Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

  • Krisztina

    2013. december 05. csütörtök

    Kedves doktorno
    jonapot nekem van egy 4,5 eves kisfiam es szeretnenk meg egy gyermeket de sehogy sem jon ossze.3honapja probalkozunk de nincs eredmenye.volt petefeszek gyuladasom de voltam orvosnal kaptam gyogyszert de nekem minden menzisz nagyon fajdalmas 6-7 napig is eltart de az elso harom nap katasztrofa nagyon meg van darabos es fajdalmaim olyan erosek hasonlo mint a szulesi fajasok.megfogadtam edesanyam tanacsat es ittam a cickafark teat es most meg jott de nem faj nincs meg anyira mint szokot.meg jegyzem h nem jon meg napra a menziszem.az utolso 4honapi menziszem avg28,szep30,okt30,nov semi hanem dec3..udwozletem

    • Gabi

      2013. december 18. szerda

      A kissé hosszabb ciklus önmagában még nem jelentene problémát, ha közben mindig ugyanannyi idő telne el a két menzesz között. Viszont még ez a pár napos eltérés sem olyan sok. Ha az utolsó vérzés valóban sokkal enyhébb volt, mint a megszokott, és el is múlt pár napon belül, akkor még szóba jöhet a terhesség, ebben az esetben érdemes csinálni egy terhességi tesztet!

  • tanyi bernadett

    2013. december 01. vasárnap

    kedves doktorno!februarban abbahagytam a fogamzasgatlo tablettat es azota sem jon ossze a baba.van mar 3 om gyermekem.ebbe a novemberbe megjott a menstrualciom 8. an aztan 29. en ismet megjott ami nagyon eros es darabos volt.ilyen meg soha nem fordult elo velem.olyan mintha a beagyazodas helyett a verzesem jott meg.egyszeruen nem ertem. valaszat eloreis koszonom.

    • Gabi

      2013. december 18. szerda

      Sajnos előfordulhat, hogy egy korai vetélés okozta ezt a vérzést.

  • mona

    2013. november 27. szerda

    Kedves drnő
    Én azal kérdésel fordulonk önhöz nekem 10 holnapos a kis fiam és miuta meg szűltem az uta a havim rendszeresen meg jöt de szeptember 4 volt meg de oktoberban nem november 8 meg jöt de nem anyi jött amenyi szokot de terheségnek jeleit nem érzem nekem a kisfiam nem cicizet is elapat a tejem de most visza jönt is nagyon fájnak a meleim maga szerint ez milehet válaszát elöre is kőszönőm.

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      Még ha nem is érez terhességre utaló tüneteket érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, mert a leírtak alapján nem lehet a terhesség esélyét sem kizárni.

  • delilah

    2013. november 27. szerda

    Kedves Doktornő!!!

    21 éves vagyok és túlsúlyos ! 5 napig szokott lenni a menstrúációm ,de úgy ,hogy a 4-dik napon nemjön semmi az 5-dik napon visszajön kicsit. Most 1 napig voltam ,de nagyon , vettem 2 terhességi tesztet de negatívlett mind a kettő 🙁 . Önszerint lehetséges,hogy terhes vagyok?? vagy valami bajom lenne?? vagy csak annyira beleélem magam mert annyira szeretnék anyuka lenni!! Nagyon félek,hogy a túlsúly miatt nem lehet babám! :'( A túlsúly nagyon befolyásolja a terhességet??

    Válaszát előre köszönöm!!!

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      A túlsúly befolyásolhatja a teherbeesést, de ha a ciklus rendben van, pontosan kb. 28 naponként jelentkezik a menzesz, akkor elég jó az esély a terhességre. Ha most csak egy napig tartott a vérzés, a negatív teszt ellenére előfordulhat, hogy terhességről van szó, pár nap elteltével érdemes a tesztet megismételni.

  • Daniella

    2013. november 25. hétfő

    Sziasztok!

    Szeptember 10.én volt egy 3.hetes vetélésem,nagyon véreztem,de hál istenek kitisztultam rendesen.Október 10.én megjött és 4 napig tartott a menstruációm(mindig 4 napos a menstruációm és 28 napra jön meg)Most november 20.án „megjött” de már előtte 2 héttel rosszul éreztem magam(tipikus terhességi tünetek) A mostani „menstruációm” 2 napig tartott elég gyenge volt.Az első napon kicsit darabos volt,de inkább nyálkás,2nap után semmmi és most 4.nap rózsaszínes váladékot fedeztem fel,ami nagyon nagyon minimális és nagyon halvány.
    Szerintetek lehet terhességről szó?

    Köszönöm válaszaitokat előre is 🙂

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      Előfordulhat. Ha azóta se erősödött a vérzés, érdemes csinálni egy tesztet.

  • petra

    2013. november 18. hétfő

    sziasztok.. Azt szeretném kérdezni hogy menstruácio elott védekezés nélkul szertkeztunk a párommal aztán rá vagy 4-5 napra megjott pontosan.másik honapban volt ien barna folyásom az elmullot és aztán már nemjott meg.Már 20 napja késik…lehetek terhes ha volt rendesen menstruáciom??

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      Igen, a vérzés ellenére is lehetséges a terhesség. Hogy kiderüljön, érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, vagy felkeresni egy nőgyógyászt.

  • Manyi

    2013. november 16. szombat

    Jó reggelt 🙂

    Az én problémám az, hogy November 10.-én nekem 2 napos késéssel megjött, de a szokottnál jóval erősebben. Annyira, hogy azt hittem, el fogok vérezni. A szokásos 7 nap helyett 4 napig tartott. Párommal megszakításosan védekezünk. (Természetesen tisztában vagyunk a következményeivel, és ha úgy hozza a sors, akkor mindenképp megtartjuk)
    Amióta elmúlt reggelente fél 7 körül szoktam kelni, onnantól kb délig és esténként 7 óra körül megint elkezdődök egészen míg le nem fekszem, rámjön a rosszullét. Ezzel párhuzamosan hasmenés érzet és puffadás is jelentkezik. (Hiába megyek el wc-re mert amikor ezt érzem akkor nem is kell mennem. Viszont elnézést a kifejezésért, de annyit pukizok h fúúú, pedig semmi olyat nem ettem, ami ezt válthatná ki)
    Napközben teszek, veszek, a hangulatom is jó.
    Én az erős vérzés miatt kizártam a terhességet, de inkább úgy gondoltam, rákérdezek, hátha. Vagy lehet, hogy csak egy kis betegség?
    Tesztet még korainak gondolom.
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      Mivel a vérzés erős volt, valóban kicsi a terhesség esélye, de ha bizonytalan, egy tesztet nem árt csinálni.

  • Melinda

    2013. november 15. péntek

    Kedves Ági!

    Az utolsó menstruációm október 7-én volt. A ciklusom általában 31-33 napos. Mivel nem jött meg a mensesem, nov. 11-én hétfőn csináltam egy tesztet, ami pozitív lett. Viszont már kedden és szerdán is volt barnás, illetve bordós jellegű vérezgetésem napi 3-5 alkalommal. Csütörtökön elmentem orvoshoz, ahol uh-gal megállapították a petezsákot (5,5 mm), de semmi jóval nem biztattak. Azt mondták, valószínűleg most ürül ki. Nem kaptam semmiféle gyógyszert, jövő csütörtökön kell jeleznem, hogy mi történt ez alatt az idő alatt. Ma, pénteken is volt már 2-3 alkalommal enyhe barnás-bordós vérezgetés, de -mint az elmúlt napokban is- megítélésem szerint nem erős és nagy mennyiségű. Nem nyákos, nincsenek görcseim, fájdalmaim sem. Reménykedhetek még benne, hogy a baba megmarad? Van egy 1 éves kislányunk, aki császármetszéssel született, nem tudom, ez okozhat-e ilyen problémát. Nagyon szeretnénk ezt a babát, de eléggé el vagyok most keseredve. Kérem, ha tud mielőbb válaszoljon. Köszönöm! Melinda

    • Gabi

      2013. december 01. vasárnap

      Sajnos a vérzés valóban utalhat vetélésre, de előfordulhat, hogy a vérzés ellenére a terhesség tovább fejlődik. Remélhetőleg azóta már jó hírekkel szolgáltak a megismételt vizsgálaton.

  • Wditta

    2013. november 14. csütörtök

    Üdv!

    Elvileg 10-11 hetes terhes vagyok, ha az utolsó menzeszemtől számolom. Az UK-ban élek és itt nem úgy rohangálunk orvoshoz ahogy én gondolom, hanem kapom a „behívót” a vizsgálatokra. 🙂
    Voltam már a körzeti orvosnál, így lassan mehetek is az első orvosi vizsgálatomra. Ez a második terhességem, ami feltűnt ezzel kapcsolatban, hogy a komoly rosszulléteim elmúltak cirka másfél hete és mintha mozgást éreznék, a tipikus pillangó szárny mozgásokat. Ez akár jelentheti azt is, hogy 1 vagy akár 2 hónappal korábban teherbe estem, csak megvolt a menzeszem? Voltam rosszul akkoriban is, émelyegtem de ezt betudtam a sok idegeskedésnek ami akkoriban ért a családi céggel kapcsolatban. Terhességre nem gondoltam, mert megvolt a menzeszem. Szinte ugyan annyira mintha rendes menzesz lenne. A problémám az, hogy aggódom, lehet ettől a babának baja?

    • Vida Agi

      2013. november 16. szombat

      Nem lesz ettől a babának baja. Második várandósságnál sokkal hamarabb is érezheted a baba mozgását, mert már tudod, mit kell érezned, szóval lehet, hogy nem fogant korábban, csak te vagy érzékenyebb.

  • Barbi

    2013. november 05. kedd

    Jó estét kívánok és azt szeretném meg kérdezni hogy a mestruálciom már 6 hónapja hogy van és vannak rosszul léteim hányinger,émelygés, és szédülés és még hányás ezek akkor mitől vannak meg csináltunk terhességi tesztet és negatív és már nő gyógyásznál is voltam de azt mondta hogy nem vagyok terhes de akkor a rosszul létek mitől lehetnek?
    Lehet a terheségjelei?
    Vagy lehet hogy velem van valami hiba?
    Vagy a párommal?
    A válaszát előre is köszönöm

  • ella

    2013. november 05. kedd

    ja es tegnap este volt kb keto orahosza h picit szedultem,hanyinger es atment rajtam,kb 10perc mulva ugyen ez jelentkezet par percig! es azota semi! nagyon remenykedem a terhesegben,tesztet nem csinaltam mivel menstrualtam de a tegnapi roszuletek utan ami parpercesek voltak remenykedni kesztem!

    • Gabi

      2013. november 12. kedd

      A leírt tünetek nem utalnak egyértelműen terhességre, de valóban jellemzőek a terhesség korai szakaszában.

  • ella

    2013. november 05. kedd

    jo napot kivanok! nagyon szeretnenk babat a paromal,a menzeszem minden honap 20 es 24koszt megjon,most 30kan jot meg,22en voltak menstruacioval kapcsolatos fajasaim de nem jot meg! mindeg 6-7napig tart most 2nap intenziv verzes es 3nap csak csepek! es azota is este es eszaka fajnak de inkab erzekenyek a meleim! lehet terheseg? tesztet meg nem csinaltam mert remenykedem:-) elore is koszonom

    • Gabi

      2013. november 12. kedd

      Ha a mostani vérzés enyhébb volt, mint általában, és 3 napon belül elmúlt, akkor még szóba jöhet a terhesség. Érdemes lenne tesztet csinálni.

  • Katica

    2013. november 05. kedd

    Kedves Doktornő!

    Férjemmel több mint egy éve próbálkozunk, de sajnos nem jött össze a baba. Előtte rendszeres ciklusom , felborult, volt hogy 20,22 napra jött meg. Múlt hónapban elmentünk megint a nőgyógyászomhoz, aki felírta a clostyl tablettát. Hátha segít. Azóta minden nap együtt voltunk (két napot kivéve). Tegnap ill. ma kellene megjönnie. Iszonyatosan furcsa érzéseim vannak. Nem merem beleélni magam, és tesztet csak akkor szeretnék csinálni ha nem jön meg. Hányingerem van, folyamatosan émelygek, tegnap óta furcsa barnázásom van és eszméletlen módon fáj a derekam, ill. szurkál jobb oldalt alul a hasam. nem tudom, hogy mit tegyek. Meddig várjak a teszt elvégzésével? nem szeretnék csalódni és beleélni magam.
    Előre is köszönöm válaszát.

    • Gabi

      2013. november 12. kedd

      Ha már késik a menzesz, mindenképp érdemes tesztelni.

  • r erika

    2013. október 30. szerda

    Sziasztok én tanácsot szeretnék kérni ! Nem tom hogy , most mi is az ami velem történt mert 2 honapja nincs menstuálciom és a jelek is arra utaltak hogy kismama vagyok de tegnap feketés vörös nyálkás valami jött tölem és nem tom hogy mit is tegyek .Valakitöl tanácsot szeretnék kérni !!

    • Gabi

      2013. október 31. csütörtök

      Első sorban, ha még nem csináltál, csinálj egy terhességi tesztet. Ha ez a véres folyás nem csak egyszeri és rövid ideig tartó valami volt, hanem azóta is előfordult, vagy folyamatosan jelentkezik, akkor minél előbb keress meg egy nőgyógyászt! Ebben az esetben ugyanis vetélés is szóba kerülhet, ami nem csak a magzatra, de az anyára is veszélyes lehet.

      • Barbi

        2013. november 05. kedd

        Jó estét kívánok és azt szeretném meg kérdezni hogy a mestruálciom már 6 hónapja hogy van és vannak rosszul léteim hányinger,émelygés, és szédülés és még hányás ezek akkor mitől vannak meg csináltunk terhességi tesztet és negatív és már nő gyógyásznál is voltam de azt mondta hogy nem vagyok terhes de akkor a rosszul létek mitől lehetnek?
        Lehet a terheségjelei?
        Vagy lehet hogy velem van valami hiba?
        Vagy a párommal?
        A válaszát előre is köszönöm

  • barbi

    2013. október 28. hétfő

    Tísztelt Dóktornő!
    Olyan kérdésem volna hogy nekem má van egy kis fiam aki még cicizik és volna egy olyan proplémám hogy a párommal szeptember 24 nemi életet éltünk és védekeztünk is csak ki szakat a gumi és így eltervesztük hogy akkarunk még egy kis babát és azota minden nap nemi életet élünk és nem védekezünk és most oktober 22-én kelet volna hogy megjöjön de 25-én jöt meg az elsőnabb barna folyás a másodig enyhe pirosos a harmadig nap pedig ilyen bordos pirosos ilyen alvatvér folyik és aszt szeretném meg kérdezni hogy ez mitől lehet?LEhet a terheség jeleli?

    • Gabi

      2013. október 31. csütörtök

      Szoptatás mellett még előfordul, hogy nem pontosan jelentkezik a menzesz. Viszont ha már van rendszeres vérzés, akkor peteérés is van, így a teherbeesés is lehetséges. Ez a mostani más jellegű vérzés viszont nem utal egyértelműen terhességre. De ha erre gyanakszik, érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Gaby

    2013. október 25. péntek

    Tisztelt Doktornő!!!

    3 éve nem szedek gyógyszert és semmi féle módon nem védekeztünk a párommal.Ezidáig sajnos nem jött össze a baba,de most késett 2 napot a meszeszem és nem a szokásos volt,Világosabb volt és kevesebb és összesen 2 napig tartott csak.Azóta semmi..De rosszullétek sem jelentkeztek még.Néha kicsit szédülök.A menszeszem általában nagyon erős görcsökkel járt most ez sem volt.Lehetséges hogy terhes vagyok? Köszönöm a válaszát…

    • Gabi

      2013. október 31. csütörtök

      Lehetséges. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, mert a tünetek hiánya nem jelenti, hogy nem vár babát. Terhességi tünetek nem jelentkeznek egyformán mindenkinél!

  • Lilla

    2013. október 23. szerda

    Kedves Doktornő!a párommal már régóta szeretnénk babát,régen 2évvel ezelőtt,volt1 picibaba de sajnos elkellett vetetnünk,azóta mindig próbálkozunk,múlthónapban kiszámoltuk a napokat a peteérésemkor csináltuk és elment bennem,vagyis mindig,most késett a menszeszem,nem úgy kellett volnap megjönnie ahogy kellett volna sok volt a vérzésem és most nem 6 napig tartot a vérzésem ahogy szokott hanem 4napig,hányimgerem van,nincs olyan nap hogy nemlenne,1 héten hányok 1 nap,szédülök,eszek,híztam 4kg 1 hónap alatt,de a menszeszem előtt vettünk 10db tesztet minden nap és negatív 🙁 ,ez miért van??

    • Gabi

      2013. október 31. csütörtök

      A tünetek sajnos nem utalnak egyértelműen terhességre, de a negatív tesztek sem jelentik 100%-os biztonsággal, hogy nem terhességről van szó. Érdemes lenne nőgyógyászhoz fordulni, ott egyértelműen kiderülne, mi is a helyzet.

  • Anikó

    2013. október 14. hétfő

    Szép estét!

    Szeptember elsején együtt voltunk a párommal védekezés nélkül , de nem volt „sikeres” tehát nem ment el se bennem sem azon kívül. ( nem sikerült..)
    Megjött azóta 2* normélisan ahogy szokott.. azonban sokkal kevesebb van és 3-4 nap alatt el is múlik .. a meszesz után pedig még 2 napig ilyen rózsaszínes barnás folyásom van .. Ez mire utalhat? Terhességre?

    Köszönöm előre is!

    • Gabi

      2013. október 16. szerda

      Mivel 100%-osan nem lehet kizárni a terhességet, érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet. A vérzés enyhébb lefolyása utalhat terhességre is, de természetes az is, ha időnként rövidebb ideig tart a vérzés, vagy nem olyan erős.

      • Anikó

        2013. október 16. szerda

        Köszönöm szépen!

        • Anikó

          2013. október 16. szerda

          Viszont azt hozzá kell tennem hogy nagyon sokat fogytam az elmúlt időben .. ez is lehet az oka?

      • Zsuzsi

        2013. október 17. csütörtök

        Kedves Gabi!
        2010ben elkötöttek,addig és azóta is rendszeres volt a menstruációm szept.4én volt utoljára azóta azonban okt.15 én megjött de már nem igazán van vérzés.Lehetek terhes??

        • Gabi

          2013. október 24. csütörtök

          Ilyen műtét után a terhesség esélye nagyon minimális, kevesebb, mint 1%. Biztosat csak egy vizsgálat után a nőgyógyász tudna mondani.

  • Trixi

    2013. október 12. szombat

    Egy kis segitseget szeretnek kerni:) a parommal nagyon szeretnenk babat. edig mindig vedekeztunk es szeptemberi honapba nem jot meg a menstruaciom. csinaltam tesztet de negativ ,eddig mindig rendszeresen megjot. most probalkozunk a babaval s azt szeretnem megtudni, hogy terhes lehetek azert mert mult honapba nem jot meg? vagy majd csak miutan megjon a menszeszem?

    • Trixi

      2013. október 12. szombat

      mielot felre ertes lenne:) edig vedekeztunk s furcsaltam hogy nem jot meg mult honapba a menszeszem. viszont most oktoberbe keztunk el probalkozni s ezert szeretnem tudni hogy attol teherbe eshetek amiert multhonapba nem jott meg?

      • Gabi

        2013. október 16. szerda

        Ha továbbra sem jelentkezett vérzés, érdemes a tesztet megismételni, mert teljesen nem tudod kizárni a terhességet. Ha azóta jelentkezett vérzés, csak később, mint várható volt, akkor valószínű, hogy más miatt késett, maradt ki az előző menzesz. De bármelyik esetben érdemes tovább próbálkozni, amikor csak jól esik.

    • Gabi

      2013. október 16. szerda

      Ha eddig pontosan jött meg, és idáig mindig védekeztetek, elég kicsi az esélye a terhességnek. Persze, egyik védekezési mód sem nyújt 100%-os védelmet. Nem tudom, milyen módon védekeztetek, de ha tablettát szedtél, és azt néhány hónapja hagytad abba, akkor az okozhatja, hogy nem pontosan jelentkezik a menzesz.

      • Trixi

        2013. október 18. péntek

        korubelul 2 hete kezdtunk el probalkozni a babaval, de viszont ugy gondoltam hogy ugyse jonne ossze mivel multhonapba nem volt peteeres kimaradt s nem terheseg miatt maradt ki. nem szedek gyogyszert sose szedtem..most viszont jott par csep ver vagy ahoz hasonlo barna anyag s nem tudom hogy lehetseges h terheseg jele vagy csak szimplan menszesz lesz belole.

  • Lili

    2013. október 03. csütörtök

    Kedves doktorno!
    Olyan kerdesem lenne hogy: egyutt voltunk a parommal es nem vedekeztunk. Szeptember 22-e korul kellett volna megjonnie a menzeszemnek / altalaban kesik 1-2 napot/. Ebben a honapban viszont 30-an jott meg. Mindig eros gorcsok szoktak jelentkezni most viszont mielott megjott nem ereztem utanna meg csak enyhen, 2 nap eros verzesem volt de a 3 nap nagyon gyenge es inkabb barna mint piros. Lehetek terhes? / a menzeszem kb 5-6 napig szokott tartani./ Koszonom

    • Gabi

      2013. október 08. kedd

      Igen, lehetséges. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

      • Klau

        2013. október 13. vasárnap

        Tisztelt doktornő!
        Július 18.án volt egy együttlétem „megszakításos módszerrel”. Rá 18 napra meg is jött. Utána még Szeptember 6.án volt menstruációm, de azóta semmi. Mi lehet a háttérben? Azóta nem volt együttlétem. Előre is köszönöm!

        • Gabi

          2013. október 16. szerda

          Elég kicsi az esélye, hogy a júliusi együttlét óta nem okozott volna semmi tünetet egy esetleges terhesség. Ha egyébként pontosan szokott jelentkezni a menzesz, még akkor is több dolog is okozhatja a mostani késést, de a terhességet sem lehet 100%-osan kizárni, ezért én inkább csinálnék egy terhességi tesztet.

  • Kati1982

    2013. október 02. szerda

    Tisztelt Doktornő!

    A párommal már régóta szeretnénk babát. Sajnos eddig sikertelen voltak próbálkozásaink.Nemrég viszont a férjem megműttette magát here viszér tágulattal.Ezután a műtét után vagyunk egy hónappal.Peteéréskor voltún együtt és most 7 napot késett a menstruációm. Csináltam tesztet de negatív lett. Viszont nekem mindig időben megjön.Nagy kávé imádó vagyok de most azt sem tudom meginni. reggelente rosszul vagyok és most jelentkezett barnás vérzés.
    A kérdésem az lenne lehetséges hogy terhes vagyok? Elmehetek így orvoshoz hogy picit menstruálok így is megvizsgálnak?
    Köszönettel: Kati 1982

    • Gabi

      2013. október 08. kedd

      A negatív teszt ellenére még nem kizárt a terhesség. Ha a barnás folyás nem váltott át vérzésbe, hanem pár napon belül elmúlt, akkor érdemes a tesztet megismételni. Természetesen a vérezgetés ellenére el lehet menni nőgyógyászhoz.

  • erika

    2013. szeptember 23. hétfő

    Tisztelt Doktorno!

    Az élett tàrsamal szeptember 7.én voltam védekezés nélkul és 12 én kellet volna meg jonnie a menzeszemnek de még mindig nem jott meg lehetek e terhes vagy csak késsésrol van szo ?
    a vàlaszàt elore koszonom !

    • Gabi

      2013. szeptember 25. szerda

      Természetesen lehetséges a terhesség. Érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • szandra

    2013. szeptember 23. hétfő

    jo napot !!
    az lenne a kérdésem hogy 12 napja késik a menstruàlciom csinàltam egy tesztet 5 nappal ez elott de nem mutatott semmit az szeretném meg kérdezni hogy lehetek e terhes?
    vàlaszàt elore is koszonom !!!!

    • Gabi

      2013. szeptember 25. szerda

      Igen, a negatív teszt ellenére lehetséges a terhesség. Ha továbbra sem jelentkezik vérzés, érdemes a tesztet pár naponként megismételni. Vagy esetleg nőgyógyászhoz fordulni, ahol egyértelműen kiderülne, terhességről van-e szó.

      • hajni

        2013. október 05. szombat

        siasztok!
        nekem egyhonapja nem jött meg és okt 3 án meg jött lehet hogy terhes vagyok?

        • Gabi

          2013. október 08. kedd

          Ha késett a menzeszed, ami általában eddig nem volt jellemző, és élsz is nemi életet, akkor nem lehet kizárni a terhességet. Ha bizonytalan vagy, mindenképp csinálj egy terhességi tesztet!

  • Erika

    2013. szeptember 18. szerda

    Tisztelt Doktorno,

    Kisbabat szeretnenk es ezzel kapcsolatos lenne a kovetkezo kerdesem. Van mar egy kisfiam, szuletese utan spirallal vedekeztunk, amit juniusban levetettem. Azota 28-32 napos periodusokban jott meg a menstruaciom, az elozo honapban a naptar szerint 28-an volt az ovulaciom (elotte es utana is volt tojasfeherjes folyasom) a ferjemmel 27 es 29-en voltunk egyutt. A verzesem ezutan kesett par napot es a szokasostol elteroen semmilyen fajdalommal nem jart, inkabb barnas volt, nem piros. Ma van a menstruaciom utolso napja es par napja hanyingerem van, feszult, ingerlekeny vagyok. A kerdesem az lenne, hogy ez normalis lehet? Lehet hormonzavarom van? Nem csinaltam tesztet, a mellem nem erzekeny es mivel megjott ezert ugy gondolom nem vagyok terhes. Elofordulhat megis? Ha nem estem teherbe, pedig az eselyes napokon voltunk egyutt, az arra utal, a mehnyalkahartya meg nem eleg vastag, vagy valami gond lehet? Elore is nagyon szepen koszonom a valaszat!

  • Katinka

    2013. szeptember 14. szombat

    Kedves doktornő!
    2013.április 9.-én hoztam világra első gyermekem.Spontán,komplikáció mentes szülés volt.6 héttel a szülés után a kontroll vizsgálaton még mindig véreztem.Azt mondta az orvos hogy még nagy a méhem nem húzodott vissza teljesen,így 2 hónapra később kaptam egy új időpontot.Amúgy meg felírattam fogamzásgátlót a Moniq Gynial tablettát kaptam.(ausztriában élek itteni tabletta).Visszamentem az időpontra megvizsgált azt mondta minden rendben a méhemmel.Kérdezte hogy még vérzek-e mire közöltem vele h megállás nélkül.persze nem sok,hol több hol kevesebb a mennyiség de állandóan van.Nem nevezném menstruációnak ezért is irom h vérzek.augusztusban a 3. levelet is végig szedtem a tablettából és leálltam vele.Azóta 2x is felfázásom volt a második alig 1 hete ami már durvább szintű mivel véreset pisiltem.A tabletta elhagyása után pár nappal a vérzés is elmaradt.Kislányom igény szerint szopizik és pár napja csak ebéd időben kap egy kevés pépes ételt.A vérzést a tabletta okozta?vagy esetleg esélyem van egy újabb terhességre?

    • Vida Agi

      2013. szeptember 19. csütörtök

      Igen, a tabletta okozhatta a vérzést. Ha nem múlnak a tünetek, és továbbra sem rendeződik a vérzésed, fordulj orvoshoz, szülés után gyakran marad vissza ciszta, ami ilyen tüneteket okozhat.

  • Lili

    2013. szeptember 13. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    Június 16-án voltam együtt a barátommal, megszakításos módszerrel „védekeztünk”. Rá két héttel meg is jött. Erős, egy hetes, és élénk piros színű volt. 36 nap múlva megint megjött ugyanígy. viszont két héttel ez után csak barnás folyás jelentkezett 4-5 napig. ez 3 hete volt, és azóta nem jött meg. kicsit aggódom. Ön szerint mi lehet a háttérben?
    előre is köszönöm válaszát

    • Gabi

      2013. szeptember 18. szerda

      Ha a júniusi együttlét óta nem fordult elő olyan eset, amikor nem, vagy nem megfelelően védekeztek, akkor elég kicsi az esélye, hogy terhességről legyen szó. De ha bizonytalan, érdemes csinálni egy terhességi tesztet. A rendszertelen ciklus miatt viszont nem ártana nőgyógyászhoz fordulni. (36 nap, aztán 2 hét, ez elég nagy szórás.)

  • Angyalváró

    2013. szeptember 10. kedd

    Kedves Doktornő!
    A párom és én 26 évesek vagyunk,babát szeretnénk. 10 hónapja próbálkozunk de sikertelenül. Megérzésem szerint velem van a baj… a menstruációs ciklusom,miután abbahagytam a fogamzásgátlót,nem rendszeres. A hossza nagyon változó,30-42nap közötti.Voltam orvosnál,ő duphaston-t írt fel,3 havi adagot,mert a vérkép alapján a progeszteron szintem tűnt alacsonynak.
    Azt mondta,hogy ez alatt a hormon kúra alatt teherbe kell hogy essek….Az első két hónapban a ciklusom 26naposra beállt,de az utolsó 30napos lett… Átlag 5 nap volt mindig a mensim,de most 1,5-2napig tartott.Az első nap mondhatni normális mennyiségű,bár jóval sötétebb,barnás;a második nap csak némi barnázás volt… Terhességi tesztet a mensi előtti két nap csináltam,mindkettő negatív lett.. Ön szerint mik okozzák ezeket a tüneteket? Időpontot csak október 14-ére kaptam a nőgyógyászamhoz 🙁 Kérem segítsen!

    • Gabi

      2013. szeptember 18. szerda

      Ha a vérzés általában nem ilyen jellegű, nem múlik el ilyen rövid időn belül, akkor még szóba jöhet a terhesség. Ha bizonytalan, érdemes a terhességi tesztet megismételni. De a másabb lefolyású vérzés akár a tabletta hatása is lehet.

  • Bettina

    2013. szeptember 06. péntek

    Tisztelt Doktornő!

    Azzal fordulok önhöz, 20 éves vagyok.
    augusztus 16-a körül kellett volna megjönnie a menzeszemnek de azóta sincs semmi. Utoljára május 4-én voltam fiuval akkor is védekeztünk abban a honapban és juni-juliusban is megjött időben. Ebben az esetben gondolhatok terhességre?
    Válaszát Előre is köszönöm!

    • Gabi

      2013. szeptember 11. szerda

      Elég kicsi az esélye, de 100%-osan nem lehet kizárni. Ha bizonytalan mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet.

  • lilli

    2013. szeptember 02. hétfő

    Tisztelt doktornő! junis 27én jotmeg a meszeszem és mivel honap végefelé jártunk igy juliusba is meg volt de agusztusba jotmeg 20 án és barnás vérzésem volt a vérzés elején uténa meg normális volt most agusztusba meg jot és 3 napig volt meg barnás volt utána élénk piros mit gondol ezterhesék 6 éves a lányom és azota nem voltam terhes

    • Gabi

      2013. szeptember 11. szerda

      Mindig a vérzés első napját célszerű feljegyezni, és azt figyelni, hogy kb. 28 naponként jöjjön meg újra. Tehát július vége felé is kellett volna vérzésnek jelentkeznie. Ha ez kimaradt, és augusztusban is csak enyhe vérzés jelentkezett, akkor ez utalhat terhességre, ebben az esetben érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

      • lilli

        2013. szeptember 13. péntek

        meg csináltama tesztet negativ let

  • Brigi

    2013. szeptember 02. hétfő

    Kedves Ági!
    Van egy 10 hetes kisfiam, aki egy teljesen kiegyensúlyozott baba. Mosolyog, kiságyban nézelődik felkelés után, és csak akkor sír, ha fáj valamije vagy éhes. Sajnos néhány napja kórházba kellett mennünk, mert eltályogosodott a BCG oltása, azt kellett kiüríteni. Nem kellett befeküdni, csak bementünk a beavatkozásra, vért és vizeletet vettek tőle. Azóta ha evés után elpilled és lerakom, rögtön felébred, sírdogál, majd nagy nehezen tud csak elaludni egyedül. Úgy érzem, kicsit bizonytalanabb lett. A kérdésem, hogyan tudom a kis lelki békéjét újra visszaállítani? Megviselhették a kórházban történtek? Nagyon köszönöm válaszát!!!

    • Vida Agi

      2013. október 03. csütörtök

      Ez természetes reakció egy ilyen kellemetlen élmény után. Szeretgesd sokat és majd elfelejti a rossz élményt.

  • Borbély Erika Tünde

    2013. augusztus 31. szombat

    Kedves doktornő!
    Én egy 24 éves nő vagyok, és néhány kérdéssel szeretnék önhöz fordulni. Párommal már nagyon szeretnénk egy közös gyermeket, 2007 Júniusában és 2012 október 23- án volt egy-egy spontán vetélésem. A párommal már voltunk kivizsgáláson és ott mindent rendben találtak. Kérdéseim a következők lennének: 1. Ön szerint köze lehet a vetéléseknek hogy csípő ficamom van+ dongalábbal születtem? Az ortopéd orvosom azt mondta hogy lehet gyermekem csak császár metszéssel tudom megszülni. 2. kérdés: 2013 Július 29-én volt az utolsó menstruációm és az a problémám hogy akkor sem úgy jött meg ahogy kéne mivel első 2 nap volt egy kevés véres valami de azt nem lehet vérzésnek mondani mert olyan rózsaszínes barnás valami volt. Utána 5 napig erős barnázás volt. Általában 30 napos ciklusaim vannak ha számításom nem csal már meg kellett volna jönnie de nem jött még meg, csináltam két terhességi tesztet is (X-Epil) de mind a kettő negatív lett. De terhességi tüneteim a következők szoktak jelentkezni: Reggeli rosszullét hányinger, émelygés, mellfeszülés és mind a két mellemből folyik valami, fejfájás, hirtelen hangulatváltozás, megnövekedett étvágy, Alhasi fájdalmak olyan mintha meg akarna jönni érzés, Állandó fáradtság. Ezek után ön szerint lehetek-e terhes a negatív tesztek ellenére is? Elnézést hogy ilyen hosszúra sikerült, de nem tudok máshoz fordulni ezekkel a problémákkal. Kérem válaszoljon, mihamarabb. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:Borbély Erika Tünde

    • András Emese

      2013. szeptember 05. csütörtök

      Üdvözlöm Dr.-nő
      Lenne egy olyan kérdésém fogantatással kapcsolatosan hogy én 2013.augusztus 22.-én volt a mestruáciom 28 napos a ciklusom mi meg 2013.szeptember 5.-én szeretkeztünk a férjemmel és lehetséges hogy megfogant a baba ?Nagyon várjuk mi hogy megfoganjon jokor időzitettünk?

      Elörre is köszönöm válaszát

      • Gabi

        2013. szeptember 11. szerda

        Igen, lehetséges, de kár lenne egyetlen alkalomban bízni. Ha még csak mostanában kezdtek próbálkozni, érdemes többször is egy cikluson belül, így nagyobb a teherbe esés esélye.

  • kzsofi22

    2013. augusztus 31. szombat

    Kedves Doktornő,

    Engem az érdekelne, hogy abban az esetben, ha valakinek azért jön meg a menstruációja, mert a fogantatás időpontja közel esett a menstruáció időpontjához, ott a „közel” az mit takar egészen pontosan? Tehát ha én hétfőn szeretkeztem a párommal és szombaton megjött, az lehet olyan menstruáció ami csak azért jött meg, mert a két időpont közel volt egymáshoz? Puffad a hasam, hányok reggelente, fáj a fejem és fáradékony vagyok…Szeretnék terhes lenni…:)
    Tudom, hogy a legegyszerűbb tesztet venni, de még egy hétig külföldön vagyok, és itt nem szeretnék venni. Addig is köszönöm szépen a válaszát.
    Szép estét!

    • kzsofi22

      2013. szeptember 02. hétfő

      Még annyit tennék hozzá, hogy bár a kérdést szombaton írtam ki, a „szombaton megjött” rész, illetve a hétfői közösülés is az előző hétre vonatkozott.

    • Gabi

      2013. szeptember 11. szerda

      Igen, lehetséges a terhesség. Remélhetőleg azóta már teszt is megerősítette ebben.

  • Szilvi

    2013. augusztus 29. csütörtök

    Kedves Doktornő. Magához fordulok, mert nem tudom mit tegyek . 19 éves vagyok és tegnap jött meg , de késett 9 napot a párommal augusztus 9 én voltunk együtt .. lehetséges hogy terhes vagyok ? Ma reggel rosszul lettem hányinger, szédülés … és hát a párom szerint „gömbölyödök” .. Kérem segítsen ..

    • Gabi

      2013. augusztus 29. csütörtök

      Lehetséges. Én mindenképp vennék egy terhességi tesztet. Bármelyik patikában, drogériában beszerezhető. Érdemes reggeli első vizeletből elvégezni, akkor a legpontosabb az eredmény.

      • Szilvi

        2013. szeptember 13. péntek

        Köszönöm a válaszát. De vettem tesztet és negatív lett sajnos

  • Anett

    2013. augusztus 28. szerda

    Tisztelt Dr nő! mi szeretnénk kisbabát a 2 évs kisfiunk után már az elmult 2 hónapban furcsán érzem magam fáj a mellem, a méhemnél meg van nagyobbodva a hasam, néha szédülök és sokat eszek de a mensstruációm is furcsa mert eddig 6 napig tartott de most az elmult 2 hónapban késve jöttek meg késett olyan 1 2 hetet és 4 napig tartott legelsőnek alig volt valami de a másodiknál már azért volt pirosis meg barnás is. a tesztek nem mutatnak terhességet. attól még lehet hogy terhes vagyok?

    • Gabi

      2013. augusztus 29. csütörtök

      Általában akkor jöhet szóba a terhesség, ha a vérzés sokkal enyhébb, mint általában, és nem tart tovább 3 napnál. Ha a tesztek negatívak, esetleg nőgyógyász tudná pontosan megmondani, miről lehet szó, miért változott meg a menzesz jellege.

  • Nòri

    2013. augusztus 25. vasárnap

    kedves doktornő !

    egy nagy kérdèsem lenne. Nekem szeptember 17 én lesz három hònapja hogy nem jött meg .egy hònapja vettem tesztet de az negativ volt. voltam nögyògyásznál és ö is mondta hogy nem vagyok terhes . ez mittől lehet ? terhes vagyok ? vagy baj van ? 🙁

    • Gabi

      2013. augusztus 29. csütörtök

      Ennyi alapján nehéz lenne találgatni. A nőgyógyász talán mondhatott volna többet is, mi lehet a vérzés kimaradás oka.

  • Adri

    2013. augusztus 24. szombat

    Tisztelt doktornő!

    Július 19-én jött meg a menstruációm. Július 26-án lefeküdtem a barátommal és Kiszakadt a gumi. Belém élvezett. Lehetek terhes hogy a menstruációm már elállt és utána 1-2 nappal rá szakadt ki a gumi?

    ( most 21.-én jött meg)

    Hallottam már olyanról hogy valaki terhesség alatt is menstruál.

    Lehetséges a terhesség?

    Köszönöm előre is.

    • Gabi

      2013. augusztus 29. csütörtök

      A mostani vérzés ellenére előfordulhat, hogy mégis terhes. Főleg, ha ez a mostani vérzés enyhébb, mint a megszokott. Ha bizonytalan, mindenképp érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • Nikolett

    2013. augusztus 17. szombat

    Kedves doktornő!Most vettetem le a spirálomat 1 éve és van egy kis problémám de az orvosom azt mondta nincs semmi baj velem de nem sikerül a párommal még egy család mi lehet a probléma?Csak magába bízok már.Válaszát előre is köszönöm.Nikolett

    • Gabi

      2013. augusztus 19. hétfő

      Ha már egy éve sikertelenül próbálkoznak a babával, nem ártana egy alapos kivizsgálás. Én keresnék egy másik orvost, aki nem intézi el ennyivel a problémát.

  • Orsi

    2013. augusztus 16. péntek

    Tisztelt Doktornő!
    Az utolsó mensesem június 26-án volt, aztán július végén már nem jött meg 😀 Csináltam egy tesztet, ami pozitív lett. Fel is hívtam a nőgyógyászatot, hogy időpontot kérjek, de nem kaptam csak augusztus 22-ikére. Az a problémám, hogy egy pár hete alhasi görcseim vannak, nem folyamatosak, csak néha egy pár másodpercre beszúr. Ez miért lehet? A másik, hogy párommal együtt voltunk, akkor nem volt semmit, de másnak volt pár csepp barna folyásom. Előre is köszönöm a segítséget. További szép napot!

    • Gabi

      2013. augusztus 29. csütörtök

      Enyhe görcsök előfordulhatnak, az nem feltétlen jelent rosszat, pár csepp barnás folyás is jelentkezhet a beágyazódás során. Viszont ha vérzés jelentkezik, nem célszerű az időpontra várni, irány az ügyelet.

  • Réka

    2013. augusztus 14. szerda

    Tisztelt Doktórnő!

    Én 18 éves vagyok. Menstruáció alatt voltam együtt a párommal az első nap 2 szer is és mind kétszer belém ment el.
    Ezek után ugyan úgy vérzek de nagyon fáradékony vagyok és szédülök.Lehetek ez miatt terhes?
    Előre is köszönöm.

    • Gabi

      2013. augusztus 19. hétfő

      Bár jelentősen kisebb ilyenkor az esélye, de akár menzesz alatt is teherbe lehet esni. Az első terhességre utaló tünetek viszont leghamarabb 10 nap elteltével jelentkezhetnek. 12 nap elteltével pedig már esetleg teszttel is lehet próbálkozni.

  • andrea

    2013. augusztus 13. kedd

    Tisztelt doktornő

    Lenne egy kérdésem lehetséges az,hogy terhes vagyok ha a menstruáciom megjott első hónapban,és utánna nem,most megint megjött a menszeszem,és ebben a hónapban eléggé sok volt és rengeteg aludt vér is,mi az oka? És kemény a hasam alja. Előre is köszönöm a válaszát.

    • Gabi

      2013. augusztus 19. hétfő

      Ha volt pozitív teszt, akkor ez a vérzés valószínűleg nem menzesz. Terhesség esetén a vérzés sosem jelent jót, célszerű ilyenkor minél előbb orvoshoz fordulni, hogy a vetélést kizárhassa.

  • Reni

    2013. augusztus 13. kedd

    Kedves doktornő.Szombaton(10.-én)kellett volna megjönnie.Aznap csinltam egy clearblue tesztet ami egyértelműen pozitív volt.Ma elkezdtem vérezni,betéten alig látszik,de a wc papíron élénk piros.Holnap reggel tudnék elmenni legkorábban orvoshoz.Ez lehet vetélés?

    • Gabi

      2013. augusztus 19. hétfő

      Sajnos előfordulhat, de lehet a beágyazódás jele is. Így remélhetőleg a vérzés csak enyhe, és azóta el is múlt.

  • jenny

    2013. augusztus 12. hétfő

    Kedves DOKTORNŐ!NEKEM A MULT HONAPBA VOLT RENDES VÉRZÉSEM ÉS NORMÁLISAN MEG IS JÖTT DE EBBE A HONAPBA CSAK 2 NAPIG TARTOTT VOLTAM ORVOSNBÁL ÉS NEM MUTAT A VIZELET MNTA SEMMI TERHESÉGET DE VISZONT ÉMELYGÉS HÁNYINGER MELL FESZÜLÉSEK VANNAK AMIT NEM TUDOK HOVA TENNI MERT NEM LÁTSZIK A TERHESSÉG.ILYENKOR MI LEHET A PROBLÉMA??ERÖRE IS KÖSZÖNÖM

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Pár nap elteltével esetleg érdemes a terhességi tesztet megismételni. Kézi vizsgálatot ha végzett az orvos, akkor ott a méh megnagyobbodásából is tud a terhességre következtetni.

  • Andrea

    2013. augusztus 10. szombat

    Tisztelt Doktornő! Középidőben voltunk együtt a párommal,és mikor megjött rendes időben a menstruációm,csak 2 napig tartott (ez a múlt hóban volt),és előtte a tüneteim is teljesen mások voltak.Első nap csak rózsaszínes,másnap piros de nem sok volt,éjszaka szinte semmi,pedig 4-5 napig szokott tartani,és első 2 éjszaka elég sok szokott lenni.Most nem volt darabos sem,illetve egy darab „valami” jött ki.Harmadik nap olyan rosszullét jött rám,levert a víz,látásom homályos lett,és ájulás határán voltam.Étvágyam azóta sincs,eltolom az ételt magamtól,pedig jó étvággyal szoktam enni :),viszont később úgy nekiesek ugyanannak az ételnek,mintha napok óta nem ettem volna.Azóta is sokat járok pisilni és egész nap ásítozom fáradt/álmos vagyok,nem tudok ülni,mert fáj a derekam,néha fájdogál bal oldalt,vagy az egész hasam.Ebben a hónapban megint megjött,alig volt valami,két napig tartott,viszont nem volt semmi darabos.Teszt nem mutatott ki terhességet.De lehet hogy mégis az vagyok?…amit nem bánnék.Vagy valami más?Orvoshoz csak 2 hét múlva tudok menni a munkám miatt,viszont aggaszt ez a dolog.Válaszát előre is köszönöm!Üdvözlettel.

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Bár a leírtak nem utalnak egyértelműen terhességre, kizárni sem lehet. Ha továbbra is bizonytalan, érdemes a tesztet megismételni.

  • Szandy

    2013. augusztus 10. szombat

    Nekem 3 honapja nem jött meg és bizonytalan vagyok mert a tünetek meg vannak..hányinger,szédülés,alhasi fájdalmak szúró görcsös érzés,fejfájás,sokat járok wc-re,álandòan fáratnak érzem magam sziveseben egész nap aludnék,a mellem eleinte fájt de most nem,undórodom olyan ételektöl amiket szeretek,folyásom is van,és a hasamc is nőt egy kicsit nagyon sokat eszek lehet h csak hisztam és azért nőt,és a mellemböl folyik valami………maga szerint hány %-ba lehetek terhes??Elöre köszönöm a választ.

    • Lexi

      2013. augusztus 13. kedd

      Tesztet csináltál???

  • Renáta

    2013. augusztus 07. szerda

    En mar 6 honapja egyut vagyok a parommal s nagyon szeretnenk kozos babat eddig mindig rendesen s most meg 2 napig volt csak verzesem s az elso nap rendesen voros volt masnapra mar gyengeb de barnas. Ijenkor mit tegyek. koszonom elore is a valaszod .

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha ezek után a vérzés nem erősödött, hanem el is múlt 3 napon belül, akkor érdemes csinálni egy terhességi tesztet.

  • 22g

    2013. augusztus 06. kedd

    Tisztelt Doktornő!

    A párommal egy fél éve rá vagyunk állva a baba projektre,és múlt hónapba az ovulációm alatt is együtt voltunk, rá egy pár nappal barnás folyásom volt és közben elkezdet fájni,feszülni a mellem,be is eresedett,fáradékony vagyok,fáj a fejem és a hőm is 37 körül volt mindig. Csináltam 2 hét alatt 2 tesztet is és negatív lett 🙁 A mai napon meg is jött,de előtte nagyon fájt a hasam,mintha megjött volna érzés volt,pedig nem szokott fájni,meg szinte még sem érzem az egész menstruációt… :O
    Doktornő ez most mi lenne? Terhesség vagy nem??Most nem is olyan a vérzésem amilyen szokott lenni….:(
    Várom válaszát!

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha a vérzés enyhébb volt, mint a megszokott, és nem tartott tovább 3 napnál, akkor érdemes a tesztet megismételni.

      • sylvi

        2013. szeptember 20. péntek

        sziasztok nekem 3 gyerekem van 41 vagyok nagyon szeretnék a mostani páromtól közös gyereket sajna nem jött még össze.a 3 gyerekemmel amikor terhes voltam nem is tudtam mert megjött és 10 napig nem multel.azért mentem orvoshoz mert azt hittem cisztám van.az orvos meg ultra hangozott és közölte hogy 9-10hetes terhes vagyok.most annyira sokat eszem mindig émelygek fáradékony vagyok de meg jött megint.

        • Gabi

          2013. szeptember 25. szerda

          Ha bizonytalan vagy, a vérzés ellenére érdemes csinálni egy terhességi tesztet. Ha már régóta próbálkoztok sikertelenül, egy nőgyógyászati kivizsgálásra is célszerű lenne rászánni magad.

  • Marianna

    2013. augusztus 06. kedd

    Kedves Doktornő!

    Mi a párommal már egy jo idelye szeretnénk babát.
    Julius 30-ik án megjött de 1-én elis mult,1 héttel korábban jött meg és csak 2 napig tartott de az első nap csak enyhe vérzés volt.A 2 nap erős volt és fájdogált a hasamis.Aztán megint 2 napig nemvolt meg és megint megjött egy fél napra.Csináltam tesztet még aznap mikor csak félnapra jött meg de negativ lett! :'(
    Nem tudom hogy mi történik.Lehetséges még ettöl a terhesség?
    Vagy csináljak tesztett.
    Köszönöm válaszát előreis.!!

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Pár nap elteltével esetleg érdemes lenne a tesztet megismételni, főleg, ha a vérzés nem vált közben mégis erősebbé.

      • pandora

        2013. augusztus 16. péntek

        Csináltam még egyet a neve femina.gyógyszeetárban vettem.ez sem mutatt terhességét.viszont már 3honapja nem voltunk együtt.

        • pandora

          2013. augusztus 16. péntek

          Nem ide szerettem volna.bocsánat.

  • pandora

    2013. augusztus 04. vasárnap

    Nekem lenne egy kérdésem.4tesztet csináltam negatív.viszont picit puffadt a hasam.
    Áprilisban védekezés nélkül voltam együtt a parommal.májusban megjött.júniusban alug 3 napig volt.az első nap erős volt.utána gyengébb.júliusban rendesen megjött de azért csináltam tesztet utána is.az is nega lett.de reggelente fáj a fejem picit.és ami zavar hogy fogytam de a hasam puffadt.mitől lehet ha a teszt nem mutatja.?külföldön élek ezért orvost nem kerestem még.majd ha haza utazom.köszönöm a választ.

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Ha bizonytalan vagy, mindenképp az lenne a legjobb, ha tudnál beszélni egy orvossal. Körzeti orvoshoz sem tudsz eljutni?

  • Eni

    2013. augusztus 03. szombat

    Jòreggelt.
    Nekem olyan kérdésem lenne,hogy:
    Július 25-27 én védekezés nélkül voltunk együtt párommal,(ovuláltam is ekkor) augusztus 1-2 án nagyon minimális vérzést tapasztaltam ami inkább rózsaszínes- barnás volt…mára a jelenség ugyan úgy meg van. A gond az h a menszeszem csak 1 hét múlva vártam. Ez beágyazodási vérzés v vmi terhességgel kapcsolatos v vmi más a probléma? Tesztet ugyan még nem csináltam hisz ha terhes is lennék elég korai lenne. Néha émelygek,többet eszek mint általában. Más tünetet ami ” agasztthatna’ nincs. Szerintetek?

  • Alexandra

    2013. július 30. kedd

    Tisztelt doktornő!

    29 éves vagyok. Párkapcsolati problémák miatt volt 2 terhesség megszakításom nagyjából 5 és 7 éve. Karácsonykor kiderült, hogy terhesek vagyunk a párommal. Sajnos február elején elkezdtem vérezni. bementünk a kórházba ahol közölték, hogy nem él a baba. Rá 2 napra megtörtént a spontán vetélés is. Nem történt beavatkozás. Azóta nem észleltem semmi különösebb eltérést. Az elmúlt héten 5 nappal a menstruáció érkezése előtt elég rosszul éreztem magam. Alhasi görcseim voltak és sokat szédültem. Csináltunk egy tesztet ami negatív lett így nem is gyanakodtam semmire. 2 nappal a menstruációm előtt elkezdtem vérezni, de nem az a mennyiség ami nálam megszokott, szinte semmi. Eleinte barnás majd mostanra kicsit pirosas. Görcseim vannak és elég sokszor elkap a rosszullét. Hányingerem nincs. Általában a periódusom 28 napos. 3 napos aktív erős menstruáció szokott lenni utána 1 napig pár csepp. Elképzelhető, hogy egy korai vetélésen megyek keresztül? Őszintén bevallom kicsit félek orvoshoz menni, de eddig ilyet még nem tapasztaltam magamon. Remélem tud bármi tanácsot adni nekem. Válaszát előre is köszönöm!

    • Gabi

      2013. augusztus 13. kedd

      Előfordulhat, hogy korai vetélés, de ha a vérzés enyhe, kevesebb, mint a megszokott, és hamarabb is elmúlik, terhességre is utalhat.