Menstruáció terhesség alatt

Lehetséges a menstruáció terhesség alatt? Ha nagyon szeretnél babát, akkor minden menstruációnál ott motoszkál benned a kérdés, hogy vajon nem lehet-e, hogy a vérzés ellenére azért mégis ottvan a baba… Nos, az a helyzet, hogy valóban „megjöhet” a terhesség alatt is, de másként, mint ahogyan azt gondolnád.

Menstruáció terhesség alatt„Menstruáció” a terhesség alatt többféle okból léphet fel:

  • a fogantatás viszonylag későn történik, ezért a „szokásos” időpontban leválik egy kis darabon a méhnyálkahártya
  • a szervezet „emlékszik” rá, mikor kéne megjönnie, ezért a menses időpontjában a megszokott tünetek lépnek fel és minimális vérzés is jelentkezik
  • hormonális okokból lép fel vérzés, ami nem „igazi” menstruáció, és nem is teljesen abban az időpontban jelentkezik, hanem az első harmad folyamán bármikor

A terhesség alatt jelentkező „menstruáció” valójában nem igazi (kivéve az első esetet), és mindhárom típusnál a vérzés nem igazi élénkpiros vérzés, hanem inkább barnás, a mennyisége kevés, gyakran csak 1-2 csepp és csak néhány napig tart (vagy a hormonális ok esetén elhúzódhat akár hetekig is). Olyan eset is létezik, hogy valakinek még kétszer-háromszor „megjön” a terhesség első hónapjaiban, valamint azt a jelenséget is sok kismama tapasztalja, hogy az első néhány hónapban azokon a napokon, amikor „meg szokott jönni” jelentkeznek a menses előjelei, hasonlóan fájdogál a hasa, de végül természetesen nem jön meg, hiszen nem volt peteérés, és nem válik le a méhnyálkahártya.

Nagyon fontos, hogy a menstruáció a terhesség alatt nem normális dolog, ha barnázást (akár 1-2 cseppet is) vagy élénk vérzést tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! A hormonális problémák ugyanis jól orvosolhatóak gyógyszerekkel, és élénk vérzés esetén is lehetséges még a segítség!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 837 Comments

Comment navigation

  • ADRI

    2008. június 21. szombat

    menstruáciom április 7-én volt meg utoljára,elmentem orvoshoz azt irták a leletre,nagyobb tyuktojásnyi méh anteflexióban szabad környezetben. nk:norm.fl. dg:grav.s.10? diagnózis :a terhesség bizonyított ! rá három napra vissza kellet mennem hüvelyi ultrahangra ahol azt mondták nincs baba csak két tüsző nem repedt meg és ettől nem menstruálok ,de evvel nem kell foglalkozni.leírom a leletben mi áll:uterus nagysága:kp endometrium vastagság:8mm endometrium-myometrium átm éles b.o.petefészek norm.j.o petefészekben két rekeszű 43×28mm átm. sima folyadék tartalmú képlet.petezsák sem méhen belül sem méhen kívül nem látható. dg:cysta ret.ov.l.d ilyenkor mi a teendő mert azt is mondta az orvos hogy hátranyúló méhem van ?biztos hogy nincs baba? köszönöm a választ előre is!

  • Sziasztok!

    2008. június 17. kedd

    Fogamzásgátlót szedek kb 1 éve (épp most akarok szünetet tartani), véletlenül elfelejtettem egy nap beszedni az orvosságot. Ma kellett volna megjöjjön a menstruáción, de csak nagyon kevés élénk piros csepp volt. Múlt hónapban is kevesebb volt, mint szokott lenni.
    Kissé megijedtem, nem tudom mire véljem…lehet, hogy terhes vagyok?

    Válasz: Nem. A tabletta okozhat ilyen rendellenes vérzéseket.

  • Vida Agi

    2008. június 16. hétfő

    Annamari, ne aggódj. Lehet hogy nyílik a külső méhszáj és az az oka, vagy valamilyen gombás fertőzés. Az orvos fog tudni majd segíteni.

  • Annamari

    2008. június 16. hétfő

    Sziasztok!

    Kissé aggódom, mert 23. hetes terhes vagyok és ma barnás folyásom jelentkezett. Délután megyek a dokihoz, nem emiatt, hanem egy normál visitre, ugye nem fognak benn kórházban vagy ilyesmi…? A baba rugdos, folyamatosan érzem hogy ficánkol, rá ugye ez nem lessz hatással?? Lehet pihennem kéne többet? Eddig minden tök rendben ment, az összes leletem jó lett. Mi lehet ennek az oka?

  • Kriszti

    2008. június 16. hétfő

    Sziasztok!
    Kb. három hónapja terhességre utaló tűneteket fedeztem fel magamon, mint pl. mellek feszülése, gyakori pisilési inger. Persze azonnal csináltam egy tesztet, ami negatív lett, és azóta már kétszer meg is jött a menstruációm. Mégis gyanús, hogy az elmúlt másfél hónap alatt 5 kg-ot híztam, ami nem jellemző rám. Lehetséges, hogy mégis terhes vagyok, vagy valamilyen egyéb hormonális elváltozás áll a háttérben? Mi lehet ennek az oka? Kezdek aggódni.

    Válasz: Inkább hormonális változás. Terhesség alatt nem jön meg hónapokig rendszeresen és a megszokott módon a menses.

  • Brigi

    2008. június 11. szerda

    Hát nekem egy olyan problémám van amit még én sem tudok meghatározni!Betegesen félek attól, hogy teherbe esek!Hiába tudom, hogy védekezek és nem lehetek terhes (nincs még egy olyan ember a földön sztem aki annyira vigyáz mint én) de mégis szétstresszelem magam amiatt, hogy terhes vagyok!Most is ezt élem épp, már 3 hónapja…Csináltam 2 tesztet (negatív), megjött a menzeszem is, dokinál is voltam és még mindig ideges vagyok….Már fogytam 7 kilót!:( Mit csináljak magammal???Ez nem normális!

    Válasz: Ne stresszelj, nyugi. Ha 3 hónapos terhes lennél, már minden jele meglenne.

  • Rita

    2008. június 10. kedd

    Sziasztok!
    Van egy másfél éves kislányom aki még szopizik.Egy pár napja minden szopiztatás után ment a hasa!Szinte egész nap!A múlthavi mensesem első napján vér a másik 2 napon barnás váladék jött!Azt szeretném megkérdezni hogy lehetséges e hogy terhes lennék,mert azt mondják az idősebbek hogy ilyenkor lebetegszenek a még szopizos kisgyerekek!!Elvileg a szoptatás véd a teherbeeséstől!?

    Válasz:
    A szoptatás fogamzásgátló hatása csak az első fél évben érvényesül, ameddig a baba csak szopizik és legalább 5-6 óránként mellre kerül éjszaka is. Ha volt rendes vérzésed is, akkor nem lehetsz terhes. Terhesség alatt a menses időpontjában csak kevés barnás folyás szokott lenni, vérzés nem.

  • Renáta

    2008. június 09. hétfő

    ja és a höm állandoan 37.2

  • Renáta

    2008. június 09. hétfő

    SZIAZTOK .
    Pénteken irtam nektek és köszönöm a választ viszont mostmár nem tudom mi lehet velem egésznap hányingerem van söt hányok is alig tudok felkelni az ágybol rosszul vagyok szédelgek menni is alig birok és néha néha görcsöl egy kicsit a hasam. Létezik hogy mégis csak terhes vagyok ha tudtok irjatok mert orosom csak csütörtökön tud fogadni.
    Aggodom kérlek irjatok
    Nagyon nagyon köszönöm

  • Olívia

    2008. június 09. hétfő

    sziasztok!
    Van egy 3 éves fiam, tesót szeretnénk. Elvileg 22.-én volt a peteérésem. Kb. egy hete ha megnyomom a mellbimbóm, fehér, előtejszerű folyadék jön. viszont nem érzékeny a mellem, csak enyhén (közel sem úgy, mint az első terhességemnél, még a ruha is fájt, ha hozzáért). Mellbimbóudvar megnagyobbodott.
    Május 4.-én kellett volna megjönnie, a mai napig görcsöl a méhem, de nem jött meg. Tesztet már 3-at csináltam, de nem egyértelműek. A tegnapi a megadott időintervallumon belül negatív lett, másnap ki akartam dobni, és ott volt a halvány második csík. Nagyon nem egyértelmű, pedig elég idő eltelt, hogy a teszt határozottan kimutassa, vagy nem?

    Válasz: Szerintem csinálj 1-2 nap múlva még egy tesztet. De elvileg véletlenül nem lesz pozitív egy teszt. Lehet, hogy még kevés volt a vizeletedben a HCG és azért lett csak későn pozitív a teszt.

  • Agnes

    2008. június 08. vasárnap

    Sziasztok!
    2 hete nagyon eros gyanuim voltak hogy terhes vagyok, de vegul megis megjott, igaz kevesebb lett mint szokott, alig 3 nap az egy het helyett.
    De a menzesz elotti napon pici barnazasom volt (12 eves korom ota ilyen nem volt)!!
    A mellem is nagyon megnott, erzekeny… A tesztem negativ lett, de nekem meg mindig gyanus a szervezetem….
    Majus 18an voltam egyutt a ferjemmel, utana neztem, pont a legtermekenyebb napomon….
    Velemeny? Koszike! 🙂

    Válasz: Lehet, hogy elvetéltél, ez nagyon gyakran előfordul korai terhességben 20% az esélye.

  • Klári

    2008. június 07. szombat

    sziasztok!
    renedesn igaz 4 nappal hamarabb volt mensesem,de elő tejem van a jobb mellemben igaz csak 1-2 csepp.van 1 gyermekem,de nemtudom lehetek-e terhes???Ha nem akkor mitöl van az elő tej????
    köszönöm.
    klári

    Válasz: Néha előfodul előtej terhesség nélkül is, hormonális változás okozza, de ha más tünettel nem párosul, nem kell aggódni miatta.

  • Renáta

    2008. június 06. péntek

    fogamzásgátlot szedek már elég rég ota viszon a menstruásiom nem jött meg a multonapban Tesztet még nem vettem mert biztok a gyogyszerben de megilyedtem mivel 2napja nagyon fájnak a melleim éspisilni 30percenként járok.Lehet hogy terhes vagyok vagy menjek inkább orvoshoz .Kérlek válaszolj mert nagyon aggodoM.

    Válasz: Nem igazán van rá esély, de a kimaradt mensesed miatt nem ártana felkeresni az orvost.

  • Anita

    2008. június 04. szerda

    Sziasztok

    32 napra szoktam menstruálni és nagyon gyanusan rosszul vagyok (hányinger, émelygés..) és most végülis 42 napra megjött de kicsit másabb mint szokott mert kevesebb a mennyiség de viszont piros.. 1 hete csináltam tesztet nem mutatott semmit.. hozzá teszem 3 gyermekem van és fogalmam sincs hogy terhes vagyok vagy sem??!
    lehetek terhes?
    köszi Anita

    Válasz: A jelek alapján nem vagy az, mert élénkpiros a vérzés vagy pedig elvetéltél és azért élénkpiros (de a mennyisége akkor nagyobb lenne), ha terhes lennél, akkor csak egy pici barnázás lenne (de éppen csak néhány cseppnyi)

  • Nilsa

    2008. június 04. szerda

    Köszönöm a választ. 🙂

  • Nilsa

    2008. június 04. szerda

    Sziasztok!

    A következő problémára szeretnék tanácsot kérni:

    A menstruációm rendszeres szokott lenni, szinte mindig 28 napos és egyenletes intenzitású. Most szerda van, a mensesemnek múlt hét szombaton kellett volna kezdődnie. Hétfő estig semmi nem jelentkezett, majd akkor volt egy pici piros, utána 1 napig semmi, majd megint egy pici (a betétemen nem látszódott semmi), utána megint szünet. Ma reggel szintén semmi, dél körül viszont egy kis vérzést láttam a betétemen.

    A kérdésem, hogy szerintetek érdemes-e ilyen alapon teszttel próbálkozni? A peteérésem 18 napja volt és rendes menstruáció még nem jött, csak nagyon lightos valami, az is hol van, hol meg nincs.

    Lehetséges-e, hogy ez csak álmenstruáció?

    Ti mit tanácsoltok?

    Köszi.

    Válasz: Megpróbálhatod a tesztet, aztán majd kiderül. Esetleg ha tutira akarsz menni, akkor holnap reggel mérhetnél egy ébredési hőmérsékletet, ha 37 fokhoz közeli, akkor nagyobb esélyed van a terhességre, mintha 36,8 alatti (de ez sem 100%-os)

  • katika1999

    2008. június 03. kedd

    Köszönöm!!:)))
    sok sikert mndenkinek!!!

  • katika1999

    2008. június 03. kedd

    Szia!
    nekem az a kérdésem lenne,hogy 4 nappal hamarabb megjött,rendesen 4 napig tartott.De sajnos ez idő alatt állandó hányingerem,hasmenésem volt.A menses elmult,de a hányinger és a hsmenés megmaradtt.
    Cukorbeteg vagyok és hypetireosisom is van.
    Lehetek terhes???
    köszönöm
    Kati

    Válasz: Nem.

  • Kocsi Piroska!!!

    2008. június 02. hétfő

    Sziasztok Mindenki!!NAgyon jók a cikkek-minden!Én egy 20éves menyasszony vok!Ez év jan.15.-én elvetéltem 9hetes terhes voltam!A szívem kiszakadt a helyéről!Mindennél jobban szerettünk-szeretnénk 1kisbabát!Kivártam a 3hónapot,a Gravidát szedem folyamatosan,letettem a cigit fél éve,10kg hiztam,egészséges vok!Áprlis 27.-én volt az utolsó menszeszem,utánna minden eggyes nap együtt voltunk!Kimondhatatlanul fáj a mellem,ami azelőtt soha csak decemberben amikor szintén terhes voltam,borzasztóan fáradt-állmos vagyok többször is le kell feküdnöm 1nap!Pisilni járok sokat,valamikor este vagy napközbe!!45kg voltam,most ebbe az 1-2hónapban felszedtemm 11-et!Nagyon jól érzem magam!De a MELLEM!!Arra nagyon gyanakodok!Csinálgattam teszteket de már a termékeny napok után és csak most olvasom,hogy még az elmaradt menszesz után jó 1hétre kimutatható csak!De buta vagyok!Szerintetek terhes vagyok!Annyira vágyom 1kisbabára-vagy 2re,mindeggy csak legyen!Annyira vigyázok magamra!De a Mellem ami nekem soha nem fájt,kivan dudorodva egyszer oylan mint egy cumisüveg máskor meg kerek,kemény,meg azok a pöttyök kivannak dudorodva,nagyon fáj,érzékeny alig merek megtörölközni,meg valamikor 100fokos meleg!Folyásom nincs,egy-két gyenge menszesz jel de semmi más!Szeretném azt hinni ,hogyy baba van-lesz de félek ismét beleélni magam!Köszönöm hogy meghalgattatok!!Válaszoljatok!!Puszi Sziasztok Piroska

    Válasz: Bíztató jelek 🙂 Ha nem jön meg a rendes időben, csak utána tesztelj!

  • Adrienn

    2008. június 01. vasárnap

    Sziasztok!
    Elkeseredésemben találtam rátok, kérdezni szeretném, hogy lombikos beültetésem volt a ciklusom 18-dik napjában és most a ciklusom 28-dik napján barnás-rózsaszínes folyásom van. lehetséges hogy még emlékezik a szervezetem vagy ennyi volt és feszívódtak a beületett sejtjeim, holnap mennék vérvételre nem tudom hogy érdemes-e elmennem?
    Mielőbbi válaszotokat megköszönném.
    Adrienn

    Válasz: Ez a folyás hormonális okból lehet, gondolom a lombikhoz te is kaptál gyógyszereket. De ettől még lehetsz terhes, sőt… Csak mindenképpen menj el mihamarabb orvoshoz, mert gyógyszeresen segítenek ilyenkor.

  • edina

    2008. május 31. szombat

    köszi a gyors reakciót!
    reggel csinálok egy újat,aztán meglátjuk…
    nem hiszem hogy felfáztam volna,nem érzek semmi arra passzoló tünetet,már többször volt felfázásom és akkor is megjött rendesen,sőt még erősebben is.A meleg?Nem tudom így még nem hatott rám:)
    a jövő héten meg felkeresem az orvost,az a biztos.
    nehogy vmi hormonbaj vagy ciszta …legyen a háttérben.

  • edina

    2008. május 31. szombat

    Sziasztok!

    Két napot késett a menstruációm,és amikor megjött,akkor is csak barnás „folyás”,ez is kis mennyiségben,picit fájdogált a hasam,ez volt 4 napig,ma már semmi nincs,a hasamat érzem kicsit,csináltam 1 órája 1 tesztet,aszerint negatív.
    Holnap reggel azért csináljak még 1 tesztet?A reggeli a tuti?
    Őszintén szólva örülnék,ha pozitív lenne,igaz,hogy csak pár hónap múlva „terveztük”.
    Viszont ha nem vagyok terhes,ez szerintem nem normális,hogy nincs rendes menstruációm,10 év alatt még egyszer sem volt ilyen.
    Írjatok légy szí!

    Válasz: Ilyen akár egy felfázástól vagy a nagy melegtől is lehet. De ha úgy érzed szükséges, csinálj egy reggeli tesztet (igem az a tuti)

  • ADÉL

    2008. május 30. péntek

    Sziasztok 6hetes terhes vagyok és ma barnás váladékozásom volt ,nem fájt semmim,de nagyon megijedtem! Mitől lehet ez?

    Válasz: Hormonzavar vagy fertőzés is lehet, mindenképpen menj el miharamabb orvoshoz!

  • csucsu

    2008. május 26. hétfő

    Zsumama! Köszönöm a biztatást, megpróbálok pihenni, bár két rosszcsont lurkó mellett ez kissé problémás. Remélem nem lesz baj!!! Kissé ideges vagyok.
    4 éve volt egy elhalt terhességem, pontosan a 7. héten, akkor is „csak” barnás folyásom volt. Utána nagyon nem akart összejönni a Manó, ezért a dokim (nem tudom milyen sorrendben) Clostybegit írt fel, majd Duphastont. Ha jól tudom ezek a termékenység elősegítésére szolgálnak, talán sárgatesthormon termelésre…nem vagyok biztos benne.
    Mindkét fiamnál volt hasonló barnázás, de gyógyszerrel megoldódott a probléma, remélem most is csak erről lehet szó!

  • zsumama

    2008. május 26. hétfő

    sziasztok! valaki irjon nekem a closbegytről… milyen gyogyszer az? ja és már el is mult a mensim, ugy ahogy jött.. távozott… 3 nap után… megcsináltam a neten a termékenységi kalkulátort ugyhogy bevetem magam… csak ajánlani tudom mindenkinek… kismama.hu oldalon van. sok puszi nektek!!!! kismamák! GRATULÁLOK!!!

  • zsumama

    2008. május 26. hétfő

    Csucsu! nem hiszem hogy nagy baj van, de persze menj orvoshoz… meg sokat pihenj…puszi

  • csucsu

    2008. május 26. hétfő

    Sziasztok! A 7. hét közepén járok és este azt vettem észre, hogy van egy kicsi barnás folyásom. Reggelig semmi nem volt, viszont megint tapasztalom. Délután tudok leghamarabb orvoshoz menni. Mitől lehet vajon?

  • andrea

    2008. május 25. vasárnap

    sziasztok .segítsetek!!!!tegnap kellett volna megjönnie ehelyett erős mensis görcs majd ma reggel barnázás de nagyon kevés görcs még elvétve.ma délutáni teszt negatív.hányinger elvétve mellbimbóm pitvara halványan de nagyobb.szerintetek mi ez:?attól félek ciszta .mert most kezdeném a closylbegytet de így nem tudom.vagy lehetek terhes?

  • Szandy

    2008. május 25. vasárnap

    sziasztok
    Nekem olyan problemam lenne vagyis nem nekem hanem inkabb a baratomnak…azzal nyaggat hogy vegyek mindenaron egy terhessegi tesztet..de szerintem nincs ra szükseg …a menstruaciom megjött rendesen,az 5-6 napig tartott, a szine is nem barnaspiros meg rozsaszin hanem rendesen sötet volt… igaz egy hettel elöbb jött meg..ez jelent valamit??szerintem csak a sok izgalom hatasara jöhetett meg elöbb…pont ma egy honapja hogy eggyütt voltunk akkor mar csak jelentkeztek volna tünetek ha terhes lennek??mondjuk kicsi folyas van…szerintetek, szerinted is szükseg lenne egy tesztre?lehetseges hogy terhes lennek…?Elöre is köszi!Sziasztok!

    Válasz: Ha rendesen megjött, akkor biztos nem. Az, hogy korábban jött meg, lehet egy felfázástól is.

  • Eve

    2008. május 22. csütörtök

    Kismama vagyok!!!:):):)Végre:)

  • Lili

    2008. május 21. szerda

    sziasztok
    tegnap csináltam egy tesztet és negatív lett!a menstruációm meg volt, de olyan barnás pirosas volt!azért mégis félek, mert nekem általában több szokott lenni, a menstruációm, mint most.bár most is 5 napig menstruáltam mint máskor, de a mennyisége az kevesebb volt!lehet, hogy a teszt tévedett?egyáltalán hány százalékban megbízható a teszt?Valaki írjon vissza!Félek, nem akarok terhes lenni!Előre is köszönöm!sziasztok!

    Válasz: Már máshol is megírtam: ha 5 napig menstruáltál és negatívat teszteltél, biztosan nem vagy terhes.

  • Szandi

    2008. május 21. szerda

    Szia Erika!
    Most csináltam meg a terhességitesztet, egy csík jelent meg cak, vagyis a teszt szerint nem vagyok terhes!Bár mindenki mondta, hogy reggela legérdemesebb elvégezni a tesztet, de az volt ráírva, hogy a nap bármely szakaszában megbízható!Mostmár nyugtass meg, hogy nem vagyok terhes,és hihetek a tesztnek, meg annak, hogy már megvolt a menstruációm! mert eddig sem nagyon gyanakodtam rá, de te megilyesztettél egy kicsit!:)Még csak 18 éves vagyok, nem kéne egy baba a házhoz:)Írj vissza:)És köszi!

  • Anikó

    2008. május 21. szerda

    sziasztok!két napott késett a menstruációm és csak barnács cseppek jöttek!összezavarodtam!leht,hogy terhes vaghyok?segítsetek!

    Válasz: Szia! Elképzelhető. Ha csak a barnázás marad, akkor érdemes lenne csinálni egy tesztet.

  • Duzzatt

    2008. május 21. szerda

    Szia!
    Nekem már 2 hete fáj a mellem , de nem úgy mint menstruáció előtt szokott , annál jobban fáj.De a menstruációm viszont megjött , de szokatlanul.Az első nap csak barnás jött de a hasam ugyan úgy görcsölt , és most a második nap megindult , de most se annyira mint eddig , de még se jön kevés.A színe viszont sötét!Szerinted lehetséges h terhes vagyok???

    Válasz: Szerintem nem. Lehet, hogy felfázás vagy valamilyen nőgyógyászati ok miatt jött meg másként, mint szokott. Ha egyéb tünetet (folyás stb.) nem tapasztalsz, akkor még orvoshoz se nagyon kell elmenni vele.

  • Pataj Erika

    2008. május 20. kedd

    Szia Szandi! Hát nekem nagyon gyanús vagy! Szerintem csinálj egy tesztet. Van rá esély hogy kismama vagy 🙂 Ha mégis negatív akkor is menj el dokihoz mert akkor legalább felír valamit hogy beáljon a megszokottra! Valószínű hogy NORCOLUT-ot fog felírni. Na majd írj ha valami történt!
    Erika

  • Szandi

    2008. május 20. kedd

    Sziasztok!
    A menstruációm 12 napott késett.Mielőtt megjött volna ugyanúgy fájt a hasam, mint szokott,bár talán kicsitt enyébb fájdalommal.De nem teljesen olyan a menstruációm, mint eddig.Jóval kevesebb, mint szokott lenni(bár az igaz, hogy nem csak egy-két csepp, de akkor is kevesebb), és a színe is más, olyan barnás pirosas.Bár nem csak barna a folyás színe, inkább úgy mondanám, hogy hol barna, hol pedig pirosas!Ugyanannyi napig menstruáltam,mint ezelőtt mindig.Mennyi az esélye, hogy terhes vagyok?Írjatok légyszi!

  • TV

    2008. május 20. kedd

    Üdv. ARról érdeklődnék hogy egy egyhónapos terhességet már észre vesz a nődoki,ha vizsgálat előtt felvetem neki az aggodalmamat? Nem birok még egy hetet várni a következő menszeszig:(

    Válasz: Még nem veszi észre. 4 hetesen ultrahanggal is csak annyit látnak, hogy megvastagodott a méhfal, kb. 6 hetes terhességet lehet kimutatni rendesen (akkor már van a babának szívhangja)

  • via

    2008. május 18. vasárnap

    hú.köszönöm. Egyébként jó egészséget a kismamáknak 🙂

  • via

    2008. május 18. vasárnap

    Hello!
    Eléggé kétségbe vagyok esve. 5napig menstruáltam szerintemnem volt másabb mint eddig, rá 5nappal azért mégis csináltattam egy tesztet ami negatív lett. Mondjátok hogy nem lehetek terhes. Mert most fáj a bal oldalt az alhasamnál,ha pisilek,és akkor is ha nem. felfázhattam? ugye terhes nőknél nem ott fáj ? Bocs ha butaságokat kérdezek,meg ilyesmi 🙂
    köszönöm a választ előre is

    Válasz: Nem hinném, hogy terhes vagy, inkább a felfázás.

  • Szandi

    2008. május 17. szombat

    A menstruációm 12 napott késett.Mielőtt megjött volna ugyanúgy fájt a hasam, mint szokott,bár talán kicsitt enyébb fájdalommal.De nem teljesen olyan a menstruációm, mint eddig.Jóval kevesebb, mint szokott lenni(bár az igaz, hogy nem csak egy-két csepp, de akkor is kevesebb), és a színe is más, olyan barnás pirosas.Már harmadik napja menstruálok.Mennyi az esély rá, hogy terhes vagyok?

    Válasz:
    Kicsi a valószínűsége.

  • ili

    2008. május 12. hétfő

    sziasztok
    nekem 10 nappal hamarabb jött meg ami nem is olyan mint szokott lenni!Barnás,rózsaszínes,nagy keves ez már a 7 nap hogy igy vagyok!Lehetséges hogy terhes lennék?

    Válasz: Mindenképpen menjél el orvoshoz. Nem hinném, hogy terhes lennél (bár az sem zárható ki látatlanban), de a folyás miatt mindenképpen.

  • inci

    2008. április 09. szerda

    sziasztok

    en nem nagyon ertek az ijesmi hez.
    nekem is lene egy par kerdesem. a mult honap ba nem jot meg a mestruciom es most ebe a holnap ba meg jot da nagyon keves ver jon es most valmi barnas is es nem tudom mi ez?
    a mult honap ba csinaltam tesztet de azt irta nem vagyok terhes es nem tudom hogy most az vagyok vagy nem ? ti mit gondoltok??? kerem valaszoljatok koszonom

    sziasztok

    válasz: inci, szerintem konzultálj orvossal a rendszertelen ciklusod miatt.

  • admin

    2008. április 04. péntek

    veruska, lehet, hogy terhesség. de a vérzés miatt el kéne menni orvoshoz gyorsan!

  • veronika Dráfiova

    2008. április 03. csütörtök

    jaj es irhatok a veruska@post.sk ra koszonom

  • veronika Dráfiova

    2008. április 03. csütörtök

    szaisztok nekemis 4nap utan jot meg a menstruaciom es csak barna es nem vérzek ugy ahogy kolene mit csinaljak lehet az terheseg irjon valaki nekem hogymit csinaljak koszonom veronika

  • admin

    2008. március 08. szombat

    Judy Alan, irány az orvos!!!

  • Judy Alan

    2008. március 08. szombat

    Szia! Kicsit megijedtem ma reggel!Tegnap pozitív lett a tesztem, ma meg van egy gyenge barnás vérzésem! Mit tegyek? Irány az orvos??

  • admin

    2008. március 07. péntek

    Akkor kell terhességre gyanakodni, ha a menstruáció alatt nem volt élénk vérzés, csak barnás folyás. Az előtej érdekes, szoptattál az elmúlt 1 évben? Ha nem akkor valamilyen hormonális dologtól lehet. Első terhességnél az előtej csak a 20. hét tájékán szokott megjelenni, előtte ritka.

  • anita

    2008. március 07. péntek

    SZIA!Nekem lenne olyan problémám,hogy elötejem van nemtudok róla,hogy terhes lennék.menstruációm volt bár nagyon kevés volt.Lehet terhes vagyok?

  • rami

    2008. február 27. szerda

    Kedves Admin!
    Kétségbe vagyok esve,6 /7 hetes terhes vagyok, a hétvégén megfáztam kicsit, majd vasárnap este lázam is lett. Lázcsillapítót nem mertem bevenni ezért hűtőfürdőztem..és utána vettem észre,hogy barnás váladékozásom van. rohantunk az ügyeletre, ahol azt mondták nincs nagy baj..csak pihennem kell. Azóta egyfolytában csak fekszem..és tegnap úgy tűnt már minden rendben van… . ma vagyis szerda hajnalban újra előjött a barna… bár most így dél körül ismét szűnni látszik… semmilyen más dolgot nem tapasztalok…nem görcsöl a pocakom..és már a betegségből is kilábalóban vagyok, a közérzetem is jó.. csak nagyon aggódom…mit tehetnék még??? Ez már nagyon rosszat jelent ugye?!?! El fog menni a mi kicsink? Kérlek, ha tudsz..segíts!!!!!

Comment navigation