Milyen nemű lesz a baba?

Kisfiút szeretnél? Vagy kislányt? A baba neme többféle módszerrel befolyásolható. Lássunk most néhányat!

Milyen nemű lesz a baba?Kínai fogamzásnaptár Egy kínai tudós XIII. századi megfigyelésén alapszik ez a módszer, melynek lényege, hogy a nő bizonyos időszakokban csak fiút, másokban csak lányt foganhat. A számoláshoz meg kell adni az anya születési dátumát, az eredmény pedig azt mondja meg, mely időszakokban valószínűbb a fiú, illetve a lány gyermek fogantatása. A módszer nagyjából az esetek 80%-ában sikeres. Kínai fogamzásnaptár szerinti kalkulátort itt találhatsz

MicroSort módszer Ez a módszer arra született, hogy kiküszöböljék a nemekhez fűződő örökletes betegésgeket, mint például a vérzékenység. Lényege, hogy az apa spermiumait szétválogatják aszerint, hogy fiú vagy lány kromoszómákat hordoznak-e. Ezt a módszert csakis mesterséges megtermékenyítéskor lehet igénybe venni, de tudni kell róla, hogy lányok esetén 92, kisfiúk esetén pedig csak 72%-ban sikeres. Jelenleg Magyarországon nem végzik ezt a módszert, a magyar orvosok nem ismerik el, viszont az Egyesült Államok mellett Ausztráliában és Belgiumban is elérhető már a módszer. Ha valakit nagyon érdekel, az amerikai Genetics&IVF Institute honlapján olvashat róla részletesebben.

Shettles módszer E módszer alapja, hogy az Y-kromoszómát hordozó ivarsejtek fürgébbek és csak lúgos környezetben maradnak hosszabb távon életképesek, ezért ha fiú gyermeket szeretnétek, érdemes az együttlétet az ovuláció idejére időzíteni (az ovuláció idejét ovulációs teszttel lehet pontosan meghatározni). Az Y-kromoszómát tartalmazó spermiumok maximum két napig életképesek, ezért olyan pózokat érdemes választani, amikben a férfi mélyebben tud behatolni, így a spermiumok közelebb kerülnek a méhnyakhoz és gyorsabban tudják elérni a petesejtet.

Ha lányt szeretnétek, érdemes tudni, hogy az X-kromoszómát tartalmazó spermiumok lomhábbak és akár egy hétig is életképesek, ezért érdemes az „akciót” az ovuláció előtt néhány 2-3 nappal elkövetni és a hagyományos misszionárius pózt választani.

Ez a módszer 85 százalékban vezet sikerre.

A harmadik választható? A közelmúltban nagy vitákat váltott ki az a felvetés, mely szerint a párok idehaza is megválaszthatnák a harmadik baba nemét, azonban ezzel kapcsolatban ezidáig még nem született döntés. Ha érdekel a téma, találtam egy nagyon részletes cikket róla.

Horoszkóp alapján Ki kell számolni, hogy melyik időpontban milyen jegyekben áll a Hold. A pozitív és férfias jegyekben (Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas, Vízöntõ) álló Hold esetén fiú utódra lehet számítani, a negatív és nõies jelekben (Bika, Rák, Szûz, Skorpió, Bak, Halak) állű Hold esetén pedig kislányra kell számítani.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

47 Comments

  • Zsujuniko

    Reply Reply 2023. szeptember 08. péntek

    Három gyermekem van, a kínai módszer mind a 3 esetben helyes volt. Én sem akartam elhinni, de tényleg így van…lány-fiú-lány

  • Krisztina

    Reply Reply 2014. november 28. péntek

    Tisztelt doktornő utolsó menstruaciom okt 3an volt állítólag 7hetes terhesnek kene legyek nov25en voltam orvosnal es azt modta hogy nagyon pici a magzat lehet valami baja lesz a babám nak?valaszat köszönöm

  • beatrix

    Reply Reply 2012. március 04. vasárnap

    sziasztok en oktoberbe maratam terhes es a ferjem nem akarja hogy tugyuk hogy mi lesz. De en it meg nesztem es lany jot kiorultem is de most meg neztem es fiu jot ki! pedig ugyan ugy csinaltam mindent: most mi lesz lany vagy fiu ?? 1987.02.22. oktober 14 maratam terhes, sziasztok

    • Dina

      Reply Reply 2014. október 13. hétfő

      Figyeljünk már a helyesírásra! Ezt borzalmas volt elolvasni!

  • Orsolya

    Reply Reply 2011. november 23. szerda

    Kedves Ágnes! Nagyon érdekelne,hogy kisfiút vagy kislányt várhatok. A kínai fogantatási naptár szerint Lány..de én fiút érzek.. a tüneteim kisfiút jeleznek..Utolsó menstruációm: Október 11.
    1991.02.01.-én születtem.
    Válaszát előre is nagyon köszönöm!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. november 27. vasárnap

      Ezt mi nem tudjuk megmondani, a fenti módszerekkel ki lehet számolni.

  • katy

    Reply Reply 2011. november 03. csütörtök

    Sziasztok halottam olyat hogy az AFP eredményből meg lehet mondani a baba nemét nekem az eredményem1.16MoM akkor fíú vagy lány?

    • Adrienn

      Reply Reply 2011. november 18. péntek

      Szia!
      Én visszanéztem a két kisfiamnál az AFP-t. Mind a kettő lány lett volna az szerint. A kínai naptár mindkettőnél kisfiút írt. Ez bejött. Most ismét babát várok. Naptár szerint kislány. 🙂

      • Évi

        Reply Reply 2012. június 02. szombat

        A két kissrác biztos odáig lesz a hugiért! 😀

    • László Tímea

      Reply Reply 2012. április 04. szerda

      Szia!Nagy az esélyed a kislányra:) :)!!!!!

  • csernyánszky edit

    Reply Reply 2011. szeptember 14. szerda

    Sziasztok,
    nekem semmi babona nem jött be, sem a kínai naptár, sem a 16. hétig tartó rosszul lét, a hasam, sem amit kívánok… mind lányra utalt, mégis fütyis lett

  • Balázsné

    Reply Reply 2011. május 22. vasárnap

    Hello!
    A kinai fogamzásnaptár szerint akkor a 2 lányom fiú??? Érdekes…
    A mostanira pedig lányt ír. Hát ha ellenkezőleg megy, akkor most lehet fiú lesz… Mind1 csak egészséges legyen 🙂
    Mellesleg néhány hét múlva meg úgyis kiderül.

    • lujza

      Reply Reply 2011. július 11. hétfő

      Na en is rabukkantam a kinai naptarra aztan le is ellenoriztem a az elso ket fiamnal kislanyokat ir a harmadik fiamnal eltalaltak fiu van nalluk is.Most szeretnek meg vallani gyereket s babazni szeretnek alapon mindegy hogy fiu e de azert jobb lenne talan ha lany lenne…vlmi megbizhatobb modszert nem e tudtok

      • D.Viktória

        Reply Reply 2016. január 30. szombat

        Kedves Lujza,

        már elég régi a bejegyzése de érdekelne a tervezés kimenetele..Nekem most van úton a 3.fiú..Írta,hogy bevállal még 1 kisbabát……Sikerült a várt kislány érkezése?Várom válaszát Üdv.Viki

  • Katickás

    Reply Reply 2011. április 30. szombat

    Sziasztok!

    Nálam mind a két gyermeknél fiút jelzett a naptár és mind a kettő fiú lett 🙂 ! Ha minden igaz talán most jön a 3., de még nagyon korai erről beszélni, és lányt mutat a naptár 🙂 hááát, összeteszem a két kezem és reménykedek 😀

  • rian

    Reply Reply 2011. április 19. kedd

    utolsó menszeszem 2011.03.16-án volt kb 4 hetes terhes lehetek multhéten még nem tudta az orvos pontosan szerinte 2-3 hetes voltam. milyen nemü lesz a babám a kínai naptár szerint kislány hogy tudom meg nézni?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 24. vasárnap
    • pandacska

      Reply Reply 2011. április 29. péntek

      Hmmmm…kedves hölgyek a naptárt nyílván nem kell komolyan venni, 50-50 % mindkettőre az esély….Az első bejött, kisfiú lett, a másodikra lányt írt pedig az is fiú lett most várom a 3.-at erre lányt írt hát kiváncsi vagyok….ha fiú lesz ő is elcserélem a kórházban…=))))))

  • Andi78

    Reply Reply 2011. április 08. péntek

    Sziasztok!
    A szomszédom azt mondta,hogy az afp-eredményből tudni lehet a baba nemét.
    Álítólag,ha páros fiú,ha páratlan a vége az eredménynek akkor lány.Tényleg igaz,vagy csak kamu az egész.Kérlek segítsetek!!!!!
    Nekem páros lett.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 16. szombat

      Ez népi babona, igazságtartalom nélkül 🙂

    • Villás Zsuzsanna

      Reply Reply 2011. július 15. péntek

      Üdv:Válaszom átnéztem”várandós anya kiskönyvemet-az afp amit írtál nálam 0.9 volt kisfiúnk született most júl.13-án töltötte 5.éves–most nézegetjük tervezzük a 2.babócánkat kislányt szeretnénk online mestr.+ovulációs naptárt nézzétek-Nálunk anno visszanéztünk az adatokat 2005.afp stb.kisfiút mutatott bejött.sok szerencsét babócát babócákat mindenki Üdv:puszi

      • Villás Zsuzsanna

        Reply Reply 2011. július 15. péntek

        Üdv:Válaszom átnéztem”várandós anya kiskönyvemet-az afp olyan adat hormon a baba mája termel NEM páratlan páros szám adattól függ nézegess utána 0.9 volt jó- kisfiúnk született most júl.13-án töltötte 5.éves–most nézegetjük tervezzük a 2.babócánkat kislányt szeretnénk online mestr.+ovulációs naptárt nézzétek-Nálunk anno visszanéztünk az adatokat 2005.-ben fogant valós adataimat kisfiút mutatott bejött.sok szerencsét babócát babócákat mindenkinek puszi

  • anakid

    Reply Reply 2011. március 31. csütörtök

    Én 13 hetes kismama vagyok. Nagyon be vagyunk zsongva a férjemmel h. milyen nemű lesz. Mi kislányt szeretnénk. Ma kaptam infót a kínai termékenységi naptárról, rögtön meg is néztem. Kislány jött ki. Nekem ez kevés volt. Lecsekkoltam kb 10 embert. Vegyesen fiúkat, lányokat. Anyukák mondták, hogy bejött.
    http://www.naptarak.com/naptarak_kinai.html

    Feltévedtem erre az oldalra, ez egy másik kínai naptár. Ennél fiú jött ki.

    Akkor most melyik?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. április 01. péntek

      Őszintén szólva én nem hiszek ebben. Játéknak jó, de nem mindig válik be. Szóval vagy fiú lesz, vagy lány 🙂

      • bergi

        Reply Reply 2011. április 20. szerda

        :))) Kisfiam születése elött én is nagyon be voltam zsongva, a kinai naptár akármelyiket néztem lányt jósolt 🙂 nagy volt a boldogság, tervezgetés, és a vége csodaszép fiú lett :)))
        Most 14 hetes kismama vagyok, a kinai naptár határozottan fiút mond :))) kiváncsi leszek 🙂 (megérzésem szerint lányka)

    • Nefilim

      Reply Reply 2011. május 12. csütörtök

      Nos, nekem első babámnál lányt jósolt, és fiam lett. Másodiknál fiút jósolt és fiú is lett. Igazán 50-50%… Most viszont reményeim szerint ismét babát várok, és lányt jósolt….Majd kiderül. Viszont több barátnőm ezt vette figyelembe, és náluk be is jött az, amit jósoltak.

      • elvira-77

        Reply Reply 2011. augusztus 30. kedd

        Szia!

        Én is a harmadik várom két fiú után nagy lendülettel kislányt szeretnék nagyon! egyenlőre tünetek meg minden jóslat lányt mondott csak a 12 hetes uh hallottam ismét azt a szót amit már kétszer! El sem hiszem hogy nekem mondhatnak olyat hogy kislány!
        Van egy jó oldal ahová kismamák gyültek össze fórumozni csatlakozz te is hozzánk kevés a nagycsaládos anyuka
        http://www.keklovacska.hu/

  • mariann

    Reply Reply 2011. március 14. hétfő

    mi március 11én hajnal 01: 15 kor lehet hogy teherbe estem 1981.07.08án születtem milyen nemü baba várható tud nekem segíteni ebben?

  • DIA

    Reply Reply 2011. március 07. hétfő

    HELLÓ!

    EGY GYORS KÉRDÉS! MÁR 100% MEG TUDJÁK MONDANI 12 HETES TERHESSÉG ELÖTT HOHY FIÚ VAGY LÁNY A BABA?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. március 18. péntek

      Ultrahang alapján nem igazán, genetikai tesztnél, korionboholy-mintavételből, vagy magzatvízvételből igen.

  • Sly

    Reply Reply 2011. február 23. szerda

    A ciklusom 35.napjan jarok es mar csinaltam egy tesztet,szoval mar tudom,hogy terhes vagyok.A kalkulatorok szerint(többet is kiprobaltam)…mind azt irja,hogy februar 4.-en lettem terhes,es,hogy 5hetes vagyok.Ez hogy lehet?Es en ugy tudtam,hogy mikor mar nem jön meg,akkor mar kb:2 hetes terhes vagy,vagy rosszul tudom??

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. március 04. péntek

      A terhesség korát mindig az utolsó menses első napjához képest számolják ki, mert a fogantatás időpontja bizonytalan, ezért lehet, hogy 5 hetes terhesnek számít a kalkulátor (ráadásul van olyan kalkulátor, ami kerekít, tehát nem azt mondja, hogy 4 hetes + 6 napos vagy, hanem azt, hogy 4 hetes, mert azt a hetet töltötted be.

  • Erika

    Reply Reply 2011. február 06. vasárnap

    Üdvözlöm!

    Én 17 hetes terhes vagyok,utolsó mensz.2010.okt.10.Egy kisfiam van,5 és fél éves.Milyen nemű lehet a leendő baba? A kisfiamat a kínai naptárban megnéztem az akkorra kislányt írt,fiú lett,most is megnéztem , mennyire valós az?Lehet benne bízni?Kislányt szeretnénk.

    Köszönöm, várom válaszát.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. február 12. szombat

      Nekem mind a két gyereknél lányt írt. Két fiam van 🙂 Hát ennyire megbízható… 🙂

    • DIA

      Reply Reply 2011. március 07. hétfő

      UGY SZINTÉN 2 FIÚ HELYETT 2 LÁNYOMNAK KÉNE LENNI! 😀 HELP!!! 3.DIKRA LÁNYT KÉREK FENTRŐŐŐŐŐL!!!!!

  • Niki

    Reply Reply 2010. november 10. szerda

    @: Kedves ÉN!

    Mi is 3 évet próbálkoztunk, sikertelenül! Mindenre kezeltek (peteérés, tüszőrepedés..) De sikertelenül! Nekem is pontos volt a mensim! Az idén februárban elmentünk Budapesten Dr. Koós-Hutás Piroskához aki rögtön azzal kezdte hogy vett le tenyésztést ! Ebből 4 nap múlva kiderült hogy streptococus, clamidia, mikoplazma, és ullreaplazmám van! ezek bakteriális fertőzések! ezekből kikezeltek és ma 12 hetes boldog ikreket váró kismama vagyok! Én javaslom hogy keresd fel a Főorvos asszonyt! OPS rendelő! Remélem tudtam neked segíteni!!!
    Sok sikert! Üdv: Niki

  • Beatrix

    Reply Reply 2010. november 04. csütörtök

    Üdv!
    Érdeklődnék, hogy az általam megadott adatokból megtudja-e mondani, hogy fiam vagy lányom lesz-e?
    Születtem: 1984.01.20
    Utolsó menstruáció első napja: 2010.augusztus 21.
    Ultrahangon még nem voltam, de 11 hetet állapított meg az orvos, viszont szerintem kevesebb. Szülési időpontnak: 2011. május 28-at írtak.
    Előre is nagyon köszönöm. Üdv.

    Válasz: Én nem tudom megmondani, használd a kínai fogamzáskalkulátort amiről a bejegyzésben írtam (katt a linkre)

  • Marcsi

    Reply Reply 2010. november 02. kedd

    Szeretném tudni, hogy fiú lesz vagy lány. Születési időm: 1978. május 29.
    Utolsó menstruációm első napja: július 9.
    Válaszát előre is megköszönöm!

    Válasz: Használd erre a kínai fogamzásnaptárt: http://digiscience.rufftech.hu/calc/calculator_01.html

  • Gabriella

    Reply Reply 2010. október 30. szombat

    7,5 honapos terhes vagyok és még mindég nem tudja megmondani az orvosom,hogy fiam vagy lányom lesz. honnan tudhatnám meg?

    Válasz: Menj el 3D ultrahangra.

    • pandacska

      Reply Reply 2011. április 29. péntek

      Amire gondolsz az 4 Dimenziós…=)

  • liony

    Reply Reply 2010. október 30. szombat

    kisfiam 2009.05.04. én született azt szeretném tudni mikor várható nálunk a második baba és milyen nemű lesz,mert nagyon szeretnénk egy kislányt.én 1983.08.17. én születettem párom 1978.05.22.én

    köszönöm

    Válasz: Használd a kínai fogantatáskalkulátort: http://digiscience.rufftech.hu/calc/calculator_01.html

  • livia

    Reply Reply 2010. október 17. vasárnap

    azt szeretném tudni hogy fiu vagy lány babám lesz e.
    1985.11.05 születtem
    utolso menstruáciom:julius 2.
    mégis az UHT csak 13hetet mutatott 2010.oktober 13.-án és nem 15 hetet.
    Állitolag szért mert a menstruáciom elött volt a pete érésem.Ezért nem birom a kina naptárral sem megnézni a baba nem-ét.
    válaszukat elöre is köszönöm.

    Válasz: A holdnaptár szerint fiú lesz.

  • agi

    Reply Reply 2010. október 10. vasárnap

    van egy kisfiam es van e eselyem hogy kislanyt tudjak szulni ha egy petefeszkem van

    Válasz: A teherbeesés egy petefészekkel is lehetséges, a gyermek nemét ez nem befolyásolja.

  • ÉN

    Reply Reply 2010. szeptember 05. vasárnap

    Én sok vizsgálaton voltam már,volt minden pl : HSG (minden ok) hormon vizsgálat (minden ok)
    Inszemináció 5x (1 sem sikerült) injekciók, clostyl begyt , folsav….és még sincs semmi nőgyógyászati vizsgálatnál sincs semmi bajom…
    a párom nak sincs szedett FER14 tabl..meg folsavat…és még sincs semmmi!!
    Valaki tudna segíteni hogy mit lehetne tenni??? javaslat,tanács???? minden info.ra szükségem lenne! 2 éve próbálkozunk… 🙁 eddíg sikertelenűl .. a menzeszem is mindíg pontos 5-6 napos…. és ezért vagyok tanácstalan… a petém is érik tűszőrepedésem is van…. egyszóval nincs semmi bajom…legalábbis a vizsgálatok szerint ! mi lehet a baj??? V-ki segítsen KÖSZÖNÖM!!

    Válasz: Érdemes lenne elmenni egy kivizsgálásra a Kaáli intézetbe is, szükség esetén ők tudnak segíteni a mesterséges megtermékenyítésben is.

    • Kiss Ildikó

      Reply Reply 2010. december 26. vasárnap

      Kedves Én!

      Én most lettem terhes,van két fiam, és épp a baba nemének kitalálására vonatkozó infókat kerestem, mikor átfutottam a hozzászólásokat és a tied találtam.
      Táplálékkiegészítőt valamilyet próbáltál már? Én ismerek néhány párt akiknél szintén minden rendben volt, mégsem jött össze a baba, majd miután egy bizonyos táplálékkiegészítővel megemelték a szervezetük antioxidáns értékét sikerült nekik, és azóta boldog szülök.
      Voltatok már antioxidáns szint mérésen?
      Nem biztos, hogy nektek is beválik, a kérdés az, hogy mit tennél meg az ügy érdekében?!
      Ha bővebben érdekel a téma, vagy szeretnél kapcsolatba lépni azokkal,akik személyes tapasztalataikról számolhatnak be e-mailben folytassuk: kiss.ildiko@ymail.com
      Üdv

  • timipici

    Reply Reply 2009. július 17. péntek

    Mit jelent afp?Nekem alacsony az afp.Milyen vizsgálatokat fognak végezni?Down kór szűrésen is voltam az negatív,de akkor hogyhogy afp alacsony nekem.

    Válasz:
    Az afp az alfa-fetoprotein rövidítése. Ez egy hormon, amit a magzat mája termel. Az alacsony szint utalhat Down-szindrómára, de ha voltál Down szűrésen, akkor ott ezt kizárták. Alacsony lehet még az afp érték akkor is, ha nem pontosan a 16. héten vették le a vérmintát. Tehát lehet, hogy picit fiatalabb a baba.

Leave A Response To katy Cancel reply

* Denotes Required Field