Adjunk nevet a babának!

Sok szülő már előre határozott elképzelésekkel rendelkezik a születendő gyermek neve felől, mások pedig hisznek abban, hogy elegendő csak akkor dönteni, amikor már megszületett a baba, amikor látják, milyen is ő valójában. A legtöbben azonban azok vannak, akiknél fejtörést okoz a névválasztás. Most megmutatunk néhány nem mindennapi szempontot és keresési lehetőséget a névadás megkönnyítésére!

Adjunk nevet a babának!Melyik vezetéknévhez milyen keresztnév illik?

Ennek eldöntésében jó segítséget nyújthat néhány online névkereső szolgáltatás. Itt be tudod írni a vezetéknevet és ahhoz ritka, vagy gyakori keresztneveket ajánl a program. Olyan apróságokat is be tudsz állítani, mint hogy mikor legyen a gyermek névnapja. Ha például tudod, hogy októberben fog születni, akkor sokak szerint nem szerencsés, ha a névnapja novemberre esik, ezt elkerülheted a névtervező szolgáltatás használatával (a fenti menüsorban találhatod). A névtervező szolgáltatást itt próbálhatod ki

Mit jelent a név?

Az egyes keresztnevek jelentését, gyakoriságát és az adható neveket, a Magyar Tudományos Akadémia oldalán is megnézheted.

Kis névmisztika

A kiválasztott vezetéknév-keresztnév párosokat megnézheted névmisztika segítségével is, ami megmondja, melyik név milyen jelentést hordoz magában és milyen életutat, sorsot, tulajdonságokat határoz meg viselőjénél. Ha pedig szeretnéd számmisztikai szempontból is megfelelően megválasztani a baba nevét, akkor azt itt tudod megtenni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

25 Comments

  • Timi

    2011. május 11. szerda

    Sziasztok!!

    Segítségeteket kérném „Sárdy”vezetéknévhez ha valakinek van ötlete fiú és lány név is kellene!!!
    Köszönöm 😀

    • Tóth Anita

      2011. május 28. szombat

      Sárdy Alex (Kedvencekhez)
      Sárdy Balázs (Kedvencekhez)
      Sárdy Béla (Kedvencekhez)
      Sárdy György (Kedvencekhez)
      Sárdy Kristóf (Kedvencekhez)
      Sárdy Krisztián (Kedvencekhez)
      Sárdy Lajos (Kedvencekhez)
      Sárdy Levente (Kedvencekhez)
      Sárdy Olivér (Kedvencekhez)
      Sárdy Patrik (Kedvencekhez)
      Sárdy Róbert (Kedvencekhez)
      Sárdy Szabolcs (Kedvencekhez)
      Sárdy Viktor (Kedvencekhez)
      Sárdy Zoltán (Kedvencekhez)
      Sárdy Zsolt (Kedvencekhez

      Sárdy Andrea (Kedvencekhez)

      Sárdy Beatrix (Kedvencekhez)

      Sárdy Csilla (Kedvencekhez)

      Sárdy Dóra (Kedvencekhez)

      Sárdy Erzsébet (Kedvencekhez)

      Sárdy Ivett (Kedvencekhez)

      Sárdy Melinda (Kedvencekhez)

      Sárdy Mercédesz (Kedvencekhez)

      Sárdy Mónika (Kedvencekhez)

      Sárdy Nikoletta (Kedvencekhez)

      Sárdy Noémi (Kedvencekhez)

      Sárdy Réka (Kedvencekhez)

      Sárdy Viktória (Kedvencekhez)

      Sárdy Zsuzsanna (Kedvencekhez)

      Sárdy Éva (Kedvencekhez)

  • Livi

    2011. május 06. péntek

    Sziasztok,

    Itt egy névgenerátor!

    Sok sikert mindenkinek 🙂

    http://digiscience.rufftech.hu/calc/calculator_06.html

  • Zsanett

    2011. április 19. kedd

    Szasztok,mi még nem tudjuk hogy mi lesz
    (14.hét) de segíteni tudnátok a Király vezeték névhez lány és fiú nevet? A fiú névhez még jön második név a Sándor,úgyhogy Király ……. Sándor,köszi nektek 🙂

    • Tóth Anita

      2011. május 28. szombat

      Király Alexandra (Kedvencekhez)

      Király Anikó (Kedvencekhez)

      Király Brigitta (Kedvencekhez)

      Király Diána (Kedvencekhez)

      Király Dorottya (Kedvencekhez)

      Király Emese (Kedvencekhez)

      Király Georgina (Kedvencekhez)

      Király Gyöngyi (Kedvencekhez)

      Király Henrietta (Kedvencekhez)

      Király Kinga (Kedvencekhez)

      Király Mária (Kedvencekhez)

      Király Bence (Kedvencekhez)

      Király Bálint (Kedvencekhez)

      Király Béla (Kedvencekhez)

      Király Gábor (Kedvencekhez)

      Király János (Kedvencekhez)

      Király Károly (Kedvencekhez)

      Király Lajos (Kedvencekhez)

      Király Marcell (Kedvencekhez)

      Király Miklós (Kedvencekhez)

      Király Milán (Kedvencekhez)

      Király Olivér (Kedvencekhez)

      Király Szabolcs (Kedvencekhez)

      Király Sándor (Kedvencekhez)

      Király Tibor (Kedvencekhez)

      Király Ákos (Kedvencekhez)

  • lepke

    2011. április 12. kedd

    Sziasztok!
    Nekünk kisfiú lesz,és Nehéz a vezetéknév!!
    Tudna valaki valami ötletet adni????
    Előre is köszi!!

    • Tóth Anita

      2011. május 28. szombat

      Nehéz Alex (Kedvencekhez)

      Nehéz Balázs (Kedvencekhez)

      Nehéz Bálint (Kedvencekhez)

      Nehéz Dániel (Kedvencekhez)

      Nehéz Gyula (Kedvencekhez)

      Nehéz Krisztián (Kedvencekhez)

      Nehéz Martin (Kedvencekhez)

      Nehéz Miklós (Kedvencekhez)

      Nehéz Milán (Kedvencekhez)

      Nehéz Márton (Kedvencekhez)

      Nehéz Mátyás (Kedvencekhez)

      Nehéz Norbert (Kedvencekhez)

      Nehéz Ábel (Kedvencekhez)

      Nehéz Ádám (Kedvencekhez)

      Nehéz Ákos (Kedvencekhez)
      Nehéz Anikó (Kedvencekhez)

      Nehéz Anita (Kedvencekhez)

      Nehéz Bianka (Kedvencekhez)

      Nehéz Boglárka (Kedvencekhez)

      Nehéz Fruzsina (Kedvencekhez)

      Nehéz Ivett (Kedvencekhez)

      Nehéz Krisztina (Kedvencekhez)

      Nehéz Lili (Kedvencekhez)

      Nehéz Mária (Kedvencekhez)

      Nehéz Nóra (Kedvencekhez)

      Nehéz Petra (Kedvencekhez)

      Nehéz Ramóna (Kedvencekhez)

      Nehéz Réka (Kedvencekhez)

      Nehéz Sára (Kedvencekhez)

      Nehéz Tímea (Kedvencekhez)

  • Réka

    2011. március 11. péntek

    Szia! Kisfali vezetéknévhez ajánlanál ritka fiú keresztnevet? A nagy fiút Csongornak hívják, azt szinte rögtön jött (és csodásnak bizonyult), és lánynevünk van, de a második fiúnévvel küszködünk…
    Réka

    • Kamilla

      2011. április 11. hétfő

      Mit szólsz a Kisfali Nimród-hoz? vagy Kisfali Benjámin?

  • ildy

    2011. február 28. hétfő

    Sziasztok,segítségeteket kérem ha van valakinek ötlete:Gulyás vezeték névvel fiú,lány nevet.Nem tudni még biztosra a nemét.
    Magyar névre gondoltam.

    • Szabina

      2011. február 28. hétfő

      Szia,
      lány névben mit szólnál az Ágneshez, vagy az Annához? Fiú nevek közül a Gyula, Árpád és az Ákos nevet ajánlom. Nekünk kislányunk lesz, és a mi kalapunkban az Anna név van. egyszerű és rövid, szerintem mi ez melett fogunk dönteni. remélem tudtam segiteni. Üdv, Szasza

  • Erika

    2011. február 23. szerda

    Szia!!!!Én biztos azt a nevet adnám neki H Maródi Alina!!!!Ha nekem kislányom születne akkor biztos Alina lenne!!!De hát nekünk fiú lesz!

  • Gabi

    2011. február 09. szerda

    Sziasztok!

    A mi pocaklakónk fiú, és a neve is megvan már 🙂 (20.hét) Nem volt egyszerű, de amikor meglett akkor mindketten tudtuk:) Sipos Benke Zoárd. Pár ismerősöm azt mondta, hogy a Benke lányosan hangzik. Szerintetek is?
    üdv.: Gabi

    • Anna

      2011. április 15. péntek

      Szerintem is lányos

  • Évike

    2011. január 06. csütörtök

    Sziasztok! Születendő babámnak keresek ritka, de szép nevet. A vezeték neve Bódi lesz. Nekem a Boglárka és a Bence tetszik, de ezek nem ritka, hanem gyakori nevek. Én ill. mi ritka szép nevet szeretnénk. Előre is köszönöm a segítséget. Vica

    • Vida Agi

      2011. január 13. csütörtök

      Ha feltétlenül B-vel szeretnél, akkor lehet Bendegúz vagy Boldizsár, lánynevek közül B-vel ritkák pl. a Bíborka, Boróka.

    • Mira

      2011. január 17. hétfő

      szerintem nagyon jól hallaccik ha azt mondjuk h Bódi Mira. nem olyan fontos h a keresztneve is b betűs legyen

    • gaga

      2011. január 30. vasárnap

      Boróka

  • maja23

    2010. november 23. kedd

    maródi liliom:)

  • Molly

    2010. május 13. csütörtök

    Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni,sok név tetszik,de nem találom az igazit!Merits vezetéknév mellé kellene fiú és lány név egyaránt.Még nem tudni mi lesz.:)Köszönöm!

    • Szabina

      2011. február 28. hétfő

      Szia,
      Szerintem a Merits Erik szépen cseng.
      Lány névnél pedig a Merits Melinda vagy az Eszti.

  • Maródi

    2009. május 24. vasárnap

    Sziasztok keresnék a születendő kislányomnak valami frappáns kislányos nevet.Maródi lesz a vezetékneve.

    Válasz: Én az egyszerűbb, de ritkább neveket szeretem: Zita, Rita pl.

  • malnabokor26

    2009. május 23. szombat

    Szia!

    Nézegesd a netes utónévtárakat. Fiú vagy lány lesz?

  • KINTLER SZILVIA

    2009. május 23. szombat

    KERESEK RITKA SZÉP NEVET SZÜLETENDŐ BABÁMNAK,KINTLER VEZETÉKNÉV MELLÉ.

  • veghv

    2008. július 07. hétfő

    Sziasztok,
    szerintem ez is hasznos lehet annak aki nevet keres:

    http://www.utlevel.hu/kekkh/kozos/index.php?k=statisztikai_adatok_lakossagi_legujsznevek_hu

    Viki