A várandósok félelmei között előkelő helyen szerepelnek a baba méreteivel kapcsolatos aggodalmak. Elmegy az ember lánya az ultrahangra, ahol közlik vele, hogy a CTR (ülőmagasság) 37mm. Aztán a lelkes anyuka kimegy a váróba, ahol egy másik anyuka elmeséli, hogy ő is 11 hetes, de az ő babája már 39 mm. Ilyenkor az egyszeri anyuka kétégbeesik és máris a Google-t bújja, hogy akkor most mi lehet a baj az ő gyerekével.
Ha hasonló okból keveredtél most erre az oldalra, akkor mári megnyugtatlak: ezen kb. annyira felesleges aggódni, mint hogy a te gyereked csak az utolsó előtti a tornasorban, a Kovácséké meg az utolsó előtti előtti.
Nem baba kora határozza meg ugyanis az ülőmagasságot (CRL – a farcsonttól a fejtetőig mért távolság, a magzat lábától feje tetejéig mért magasságát ugyanis technikai okokból nem lehet rendesen lemérni, hiszen felhúzott lábbal van a pocakban), hanem a baba ülőmagassága határozza meg a korát. Különösen igaz ez az első harmadban mért eredményekre, amikor -legalábbis a tudomány mai állása szerint- még egyformán fejlődnek a babák, azaz a méretekből pontosan lehet következtetni a terhesség korára (az összes méretből, tehát a fejátmérőt és a többit is meg kell nézni!), és sok orvos ezalapján a kiírás időpontját is megváltoztathatja.
Lehetséges tehát, hogy 12 hetesen egészen más méretű a babád, mint egy másik 12. hétben járó anyuka magzata, egész egyszerűen azért, mert nem pontosan ugyanakkor estetek teherbe.
Az első harmad után elsősorban genetikai tényezők befolyásolják a baba méreteit, azaz a ti méreteitek (figyelembe kell venni a nagyszülők méreteit is!). Nagy általánosságban elmondható, hogy kistermetű, alkatilag sovány szülőknek kisebb babája születik, mint egy alapjáraton termetesebb szülőpárnak.
Olykor felmerül a kérdés, hogy az anya hízásával, jóltápláltságával, vagy éppen alultápláltságával összefüggésben vannak-e a baba méretei. Némi összefüggés van, de itt csak a szélsőséges esetekre kell gondolni. Kóros koplalás, alultápláltság esetén a magzat fejlődését is érinti ez az állapot. A túltápláltság, a nagymértékű hízás azonban nem eredményez egyértelműen nagy babát, viszont a nyomában esetlegesen kialakuló terhességi cukorbetegség miatt születhet az átlagosnál jóval nagyobb méretű baba.
Tévhit, hogy a terhességi vitamin miatt születnek méretes újszülöttek, ezért a vitamin mértékének csökkentésével, növelésével sem lehet befolyásolni a baba méreteit.
![]() |
56 Comments
GSaci
2011. május 31. keddSzia!
Tegnap voltam Uh vizsgálaton, elméletileg 6 hetes terhes vagyok, de az orvos nem mondott semmi biztosat, annyit, hogy lehet méhen kívüli terhesség.
Azóta még jobban aggódok. Ez a második babánk lenne.
Utána olvastam a tüneteknek, nem produkálom, vajon mi lehet a baj?
Vida Agi
2011. június 08. szerdaIlyen korai terhességben az első vizsgálat még adhat ilyen bizonytalan eredményt. A következő vizsgálat eredményéből több kiderülhet majd. ha vérzel, görcseid vannak, rosszul vagy, fordulj azonnal orvoshoz.
Marcsi
2011. április 26. keddSzia!
32 éves vagyok és ikreket várok. Ma voltam hüvelyi ultrahangon ahol a következő eredmények születtek.
„A”magzat:
grav: 13 hét 1 nap
FHR: 157/min
CRL: 65,3mm
BDP: 23,3mm
OFD: 28,8mm
HC: 82,3mm
AC: 61,7mm
FL: 10,0mm
HL: 10,5mm
Talp: 11,6mm
Nt: 1,4mm
orrcsont látható, 1,6mm
„B”magzat
Grav: 13 hét 2 nap
FHR: 161/min
CRL: 66,7mm
BDP: 23,5mm
OFD: 29,1mm
HC: 83,2mm
AC: 67,4mm
FL: 10,9mm
HL: 10,7mm
Talp: 11,2mm
NT: 2,4mm
Orrcsont látható, 1,9mm
Azt szeretném kérdezni, hogy az adatok alapján minden rendben van-e és hogy nem túl magas a „B” magzatnál a 2,4mm-es NT eredmény?
Válaszát előre is köszönöm.
Vida Agi
2011. május 01. vasárnapAz adatok rendben vannak. Az NT 3 mm alatt jó.
Kriszti
2011. április 20. szerdaSziasztok?
Nekem olyan kérdésem enne,hogy tegnap voltunk ultrahangon, és a babám méretei mind jók voltak, egyedül a haskörfogata volt kisebb mint kellet volna, 235 volt ami 27,5 hetes magzatnak felel meg mi meg 29,5 hetesek vagyunk! Ez nagy baj? MI lehet a gond???
Vida Agi
2011. április 23. szombatA baba fejlődése a 12. héttől egyedi, ezért a 2. harmadban már lehetnek 1-2 hetes eltérések a méretekben, nincs miért aggódni.
Katalin
2011. április 14. csütörtökjonapot! 34 hetes es 5 napos terhes vagyok ma voltam ultrahangon. az eredmneny eleg aggaszto mivel 2 hettel ezelott 1770 gramm volt a baba most meg 1690! pedig rendszeresen eszek. ez nagyon pici. nem tudom mitol lehet de az egyik vizsgalaton a doppler tesztem abnormalis volt. azota viszont normalis. most akkor ez mitol lehet?
Vida Agi
2011. április 24. vasárnapA baba súlyát a méretei alapján becslik. Ha 2 hét alatt nem nőtt a baba, az vagy azt jelenti, hogy az előző alkalommal elmértek valamit, vagy azt, hogy a lepény nem táplálja megfelelően. Ebben az esetben mindenképpen az orvos dönti el, mi legyen a folytatás, adott esetben befektethet, folyamatos megfigyelést javasolhat, vagy korábban megindíthatja a szülést a baba érdekében.
Linda
2011. április 04. hétfőSzia Àgi!
Olyan kérdéssel fordulok hozzàd, hogy ma voltunk elsô UH vizsgàlaton, 6+3 hetes vagyok (pontosan megàllapîtott ovulàciôval ciklus 15.napjàn)és ma làttunk màr szivverést, viszont a méretei elmaradnak az „àtlagtôl”. Tudom, nem lehet készpénznek venni egy tàblàzatot, különbözünk, de soknak talàlom, hogy 7-8 mm helyett „csak” 3.6 mm lett a baba, szinte a fele…
Mi a te véleményed?
Köszönöm vàlaszod!
Linda
2011. április 15. péntekPedig az utasîtàs szerint, türelmesen vàrtam a vàlaszt, de mindhiàba 😀
Azôta szerencsére meg is oldôdott.
Vida Agi
2011. április 23. szombatElnézést, 2 hét alatt több, mint 600 kérdés jött, igyekeztem mindenkinek időben válaszolni, de hiába 🙂
Linda
2011. április 23. szombatTovàbbi jô és hasznos munkàt! 🙂
kardos tünde
2011. április 18. hétfőKedves Ági!
nekem is hasonló problémám van.a mestruációm rendszertelen úgyhogy nem lehet hozzá viszonyítani.egy hete az ultrahang méret alapján kb 6hetes magzatot mutatott 5mm-es volt szívműködés nélkül.egy hét elteltével ma ugyanezeket a paramétereket kaptuk és még mindig nincs szívhang.szerdán már műteni akarnak.szerinted van értelme még várni?
köszönettel:tünde
Vida Agi
2011. április 24. vasárnapSajnos, mivel nem volt fejlődés 1 hét alatt sem, ezért valóban indokolt a műtét.
Anita
2011. március 30. szerdaSzia!
Március 3-án voltam elvileg 6 hetes 6 napos terhes(CRL 10 mm), de ez csak a méretből lett megállapítva, mivel PCO miatt az utolsó m. december 6-án volt, és azt nem lehetett alapul venni a számításnál. Most március 30-án csupán 22 mm a CRL, ami 8 és fél hetesnek felel meg. Az első mérésnél jól halatszott a szívhang is, de most csak „mintha látná” . Jövő héten kell mennem a nucha szűrésre. Ez a lemaradás soknak számít? készüljek a legrosszabbra?
Vida Agi
2011. április 08. péntekMivel fejlődött a magzat, ezért nincs okod az aggodalomra, ez a méret alapján becsült korban csak néhány nap eltérés, akár mérési hiba is lehet.
Angel
2011. március 11. péntekKedves Ági!
A 28. hétbe léptünk. Szombaton, 27 hetesen jártunk 4D-s ultrahangon, ott 1100 gramm-ra becsülték a baba súlyát. A doktornő már ezt is sokallta.
5 napra rá a nőgyógyászom 1896 grammot mért.
Lehetséges, hogy valamelyikük tévedett?
Növekedhet ennyit a baba egy hét alatt?
Nem túl sok ez a súly egy 28 hetes magzatnak? Mekkora születési súlyra számíthatok így?
Köszönettel: Angel
Vida Agi
2011. március 13. vasárnapValószínűleg az első mérés nem volt pontos. 30 hetesen 2 kiló körüli szokott lenni a baba súlya, tehát az első mérésnél lehetett a gond.
Lakatos Andrea
2011. február 16. szerdaSzép napot mindenkinek!A második terhességem 19.hetében járok,megtörtént az AFP-s genetikai ultrahang,a következő eredményeket kaptam:BPD:46mm FL:29mm HL:28mm
A kérdésem annyi lenne,hogy az FL mit is jelent,mert a többit megfejtettem,de ez nem megy.
Még annyi hogy mit is jelentenek a méretek minden rendben van e???
Előre is köszönöm válaszát!
Maradok tisztelettel:Lakatos Andrea
Edina
2011. február 17. csütörtökGEST, SSW hét – gesztációs, azaz terhességi hét
LMP – utolsó menstruáció időpontja
GA – LMP szerint számolt hetek száma
Average US GA – az ultrahangos mérések szerinti terhességi hét
EDD by LMP – szülés dátuma LMP szerint számolva
EDD by Ultrasound – szülés dátuma az ultrahang alapján
GEW – tömeg
FS – a petezsák átmérője
YS – szikhólyag
Placenta – méhlepény
CRL vagy SSL- ülőmagasság, fejtető és far távolsága
EFW vagy FW Handlock4 – a baba becsült súlya BPD, AC, HC és FL alapján
TAD vagy THQ vagy TTD – mellkas átmérője
APD/AD – a has mérete a gerinctől a hasfalig
AC vagy AU – haskörfogat
APAD – has hosszirányú átmérője
APTD vagy ATD – a has keresztirányú átmérője
APD – gerinctől a hasfalig mért távolság
TAD – mellkas átmérő
THQ – mellkas harántátmérő
THAP – mellkas antrioposterior távolság
BPD, BIP – (biparietális átmérő) fej szélessége a két halánték között
FRO – frontooccipitalis átmérő (BPD síkjában mért legnagyobb koponyaszélesség.)
HC, HU vagy KU – a fej körfogata
FL – (femur hossz) a combcsont hossza
Lakatos Andrea
2011. február 18. péntekKöszönöm válaszod de a HL:28mm még nemtudom mit is jelent és hogy jók e ezek az értékek!
Köszönöm válaszod!
Vida Agi
2011. február 20. vasárnapA HL a felkarcsont hossza, az értékek a korának megfelelőek.
Lakatos Andrea
2011. február 20. vasárnapKöszönöm szépen!!
Szilvia28
2011. január 05. szerdaKedves Ági!
A mai napon voltam a 12.heti genetikai ultrahang vizsgálaton, melyen a mért értékek alapján 12 hetes + 3 naposnak ítélte meg az orvos (vagy a gép) a magzat korát. Állítása szerint mindent rendben talált, azonban feltűnően és agasztóan sokáig és többször visszatérően nézegette a baba fejét, koponyáját, de nem mondott semmit. Már megmért minden értéket mégis sokáig vissza-visszament a koponyához és innen onnan nézegette, vizslatta. Ez ijesztő volt. A kornak megfelelő értékek adódtak, azonban a HC (fejkörfogat) esetében én (mint laikus) kicsinek, kevésnek találtam a 57, 3 mm-t. Miközben mindenhol 70-72 mm körüli értékekről olvastam beszámolókat a 12 hetes uh-n mért adatokról és „hétről-hétre” cikkekben megírt értékekről.
Talán ezért nézhette oly sokáig? Jelenthet problémát a kis fejkörfogat, ha ez az érték valóban alacsonynak tekinthető? A többi uh érték:
CRL: 60,3 mm
BPD: 20 mm
NT: 1,4 mm
HC: 57, 3 mm
AC: 54,2 mm
FL: 7,2 mm
Arcszög: 79, 1 fok
Szívműködés: FHR: 170/min
Segítségedet és válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel: S.Szilvia
Vida Agi
2011. január 13. csütörtökNem kell aggódnod, teljesen normális minden értéke. Azért nézte sokat a fejét, mert a 12. héten meg kell nézni a tarkóredő vastagságot és az orrcsont meglétét, ha ugyanis ezekkel valami nincs rendben, az genetikai rendellenességekre utalhat. Valószínűleg ő nagyon alapos akart lenni ebben a kérdésben, esetleg nem volt teljesen tiszta a kép (pl, mert a baba elmozgott közben), ezért inkább többször is ellenőrizte, tényleg minden rendben van-e.
Gabi
2010. december 24. péntekSziasztok!17-hetes terhes vagyok,még nem mozdult meg a babucim,viszont éreztem buborékokat.A melleim nagyon fájnak,de most már nem érzek buborékot,sőt semmit sem.Nagyon jól érzem magam,néha picit fáj a hasam,főleg a frontokra.Jól gondolom?a buborék csak bélmozgás volt,és ha baj lenne,nem fájna a mellem.Ugye nem törvényszerű buborékokat érezni a mozgás előtt?nem görcsölök,nimcs semmiféle folyásom.Kell valami miért aggódnom a babucim miatt??
Vida Agi
2010. december 26. vasárnapNem kell aggódnod, első babánál a 20. hét körül lehet általában már jól érezni a mozgásokat, a buborék-érzet egyénenként változik, van, akinek van, van, akinek nincs, néha el is múlhat, emiatt nem kell aggódni.
Varga Ágnes
2010. december 19. vasárnapSzia!
Október 19.-én volt az utolsó vérzésem.
December 16.-án voltam ultrahangon és a köv .méreteket adták meg CRL:4.4mm Y.S:2*2mm állítólag 6 hetesnek felelek meg de még nem láttak szívműködést.20.-án megyek vissza kontrollra valami gond lehet?
És van egy 17*7mm-es haematoma a petezsák felett a fundusban. Az meg mi?
Vida Agi
2010. december 30. csütörtökNincs semmi gond, gyakori ez a helyzet, mert koraterhességben még nagyon kicsi az embrió, és előfordulhat, hogy a fogantatás sem pontosan félidőben volt, hanem a magzat még fiatalabb.
Hegedűs Tímea
2011. március 09. szerdaSzia én ma voltam orvosnál és nekem azt mondták h 6 hetesek vagyunk és 3naposak de a pici 2mm nem olvasgatam és ilyenkor már nagyobb szokott lenni attól félek h én szedtem a gyógyszert 1,5hétig gyulladás csökk hogy lehet e tőlle valami baja??? lécives segitsetek
Vida Agi
2011. március 13. vasárnapNem kell aggódni, a gyógyszertől a 6. hét előtt semmi baja nem lehet a babának.
Hegedűs Tímea
2011. március 15. keddSzia!sajnos nem tudom h mit tegyek még nagyon fiatal vagyok és már volt terhesség megszakitásom otthonban élek és ugye most megint teherbe estem a párom nem tudom h mit akar és h sikerül e neki munkát találni én a gyermekemet soha nem adnám nevelőszülöknek se otthonba én sajnos ezen már át mentem.Tudom h felelőtlenek voltunk nagyon szeretném meg tartani a babát csak félek h el veszik tőllem és ha elvettetem amit nagyon nem szeretnék akkor utána még lehet rá esélyem h teherbe esek?anyira félek és nem tudom h mit csináljak vagy mit mondjak mert ez egy kis élet amit nem szabad tönkre tenni. mindent meg szeretnék adni neki.mit csináljak segitsetek
Vida Agi
2011. március 19. szombatSajnos az abortusznak vannak kockázatai a későbbi terhességre nézve, gondold jól át. A valsagterhesseg.org oldalon tudsz telefonon is segítséget kérni, velük őszintén beszélhetsz erről, segíteni fognak.
Gabi
2010. december 16. csütörtökKedvas Ágnes.
36 éves vagyok,és van 3 majdnem felnőtt gyermekem,tavaly a 33. héten szültem halott magzatot.A nőgyogyászom azt mondta,nyugodtan vállaljunk másik babát,ami most már a pocakomban van,jelenleg az én számolásom után,18.hetes vagyok,az orvosom szerint is,viszont az uh-szerint csak 16-hetes vagyok.a szülés várható ideje 2011.05.17-18.utolsó ms 2010 08 11.az eredményeim,amit genetikai uh mértek,CRL:55mm, BPD:19mm Tarkotávolság:2,0mm.Ezt 11 hetesen mérték,vagyis az uh szerint voltam annyi,szerintem pedig 13-hetes voltam.Szeretném megkérdezni,hogy ön szerint mikorra várható a szülés?,illetve a valos terhességi hétnek megfelelnek-e a babának mért adatai,és hogy azok jóke-e?Előre is köszönöm megnyugtató válaszát.
Vida Agi
2010. december 19. vasárnapA 11. héten mért BPD alapján akkor 11+6 napos voltál.
Luki
2010. november 17. szerdaKedves Agi,
kulfoldon elo kismamakent Edesanyam rendelte meg a szulesfelkeszito programot, nagy oromomre. Nagyszeru a tanacsokat magyarul hallgatni, es igazan hasznosak.
Holnaputan lesz a 29. hetem a varandossagomban, es harom napja 27cm-et mertek. Itt csak a has meretet nezik, a baba feje lent volt es a becsult eredmeny lett ennyi… aggodjak?
Koszonom a valaszt, tovabbi jo munkat, nagyszeru uton halad, igy tovabb.
Vida Agi
2010. november 20. szombatNem kell aggódnod, a baba a 12. hét után egyedi módon fejlődik, így 2-3 hetes eltérések előfordulhatnak a valódi és a becsült életkorban.
kriszta
2010. november 10. szerdaSzia Ági!
37+1 hetesen szerinted a 96-os BPD nem túl nagy? (a baba súlya kb. 3 kiló lehet)
Valahol azzal riogattak, hogy 100-as fölött már nem is biztos, hogy természetes úton meg tudom szülni a babát..
van egyálatlán ilyen határ?
köszönöm, Kriszta
Vida Agi
2010. november 13. szombatNincs ilyen határ, ezt mindig az dönti el, hogy az anya medencecsontja milyen széles.
Bauer Ágnes
2010. november 06. szombatKedves Ági! Nov.5.-én voltam uh-on ezeket az eredményeket mérték:
BPD:46mm OFD:59mm HC:167mm
ABD1:44mm ABD2:42mm AC:135mm
FL:30mm HL:28mm Súlybecslés:274g
Terhességi hét:19+2
Cervix hossz.:59mm Cerebellum:19.4mm
Az orrcsontot és a szívet nem tudta megnézni rendesen 1 hét múlva kontroll.
Magzatmozgás látható és érzem is ritmusos szívműködés is van.A kérdésem a következő lenne:normálisak ezek az eredmények? Mekkora lehet a baba ? Az orvos annyit mondott hogy kicsi,de nem részletezte hiába kérdeztem rá. Mennyire kell aggódnom hogy eseteleg nem fejlődik rendesen? Válaszodat előre is köszönöm !
Vida Agi
2010. november 17. szerdaEzek az eredmények teljesen normálisak, a fejkörfogat pontosan a 19. hétnek felel meg és a többi érték is a korának megfelelő. A baba ebben a korban nagyjából 20 dekás testsúlyú.
Erzsi
2010. november 05. péntekKedves Ágnes!
Olyan kérdéssel fordulnák hozzád, hogy most várom a harmadik babánkat, de folyamatos barna folyásom van és pár napja friss vér is volt benne.Rögtön menten az orvoshoz ahol uh-t csinált.Már látszott a baba szívverése előtte két nappal még nem volt.Az orvos irt fel duphastont és azt mondta pihenjek.Volt egy érték az uh-s papíron:CRL 4mm.Amit két nappal korábban csináltak azon a következők szerepeltek:GES:8.5mm.Azt szeretném tudni, hogy ezek mit jelentenek, mert az orvost hiába kérdezte ő csak annyi mondott, hogy ne aggódjak.Válaszodat előre is köszönöm.
Erzsi
Válasz: Tényleg nincs miért aggódnod. Az első lelet azt jelenti, hogy 4 mm a baba ülőmagassága (CRL), a második pedig, hogy 8,5 mm a petezsák.
Boskov Marina
2010. november 02. keddSzia,
29 és fél hetes terhes vagyok, vérszegény, április 10-én volt az utsó menzeszem. Ma voltam ultrahangon, a szonográfus azt mondja, h a babám majdnem két héttel elmaradt a növekedésben. BPD: 73mm, HC: 261mm, AC: 220mm, FL: 54mm, becsült súly: 1121g, HUM: 45mm. Két hét múlva vissza kell mennem kontrollra, azt mondta, elképzelhető, h fejlődési rendelleneség. Aggódom, nagy a baj? Köszönöm a segítséget!
Marina
Válasz: Nem kell ezzel foglalkozni, a méretek alapján becsült kor akár 2-3 hetes eltéréseket is mutathat a kiírás szerinti korhoz képest, ez abból adódik, hogy a baba fejlődése öröklött, nem minden újszülött születik egyforma súllyal és méretekkel, ha a szülők sem nagy darabok, akkor a csecsemő sem lesz az.
Heni
2010. szeptember 27. hétfőJónapót!
Én egy ólyan kérdéssel fordulok önnhöz,hogy 18 hetet be tölttöt terheségem van hasam az nem nagyon van,azt mondják,hogy kicsi a babám az ultra hang szerint BPD:45mm,HC:138mm Fl:28,5mm ahogy bujóm a netet az szerint is kicsi a magzatom az orvosom csak anyit mondot,hogy nem lehet mindenki egyforma,de ez anyira engem nem nyugtatot meg szeretném tudni,hogy akkor most normális a babám mérete ha nem akkor mittől pici
Válaszát elöre is köszönöm
Válasz: Nem kell aggódni, a 12. héttől egyedi a babák fejlődése, akár 2-3 hetes eltérések is lehetnek.
Bíbicke
2010. szeptember 12. vasárnapSziasztok!
Már sok témához írtam: Terhesség alatti folyás, méhen kívüli terhesség…és most ide is. Az utolsó mensesem 2010. július 17.-én volt.. augusztus 16.-án már pozitív volt a terhességi tesztem de petezsákot csak kb 1.5-2 hét múlva látott az orvos.
A mensi szerint 8 viszont a méretek alapján a doki szerint 6 hetes terhes vagyok…már van szívhang, a CRL: 3mm
szept 06-án voltam ügyeleten mert barna folyásom volt, akkor azt mondták nem kell azonnal megijedni nincsen semmi baj, ez normális, ekkor már volt szívhang és 3mm a CRL. Szept 10.-én voltam az orvosomnál viszont Ő is 3mm-es CRL-t mért, szívműködést látott, de azt mondta olyan mintha a baba nem nőtt volna 🙁 A petezsák szép szabályos, a szikhólyag 4mm és nincs felfújódva. Viszont barna folyásom van. Elevitet, folvasat, B6-ot szedek…azt mondta más nem kell! Nagyon félek! 17.-én kell vissza mennem és azt mondta addigra már minimum 6mm-nek kell lennie a babának máskülönben nem nő és akkor baj van 🙁
De mitől lehet ez ha van szívhangja és minden normális??? Válaszodat előre is köszönöm!!!!
Válasz: A folyás sok mindentől lehet, pl. hormonzavar, vagy egy méhszájseb. Nem kell aggódnod.
lukacs katalin
2010. szeptember 11. szombat20 hetes terhes vagyok kicsinek tallalom a magzatot.18 cm es 350gr.nagyon agodom kerem irja meg,hogy vane okom agodalomra.mit tugyak tenni hogy nagyob legyen.nagyon szepen koszonom a valaszat,,,,,
Válasz: Nem kicsi a baba, pont a 20. hétnek megfelelő méret, nem kell semmit tenned, ha változatosan és egészségesen táplálkozol, akkor normálisan fog fejlődni a magzat is.
Andi
2010. július 22. csütörtökKedves Ágnes!!
Én 12.hetes vagyok,most voltam ultrahangon és ezeket az értékeket állapították meg:
BPD:64.9mm, CRL:21.1mm HC:78.8mm, AC:59.9mm
Femur:8.8mm, Humerus:7.4mm, és az NT:2.6mm
De viszont az első ultrahang vizsgálaton 10.héten a CRL-re31mm-t írtak. Ez nagyon aggaszt.
Elmérhettek valamit??A többi érték megfelelő??
Két egészséges fiam van már ,ez a harmadik terhességem 37 éves vagyok úgyhogy genetikára is kell mennem, de azért kíváncsi vagyok hogy mi a véleménye ezekről az értékekről.
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz: Úgy tűnik elírások vannak a leleten, de nem a múltkorin, hanem a mostanin. A 31mm CRL a 10. hétnek felel meg, viszont a 64.9 BPD pedig a 26. hétnek, ezért ezen a mostani leleten lehetnek elírások, a többi érték a CRL kivételével megfelelő a korának, tehát csak elírásról lehet szó.
orsi
2010. május 17. hétfőKedves Ági!
Ma kaptam meg a 12. heti down szűrés eredményem. Gondolom minden oké, mert az uh-on is azt mondták.Ön szerint is? PAPP-A: 538,3miu/L 0,85 Mom. Béta-hcg:45,1 1,37Mom, NT.1,7 mm 1,13 Mom. CRL.60mm.
Azt nem értem hogy az uh-on a terhesség korának 13 hét(0nap)írtak, a down-os papíron pedig az van hogy a terhesség kora a vérvételkor: 12+2. Elírhatta, mert akkor pont 12+7 hetes voltam?
Válasz: Igen, ezek jó eredmények, a kort elírhatták, illetve a baba méretei alapján szokták számolni, és lehet, hogy ő kicsit nagyobb volt az UH-n a koránál, de ez nem gond.
Kriszta14
2010. május 04. keddKedves Ágnes!
26.hetes kismama vagyok jelenleg.A 19.és a 26.hetes ultrahangon is az láttuk a férjemmel,hogy kismanónk felhúzott lábbakkal fekszik a pocakban,szinte az arcocskájához emeli a 2 kis lábát és ugy rugdalózik,mozgolódik.Az orvosom szerint minden rendben van,csak egy picit aggódom,hogy ez tényleg normális?Csak azért csinálhatja ezt,mert neki így kényelmes?
Válaszodat előre is köszönöm!
Válasz:Ez tényleg teljesen normális, nem kell aggódnod. Nem mindig így fekszik, most még sok helye van a pocakban és sok mindent csinál, sokféleképpen mozog.
Viola
2010. április 07. szerdaKedves Ágnes!
Én most vagyok a 9. hét elején és crl: 13,9 mm. Az orvosom azt mondta, hogy minden rendben, de az internetet bújva mindenhol azt látom, hogy ilyenkor 20-30 mm az ideális. Korábbi terhességemnél a 8. héten crl: 22 mm volt. Jelenthet valami rosszat, hogy az átlaghoz képest sokkal kisebb a baba?
Válasz: A CRL mértéke a terhesség korát mutatja és nincs jó vagy rossz érték. Lehetséges, hogy az előző terhességednél kicsit idősebb volt a magzat méréskor, mint a papírforma, most pedig kicsit fiatalabb. Ha nagy az eltérés, akkor a kiírás időpontját a 12. heti UH értékei alapján módosíthatják majd.
Orsi
2010. március 21. vasárnapTehát ha félidőben esek teherbe, azt már az 5. héten látszódik. Mert akkor a baba 3 hetes. De az „akció” után két héttel még nem látnának semmit. Jól gondolom? Lehet akkorra még be sem ágyazódna, nem?
Válasz: Igen.
Orsi
2010. március 17. szerdaKedves Ágnes!
Én azt szeretném kérdezni, hogy a petezsákot hány hetes terhesen lehet látni az uh-on? Az um kimaradása után 7 nappal látszódhat? Ha félidőben estem teherbe akkor igen? Ha az um elött 4 nappal akkor nem, jól gondolom?
Válasz: 7 nappal az menses kimaradása után látszódhat, hiszen addigra pont 5 hetes terhes vagy. 4 nappal előtte nem látszódhat.
lina12
2009. szeptember 11. péntekSziasztok
Én a 39. héten vagyok, eddig minden rendben volt a terhességemmel, erre most rám ijesztettek az orvosok hogy kicsi a babám feje. Igaz a 39. héten 87 mm nem nagy, a Hc meg 320mm, de a férjemnek is hosszúkás arca van meg nekem is pici fejem. Szóval most izgulhatok, hogy nincs e valami baj.
Válasz: Szerintem felesleges aggódni, ezek az utolsó hetekben mért méretek szinte sosem egyeznek meg a valódiakkal, a méreteket és a súlyt sem szokták eltalálni, ez függ a géptől, a szonográfus kezétől is, hogyan sikerül behúznia a vonalat, szóval könnyű elszámolni.
Kriszta
2009. augusztus 12. szerdaKriszta
Én 147cm és 43kg os nő voltam akkor mikor a fiamat vártam aki 3960gr al és 52cm rel látta meg a napvilágot.Ennyit a sovány nők kicsi babájáról énvagyok a kivétel.:-D
Andrea Noor
2009. május 24. vasárnapnos igen, en mar a 34 ik hetben jarok es a nogyogyaszom azt mondta hogy eleg kicsi a baba 1,5 es 2 kg kozott van, es hogy enni kellene, pedig eszem en dehat mit tegyek meg, en is eleget aggodalmaskodok hogy atlag suly alatt fog szuletni, de a cikkedet olvasva megnyugodtam, koszonom
karolin
2009. április 29. szerdaSziasztok! Nagyon tetszik Agi a fejlodesrol irt velemenyed, mintha magam latnam…mert igen , nekem is azt mondtak, hogy a 27 hetes picim a 930 dkg-osan egy kicsit kicsi…es en azota azzal a fixacioval vagyok, hogy talan nem lesz eleg nagy a babam. Ehez hozzajarul meg az is, hogy most mar 31 hetes vagyok, de a pocakom nagyon kicsi masokehoz kepest…van olyan, aki most tudta meg, hogy terhes vagyok es minden nap lat…szinte ennek vagyok a betege!?!:?