Terhesség és stressz

A kismamák nagy része tart attól, hogy a terhesség alatt elszenvedett munkahelyi stressz, a kisebb-nagyobb bosszúságok, vagy neadjisten lelki traumák kihatnak a magzatra, esetlegesen vetélést okoznak. Erre rátesznek még egy lapáttal azok a jószándékú ismerősök is, akik rémtörténetekkel meg pihenésre buzdító jótanácsokkal traktálják a kismamát.

Terhesség és stresszA helyzet az, hogy az idegeskedés valóban hatással van a magzatra: a szervezetben stresszhormonok képződnek, és ezekből a baba is kap. De önmagában a stressz még nem okoz vetélést vagy koraszülést. Sokan még a munkát is abbahagyják, hogy mérsékeljék a stresszt, de jó hír azoknak, akik ezt nem tehetik meg, hogy a stresszt kikerülni nem lehet, hiszen a mindennapi élet része, sok esetben még áldásos hatásai is vannak (például a pozitív értelemben vett vizsgadrukk is hasznos lehet).

Ha mozgalmas életmódot élsz, sok munkád van, de szívesen csinálod azt, és közben jólérzed magad, akkor nincsen félnivalód. Ha tehernek érzed a sok elintéznivalót, és nyomaszt, akkor érdemes minél többet pihenned. Esetleg napközben 1-1 csésze citromfűteát meginnod, ami elősegíti az ellazulást. Nyugtatókat, orbáncfű alapú készítményeket (tabletta, tea stb.) bevenni a terhesség alatt tilos!

Nemrégiben finn kutatók bebizonyították, hogy ha az anya folyamatosan stresszes életmódot folytatott a terhesség alatt, a gyermeknél ez komoly idegrendszeri zavarokat okozhat. A várandósság alatti idegeskedés a vizsgált gyerekeknél depressziót, szorongást, cukorbetegséget és magas vérnyomást okozott. Megfigyelték azt is, hogy a lányok, valamint a fiatal édesanyák gyermekei jobban érintettek. Ettől azonban nem kell megijedned! Csillapíthatod a stresszfaktorokat, ha betartod az alábbiakat.

Sokszor a mindennapokban nem is érzed a stresszt, annyira elárasztanak a tennivalók. Ilyenkor érdemes tested jelzéseire figyelni:

  • az első harmadban jelentkező fokozott aluszékonyságot ajánlatos maximálisan kielégíteni: a magzat ilyenkor hatalmas gyorsasággal fejlődik, növekszik odabent, szervezeted pedig kvázi mérgezéses tünetekkel reagál a „betolakodóra”, ami általában este korai elálmosodáshoz, vagy egyes napokon akár egész napos fáradtsághoz vezethet. Ha lehetséges, próbálj meg napközben is ledőlni 1-1 órára, vagy ha erre nincs mód, tartsál napközben pár perces kávészüneteket, amikor egy kicsit mást csinálsz, levegőzöl egyet a szabadban, áttornáztatod magad.
  • a második harmadtól kezdve a stressz miatt megkeményedhet a hasad, ilyenkor ülj le vagy feküdj le pár percre és húnyd le a szemed, próbálj meg relaxálni.
  • a rendszeresen végzett jógagyakorlatok sokat segíthetnek az ellazulásban, elsajátíthatsz olyan pár perc alatt elvégezhető pihentető technikákat, amiket akár a munkahelyeden is bármikor alkalmazhatsz
  • az aquanatal is segít levezetni a feszültséget és szorosabb kapcsolatot teremteni a babáddal
  • munka után egy nagy séta a szabadban jót tehet, de ha fáradt vagy és nincs kedved mozogni (főként, ha napközben is sokat szaladgáltál, álltál), akkor irány az ágy!

Amennyiben a stressz nem mindennapi része életednek, de a várandósság során komoly érzelmi trauma ért (szakítás, haláleset stb.), érdemes azt szakértő segítséggel, pszichológussal, pszichiáterrel, esetleg természetgyógyásszal közösen feldolgozni!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

92 Comments

Comment navigation

  • Kolizaza

    Reply Reply 2022. augusztus 23. kedd

    Kedves Ágnes!

    Most vagyok 12 hetes terhes, és nagyon sokat idegeskedem a 2 éves kisfiam miatt aki konkrétan két éve soha nem akar aludni. De látom h szüksége van rá, mert ha nem alszik nappal akkor éjszaka felkel több órára. Emiatt ha nem alszik el vagy 1 órába telik h elaludjon akkor kegyetlen ideges tudok lenni és kb földhöz tudok vágni egy tányért. Általában kavicsokat szoktam odakinn dobálni, meg sírok egy nagyot. Ön szerint lehet baja a babának ettől a stressztől a hasamban?

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2022. augusztus 26. péntek

      A babának nem lesz baja a stressztől magában csak attól, ha nem vezeted le a stresszt, ezért tartósan magas marad a stressz-szint. Mivel neked erre van megoldásod, ezért a kicsire ez nincs negatív hatással.

  • Lili

    Reply Reply 2018. január 08. hétfő

    Kedves doktorno,a segitseget szeretnem kerni hamarosan szulni fogok,a kerdesem a kovetkezo lenne.Befolyasolhatta-e valamilyen formaban a kisbabam egeszsegugyi allapotat ha egesz terhesseg alatt sokszor voltam feszult?a kicsi fejlodeseben nem hiszem hogy arthatott mert a nogyogyasz mindig azt mondta,hogy szepen fejlodik,egeszseges es meg igy a 38.hetben is kituno a doopler.Lehet ettol fuggetlenuul valami baja a babamnak?valaszat elore koszonom

    • Zsuzsa B.

      Reply Reply 2021. május 06. csütörtök

      Szia,
      Bar mar nagyon regi a kommented, érdekelne, hogy ugye nem lett semmi baja a babádnak?
      Én 31 hetes vagyok, es az elmult 3 het nagyon megviselt,, kuderult hogy megcsalt a ferjem,, elválunk

      • Vida Ágnes

        Reply Reply 2021. május 09. vasárnap

        A hozzászóló nem biztos, hogy előkerül, de pszichológusként azt tudom neked mondani, hogy a magzat szempontjából nem az a lényeg, hogy átéltél-e stresszt a várandósság során, hanem az, hogy képes vagy-e csillapítani a stresszedet valamilyen módon. Egy ilyen szomorú helyzet, amibe kerültél, nagyon nehéz és nyilván tartósan megvisel (nagyon sajnálom 🙁 ). Magadnak és a babának azzal segíthetsz most, ha igyekszel feldolgozni a történteket és alkalmazol olyan technikákat, amik segítenek enyhíteni a stresszedet (pl. zenehallgatás, mozgás, séta, baráti beszélgetések, egy jó vígjátékon nevetni, egy finom vacsora – vagy bármi, ami kikapcsol egy kicsit és segít nem egyfolytában ezen agyalni) még akkor is, ha ez most nehéz és újra meg újra visszatérnek a negatív gondolataid. Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy lépj rajta túl gyorsan, nyomd el magadban a rossz érzéseket, mert azzal a stressz nem tűnik el (és ezt a magzat is érzi, mert a szervezetedben a stresszhormon szintje magas marad), hanem azt, hogy keress olyan tevékenységeket, amiben kiadhatod magadból a feszültséget, a dühöt vagy ami örömet szerez, mert ezzel lecsökkentheted a szervezetben átmenetileg a stresszhormon szintet.

  • Anita

    Reply Reply 2017. december 25. hétfő

    Kedves Ágnes.

    34 hetes kismama vagyok. Szüleim házassága válságban van és sajnos nagyon rosszul viselem én is. Többször sírógörcs jön rám és néha a sírástól remegés. Nagyon ijesztő dolgokat olvastam a terhesség alatti stressz hatásairól és most már ez is nyugtalanít.

    Azt szeretném kérdezni, hogy milyen hatással lehet ez a magzatra?

    Válaszát előre is köszönöm.

    • Lili

      Reply Reply 2018. január 08. hétfő

      Kedves doktorno,a segitseget szeretnem kerni hamarosan szulni fogok,a kerdesem a kovetkezo lenne.Befolyasolhatta-e valamilyen formaban a kisbabam egeszsegugyi allapotat ha egesz terhesseg alatt sokszor voltam feszult?a kicsi fejlodeseben nem hiszem hogy arthatott mert a nogyogyasz mindig azt mondta,hogy szepen fejlodik,egeszseges es meg igy a 38.hetben is kituno a doopler.Lehet ettol fuggetlenuul valami baja a babamnak?valaszat elore koszonom

  • Ruzsa Livia

    Reply Reply 2017. március 11. szombat

    Tisztelt Doktornő,
    A 8dik hetben vagyok, nem dolgozom. Eddig eléggé aktiv életet éltem, dolgoztam, társaságban voltam. Most viszont bezárkoztam a lakásba és nem is kivánom a társaságot. Inkább vagyok itthon olvasok tv-zek. A párommal egyre sűrűbben vitázunk ez miatt és végül is igaza van, de nincs erőm az emberekhez. Kicsit mintha depresszios lennék és nem tudom hogyan győzhetném le. Előre is köszönöm a válaszát.🙂

    • Gabi

      Reply Reply 2017. március 13. hétfő

      Érdemes megpróbálni kimozdulni, akár kettesben a párjával, akár egy családtaggal, testvér, anyuka, vagy akár egy jó barátnővel. A nagy tömeg, a zajos rendezvények ilyenkor nem biztos, hogy jól esnek, érdemes figyelni a megérzésekre, de teljesen bezárkózni azért nem kell!

  • Timyke

    Reply Reply 2017. március 03. péntek

    Jó napot!
    Én egy 10 hetes kismama vagyok! Viszont a napokba túl sok stressz ért!az apuka miatt!!azt szeretném kérdezni hogy ez miatt lehet valami betegsége a pocaklakónak?és elég gyakran görcsölök is!!árt ez a babának? Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      Reply Reply 2017. március 06. hétfő

      A stresszt érzi a baba is, ilyenkor ő is nyugtalan, mindenképp csökkenteni kellene az ilyen helyzeteket, már ha lehetséges. Az is előfordulhat, hogy a görcsöket is ez okozza. Az apukának is be kell látnia, hogy legalább a baba miatt fontos lenne a nyugodt légkört biztosítani. A görcsök ha nem túl erősek, és pihenés hatására elmúlnak jó eséllyel nem okoznak gondot. De az erős, gyakori görcsök akár vetélést, koraszülést is okozhatnak. Mindenképp érdemes lenne erről a védőnővel, nőgyógyásszal is beszélni.

  • Viktória Gajdácsinè Samu

    Reply Reply 2017. február 03. péntek

    Tisztelt Szakértő!
    Ezúton kérem tanácsát ,egy nagy állami cégnél,mint középvezetői dolgozom,második babáknak vagyok várandós,épp 11 hetes kismamák éjt,Aggódom,hogy a munkatársaimmal,illetve ügyfeleinknek folytatott néha kissé emelkedett hangulatú kommunikáció árthat a babáknak,amint tudnak biztosítani helyettest ,eljövök,de én az eddigi miatt félek .Kérem szíves válaszát,nagyon szépen köszönöm.
    Viktória (30 éves)

    • Gabi

      Reply Reply 2017. február 06. hétfő

      Nem tudom, pontosan mit érthet „emelkedett hangulatú kommunikáció” alatt, de ha olyasmire gondol, hogy indulatos vitákra gondol, amiktől idegessé válik, azok alkalmanként nem valószínű, hogy ártanak. Ha emiatt folyamatos stresszhelyzetben van, akkor viszont érdemes lenne valamilyen módot találni, hogy kerülni tudja ezeket az éles helyzeteket, addig is, amíg meg nem találják a helyettesét. Beszéljen a kollégákkal, vezetőséggel, hogy az állapotára való tekintettel próbálják kicsit kímélni.

  • babi31

    Reply Reply 2016. december 13. kedd

    26 hetes kismama vagyok, sajnos fog eredetű arcüreggyulladásom miatt, a geny felgyülemlett és nem tudott távozni arcüreg mosásra volt szükségem 3 alkalommal is helyi érzéstelenítésel, majd fagyasztással! Menyire tett kárt a magzatban ez a beavatkozás? Köszönöm válaszát! Antibiotikumot nem szedtem! Köszönöm válaszát!

  • babi31

    Reply Reply 2016. december 07. szerda

    Üdv! 25-hetes kismama vagyok, tartósan szenvedem sárgás-barna orrfolyossal, ami kellemetlen illatú! Árthat a magzat fejlődésének ez azállapot? A genetikai UH, mindent rendben talált! Aggódom!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2016. december 10. szombat

      Mindenképpen egyeztess a nőgyógyászoddal, mert a folyásnak mindig oka van, amit kezelni kell, a fertőzés pedig veszélyes lehet a magzatra nézve!

  • Ferencz Orsi

    Reply Reply 2016. december 03. szombat

    Kedves Agnes! 18 hetes kismama vagyok es egy kerdessel fordulnek hozzad. A heten egy nap nagyon eros gorcsom volt ugy egy-ket orat tartott. Bevettem egy Nospat es elmult. Azota nem gorcsoltem de mivel elso baba es nagyon reg ota vartuk ot aggodom. Ez normalis vagy jelezhet bajt is? Elore is koszonom valaszod! Orsi

    • Gabi

      Reply Reply 2016. december 06. kedd

      Ha a gyógyszertől elmúlt, és azóta sem jelentkezett újra, én nem aggódnék. Viszont a nőgyógyásszal érdemes megbeszélni a következő alkalommal. Ha netán újabb görcs jelentkezne, akkor is érdemes orvoshoz fordulni.

  • Kriszti

    Reply Reply 2016. október 19. szerda

    Tisztelt Doktornő! Naptár alapján 7, Uh szerint 4-5 hetes kismama vagyok,kereskedelemben dolgozom. Bár a főnököm nagyon jól fogadta a hírt a babárol ès igyekszik könnyiteni a munkámat nem tudom meddig bírnam csinálni mèg. A pakolásról teljesen le vagyok tiltva, azonban így a kasszából nem lehet kiszalni 6-7 órát folyamatosan benne töltök nem tudok felállni sem. (1db wc szünet van az is kb 3 perc). A táppènz nem lenne gond (párommal már beszeltünk erről) de kevesen vagyunk, nem tudnak hirtelen pótolni az utódom megvan de ő mèg betanul 2 hètig minimum, addig maradnom kellene. Puffadok a hátam le akar szakadni a hasam bekemènyedett ès annyira fájt hogy azt hittem azonnal elmegy a baba. 2 hèt mulva megyek ultrahangra, de már most rettegek a vetèlèstől , hogy nincs szívhang, vagy hogy felszívódik a babám. Először meg akartam várni a 12 hetes ultrahangot a táppènzzel, de nem tudom mit tegyek így a 6 hetes ultrahang is olyan távolinak tűnik.

    • Gabi

      Reply Reply 2016. október 24. hétfő

      Első a baba. Esetleg nem lehet kérni, hogy több pihenőt iktathass be? Amikor már a betanuló helyettes dolgozna esetleg? Sajnos nagyon nehéz, mindenki félti a munkahelyét, de ezt a főnöknek is be kell látni, hogy egy kismama kevesebb terhelést bír, és neki első a baba. Ha az orvos is javasolja, akkor mindenképp érdemes táppénzre menni.

  • Éva

    Reply Reply 2016. június 23. csütörtök

    Sziasztok!
    6 hetes terhes vagyok vagyis voltam. STRESSZ hatàsàra 2 hétig barnàs folyàsom volt néha vérzés. Ebbe közrejàtszott az apuka reakciòja a terhességemre hogy sajnos nincs itt az ideje. Onnantol görcsölés vérzés és vetélés. Kismamàk nagyon vigyazzatok magatokra.

  • Mucsi Erika

    Reply Reply 2015. november 08. vasárnap

    Sziasztok! 13azaz holnap 14hetes kismama vok! Néha olyat érzek mintha a baba ideges lenne de én nem érzem magam annak!? Mitől van ez? Az apukàja oda bújik elmúlik egy kis idő utàn. A 12 hetes ultrahangon nagyon mozgott ez normàlis? Egyébként mindent rendben talàltak de ez a nagyon ficànkolàs nem tetszik? Baj lehet?

    • Gabi

      Reply Reply 2015. november 13. péntek

      A babáknak is vannak aktívabb és nyugodtabb periódusaik. Viszont magzati korban az „idegesség” még nem jellemző. Az anyuka idegessége viszont kiválthat nála is nyugtalanságot. Az átmeneti mozgékonyság nem probléma. Biztosan mondták volna ezt az ultrahangon is, ha gondot jelentene.

  • Sipos Ildikó

    Reply Reply 2015. augusztus 03. hétfő

    Van egy édes 18 hós lányom és most 26 hetes a pocaklakó. Szinte rendszeres már a heti 1*2* sirógörcs nem csak az anyagi helyzet miatt hanem a férjem megbánt de észre sem veszi.mennyire árt a kislányunknak ha sirni lát?és a pocaklakónak?sajnos nagyon lelkis vagyok.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2015. augusztus 07. péntek

      Nem lesz semmi baja a kislányodnak, se a pocaklakónak, ha sírni lát. A férjeddel meg beszélgess sokat. Nyugodtan mondd el neki, mivel bántott meg, oszd meg vele őszintén az érzéseidet.

  • Z Szilvia

    Reply Reply 2014. augusztus 04. hétfő

    Kedves Ágnes!

    13+2 hetes kismama vagyok, első baba 38 évesen. Hosszú betegség után apósom a tegnapi napon elhunyt. Nagyon közel volt hozzám, mivel külföldre mentem férjhez és itt ő apám helyett apám volt. Sajnos férjem egyedüli gyerek volt, édesanyját már régen elvesztette.
    Nagyon megvisel az én saját fájdalmam és látni a férjem ilyen helyzetben. Sokat sírok, zaklatott vagyok, félek ezzel a kisbabában fogok kárt tenni.
    Gyógyszerész házaspár azt tanácsolta, hogy ne menjek el a temetésre, de a férjemet nem akarom egyedül hagyni, hiszen csak én és a hasamban lévő kisbaba maradt neki. Gyógyszert nem szívesen vennék be, próbálom magam folyamatosan nyugtatni, de nem tudom, mit tegyek, hogy ne ártsak a babának.
    Tisztelettel:

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. augusztus 07. csütörtök

      A sírástól nem lesz baja a babának. Add ki magadból a fájdalmat nyugodtan, ez neki is jobb, mint ha megpróbálod visszatartani.

  • Bea

    Reply Reply 2014. július 30. szerda

    Sziasztok! Èn most vagyok 5 hetes terhes de vmilyen okbòl érzem h ideges vagyok tudat alatt.Hogyan tudom azt elérni h ez elmùljon.Ő az első babànk és nem szeretném h elmenjen.

    Vàlaszàt előre köszönöm

  • Cicuka26

    Reply Reply 2014. július 16. szerda

    Kedves Ági!

    9 hetes kismama vagyok, sajnos a munkahelyemen állandó stressznek vagyok kitéve.Ez nem normális, szokásos stressz. Az egyik kolléganőm a legrosszabb energiavámpír típus, aki a lényével megmérgez mindenkit, mindemellett olyan mértékű munkát tesznek rám, amelyet én még megcsinálnék-max. gumiszobába kerülnék, de a babát féltem.Minden egyes nap görcsbe rándul a gyomrom, ha megyek munkába és meghallom a „kedves” kolléganőm hangját. A saját munkámmal alig haladok, mert annyi plusz munkát sóznak rám, ami nagyon nagy stresszel jár. A főnököm tudja, hogy terhes vagyok, de ettől függetlenül elküldhet, sajnos hiába véd a törvény, olyan kapcsolatai vannak, hogy megtenné.Vagy én lépek ki, de így is úgy is pénz nélkül és ellátás nélkül maradnék. Nem tudom, bírnám-e a munkát tovább, félek, hogy elvetélnék, minden nap minden percében ettől rettegek.
    Fogalmam sincs, mit tegyek, teljesen ki vagyok készülve.Ezt az orvosom észrevette, most 2 hét betegre kiírt, és ha visszamegyek, vagy el leszek küldve vagy nem, de vállalnom kell a kockázatot, hogy baj lehet a babával.

    Kérlek, ha van ötleted, írd meg nekem!

    Üdvözlettel:
    Cicuka26

    • Gabi

      Reply Reply 2014. július 21. hétfő

      Ha az orvos nem ellenzi, én inkább maradnék betegállományban. Persze, fontosak az anyagiak, de ilyen helyzetben első a baba (és az anyuka) egészsége. Elvileg nem lehet felmondani a terhesség alatt, de ha úgy áll hozzá a főnök, sajnos biztos megtalálja a módját.

  • kismama, klaudia

    Reply Reply 2014. június 05. csütörtök

    szia nekem olyan édes anyukám van aki mind mindenbe bele szól és a párommal folyamatosan ezért vitáznak.. Na most mivel együtt élünk egy lakásban ezek a viták folyamatosan vannak.A párommal meg beszéltem hagyja rá akármit mond na most ő se enged és ezért édes anyám se… én mindig kettejük közé állok és én uszom meg a levét mivel terhes vagyok és már csak 1 hónap van hátra és stresszben vagyok miattuk.. Aggódom hogy ha ez így folytatódik akkor előbb itt lesz a babám.. és aggódok hogy ez árt is neki… Adjatok tanácsot köszönöm!

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. június 14. szombat

      Beszélj mindkettővel külön-külön erről Édesanyáddal és a pároddal is.

  • Juli

    Reply Reply 2014. április 20. vasárnap

    30-hetes kismama vagyok elégsokat idegeskedem családi gondok végett. nagyon aggodom, hogy baja lesz a babának…..

    • Gabi

      Reply Reply 2014. május 01. csütörtök

      Próbáld kerülni a stresszes szituációkat. Persze, nem egyszerű. Ha aggaszt a dolog, beszélj erről a védőnőddel, nőgyógyászoddal.

  • oszjudit

    Reply Reply 2014. február 05. szerda

    Szia Ági!
    Nagyon szeretem olvasni az oldaladat,sok hasznos tanácsot halásztam már ki innen! 🙂
    Most egy kérdésem lenne.Van egy 2 és fél éves kislányom,most várom a kistesót. A kislányomat meg kellene műtetni (elég nagy műtét lenne) s amiatt vagyunk dilemmában,hogy ezt még szülés előtt megejthetjük-e?Nem fog a túl nagy stressz (ami elkerülhetetlen számomra) kárt okozni a pocakban lévő babánkra?Egyébként a műtét szülés előtt 6-8 héttel lenne kb.
    Szervezés szempontjából könnyebb és jobb lenne minél előbb túl leni rajta,csak féltem a picit is meg a pocakban lakót is….:(

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. február 12. szerda

      Inkább előtte legyetek túl rajta. Ha már ketten lesznek, akkor annyi minden más jár majd a fejedben és neki is nehezebb lesz megszokni az új helyzetet.

  • Vivien

    Reply Reply 2014. január 22. szerda

    Sziasztok en 6 hetes kismama vagyok es a baba apjaval csunyan ossze vesztunk lehet veglegessen! mert azt irta azok utan amiket mondtam imad de nem kellek neki 🙂 De epp ebbol lett a nagy vita hogy azt mondtam elegem van a baba kell de te nem…na nem.is ez a lenyeg hanem hogy e miatt teljesen ki vagyok borulva lelkileg stresszes vagyok es marciusban volt marvegy vetelesem es most a stressznmiatt egesznap gyomor idegem van nem tudok rendesen enni felek hogy kihathat a babamra segitsetek lecciii hogy mit csinaljak vagy mitbszedjek hogy teljes nyugalommal hordhassam ki ezt a pici babat!!!!

    • Gabi

      Reply Reply 2014. január 27. hétfő

      Ebben az esetben szerintem a legjobb, ha nem magad emészted, hanem segítséget kérsz. Jó, hogy itt is leírtad, de még jobb, és több segítséget is kaphatsz, ha erről a problémáról beszélsz a védőnőddel, nőgyógyásszal. Ők tudnának segíteni, hogy kell-e, és ha igen merre érdemes tovább indulnod a gondjaiddal. Remélhetőleg, nem lesz szükség gyógyszeres kezelésre, de ha mégis, sokkal jobb, ha szakember írja fel neked, és figyelemmel kíséri az állapotod.

  • Enikő

    Reply Reply 2014. január 16. csütörtök

    Kedves Ági!
    Véleményedet szeretném kérni az AFP eredményemmel kapcsolatosan. 17 hetes kismama vagyok és a múlt heti AFP eredményem 0,61 (38 éves vagyok). Nőgyógyászom egy kicsit rám ijesztett, hogy eléggé határesetnek tűnik és hogy genetikai rendellenességre utal(hat) ez az eredmény. Az amniocentézist mindenképpen kikerülném. Mit javasolsz? Folytassam tovább a szűrővizsgálatokat? Válaszodat előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      Reply Reply 2014. január 16. csütörtök

      Az AFP eredménye meglehetősen bizonytalan, ez csak egy gyanújel, ami alapján, ha átlépi a határértéket (nálad pont a határon van), el szoktak küldeni genetikai vizsgálatra. Ha a 12. heti méréseknél nem találtak semmit, akkor nincs miért aggódnod, de a korod miatt jobb, ha elvégzik a genetikai ultrahangot és a kockázatbecslést is.

  • Andrea

    Reply Reply 2014. január 06. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Már régebben kérdeztelek erről, akkor még nem, de most már 22 hetes kismama vagyok. Vizsgaidőszakban vagyok lesz 3 vizsgám jobban mondva a mai után már csak 2 anniyra nem izgulok de mégis. Mennyire árt a babának inkább hagyom akkor, mert nem akarom hogy baja legyen így sem volt egyszerű a kislurkót összehozni (inszemináció):)

    Iszok nyugtató teát de az izgalom akkor is meg van.

    Válaszod előre is köszönöm!
    Andrea

    • Vida Agi

      Reply Reply 2014. január 06. hétfő

      A vizsgával járó stressz nem káros a babára nézve, nem kell aggódnod.

  • Orsi

    Reply Reply 2013. november 19. kedd

    Az első gyermekemet várva úsztam a nagy rózsaszín ködben (pedig alapvetően egy idegeskedő személyiség vagyok, de ez a terhességem idejére elmúlt). Kiegyensúlyozott voltam, boldog. Szép, kiegyensúlyozott, jó alvó babánk lett, aki már 1,5 éves. Viszont irdatlanul rosszul eszik. Ezen az őrületbe tudom magam idegeskedni, és most várjuk a másodikat.. Ilyenkor mi van? Amikor az ember várja a másodikat, de halálra aggódja magát az első miatt? 🙁
    Már most szaranyának érzem magam 🙁

    • Vida Agi

      Reply Reply 2013. december 09. hétfő

      Nem kell magad szaranyának érezni. Engedd el az evés problémát. Sok változás van az életében, jönnek a hátsó fogai, semmi nem történik, ha néha csak egy kicsit eszik. Nem fog elfogyni, ha néha kevesebbet eszik. Szeretgesd sokat, élvezzétek az életet és megjön majd a kedve az evéshez is.

  • Nóri

    Reply Reply 2013. október 23. szerda

    Kedves Ági!

    Az utolsó menstruációtól számolva (2013. szept. 1) 7+3 terhes vagyok. Tegnapi ultrahangon csak 9mm-es petezsák volt. Ma kaptam meg a tegnapi HCG-eredményemet, ami 3600 NE lett. A doktorúr szerint ez alapján lehet még bizakodni. Van olyan, hogy ekkora lemaradást behoz a magzat? Nagyon stresszes időszakom volt (doktori disszertációt írtam, amit részben a baba miatt is feladtam, de csak múlthéten), illetve az asztmám is jónéhányszor előjött és Ventolint kellett használnom. Lehetséges, hogy ezek hátráltatták eddig a fejlődést és majd ezután behozza a lemaradást?

    Előre is köszönöm a választ.
    Nóri Svédországból

    • Gabi

      Reply Reply 2013. október 31. csütörtök

      Inkább van annak esélye, hogy nem középidőben, hanem később sikerült teherbe esni. A terhesség ilyen korai szakaszában a fejlődés még nem mutat eltéréseket.

      • Nóri

        Reply Reply 2013. november 04. hétfő

        Köszönöm szépen a választ. Sajnos most sem maradt velünk a várva-várt baba.

  • Andrea

    Reply Reply 2013. január 31. csütörtök

    Kedves Ági!
    Én még nem vagyok kismama de hamarosan az leszek:) Viszont dolgozom és mellette főiskolára is járok. A kérdésem a következő ez a stressz ami a vizsgaidőszakkal jár, ill esetleges munkahelyi stresszek menniyre vannak hatással a magzatra? Ajánlatos lenne halasztanom inkább a főiskolán?
    Válaszodat előre is köszönöm

    • Gabi

      Reply Reply 2013. február 05. kedd

      Alapvetően a munka, a tanulás (vagy a már nagyobb gyerekkel felmerülő dolgok) nem befolyásolják jelentősen a magzat fejlődését. És egyéntől is függ, hogy mennyi terhelést bír el várandóssága során.

  • juhos nóra

    Reply Reply 2012. október 18. csütörtök

    Tisztelt Ági!
    Ez a második terhességem, már van egy 18 éves lányom,aki egészségesen született, Én és most vagyok, 37 éves.
    Eléggé aggódom a korom miatt, mert annyit lehet hallani a 35 év feletti születési rendellenességekről. Magam is végtagrövidüléssel születtem. A családunkban előtte és utána sem fordult elő hasonló sem.
    E- miatt is, azt szeretném megtudni, mikor lehet „kérni” legkorábban azokat a genetikai szűréseket,amivel az esetleges eltérések kimutathatók. Mert a párommal mindenkép’ szeretnénk ezeket a vizsgálatokat megcsináltatni, hogy ha a sors úgy akarja, még legyen időnk dönteni. Mert hallottam , olyat, hogy hosszadalmas a kiértékelés, és van rá eset hogy a kismama kifut az időből. Igaz ez?
    Van -e rá mód , hogy mi ezt el kerüljük.
    Ma vagyok, 11 hetes, és 3 napos terhes.
    Üdvözlettel. Nóra

    • Gabi

      Reply Reply 2012. október 24. szerda

      Minél előbb kellene erről a nőgyógyásszal beszélni, ő valószínűleg jobban képben van a helyi rendszerrel kapcsolatban.

  • Erzsike

    Reply Reply 2012. október 14. vasárnap

    Kedves Ágnes.

    Kíváncsi lennék a véleményére. Telefonos ügyfélszolgálaton dolgozok. Napi szinten felveszek 80-90 hívást, ebből 50-60 elégedetlen ügyfél. Már 3 év 3 hónapja ezt csinálom, és eléggé stresszes munkának mondható. Többször mentem haza sírva, úgy hogy nem bírom tovább, de muszáj, mert valamiből meg kell élni. Kb 1 hete derült ki, hogy babát várok, és nagyon féltem a picit, hogy ez a fajta stressz árthat neki. Illetve 35 km-re lakok a munkahelytől, távolsági busszal kb 1 óra az utazás plusz 40-45 perc séta mire a munkahelyre érek. LAssan itt a tél is, emlékszem tavaly milyen hideg volt, és fűtés se nagyon működött a buszokon. 3 műszakban dolgozok, ami nem foglal magában éjszakai munkát, de reggel 6-tól este 8ig vannak elosztva ezek a műszakok. ÉS féltem a babát, mert olyan nehezen jött össze. És úgy érzem,hogy csoda történt velem/velünk, mikor kiderült. Ön mit ajánlana? Nem érdekel a pénz, a párommal is megbeszéltük, hogy elsődleges a baba, hogy minden rendben legyen vele. Előre is köszönöm válaszát. Legyen nagyon szép napja.

    Üdv:

    Erzsike

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. október 15. hétfő

      Ez csak a te döntéseden múlik. Ha úgy érzed, neked stresszes és megterhelő ez az állapot, akkor menj nyugodtan táppénzre és pihenj a várandósság végéig.

  • Júlia

    Reply Reply 2012. szeptember 02. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    Szeretném megkérdezni Öntől, hogy a citromfűtea helyett napi 1 citromfűkapszula szedhető, ez megengedett?

    Köszönettel.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. szeptember 16. vasárnap

      Ha ugyanaz az összetétele, akkor igen.

  • pozsomainé apollónia

    Reply Reply 2012. május 05. szombat

    kedves ágnes szeretnék őntől tanácsot kérni a lányommal kapcsolatban 16 hetes terhes és mióta az azóta nagyon depressziós nagyon aggódóm érte hogy mikor múlik ez neki vagy hogyan lehetne ezt kezelni? a másik dolog az, hogy szakított a barátjával és talán ez miatt is lehet szerintem, várom mielőbbi válaszát egy aggódó anyuka

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. május 06. vasárnap

      Ez egy nehéz élethelyzet, nyilván ez okozza a hangulatzavarát is. Igyekezz minél többet foglalkozni vele, beszélgessetek, hagyd, hogy kibeszélje magát, és ügyelj rá, nehogy teljesen magába forduljon. Ha nagyon elhagyná magát, mindenképpen forduljatok pszichológushoz, mert a kezeletlen depresszió súlyos szülés utáni depressziót is okozhat.

  • Mary

    Reply Reply 2012. április 25. szerda

    Kedves Ági!

    18. hetes várandós vagyok, és van egy kényes téma,amit nem szeretnék közzétenni,viszont a tanácsodra lenne szükségem…
    Tudnál nekem egy e-mail címet adni, ahol ezt megvitathatnám Veled?

    KÖszönettel:Mary

  • Andi

    Reply Reply 2012. március 14. szerda

    Sziasztok. Én 21 éves vagyok 22 hetes terhes. de én az első perctől kezdve stresznek voltam kitéve a volt barátom miatt. meg hogy volt pár dologog amit nem mertem elmondani a vőlegényemnek. csak hát a stresz addig halmozódott bennem h már nem tudtam rendesen lélegezni. mindent kihánytam, ment a hasam vérzet az orom. és bár most mindent elmontam magnak nem tudok megebocsátani úgy érzem. de rengeteget fáj ahasam alja meg nagyon mozog akicsi is. Kérlek ha tudsz adj tanácsot. köszi.

    • Gabi

      Reply Reply 2012. március 19. hétfő

      Érdemes lenne a védőnővel, nőgyógyásszal is beszélni erről a stresszes élethelyzettől, ők remélhetőleg személyre szabottan tudnak segíteni.

  • Dóra

    Reply Reply 2012. március 12. hétfő

    Kedves Ági!

    18hetes kismama vagyok .1hónapja alhasi(görcseim)fájdalmaim vannak ami nem szűnik.Jeleztem ezt az orvosomnak aki azt mondta a szalagok lehetnek és mgb6 illetve nospa -t írt fel.A panaszaim nem szűntek egyre rosszabb .Még dolgozom és járok kismamatornára, naponta egy órát sétálok is(munkahely miatt)Ma voltam vizsgálaton ezt írták:Bv:cg 3100 uterus mérsékelten kontraktilis Dg. Ab im.s18
    Diaphillin-t írt .
    Kérdésem lehet e továbbra is kismama tornára járnom mivel nyílik a méhszáj mi az amire oda kell figyelnem és ön javasolja e a táppénzt?
    Köszönöm:Dóra

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. március 31. szombat

      Mivel 18 hetes vagy és már nyílik a méhszáj, ezért tornára már ne járj és feküdj minél többet, mert a függőleges testhelyzet (ülés, állás) tovább nyithatja.

  • Bambi

    Reply Reply 2011. október 09. vasárnap

    Sziasztok!

    Nekem egy nagyon helyzetben lévő Hugom van. Szerencsétlennek van egy párja akivel együtt van. A férfi agressziv, erőszakos, bunkó és munkakerülő…. hugom terhes lett 19 évesen… evvel még baj nem is lenne… De onlyan stressznek van kitéve hogy nem tudom hogy védjük meg őt és a gyermeket… beszélni nem tudunk vele nem engedi a barátja… rabságban tartja… nagyon aggodunk érte hogy magyarázzuk el neki hogy haggya ott ezt a stresszes életmodott és a pasit… tudom hogy a szerelem erős… de ne egy ártalmatlan gyermek árán

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. október 23. vasárnap

      Szerintem ne te próbálkozz ezzel, ez családon belül gyakran nem szokott működni, mert a tesód úgy érezheti, beleszólsz a dolgába, inkább ajánld neki, hogy keresse fel a Válságterhesség alapítványt, ott tudnak neki segíteni. A honlapjuk: http://www.valsagterhesseg.hu

  • Berni

    Reply Reply 2011. szeptember 12. hétfő

    Sziasztok!
    20 hetes,lombikos kismama vagyok.
    Mielőtt megcsinálták a beültetést rengeteg kivizsgáláson kellett részt vennem nekem,és a páromnak is. Azon kívül hogy fejletlenek voltak a petevezetékeim,amit aztán ki is vettek,semmi problémát nem találtak nálunk.
    Elsőre sikerült!:)
    A terhesgondozóba megjöttek az eredményeim,és a doki azt mondta hogy minden rendben. Majd amikor hazaértem megnéztem a papírom,és az volt ráírva hogy: coccus,gyulladt portio.
    A kérdésem az lenne hogy erre nem kellett volna felírnia valamit?Mi az a coccus?És hogyan lehet nekem ilyenem?A párommal sem lehettünk együtt,és minden rendben volt a beavatkozás előtt. Fenyegeti valamilyen veszély ez miatt a babámat?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Tisztelettel:Kovács Bernadett

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. szeptember 19. hétfő

      A coccus baktériumokat jelent, de ezek egy bizonyos szint alatt teljesen normálisak. A gyulladt portio a külső méhszájra utal. Rákérdezhetsz legközelebb az orvosodnál, de ha szükséges lett volna, biztosan kapsz rá megfelelő kezelést.

  • Zsuzsa

    Reply Reply 2011. július 28. csütörtök

    szia! 34hetes kismama vagyok és mostanában túl sokat stresszelek ez mennyire veszélyes a babára nézve? válaszodat köszönöm

  • Bogici

    Reply Reply 2011. június 12. vasárnap

    Sziasztok,szia Kedves Agi!

    33. hetben jaro kismama vagyok,es teljesen rendben zajlott eddig minden.Par napja azonban rettenetesen izgulok,rettegek a koraszulestol,a szules utan ram varo ismeretlen feladattol.Allandoan erzem a gyomromban a feszultseget,azon kapom magam,hogy a fogaim is osszeszoritom.
    Mit tehetnek,hogy megnyugtassam magam,probaltam meditalni,teazni,beszelgetni a ferjemmel,edesanyammal,baratnovel,de hiaba.Aludni is rosszul alszok emiatt!
    Mit tehetnek meg?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. június 17. péntek

      Érdemes lenne beszélgetned olyasvalakivel, aki már szült vagy gyakran vesz részt szüléseknél, pl. egy dúlával, szülésznővel.

  • Srégelné Ágnes

    Reply Reply 2011. május 14. szombat

    Kedves Ági! 🙂
    Egy ideje zaklatott és rémálmaim vannak a terhességgel kapcsolatban vagy attól függetlenül. Férjem azt mondja ez már túlzás. Van hogy ledőlök és nem tudok pihenni mert felpörög a szívem és nem tudom befolyásolni hogy lelassuljon Mit tudok ilyenkor tenni? Én nem jógázom az kilőve. Ráadásul 1 hete reggelre a kezeim bedagadnak és alig tudom behajtani. Az orvos azt mondta nincs köze az ödémához. Sok nehézségünk van és nincs nyugalom itthon. Leveledet és figyelmedet előre is köszönöm! És nagyon jó hogy van ez az oldal és hogy segítesz nekünk kismamáknak…stb.! KÖSZÖNÖM!!! 🙂

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. május 30. hétfő

      Segíthet, ha elkezdesz meditálni akár meditációs zenével (a Youtube-on is sok ilyet találhatsz), akár anélkül.

  • Ági

    Reply Reply 2011. április 27. szerda

    Kedves Ági!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy idegesség, stressz ellen milyen gyógyteákat, egyéb készítményeket fogyaszthatok (a citromfű-teán kívül). Levendula tea pl. jöhet?

    Köszönöm

  • Csulikné Görgényi Xénia

    Reply Reply 2011. január 17. hétfő

    Én szeretném megköszönni Vida Ágnesnek
    a fáradtságos,és elhivatott munkáját,
    nagyon sokat segít,és minden heti levele
    az áldott állapotról örömmel tölt el.
    Istenke áldja : )
    Xénia.

  • Viki

    Reply Reply 2010. november 22. hétfő

    Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy múlthéten együtt voltam a barátommal,nem védekeztünk csak a megszakításos módszerrel! Mióta megtörtént az aktus,azóta émelygek,hányingerem van és puffadt vagyok!nagyon félek,hogy esetleg terhes lettem!29napra szokott megjönni november 4-én volt az utolsó menstruációm! Szerintetek mennyi az esélyem,hogy teherbe estem? Előre is köszönöm a választ!

    • Gabi

      Reply Reply 2010. november 25. csütörtök

      Ha teherbe is estél, ennek tüneteit nem érezheted csak kb. 10-12 nap elteltével. Kb. 5% esély van rá, hogy valóban terhes vagy.

  • Viki

    Reply Reply 2010. november 20. szombat

    Sziasztok!
    16 hetes kismama vagyok, az első babát várjuk.Az a kérdésem, hogy normális e, ha néha szúr a hasam?Nem görcsölök,nem keményedik.Sógornőm azt mondta, hogy ez normális, mert tágul a méh.Viszont a mozgását még egyszer sem éreztem.És nem nagyon látszik még a hasam.Ennek köze lehet ahhoz, hogy széles a csípőm?Mi a normális ilyenkor?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2010. november 20. szombat

      Igen, ez normális, mert tágul a méh. Alkati kérdés a pocak mérete és az is, mikor érzed először a baba mozgását.

  • Gambo Rita

    Reply Reply 2010. október 07. csütörtök

    Sziasztok!
    22. hetes kismama vagyok, és voltam genetikai tanácsadáson,mert a családban donw szindrómás gyermek van. Hasi ultrahangon vettem részt, és ott a magzat szívműködését is nézték. Azt mondta a doki, hogy minden rendben van, az aki az ultrahangos viszgálatot csinálta, azt javasolta, hogy menjek el echographias vizsgálatra. És a papíromra az volt írva hogy arrythmiás szívműködés. És nyugtalan vagyok, hogy ez most mit jelent, mert a doki azt mondta hogy nincs baj. És a kezelő orvosom aki a szülést is vezeti majd mindig azt mondta, hogy jó szívműködése van a kicsinek! Ha valamit tudtok erről akkor írjatok a megadott email címemre. Köszönöm. gamborita@gmail.com

    Válasz: Nem kell aggódni, ez csak szívritmuszavarra utalhat, ami átmeneti dolog is lehetett.

  • Tina

    Reply Reply 2010. szeptember 21. kedd

    Szia!
    17 hetes 4 napos kismama vagyok. A 14. hét óta érzem kisbabám mozgolódását, az utóbbi időkben már határozott rúgásokat is. Három napja alig-alig érzem a mozgolódását – viszonyítva az előzőekhez – bár most én is sokat mozogtam, és akkor még nem tudom annyira elhatárolni az Ő mozgolódását. Nagyon megijeszt, hogy nem mocorog. (két babát veszítettem már el az elmúlt 3 év alatt- mola terhesség és vetélés miatt) Kérdésem, hogy mennyit szokott mozogni egy baba ilyen korban? Semmi más kórosnak mondható tünetem nincs, a hasam nem keményedik többet mint előtte, nincs vérzés, görcs, stb. Előre is köszönöm a választ!

    Válasz: Nem kell aggódnod, ebben a korban még nagy a hely odabent, ezért a baba néha napokig a has belső részén helyezkedik el, emiatt kevésbé érezheted a mozgását.

  • Iza

    Reply Reply 2010. augusztus 25. szerda

    Sziasztok! Én egy 18 hetes kismama vagyok és a gyakori vizeletürítéssel van problémám. Már nagyon zavar, idegesítő, hogy nem tudok nyugodtan sehová kimozdulni. Megszámoltam egy nap pl. 30-szór nappal és 8-szór éjszaka kell kimennem a WC-re. Az orvosom vesetornát javasolt és további kivizsgálásokra lesz szükség. Esetleg még másféle torna gyakorlatokat nem tudnál ajánlani? Megelőzhető-e, hogy szülés után ne legyen ilyen problémám? Előre is köszönőm!

    Válasz: Ezt a terhesség alatt a hormonok okozzák, szülés után elmúlik. Kövesd az orvos utasításait.

  • Szmoláné Fülöp Tünde

    Reply Reply 2010. július 11. vasárnap

    sziasztok!
    Gyermekem 12 hónapos. Tápszeres baba. A hozzátáplálással eddig semmi probléma nem volt, minden új ízt elfogadott. A gyermekorvos tanácsára kezdtük adni a tehéntejet. A kis drága azonban a második nyelés után (ahogy megérzi, hogy ez nem tápszer) fújja kifele. Már próbáltuk pohárból is, egy kis banán ízesítéssel is, azt nagyon szereti, de semmi eredmény. A tejpépeket szereti, levest is eszik. Teljesen tanácstalan vagyok, mit tegyek?

    Válasz: Nem kell erőltetni mindenáron a tejet. Add neki a tápszert, esetleg kipróbálhatod az 1 éves kortól adható babatejeket. De a tejet helyettesítheti a tejpép és a tejtermékek is, nem muszáj tejet adni mindenáron.

  • t_helga_u

    Reply Reply 2010. július 11. vasárnap

    en egyutt vagyok a parommal,megis mindig egyedul erzem magam.allandoan veszekedunk amiota csak tudja hogy kisbabank lesz.pedig akartuk ot.odaig jutottam hogy kerulom a tarsasagat,o meg nem keresi az enyemet,pedig azelott minden rendben volt velunk.teljesen ki vagyok keszulve,mar nem birom tovabb.allandoan csak sirok o meg meg azert is neheztel ram.felek hogy erre ramegy a kapcsolatunk.
    15 hetes kismama

    Válasz: Érdemes lenne felvenned a kapcsolatot egy pszichológussal, de kineziológus is segíthet.

  • Heléna

    Reply Reply 2010. június 24. csütörtök

    Sziasztok.

    Én is problémával fordulnék hozzátok.Tegnap voltam ultrahangon,jelenleg 18 hetes és 2 napos kismama vagyok.A tegnapi ultrahang eredmény nagyon felzaklatott.A kicsinél tartósan arrythmiás szívműködést állapítottak meg.Azt hozzá kell tennem,hogy a mi családunkban az apukám részéről szinte mindenkinek van kisebb-nagyobb mértékben szívritmus zavara.Érdeklődnék,ki mit tud erről,mert nagyon ideges vagyok azóta,hogy a picivel mi lesz.Egyáltalán kinőheti még a pocakban,vagy születése után komolyabb bajok lesznek vele?Jövő hét kedden tudok egy Budapesti csecsemő kardiológussal beszélni,addig itt remélek választ.

    Előre is köszönöm,Mészáros Heléna

    Válasz: Ezt az elváltozást még a pocakban kinőheti a kicsi, de további kivizsgálásra van szükség és arra is szükség lehet, hogy a terhesség során végig figyeljék jól van-e a baba, mert súlyosabb esetben a szív nem megfelelő működése oxigénhiányt idézhet elő méhen belül.

  • Detti

    Reply Reply 2010. június 12. szombat

    Sziasztok!

    Érdekes problémám van. Nekem mindig csak a védőnőnél magas a vérnyomásom 140/90. Itthon mindig 116-120 között van. Ilyen esetbe mit tudnék tenni? Mit tudnátok tanácsolni?
    26 hetes kismama

    Válasz: Igen, olyan tényleg előfordul, hogy valaki stresszel, amikor a védőnőhöz megy, és ezért magasabb a vérnyomása. Próbálj védőnő előtt relaxációs zenét hallgatni, hogy ne legyél annyira feszült.

  • zafira

    Reply Reply 2008. augusztus 20. szerda

    Koszonom a segitseget.Probalok nyugodt maradni.Igyekeztem tarsasagot keresni,de nincs mar kedvem ismerkedni,es beszelgetni sem,mert elobb utobb ohatatlan kerdesek,es hol a ferjed,mit csinsal?Stb,stb.Az USA-ban vagyok,es barmilyen jol is hangzik,ez nem olyan orszag mint amilyennek otthon felfestik az emberek.Eztpedig nemcsak most latom igy,hanem elotte is ez volt a velemenyem.Gyonyoru a termeszete,de az emberekrol inkabb nem irok.Es most meg emaileket is kaptam a ferjemtol,ha nem engedem vissza megoli magat,es azota a level ota semmi hir rola.Ma volt az elso ejszaka hogy jo nagyot tudtam aludni.Nagyon koszonom a valaszt,olyan jo igy valakinek leirni a problemamat.

  • zafira

    Reply Reply 2008. augusztus 14. csütörtök

    Sziasztok en egy egyedulmaradt kismama vagyok tavol hazanktol.A kislanyom 4 eves most varom a kicsit,szoval ketten maradtunk.Szakitottunk parommal,es mar elmultam 4 honapos kismama.Kicsit nehez,mert nincsenek barataim,csaladom tavol tolunk,szoval jelenleg kislanyomon kivul nem sokat tudok kommunikalni masokkal,mint gyermekemmel.Jarnom kell terapiara,en ugy erzem mivel most beleptem egy uzletbe,elfoglalom magam,sajnos a sullyom csokken igen rohamossan,es en mar semmi mas miatt nem aggodom,mint hogy a gyermekeim egeszsegessek legyenek.Felek ha velem valami tortenik mi lesz a kislanyommal,es amiatt hogy lesz hatassal ez az egesz szituacio a babara.Igyekszem nygodt maradni,nem szedek semmilyen nyugtatot,probalom kontrolalni magam.Ez is kihatassal van a babara?Es ilyen nyugtato yogagyakorlatokat hol lehet talalni az interneten?elore is koszonom a segitseget zafira

    Válasz: Jógagyakorlatokat találhatsz pl. itt: http://www.informed.hu/index.nfo?tPath=/eletmod/sport__fitnessz/&article_id=103295&prk=237368131967 (de 1-2 napon belül felteszek néhányat ide a kismamablogra is)
    A stresszt érzi a baba, de ne aggódj, ettől nem lesz semmi komoly baja. Próbálj meg nyugodt maradni és valami olyan társaságot találni, ahova rendszeresen eljárhatsz, barátokat szerezhetsz, akár egy kismamaklubot vagy kismamatornát, ahova rendszeresen el tudsz menni, ahol kapcsolatokat alakíthatsz ki másokkal, mert ez nagyon sokat számít. Melyik országban vagy egyébként.

Comment navigation

Leave A Response

* Denotes Required Field