egy tesztet nem árt csinálni.

  • VIKI

    2011. július 16. szombat

    KEDVES DOKTORNŐ!
    JÚLIUS 10ÉN JÖTT MEG A MESTRUÁCIOM, 3NAPIG TARTOTT ÉS ÁLLTALÁBAN ÖT NAPOS…..14E OTE BARNÁS FOLYÁSOM VAN .A PÁROMMAL A MENSTRUÁCIOM UTOLSO NAPJAN EGGYÜTT VOLTUNK.LEHETEK TERHES ÉS AZÉRT BARNÁZOK?

    • Gabi

      2011. július 18. hétfő

      Ha nem védekeztek, akkor lehetséges a terhesség.

  • pirike

    2011. július 14. csütörtök

    juniusban megjott 2 napig aztan egy nap szunet volt utana megint 2 napig meg volt juliusban keset egy napot egy napig sem tartott es utana meg ilyen rozsaszines cseppek jottek es eszaka hohullamok voltak rajtam es ketszer le feheretem es elajultam
    ez mitt jelent ??? terhes vagyok ??

    • Gabi

      2011. július 15. péntek

      Utalhatnak terhességre ezek a tünetek, de nem egyértelmű. A rosszulléteket, hőhullámot, ájulást a nagy meleg is okozhatja. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • adrienn

    2011. július 14. csütörtök

    Kedves doktornő!
    5 hetes terhes vagyok, jul. 12-től pecsételek, harmadik éjszaka nagyon görcsöl a hasam. (A menstuációm máj. 23-án volt utoljára.) Lehetséges,h elveszítem?

    • Gabi

      2011. július 15. péntek

      Ha a terhesség során vérzés, hasi görcs jelentkezik, minél előbb nőgyógyászhoz érdemes fordulni. Remélhetőleg ott ki is zárják a vetélést, de ha mégis erről lenne szó, ha idejében észreveszik, még megállítható a folyamat.

  • Viki

    2011. július 12. kedd

    Kedves Doktornő!

    2 hónapja jártam nőgyógyásznál, aki hüvelyi ultrahangon megállapította, hogy sok tüsző van a méhemben. Felírt egy másfajta fogamzásgátlót, ami csökkenti a szőrnövekedésem és a méhemnek is jót tesz. (Cipromix) A közeljövőben kisbabát szeretnék, szeretném tudni, hogy a tüszős méh és az erős szőrnövekedés, zsírós bőr utal e arra, hogy nehezebben eshetek teherbe. Ön szerint is szükséges fogamzásgátlót szednem, hogy a helyzet jobb legyen? Köszönettel:Viki

    • Vida Agi

      2011. július 16. szombat

      Nem feltétlenül akadálya ez a terhességnek, viszont a hormonproblémáknak utána kéne járni, miért vannak és az okokat megszüntetni.

  • Sziszi

    2011. július 12. kedd

    Általában 5 napos a menstruációm és 24 naposak a ciklusaim, de nagyon változó is szokott lenni. A párommal az 5. napján a ciklusnak(tehát még megvolt kicsit) lefeküdtünk megszakításos védekezéssel és utána való nap is ugyanígy. Minden jónak tűnt tehát kivette mielőtt elment. De nagyon izgulok terhes lehetek e…? Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2011. július 13. szerda

      A megszakításos védekezés nem a legbiztonságosabb módszer, ebben az esetben kb. 5% a teherbeesés kockázata. Ez valamivel kevesebb, mivel még a ciklus elején történt az együttlét. De minél többször vagytok együtt ezzel a módszerrel, annál nagyobb lesz a kockázat!

  • melinda

    2011. július 11. hétfő

    azt szeretném kérdezni hogy májusban kétszer is megjött a havim és utána juniusban és jilusban viszont nem jött meg de 2011 07 09 megjött de csak nagyon minimális ami most már 3 napja tart.azt szeretném megkérdezni hogy ez jelenthet e terhességet? előre is köszönöm.tisztelettel lászló melinda

    • Gabi

      2011. július 12. kedd

      Lehetséges, hogy május elején és végén is megjön, júniusban pedig nem, mert nem pontosan 28 naponként jelentkezik a vérzés, hanem hol kevesebb, hol hosszabb idő telik el közte. Ha viszont idáig pontosan jött meg és volt olyan együttlét, amikor nem (megfelelően) védekeztek, ami miatt terhességre gyanakszik, érdemes lenne csinálni terhességi tesztet. Viszont mivel most megjött a menzesze, kicsi a terhesség esélye.

  • Eve

    2011. július 11. hétfő

    Kedves Doktornő ! Nagyon szeretnénk párommal babát „számolgatós/naptáras” módszerrel is próbálkoztunk eddig de az valahogy nem igazán volt nyert ügyünk 🙁 (Kicsit félek hogy velem nem stimmel valami bár az orvosok eddig semmit nem találtak .. és páromnál se )
    Szeretnénk valami olyan módszert kipróbálni amivel biztosra mehetnénk .
    (Orvosi beavatkozás nélkül ..)
    Válaszát előre is köszönöm .

    • Vida Agi

      2011. július 16. szombat

      Biztos módszer nem létezik. Érdemes 1 éven át folyamatosan próbálkozni, sokat segíthet, ha pontosan peteéréskor és az előtte levő napokban próbálkoztok, ehhez meg kell állapítani, mikor van peteérésed. Erre való a hőmérős módszer, amikor 2 hónapon át méred a hődet minden reggel, és ebből a 2 havi adatból meg lehet mondani, mikor van pontosan a peteérésed, vagy a peteérés-jelző teszt használata. Ha 1 éven belül nem sikerül a baba, akkor kell orvoshoz fordulni.

  • nikki

    2011. július 11. hétfő

    KEDVES DOKTORNŐ!
    Nagyon szeretnék babát…..Elözö menstruáciom junius 18-án jött meg 4 napig tartott és most julius 10-én ismét megjött.rendes normális menstruácio.
    akkor tuti nem vagyok terhes?
    hogyan tudnék az lenni ha 2hetente mesnstruálok?

    • Gabi

      2011. július 12. kedd

      Ebben az esetben nem valószínű a terhesség. Viszont ha ilyen gyakran (és rendszertelenül) jelentkezik vérzés, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, mert ez valóban nem természetes.

  • Csincsi

    2011. július 11. hétfő

    Kedves Doktornő!
    A párommal egy ideje próbálkozunk.Ez idő alatt többször előfordult,hogy késett 4-5-6 napokat.Csináltam tesztet de negatív lett!A múlt hónapban a szokásostól eltérően 3 napig tartott a menzeszem.Első nap barnás a második enyhe vérzés a harmadik napon meg csak pecsételős!Nem tudom ez miért lehet?Talán végre sikerült?
    Várom válaszát.

    Tisztelettel:Csincsi

    • Gabi

      2011. július 12. kedd

      Ha jelentkezik vérzés, de színe, állaga nem a megszokott, a mennyisége is kevesebb, és 3 napon belül el is múlik, akkor még szóba jöhet a terhesség, érdemes lenne csinálni egy újabb tesztet.

  • Törpe18

    2011. július 10. vasárnap

    Kedves Doktornő

    Párommal már nagyon szeretnénk babát és teszünk is érte de valahogy eddig nem jött össze.Ebben a hónapban valami furcsát észleltem magamon tejes illatú volt a folyásom és a menzeszem is másabb volt a szokásosnál.Semmi jelét nem észleltem a terhességnek.Azért még lehetek terhes?

    Válaszát előre is köszönöm

  • Törpilla

    2011. július 10. vasárnap

    Kedves Doktornő

    Mi a párommal már nagyon szeretnénk babát de valami okból fogva nem jön össze.Amikor együtt vagyunk valami tejes illatú folyást érzek.Ez minek lehet az oka?A menzeszem is pontosan jött de nem olyan amilyen a megszokott.Terhes lehetek?

    Válaszát előre is köszönöm

    • Gabi

      2011. július 12. kedd

      Nem tudom, mióta próbálkoznak, de ha még csak néhány hónapja, akkor teljesen normális, hogy még nem jött össze. A folyásra nem tudok mit mondani, viszont ha pontosan megjött a menzesze, csak akkor jöhet szóba a terhesség, ha a vérzés nem a megszokott színű, inkább barnás, sokkal enyhébb, mint a megszokott és nem tart tovább 3 napnál.

  • seres beatrix

    2011. július 09. szombat

    Kedves Doktornő! Szeretném megkérdezni hogy 2011 jul, 4-én megjött a menszeszem és csak fél napig tartott. lehetek -e terhes? valami bajom van? köszönöm szépen a válaszát: Tisztelettel: Seres Beatrix.

  • balogh hanna

    2011. július 09. szombat

    kedves doktornő!

    áprilisban vesztetem el a szüzeségem,és májusban és juniusban is megjött annyival hogy honap elején és nem végén,de most julisban nem és olyan érzésem van mintha megjött volna de nem ez mit jelent?terhes vagyok? előre is köszönöm

    • Gabi

      2011. július 10. vasárnap

      Az nem mérvadó, hogy hó elején vagy végén, érdemes azt figyelni, hogy az utolsó menzesz első napjától számítva hány nap telt el. Ha kb. 28 naponta jelentkezik vérzés, az még jó. Szüzesség elvesztésekor is teherbe lehet esni, ha nem védekeztek. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj egy terhességi tesztet.

  • Niki

    2011. július 07. csütörtök

    Kedves Doktor Nő!

    Olyan problémám van, hogy kedden július 5.én kezdődött a menszeszem, de nagyon kevés vérzéssel! Délután amikor másodszor cseréltem, nem volt vérzésem! Este ismét raktam be tampont, és reggel megint volt vérzés, de délutánra ismét alig volt! Tegnap este óta viszont rendesen van! Ez mitől lehet? Félek h terhes vagyok! Lehetséges ez?
    Válaszát köszönöm!

    • Niki

      2011. július 07. csütörtök

      Fogamzásgátlót szedek!

      • Gabi

        2011. július 10. vasárnap

        Ha a tablettát pontosan, kihagyás nélkül szedte, a tabletta hatékonyságát nem csökkenthette hányás, hasmenés, antibiotikum szedés, a terhesség esélye kevesebb mint 1%.

    • Gabi

      2011. július 10. vasárnap

      Ez lehet teljesen normális, hogy az elején kevesebb vérzés jelentkezik. Ha minden alkalommal védekeztek, minimális a terhesség esélye.

  • Erzsébet

    2011. július 07. csütörtök

    Kedves Doktornő!
    Jún. 17.-én voltam együtt férfivel, megszakításos védekezéssel. Előtte héten 11.-én jött meg a menstruációm és 13.-áig tartott, rendesen 3 napig, erős vérzéssel, ahogy szokott. A ciklusom általában 25-28 napos. Azóta egyfolytában aggódom, hogy terhes lehetek-e. E hónap 4.-én megjött a menstruációm, szokásos 3 nap, csakhogy nagyon keveset véreztem. (élénkpiros vérzés volt így is, kevés barnázással). Azt hallottam, hogy ez már a terhesség tünete lehet. Érdemes lenne tesztet csinálnom?
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. július 10. vasárnap

      Ha semmi más nem utal rá, csak enyhébb volt a vérzés, nem túl nagy a terhesség valószínűsége. De ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy tesztet.

  • ancsa

    2011. július 07. csütörtök

    május 11.én volt utoljára rendes menszeszem. voltam ultra hangon terhes vagyok. 4napja vérzek kevés van.kaptam gyogyszert rendbe fog jöni.

  • Tünde

    2011. július 04. hétfő

    Tisztelt Doktornő!
    Vérzésem május 30-án jött meg és párommal június 15-16-án voltunk együtt, június 28-án és 29-én minimális sötétbarnás vérzésem volt ismét, 30-án egy kicsit több, de sötétbarna. Egy pár hete már fáradékony vagyok, hányingerem van, nem kivánom a kávét és a cigit sem. Terhes lehetek-e?
    Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

    • Gabi

      2011. július 10. vasárnap

      Lehetséges, de a tünetek ellenére ez nem biztos. Ha bizonytalan, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Horváth Márta

    2011. július 04. hétfő

    Kedves Doktornő!Az lenne a kérdésem,hogy 40 éves nő vagyok párommal nem védekezzünk.Májusban 17 napig tartott a vérzésem a nőgyógyász norculot tbl.irt fel attól em múlt majd ismét volt egy rendes vérzésem, ahogy ennek vége lett rá 2 hétre ismét véreztem vagyis barnáztam 3 napig.Ez mi lehet hormon gond vagy esetleg terhesség?Előre köszönöm.

    • Gabi

      2011. július 10. vasárnap

      Nagyobb a hormonális probléma valószínűsége.

  • TITI

    2011. július 02. szombat

    Kedves Doktornő!
    Utoljára május 27-én volt meg a menstruációm. A ciklusaim szerint június 30-án kellett volna megjönnie. Megjött június 26-án. Két napig tartotta vérzés de nem a megszokott, utána két napig semmi, most pedig barnás pecsételés.Erős alhasi görcsök 26-ától vannak de nem egyforma erősségűek.
    A normális menstruációm 5 nap vérzéssel szokott járni és 2-3 nap barnás folyással.
    A párommal februártól próbálkozunk a babával. érdemes tesztet csinálnom kimutatja ebben az időszakban ha terhes lennék.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. július 04. hétfő

      Igen, érdemes lenne tesztet csinálni.

    • szilvi

      2011. július 04. hétfő

      Nekem 1 napot késett a vérzésem ugy volt meg ahogy szokott 1 napig 2 nap már kevésbé harmadik nap már semmi.Lehetek terhes??Már nagyon szeretnénk babát.2 terhességem volt egyszersem jött meg terhesség alatt.

      • Gabi

        2011. július 10. vasárnap

        Ha az ilyen enyhe vérzés nem jellemző, előfordulhat. Ha bizonytalan vagy, érdemes csinálni egy tesztet.