Terhességi tünetek: émelygés

Émelygés, hányinger és hányás ellen létezik két kiváló homeopátiás szer, ami enyhítheti az első harmadot megkeserítő tüneteket.

Terhességi tünetek: émelygésAz állandó émelygés, szagundor, étvágytalanság, ételundor a terhesség első heteinek kellemetlen velejárója. Ezektől a tünetektől a Colchicum D6 golyó révén szabadulhatunk meg. Napon 2-3 alkalommal 1-1 golyócskát kell a nyelvünk alá téve elszopogatni.

Ha az émelygés mellé állandó intenzív hányinger, rendszeres hányás, vagy hasmenés is társul, akkor az Ipecacunha D6 jelenthet megoldást, melyet naponta 2-3 alkalommal 1-1 adagonként érdemes bevenni.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

32 Comments

  • Alexandra

    Reply Reply 2022. szeptember 27. kedd

    Jó napot tegnap voltam orvosnál és azt mondta nagy valószínüséggel terhes vagyok de a teszt negatív lett ezelött émelygek hány ingerem van és olyan erzés van a hasamban mintha meg akarna jönni ez normális??

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. október 09. vasárnap

      Igen, ez normális, a teszt lehet téves negatív.

  • Evelin

    Reply Reply 2019. március 28. csütörtök

    Sziasztok! Nagyon rá stresszeltem a témára. Egésznap olvasgatok neten már aludni sem tudok😣 a párommal 1 éve vagyunk együtt együtt élünk már nagyon szeretnénk kis babát. Aza kérdésem lenne felétek hogy ha volt ebben a hónapban elején menszeszem egy reggel arra ébredtem fel le szálltam az ágyról és nagyon megijedtem. Rengeteg vér jött tőlem olyan szinten hogy a lábamon is végig folyt ( neharagudjatok de próbálom a legérthetőbben el mondani) szóval.. ahogy tettem pár lépést rendesen úgy ömlött minha pisiltem volna álltó helyembe.. ez addig tartott. Már utánna kevés jött 3 nap után el is múlt a vérzésem. 1 vagy 2 hete nagyon hányingerem van estéket ülök mert nem tudok aludni émelygek a kaját amit meg eszek majdcsak mindent hánynék ki. Van olyan is mikor hányok is egy kicsit. Szédülök is ritkán a hátam iszanyotasan fáj a derekammal egybe görcsölök is kicsit. Hasmenésem is van már 3 hete fehér folyás is jelentkezett pár napja. Lehetek terhes??? Vegyek egy tesztet? Szerintetek? Válaszokat segítséget nagyon köszönöm előrre is!😕

    • Gabi

      Reply Reply 2019. április 19. péntek

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, viszont nem biztos, hogy alaptalan a bizonytalanság. Mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • krisztina

    Reply Reply 2015. július 28. kedd

    Sziasztok 5-6 hetes terhességnél làtnak màr szívhangot mert tegnap voltam dokinàl és azt mondta nincs még szívhang és menjek vissza 10 nap mulva szerintetek ha most nem dobogott a szive akkor majd fog 10 nap mulva??

    • Gabi

      Reply Reply 2015. július 30. csütörtök

      Nagy valószínűséggel igen! Ez normális!

      • Némethné Mága Szabina

        Reply Reply 2022. november 08. kedd

        Jó estét én azt szeretném öntöl kérdezni doktornő hogy nekekem 2 darab pozitiv tesztem van elejinte nagyon roszul voltam de már most muloban van
        És kb medig fog még ez a rosszul lét még meglenni

        • Vida Ágnes

          Reply Reply 2022. november 13. vasárnap

          A rosszullét általában a 10-12. hét végéig megvan, utána csökkenni kezd.

  • Andi

    Reply Reply 2015. január 21. szerda

    Kedves Ágnes!

    Elég speciális gondom van 24 hetes ikerterhes kismama vagyok.Az első 3 hónapban a fáradékonyságon és az aluszékonyságon kívül semmi gondom nem volt.Utána jött másfél hónap állandó hányás fogyással de a babák jól vannak.Ezután pár hét nyugi jött de most újból rögtön hányingerem van ha megéhezek sőt sokszor hányok is és egyszerűen nem kívánok és nem is esik jól semmilyen étel.
    Úgy kell letuszkolnom a torkomon pár falatot hogy szinte azonnal vissza is akar jönni.Kérem adjon tanácsot ha tud.

    Köszönöm.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. február 04. szerda

      Sajnos ikerterhességben ez előfordulhat. Pszichés oka is lehet (félelem a szüléstől, a gyermekvállalástól). Ha nagyon súlyosbodna, fordulj orvoshoz.

  • Tábita

    Reply Reply 2014. április 08. kedd

    Kedves Ágnes!

    Én egy 7 hetes kismama vagyok. Egy kérdésem lenne. Egy palacsintázóban dolgozom napi 4 órát és mióta terhes vagyok eléggé nem bírom a palacsinta illatát. Árthat a babának ha továbbra is ott dolgozom vagy lehet ezen segiteni? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Gabi

      Reply Reply 2014. április 22. kedd

      Sajnos a terhesség természetes velejárója, hogy az anyuka bizonyos illatokat nem bír. Akár rosszul is lehet a palacsintától, de az a jó hír, hogy ez a babának nem árt.

  • Heni

    Reply Reply 2013. november 03. vasárnap

    Sziasztok! En egy 9 hetes kismama vagyok! mar 5 hetessen elkezdödtek nalam a rosszulletek, sajnos egesz napos rosszulleteim vannak azzaz enni semmit , inni alig es ami megmarad bennem az is csak 2 orat!! 🙁 a hanyas napi szinten 4-5 ször fordul elö nagyon gyenge vagyok mar a parommal minden felet kiprobaltunk es semmi sem segitett sajnos,hogy jobban legyek! kenem a tanacsokat hogy mit csinaljak meg hogy jobb legyen ez szerintem mar nem egeszseges a babara sem!! köszönöm mielöbbi valaszt!

    • Gabi

      Reply Reply 2013. november 12. kedd

      Ilyen súlyos hányás esetén érdemes orvoshoz fordulni. Lehetséges, hogy kórházba kell feküdni, de általában az infúziós kezelés segíteni szokott.

  • Barbika

    Reply Reply 2012. augusztus 09. csütörtök

    Kedves Ági!

    Én még nem tudom hogy terhes vagyok-e félek megcsinálni a tesztet,de már 1hete ha felkelek vagy ha megyek munkába akkor rám jön a szédülés a hányinger,rám jön a minden ételbe a belecsipkedés!mitől van??
    válaszod is előre köszi

    • Gabi

      Reply Reply 2012. augusztus 14. kedd

      A leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre. Ha ezek mellett viszont a menzeszed is késik, akkor mindenképp csinálj egy terhességi tesztet.

    • balogh krisztina

      Reply Reply 2014. július 29. kedd

      szia ez a terhesegre utalo jelek

  • Alíz

    Reply Reply 2012. február 14. kedd

    Kedves Katalin!

    Én is pánikbeteg vagyok, a terhességgel elmúlt szinte minden tünet…nagyon ritka a mellkasi nyomás, de az agyam teljesen átállt.
    Fejben döntsd el, tudom, hogy könnyű ezt mondani, én aztán tisztába vagyok a pánikbetegség összes fizikai, pszichés tünetével, de tényleg segít.
    Beszélgess sokat, sétálj, énekelj, ami leköt…tudom, tudom, h nehéz, ha nem vagy jól, nem tudsz másra koncentrálni.
    Kitartás, gondolja babára, hogy Ő most fontosabb, mint Te!

  • btrix

    Reply Reply 2012. február 06. hétfő

    Tisztelt Doktornő és várandós anyukák!

    A tapasztalatomat szeretném megosztani a terhességi hányingerrel-émelygéssel kapcsolatban. Az első harmadban tapasztaltam én is émelygést és néha hányingert, kellemetlen teltségérzetet és undort mindentől. Nekem az almaecet segített. Egy pohár vízbe egy teáskanál biológiaia almaecetet raktam és abból iszogattam. Ez kis időre mindig csökkentete az émelygést.

  • Mecseki Dalma

    Reply Reply 2011. július 26. kedd

    Kedves Ági,

    9 hetes várandós vagyok, szinte egész nap émelygek, mindegy, hogy eszem vagy nem, de hányingerem nincs (és nagyon fáradt vagyok)
    A homeopátiás leírásokban mindig csak hányingerről beszélnek, egyedül a sepia-nál említették az émelygést is, azt próbáltam ,de semmi hatása. Ezen az oldalon ajánlottad a Colchicum D6-ot émelygésre. A gyógyszertárakban D6-ot nem tudnak beszerezni. Milyen higítás jöhet még szóba és azt hogy kell szedni? A homeopátiás füzetem szerint a d6 5 CH-val helyettesíthető, de lehet, hogy azt sem tudnak beszerezni.

    Előre is köszönöm,
    Dalma

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. augusztus 06. szombat

      A homeopátiás szereknél a higítás nagyon fontos, tehát nem lehet lecserélgetni őket „csak úgy” másik higításra, mert erősebb szer ellenkező hatást is kiválthat, viszont a D higításnak van C és CH megfelelője is, ezzel lehet helyettesíteni a szereket. Émelygésre egyébként még nagyon jó a gyömbér is sütemény, keksz, tea vagy akár üdítőital formájában is (bár ez utóbbit nem szívesen javaslom, mert nagyon hízlal)

  • Krisztina

    Reply Reply 2011. május 19. csütörtök

    Én minden reggel amikor émelyegtem,éhgyomorra megittam egy fél citrom levét (ásványvizbe csavarba).Nekem ez mindig bejött,pár perc múlva el is múlt az émelygés,azonkívül a citrom lúgosít is! 🙂

  • Kozsupné Bodnár Zsuzsanna

    Reply Reply 2011. március 04. péntek

    Kedves Ági!

    Én egy második gyermekét váró anyuka vagyok.Az első terhességem alatt is sokat segítettek a tanácsai,amit ezúton is köszönök!
    Most egy ismétlődő problémámra szeretnék megoldást találni,ami a terhesség elején jelentkező hányás és velejárói.Már az előző terhességem idején is hánytam hét héten keresztül napi öt alkalommal akár. Semmi sem maradt bent és lefogytam 12 kilót az 54-ből.Most ugyanez kezdődik és sajnos semmi sem használt eddig,kipróbáltam a Rennie-t is meg mindenféle házi praktikát,de semmi.
    Kérem segítsen,nem akarom újra átélni azokat a borzalmas heteket!

    Köszönettel: Zsuzsa

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. március 11. péntek

      A homeopátia ezen sokat segíthet, nézd meg ezen az oldalon, melyik tünet illik rád és válaszd ki a megfelelő szert.

  • agi

    Reply Reply 2011. február 24. csütörtök

    Kedves Agi,

    Az esetek tobbsegeben emelygos, hanyos kismamakrol szol a fama. Hat en meg azert aggodom, mert nem erzek az eg egy adta vilagon semmit.
    Nincs hanyingerem, nem vagyok rosszul a szagoktol, a terhes vitamin sem okoz gondot, talan csak egy kicsit faradtabb vagyok a szokasosnal, ennyi.
    Pont ezert izgulok, hogy vajon megvan-e meg, ott van-e meg a magzat. 3 hete latott utoljara nogyogyasz. Ez a tunetmentes allapot normalis? Letezik? Valaszodat elore is koszonom.

    • Gabi

      Reply Reply 2011. március 01. kedd

      Igen, létezik! Szerencsés vagy! Ne aggódj, élvezd a problémamentes terhességet!

  • Szöllősi Katalin

    Reply Reply 2011. január 01. szombat

    Kedves Ágnes!

    Segítséget szeretnék kérni, amennyiben mód van rá így az „éteren” keresztül.
    9. hetes kismama vagyok, 9 és 1/2 éve szorongásos beteg, pánikrosszullétekkel tűzdelve.
    Ez a betegség eléggé rapszodikus az életemben, előfordult, hogy több hónapra is tünetmentes voltam, de sajnos nagyon sokszor a kínok kínját állom ki..
    A családomban történtek olyan tragédiák, amelyek feldolgozása, ill fel nem dolgozása idézte elő ezt az állapotot.
    Jártam pánikambulancián, pszichiáternél ( alkalmazott nálam un kognitív terápiát) szedtem anno antidepresszánst, már nem is nagyon tudom mi volt a neve, majd amikor jól lettem, akkor ezeket elhagytuk.
    De valami miatt mindig kiújul sajnos ez a betegség, és már ott tartok (31 éves vagyok egyébként), hogy szívritmuszavarom van, mindenféle izület-izomfájdalmak, izomgörcsök, és hát a pánikrohamok szinte állandó kísérői az életemnek… 2004-ben találkoztam először a Rivotril 0,5 nevű gyógyszerrel, igazából azóta azt szedem, ha tüneteim vannak.
    Előfordult (az esküvőm előtt), hogy majd’ egy évig teljesen jól voltam, nem kellett szedjek semmit.
    Aztán persze újra jöttek a tünetek, és újra a gyógyszerhez nyúltam. Az adagolást magamnak tudom szabályozni, általában próbálom a lehető legkisebb adagot bevenni, negyedelem a 0,5-ös szemet is.. Napi háromszor 1/4 szem.. ez lett az adagom.
    Mellette persze próbálkozom mindennel. Természetgyógyászat, pszichológia, lélekgondozó filozófia, relaxáció, mozgás, energiagyógyászat, homeopátiás szerek…. MOst a legújabb módszer a pszichoanalízis lenne, mert a pszichiáterem „lemondott” rólam, azt mondta, hogy úgy látszik az ő terápiája nálam nem hatásos, mert újra és újra visszaesek….
    A pszichoanalízist nem régen kezdtük el, és sajnos az a bajom, hogy nagyon messze van, és mivel a terhességget nagyon nehezen viselem (mind lelkileg, mind fizikailag, bár szerintem összefügg a kettő), nem igazán tudok eljárni.
    Próbálom a rivotrilt levinni a minimálisnál is kisebb adagra, most egy negyed szemet veszek be naponta, a nőgyógyászomat kérdeztem meg erről, ő mondta, hogy inkább vegyek be egy kis adagot, mint még ettől is szenvedjek..
    Sajnos nagyon erős hányingerem van, hányok is, gyenge is vagyok, ételundorom van, szédelgek, nincs erőm… mellette még küzdök a szorongás tüneteivel is, éjjel felkelek a szokásos ájulás érzésre, ver a szívem, sokszor össze-vissza, gyenge vagyok, remegek stb..
    Napközben sajnos egyedül vagyok itthon, talán ez is megnehezíti az egészet..
    Semmi más vágyam nincs, mint hogy ezek a tünetek csillapodjanak, mert nem elég a terhességi rosszullét, még itt van a „másik” is…
    Nagyon szeretnék boldog kismama lenni, igazán a gyermekem felé fordulni…
    Kérem segítsen, mit is tehetnék még, amit eddig nem tettem meg, hogyan segíthetnék magamon..
    Tudom, hogy a kulcs az én kezemben van.
    Csak eddig még nem sikerült megtalálnom.
    Előre is köszönöm a válaszát.

    üdvözlettel:

    Katalin

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. január 04. kedd

      A terhességi rosszullétek a 12. hétre maguktól is megszűnnek, de segíthetnek ezen a homeopátiás szerek is, pl. a Sepia 9CH-ból lehet naponta 3×5 golyót szedni. Ha a rosszulléteket túlleszel, utána lelkileg is jobban fogod érezni majd magad (az első harmad depressziós hangulattal is járhat)

  • Titanilla

    Reply Reply 2010. szeptember 26. vasárnap

    köszönöm az elöző válaszod!19hetesen voltam uh on ott nm tudom h miért de a baba sulyát is nézték akkor 340gr volt.szerinted az normális?nem tul nagy volt
    attól félek tul nagy babám lesz és pont emiatt nem fogom majd természetesen megszülni.

  • Titanilla

    Reply Reply 2010. szeptember 26. vasárnap

    szia Ági!

    olyan kérdésem volna,hogy szerinted mitöl lehet ha bizsergö érzést érzek a hasamba?valaki azt mondja a baba haja zavarja a pocakom.mitöl van ez?elöre is köszönöm a válaszod.

    Válasz: A baba még nagyon pici, nem miatta van, hanem azért, mert ilyenkor a hormonoknak köszönhetően megnő az alhasi vérbőség.

  • anikó

    Reply Reply 2010. szeptember 26. vasárnap

    Kedves Ágnes 8 hetes kismama vagyok és van egy próblémám kb 2 napja beteg vagyok köhögök és prüszkölök és semmi étvágyam sincs egy pár falatot eszek több nem esik jól kérlek adj tanácsot mit tehetnék válaszodat nagyon várom

    Válasz: Igyál sok teát, egyél forró levest, valamint szedhetsz oscillococcinimot is.

  • Éva

    Reply Reply 2010. július 22. csütörtök

    Kedves Ágnes!

    9. hétben vagyok és a 24 órás émelygés, hányinger, hányás mellett jelentkezik nálam jelentős orrdugulás, sőt fulladás érzés is. Úgy érzem, hogy nagy levegőt kell vennem, mert nem jutok oxigénhez, de a mély levegő vétel fullasztó köhögésbe fullad. Néha olyan, mintha ülne valaki a mellkasomon és nem kapok levegőt.
    Voltam háziorvosnál, aki meghallgatta a mellkasomat, csinált EKG-t és minden negatív, egyedül a torkom piros. Csináltak be és kilégző tesztet, az is rendben van. Voltam allergológusnál is, aki az terhesség miatt nem tud tesztet csinálni (korrábban nem voltam allergiás), de írt fel Suprastint (2 x 1/2) illetve Nasonex orrsprayt.
    Mit tehetnék még, hogy jobban legyek? Aggódom, mert nem tudok igazán felszabadult boldog kismama lenni, hisz aggódom, hogy mi okozza ezt.

    Válasz: A terhességgel párhuzamosan néha pánikbetegség jelentkezhet, esetleg egy pszichiáterrel beszélhetnél róla, mert ennek lehetnek ilyen tünetei (fulladás-szerű érzés, aminek nincs orvosilag kimutatható háttere)

Leave A Response

* Denotes Required Field