A baba most már hallja a külvilágból érkező hangokat, Te pedig most már érezheted az apró mozgásait, amik most még csak annyira érezhetőek, mintha apró lepkeszárnyak csikiznének belülről.
A pici a 15. héten 13,5 cm és 100 g. Kezd nőni a haja. Mostantól hallja az őt körülvevő hangokat, az anyja szívverését, gyomrának korgását, sőt a kívülről beszűrődő zajokat is. Hallgass kellemes zenét, dúdolj neki, és ha odafigyelsz, érezni fogos, ahogy a mozgásával reagál ra! Ki is próbálhatod, mit hall a pici a pocakban a kívülről érkező hangokból. Ha uszodában jársz, vagy otthon a kádban dugd a fejed a víz alá és próbáld onnan figyelni a kinti zajokat.
Itt az ideje bővebb ruhákat beszerezned. A köldöködtől lefelé egy halvány csík jelenhet meg (linea nigra), mely a terhesség végéig egyre sötétedik, de szülés után eltűnik.
53 Comments
szilvia
2013. szeptember 02. hétfősziasztok aki tud segitei az irjon 15 hetes terhes vagyok és semi jelt nem veszek észre egyszer hol kemény a hasam egszer meg hol puha és kicist megijedtem meg olyanis volt már párszor hogy fekszek és jobb vagy bal oldalt a hasamnál erős beszúródást éresztem vagy szúrodást de ha máskép fekudtem akkor elmult!
Vida Agi
2013. október 03. csütörtökEz normális, ilyenkor átrendeződnek a belső szervek, a baba is már mocorog odabent. Különösen ülve és fekve tud nagyon keményedni a pocak, de ez nem gond.
Szisza
2013. augusztus 08. csütörtökJónapot! Lenne egy olyan kérdésem, hogy jövő héten kedden leszek kereken 16 hetes, és akkora kaptam időpontot a nőgyógyászatra. Fogadott doktorom még nincsen, de aki először vizsgált, azt mondta hogy hozzá járjak továbbra is. Félek, mert elvileg most kellene lennie valami nagy vizsgálatnak, és aggódom hogy kicsúszok az időből…. vagy ez annyira nem fontos megtudják csinálni 1-2-3 napra rá is? Köszönöm válaszát 🙂
Gabi
2013. augusztus 13. keddNyugodtan vissza lehet menni az sztk rendelésre, majd ettől függetlenül kereshet saját orvost, ha szeretne. A nagy genetikai UH vizsgálatot egyébként 18 hetesen végzik.
julie82
2012. augusztus 22. szerdakedves Agnes!
15 hetes vagyok,szeretnem kerdezni,h terhesvitamin es folsav mellett lehete e magneziumot es calciumot szedni.illetve a vitamint ajanlott e pluszba szedni.ugyanis a terhes vitaminba nincsen a vitamin amit jelenleg szedek.
koszonom!
Vida Agi
2012. augusztus 24. péntekTerhesvitamin mellett nem kell külön kalcium, mert az van benne, magnéziumot csak orvosi utasításra szedj, mert izomlazító hatása van.
Ani
2012. február 02. csütörtökSziasztok!
15 hetes és 3 naposak vagyunk. már kb a 11. héten éreztem belülről csikizéseket, meg furcsa dolgokat. vicces volt.
a 13. héten arra keltem, mintha valaki belülről bökdösött volna, 3 erőteljes bökdösés volt. de azóta semmi ilyesmi. sőt pár napig még a kis pillangókat sem éreztem. néhány napja viszont egyre sűrűbben érzem 🙂 főleg mikor a jobb oldalamra fekszem.
furcsa és „aranyos” érzés 🙂
a pocakomat nem látom, hogy nőne, mindenki másnak feltűnik, és 1 hete a párom melegítőjét hordom itthon.
az normális, ha kb most elkezdek hízni? az első 3 hónapban kevesebb mint 2 kilót szedtem fel, pedig sokat ettem. most többet eszek és a mérlegem szerint 2 hét alatt híztam 1 kilót. ételt megvonni nem akarok, akkor elkezd fájni a hasam. a nasi adagomat csökkentettem már, helyette almát vagy mandulát eszem. bár lehet majd beáll a súlyom, nem magam miatt aggódom, mert majd leadom, a baba jobban izgat, nem akarok sokat felszedni, nehogy gond legyen, de keveset sem akarok enni, mert az sem egészséges. van vmi ötlet vagy tanács?
köszönöm szépen!
Vida Agi
2012. február 05. vasárnapEddig teljesen normális volt a hízásod, nem kell aggódnod miatta, egyél nyugodtan annyit, amennyi jólesik.
Yuuki Kuran
2011. november 14. hétfőKedves Ágnes!15 hetes ikerterhes vagyok most.A rosszulléteim kb 2 hétre elmúltak de most újra vannak.Van már kisebb pocakom is,de ez másoknak még nem tűnik fel csak akik tudják mitől gömbölyödik a pocim.Bugyborékoló mozgást érzékelek és néha olyasmit is mintha belülről nyomást fejtenének ki a pocakomon keresztül.Nem tudom ez a lurkó mozgása-e mert elég gyengén érezhető.Erről szeretnélek kérdezni,hogy miből jövök rá erre?Várom válaszod.A többi kismamának pedig jó egészséget: Yuuki
Vida Agi
2011. november 20. vasárnapIlyenkor még csak ilyen bizonytalan jeleket lehet érezni, mint amiket te is: bugyborékolás, mintha belülről csiklandoznának stb. de ez már a babák mozgása, jól érzed.
Valentina
2011. szeptember 07. szerdaSziasztok!
Én 15 hetes kismama vagyok, már három napja.
Éreztem pár nappal ezelőtt valamit, és egy kis részen keményebb is a hasam. Kicsit híztam már, de nem látszik, hogy babát várnék. Inkább olyan mintha sokat ennék.
Igazából nem vagyok biztos abban, hogy a baba mozog, de olyan mintha korogna a hasam. De biztos, hogy nem korog, mert nem vagyok éhes, és ka*ilnom sem kell. Szóval szerintem az ő lehet.. Nektek mozog már? Puszi..;)
Brigike
2011. szeptember 06. keddsziasztok!Én 11 hetes terhes vagyok és 41.7mm-es a babácskám!ez baj?elöre is köszönöm a választ!:)
Vida Agi
2011. szeptember 10. szombatBajnak nem baj, de ha nem írtad el, akkor ez megfelelő méret.
ZSani
2012. január 13. péntekMiért a 18. hétnek felel meg???Az enyém 72.6mm és 14 hét 3 napos..
Molnár Anikó
2013. március 04. hétfőén a 12 hetes ultrahangon voltam 12 hét 2 napos és akkor voltunk 69 mm-esek
kollár niki
2014. március 14. péntekElég nagy baj lenne,ha egy 18 hetes magzat csak 4 centis lenne,nem igaz….??? A 13 hetes genetikai uh-n a babám ülőmagassága több,mint 7 centi volt…
ZSani
2012. január 13. péntekNekem 7cm volt 13hét 3 naposan, de a 7 cmje 13hét 1 napnak felet meg, viszont most nem nőtt sokat, 14hét 3 naposan, 72.6mm. a doki szerint ez jó.
Vida Agi
2012. január 22. vasárnapItt van a kalkulátor, meg tudod vele nézni milyen méret hány hetesnek felel meg: http://www.kismamablog.hu/egyeb/kiszamolo.html
ZSani
2012. január 23. hétfőEz remekül is müködik,. akkor már csak az lenne a kérdésem, hogy egy védőnő hogy írhatja rossz helyre az ülőmagasságot…???Egy jó tanács, hamár egy ilyen oldalt vezet, kérdésekre válaszol, és egy ilyen kalkulátort használ, akkor legyen kedves megnézni, hogy mit jelent a btp és egyéb szakszavak mielőtt megrémít egy kismamát….Én is beírtam a méretét és 11 hétnek felelt meg….Jó helyre kell írni mert a bpd a fej mérete és nem az ülőmagasság mérete…..És nem vagyok védőnő,sem orvos..
ZSani
2012. január 23. hétfő18 hetesen nehogymár négy hetes legyen egy gyerek, a kalkulátor jó, csak tudni kell mi mit jelent….
Mariann
2011. április 16. szombat15 hetes vagyok én is, a hét elején még csak 87mm volt a baba, nekem csak alul látszik egy kis dudor, a méhem, semmit nem híztam, sőt a lefogyott 2kg sem jött még vissza, nekem csak ritkán van már emélygésem. A hüvelynél finom nyomásokat érzek belülről, ami kicsi fájdalommal jár.
Vida Agi
2011. április 24. vasárnapIgen, ez az adagolás, ha csak éjjel nyűgös, akkor megfelel, amíg át nem törik a fogacska, végig adható a szer.
Marcsi
2011. április 01. péntekSzia Ágnes !15 hetes terhes vagyok nekem meg folyamatos hányingerem van és akkár milyen újságot olvasok azt irják hogy mulni a kell .elöre is köszönöm válaszod 🙂
Vida Agi
2011. április 08. péntekRitkán akár a 16.-20. hétig is eltarthat a hányinger.
Manoka
2011. március 09. szerdaKedves Ägi. 15hetes vagyok akkor mär kene ereznem a babät ahogy mozgolodik? vagy mikor fogom es meg azis agaszt hogy nem kerekedik a hasam anyira ez normälis?
Vida Agi
2011. március 13. vasárnapNem, a babát érezni a 20. héten elég, a 15. héten még nem kell. A has méretének növekedése is inkább csak a 20. hét után kezd látványos lenni, ez alkatfüggő is, aki eleve vékonyabb , neki lehet, hogy inkább csak a dereka szélesedik.
P.Emese
2011. február 17. csütörtök26éves kismama vagyok.Pocaklakóm 15hetes,iszonyatosan mozgékony!Problémám,hogy a pisilést követően azt érzem,hogy a hasam le akarna szakadni!Még csak 3 kg-mot hiztam!Választ előre is köszönöm!Emese
Vida Agi
2011. február 25. péntekNem kell aggódnod emiatt.
Anett
2010. december 08. szerdaA 15. terhességi hétben járok és hirtelen bekeményedett a méhem. Most magnézium injekciót kapok érbe, de kicsit aggódom, mert a 3. után is érzem még, hogy keménykedik. Ez a 2. terhességem az elsőnél a 36. hét után éreztem ezt. Nagyon aggódom és félek az esetleges vetéléstől most mikor már ekkora a baba. Az orvos ágynyugalmat javasolt, mivel eddig ülőmunkát végeztem. Gyakran előfordul az ilyen?
Vida Agi
2010. december 08. szerdaNem gyakori az ilyesmi, tartsd be az utasításokat, szedd a gyógyszert és pihenj sokat.
Szabo Kata
2010. július 26. hétfőSziasztok.
14 hetes varandos kismama vagyok. Egyike a nagy dilemmaimnak..a sport. Rendszeresen aerobikoztam 2 even keresztul, jelen pillanatban is folytatom.. igaz eggyre csokkeno intenzitassal. Nagyon jol esik a mozgas, de ugyanakkor egy picit nyugtalan is vagyok, mert felek, hogy ne artsak vele a picinek, annyi mindent lehet olvasni ezzel kapcsolatosan.. A pulzusom nem merem, de arra figyeltem, hogy ne hajtsam magam a kifulladasig, viszont az elkerulhetetlen, hogy le ne izzadjunk, foleg most a nyari kanikulaba.
A lenyeg, hogy aerobik utan nem fajt soha semmim,sot…
Ezzel kapcsolatosan szeretnek tanacsot kerni…na es, hogy hany hetes korig aerobikozhatok??
Válasz:Nyugodtan folytathatod csökkenő intenzitással. A babának nem lesz tőle baja. Figyelj oda, meddig bírod, jól esik-e, nem fulladsz-e ki, amikor már nem esik jól, hagyd abba.
VANESSA
2010. április 11. vasárnapsziasztok!én veszélyeztetett kismama vagyok 20éves és 15hetes. olyan kérdésem lenne, h szabad v nem szabad ilyenkor szerelmeskedni, h árt e a babának. nagyon nehéz vissza fognunk magunkat, de a baba kedvéért mindent megteszünk. irjatok kérlek. köszönöm.
Válasz: Ha veszélyeztetett terhes vagy, akkor nem szabad. De ha újra mégy orvoshoz, kérdezz rá külön erre.
marton magdolna
2010. április 03. szombatSziasztok! 15 hetes vagyok es mar jol latszik a pocakom. minden rendben van csak meg a hanyingerem nem mult el . elso perctol igy vagyok . vajon mikor mulik el?
Válasz: Legkésőbb a 20. hétre mindenkinél el szokott múlni.
Mono
2010. január 09. szombatSziasztok!
Nekem is hasonlo a gondom! A Doktorno olyan idopontot mondott, 13 het 4 nap ami nem lehet mert akkor a parom mar 3 hete kinn volt Angliaban, es en 2 hettel kesobb jottem utanna! Szoval 5 het szex nelkul! Abban pedig egeszen biztos vagyok hogy nem voltam senkivel, hisz csak a Parom a mindenem! Kicsit zavart lett koztunk a dolog emiatt, bizik bennem, de megertem hogy nem tudja magaban hova tenni ezt! A kovetkezo ultrahang februarban lesz remelem akkor mar valami tortenik!
Elozoekhez hozzaszolva most 15 hetes vagyok, 4 hete van pocakom, de mar hamarabb is ereztem valami fura kaparo erzest, meg mozgast! Sokan azt mondjak nem a Baba, csak rosszul erzem, bekepzelem, de akkor mivel magyarazzak azt hogy amikor volt az ultrahang es lattam a hogy mozog a Kicsi akkor ugyan azt ereztem amit eddig mindig!
?????
Mostanaban pedig erosebb az erzes, es jo erzessel tolt el!
Mindenkinek jo Babavarast erre az evre is!
Egyebkent atlag testalaktu vagyok, es amiota terhes vagyok, 4-5 kilo minusz van rajtam! Megis not a Pocim! Szerintem a meret alkattol fuggetlen!
Minden Jot!
Edith
2009. december 13. vasárnapSziasztok!Most voltam uh-on a héten,13hetes 4 napos helyett 14 hetes 4 napos babát látott a doktornő a méretei alapján.A súlya 95gr,CRL:85mm,FL:14mm.Az adatai alapján meg tudja valaki mondani,hogy ez milyennek számit?Gondolom ilyenkor a szülés időpontja is változik??!Köszi
Válasz: Az UH méreteket itt tudod kiszámolni: http://www.kismamablog.hu/egyeb/kiszamolo.html Nem feltétlenül változik a szülés időpontja, mert ezt az eredményt összevetik az első UH adataival és az utolsó mensessel és csak akkor módosítanak a kiíráson, ha az tényleg indokolt. Gyakori, hogy 1-1 héttel nagyobb vagy kisebb babát mérnek, de emiatt nem feltétlenül módosítanak azonnal.
zsuzsu
2009. december 06. vasárnapsziasztok 15 hetes terhes vagyok és akkora hasam van mint 1 5 hónaposnak de nem érzek semmi mozgást de az uh-n minden rendben van nagyon virgonc baba de még nem mutatta meg magát kis szégyenlős 🙂 nagyon várom már eddig 4 kg-t híztam
timi
2009. október 17. szombatsziasztok!!! Én most leszek 13 hetes terhes. terhesség előtt is volt hasam nem is kicsi.
nekem ezáltal még semmi nem látszik, de nem aggódom mert a vizsgálatok jók voltak
és kiderült hogy egy nagyon aktiv mano lakik a pocakomban aki még a fejjel lefelé ugrálástól sem hátrál meg.
Kövecsesné Csobán Zsuzsanna
2009. szeptember 15. keddSzia Zsófi!
Én is 15 hetes vagyok, meg 2 napos. De nem azért írok, hanem azért, mert ha tényleg kíváncsi vagy a nemére, akkor szerimtem egy fizetős 3/4 D-s uh-ra el tudsz menni tb kártya nélkül is! Nem tudom Skóciában mennyibe kerül egy ilyen, nálunk tudomásom szerint 10-15 ezer körül mozog a tarifa. Sokkézéslábtörést a további időre!
Viki81
2011. augusztus 15. hétfőÉn elmentem a 13. héten fizetős 4d-s genetikai uh-ra potom 12000ft-ot fizettem és semmivel nem tudok többet mint a kórházi uh-n mondtak, a nemét se tudták megmondani pedig azt hirdetik a honlapjukon, hogy meg tudják mondani. Arról nem beszélve, hogy 15.30-ra volt időpontom, és kiderült, hogy egy másik párnak 15.20-ra tehát valamivel 16 óra után kerültem sorra. 17 órakkor csalódottan jöttem ki , hogy semmi nem igaz abból amit hirdetnek magukról, ráadásul végig azt kellett hallgatnom , hogy milyen vaskos a hasfalam, igaz nem vagyok vékony már van egy kislányom, de nálam ezerszer ducibbak is lesznek terhesek és ott is megoldják valahogy. Gondolom egyszerűbb volt rám fogni, hogy ilyen vacak uh-t csináltak ennyi pénzért:(((
Niki
2009. szeptember 11. péntekHogy érzem is a mozgását neki:)
Niki
2009. szeptember 11. péntekSziasztok!
Én elmúltam 15 hetes 2nappal és nekem már nagy a pocim:)
És érzem is a kis pocaklakót,de a nem mernék megesküdni:)
Kokai Zsofia
2009. szeptember 09. szerdaSziaszok en is 15. hetes vagyok, de ahol en elek (Skocia), nem mondjak meg, hogy fiu-e vagy lany. Kepzeljetek egy par szulo beperelte az orvosat, amiert rossz nemet mondtak nekik, azota torveny irja elo, hogy senki sem tudhatja meg. De van persze maganklinika, ahova borsos aron elmehet aki akarja tudni. Most megyek haza 3 hetre, de mivel kulfoldon dolgozom, a tb kartyam nem ervenyes, pedig szerettem volna egy ultrahangot egy magyar orvossal. (jobbak mint az itteniek). Nem adatik meg. Nekem mar egesz szep pocim van. Mozgast meg nem erzek.
sziasztok es sok szerencset es egeszseges babat mindenkinek!!!
Viki
2009. augusztus 03. hétfőSziasztok,én is tegnap töltöttem be a 15. hetet de sajnos még semmi pocim.:(
Járt nálunk ma a védőnő,és azt mondta,hogy még haspólót is viselhetnék,pedig én nem vagyok túl vékony és alacsony is vagyok.
Viszont pár napja éreztem kis bugyborékoló mozgást,férjem meg is hallgatta a pocim,és nagyon örültünk,hogy végre érzékelhetjük a mozgolódást.
További boldog babavárást,üdv !
conie
2009. június 27. szombatés még hagy tegyem azt hozzá, hogy egyátalán nincs hasam még..karcsú testalakatom van, és ugy néz ki, mint ha csak simánn jol laktam volna kora reggel. minden kismama ezt nagyon nagyon várja, h ne csak ö vegye észre magán, hanem mások is h babát vár. én is igy vagyok vele, de türelem, kisbabát terem . . . . . . .
Dr Czeizel Endre – Genetikus professzor irásait olvastam, ahol megtudtam pár dolgot a baba nemének a befolyásolásárol, és a 80százalék sikereiröl. ugyh igénybe fogom én is venni..érdemes elolvasni….a goggleba beirva bukkantam rá.
conie
2009. június 27. szombatSziasztok, én 22 évesen leszek anyuka, most vagyok a 15. hétben, és mi terveztük a babát, 3 honapig probálkoztunk, és sikerült. már a 12.héten megmodták h fiu lesz, örültem neki, annak ellenére h lányt vártam, de nem állok meg1-nél.még egy kis puncist is össze akarunk hozni a párommal..én fiatalon akartam anyuka lenni.és nemérdekelnek a külsö megjegyzések,,,, ha én ugy érzem h eljött az ideje,akkor eljött és kész 🙂
hajni
2009. április 10. pénteksziasztok!Én is 19 évesen leszek anya, amire én sem számitottam és az elején még nem is akartam!de már én is belenyugodtam teljesen mert az a csöppség nem tehet semmiről, ha meg kell születnie, hát szülessen meg!:)én már nagyon várom
Bjuti
2009. február 02. hétfőSziasztok!én 19 évesen leszek anyuka:DFurcsa,nem igy képzeltem el a jövömet,de már nem csinálnám vissza,hisz az életben a legszebb dolog:)Mi tegnap kezdtem a 15.hetünket,e én már a betöltött 11.hét ota érzem ahogy mozog és még a háziorvosom is meglepödött h mekkora pocim van már:)De én elég vékony vagyok és alacsony,gondolom ezért látszik annyira.Ltom elég régen irtatok ide,remélem azota is jol vagytok meg a babáitok is:)Puszi
Gyöngyi
2009. január 10. szombat15.hete vagyok terhes a kis manoval,és alig várom már,hogy kiderüljön,hogy fiu-e vagy lány.Mindegy csak egészséges legyen,de a kiváncsiság hajt.Nekem a pocim már kezd nőni,és én ennek örülök,csak mocoroghatna már a picur.
Samu011
2008. november 12. szerdaÉn ikreket várok és péteken fogom betöltenia 16-ik hetet. Én már érzem, hogy nagyobb a pocak, de még idegennek nem tűnik fel. gondolom majd ezután kezd rohamosan nőni 🙂
Ancsi
2008. október 11. szombatSziasztok. En utoljara 11 hetesen voltam ultrahangon, akkor 4,7 cm volt, 14 hetesen kezdett jol gombolyodni a pocim, most 15 hetes vagyok es jovo heten kell ultrahangra menjek. Kb. mekkorara kell megnojjon addigra, felek nehogy tul pici legyen. eddig 3 kg-t hiztam. Szedem a terhesvitamint 2-3szor egy heten, ez eleg? Koszi!
Válasz: Nem kell aggódnod, mert mivel senki nem tudja pontosan a fogantatás időpontját, ezért méretbeli eltérések emiatt is adódhatnak, illetve azért is, mert a szülők testalkata már ilyenkor is befolyásolhatja a méreteket, termetesebb szülőknek általában méretesebb babája születik, alacsony, sovány szülőknek kisebb (de persze itt is lehetnek kivételek)
Anita
2008. július 30. szerdaSzia Andrea,
Én is 15 hete vagyok kismama, a számított kor 17 hét. Nagyon sokáig nekem sem látszott semmi, aztán (kb. a 16. hét betöltése körül) szinte egyik napról a másikra kigömbölyödött a hasam. Engem is idegesített, mert az ismerőseim tudták ugyan, hogy azért van nagyobb pocim, mert babát várok, de idegeneknek ez csupán pár kiló pluszsúlynak tűnt. Most már azonban teljesen egyértelműen gömbölyödik, és a terhesség előtt tudatosan karbantartott alakom helyett büszkén viselem a nagyra gömbölyödött pocakomat! 🙂
Anita
rozàlia
2008. július 21. hétfőszia ne foglalkozz azokkal akik azt mondjàk hogy kicsi a pocid,azt mondjàk hogy akinek kicsi a pocija a baba nagy lessz benned.èn 15hetes vagyok,nekem is kicsi a ahasam,de màr 250grammos a baba,ès 23centi.amugy gratulàlok.
Balázsiné Kovács Andrea
2008. július 11. péntekSzia Ágnes! 15 hetes terhes vagyok,és egy kicsit idegesit,hogy mindenki azt mondja,hogy nem növekszik a pocim.Ilyen idösen,van valami has méret ami normálisnak tekinthető? Megköszöném véleményedet!
Andrea
Válasz: Ez alkati kérdés, sok anyukának csak a félidő után lesz látható pocakja.