Menstruációs zavarok télen és nyáron

Saját megfigyelésem szerint nagy hidegben és nagy nyári melegben megváltozik a női ciklus. Ilyenkor mindig több levelet kapok arról, hogy „nem jött meg időben”, „nem a megszokott módon jött meg”, „később jött meg pár nappal”. Utánanéztem, lehet-e ennek a hátterében valami.

Menstruációs zavarok télen és nyáronA menses késéséhez nem elég, hogy hidegebb vagy melegebb van a szokásosnál, azonban a szélsőséges időjárás kialakíthat olyan elváltozásokat, ami önmagában már elég ahhoz, hogy megváltozzanak a tünetek (erősebb vagy gyengébb vérzés) vagy pedig korábban vagy később jelentkezzen a vérzés.

Az első gyakori ok a felfázás, ami téli hidegben és nagy melegben is egyaránt jelentkezhet (többet járunk mezítláb, lábról felfázunk, nyáron estefelé hűvösebb van, de a nappali meleg miatt lengébben öltözünk, hideg italokat iszunk stb.)

A második lehetséges ok a lélekben keresendő. Mindenki számára ismert a „hosszú forró nyár” szindróma, a nagy meleg agressziót okozhat, növekszik a stressz, a nagy hidegben, a téli hónapok alatt pedig a szervezet lecsökkent szerotonin szintje miatt reagálunk rosszabbul a stresszes helyzetekre, depresszió alakulhat ki, ami szintén a menstruációs tünetek megváltozásához vezethet.

A harmadik ok lehet a vashiány, amire a téli, egyoldalú táplálkozás miatt szintén nagyobb esélyünk van.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

148 Comments

  • Shade

    2011. április 09. szombat

    Szia! Az lenne a kérdésem hogy nekem február 11.én volt utoljára meg a bajom,azóta viszont semmi! Csináltam már 4tesztet..az első nem volt értékelhető, 3pedig negatív…szerinted mi lehet ennek az oka?

    • Gabi

      2011. április 14. csütörtök

      Az okát nehéz lenne ennyiből megmondani. Ha nem fordult még elő ilyen késés, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, ott konkrétan kiderülne, hogy mi okozza a vérzés kimaradást.

  • niki

    2011. március 29. kedd

    hello. már lassan két hete, hogy együtt voltunk a párommal, és nem védekeztünk. állítása szerint nem mentbe, de én félek. a menstruációm rendben megjött, csak hogy kevesebbmint szokott. enni viszont alig, eszek és az utóbbi időkben fogytam is. elég sokat steresszelek emiatt. meg is vagyok fázva (39 fokos láz). mi lehet az oka hogy kevesebb, mint szokott?

    • Gabi

      2011. április 05. kedd

      Ha a vérzés a várt időben jelentkezett, állaga, színe megszokott, és nem múlt el 3 napon belül, csak éppen kevesebb, mint általában, akkor kicsi az esély a terhességre. Egyébként ennek az esélye megszakításos védekezés mellett kb. 5%. Ha bizonytalan vagy, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Lacy

    2011. március 29. kedd

    Hello!
    Kb. 2 hete voltunk együtt bnőmmel,gumit használtunk mint mindíg,le is leellenőriztük az óvszert, nem volt lyukas és nem volt még csak véletlenül sem tartalma és most kellett volna neki megjönni,de semmi, még csak nem is érez előjeleket mint máskor és már 34. napnál tart.
    Lehet okunk aggódni h valami gáz van?
    Előre is köszönöm a választ

    • Gabi

      2011. április 05. kedd

      Sajnos az óvszeres védekezés sem nyújt 100%-os biztonságot. Ha az aktus elején egy darabig nem használtak óvszert, bejuthatott előváladék. Ennek max. 5% az esélye, de ha ilyen késés nem szokott előfordulni, és időközben nem jelentkezett vérzés, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni.

      • Lacy

        2011. április 05. kedd

        Kezdettől fogva óvszert használtunk ,ki nem szakadt mert ellenőriztük+megszakítást is alkalmaztunk az óvszer mellé.Csináltunk tesztet de az negatív lett, és azóta sincs semmi, csak barátnőm hasa görcsölt az elmult 3 napban, és már a 41. napnál tartunk,de még most sem jött meg.Már nem tudunk mire gondolni. Még várunk pár napot és ha semmi akkor irány egy orvos.

  • brigitta

    2011. március 28. hétfő

    szija hát nekem csak egy hetet késett de hónap elején voltam együtt de pajzsmirigy betegségem is van most nem tudom aktor mi van,segíts meg mostanában stresszes is vagyok előre is köszönöm

    • Gabi

      2011. március 29. kedd

      Ha késik a menzeszed, érdemes lenne csinálnod egy terhességi tesztet.

  • Rob

    2011. március 26. szombat

    szia !
    Volt 1este és nem használtunk semit de már 10napot késik bnömnek ! lehetséges h terhes vagy csak simán késik neki ?

    • Gabi

      2011. március 27. vasárnap

      Ha nem védekeztetek, van esély a terhességre. Mindenképp csináljon a barátnőd egy terhességi tesztet, lehetőleg reggel, első vizeletből.

      • Rob

        2011. március 30. szerda

        :/
        De am ki let belöle véve mikor jöt de lehet h 1 kevés belé juthatot ugy is sok eséje van h terhes? nem lehet valami kimaradás vagy valami ?

  • Csilla

    2011. március 22. kedd

    Kedves Ági!

    Az a problémám, hogy már 1 hete tart a vérzésem. Nappal gyenge, éjjel nincs is. Januárban meg egy kicsit erősebb volt a szokásosnál, február normális. Két éve nyáron már volt ilyen ( hosszú, gyenge), utána vasat szedtem 4 hónapig, és rendbejött a ciklusom. Csökkent pajzsmirigyműködésem van születésem óta, gyógyszert szedek. Mi lehet a baj?Remélem, nem súlyos.

    • Gabi

      2011. március 27. vasárnap

      Ha elhúzódik a vérzés, tovább, mint egy hét, érdemes nőgyógyászhoz fordulni. Ennyiből nehéz lenne megmondani, mi okozza.

  • Bernikee

    2011. március 22. kedd

    Sziia
    Az lenne a kérdésem, hogy nem jött meg a mensim és előző hónapban persze meg volt ,de még ebben a hónapban nem is éltem nemi életet ,de kb febru végén márc elején volt egy vesemedence gyulladásom antibiotikumot szedtem rá, talán ezért nem jött meg ?
    mert ma csináltam egy terhességi tesztet is de az negatívra sikerült. köszönöm a segítséget ,kezdek már így is aggódni :*

    • Gabi

      2011. március 27. vasárnap

      Bizonyos mértékben befolyásolhatja a ciklust a gyulladás, vagy az antibiotikum, de ha ilyen késés még nem fordult elő, és néhány nap késéssel sem jelentkezik a vérzés, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi a gond.

  • Bunny

    2011. március 20. vasárnap

    Jó estét!

    21 éves lány vagyok, már 10 éve menstruálok. Eddig is előfordult már, hogy évente 1-2 ciklus kimaradt, de most már lassan harmadik hónapja késik, ráadásul kb. 1 hónapja barnás pecsételő vérzésem van, ami tart egy pár napig aztán abba marad, majd újra jelentkezik. Semmilyen más panaszom sincs, nem fáj semmim, egyszerűen nem jön meg és csak vérezgetek.
    A terhesség teljesen kizárt. Igazából először lelki dolgoknak tudtam be a késést, mert a vizsgaidőszak igen stresszes volt és amúgy is elég melankólikus hangulatban voltam. De most már egyre jobban stresszel a dolog. Leginkább a barnás pecsételő vérzést nem tudom hova tenni és ettől még inkább feszült vagyok.
    Bármilyen tanácsnak örülnék. Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2011. március 20. vasárnap

      Mindenképp menj el nőgyógyászhoz, hogy kiderüljön, mi okozza a leírtakat. Kár lenne találgatni. Lehetséges, hogy nagyon egyszerű magyarázata van, de vizsgálat nélkül ezt nem tudhatod.

  • Barbi

    2011. március 19. szombat

    Kedves Ági!
    Januárban kiszakadt az óvszer, de vettem be esemény utáni tablettát,utána rögtön megjött vsizont februárban nem jött meg csak úgy hogy néha néha volt egy nagyon kicsi, viszont már most 13 napja meg van. Már terhességi tesztet is csináltam és negatív lett. Mit csináljak?

    • Gabi

      2011. március 20. vasárnap

      Lehetséges, hogy az esemény utáni tabletta zavarta össze a ciklusodat. Viszont ez az elhúzódó vérzés nem természetes, ha hét elején se múlik el, érdemes lenne nőgyógyászhoz menned.

  • Berni

    2011. március 15. kedd

    Kedves Ági!
    Azzal a kérdéssel fordulok hozzád h már 12 napot csúszott a menstruációm és csináltam tesztett is ami negatív lett. A barátommal egyszer csináltuk gumi nélkül. Régebben is voltmárrá példa h csúszott a menstruációm maximum 10 napot. 16 éves vagyok. Van okunk agódni?

    • Gabi

      2011. március 16. szerda

      Ha az utóbbi időben pontosan megjött, és ha most továbbra sem jön meg, pár nap múlva ismételd meg a tesztet. Ha nem védekeztetek minden alkalommal, akkor van esély a terhességre, esetleg érdemes elmenni nőgyógyászhoz, ott azonnal kiderül, ha valóban terhes vagy.

  • Alexiel

    2011. március 07. hétfő

    Jó napot!
    Egyik este pettingeltünk barátommal,előkerült egy vibrátor is,de aznap nem használtuk.Viszont másnap én igen.Nem tudtam ,hogy előző nap került e rá sperma amikor kielégítettem a barátom,ezért mielőtt használtam letöröltem tisztítószerrel.Ez,ha volt is rajta előző napról sperma, eltüntette,legyilkolta mindet? Aznap mikor használtam kellett volna megjönnie,de eltelt 10 nap,és még mindig nem jött meg.Szokott késni a mensesem,van hogy 8-10 napot is.Most nem érzek szinte semmit,még a mellem se érzékeny,még annyira se,mint menses előtt.
    Kb. másfél-két hete van hőemelkedésem (37,1-37,4) napközben,de egész nap végig.De reggel általában megmarad a szokásos 36,5-36,7 között.Csináltam tesztet 03.06-n,az negatív lett.
    Lehetek így terhes? Vegyek még egy terhességi tesztet,vagy felesleges és megjön valamikor lassan?
    Ma már volt olyan érzésem hogy meg akar jönni,de mégse.Nem tudom most mi van.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdv.: Alexiel

    • Alexiel

      2011. március 07. hétfő

      Elnézést!
      Azt még elfelejtettem megkérdezni,hogy 10 nappal az eset után érezhetek e már terhességi tünetet? Pl.: az egész napos hőemelkedés lehet e az?
      Illetve,hogy mikor használhatom leghamarabb a terhességi tesztet teljes bizonyossággal?Kb. hány nap?
      Köszönöm a válaszát doktornő
      Üdv.: Alexiel

      • Vida Agi

        2011. március 18. péntek

        Igen, már érezhetsz tüneteket, a 14. nap környékén lehet tesztelni.

    • Vida Agi

      2011. március 18. péntek

      A spermiumok levegőn gyorsan elpusztulnak, 1 nap után már biztosan nem életképesek. Mindig a reggeli hőmérséklet számít, a nappali nem, tehát ez nem mérvadó, sok minden befolyásolhatja a nappali hődet, a reggeli mérés, felébredés után pontosabb.

  • Virág

    2011. február 25. péntek

    39 éves vagyok,rendszeresen megjön a menstruációm 28 napra,de nem tart tovább 3 napnál. Elötte viszont egy héttel már barnás,pecsételő vérzésem van.Nem hinném hogy ez normális.Lehet ez mögött valami komolyabb is??

    • Gabi

      2011. március 01. kedd

      Lehet természetes is, de ha aggasztja, érdemes lenne nőgyógyásznál rákérdezni.

  • ANDI

    2011. február 23. szerda

    KEDVES ÁGI,,,,, VOLTAM DOKINÁL DE NILOCINT IRT FEL DE ASE HASZNÁL UGYAN UGY FEL FÁZOK DEMÁ MOST ADEREKAMIS FÁJ AHÉTEN MÁ NAGYON BETEG VOLTAM VELE ÉS ADOKI ASZT MONTA HOGY MAJD EL MULIK ..TUNÁTOK VALAMI O DOKIT AJÁLANI..BALOGNÉ

  • Szandi

    2011. február 16. szerda

    Szia, nekem olyan problémám lenne, hogy szedek fog. tablettát. Minden úgy csináltam mint eddig letelt a 21 nap szerdán megjött a vérzésem egy kicsit több volt mint máskor letelt a 7 nap szombaton bevettem az első tablettát vasárnap alább maradt a vérzés de viszont hétfőn reggel észre vettem hogy még van, most szerda van és még van egy pici, tehát ma van egy hete hogy megjött.A jan. és a feb. rendkivül stresszes volt sajnos elvesztettük a házunkat jelenleg nem tudjuk hogy mi lesz. Szerinted ez miatt lehet, rengeteget sirok alig eszek. Várom válaszod.

    • Gabi

      2011. február 16. szerda

      A vérzésnek nem kell feltétlenül elmúlnia amikor elkezded az újabb levél fogamzásgátlót. A stresszes élethelyzet is okozhatja ezt. Viszont ha kb. 10-12 nap után sem múlik el a vérzés, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni.

  • geeka

    2011. február 12. szombat

    Kedves Ági!
    19éves vagyok, túlsúlyos.A menstruációm rendszertelen volt eddig is, de már aggódóm, most 13ik napja menstruálok és nem akar abba maradni.Pajzsmirigy problémám van,alul termel, gyógyszert szedek rá. Kíváncsi vagyok, mi lehet az oka.
    Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      2011. február 14. hétfő

      Ha a vérzés azóta sem múlt el, mindenképp érdemes lenne nőgyógyászhoz menned. Kár lenne találgatni, miért húzódik el ennyire a vérzés.

  • Edina

    2011. február 11. péntek

    Üdv!

    Na, ez hosszú lesz, elnézést, de hátha minden információ fontos. 🙂

    Az a problémám, hogy utoljára november végén jött meg (nov. 23-27) és azóta egyáltalán nem.
    19 éves vagyok, 12-13 évesen jött meg először. Eleinte rendszeresen, pontosan megjött, aztán édesanyámnak kivették a méhét (3-4 éve) és az egész felborult. Néha-néha kimaradt (ritkán), vagy tovább tartott mint szokott (5-7 nap), esetleg hamarabb jött meg. Igazság szerint, azóta nem rendeződött, de gondoltam ez érthető, mert anyu bioritmusára voltam ráállva, idő kell ahhoz hogy helyreálljon a rend. De azért a több hónapnyi kimaradás azért már durva.

    A terhesség egész biztosan kizárva, mert már lassan 8 hónapja nem feküdtem le senkivel.

    Lehetséges hogy a stressztől marad ki? Az utóbbi időben eléggé stresszes életem volt. Két éve édesanyám, súlyos beteg lett és 2010. november 25-én elhunyt (rák), a nagymamámról kiderült hogy tüdőrákos (szerencsére jó esélyei vannak), közben szalagavató, érettségi, felvételi, most már a menstruációm miatt is eléggé aggódom…

    Tudom, menjek el orvoshoz, rá is fogom venni magam (ígérem :D), de mégis mi lehet a baj? A családban történtek miatt, kezdek félni, hogy valami komoly bajom van…

    Köszi a türelmet és a választ, előre is
    Edina

    • Gabi

      2011. február 14. hétfő

      A stressz, amiből neked mostanában rendesen kijutott, elég rendesen ki tud hatni egy nő ciklusára. Nagy valószínűséggel nálad is erről lehet szó. De (már csak a megnyugtatás miatt is) mindenképp, és lehetőleg minél előbb menj el nőgyógyászhoz, nem olyan félelmetes ám! Remélhetőleg megerősíti, hogy csak a stressz okozza a zavart, de ha nem akkor sem biztos, hogy komoly a probléma. Viszont minél előbb kiderül, annál jobb!

  • andi

    2011. február 03. csütörtök

    KEDVES ÁGI LÉGYSZIVES SEGICS MINDIG FEL FÁZOK ÉS OJAN ROSSZ BÁRMIT HASZNÁLOK CSAK EGY IDEIG HASZ NÁL HA TUC SEGIJ UDV…BALOGNÉ

    • Vida Agi

      2011. február 06. vasárnap

      A rendszeres felfázásnak oka van, kérj orvosi segítséget.

  • Monika

    2011. február 02. szerda

    Kedves Ági!
    A menstruációmnak jan. 25-én kellett volna megjönnie, de sajnos azóta késik. 31-én csináltam egy terhességi tesztet, ami negatív lett. Érzem a menstruáció előtti jeleket (érzékenység, fájó mell).
    Elképzelhető, hogy a környezetemben történő változások (költözés) és a munkahelyi stressz miatt késik?
    Köszönöm,
    Mónika

    • Gabi

      2011. február 07. hétfő

      Az erős stressz befolyásolhatja a ciklust, de ha egyébként nem jellemző a késés, és azóta sem jött meg, érdemes a tesztet megismételni.

  • Epi

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági!

    Kb. három hete elég érzékenyek a melleim, olykor nem is tudok hason aludni. A vérzésem késett 6 napot, ráadásul az is csak egy pecsételés volt. Két tesztet csináltam, mindegyik negatív. Az orvos sem észlelt terhességet, bár nem zárta ki… Mi lehet a probléma ilyen tünetegyüttessel? A gyógyszert kb egy éve hagytam abba, és rendesen visszaállt a vérzésem.
    Nagyon köszönöm a válaszát! Epi

    • Gabi

      2011. január 31. hétfő

      Érdemes lenne a tesztet megismételni. Lehetett azért is negatív, mert még nagyon korai volt, és az orvos is ezért lehetett bizonytalan.

  • Dóri

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Ági!

    Előre is bocsánatot kérek, ha hosszúra nyúlna a mondandóm, de szeretném a helyzetem alaposan kifejteni. Azzal kezdeném, hogy 20 éves vagyok.
    Február elsején vettem be egy Escapelle esemény utáni tablettát, ugyanis történt az óvszerrel egy „apró” baleset. Utána meg is jött a menstruációm (febr.8.-14.)
    Március közepén „csak” véres nyálkás váladékozásom volt.
    Április 18-23. szintén normális vérzésem volt.
    Majd jött egy nagyobb szünet, augusztus 11-15. menstruáltam.
    Majd szünet és október 6-10-én.
    Azóta nem volt menstruációm. Több terhességi tesztet is csináltam (6-7db, különböző márkájú), a szünetekben is és most is, az utolsót december 22-én. Az összesnek negatív eredménye lett! Terhes biztos, hogy nem vagyok, egyrészt, mert teljesen jól érzem magam és a terhesség legkisebb jelét sem tapasztalom/tam magamon, másrészt, mert a barátommal mindig védekezünk, és az incidens óta +amiért ő elég félős mindig leellenőrzi az óvszert, a legkisebb hibát sem észlelte.
    Orvosnál még nem jártam: 1. mert tényleg jól érzem magam, 2. egy nagyon rossz tapasztalat miatt, mondhatni rettegek tőle.

    Mit tegyek? Esetleg az esemény utáni tabletta még mostanra is kihathat?

    Válaszodat előre is nagyon köszönöm!
    Üdvözlettel: D.

    • Gabi

      2011. január 14. péntek

      Az esemény utáni tabletta max. pár hónapra boríthatja fel a megszokott ciklust, ilyen hosszú időre nem. Ha ennyire figyeltek a védekezésre, valószínűleg tényleg nem vagy terhes, igaz, a tünetek hiánya nem jelenti feltétlenül, hogy nincs terhesség, nem mindenkinél jelentkeznek egyformán, sőt, van, aki egyáltalán semmit nem érez a terhesség elején. A rossz tapasztalat miatt biztosan nehéz rászánnod magad, de mindenképp jó lenne, ha elmennél nőgyógyászhoz, mivel ez a nagyon rendszertelen vérzés semmiképp sem jó. Már csak a bizonytalanság miatt sem. Tájékozódj a környezetedben, hogy kinek melyik nőgyógyásznál milyen tapasztalatai vannak, rokonok, barátnők véleménye alapján talán tudsz választani egy olyan orvost, akihez nem rettegve fordulsz.

  • e96

    2011. január 07. péntek

    15 eves vagyok es mar 2 honapja nem jott meg…kerem valaszoljon, vajon mi lehet ennek az oka..?
    nogyogyaszhoz felek is fordulni…mit tehetnek?..

    • Gabi

      2011. január 10. hétfő

      Ennyiből nehéz lenne következtetni. Lehet valamilyen hormonális probléma, ha egyébként is pontatlan a ciklusod, máskor is előfordult ilyen hosszú kimaradás. Viszont ha élsz nemi életet, szóba jöhet a terhesség is. Egy terhességi tesztet nem ártana csinálnod, és ha pozitív, muszáj lesz beszélned a szüleiddel, és előbb-utóbb nőgyógyászhoz is el kell menned. Persze, nem könnyű rászánni magad, de jobb előbb…

  • Ria

    2011. január 06. csütörtök

    35 éves vagyok.Babát szeretnénk a párommal.Ovulációs mikroszkóppal ellenőrzőm a peteérésémet,és hőmérőzöm.Az történt,hogy peteéréskor együtt voltunk, majd 6 nap múlva görcsös hasfájás jelentkezett,barnás színű és friss piros vérzés jelentkezett váltakozva ébredéskor és herpeszem is lett.Pár napig tartott a vérzés és kevés mennyiségű volt.A menstruációm szabályos szokott lenni 28 napos, de most késett 11 napot a terhességi teszt negatív volt,de a hőm a mensesig 37,1 volt reggelente.A menses úgy jelentkezett mintha kést forgattak volna bennem ,nagyon erős hasgörccsel érkezett és erős derékfájással,utána már nem volt problémám .Azt szeretném kérdezni mi lehetett az oka cysta vagy sárgatest elégtelenség esetleg spontán vetélés?Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 14. péntek

      Ezt pontosan orvosi vizsgálat nélkül nem lehet megmondani.

  • Szilvia

    2011. január 04. kedd

    Kedves Ágnes!

    Mi lehet annak az oka, hogy már 1 hónapot kimaradt, aztán ma kellett volna megjönnie és semmi..A cicim fáj egy picit és néha olyan mintha meg akarna jönni..Ha kizárom, hogy terhes vagyok, akkor ez miért van?

    Üdv. Sz

    • Gabi

      2011. január 06. csütörtök

      Ha biztos nem vagy terhes, valamilyen hormon probléma lehet. Érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni és kivizsgáltatni.

  • odett

    2010. december 30. csütörtök

    Szia!

    Lenne egy kérdésem.
    Már 2éve szedek fogamzásgátlót, most van egy új barátom, akivel 2hete voltam először együtt, és ügyeltünk hogy ne bennem menjen el. Meg voltam fázva ezért szedtem pezsgőtablettát köhögés ellen, de nem volt antibiotikum. 1hete fel vagyok fázva. És most kellene megjönnie a mesesemnek. Éreztem a jeleit is pattanás, mellduzzanat, derék fájdalom… De az előbb említett felfázástól késhet a menstruációm? És lehetek terhes?
    Köszönöm előre is!

    • Gabi

      2011. január 04. kedd

      Ha pontosan és rendszeresen szeded a fogamzásgátlót, kicsi az esélye, hogy teherbe ess. A pezsgőtabletta betegtájékoztatójában azért olvasd el azt a részt, hogy befolyásolhatja-e a fogamzásgátló hatását!

  • Kiváncsi Tünde

    2010. december 22. szerda

    Kedves Ági.

    Kilenc hét kimaradás után jött meg a mensesem szeretném tudni hogy ez normális vagy esetleg valami probléma az okozója (betöltöttem a 40.évet),ezt megelőzően általában rendszeres volt.

    Köszönettel:Tünde

    • Vida Agi

      2010. december 31. péntek

      40 évesen már előfordulhat, hogy kimarad 1-2 ciklus.

  • kicsebb

    2010. december 19. vasárnap

    szia

    kb 2 hónapja jött meg elöször de aztán nem és nagyon izgulok.
    nem voltam pasival és akkor ugye nem lehetek terhes ha nem voltam pasival és nem törik át méh elötti falat???

    köszi válaszolj

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Nem, nem lehetsz!

  • szisza

    2010. november 25. csütörtök

    Szia!
    Bocsi,javitanék…most novemberben nem jött meg,igy is próbálkozhatunk vagy nem??

    Köszi

  • szisza

    2010. november 24. szerda

    Szia!
    Egy kérdésem lenne:kisbabát szeretnénk,de…szeptemberben abbahagytam a tabletta szedését,megjött a mensesem.Másik hónapban,októberben 2nappal hamarabb megjött(bánatomra,mivel kisbabát szeretnék)de most novemberben már 2 hete késik,de a teszt az negativ lett. Nem tudom mire vélni a dolgot.Mi lehet az oka??és még egy kérdésem volna,mivel most októberben nem jött meg igy volna esélyünk a további bébipróbálkozásra vagy nem??
    Válaszodat előre is köszi!

    • Gabi

      2010. november 27. szombat

      Előfordulhat, hogy még a fogamzásgátló abbahagyása után nem állt be rendesen a ciklusod. Így előre nem lehet kiszámolni, mikor lesz peteérésed, de attól még nyugodtan próbálkozhattok.

  • butterfly79

    2010. november 21. vasárnap

    Szia!
    Egy elég fontos kérdésem lenne. 1 hónapja veszítettem el a szüzességem a barátommal, akivel 2,5 hónapja voltam együtt. Védekeztünk akkor is, és utána még 3-4 alkalommal csináltuk, óvszerrel. Utána hanyagoltuk a dolgot, lassan már 2 hete nem csináljuk, csak kielégítjük egymást…viszont: Előjáték közben volt már alkalom, hogy az az „előváladék” féle, belém kerülhetett, mert a barátom csinálta magának, és utána nekem, de többnyire megtörölte a kezét.
    Aggódom, mert olvastam, hogy akár ettől is teherbe eshetek, viszont a barátom bennem még egyszer sem ment el. Már 2 napja meg kellett volna jönnie. Nem jött. Normális az, ha az szüzesség elvesztése után késik pár hetet? Van ilyen? Hogyan bizonyosodjak meg róla, hogy nem vagyok terhes? (dokit mellőznék)

    Köszönöm előre is!

    • Gabi

      2010. november 24. szerda

      Kicsi az esélye, hogy így teherbe ess, de ha már 1-2 napnál többet késik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet. Bármelyik drogériában vagy gyógyszertárban megvehetitek.

  • Zsu

    2010. november 18. csütörtök

    Szia Ági!

    Én egy nagy kérdéssel fordulok hozzád. Immáron 4. hónapja maradt ki a mensesem és nem tudom mit tegyek. Igaz sokat idegeskedek… Meg amúgy is sűrűn marad ki 1-2 hónap már 14 éves korom óta. (most 21 vagyok)
    Csináltam 3 terhességi tesztet, de mind negatív. A dokitól elég agresszív fóbiám van… 🙁
    Szerinted?
    Kérlek mondj valamit!
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2010. november 19. péntek

      Ha egyébként is rendszertelen és negatív a teszt, akkor várj még egy kicsit, de ha még 2 hónapig nem jön meg, akkor orvoshoz kéne fordulnod.

  • lepke

    2010. november 17. szerda

    Szia!

    Én az után érdeklődnék,hogy szültem egy babát 3 hónapja,megjött a menstruációm 2 hete 6 napig tartott és most megint kezd megjönni.Ez normális? Menjek nőgyógyászhoz?Méhlepény elvileg nem maradhatott bennem mert az már jelentkezett volna korábban szerintem.
    előre is köszi a segítséget!

    • Vida Agi

      2010. november 20. szombat

      Ha megint megjött, akkor előfordulhat, hogy ciszta okozza, a terhesség során kialakulhat ciszta, ezek általában utána visszahúzódnak, de ha megmarad, akkor gyakori, rendszertelen vérzést okozhat.

  • Sz.

    2010. november 16. kedd

    Kedves Ági!
    2
    Az lenne a kérdésem, hogy ez a 7. napja hogy megvan a mensesem és ahelyett, hogy elmúlna, csökkenne(eddig folyamatosan csökkent, bár az elején sem volt olyan sok mint szokott) újból több lett.
    Mi lehet az oka?
    A választ előre is köszönöm!

    Sz.

    • Gabi

      2010. november 18. csütörtök

      Az elhúzódó vérzésnek több oka is lehet, de ha továbbra sem múlik, érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi az oka.

  • Fanni

    2010. november 05. péntek

    Hello!!!
    Nekem sajnos 2 hónapot kihagyott. Nem tudom miért!!! Segítenél nekem ebben?? Köszönöm előre is!

    Válasz: Ha a 2 hónap kimaradás után sem jött meg, és ha élsz nemi életet, akkor érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, mert a menzesz kimaradásának leggyakoribb oka a terhesség. Ha nem erről van szó, érdemes nőgyógyászhoz fordulni, hogy kiderüljön, mi a probléma.

  • Katalin

    2010. november 04. csütörtök

    Kedves Ági!
    Az lenne a problémám,hogy a múlt hónapban(szeptember) 2x is megjött, 18nap maradt ki köztük.Az utolsó szept.26-án múlt el,És azóa még nem jött meg,viszont voltam majdnem 2hétig kórházban,és elég sok gyógyszert kaptam (Pl. steroid)és az lenne a kérdésem,hogy a sok gyógyszer befolyásolhatja-e a menzeszem?mert már kb. 11napot késik,és a legtöbb 5nap szokott lenni,viszont a jelei(pattanások,mell duzzadása)már jelentkezik egy jópár napja. A párommal a kórház miatt nem nagyon tudtunk együtt lenni,de tudom hogy egy is elég a terhességhez.Most egy kicsit tartok is tőle.
    Előre is köszönöm a válaszod!

    Válasz: Valamennyire befolyásolhatták a gyógyszerek is a menzeszt. Ha azóta sem jött meg, azért nem árt egy tesztet csinálni, mert valóban egyetlen együttlét is elég lehet a terhességhez.

  • MóK

    2010. november 04. csütörtök

    szia szeretnék érdeklődni affelöl hogy általába rendszeres a menzeszem de most késik már egy hete az előzö után 1 héttel ugymond közti vérzés jelentkezett rozsdabarna nagyon minimális a párommmal mindig gumival védekezünk. mi lehet a probléma? mert én már nagyon izgulok köszi

    Válasz:
    Ha azóta sem jött meg, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni. Még ha minden rendben is volt az óvszerrel, időben felkerült, nem lyukadt ki, nem szakadt el, nem csúszott le, akkor is van kb. 1% esély a terhességre.

  • Anonymkaa

    2010. szeptember 29. szerda

    Kedves Ági!
    A párommal menzesz előtt voltunk együtt amikor utána rá késett, csináltam azért egy tesztet (14 nappal később) és negatív lett. Azota 3 honap eltelt és mindig 1-2 nap eltéréssel de rendesen megjött. Most (először) elkezdtem fogamzásgátlót szedni és az a kérdésem, hogy az normális h most 3 nap után elmult? Mert ugyebár terhesség nem lehet h a teszt is negatív és h mindig rendszeresen megjött, az okozhatja h még uj a szervezetemnek a gyogyszer? Előre is köszönöm!

    Válasz:
    Fogamzásgátló tabletta szedése során egészen megváltozhat a menzeszed. Előfordul, hogy jelentősen enyhébb, mint előtte, vagy az is, hogy sokkal több. Ez normális.

  • Annamari

    2010. szeptember 24. péntek

    Kedves Ági!

    Május vége felé abbahagytam a fogamzásgátló szedését, mert a férjemmel kisbabát szeretnénk! Voltam nőgyógyásznál aki azt mondta, hogy minden rendben van(amit egy sima nőgyógyászati vizsgálatból meg lehet állapítani), de 3 hónap pihenést ő javasolna!Mert elvileg ennyi kell a szervezetemnek, hogy vissza álljon a régi kerékvágásba!
    Az elmúlt négy hónapban nagyon rendszertelen volt a menstruációm, ami ilyenkor természetes, de tudni szeretném, hogy kb mennyi ideig tart ez még? Mikor kell ismét orvoshoz fordulni? Honnan tudom, hogy van e peteérésem? Ha rövid a ciklus akkor is van, és ha túl hosszú?Sokat olvasgatok az interneten, de sok mindent nem tudok még! És kicsit kellemetlen lenne ezzel zaklatnom a nőgyógyászomat, mert ő biztosan több türelmet javasolna!:)
    Előre is köszönöm!!

    Annamari

    Válasz:
    Nehéz ilyenkor türelmesnek lenni, de általában 1 év sikertelen próbálkozás után javasolnak alapos kivizsgálást. Addig szerintem próbálkozzatok, amikor jól esik, remélhetőleg gond nélkül sikerül teherbe esni. Viszont ha 6 hónap elteltével sem rendeződött a ciklusod, érdemes megkeresni az orvost.

  • Brigi

    2010. szeptember 13. hétfő

    Kedves Ági!
    Elkezdtem mérni a reggeli hőmérsékletet,( kisbaba a cél ), alaposan utána olvastam a tudnivalókról. Ami kicsit aggaszt, hogy a reggeli hőm 36,1-36,2 fok. Nem túl alacsony ez? Nem-e pajzsmirigyhormon alultermelődésről lehet szó?
    Köszönöm segítségedet!

    Válasz:Ez nem túl alacsony, nem kell aggódni miatta, teljesen egyéni a mértéke, de 36 fok felett jó.

  • zsebybaba68

    2010. szeptember 13. hétfő

    Szia!

    Három hónapja szültem, múlt hónapban meg is jött a menszim rendesen, de most már négy napja késik. Van okom aggódni vagy ez normális szoptatás alatt? Fogamzásgátlót szedek. Előre is köszönöm a választ!
    Judit

    Válasz:Szoptatás alatt ez normális.

  • Éva

    2010. szeptember 10. péntek

    Szia!
    A problémám a következő. Két hónapja nem menstruálok, és az előző pár hónapban is a normálisnál rövidebb volt a ciklusom( 3 nap). Ráadásul 1 hónap alatt híztam 5 kilót. Pedig már 2 éve szinte ugyanannyi a súlyom. Több mint egy évig szedtem fogamzásgátlót, és a szedés befejezte (február) után 3-4 hónappal kezdődtek ezek a zavarok. Voltam a problémámmal nőgyógyásznál is, terhesség kizárva viszont azt mondta ez normális, de én ebben nem vagyok biztos.
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Éva

    Válasz:
    Fogamzásgátló abbahagyása után gyakran előfordul, hogy hónapok kellenek a ciklus újbóli rendeződéséhez. Viszont a terhességet ilyenkor sem lehet kizárni, tehát érdemes lenne egy tesztet csinálni. Ha ez a rendszertelenség kb. 6 hónap után helyreáll, akkor valóban lehet normális, de ha hosszabb ideig is így marad, érdemes kivizsgáltatni.

  • szenisz

    2010. szeptember 05. vasárnap

    sziasztok..meg nem voltam soha fiuval.es kesik a menzeszem..mar 5 napja hogy meg kellet volna jojon..mi lehet az oka kerlek segits

    Válasz: Ha nem voltál fiúval, terhes nem lehetsz. A késést több dolog is okozhatja, de ezt ebből a néhány mondatból nehéz lenne kitalálni. Érdemes lenne elmenned nőgyógyászhoz, aki egy kivizsgálás során valószínűleg meg tudja mondani, miért késik a menzeszed.

  • d.andrea

    2010. szeptember 02. csütörtök

    Jo napot kivanok!
    Azzal a problemaval fordulok onhoz, hogy 11 napja kesik a menstruaciom. Kb 2 honapja volt utoljara szexualis kapcsolatom, es azutan mar ketszer volt menstruaciom. Gondolom az is lehet a problema h egy fel eve kiderult, hogy a petefeszkemen ciszta van, gondolom ez is okozhatja, vagy a keses magyarazhato idegesseg miatt is, mert nemsokkal a baratommal valo egyuttlet utan o elhunyt, betegseg miatt?Lehet ez az oka, hogy nagyon megviselt az elvesztese?A valaszt elore is koszonom!

    Válasz: A menzesz kimaradását okozhatja a petefészek ciszta. Arra kicsi az esély, hogy terhes legyen, és emellett 2 hónapban is rendesen megjön a vérzése, de 100%-osan ezt sem lehet kizárni. Ha erre gyanakszik, egy tesztet érdemes csinálni. Viszont az is előfordul, hogy a barátja elvesztése miatt jelentkező lelki problémák okoznak vérzés kimaradást. Hogy konkrétan mi is a helyzet, az viszont csak egy nőgyógyászati vizsgálaton derülne ki.

  • Anita

    2010. augusztus 24. kedd

    Kedves Ági!
    márciusban kimaradt a menstruációm,ápriliban időben megjött,júliusban szintén kimaradt,augusztusban megjött ugyan de csak pöttyökben barna,és 1,5 hétig tartott.
    A hasam alul és jobb oldalon görcsölget.Csináltam 5 terhességi tesztet az eredmény mindig negatív.34 éves vagyok..nem tudom mi lehet a gond.menstruációs gondom sosem volt most kicsit megvagyok ijedve.Időpontot már kértem a nőgyógyászomtól de sajna 2 hónapot kell várnom.
    Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Ilyen menzesz zavarokat okozhat több dolog is, nehéz lenne találgatni, de pl. hormonzavar vagy egy ciszta is összezavarhatja a ciklust.

  • Bea

    2010. augusztus 22. vasárnap

    Szia! A baratommal 3 hete voltunk egyutt, 16-an kellettvolna megjojjon a havim, de nem jott meg meg. Mar egy hetet kesik.. Mar vettem be 3 kozosules utani fogamzasgatlot, az utolsot egy es fel honapja. 2 tesztet is megcsinaltam, de mind a ketto negativ. Lehetek terhes? Vagy a gyogyszer az oka,hogy kesik? Es voltam a tengeren az elotti heten hogy megkellett volna jojjon.. nagyon felek.

    Válasz: Az esemény utáni tabletta bevétele után akár hónapokra is összezavarodhat a ciklusod. Ettől függetlenül ha 3 hete védekezés nélkül voltatok együtt, lehetsz terhes. Ha továbbra sem jön meg, érdemes lenne a tesztet megismételned.

  • erzsi

    2010. augusztus 15. vasárnap

    sziasztok!én életemben elöször most 27én megyek a tengerhez 1-2napra és pont 25-27körül jön meg mert eddig 1-5 köz jött meg de a multhonapban hamarabb jött meg és félek hogy pont mikor megyünk vagy ott vagyunk akkor jön meg a menszeszem mit csináljak hogy már mos meg jöjjön vagy késsen legalább 1hetet?kérlek sürgössen válazsoljatok nekem nagyon fontos hogy fürödhessek a tengerbe mert én nem használok tanpont mert mindig szivárog és ugyanugy kell betét is(nem használok fogamzásgátlot)ettöl ha veszek be késhet?ha igen mennyit és hogyan vegyem be és mikor?kérlek emailba irj mert ide csak véletlenül jöttem fel és nem szoktam feljönni de a válasz fontos nekem köszike

    Válasz: Nem javaslom, hogy az utolsó pillanatban kezdj el tablettát szedni és ettől nem késhet (ráadásul a tabletta szedése előtt meg kell várni a következő mensest és csak akkor lehet elkezdeni szedni). Használj tampont, ez a legjobb megoldás.

  • Egy elkeseredett lany

    2010. augusztus 09. hétfő

    Szia. Olyan problemaval fordulok hozzad,hogy az utobbi 3 honnapban rendszerint kesik a menstruacio,m. De nem egy ket napokat,hanem 10-14-napokat.A parommal nagyon szeretnenk babat es probalkozunk,de mindig igy jarok kesik 14 napot es megjon.Elegge felfazos vagyok es nemreg gyogyultam meg kismedence gyulladasbol. De most is kesik juli 27en kellett volna megjonnie.|Teszt negativ,orvos vizsgalt,nincs gyulladasom,nincs cisztam,nem vagyok felfazva,meg a teszt szerint terhess sem vagyok. Akkor mi bajom lehet?
    Koszonom segitseget egy elkeseredett 24 eves lany.

    Válasz: Ha ennyire eltolódik a ciklusod, esetleg még valamilyen hormonális probléma lehet. Azt nem nézte az orvos? Érdemes lenne, hátha egyszerűen kezelhető. Én rákérdeznék.

  • Rita

    2010. július 23. péntek

    Kedves Ági!
    5napja késik a menszeszem, kezdek aggódni.
    Már fél éve nem szedem a fogamzásgátlót, előtte egy évig szedtem, akkor előfordult, hogy időnként ki is maradt egy menstruációm.
    Abbahagytam a gyógyszert, azóta nem olyan pontos, általában 1-2napot késik.
    Két hete a barátommal úgy voltunk együtt, hogy az óvszert csak a végefele húzta fel. (de már 4éve együtt vagyunk és sokszor így csináljuk) Tudom, hogy így kis esély van rá, de úgy tudom az előváladéktól is lehetek terhes. Elhatároztam, hogy veszek tesztet, ha már 1hét késésnél tartok, már biztos kimutatható lesz, vagy várjak még vele?
    Az utóbbi 3hétben elkezdtem rendszeresen biciklizni, eddig nem voltam nagy sportember, ez befolyásolhatja a késést?
    Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Ha egyébként is szokott késni, lehet, hogy most is csak erről van szó. Viszont ha már többet késik, mint a megszokott, akkor érdemes tesztelni. A biciklizés nem valószínű, hogy befolyásolja a ciklust.

  • Simi

    2010. július 22. csütörtök

    Kedves Ági!
    20 éves vagyok,eddig normálisan jött meg a havim,de mostanában nagyon sok stressz ért és 20.napra jelentkezett vmi barnás váladék(nálam igy kezdödik,ha meg fog jönni a havim).Okozhatja e a stressz,hogy hamarabb jött/jön most meg?

    Válasz: Igen, előfordulhat.

  • Ágnes

    2010. július 02. péntek

    Kedves Ági!!
    Kíváncsi lennék ez miért lehet,1 hónapot teljesen kimaradt a menstruációm ,de voltam orvosnál nincs baba amit bánok ,de türelmesen várom hátha lesz,viszont most megjött pontosan ahogy szokott a 28.napon,viszont nagyon rosszul vagyok ami eddig nem volt jellemző,szédülés hányás görcsök..nem több nem kevesebb a menstruációm mint máskor,ez lehet az elmaradás miatt?Mert egyébként soha nem szoktak ilyen kísérő velejáró tünetek..
    Köszönöm a válaszát
    üdv:Ágnes

    Válasz: Igen, előfordulhat, hogy emiatt jött most meg másként, de a nagy meleg is okozhat változásokat a menses lefolyásában.

  • kriszti

    2010. június 30. szerda

    Kedves Ági !!
    21 éves lány vagyok ,és folyamatosan kimarad a menstruációm, volt már hogy 5hónapon keresztül nem volt ,járom a nőgyógyászokat és mindegyik mást mond,volt amelyik azt mondta hormon zavar miatt,volt aki ,hogy híztam és azért nem jön meg,mondták már hogy a stressz miatt.most 3.hónapja hogy kiamarad a hormonos vérvételem tökéletes, írt fel gyógyszert és majd ettöl megjön azt mondta és a 14.napon menjek vissza egy ultraahangra.sokmindentől félek ,például lehetek meddő? vagy esetleg van valami komoly bajom?válaszát előre is köszönöm.

    Válasz: Hízás és stressz miatt csak nagyon extrém esetekben marad ki a vérzés. Mivel – még ha rendszertelenül is – van menzeszed, valószínűleg peteérésed is van. Így nem valószínű, hogy meddő lennél. Bár ha a helyzet nem rendeződik, valóban sokkal kisebb a teherbeesés esélye.