Ultrahang hétről-hétre: 27. hét

A harmadik trimeszterben a baba már szinte teljesen úgy néz ki, mint születésekor fog. Csaknem 1 kiló a súlya és 40 centi a hossza.

Ultrahang hétről-hétre: 27. hétA 27. hét a terhesség harmadik harmadának hivatalos kezdete. A várandósok többsége a 27. hétre már legalább 5 kilót hízik, de az igazi hízás csak ezt követően indul be. A hízás jelentős része a mellek súlyának növekedéséből áll, ami ekkorra már elérheti a fél kilót is! A terhesség előtt a női mell súlya 200 gramm, a 27. hétre már megközelíti a 800 grammot. Ez a szoptatás kezdetén a belövelléskor még tovább nő. A baba közel 2 kilogrammos súlya mellé társul még a méhlepény kb. 1 kilogrammos tömege is.

Ha a baba most születne meg, már 70%-os esélye lenne az életbenmaradásra, azonban születése legalább 3 hónapot kéne a kórházban töltenie, amíg hazamehetne. A tüdő érése és a baba hízása most már napról napra, hétről-hétre gyorsul, így minden egyes héttel nagyobbak a baba túlélési esélyei.

Így néz ki a baba „odabent” a 27. héten:

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

59 Comments

Comment navigation

  • varga eliza

    2011. március 02. szerda

    sziasztok 3. babámat várom 27.hetet tőltöm vasárnap 6k hiztam az első ketövel ereaz időre 12kis elértem ahoz képest ez semmi

  • Kusiczki Edit

    2011. február 08. kedd

    Sziasztok. én 28 hetes kismama vagyok mostanig hiztam 11 kg és nem tudom hogy ez normális e hogy tul sokat fáj a derekam és nagyon hamar fáradok amugy a doki szerint minden rendben van de még nem tudja megmondani a nemét. mindenkinek nagyon jo babavárást kivánok.

  • Gina

    2011. január 24. hétfő

    sziasztok!
    én az első babámat várom,27 hetes vagyok 49kg kezdtem a terhességet most vagyok 60kg.rengeteget eszek de a hasam elég kicsi sokan mondják hogy nem tul pici bennem a kislány? a derekam viszont nagyon fáj alig bírok kikelni az ágybol.a hasam gyakran keményedik és fáj is ojankor nagyon félek ne hogy rám jöjjön a szülés hírtelen.elég ha egy kicsit felidegesítem magam a kislányom annál jobban fészkelődik néha ugy érzem kiakar jönni.remélem még 3 hónapig bírja odabent nem szeretném ha koraszülött lenne!a dokim azt mondta 75dkg volt a 26dik héten,nem tul pici szerintetek?nagyon félek ettől hogy nem fog hízni és esetleg nem lessz meg a kellő súlya.
    MINDENKINEK EGÉSSÉGET ÉS TOVÁBBI BOLDOG BABA VÁRÁST KÍVÁNOK!

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      A has mérete és a baba mérete között nincs kapcsolat, alkati dolog, kinek mekkorára nő a hasa, ettől még jól fejlődhet a baba benne.

  • Szilvi

    2010. december 20. hétfő

    Sziasztok!Én az első kisbabámat várom.Ma léptem be a 27.hétbe eddig 4-5 kg-ot híztam de viszont 2 dolog miatt aggódok.Az egyik hogy szerintem kicsi a hasam.vagyis látszódik de zavar hogy elég sokan mondják hogy amennyi idős terhes vagyok ahhoz képest kicsi a hasam.A másik pedig az hogy valamikor nagyon rugdos a baba utána meg 1-2 napig szinte semmit.egy-kettőt rúg és „levagyok tudva az napra”.viszont erre meg mindenki azt mondja hogy ez nem baj mert szépen ver a szíve.
    na szóval légyszíves segítsetek ha tudtok.köszönöm szépen

    • Vida Agi

      2010. december 30. csütörtök

      A has mérete egyéni dolog, alkattól függ, nem kell aggódni miatta. A mozgások számával, intenzitásával nem kell foglalkozni, hiszen ő attól még mozog, hogy te nem érzed, de ebben a terhességi korban már lehetnek neki is nyugodtabb napjai, és többet is alszik, mint korábban.

  • andi

    2010. november 26. péntek

    Sziasztok ! En is most lepek a 27 hetbe, eddig 8 kilot hiztam 52 kilorol kezdtem szinte nem is latszik. az elmult heten erzem hogy napkozben es tobbet mozog a fiam eddig csak este mozgott . Nekem inkabb a kozerzetemmel van baj a kedvem akar az idojaras. Van meg igy valaki? Sziasztok.

    • Ai

      2010. december 17. péntek

      5 kg hízás a terhesség végéig csak a Schobert-Rubint családban megy és szerintem nem normális! Én 26 hetes vagyok +5 kg-mal.

    • Rubi

      2010. december 20. hétfő

      Szia!
      Én ma léptem a 27.hétbe, és a férjem, ha rossz a kedvem szinte csak laposkúszásban mer közlekedni itthon!:) Nagyon szeszélyes lettem az utóbbi időben, de most még könnyű kibúvót találnom, egyszerűen ráfogom a hormonokra! Van,hogy úgy kelek fel reggel, hogy ma megváltom a világot, kicsit eltolom a Kínai Nagyfalat, megdöngetem a Himaláját, és estére itthon is vagyok, a másik véglet, hogy fél óra, mire a jobb lábam kidugom a takaró alól…:) A hangulatom pedig tényleg, mint az időjárás…nehezbíti a helyzetemet némileg, hogy van már három fiam, ellenben Őket nem tehetem ki a terhesség szeszélyeinek, velük muszáj ésszerűen viselkedni, normális kereteken belül:) A férjem más, Ő fedezékbe vonul, ha pl. nem találom fél pár zoknimat, ha a pohár 3 mm-rel arrébb van lerakva, mint ahogy én szeretném, ha nem tudom beszárítani a hajam, ha kiesik a hagyma a kezemből és még sorolhatnám…:) Szóval, van szeszély bőven:) Negyedik pocaklakónk kislány, ennek viszont nagyon örülök! Ha a hisztim közepén ez beugrik, kicsit lehiggadok és jobb kedvem is lesz tőle:) De azért ha lerakom a csomagot, szerintem a férjem elmond egy imát!:D Szóval, bátran hisztizzetek, adjátok ki a dühöt, a mérget, igyatok még egy pohár kakaót és bátran fogjátok rá a nyuszira!:D Sziasztok!
      Szi

  • Monika

    2010. október 22. péntek

    Sziasztok,
    nagyon orulok hogy ennyi mindent megosztotok ezen az oldalon, sokat tanulhatunk egymastol.
    En is a 27dik het vegen vagyok, 27 eves vagyok es az elso kisfiunkat varjuk, 60kilorol indultam 160cm magassagomhoz mar az kicsit sok volt es most mar 70vagyok.remelem majd leadom utana. Jol erzem magam, semmi panaszom, ejjel is alszom jol, az elso trimeszterbe jarkaltam tobbet, most normalis szerintem.Azert agodom kicsit mert nem nagyon mozgolodik a kicsike.Mikor ehes vagyok akkor erzem jobban, mozgalodik ide oda, de este 10tol semmi, meg nappal ugy meg meg mozdul de a ferjem meg alig erezte egyszer.Az orvos azt mondja hogy minden ok, dobog a szive.De en meg azert is aggodom hogy ugye minden honapba voltam ultrahangon es mindig ugyanugy lattuk, keze a fejecskejen, a laba keresztebe teve, szoval nem tudom mit mondtjak.Csak remenykedek hogy ugyes es virgonc fiucska lesz.
    Ti mit szoltok?

    Válasz: Nem kell aggódni, attól, hogy kézzel nem érzed, ő még mozog, csak van, akinek vastagabb a hasfala, ezért kevésbé látványos a baba mozgása.

    • Dóri

      2011. január 22. szombat

      Meg az is lehet, hogy olyan szerencsés vagy, akinek nyugis babája van, lesz. Mind másfélék vagyunk. 🙂

    • Hajnalka

      2011. február 03. csütörtök

      Sziasztok!

      Nagyon sok anyuka ismerősöm meséli, hogy pont a fordítottja lesz a baba a szülés után. Szóval akinek nyugis volt, az azóta megélt jó pár éber éjszakát. A virgonc babák viszont már az elején képesek lesznek majdnemhogy végigaludni az éjszakákat.
      Én nagyon bízok ebben mert az én 27 hetes kisfiam már „szétverte a berendezést” odabent. Neki nem igazán számít, hogy nappal vagy éjjel, jobb oldalon fekszek e vagy a balon. Viszont ha elkezdi, én is jobban érzem magam, valahogy megnyugszok.
      Szóval kitartás!

  • Edit

    2010. október 15. péntek

    Sziasztok. En ma vagyok 27 hetes, es eddig 12 kg-ot hiztam. Az orvosom szerint ez egy kicsit sok, de odafigyelek hogy mit eszek, sot meg a kaloriaimat is szamolom minden nap, ugy 2300-2400 kaloriat eszem/iszom meg. Tornazni, ugyen nem tornazom, de mozgok eleget naponta. Nagyon sok vizet iszok, kolat egyaltalan nem, neha egy kis almalet:) A hugom csak 9 kilot hizott es o ette a porkoltet meg ejszaka is. Hat nem orulet, en meg semmit sem eszem este 7 utan es megis jonnek fel ram a kilok. Az elso trimeszterbe hiztam 2 kilot, a masodikban meg 10 kilot. Remelem a harmadikban nem fogok olyan sokat hizni. Nem vagyok bevizesedve, csak jonnek fel a kilocskak szepen. De az a lenyeg, hogy a kislanyom jol van, en is jol erzem magam. Azt mondom mindenkinek aki izgul a sullya miatt, ne idegeskedjen mivel neha csak igy tortenik, hogy jonnek fel a kilok, megha oda is figyel az ember, csak egeszseges legyen mindenki, egy egeszseges babaval! Meg 13 het es latni fogom a pici lanyomat. Udvozlet Floridabol mindenkinek!

  • Petra

    2010. szeptember 20. hétfő

    sziasztok. Én is most töltöm a 27 hetemet. Eddig egész jol elvoltam 10 kg hiztam. De 1-2 napja iszonyatossan fáj a derekam. söt a hasam is beszokott keményedni. Igaz már van 2 kislányom akik ikrek de ezzel a babával teljesen más. Fáradékony vagyok . Nehezebben viselem. De hát megmondták páran nincs két egyforma terhesség . Kitartást minden kismamának.

  • Eszter

    2010. szeptember 08. szerda

    Az lenne a kerdesem hogy edesanyäm kiskönyve es elmondäsa alapjän 28.-29. hetre születtem 2450g, es 51cm voltam. Ön szerint lehetseges e ez? (A testverem 41 hetre 3500g es 61cm) Toväbbä edesanyäm csalädjäban mindenki 4-5kg volt es közel 60 cm.
    Most 27 hetes terhes vagyok, a mehszäjam zärva csak megrövidült a mehnyak ezert összevarrtäk, ill. kötöttek(23. heten). Most 2,8cm.
    Ha en koraszülött voltam, lehet hogy a gyerekem is az lesz? Örökölhetö ez?
    Välaszät elöre is köszönöm.

    Válasz: Nem, a koraszülés nem öröklődik. A lazább méhszáj öröklődhet, valamint az alkati sajátosságok, ami lehetővé teszi, hogy valaki könnyebben szüljön, mint mások, de ez nem feltétlenül jelent koraszülést. Ha a családban sok nagyméretű baba született, akkor elképzelhető, hogy a 29. héten már az átlagnál nagyobb méretű baba születhetett.

  • Hajni

    2010. szeptember 05. vasárnap

    Szia Ági!
    Nagyon szépen köszönöm a választ, Rád mindig számíthatok, ha valamiben bizonytalan vagyok!
    További szép napokat!
    Üdv.: Hajni

  • Hajni

    2010. szeptember 03. péntek

    Sziasztok!

    Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a 27.-28. hétben járok és a hüvelyemnél apró, nagyon ritkán jelentkező szúró, nyilalló érzéseket tapasztalok! Ez ilyenkor már normális, vagy még korai?
    Egy kicsit nyugtalanít!
    Volt már, aki azt mondta, hogy már talán ez a „tágulás” jele is lehet!? Ebben van valami?

    A választ előre is köszönöm!

    Üdv.: Hajni

    Válasz: Ez normális, nem a tágulás okozza, hanem az, hogy ilyenkor nagyobb a hüvelyben a vérbőség, sokszor lila is.

  • Valéria

    2010. augusztus 25. szerda

    Sziasztok!
    Én is most vagyok 27. hétben és 3 kg-t híztam.De nem az a lényeg ki mennyit hízik, hanem a baba és a mama egészsége.Már csak 3 hónap!!!
    🙂 Csodaszép babavárást minden anyucinak!

  • Osz Csilla

    2010. augusztus 18. szerda

    Meg csak annyit, hogy en 1.70 cm vagyok, 63-64 kg-al kezdtem a terhesseget most meg 70kg vagyok.Azelott imadtam enni, mindent megkivantam, de ahogy aldott allapotba kerultem ez majdnem teljesen elmult.pusz

  • Osz Csilla

    2010. augusztus 18. szerda

    Sziasztok kismamak!En is a 27 hetbe vagyok, es eddig nagyon jol, ereztem magam(leszamitva az elso ket honapot).Kb 2 hete kezdett fajni a hatam meg a derekam, most mar elegge izzadok, es nagyon hamar elfaradok.De mindent karpotol a kislanyom, aki egesz nap mozgolodik, dudorodik.A ferjem a legjobb ember a vilagon,teljesen el vagyok kenyeztetve(de ez igy volt azelott is).Irjatok arrol, hogy miket kell venni a kezdo babacsomagba, mert lassan el kell kezdeni a bevasarlast.Kesobb mikor mar gurulunk:) eleg nehez lesz, es wc sincs minden meterben.Kellemes babavarast mindenkinek!puszi

  • Gabi1971

    2010. július 05. hétfő

    Sziasztok!

    39 eves vagyok, s a harmadik kisfiamat varom. Ma töltöttem be a 27. hetet.
    Csütörtökön elestem az utcan es megrandult a jobb labfejem, de hala Istennek, csak terdre estem, s a babamnak semmi baja nem lett, ahogy az ügyeleten megallapitottak.
    Viszont az ügyeletes doktornö ( egy nagyon fiatal es alapos )ultrahanggal megallapitotta, hogy a mehnyakam 4 cm-re rövidült, s a mehszajba bele tudja az ujjbegyet dugni.
    A „dolognak” semmi köze nincs az esesemhez.
    Raadasul ismeri a nögyogyaszomat, s csodalkozott, hogy az nem szolt nekem semmit a mehnyakamrol, ugyanis az orvosnöm varosszerte elismerten alapos es tapasztalt nögyogyasz.
    Nos, penteken voltam a nögyogyaszomnal, ö megnyugtatott, hogy teljesen normalis harmadik terhessegnel s a 27. heten ez az eredmeny, adott magneziumot, s ajanlotta, hogy kimeljem magam.
    Szerdan van nala „hivatalos” idöpontom megint.
    Kicsit izgulok megis, hogy nehogy korabban jöjjön az en kis dragam a vilagra.

    Válasz:Tényleg nem kell izgulnod. Aki már szült, annak hamarabb nyílik a méhszáj, de ez nem jelent koraszülést, csak amiatt van, hogy a korábbi szülés miatt eleve lazább, könnyebben nyílik.

  • Editke

    2010. június 25. péntek

    Sziasztok!! 22 éves vagyok és az elsö kisbabámat várom. Én most vagyok 27.hetes kismama és eddig csak 5kg hiztam ami nagyon jó 🙂
    Sokan mondták már nekem hogy nem jó ha sok hizás mert elve nehezebb a szülés és na persze a leadás is 🙂 én nekem nagyon izeg mozog a pici és ma meg halgattuk a pici szívdobogását és csodálatos érzés!!! Mindenkinek kivánok további jo babavárást!!

  • Bea

    2010. június 22. kedd

    Kedves Judy!

    Terhesvitamin mellett nyugodtan szedheted a magnéziumot (gondolom azt ajánlotta a védőnő). Én szedtem már 3×2-t is mikor szükséges volt terhesvitamin mellett is!

    Egy 27 hét hetes második gyermekét váró kismama. 🙂

  • Vivien

    2010. június 03. csütörtök

    Sziasztok.27.hetes terhes vagyok.Nagyon aggódom,hiszen megesik olyan hogy a baba nem mozog.Elmentem a védőnőmhöz megnézetni a szívhangját,de azt mondta minden rendben mozog!Eddig többet rugdalt most nem tudom miért hanyagolja ezeket?!Elmenjek a nőgyógyászomhoz vagy sem?Mit csináljak?
    Előre is köszönöm a segítséget.

    Válasz: Valószínűleg mozog, csak most már nem érzed olyan intenzíven, mert már sokkal nagyobb a baba és nincs akkora helye mozogni.

  • Anikó

    2010. június 03. csütörtök

    Sziasztok!
    21 éves vagyok most várjuk az elso pici babánkot aki eddig úgy néz ki kislány lessz:)
    Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem-e baj hogy folyamatosan mozog a pici a 27. hétben vagyok de sokszor éjjel még aludni sem tudok anyira rugdal és egyszerre tobb helyen is érzem!Elejinte nagyon orultem neki mert nagyon jó érzés de elgondolkodtam rajta hogy nincs -e valami probléma,talán szukosen van odabent?Vagy mindig arra gondolok vajon a koldokzsinor nem-e tekerethet a nyaka koré:(!???? Egyébkén a hízásról annyit hogy én eddig 3 kg-t híztam meg 64kg-vel keztem a barátnom pedig a 28.hétben már 30kg-t felszedett:)Szóval minden szervezet más!!!!!!!!

  • Judy

    2010. június 01. kedd

    Sziasztok!!
    Én 20éves vagyok és most várom az első babámat!Most vagyok 27hetes, 45kg-mal kezdtem a terheséget és most vagyok 57kg. Az első 3hónapba voltam 40-43kg is mert sokat hánytam, azóta csak folyamatossan hízok!!Sokszor begörcsöl a lábam éjjel, a védőnő azt mondta magnézium hiány!Írt fel gyogyszert, de nem merem szedni mert a terhesvitamin amit szedek az mellet nem szedhetek más vitaminokat mert fenáll a túladagolás veszélye/Legalábbis a melékletben ez volt írva/.
    A hízásra visszatérve, nekem nem fáj, sőt sokan azt mondták hogy nemis ért!!Nagyon jólérzem magam és a picivell is minden rendben!!
    Már csak 13hét /plusz minusz 1-2hét/ és a karjaimban tarthatom!!ÉN MÁR NAGYON VÁROM!!!mINDENKINEK JÓ EGÉSZSÉGET ÉS TOVÁBBI BOLDOG BABA VÁRÁST KIVÁNOK!!

  • Topsy

    2010. május 24. hétfő

    Sziasztok!

    Valóban nem kell központi kérdésként kezelni a súlygyarapodást,mégis úgy gondolom,nem árt odafigyelni a kilók számára már csak azért sem,mert a leadáskor saját dolgunkat könnyíthetjük,vagy nehezíthetjük meg.Én nagyon hízékony alkat vagyok,voltam életem során 85kg is,és a terhességem 59 kilóval kezdtem,most a 27.hétnél tartok 71 kg-nál,ami 12 kg plusz,nem kevés,de ezt is csak odafigyeléssel tudtam elérni.Azt javaslom,hogy már az első hónapokban figyeljetek oda,sokkal könnyebb lesz azután.Minden nap tornázom,ellipszis trénerezek,vagy dvd-re végzek kismamatornát kb 4o percig.Nagyon sokat segít.És nem a kilókban,hanem fizikálisan érzem jobban magam ettől.Tudom,hogy kettőnknek teszek jót egyszerre.Nem vizesedem,mert figyelek a sóra,és édességet sem eszem nyakló nélkül,maximum fagyit,mert azt imádom.Tudjátok,egyáltalán nem vagyok példaértékű,sőt!De ez életem eddigi legboldogabb időszaka.Miért rontanám el azzal,hogy a végén rosszul érezzem magam a bőrömben?Mert még messze van a vége ugyebár…Annyi kövér kismamát látni manapság,ami nem csak azért rossz,mert esztétikailag zavaró,hanem azért is,mert az egészségre ártalmas lehet.És ilyenkor kettőnkért felelünk.Úgyhogy nem szabad ezt a témát felületesen kezelni.
    Persze ez csak az én véleményem.
    Minden jót Nektek,akárhogy is,de ez a legnagyobb csoda!

  • Ildiko

    2010. április 25. vasárnap

    Sziasztok! En a 29 hetben jarok es 27 kilot szedtem fel! Most keztem el dietazni… Mostanaban eleg sürün vannak fajdalmaim has es derek! Ez jelent valamit? Ket hetel ezelött voltam orvosnal es meg zart volt a mehszaj! Kerem segitsenek! es kissebb folyasaim is vannak! Üdvözletel Ildiko

    Válasz: A hasfájás attól van, hogy a baba elnyom idegeket a hasban, illetve a nagyobb has miatt jobban érzed a méh keményedéseit, amik egyébként normálisan is megvannak, de most erőteljesebben érzed. A folyás ha színtelen, szagtalan, ebben a terhességi korban normális.

  • babacsi

    2010. április 23. péntek

    Sziasztok én ma vagyok 27 hetes, és eddig 12 kg-t hiztam.

  • Hajni

    2010. április 13. kedd

    Sziasztok!

    Én 26 hetes 5 napos vagyok, a 24. hétig híztam 13,5 kg-ot. A fenekemen, combomon, karomon és hasamon érzem a hízást. 🙂 De egyébként jól vagyok, az eredményeim is nagyon jók és a vérnyomással sincsen probléma, a lábaim is csak akkor vizesek ha sokat ülök és nem mozgok.

    Én a terhesség második harmadában híztam sokat, mert mértéktelenül zabáltam. 🙂 Amit már utólag bánok.

    Mindenesetre a védőnő azzal vigasztal, hogyha korábban nem voltak súlyproblémáim akkor szülés után is visszatérhetek az eredeti súlyomhoz, és mivel régebben nem voltak súlyproblémáim így reménykedek.
    Szülés előtt egyébként 65,5 kg. voltam és a 24. héten mért a védőnő 79 kg-ot.

    Minden kismamának jó egészséget kívánok!

  • Szandi

    2010. február 09. kedd

    Sziasztok!

    Én 26 hetes kismama vagyok, első gyermekemet várom. Engem is nagyon zavar az általánosítás, ami a hízást illetve a terhesség alatti testsúlyváltozást érinti. Minden ember más, alkatilag és lelkileg és ezer más téren, tehát butaság azt mondani, hogy „ez sok” vagy „ez kevés”. (Viszont fogyókúrába nem most kell kezdeni, az tényleg hülyeség).

  • nikoletta

    2010. január 18. hétfő

    javitani szeretnék nem 1kg hisztam hanem tiz kg -ott

  • nikoletta

    2010. január 18. hétfő

    sziasztok.Én 27 hetes vagyok.és 1kg-ot hittam 57- voltam terheség elöt.én nagyon jol érzem magam a börömbe és már nagyon várom az elsö babámat.a kislányomat.minden mozdulata nekem egy élmény soha nem éresztm még azelöt ilyet.szép kerek pocim van én nagyon egéségesen probélok élni hogy a lányomnak jo legyen. MINDEN KIS MAMÁNAK JO ÉS EGÉSÉGES BABA VÁRÁST KIVÁNOK.

  • klaudya

    2010. január 16. szombat

    sziasztok es pont 27 hetes kismama vagyok es mar fel szetem 20 kilot.tehat nem minden no egyforma.kelemes babavarast mindenkinek

  • Zsófi

    2009. november 04. szerda

    Anita: gratulálok ehhez a fiatal életkorhoz! Nem semmi, és tök jó, hogy ilyen fiatalon vállaltátok!
    Üdvözletem!:-))Jó olvasni róla, hogy azért nem én vagyok a legfiatalabb!:-))

  • Zsófi

    2009. november 03. kedd

    Sziasztok!
    Gratulálok mindenkinek a babaváráshoz és mély tiszteletem a 3. és 4. babát váróknak!Nagyon örülök annak, hogy több gyermeket vállaltok!
    Én a 28. hetet töltöm a héten és már 9kg-ot híztam. Szerencsére a gyomromnak egyre kevesebb a hely, így már nem tudok annyit enni, mert nincs elég hely a gyomromnak, bízom benne, hogy már több kg nem jön föl.Már az étvágyam sem olyan nagy helyhiány végett
    A héten főzelékeket fogok enni, ezt már elhatároztam, édességet nem nagyon, már a doki is azt mondta, hogy 9kg, ha többet nem szedek föl akkor jó..igazából járok tornázni is, meg jó volt az étvágyam, úgyhogy én mostantól jobban odafigyelek, hogy mit eszek. Nem lesz könnyű, az biztos.
    Szerintem kis odafigyeléssel lehet mérsékelni a kilók felszedését, persze kell tornázni is.
    Üdv MIndenkinek!

  • Anita

    2009. október 14. szerda

    Sziasztok!
    Én 21 évesen várom az első babámat a 27. hétben tartok, és eddig 11 kg szedtem fel. (szeretek enni) Doki meg a védőnő szerint sok. 165 cm magas és 52 kg-ról kezdtem. Combomon és a fenekemen nem látszik az a 11 kg, Sőt még nem is vizesedtem. Csak a hasam hatalmas. S a közérzetem és minden leletem és a babával is minden rendben van.
    Vagyis szerintem is alkat kérdése hogy ki hány kilót hízik.

  • nikolka

    2009. szeptember 19. szombat

    Sziasztok kismamák 🙂 én most lépek a 27. hétbe, és most kezdtem el hizni, csupéúánn 3-4 kg- ot. mindössze 53-54 kg vagyok, vékony testalkatom van, és magas sem vagyok, 163cm, a pocakom sem olyan nagy, helyes kis gömbölyü. eddig azzal hitegettek, hogy kisfiut várok,s kiderült kislány 🙂 a terhesség alatt egyszer sem hánytam, csak néha néha üzletekben hőség jött rám, s rosszul lettem..de már kezd ez is elmúlni, szerencsésnek érzem magam, hogy jol vislem a várandóságot, ami mellé társul a párom hihetetlen odafigyelése és törödése is . 🙂

  • Hun

    2009. augusztus 22. szombat

    Szép (estét) hajnalt

    Nekem a kérdésem az lenne most lépek a 26 hétbe és a hasam alja néha néha fájdogál tegnapis arra ébredtem,hogy oldalra fordulásnálnál nagyon fájt a derekam ill a hátam mindig egyik nap olyan érzés volt mint mikor megjön de csak valami fehér massza szerü valami volt de ez azota is van csak nem olyan erösen.nekem a 3. babám lesz az elején volt egy bevérzésem ami felszivodott 23.héten az orvos mindent rendben talált a méhszáj zárt volt.mi lehet ennek az oka hogy a hasam alja sürün fáj föleg ha kicsit többet megyek ez értem arra hogy kb 2-3 utcányit a baba rendesen mozog de tartok a koraszüléstöl van okom félni?ismerösök szerint elég lent van a hasam nem tudom jelentösége aggodalomra ad e okot de a hasfájás az minden napos.elöre is köszönöm a választ.

    Válasz: Ha a hasad alja fáj, azt a baba súlya és helyzete okozza. Lehet, hogy harántban fekszik, vagy csak jobban nyomja a hasfalat.

  • Retro

    2009. augusztus 07. péntek

    Negyedik baba, 27. hét, zabálok ha úgy érzem, de van hogy délben jut eszembe hogy enni kéne, és -5 kg-nál tartok! (minusz) 😀

  • Farkas Gabi

    2009. július 28. kedd

    Sziasztok! Én most a negyedik babámat várom és a héten töltöm a 28. hetet. Ez idő alatt nem híztam egy kilót sem és az előző babával is csak 7 kilót híztam egész terhesség alatt. Ez nagyon terhesség és alkat függő dolog és szerintem semmi köze ahhoz, hogy hol él az illető nő, mert én sem Afrikából írok…. Szóval szerintem az a lényeg, hogy a pici egészséges legyen és nem az, hogy az anyuka 5 vagy 15 kilót hízik…..

  • jucus

    2009. július 05. vasárnap

    Én eddig 4 !!! kilót híztam , pedig most lépek a 27.hétbe.
    58 kilóról indultam, most vagyok 62. ( 158 cm. a testmagasságom)
    A melleim mindig is nagyok voltak, tipikus „bögyös” alakom van. Most úgy nézek ki, mint aki felül két nagy sárgadinnyét hord a melltartójában, a hasánál meg egy hatalmas görögdinnyét. Azt mondják rám csinos, aranyos kismama vagyok, és egyáltalán nem úgy nézek ki , mint egy afrikai. ( 4 kiló ellenére!) Jól is érzem magam…Igaz én reggelire nem kakaós csigát tömök magamba, nem eszem degeszre magam, s tartalmatlan ételeket sem fogyasztok. Pedi nekem is voltak a terhességem elején kívánós napjaim.
    Igaz a kényszer vitt rá, ugyanis szénhidrát diétát kell tartanom a 16. héttől, mivel terhességi cukorbetegségem van. Azonban,ha valaki odafigyel arra, hogy ezt a mennyiségű szénhidrátot megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjével , +zsírral egészítse ki , valóban képes egészséges, normális súlyú gyermeket a világra hozni. ( Ráadásul az első három hónapban sokat hánytam is) Ez a baba a második gyermekem, az elsőnél többet híztam , mert 54 kilkó volt a kezdősúlyom és az első három hónapot VÉGIG hánytam…Aztán pótoltam a negyedik hónaptól azt , amit ellőtte nem szedtem magamra. De ott is kellett később diétáznom. Szóval orvosi felügyelet melletti diétánál , ami nem fogyókúrát jelent!!!, egészséges lesz a baba.
    Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az ember húst eszik minden nap, tojást, rengeteg sajtot, szalámit és felvágottat, mellé még több zöldséget, kevesebb gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonaféléket, melyek lassab ütemben emeleik a vércukorszintet, mint a fehérlisztből készült termékek. Természetesen az édességek, a cukor tiltólistán van, és meg lehet szokni!
    Szóval amire a babának szüksége van, azt ebből a diétából vígan megkapja!
    És mindenkinek más az alkata, a magassága, a az aktuális fizikai felkészültsége a terhességnél, ezért nem vagyunk egyformák, nem hízunk ugyanúgy.

    Okosan egyetek,ne ész nélkül, de ami jól esik az biztosan kell ( csak mértékkel)!

  • Ann

    2009. június 30. kedd

    Én most vagyok 26. hetes. Sosem voltam vékony alkat, de kövér sem, viszont azt hittem, majd várandósság alatt 20-25 kiló fog feljönni rám.

    Eddig 4 kiló plussz-nál járok, pedig aztán eszek rendesen. Meglepődtem, hogy csak ennyi, de ennek inkább örülnöm kell, azt mondta a védőnő.

    Nem törvényszerű, hogy tizen-huszonkilókat hízzunk ilyenkor.

  • Viv

    2009. május 28. csütörtök

    Ti nem vagytok normálisak!
    Ahány ember annyi féle, ahány terhesség, annyiféle…. nem azt kell számolgatni mennyi jött, vagy nem jött fel, hanem hogy a kismama hogy érzi magát, és rendben legyenek az eredmények! Ha ez oké, akkor innen kezdve minden mindegy, mert majd az számít, hogy az egészséges baba megszülése után mi lesz a helyzet! Akkor már lehet-sőt egy igazi nőnek kötelező is- foglalkozni a kilókkal!!!
    Egy 26 hetes kismama:)

  • Barbara

    2009. május 20. szerda

    Nagyon elszomorít, hogy így megítélik terhes nők egymást (anorexiás, Afrikában élő szegény, stb).
    Mindenkinek tudnia kell (felelősségteljes felnőttként), hogy a terhesség alatti hízás mértéke alkattól függ. Van aki kevesebbet szed föl, van aki többet.
    Nekem a pocim elég lassan kezdett el nőni (első babát várok) és nagyon sokan megjegyezték, hogy milyen pici. Hát ha valami rosszul esik egy kismamának, akkor ez biztosan.
    Én ezen a héten töltöm a 27. hetet, 6,5 kg-ot szedtem fel. Jó az étvágyam, de a műanyagot én is igyekszem kiszűrni.
    Kérek mindenkit ne ítélkezzünk, gondolkozzunk!!!

  • Fragma

    2009. március 30. hétfő

    Sziasztok! Én most leszek ezen a héten 27-hetes terhes. De már 3 hete több mint 10 kilót híztam, és azt mondták diéta. De aki ismer régóta, sem mondja meg hogy híztam volna. A fenekem u.akkora, sőt bugyiba sem kell nagyobbat vennem mint terhesség előtt. Mellre, hasra nőttem sokat. A karom és a hátam sem változott, a combajim lettek picit erősebbek és a bokám a súly miatt, amit tartanom kell, mert én normál súllyal kezdtem meg a terhességet, pontosabban 1 kg felesleg sem volt rajtam, ezért is volt, hogy azt mondták, hogy hoppááá, most már ne hízzak,,,én nem szeretnék,,de a baba nő. Mondjuk az étvágyam se jobb, mint terhesség előtt. Max. édesség terén egy picit kívánosabb lettem,,de azonnal el is hagytam ahogy megláttam, hogy vizesedni kezdtem és nem is akárhogy.
    Én jól érzem magam a bőrömbe, nem látom magam daginak, sőt senki se a környeztembe, a hasam növését látják igazán és mivel nem feltünő az a bizonyos +10 kiló,,,így mindig azt hiszik, hogy a hasam nagyobb, mint amilyennek lennie kellene… Anyagcserémmel sincs gond, szóval sztem embere válogatja és igazából majd most fog megindulni az a bizonyos súlyfelszedés…
    Tehát nem aggódom. A vérnyomásom folyton alacsony,,és a normál között van, most voltam vércukor terheléses vérvételen, még nem tudom az eredményt, de eddig minden laborom teljesen negatív.

  • lilalula

    2009. március 23. hétfő

    Sziasztok.
    Szőrnyű,de én már 16kg híztam.27 hetes vagyok.A védőnőm szerint sok,de csak igazán a fenekemen látszik a sok plussz,meg természetesen a hasamon.Szerinte sok ment a babára.

  • Márti

    2009. március 09. hétfő

    Hát én nem tudom, hogy egyeseknek miért kell hülyeségeken felháborodniuk. A természet úgyis úgy intézi a dolgokat, ahogy ő akarja. Én az első babámmal kb. 20 kilót híztam, pedig nem akartam ilyen sokat. Most vagyok terhes a másodikkal a héten töltöm a 27-et. És még mindig kevesebb vagyok két kilóval, mint amennyivel kezdtem a terhességet. Mindezt úgy értem el, hogy tulajdonképp semmi különbség nincs a két terhesség között. És szégyen, nem szégyen én azok táborát erősítem, akik nem figyelnek arra, hogy mit esznek, jó persze a sokoldalú táplálkozás nekem is fontos. De amit megkívánok, minden jöhet tulajdonképpen! És nem telik el két év a két csöppség között, tehát erre sem fogható a dolog, hogy nagyon megváltozott volna a szervezetem. Akkor mi az oka két ennyire különböző terhességnek?

    Válasz: Lehet, hogy az emésztésed is más, és az életmódod is biztosan. Gyerek mellett már nem tud annyit üldögélni, pihengetni az anyuka terhesen sem, mint amikor az elsőt várta.

  • Mónika

    2009. február 12. csütörtök

    Én a negyediket várom.
    167 centi vagyok, 58 kilóról indultam és 7 kilót híztam az elsőnél. A másodiknál 6-ot, a 3.-nál 5-öt; igaz, minden alkalommal egy-egy kilóval több volt a kiinduló súlyom. NEM vagyok anorexiás, nem sportolok külön (pedig jó lenne, csak idő nem jut rá), nem élek Afrikában, a gyerkőcök a 37-39. héten születtek 3-3,5 kilósan, egészségesen, és több, mint egy évig szopott mindegyik. Mindig viszonylag kicsi pocakom volt, de egyébként belül minden OK volt.
    Most a 4.-nél a 27. betöltött héten még nem híztam összesen 3 kilót. Ebből a 20. hétig egyet, ahogy a másikaknál is, és nem hánytam, nem diétáztam, ettem normálisan mindig.
    Én nem tartom abnormálisnak, ha valaki akár 20 kilót is fölszed, na de ugyan tudjuk elfogadni azt is, ha valaki meg az átlag alatt „teljesít”!

  • ági

    2009. február 02. hétfő

    sziasztok.
    Én is egyetértenék niki108-al mert én 26 hetes vagyok és 6,5kg-nál járok. viszont a második babám és szinte nem is látszik a kilók száma csak a hasamon és aa mellemen. Ugyhogy anorexiás az illető aki 5 kg hizik egész terhesség alatt és még egészséges babát is szül.

  • malnabokor26

    2009. január 30. péntek

    a nélkül:)

  • malnabokor26

    2009. január 30. péntek

    Én még a 31-32 hetesen sem híztam többet 5-nél. Van ilyen.

  • angi

    2009. január 30. péntek

    Én is 5 kilót híztam, és most vagyok a 27. héten… 🙂 És annyit eszem, amennyi jólesik, de a műanyagokat, ha lehet, mellőzöm.És nagyon jól érzem magam.

  • Viki

    2009. január 25. vasárnap

    én már most 10 kilóval vagyok nehezebb , pedig még csak a napokban lépek a 27.-be:) de az első babám esetében is így volt, reménykedem benne, hogy most is úgy le fog olvadni, mint nála…ha meg nem, akkor majd egy kis testmozgással teszek érte, hogy lemenjen! 🙂 Mit számít, hogy mennyit hízol, amennyiben a baba és Te is egészséges vagy!?

  • Eszter

    2009. január 20. kedd

    Nem értek egyet Nikivel. Én még csak 4 kilót híztam, és nem diétázom, nem tornázom stb. És teljesen normális a babám fejlődése is. Egyszerűen így alakult. Tehát van olyan, aki nem szed fel többet, mint öt kiló a 27. hétre. Ja, és annyira nem is ritka, mert több ismerősöm is erre a korra csak ötöt hízott.

  • Niki108

    2009. január 15. csütörtök

    ezt nem tudom, hogy férfi írta e, vagy olyan nő, aki életében nem látott még várandós nőt, de hogy a 27. hétre valaki csak 5 kilót hízzon, az olyan ritka, mint a fehérholló… vagy valahol Afrikában él szegény…

Comment navigation