Ultrahang hétről-hétre: 29. hét

Ultrahang hétről-hétre: 29. hétA baba már 1,16 kilogramm körüli súlyú. Naponta fél liter vizeletet ürít és már a testhőmérsékletét is képes szabályozni.

A csontvelő ezen a héten már vörösvérsejteket termel. A baba mozgásai megváltoznak: sokkal lassabban mozog a pici és egyre többet alszik. A mozgást inkább helyezkedésként érzékelheted, hol a pici könyöke, hol a térde lóg ki az oldaladon :o)
Iratkozz fel testreszabott hírlevelünkre, melyben hétről-hétre követheted gyermeked fejlődését az embrionális kortól 3 éves korig!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

27 Comments

  • Mariann

    2011. április 12. kedd

    Szia Ági!
    29 hetes kismama vagyok,ikreket várunk.Egy kisfiú és egy kislány.A 27.héten ultrahangon a kisfiunknál azt írták,hogy szabályos négyüregű magzati szív,kamrai szeptumán kis echogen fókusz.Megkérdeztem mi ez,azt mondták kis meszesedés,ami feloszlik magától.Én mégis aggódom,mert a tegnapi ultrahangon megkérdezték voltunk-e Pesten,de engem nem küldtek sehova,mert voltunk magzatvíz vizsgálaton megnézték a tarkóredőt is és mivel minden rendben volt azt mondták ne is foglalkozzunk ezzel a meszesedéssel.Mi a véleményed?Kell ezek után aggódni,vagy lehetek már végre nyugodt kismama?
    Köszönöm a válaszodat előre is!

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Legyél nyugodt, ha probléma lenne, akkor továbbküldtek volna, de ez tényleg ártalmatlan dolog.

  • andi

    2011. április 01. péntek

    28 hetes hármasikres kismama vagyok. A tegnap voltam ultrahangon, a doki szerint minden oké, 1100 gramm felettiek a picik, egyikük sincs lemaradva, a méhszáj jól zár.
    A kérdésem az, hogy mennyire vegyem szigorúan azt a kérést, hogy ágyban feküdjek? Úgy érzem, persze megerőltető tevékenységeket nem, de egy kis séta, főzés, mosogatás, persze pihenéssel megtűzdelve, belefér a napomba.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Ha a méhszáj zárt, akkor nem kell egész nap feküdnöd, inkább akkor pihenj le, amikor érzed, hogy fáradsz.

  • Duka Nikolett

    2011. március 19. szombat

    Sziasztok!!!
    Én 29 hetes terhes vagyok és kedden megyek majd ultrahangra,nem túl késő? Sokszor előfordul hogy a hasam olyan mint egy puputeve háta két puppal!! Akkor mijét tolja ki?
    Válaszát előre is köszönöm!!:-D

    • Vida Agi

      2011. március 20. vasárnap

      A 29. héten szépen lehet látni a babát, ilyenkor az arca is jól kivehető már.

      Általában a könyökét szokta kitolni, ami nagyon látványos tud lenni 🙂

  • Beatrix

    2011. március 03. csütörtök

    Kedves Ági!

    Én azért irok mert a cukorterhelésem magas lett a 2 órás 9,5!most 150g szénhidrát diétán vagyok,az nem lenne gond de közben kiderült hogy epe kövem is van és arra is diétáznom kell szóval 2 diéta egysze!az lenne a kérdésem hogy a baba elég nagy sulyú lesz ha megszületik vagy ez befolyásolhatja-e a sulyát!Most én folyamatosan fogyok. Nem lesz pici a babám van igy neki elég tápláléka?Ma vagyok 29 hetes!Elöre is köszönöm válaszod:Beatrix Egy kérdés még nekem azt mondta a nögyogyász ha nem tartom be a diétát a fiam Születése után 1 órával komába eshet?Ez tényleg igy van?Vagy csak ijesztgettet?Köszönöm válaszod

    • Vida Agi

      2011. március 11. péntek

      A terhességi cukorbetegség miatt lehet nagyobb súlyú a baba, ha nem kezelik a cukorbetegséget, nem tartasz diétát. Amiatt nem kell aggódnod, hogy a diéta miatt baja lesz, épp ellenkezőleg, ez segít, hogy állandó legyen a vércukorszinted és ne legyen az ingadozás miatt semmi baja a babának.

  • Timike

    2011. február 17. csütörtök

    Kedves Ágnes
    Az első babámat várom most vagyok 29 hetes 6 napos tegnap óta elég intenzíven mozog és látványos is.A mellkasomnál ilyen bizsergő érzés volt a lábam karomba olyan érzés volt mintha 100kg-sakk lenne és nem találtam a helye.Ez menyire normális?Szoktam görcsölni arra a doki mondta magnéziumot szedjek azóta nem igazán görcsölök bevált a magnézium ,de ma mégis valamiért görcsöltem pár percig, Van ugy hogy szír a szívem és zsibbad a karom nem értem mért a körzeti doki azt mondja ez csak pánik semmi más.De mitől lehet?Az ultrahangon azt mondták fiam lesz de sok ember mondja hogy nem 100% az uh mer halottam olyat azt mondták fiú és lány született.Mennyire biztos hogy fiam lesz?Meg egy kicsit félek a szüléstől.
    válaszát előre is nagyon köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Az utolsó harmadban már előfordulhat komolyabb végtagzsibbadás, ilyenkor tornásztatni kell az adott végtagot, ez normális.
      Ha fiút láttak az UH-n az elég biztos, mert a fiúknál meglehetősen egyértelműen szokott látszani a nemi szerv. A lányoknál nagyobb a tévedés esélye.

  • Timi

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági,

    Még egy kérdésem lenne. Mindenhol azt látom, hallom, hogy az utolsó harmadban a KisManók már nem mozognak bent annyit a kevéske hely miatt. No, a mi kis Tündérünk rengeteget, nagyon erősen mozgolódik, főleg éjszaka. Látványra nagyon muris, a doki szerint is teljesen normális ez így. Ez lehet összefüggésben a jóslófájásokkal esetleg?
    Köszönettel a válaszért előre is!
    V.H. Tímea

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Mivel te még az utolsó harmad elején vagy, ezért normális, hogy sokat mozog a baba, általában csak az utolsó pár hétben lesznek nyugodtabbak, de ez is függ a baba habitusától is, az enyémek még a vajúdás alatt is boxmeccset játszottak odabent 🙂

  • Timi

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági,

    Első Babánkat várjuk, így sok tapasztalatom még nincs a kismamaságban.
    2 hete jóslófájásaim vannak, már infúzió, gyógyszer, minden volt. Jól vagyunk, csak én aggódom picit, hogy túl korán fog érkezni a Tündérünk. Kicsit korán lenne még. Sokat pihenek, a frontoknál mégis előjön. Ezzel tudok valamit kezdeni?
    Valamint 1-2 hete hányingerem van szinte minden nap. Ez normális így a vége felé?
    Még egy kérdés, hogy mindkét oldalon a csípőm úgy fáj, hogy néha sehogy nem tudok sem feküdni, sem ülni. Erre van esetleg valami jól bevált módszer? Régebben jártam kismama jógára, az segített, de most, hogy pihennem kell, nem tudok eljárni már.
    Köszönöm előre is válaszát!
    V.H. Tímea

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Nem kell aggódni, a 3. harmadban gyakoriak lehetnek a jóslófájások, főként frontoknál, és a hányinger is visszatérhet a 3. harmadban.
      A csípőnél az idegeket a méh növekvő súlya nyomja, segíthet a csípőkörzés, az úszás (ha még nem nyitott a méhszáj), és a kismama-masszázs is.

      • Timi

        2011. február 06. vasárnap

        Kedves Ági,

        Köszönöm a válaszokat!
        Még azt kérdezném, hogy ezeket a jóslófájásokat lehet valahogy „enyhíteni”? Görcsoldót kell szednem, plusz szedem a magnéziumot is, de frontok idején, mint például ma, nem nagyon hatnak. Pedig ma csak egy enyhe front van állítólag. Valamint ezektől lehet koraszülés esetleg? Azon kívül, hogy ennek lelki oka van inkább. Mármint a koraszülésnek. Igyekszem leginkább az ettől való aggódást elengedni. Ebben sokat segít a meditáció a dvd-ről.
        Köszönöm előre is!

  • Ácsné Nagy Katalin

    2010. október 28. csütörtök

    Szia!

    29-hetes vagyok és néha szokot a hasam alja fájni belenyílal utána abba marad.Mitől van ez?

    Válasz: A méh növekedésétől húzódnak a szalagok, ez okozza.

  • Tóthné Esazter

    2010. október 21. csütörtök

    Én 29+2 vagyok!Kislányom lesz!!!:O)
    De nagyon szokott fájni a hasam alja!!:O((
    A méhlepényem is le van tapadva…
    2hete a dokim 1010gramot becsült.Szerintetek nem pici????
    Annyira aggódom…

    Válasz: Nem kell aggódni, a becsült érték nem feltétlenül pontos, de az igazi hízás még csak most indul majd be.

  • edina

    2010. július 27. kedd

    Szia .Én most vagyok 29 hetes most már érzem milyen nagy a babóka sikszor nehezen kapok levegőt és sokszor pipilek még nem tudta a dokim megmondani a nemét csak saccolta hogy kisfiú 2 hete mikor voltunk a férjemmel ultrahangon a popóját mutatta.hamarosan eljön a nagy idő:)Már nagyon várjuk. Szép napot minden kismaminak:)

  • igacsera

    2010. július 16. péntek

    Én most vagyok 28 hetes és 3 napos van olyan nap mikor megállás nélkül mozog máskor pedig szinte nem is. Ez mennyire lehet gond? Lehet hogy semennyire,csak én reagálom túl a dolgot? Köszi.

    Válasz: Ez nem gond, ő attól még mozog, csak te nem érzed.

  • Eni

    2010. június 08. kedd

    Kedves Ágnes!!!

    Szeretnék tanácsot kérni,az elmúlt hetekben borzasztóan fáj az oldalam,olyan mintha a vesémet ütögetnék és a lábamban is érzem ezt elzsibbad,nem mozdul. Ugy élem meg mnit egy menstruációs fájdalmat.Az ultrahangos szerint a baba nyomja az idegeket,ráül a vesevezetékre és ettől érzem ezt a fájdalmat. tudsz tanácsot adni ,h köüszöbölhetném ki ezt? mivel gyógyszert is vettem be,algopirint annyira fájt. most,h tudom ő okozza ezt már nem teszem pedig borzasztó érzés.előre is köszönettel.

    Válasz:Ezzel tényleg nem tudsz mit csinálni, idővel szépen odébb fog menni majd.

  • Eni

    2010. június 08. kedd

    Sziasztok!

    Az én babám 29hetes,és már 1,5kg. Az ultrahangon jó kedvű volt,és produkálta magát.

  • Csonka Andrea

    2010. május 25. kedd

    Szia!
    28. hetes kismama vagyok, pár hete vettem észre, hogy majdnem minden nap csuklik a babucim. Ennek mi lehet az oka?Remélem ez nem jelent gondot, ha ilyen sűrűn fordul elő!

    Válasz: A csuklás jó jel, azt jelenti, hogy a kicsinek már elég fejlett a tüdeje. Egyáltalán nem gond, ha gyakran csuklik a baba, ettől nem lesz baja.

  • Márti

    2010. január 27. szerda

    Kedves Ágnes köszönöm a tanácsodat és lenne még egy kérdésem,hogy nem mentem el a cukor terhelésre ez baj,de ha most el mennék akkor nem lenne késő.köszönöm Márti

    Válasz: Mindenképpen menj el, ha kimaradt, hogy ha cukros vagy, akkor kiderüljön.

  • zsofi

    2009. november 11. szerda

    Sziasztok!
    Én úgy tudom, hogy kedvelik az ultrahangot, legalábbis az orvosom ezt mondta. Raffai Jenő és társai szerint viszont kifejezetten utálják (Beszélgetek a kisbabámmal c. könyvében részletesen ír róla).
    A 27. hetet betöltöttem, amikor mentem a sokadik ultrahangra. A magzatom annyira mozgott, hogy a doki alig tudta megvizsgálni.

  • R

    2009. április 02. csütörtök

    Szia!

    Azt szeretném kérdezni, hogy ha most 29 hetes és 4 napos vagyok akkor azt már úgy kell mondani hogy 30 hetes, mert a védőnő is és az orvos is nekem ez a 29. hétnek számolja.
    Tehát április 5.-én (vasárnap)leszek pontosan 30 hetes akkor már hétfőn 31. vagy a 30.hétben vagyok? Lehet másnak ez egyértelmű, de nekem nem :S

    Válasz: Mindig a betöltött hetet kell mondani, tehát a 29 hetes 6 napos kismama még 29 hetes, de másnap már 30 hetes.

  • Rien25

    2009. március 23. hétfő

    Szia,

    én úgy hallottam, nem szeretik, mert a hangja olyan nekik, mint nekünk amikor mellettünk egy metró húz el… nem véletlenül szokták a kezüket a fejük elő tenni, meg elbújni.
    Én igyekszem is minél kevesebbszer zargatni ilyennek a picit.
    Üdv,
    Rien

  • Fődi Gábor

    2008. október 04. szombat

    Ha jól tudom, akkor ezt a vizsgálatot nem igazán kedvelik a kisbabák.
    Igaz ez?

    Válasz: Ezt nem lehet tudni. Reagálnak az ultrahangra az biztos, de még senki nem tudta bebizonyítani, hogy pozitívan vagy negatívan.