Terhességi tünetek: Kézzsibbadás

A várandósok közel fele tapasztal a terhesség alatt kézzsibbadást, ami igen kellemetlen tud lenni. Kezdetben csak reggelente jelentkezik a szinte csillapíthatatlannak tűnő jelenség, később
azonban már napközben is előjön.

Terhességi tünetek: KézzsibbadásÁltalában a terhesség második-harmadik harmadában jelentkezik első ízben a kézzsibbadás. Reggel felkelve azt tapasztalod, hogy éjjel elfeküdted a kezed (vagy a lábad), fájdalmasan zsibbad és minden tornásztatás ellenére legalább 10-15 perc mire érezni kezded végtagjaidat.

A kézzsibbadásnak több oka lehet:

  • A baba elnyom valamilyen ideget odabent.
  • A vizesedés nyom el valamilyen ideget, illetve teszi érzéketlenebbé a kezet (vagy a lábat).
  • Hormonális okok

Ez utóbbit valószínűsíti, hogy a kézzsibbadás a szülés után alábbhagy, majd a vizesedés múltán és a hormonok kiürülésével fokozatosan eltűnik, de az is előfordulhat, hogy a szoptatás befejezéséig megmaradnak a panaszok.

A vizesedés is okozhatja a zsibbadást, főként nagy nyári melegben szokott előjönni ez a panasz, de nem ritka télen sem. Szülés után fokozatosan lemegy a fölöslegesen visszatartott víz, ezért nem kell semmit sem tenni ellene (vízhajtót bevenni kifejezetten tilos, mert az a magzatvíz mennyiségét is csökkenti!!!) A vizesedés csak akkor okoz gondot, ha hirtelen jelentkezik, egyik napról a másikra, nagy mértékben és hirtelen súlynövekedés is kíséri. Ilyenkor forduljunk azonnal orvoshoz, mert toxémia állhat a háttérben!

Megoldások kézzsibbadás ellen

Egyetlen hatékony megoldás létezik, ez pedig a torna. Álló helyzetben, a karodat magad mellett tartva kezdjél el körözni a kezeddel! Körözés közben lassan emeld a fejed fölé a kezed, majd vissza!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

20 Comments

  • Anikó

    2011. április 08. péntek

    Szia! Ikerterhességem 29-ik hetében vagyok, vérnyomásom picit magas, de még elfogadható,viszont a pulzusszámom sok. Végigjártam a belgyógyászatot, EKG-t csináltak, azt mondták minden rendben, de azért az ember csak ideges. Még egy babánál is, de főleg ha kettő van. Mit tehetek azonkívül, hogy sokat pihenek.

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Nem kell aggódnod, ha az EKG rendben volt, akkor az emelkedett pulzusszámnak tényleg „csak” a terhesség az oka. Pihenj sokat.

  • Marianna

    2011. január 26. szerda

    Sziasztok! Üdvözlök minden kismamát!

    November 12-én volt az utolsó menstruációm.Azóta semmi.A teszt negatív lett.nőgyógyásznál voltam január 14-én.2-szer csináltak hüvelyi ultrahangot állítólag nem vagyok terhes.Tegnap vagyis január25-én hasi ultrahangra kellett mennem az epémmel,megkérdezte a doktornő,hogy nőgyógyászati panasza van? Én válaszoltam,hogy igen,miért lát valamit? Válasz Nekem nem ez a dolgom.Tüneteim:a visszeres lábam ilyenkor ha terhes vagyok nagyon fáj és erek kiduzzadnak,hányinger,a pocim már szépen nő,undorodok a kávé illatától,egyes sült szagoktól,fáradékony,ingerült vagyok.A melleim normális méretüek.Aztán a nőgyógyógyász felírta a NORCULUT nevezetű gyógyszert,hogy megjöjjön a menstruációm.Ő lenne a 3. baba,a köldökömtől lefelé egy barna csík található.Szerintetek ilyenkor mi a teendőm? Ja és nőgyászati hasi ultrahangra nem küldtek:(

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Várjál pár napot, csinálj egy tesztet megint, és menj el az orvoshoz, meséld el neki a tüneteidet, hátha megcsináltatja az UH-t.

      • Marianna

        2011. január 31. hétfő

        Köszönöm szépen KEDVES ÁGNES!!!!

  • Linda24

    2010. december 20. hétfő

    Ha valaki 3 honapos terhes azon mar latszik valami?Ezelott 3 honappal tortent a dolog de azota 2-szer is megjott na meg a teszt is negativ lett!Kene erezzek valamit ha megis terhes vagyok??

    • Gabi

      2010. december 20. hétfő

      Érezni nem feltétlen kell, de ha a menzeszed mindkétszer normális időben jött meg, nem múlt el 3 napon belül, mennyisége, színe, állaga is a megszokott volt, minimális esélye van a terhességnek. Ha nincsenek tipikus terhességi tüneteid (hányinger, émelygés, mellfeszülés), akkor ilyenkor még nem látványos a változás, esetleg magadon veheted észre, hogy kicsit dudorodik az alhasad, vagy ha nem is látszik, úgy érzed, szorít az eddig kényelmes nadrág. De így minimális erre az esély.

  • Edina

    2010. október 23. szombat

    Sziasztok!

    10 hetes terhes vagyok és ma délelőtt elkezdett remegni egy kicsit a kezem de miután ettem valamit elmúlt vajon mitől volt ez? Sürgősen válaszoljatok ha lehet mert egy kicsit idegesít! Köszönöm

    Válasz: Például, mert leesett a vércukrod. Ha nem fordul elő többet, akkor nem kell vele foglalkozni, ha igen, akkor szólj róla az orvosnak.

  • Edina

    2010. május 16. vasárnap

    Kedves Ági!
    32. hetes terhes vagyok, a dokim terhességi toxémiára számít – vizesedem (nem hirtelen, de kb. 2-3 hete, föleg bokánál gyűlik meg estére, reggelre lelohad, de ahogy talpra állok, gyorsan megjelenik a bokacsontomnál a duzzanat), a kb. 110-115-ös vérnyomásom (kb. ez volt a kiindulási érték) 125-135-re állt be, és vettem olyan tesztcsíkot, ami vizeletből kimutatja a fehérjét, ami pár napja kissé bejelez …

    Kérdésem a következő lenne:
    Hogyan tudnám a vérnyomásomat levinni kb. 120-ra (még 2 hétig dolgozom)?
    Milyen tea, gyümölcs, homeopátiás, vagy egyéb bio módszer létezik erre?

    Hogyan tisztíthatnám ki a vesémet (májamat) szintén bio módszerekkel, hogy megszűnjön a fehérjekiválasztás a vizeletemben? Létezik erre valami „szer”, vagy valóban robogok a terhességi toxémia = koraszülés felé?

    És ezzel együtt a vizesedés elleni is tennék valamit, hiszen minden összefügg mindennel.

    Sokat olvastam a témában, hagyatkozhatok „A bába válszol” c. könyv tanácsaira?

    Megállítható ez a folyamat?
    Ezek a tünetek már a toxémia jelei? Hiszen olvastam, hogy a terhesség vége felé kissé emelkedik a vérnyomás, hogy a vizesedés sem ritka, valamint a terhesség során kis fehérje a vizeletben megjelenhet?

    Szeretnék tenni azért, hogy rendes „főbérlő” legyek és gyermekem optimális körülmények között még jó pár hétig pocaklakó legyen.

    Kérlek, segíts Nekem ebben!

    Köszönettel egy 36 éves, első babás anyuka!

    Válasz: Ezek a tünetek a toxémia tünetei, attól, hogy csökkented őket még nem múlik el maga a toxémia. A vérnyomásod egyelőre a normális kategóriába esik, de mivel fehérjét találtál az vizeletben (ami persze néha előfordulhat, de te veszélyeztetett vagy), ezért menj el mihamarabb orvoshoz. A toxémia veszélyes állapot, azonnali kezelést igényel, gyógyszeresen lehet segíteni, hogy minél tovább bentmaradjon a baba.

  • Edit

    2010. május 13. csütörtök

    És az igaz hogy álterhességnél ha valaki fekszik akkor lapos a has és nem olyan mintha terhes lenne valaki??
    Köszönöm az előző választ
    Szép napot

    Válasz: Igen.

  • Edit

    2010. május 13. csütörtök

    Sziasztok!
    Márc 20-tól 2 hétig védekezés nélkül szexeltünk a barátommal 25-én megjött ápr-ban csináltam tesztet negativ lett ápr-ban megjött de világos rózsaszines szinű volt késett is és nem volt nagy mennyiségű!!Sokkal fáradékonyabb vagyok reggelente zsibbad a kezem hányingerem van és elég jól elkezdtem hizni!Lehet hogy terhes vagyok vagy álterhes??Volt már egy terhességem 11 hetesen megindult a tejem annál is!!

    Válasz: Érdemes lenne megismételni a tesztet.

  • emoke

    2010. április 19. hétfő

    Sziasztok nagyon surgos kerdesem van.
    Ezelott 13 napal kozosultunk a baratommal es ma mar nagyon fajnak a mellbimboim…
    Nagyon tartok atol hogy terhes vagyok es nem szeretnem megtartani …
    lehetseges hogy csak valami mas tunetek vagy tenyleg terhes vagyok…
    koszonom.

    Válasz: Mindenképp csinálj egy tesztet, ha terhességre gyanakszol, és ha pozitív, minél előbb menj nőgyógyászhoz. Nem érdemes halogatni, ha nem szeretnéd a babát.

  • INCI

    2010. április 17. szombat

    Sziasztok! ÉN most járok a 30.-hétben nekem is kb 3 hete jelentkezett a kézzsibbadás. Eleinte a könyökömtől az ujjaimig terjedt most már viszont csak a kéz fejem s az ujjaim zsibbadnak. Eleinte csak este de most már egész nap érzem a zsibbadást akkor is ha mozgatom a kezem. Még mindíg elég nagy fájdalommal jár. Remélem majd csökken a fájdalom. Nekem is a vizesedésre fogta a doki, pedig én se nagyon vizesedek csak kicsit. Nekem is kalcium pezsgőtablettát javasoltak. De a torna sem rossz megoldás szerintem. Tényleg nagy segítség a tapasztalatlan kismamáknak az ilyen blogok. Köszönöm én is a tanácsokat amit megosztatok.

  • Anita

    2010. április 11. vasárnap

    Sziasztok! 23 hetesek vagyunk, 1-2 hete kezdett jelentkezni a kézzsibbadás, egyelőre reggel. Kellemetlen, de még elviselhető.
    Köszönöm, hogy itt szinte minden kérdésre választ találok! 🙂

  • Tirinke

    2010. február 04. csütörtök

    Sziasztok! Az én bébikém 3 hónapos és még az ujjbegyeim mindig zsibbadnak. Szoptatás után elmúlik?

    Válasz: A szoptatás előrehaladtával egyre csökken, aztán teljesen elmúlik.

  • Baba

    2009. július 26. vasárnap

    Sziasztok!

    Én sem úsztam meg a kézzsibbadást… szőrnyű! De nagyon jó módszer a le-fel lendítés vagy az erőltetés a mozgásra! Nekem használ k.b 10perc alatt…
    Nagyon szép napot! 🙂

  • eni

    2008. szeptember 24. szerda

    Sziasztok, en 30. hetes terhes vagyok, nekem egy hete kezdodott ez a zsibbadas es kezfajdalom. az elso napok szornyuek voltak, foleg, h. nem is hallottam ilyen tunetrol, aztan elrohantam en is dokihoz. sok koszonet nem volt benne. nogyogyasznaknak tippje se volt, h. mi lehet. adott halom beutalot, ideggyogyaszhoz, reumatologushoz, millio ver analizis, EKG. a leleteim jok, ideggyogyasz, reumatologus megvizsgalt rutinszeruen, szoba se jott, h. esetleg a terhessegtol van. annyit mondtak, h. semmi sincs, de h. megis mi van, arrol gozuk se volt. engem is ez a honlap nyugtatott meg. klassz, h. az internet tobbet segithet, mint a dokik, meg az ongyogyitas…:-) nekem sokat javult a richtofit kremtol, napi 3* bekenem, nappal mar tunetmentes. reggel rossz. ejjel probalom jol elhelyezni, lefele, mert amint kicsit felemelem zsibbad, na meg a meleget szereti. nem tudom, h. az izom v. ideg az oka, bizonyos mozdulatokra faj, foleg a jobb kezem. amugy az ujjaim is bedagadtak epp most, nem jok mar a gyuruk, ugyh. vsz. osszefugghet a vizesedessel is. minden jot nektek!

    Válasz: Igen, a vizesedés és a baba által elnyomott idegek a legfőbb ok, nekem kapásból tudta az orvosom, miről van szó és ő mondta ezt az infót is. A hormonok is közrejátszanak, ezért lehetséges, hogy a szülés után is megmaradnak még egy darabig a tünetek. Nekem nem is ment vissza teljesen, még most is hajlamosabb elzsibbadni a kezem, mint azelőtt, pedig tavaly szültem a kisebbik fiamat.

  • Kami

    2008. augusztus 28. csütörtök

    SZiasztok!
    Én a 35.-ik héten vagyok, 2 hete zsibbad a jobb karom éjjel, ez reggelre elmúlik, viszont ami marad az a középső, és gyűrűs újjam egésznapos zsibbadása. Ezzel egy időben jött a lábdagadásom is , de ez annyira nem zavar. Nekem azt ajánlották igyak kálciumot és kevesebb B6-ot szedjek. A torna nem vált be.

  • kati78

    2008. július 07. hétfő

    köszönöm szépen a választ,bár a neved nemtudom,mióta itt jártam azóta nyugodtabban tellnek napjaim,amúgy is egy nagyon aggódós anyuka-kismama vagyok!kislányom 4éves múlt áprilisba,kisfiam21 hónapos…3.at még nemtudni mi lesz…remélem is hogy a hormonok bolondoznak velem!mindenkinek jo egészséget kivánok,és a gyermekekhez sok boldogságot!!!!!

  • kati78

    2008. július 04. péntek

    sziasztok.én most 18hetes vagyok,problémám nekem is a zsibbadás-bizsergés.nekem a jobb kézfejemben kezdödött,majd a lábfejem,és pár napra rá a bal kezem-lábam is.viszont nekem nem fájdalmas nem zsibbad el úgy hogy ne érezném.én szó szerint megrémültem.3.terhességem,elözöeknél ilyen nem volt!a sürgöségin rámhozták a frászt.megvizsgált1neorologus,és emlitette szóba jöhet az sm betegség….azóta rettegek!szemészetre,koponya ct.re küldenek,és szoba jöhet a gerinc lumbálás is.rettenetes félelem van bennem,vizesedni nem vizesedek,hizni sen hiztam kb csak3kg-ot.a neten végignéztem szinte minden zsibbadással valo szobajöhető betegséget.most rátaláltam erre is,és megcsillant a remény…hogy a sors lehet mégsem ilyen kegyetlen velem.kati7878@freemail.hu

    Válasz: Nem kell aggódni, nincs semmi gond. Ez a zsibbadás egyrészt egy kis vizesedés jele, másrészt a baba elnyom odabent idegeket. Én az első terhességnél kb. a 20. héttől minden reggel fél órát hurkaujjakkal mászkáltam, nem tudtam semmit megfogni. Az orvosom azt mondta, teljesen normális.