Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban “megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt“Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a “szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet “emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem “igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező “menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor “megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor “meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, kognitív tudományokból doktorált. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 833 Comments

  • aliena

    Reply Reply 2009. május 01. péntek

    sziasztok!
    április 14én volt az utóbbi menzeszem első napja. tegnapelőtt, a 15. napon voltam pasival védekezés nélkül, akartam bevenni eseményutánit, fel is írattam de nem kellett kiváltanom mert másnap megjött. vagyis azt hittem, de csak 2 napig tartott és barnás volt, de nem csak cseppek. még 12 órám van bevenni az eseményutánit. amúgy rendszertelen a menzeszem, gyakran előfordul h 2 hétre jön meg. mit tegyek??

    Válasz: Remélem, időközben rendesen megjött! Sajnálom, hogy nem tudtam hamarabb válaszolni!

  • krk

    Reply Reply 2009. április 30. csütörtök

    Köszönöm a válaszod!

  • krk

    Reply Reply 2009. április 29. szerda

    Szia!
    mi 8 hónapja terveztük el, hogy babát szeretnénk. eddig nem is figyeltem rá, hogy a középidőben is együtt legyünk. A menstruációm rendszeres, 28 naponta érkezik, amelyből a második nap a szenvedős, görcsölős. Márciusban meg is jött 26-án, ahogyan szokott, de 2 napig csak pecsételés volt, majd 28án a szokásos, bár a nagy fájdalmak akkor elmaradtak. A mostani viszont 25én jött, de a ma napig csak 1-2 pecsételésen kívűl más nem volt, bár mindig úgy éreztem mintha megjött volna. Ma viszont mintha rendes menstruációm lenne, csak kevesebb és másabb is. Az utóbbi egy hétben a vérnyomásom nagyon alacsony, hőemelkedésem van, fejfájással, szédüléssel. 26-án napközben csináltam egy tesztet, ami negatív lett. A hónapban az együttléteink a középidőbe estek.
    Szeretném kérdezni, hogy lehetek várandós?? Orvoshoz csak jövőhéten tudok eljutni!

    Válaszodat előre is köszönöm.

    Válasz: Ha egészségügyileg minden rendben van, és pont peteéréskor vagytok együtt, a terhesség esélye 20 %. Tehát lehetsz várandós. A teszt lehet tévesen negatív, vagy csak még nem telt el 12 nap, mert ennél hamarabb a legérzékenyebb tesztek sem mutatják ki a terhességet. De az is előfordul, hogy a rendes vérzés előjele a pecsételés.

  • Ildikó

    Reply Reply 2009. április 29. szerda

    Sziasztok!
    8 hónapig szedtem fogamzásgátlót(Yadinet),februárban abba hagytam,márciusban rendesen megjött sőt 5 napig volt meg ami előtte nem volt jellemző. Párommal szeretnénk babát. Eljött április és nem jött meg.Április 1-től 20 napig l hányingerem volt szagokra érzékeny voltam. Csináltam 4 terhességi tesztet különbőző időszakokban,de mind negatív. Már több mint 1 hetet késik a mensim a hányingerem ritkultak. Előre is köszönöm a választ. Ildi

    Válasz: Fogamzásgátló abbahagyása után előfordul, hogy összezavarodik a megszokott ciklus. Emiatt is késhet a vérzés, de természetesen lehet, hogy mégis terhesség áll a háttérben, a negatív tesztek ellenére is. Előfordul, hogy azért negatív a teszt, mert még nincs 12 napos a terhesség. Ennél hamarabb a legérzékenyebb tesztek sem mutatják ki a terhességet.

  • Ildikó

    Reply Reply 2009. április 29. szerda

    Sziasztok!
    8 hónapig szedtem fogamzásgátlót(Yadinet),februárban abba hagytam,márciusban rendesen megjött sőt 5 napig volt meg ami előtte nem volt jellemző. Párommal szeretnénk babát. Eljött április és nem jött meg.Április 1-től 20 napig l hányingerem volt szagokra érzékeny voltam. Csináltam 4 terhességi tesztet különbőző időszakokban,de mind negatív. Már több mint 1 hetet késik a mensim a hányingerem ritkultak. Előre is köszönöm a választ. Ildikó

    Válasz: Fogamzásgátló abbahagyása után előfordul, hogy összezavarodik a megszokott ciklus. Emiatt is késhet a vérzés, de természetesen lehet, hogy mégis terhesség áll a háttérben, a negatív tesztek ellenére is. Előfordul, hogy azért negatív a teszt, mert még nincs 12 napos a terhesség. Ennél hamarabb a legérzékenyebb tesztek sem mutatják ki a terhességet.

  • nyuszi

    Reply Reply 2009. április 27. hétfő

    Sziasztok!
    Két és fél éve nem szedek már fogamzásgátló gyógyszert és azóta a menstruációm kissé rendezetlenebb. Másfél éve késett 12 napot, aztán beállt 31-32 napra, most viszont a 29. napon barnás folyásom volt csak, annak is kevés volt a mennyisége és 1-2 napig tartott. Ennek már egy hete, és azóta normális menstruációm nem volt. A párommal óvszerrel védekezünk, mégis félek egy kicsit. Ez akkor most terhességre utal?

    Válasz: Az óvszer sem nyújt 100%-os védelmet. Mivel nem volt hosszú idejű, normális erősségű, és élénk piros vérzés, nem lehet kizárni a terhességet. Egy teszt elvégzése után biztosabbat tudnál!

  • indigó

    Reply Reply 2009. április 27. hétfő

    Ja, azt hozzátenném, hogy kb. 1 hónappal elötte hagytam abba a gátlot.

  • indigó

    Reply Reply 2009. április 27. hétfő

    Sziasztok!

    Én még február elején nem védekeztem.Most április vége van. Azóta megjött rendesen. Az első hónapban még barnás volt, de nem cseppekben. Most áprilisban pedig vérvörös és tovább tartott mint szokott lenni. Nem csináltam tesztet, mert az aktus után 1 héttel már mensturáltam. Lehetek terhes? És ha az lennék még lenne mód elvetetni?

    Válasz: Ha normális erősségű (sőt erősebb) vérzésed volt, nem valószínű, hogy terhes lennél. Ha gyanakszol mégis, egy tesztet érdemes lenne csinálni. Nem egészségügyi okból elvetetni 12. hétig lehet, tehát februárhoz képest lassan lejár az idő!

  • Csilla

    Reply Reply 2009. április 27. hétfő

    Sziasztok!
    Nekem pontosan jött meg, de elötte 2-3 napig hányingerem volt, fajt a mellem is, nagyon rosszul voltam, azóta sem múltak a rosszullétek… Tartós párkapcsolatban élek és a megszakításos módszerrel védekezünk. A vérzésem is csak barnás volt és csak egy napig volt igazán véres… Tesztet még nem csináltam. A kérdésem mennyi az esélye, hogy terhes vok?

    Válasz: Megszakításos védekezésnél a teherbeesés esélye 5%, de ha 1 éven át folyamatosan csak így védekeztek, akkor ez a szám 35%-ra növekszik.

  • Babácska

    Reply Reply 2009. április 26. vasárnap

    sziasztok. elözö honapban március 10én menstruáltam és most áprilisban pedig 17én jött meg tehát késet.4-5 napig szokott nekem tartani meg most is addigtartott. de már elmult és még mindig fáj a derekam meg a melleim feszülnek.
    akkor lehetek terhess???

    Válasz: A derékfájás, mellfeszülés mástól is lehet, ha pedig a vérzés szokásos erősségű és időtartamú volt, akkor kicsi esélye van a terhességnek. Egy teszt elvégzése után biztosabbat tudnál!

  • marcsi

    Reply Reply 2009. április 26. vasárnap

    sziasztok.csináltam terheségi tesztet és kimutatta hogy terhes vagyok.csak rá 3 nappal megjött a menstruációm.most nem tudom mi lehet.voltam orvosnál megvizsgált vért is vett és ott is kimutatta a terhességet.de ultrahangon nem látta a terhességemet.most akkor elmehetet a baba vagy ez természetes hogy megjött.

    Válasz: Sajnos terhesség alatt a vérzés nem természetes, de nem csak vetélés lehet az oka. Viszont a ha már a teszt kimutatta a terhességet, akkor annak már az ultrahangon is látszódnia kellene.

  • Anita

    Reply Reply 2009. április 23. csütörtök

    Sziasztok!
    Már két és fél éve szedek fogamzásgátlót, a hétnapos szünetben ált. menstruáció előtt 1-2szer együtt vagyunk a partneremmel. Ennyi idő után sem véd ekkor már a tabletta?Óvszert kellene használni?
    Köszönöm!!

    Válasz: A fogamzásgátlók 1 hónap folyamatos szedés után már a gyógyszermentes napokon is védelmet nyújtanak. Viszont ha a 21 nap alatt kimaradna 1-2 szem, akkor már csökken a hatékonyság, ilyen esetben kell a kihagyás után még általában 2 hétig más módon is védekezni.

  • kicsi cica

    Reply Reply 2009. április 22. szerda

    sziasztok!!!

    április 7-én kellett volna megjönnie,azóta eltelt 16 nap.ma vettem észre,hogy vérzem.egyenlőre nem erősen,ahogy szoktam,csak cseppek.csináltunk tesztet,negativ lett.nagyon elkeseredtem,nagyon vágyunk babára.a múlt hónapban is késett,de 9 nap késés után rendesen megjött.mi lehet velem?félek attól,h miattam nem jönn ösze.

    Válasz: 16 nap késés azért elég jelentős. Lehet, hogy csak rendszertelen a ciklus, de talán érdemes lenne orvost felkeresni, ő elkezdené a kivizsgálást, kiderülne, hogy mi áll a sikertelenség hátterében. Nem tudom, mennyi ideje nem sikerül a baba?

  • kiscsillag

    Reply Reply 2009. április 22. szerda

    Sziasztok!Párommal,már 2 hónapja babaprojekt van.nemrég megjött,igaz csak két napig tartott,az se volt az igazi,meg 2napig csak barnázás volt.egy ideje már van hányinger meg ilyesmi….csináltam tesztet,ami neg.lett.:(Lehetek terhes,vagy csak nagyon akarjuk a babát?

    Válasz: Sajnos mindkét lehetőség benne van a pakliban. De az is előfordulhat, hogy nem pont középidőben, hanem később jött létre terhesség, és még nem tudta a teszt kimutatni. A legérzékenyebb tesztek is csak leghamarabb a 12 napos terhességet jelzik. Esetleg másik fajta tesztet lehetne még kipróbálni.

  • Angel

    Reply Reply 2009. április 21. kedd

    Akkor lehetek terhes, ha menstruáció után két nappal vesztettem el, a menstruáció utána nagyjából(kicsit előbb) jó időpontban jelentkezett, nem volt barnás, olyan amilyen szokott lenni!!??

    Válasz: Nem valószínű, de valamilyen védekezési módon érdemes lenne gondolkodni! Fiataloknál legpraktikusabb az óvszer.

  • Ancsa

    Reply Reply 2009. április 20. hétfő

    Sziasztok!

    Azt szeretném megkérdezni, lehetek e terhes ha az utolsó 2 havi vérzés rövidebb volt, de a szokott időben? 7 nap helyett csak 4-5 nap, és csak kicsit kevesebb volt a vérzés. Sötétvörös méhnyálkahártya is volt. Fogamzásgátlót szedek és nem maradt ki egy szem se. Köszi a választ!

    Válasz: 4-5 napos vérzés gyógyszerszedés mellett teljesen normális. Terhesség mellett csak max. 3 nap, kevés mennyiségű és kizárólag barnás vérzés lehet.

  • dorisz

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Sziasztok!Junius 5-re vagyok kiírva szülni.Agusztus 29-én volt az utolsó menstruációm első napja. Kérdésem a következő: A férjemmel agusztus közepén “09-18-ig” elkezdtük a baba projektet,lehetséges-e hogy terhes lettem már ekkor,és utána megjött a menstruáciom! Ha igen akkor lehet hogy hamarabb szülök egy hónappal?

    Válasz: Nem lehet, ezt észrevették volna.

  • Katee

    Reply Reply 2009. április 16. csütörtök

    Sziasztok.
    Ha nekem most április 7-én jött meg a menstruációm és közben is és utána is védekezés nélkül voltunk lehetséges,hogy terhesség kialakulása? Jah,és csak 3 napig tartott a vérzés.

    Ha valaki tud,segítsen!

    Kati

    Válasz: Igen, lehetséges! Ha arra gondolsz, hogy talán már a vérzés előtt is teherbe eshettél, akkor azt már egy teszt kimutatja. A legérzékenyebb teszt is 12 napos terhességet jelez leghamarabb.

  • Tímcsi

    Reply Reply 2009. április 15. szerda

    Sziasztok !

    5 hónapja szedem a Diane 35 drazsé fogamzás gátlót.
    Már a második menszeszem is kevesebb volt mint annak előtte ,
    gyógyszer előtt 5-6 napig tartott ,és szenvedtem is .
    Most 2-3 napig tart és alig alig van vérzésem ja és semmi fájdalom .
    Igaz a gyógyszer szedésével egyidöben kezdtem el tornára járni heti két alkalommal .
    Lehet ,hogy terhes vagyok vagy csak a gyógyszer és a torna miatt csökkent volna le ennyire a menszeszem?????????

    Válasz: A gyógyszerszedés általában befolyásolja a vérzés erősségét.

  • timcsi

    Reply Reply 2009. április 14. kedd

    Sziasztok!
    március 6-án jött meg utoljára, múlt pénteken voltam 5 hetes.szombaton elkezdtem vérezni, de nem olyan mint amilyen a mensesem szokott lenni, igaz nem halvány, hanem élénk pirosas meg barnás a folyás, és nem is folyik igazából, csak mikor elmegyek WC-re akkor picit, igazából csak a WCpapír olyan.A hasam sem fáj, nem görcsölök egyáltalán.Akkor lehetséges, hogy még minden rendben van?Ha elmúlik a vérzés csináljak tesztet?Volt valaki hasonló helyzetben akinek megmaradt a picije?Sajnos dokihoz csak pár hét múlva tudok elmenni mert külföldön vagyunk.

    Válasz: Azt mondják az orvosok, “vérző terhesnek kórházban a helye”, mert nem természetes. Ha nem tudsz orvoshoz eljutni, elsősorban sokat pihenj. Nem feltétlen jelent vetélést a vérzés, főleg, ha nem erős. Azért amint lehet, keress meg egy orvost!

  • kroki

    Reply Reply 2009. április 07. kedd

    bocsi rosszul írtam, kb 2 hét után vettem tesztet

  • kroki

    Reply Reply 2009. április 07. kedd

    Sziasztok!Azt szeretném kérdezni, hogy a fogamzásgátlótól megváltozhat-e a vérzés mennyisége?Ugyanis 5 hónapja szedek fogamzásgátlót, és a 2. hónap után/óta sokkal kevesebb vér jelentkezett/ik mint azelőtt. Ja és 2 hónapja a barátom elment bennem, rá kb. 1 hétre vettem tesztet ami negatív lett.Utána meg is jött (2x is) de ugyanúgy kevés volt, viszont mindig pontosan 7 napig tart.Ugye ez csak a gyógyszer miatt van, és nincs esély rá hogy terhes legyek?! Köszönöm a választ előre is!

    Válasz: A gyógyszerek általában 99%-os védettséget nyújtanak, tehát az 1% azért ott van! De ha rendesen szeded, nem maradt ki egy sem, nem volt hasmenésed, nem szedtél antibiotikumot, akkor minimális esélye van a terhességnek.
    A másik kérdés: igen, a gyógyszer szedés során megváltozhat a vérzés mennyisége.

  • reni 21

    Reply Reply 2009. április 06. hétfő

    szia! a ferjemmel 5 honapja probalkozunk egy kisbabaert. 2 hetet kesett a menstruaciom es elvegeztem a tesztet. pozitiv lett. majd 3 nap mulva megis megjott. hihetetlen fajdalom mellett majdnem fekete intenziv verzesem van mar 3 napja. megint megcsinaltam a tesztet es negativ lett. ez azt jelenti hogy meghalt a kisbabam? kerlek vilagosits fel!

    Válasz: Ha a terhesség alatt bármikor vérzés jelentkezik, főleg, ha erős, és fájdalmas, akkor mindenképp orvoshoz kell fordulni,mert sajnos lehet a vetélés jele.

  • Erika

    Reply Reply 2009. április 01. szerda

    Sziasztok!

    Az lenne a kérdésem, hogy január vége óta most, március 23-án jött meg a menstruációm.Máskor is kimaradt már (polycisztás a petefészkem).Most viszont csak 3 napig tartott és az sem volt túl intenzív.Aztán 4 nap után minimális barna folyást vettem észre 2 napig.Az alhasamban pedig “fura” érzések vannak (nem tudom máshogy kifejezni, mert nem fájdalom).Esetleg ez lehet terhesség?
    Köszönöm

    Válasz: Lehet terhesség, de az is lehet, hogy valami más. Egy teszt elvégzése után tudhatnál biztosabbat.

  • emi

    Reply Reply 2009. április 01. szerda

    szia!
    már 3hónapja probálkozunk a párommal menszesz letelte ütáni két hét alatt amikor nagyobb az esély babára és útána is. Hamarabb jött meg együt voltunk és ütána vetem észre hogy meg jött.fáratnak érzem magam és 2 napja izadok mint a ló.más tünetem nincs.eleje barnás utána világos piros, északa meg semmi nincs csak reggel jön világos piros vér.lehet a baba vagy túlságosan akkarjuk?
    elöre is köszönöm a választ:emi

    Válasz: Igen, lehet baba, lehet a stressz is. Egy teszttel tudnátok biztosabbat is! Drukkolok!

  • baschet

    Reply Reply 2009. március 29. vasárnap

    Sziasztok!
    Menstruáció helyett és pontos idejében barnás enyhe folyásom van, és már tesztet is csináltam, ami negatív volt. Elég nagy a stressz az utóbbi hetekben, határidős munka, stb…Védekezés mellett élek szexuális életet (pharmatex krém a szoptatás miatt)
    Lehetek terhes vagy a stressz miatt rendellenes a ciklusom?

    Válasz: Lehet terhesség és lehet stressz miatt is rendellenes a ciklus. A tesztek 12 napos terhességet tudnak kimutatni, és előfordulhat téves negatív eredmény is, ha továbbra is bizonytalan, érdemes egy újabb tesztet végezni, esetleg nőgyógyászt felkeresni, aki UH-val biztosan meg tudja állapítani hogy terhes-e.

  • kajika

    Reply Reply 2009. március 28. szombat

    2-3 naponta nagyon erős alhasi és derok fájdalmaim szoknak lenni. A mensesem is aludtvéres barnás és minimálisan kevés? Ez jelentheti hogy terhes vagyok? Vagy esetleg petefészekgyulladásom lehet?

    Válasz: Vérzés előfordul terhesség alatt is, de az erős fájdalom nem természetes. Ebben az esetben érdemes lenne felkeresni egy nőgyógyászt.

  • Babushhh

    Reply Reply 2009. március 27. péntek

    sziasztok a segitsegeteket szeretnem kerni..kb ket honapja volt az elso egyuttletunk a parommal..azota hiztam tobb mint 3kg-ot, csak a hasamra a menstruaciom azota ketszer is megvolt de hamarabb jott meg es csak olyan barnas volt, nagyon keves..es harom napig.Mig nem olvastam ezeket a beirasokat nemvettem komolyan a szedulest es a szagokra valo ingerlekenyseget sem.nagyon felek, h terhes vagyok..tesztet meg nemcsinaltam…

    Válasz: Szerintem nem vagy terhes, de csinálj egy tesztet, hogy megnyugodjál. 2 hónap után már mindenképpen kimutatja.

  • Liz

    Reply Reply 2009. március 23. hétfő

    Sziasztok!
    Három éve fogamzásgátlót szedek. Két hónapja együtt voltam a párommal, óvszert is használtunk, de volt vele egy kis baleset. Viszont akkor toltam el menstruációm időpontját, abban a hónapban egy szemmel több tabit vettem be. Azóta napra pontosan megjön a mensesem, rendes színű, viszont az eddiginél kevesebb a mennyisége. A héten meg kell jönnie ismét, de ma enyhe barna folyást is tapasztaltam. Ez csak a menses előjele? A kevesebb menstruáció jelezhet terhességet? Olvastam,hogy egyesek terhesség alatt is menstruálnak. Köszi a választ

    Válasz: Igen, előfordul, hogy valaki a terhesség alatt (főleg az elején) vérzik, és tabletta mellett is van 1-2% esély a teherbeesésre, de az 1 szem tévesztés nem sokat változtat ezen. Ha bizonytalan vagy, érdemes venni egy tesztet, de kicsi az esélye a terhességnek.

  • Raczki Krisztina

    Reply Reply 2009. március 21. szombat

    sziasztok.
    mikor van a legvaloszinüsége a teherbe esésnek?
    mert a barátommal mindig a mensruácio után, miután elmulik a 10napig nem védekezünk, 14 nap kürül igen, és mielött megjönne 21naptol nem védekezünk.
    szerintetek?

    Válasz: 1 éven belül kb.25% az esélye a terhességnek, ha így védekeztek.

  • Poci

    Reply Reply 2009. március 20. péntek

    Sziasztok!
    3 napja pirosas barnázás jön mensi helyett. Pont akkor mikor annak kéne. Illetve nem kéne. Terhességi teszt (3 db) neg. lett. Lehet mégis baba, vagy beteg lennék?Egyáltalán nem úgy tűnik,mintha el akarna múlni,folyamatosan van a betéten mindig egy kicsi.

    Válasz: A tesztek általában a 12 napos terhességet képesek kimutatni, így ha még nem telt el annyi idő az együttlét óta, lehetséges, hogy téves negatív eredményt mutatnak. Ha a vérzés jellege eltér a megszokottól, néhány nap múlva esetleg tesztelhetsz újra.

  • mitoki

    Reply Reply 2009. március 19. csütörtök

    Sziasztok,

    több helyen olvastam / többektől hallottam, hogy van, aki hónapokig menstruál terhesen is, és most elkezdtem aggódni. 3 hónappal ezelőtt voltam utoljára pasival, azóta 2 x megjött rendesen (fájdalmakkal, minden), viszont most csak barnázás van, az is alig… és fájdalom sincs. Lehetek-e terhes, vagy a mostani kimaradás más okból is lehet?

    Válasz: Ha normális menzeszed volt, nem nagy esélye van a terhességnek, de ha bizonytalan vagy, érdemes lenne egy terhességi tesztet csinálni, a 12 napos terhességet már biztonsággal kimutatja. Általában 3. hónapban már más jele is lenne, de előfordul, hogy teljesen probléma- és tünetmentesen indul egy terhesség.

  • Szofi

    Reply Reply 2009. március 19. csütörtök

    Sziasztok!
    Két napja csúszik a menzeszem. A barátommal óvszerrel védekeztünk, de nem vettünk észre semmiféle hibát. Most influenzás vagyok és izületi gyulladásom van, mind a kettőre gyógyszert szedek.Emelett még aszthmás vagyok kiskorom óta.Eddig ilyen probléma nem adódott.
    A kérdésem lényege az lenne, hogy magömlés elött is van ondókiválasztás?Vagy esetleg a gyógyszerek hatása lehet?
    Köszönöm.

    Válasz: Az óvszer sem nyújt 100 %-os védelmet, és lehet spermium az “előváladékban” is. A gyógyszerek is befolyásolhatják a menzeszt, de egy teszt elvégzése után biztosabbat tudhatsz!

  • Fülemüle

    Reply Reply 2009. március 16. hétfő

    Sziasztok!
    Január 24-én voltam utoljára pasival…és februárban nem jött meg…deh januárban ugy jött meg ahogy szokott és nem barna hanem rendes piros és 4,5 napig volt meg…csináltam tesztet és negativ lett…semmi tünetem nincs…és még fogytam is…az lehetséges h februárban azért nem votl meg mert össze vissza fogyokuráztam?:S akkor csináltam 1 hétig hogy csak tojást ettem… lehet h ezért nem jött meg? és az igaz h ha alul van egy kis mélyedés középen akk nem vagyok terhes?
    a válaszokat előre is köszönöm

    Válasz: Ha februárban nem jött meg, akkor nem lehet kizárni a terhességet. Még akkor sem, ha fogytál, az a mélyedés meg nem jelent semmit. A fogyókúrázástól is kimaradhat a vérzés, de én inkább csinálnék még egy tesztet.

  • angyalszem

    Reply Reply 2009. március 16. hétfő

    Sziasztok!
    Igaz az hogy a kövér nők nehezen esnek teherbe?

    Válasz: Igen, a nagy súlyfelesleg hormonzavarokat okozhat, kimaradhat a menses, főként 20 kiló feletti súlytöbbletnél szoktak ilyen problémák előfordulni.

  • mel

    Reply Reply 2009. március 15. vasárnap

    koszonom

  • mel

    Reply Reply 2009. március 14. szombat

    sziasztok!
    lenne egy kerdesem… most 3 hete voltam a bartommal … vedekeztunk… miutan megtortent, nem volt ra lehetosege megmosni igy csak megtorolte jo szarazra… ra egy orara ujra elkezdtuk, de akkor anelkul es csak felig dugta be… es ki is szedte… azt szeretnem kerdezni ha lehetek-e terhes?ja… es ma beteg lettem, vagyis menstrualok

    Válasz: Nem lehetsz terhes.

  • nyunyóka21

    Reply Reply 2009. március 13. péntek

    Sziasztok!
    9napja voltam a barátommal és nem védekeztünk,másik nap megjött a mensim de minimálisan kevés és barna,és két nappal hamarabb is múlt el mint kelett volna szóval csak 3napig volt meg.azóta pedig vannak tüneteim(mellbimbó érzékenység,alhasi és derékfájjadlmak).
    tesztet még nemcsináltam.terhes nemszeretnék lenni mivel még csak 16 éves vagyok:'(
    szeretném tanácsotoka kérni!
    LEHETEK TERHES ennek alapján?:-O

    Válasz: Sajnos nem tudlak megnyugtatni: Igen, lehetsz terhes. És hogy biztos lehess a helyzetben, elsőként mégiscsak a terhességi tesztet ajánlanám.

  • Reni

    Reply Reply 2009. március 13. péntek

    Én most 8 hetes terhes vagyok. A mult hónapba is volt és most is van barnás folyásom.
    Magne B6 ot szedek és Elevitet. Lehetséges hogy hormon problémám miatt van? Tavaly nyáron bromocriptint kellett szednem a magas prolaktin szintem miatt. Mi ilyenkor a teendő?

    Válasz: Igen, lehetséges. Az orvosnak mindenképpen szólj erről, különösen, ha nem csak egyszer fordul elő, hanem rendszeresen.

  • kacsa

    Reply Reply 2009. március 12. csütörtök

    Véletlen küldtem el, bár a lényeg ennyi lett volna.
    Előre is köszönöm a segítséget!
    (Mondjuk ha terhes lennék, a helyzetet jelentősen rontaná a felfázás és az antibiotikum… De vettek vizeletmintát emiatt – abból rájönnek, ha igen, ugye?)

    Válasz: Ha nem nézik a HCG-t direktben, akkor nem jönnek rá.

  • kacsa

    Reply Reply 2009. március 12. csütörtök

    Szia!

    Nagyjából egy hónapja voltam együtt a barátommal, a menstruáció után egy nappal, mikor kiszakadt a gumi. Azóta semmi terhességre utaló jel nem jelentkezett, és meg is jött (1-2 nappal hamarabb), de… elolvastam ezt az írást terhesség alatti menstruációról, és majdnem pont ilyen az enyém is. Hihetetlen kevés jön (mondjuk már vasárnap óta folyamatosan), kezdetben rendes piros, de már akkor is valamennyi barnával, mostmár szinte csak barna…
    Közben viszont beteg is vagyok, ami magas lázzal, antibiotikum szedésével, ágyanfekvéssel jár. Lehet, hogy csak ettől ilyen kevés? Hogy egyszerűen a szervezetemnek “nincs ereje” két dolog fele figyelni?

    Válasz: Ha volt piros vérzés, akkor ez nem terhesség. Mensi alatt nem a megszokott időpontban jön, és csak barnás minimális folyás van, piros nincs.

  • horváth mónika

    Reply Reply 2009. március 10. kedd

    nekem az lenne a kérdésem hogy január 29 én volt a menstruációm első napja és február 16-án összejötem egy pasival és 2 szer egymás után belém élvezett,igaz mondta tusoló alatt kilehet mosni.aztán,márc 5-én megjött nagyon erössen véreztem de csak 3 napig.azóta csak puffadást érzek a hasamban.most nem tudom eldönteni terhes lettem vagy nem.mit tegyek.

    Válasz: Kedves Mónika! Igen, megvan rá az esély, hogy terhes vagy, annak ellenére is, hogy volt vérzés. Ha bizonytalan vagy, érdemes venned egy terhességi tesztet. Bármelyik drogériában vagy gyógyszertárban hozzá lehet jutni. Ha pozitív, keress fel egy nőgyógyászt, ha negatív, de mégsem nyugodtál meg teljesen, akkor szintén azt javaslom, menj el orvoshoz!

  • Anikó

    Reply Reply 2009. március 07. szombat

    szia!
    megszakításos védekezéssel mennyi az esélye annak h menstruáció alatt terhes legyek?

    Válasz: 1% alatti.

  • Maca83

    Reply Reply 2009. március 05. csütörtök

    Sziasztok!

    Azzal a problémával fordulok hozzátok, hogy kb 2 hónapja együtt voltam a barátommal a menzeszem utolsó napján. Szóval abban az időszakban nem szedtem a fogamzásgátlót. Utána amikor kellett, megjött a menzeszem napra pontosan, ahogy szokott, de nem volt olyan intenzív, és rövidebb ideig tartott, mint szokott. Kb.2-3 napig. Barnás volt az első napban aztán piros, aztán megint barnás.
    Rá 2-2,5 hétre elkezdtem azt érezni, hogy mintha megduzzadtak volna a melleim, de más tünetem nem volt. Azóta sincs semmi (se hányinger, se mellérzékenység, se puffadás, se szédülés).
    A következő menzeszem is megjött napra pontosan, de nem úgy, ahogy szokott. Nem fáj a hasam, a derekam, szóval nincsenek meg a pms tünetei. Eddig csak barna „vérzésem” van. Tesztet még nem vettem.
    Szóval az lenne a kérdésem, hogy ezek alapján lehetek-e terhes.

    Válasz: Lehetsz, vegyél egy tesztet, de a barnás vérzés és a szokatlan tünetek a tabletta kihagyásának számlájára is írhatók.

  • kati

    Reply Reply 2009. március 04. szerda

    Az lenne a kérdésem, hogy a lefeküdtem a barátommal, és gumival csináltuk, de előtte kicsit annélkül is, de a gumiba ment el. Aztán még azon az estén ismét volt egy aktusunk, kb egy órával később, de először fordítva kezdte el felrakni a gumit, aztán pedig jól. Egy hétre rá meg is jött a mensesem, de nem úgy ahogy szokott, hanem gyengén, és elég barnásan. A kérdés hogy lehetek-e terhes, attól hogy először már egy kilövelés után fordítva kezdte el feltenni, és végül ez került belém. Ha csinálok egy tesztet, miközben még tart ez a gyenge menses az módosíthatja az eredményt?

    Válasz: Ettől nem lehetsz terhes. Tesztelhetsz menses alatt is, nem módosítja az eredményt.

  • Lily

    Reply Reply 2009. március 03. kedd

    Sziasztok!

    Azzal a problémával fordulok hozzátok, hogy még december közepén voltam együtt a volt barátommal (megszakításos módszerel), azóta nem volt senkim. Decemberben, januárban rendes menzeszem volt, februárban azonban, barnázással indult majd 3 napig vérzés, és egy kis barnázással mult el. Terhességi tüneteim nincsenek, kivéve azokat, amiket éppenséggel bebeszélek, például pár napig gyakori vizelési ingerem volt, most a mellemet beszéltem be, és kicsit fáj a bal mellel a szívem fölött, a jobb nem, de lehet csak sokat nyomkodtam. Az elmult 3 hétben 10 terhességi tesztet vettem, a 4. után megnyugodtam,mert mind negatív lett, aztán megint elkezdtem aggodni, vettem még 2őt, negatív, aztán még 2őt negatív, aztán a 9.-ken megjelent egy halvány csík, nagyon megijedtem, csináltam mégegyet az megint negatív lett. Igazándiból, ez már beteges már a 4. teszt után meg kellett volna állni, de most nem tudom mire vélni, hogy az egyiken megjelent egy halvány csík. a tesztek különbözöek voltak, pontosan 5 fajta… Létezik, hogy több mint 2 hónapos terhességet 9 terhességi teszt nem mutatna ki, és csak azaz egy? ELvileg azt olvastam, megbizhatóak, csak a koraiterhességnél szokott vele gond lenni, de én mind a 10et már több mint 2 hónap után csinéltam. Nem értem ezt, és nagyon meg vagyok ijedve. 2 hónapos terhesen a 6 reggeli vizeletből csinált teszt mért nem mutatta ki, és ez a délutáni akkor mért egy halvány csíkkal? Lehetséges 9 teszt téved egy nem? Vagy szellemcsík, vagy beképzelem?

    Válasz:
    Erre nagyon kicsi az esély. De amiatt az 1 teszt miatt érdemes lenne orvost felkeresned.

  • domschitzné barbara

    Reply Reply 2009. március 03. kedd

    sziasztok én a tegnap éjel voltam a férjemel és belém ment el nagyon szeretnünk babucit, nekem már volt egy vetélésem, de tegnap elöt mult el a mensim és nem tudom hogy most terhes vagyok e vagy nem de az együt lét után egy pár orával nagyon hányingerem lett és a mellem ugyan olyan mint mikor meg volt, kérlek titekes adjatok tanácsot köszönöm

    Válasz: Együttlét után pár órával még nem lehetnek terhességi tüneteid. Legkorábban 10 nap múlva.

  • Andi

    Reply Reply 2009. március 03. kedd

    Szia!!

    Belecsapok az elejébe!!Február 22-én 3nap késéssel megjött!Az 1. napom közepesnek mondható piros vérzéssel.A 2.napon már barnáztam elmúlt a vérzés!!Még 2napig barnáztam ami már csak pecsételőnek mondható!!Tesztet csináltam havi után a 7.napon és negatív lett de még mindig ezek a tünetek vannak meg:mellégés és bimbó érzékenysé, derékfájás, folyás (ez ugyanugy a barnázás után folytatódott)!Ezek a tünetek kb 2-3 hete vannak meg nálam!!Azzal nem értek egyett hogy ha valakinek meg van nem lehet terhes hiszen egy közeli családtagomnak 4hónapig megvolt rendesen a mensese és 4hónapos terhes volt!!

    De válaszodat köszönöm hogy mégis hormon probléma lehet e vagy valami más esetleg!!

    Válasz: Igen, létezik olyan, hogy valakinek barnás folyása van, annak ellenére, hogy terhes, és erről azt hiszi, hogy megjött neki, de ez sosem ciklikusan jelentkezik (lehet, hogy nagyjából akkor, de nem olyan pontosan, mint korábban), sosem erős vérzés, és nem tart 2-3 napnál tovább.
    Lehet, hogy nálad is ez van, ha gondolod csinálhatsz még tesztet, de kicsi annak az esélye, hogy terhes vagy.

  • kicsi lany11

    Reply Reply 2009. március 02. hétfő

    sziasztok!

    A baratommal ket hete voltunk egyutt, es elszakadt a gumi… utana kb. 5 nap mulva megjott a mensim. Azt szeretnem kerdezni, hogy lehet-e pocaklakom???? tesztet nm csinaltam meg, nagyon felek az eredmenytol:(((( valaki nyugtasson meg!!!

    Válasz: Ha megjött, nem lehetsz terhes.

  • Gyöngyösi Nikoletta

    Reply Reply 2009. március 02. hétfő

    Sziasztok
    Amikor peteérésem nek kéne lenni akor csípő érzést érzek!És ez a menzeszem elött is jelentkezik.A menzesz után pedig eltünik.Mitöl lehet ez?
    Köszönöm

    Válasz: Elképzelhető, hogy peteérés és a pms jelenként ilyet érzel, valószínűleg hormonális oka lehet.

Leave A Response

* Denotes Required Field