7 aggódnivaló a terhesség alatt

„Furcsa folyásom van”, „2000 a méhszáj értékem”, „Megfáztam” – számos olyan probléma van, ami felmerülhet a terhesség folyamán és ami miatt aggódnak a kismamák a várandósság alatt. Jó hír, hogy gyakran fölösleges az aggodalom. Lássuk, mik ezek!

7 aggódnivaló a terhesség alatt1. Méhszáj gondok

Alaphelyzetben a méhszáj értéke 3000, ez azt jelenti, a méhnyak 3 ujjnyi és a méhszáj teljesen zárt. A méhnyak nagyon gyakran már a 2. harmad végén elkezd megrövidülni, ilyenkor előfordulhat, hogy 2000 vagy ritkábban 1000 az értéke, de ez nem jelenti azt, hogy koraszülésre lehet számítani, a baba súlya okozhatja, vagy lehet szimplán alkati kérdés is. Az életmódodon emiatt nem kell változtatni (tehát nincs se sport, se munka, se szextilalom).

Ha a 2.-3. számjegy értéke 1-es az azt jelenti, hogy a méhszáj elkezdett kinyílni, de még nincs kinyílva teljesen. A 2 harmadban ez valóban jelezheti azt, hogy korábban érkezik a baba, és ilyenkor érdemes áttérni a kímélő életmódra, de nem kell feküdni.

Ha mindhárom utolsó számjegy értéke 1-es (3111,2111,1111 az érték), az azt jelenti, hogy a méhszáj teljesen kinyílt. A 36. hét után ez nem gond, előtte koraszülésre utalhat és mivel nem tudják pontosan megmondani, mi indíthatja be a szülést, ezért ilyen esetekben állandó fekvést javasolnak.Sokan nem értik, ez pontosan mit jelent. Egyik ismerős anyukának a 27. héten nyílt ki a méhszája, mindvégig feküdt. A 36. héten leszaladt a piacra bevásárolni és azonnal beindultak a fájások. Tehát ezt nagyon szigorúan be kell tartani.

2. Folyás

Átlátszó vagy fehér és szagtalan folyás a terhesség folyamán teljesen normális, a végefelé ijesztően nagy mennyiségű lehet, de aggodalomra ekkor sincs semmi ok. A színes és szagos folyás viszont fertőzésre utalhat, amit kenőccsel vagy antibiotikummal kell kezelni. Aggódni azonban emiatt sem kell, a babára nem jelent veszélyt, amíg a méhszáj zárt.

3. Megfázás

Egy szimpla megfázástól semmi baja nem lesz a babának, akkor sem, ha hetekig elhúzódik az orrfolyás. Nem kell aggódni a köhögés miatt sem (néhányan tévesen azt hiszik, hogy a köhögéstől kinyílhat a méhszáj, de ez nem igaz, városi legenda csupán). Az orvossal egyeztetett gyógyszerek sem okozhatnak gondot, egyedül a láztól kell tartani, a magas lázat mindenképpen le kell nyomni, mert a tartósan magas láz kárt okozhat a magzatban. A megfázás kezeléséről korábban már részletesen írtam itt.

4. Még nem tudtam, hogy terhes vagyok, de ittam/gyógyszert szedtem/röntgenen voltam

Semmi gond. 6 hetes kor alatt nem okoznak ezek a dolgok kárt a magzatban. 6 hetes kor után is elmondható, hogy egyszeri ivástól nem lesz semmi baj, csupán az a gond, ha folyamatosan iszol, vagy az orvossal nem egyeztetett gyógyszert szedsz. A röntgennél csak az a gond, ha az kifejezetten a hasat éri, terhesség esetén szólni kell a röntgenasszisztensnek és ólomköpenyt ad, ami véd a sugárzástól.

5. Hízás – túl sokat vagy túl keveset

Az átlagos terhesség alatt hízás 12 kiló körül van, ez azonban átlagérték. Elmondható, hogy a legnagyobb mennyiségű súly a 3. harmadban rakódik le, ezért aki 10 kilót hízik az első 2 harmadban, annál jócskán túllépheti a 12 kilót a hízás mértéke. Valójában elsősorban alkati kérdés, ki mennyit hízik. Az első harmadban főként víz rakódik le, a 3. harmadban pedig a baba hízása a hízás fő oka. Semmi baja nem lesz a babának sem a túl nagy (20 kiló feletti), sem a túl kevés (8 kiló alatti) hízástól. Ha pl. valaki már eleve túlsúlyos, teljesen normális az is, ha csak 2-3 kilót hízik (tehát kvázi fogy a terhesség alatt).

A terhesség végére a baba súlya kb. 3 kiló, a méhlepény 1-1,5 kilót nyom, a megnövekedett vérmennyiség plusz 1 kiló, tehát kb. 6 kiló hízás az, ami természetszerűleg rádrakódik. Ha ennél kevesebbet hízol, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag fogysz az eredeti testsúlyodból.

Az első harmadban gyakori gond, hogy nagyon sokat hány vagy émelyeg az anyuka, ezért nem eszik vagy csak nagyon egyoldalúan táplálkozik (pl. mert csak kiflit tud enni), emiatt sem kell aggódni. Vészes hányás esetén orvoshoz kell fordulni, de magától az egyoldalú táplálkozástól vagy attól, hogy nem hízik az anyuka (esetleg még fogy is), nem lesz semmi baja a babának.

A nagymértékű hízás önmagában nem gond. De. Ha a hízás hirtelen történik (1-2 hét alatt kúszik fel 5 kiló), akkor felmerülhet a terhességi cukorbetegség vagy a toxikózis esélye, ezért ilyenkor szólni kell a védőnőnek vagy az orvosnak.
A táplálkozásra, nassolásra, kívánósságra is oda kell figyelni és kordában tartani, szintén a terhességi cukorbetegség miatt (nem arra gondolok, amikor valaki csak savanyú uborkát enne, inkább az a gond, ha csak csokit… 🙂 )

6. Nem mozog – túl sokat mozog

A baba mozgása is sok aggodalomra adhat okot. Ha valaki már 20 hetes, de még nem érzi a baba mozgását, akkor azért: erről elmondható, hogy 20-30 éve még nagyon fontos volt, hogy mozog-e a baba, mert nem látták mindenféle műszerrel, mi a helyzet odabent, ezért ezekből a jelekből tájékozódtak. Ma viszont már semmilyen jelentősége nincsen annak, hogy a 20. héten érzed-e már a baba mozgását, bőven elég, ha csak a 22. hét táján érzed erőteljesebben.

A kevés mozgás a terhesség utolsó heteiben szokott még gondot okozni. Ilyenkor már kicsi a baba helye odabent, ezért élénk rugdalózás helyett inkább csak helyezkedik és egyre többet alszik. Alapszabály, hogy ha nem mozog, akkor 1 órán át figyeld meg a mozgását, hogy érzed-e. Ha nem, akkor mozogj egy kicsit, hátha az felébreszti. Ha így sem tapasztalsz mozgást, akkor kell orvosi segítséget kérni.

A sok mozgás nem probléma. Egyes babák még az utolsó napokban is annyit mozognak, mint a 25. héten, ez egyáltalán nem gond.

7. Alhasi fájdalmak, pocakkeményedés

Furcsa alhasi fájdalmak, enyhe mensesre emlékeztető görcsök mindhárom harmadban előfordulhatnak, nem kell foglalkozni velük.

A pocakkeményedés és a fájás szavak nem fejezik ki pontosan azt, amit takarnak, ezért sokan félreértik őket. A pocakkeményedés nem azt jelenti, hogy 1 ponton megkeményedik a hasad (ezt a baba mozgása okozza), sem azt, hogy az egész has akár órákon át kemény (ezt is a baba okozza), hanem azt a periodikusan ismétlődő, derékba kisugárzó görcsös fájdalmat, amit csakis a méhizomzat összehúzódása tud előidézni, és ami jóslófájásként vagy vajúdáskor jelentkezhet.

A fájás sem azt jelenti, hogy fáj a hasad. A fájás mindig periodikusan jelentkezik, legalább 30-60 másodpercig tart és általában a derékba is kisugárzik. Ha 60 mp-nél tovább tart, akkor az nem fájás (a tolófájások tartanak ennyi ideig, a jóslófájások sosem).

Vajon lehetséges-e teljesen felkészülni a szülésre lelkileg? Uralni a folyamatot az elejétől a végéig? Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

976 Comments

Comment navigation

  • Gabi

    2010. január 04. hétfő

    Szia Ági,
    22 hetes terhes vagyok és szombat este 5percen keresztül alhasi görcsöm volt, nem folyamatos, hanem felváltva, hol erősebb, hol gyengébb. 5 perc után az izgalmat leszámítva semmi baj nem volt. Vasárnap este is görcsölt, de nem volt vészes. Ma reggel viszont megint annyira görcsölt, h teljesen leizzadtam közben. Nem kísérte vérzés. Azóta elmúlt, de nagyon meg vagyok ijedve. Vettem be Magne B6-ot, de félek, h mikor jön a következő. Ez normális méhösszehúzódás, ami a méh fejlődésével együtt jár vagy annál komolyabb?
    Eddig szerencsére semmi bajom nem volt, az értékeim teljesen normálisak voltak.
    Válaszodat előre is köszönöm,
    Gabi

    Válasz: Ez lehet normális méhösszehúzódás is, de azért említsd majd meg az orvosodnak, ha pedig visszatérne, akkor mihamarabb keresd fel az orvosodat.

  • Zsu

    2009. december 26. szombat

    Szia! Abban kérném a segtíséged, hogy 5 hetes kismama vagyok. De nagyon aggaszt, hogy azonkívül, hogy mellem fáj, mást nem érzek magamon.Nincs reggeli rosszul létem. néha enyhe menszesz-szerű görcsöket érzek. Véleményed szerint midne rendben lehet a babával?

    Válasz: Semmi gond, erőteljes tünetek gyakran csak a 7.-8. héten jelentkeznek, van akinél el is maradnak.

  • Erzsi

    2009. december 20. vasárnap

    Szia kedves Ági! 20 hetes kismama vagyok.Babám tegnap csinálta először hogy jobb odalon az hasam alsó részén kinyomta magát kis púpnak.Utána tusolni mentem,és ahogy szálltam be a kádba és emeltem a lábam,megyomtam,megütöttem a púpot a jobb combom felső részével véletlenül.Nem akartam,véletlen volt,nagyon figyelek erre azóta.Lehet baja a babámnak ettől?Válaszodat előre is köszönöm!Üdv:Erzsi

    Válasz:Nem, nem lehet ettől baja.

  • babacsi

    2009. december 09. szerda

    Köszönöm a választ, vettem tegnap Gravidát, és eszem sok gyümölcsöt, remélem ez beválik.
    Zsu

  • babacsi

    2009. november 30. hétfő

    Szia Ági! Az lenne a kérdésem, hogy mit lehetne szedni, hogy ne legyek szorulásos? ma vagyok 6 hetes, amiota az Elevitet szedem, nagyon nehéz wc-re menni.. köszönöm

    Válasz: Ha az Elevit gondot okoz, szedj helyette Béres Gravidát. A szorulásra meg egyél sok gyümölcsöt, narancsot, almát pl. egyél sok rostot (pl. müzli), hsahajtózni, gyógyteákat inni nem szabad.

  • Netty25

    2009. november 25. szerda

    Szia Ági!

    Érdeklődnék, hogy az alacsony vérnyomás (104/58) illetve az alacsony pulzusszám (57) lehet-e valami problémára utaló jel. Jelenleg 11. hétben járok. 15 éves koromban voltam kivizsgáláson, mert már akkor ilyen alacsony volt, akkor azt mondták mivel versenyszerűen sportolok ezért „sportoló szívem” van, lassú szívverés, de erős. Igazából nem tudom, hogy érdemes-e ezt kivizsgáltatni, már kb. 4 éve abbahagytam a sportot. Télen-nyáron hidegek a kezeim és a lábaim,úgyhogy nem lehet valami jó vérkeringésem.
    Köszönöm előre is válaszodat.

    Válasz: Az alacsony vérnyomás alkati kérdés és a sporttal is összefügghet, a terhességben semmilyen gondot nem okoz.

  • Anett

    2009. november 16. hétfő

    Szia Ági!

    most találtam ezt az oldalt, nagyon tetszik.
    Rájöttem, sokan küzdenek olyan problémákkal, mint én, és ez megnyugtató.
    Mármint az, hogy a legtöbb baj, ami miatt aggódtam, nincs jelentősége és természetes.
    Viszont lenne egy kérdésem. 15. hétes vagyok + 1 éve vagyunk házasok a férjemmel.A gond sexuális… Már terhesség előtt is volt, nem nedvesedek eléggé, és emiatt fájdalmas a sex. ezen segitett a sikositó, de most nem használunk, mert félek hogy valamilyen módon árt a babának.Árthat neki? Előre is kösz a választ

    Válasz: Nem, nem árt neki.

  • Ildikó

    2009. november 15. vasárnap

    Szia!
    Ismét írok mert nagyon tanácstalan vagyok. Még mindig nem jött meg most 6-dik napja. De a teszt továbbra sem mutat ki pozitív eredményt. Mi az a legkésőbbi időpont amikor a hcg hormon elkezdhet termelődni. Folyamatos a „mintha meg akarna jönni” érzés, és erősebben fáj a mellem mint a megszokot. Eddig mindig rendszeresen megjött. Nem tudom mit tegyek nem akarok orvoshoz sem idő előtt menni. Mit javasolsz mikor lehet bíztos időpont amikor már tutira kell a tesztnek eredményt mutatnia? Válaszod köszönöm!
    Üdv: Ildikó!

    Válasz: A HCG a beágyazódás után kezd el termelődni, ami az együttlét után legkorábban a 7. napon lehetséges. Ha mondjuk a ciklus végén estél teherbe, ami ritkán, de előfordul, akkor lehetséges, hogy még nem történt meg a beágyazódás vagy még csak nagyon kevés hormon termelődött, amit a teszt nem tud kimutatni. 10-12 nap után már általában van annyi hormon a vizeletben, amit kimutathat a teszt. Tehát még várhatsz kb. egy hetet.

  • Ildikó

    2009. november 13. péntek

    Szia!

    Megint érdeklődnék: most késik 4 napja. ilyen még soha nem volt. Viszont a teszt még nem mutatott ki kismamaságot. Lehet hogy még nem mérhető a HCG érték?

    Válasz: Ha a ciklus végén estél teherbe, akkor igen.

  • K. Erika

    2009. november 13. péntek

    Szia Ági!

    A 25.héten köldökzsinórból vettek vért.Hivatkozásuk hyperechogen belek, hyperechogen csomó a szívben, magas bpd /66 mm/ ,magas afp 97-78. A kérdésem az lenne hogy ezek mit jelentenek? Hiába kérdeztem nem kaptam választ. Válaszod köszönö

    Válasz: A csomó általában ártalmatlan dolog és pár héten belül felszívódik magától. A 66mm BPD a 26. hétre jellemző érték, ami abból adódhat, hogy esetleg néhány nappal korábban fogant a babád, mint a félidő, de ez gondot nem okoz és a kiírás időpontját sem változtatja meg. A csomó és a hyperechogen belek együtt a Down kór gyanújelei közé tartoznak, ezért ilyenkor meg szokták nézni a 12. heti UH és az AFP leleteket is (az alacsony AFp utal Down-ra) és szükség esetén kromoszómavizsgálatot javasolnak.

  • kori

    2009. november 03. kedd

    Kedves Ági!

    Tegnap voltunk az első genetikai ultrahangon, ahol azt állapították meg, hogy 13 hetes terhes vagyok, ez 1 héttel több, mint amit a magánorvos mondott. Sajnos ez az orvos nem volt valami kedves és segítőkész, azt mondta az eredmények 2 hét múlva lesznek készen, és ennyivel lezárta, hiába kérdezősködtem (közkórházról van szó persze). Amit magamtól láttam az UH-on, hogy szépen fickándozik a pici, illetve a vizsgálati papíron a következő adatokat írták: „BPD 21mm CRL: 58mm FL:10 mm, magzatvíztér átlagos placentációmellső fali, tarkóredő 1,3mm orrcsont detectálható. A kérdésem ezekkel kapcsolatban, hogy megfelelő adatok az adott heti terhességnek, mutatnak-e valami rendellenességet?
    Lenne még egy dolog, ami aggaszt. kb 2 hete mindennap bizonyos ideig tartó ütemesen lüktető, szúró, hasogató fájdalmat érzek az alhasamban, de mindig csak vagy a jobb vagy a baloldalon. Ezt mi okozhatja? Nagyon aggódom emiatt, hiszen a legnagyobb félelmem az, hogy elveszítem a babát. A vetélés minden esetben vérzéssel jár, miről lehet felismerni a bajt?
    Bocsi hogy így zúdítom a kérdéseket, de jelenleg ezek nyomasztanak, és nem tudom kitől kérdezzek hirtelen. Előre is nagyon hálás vagyok a válaszért!!!

    Válasz: Az adatok és a méretek teljesen rendbenvannak. A fájdalom oka, hogy tágul a méh és átrendeződnek a belső szerveid, ez ebben a terhességi korban elég gyakori.
    A vetélés erős fájdalommal és vérzéssel jár.

  • kriszta p

    2009. október 27. kedd

    Szia Agi! Terhessegem 11.hetében járok, kisebb-nagyobb problémákkal.Jelenleg ket dolog aggaszt.Az egyik hogy mar lassan 4. hete magas a pulzusom. Mult heten voltam 10.hetes vizsgalaton, az orvosom Magne B6t ajanlott, hogy szedjem 1 hetig, es ha nem csillapodik a magas pulzus, menjek vissza hozza.Viszont nem nagyon erzem, hogy javulna. Alvas utan is, ahogy felebredek, majd ki esik a szivem. Nemtudom meddig fog ez igy tartani. A vernyomasom jelenleg jo. Szerinted mi lehet ennek az oka, lehet ez vlmilyen szivproblema tunete?
    A masodik dolog, ma felalltam a szekrol es hirtelen a jobb belso combomtol felfele a petefeszkemig belenyilalt, es egyidejuleg elsotetult minden elottem, gyorsan le is ultem, mindjart ki is pirosodtam, utana meg elfeheredtem. Mi lehetett ez? Vlmi komolyabb lehet, vagy ne is torodjek vele?
    Elore is koszonom a segitseged!
    Kriszta

    Válasz: Semmi ok az aggodalomra, a terhesség önmagában okozhat magasabb pulzust, ez nem gond. A felállásos jelenség alacsony vérnyomásra utalhat, de ez nem gond. Az is okozhatta, hogy ilyenkor másként működik a vérellátás a szervezetben, emiatt nem kell aggódnod.

  • Ildikó

    2009. október 27. kedd

    Szia!

    Mi most vagyunk az első babatervezésben. Az lenne a kérdésem hogy egy teszt mennyi idős terhességet tud kimutatni? Vagy mikor érdemes tesztet csinálni?

    Válaszod nagyon köszönöm!

    Válasz: A tesztek többsége 12 napos terhességet tud kimutatni. De mikor már késik a menzesz, akkor érdemes tesztelni.

  • Móni

    2009. október 23. péntek

    Szia!Én most 24 hetes terhes vagyok,és az a problémám,hogy nem nagyon érzem a baba rúgásait.A védőnőnél meghallgattuk a szívét,semmi gond nincs.Annyira rugdosott,hogy szakadtunk a nevetéstől a védőnővel,mert hallottuk,de nem éreztem egyáltalán semmit.Egy picit szoktam érezni,de szerintem akkor már szét rúgja a hasam.Ugyanis vízszintesen fekszik és befele rugdos.És ez nagyon rossz!Nem fogom tudni,ha baj van!!!Mikor fog megfordulni?Meddig tart ez?Irigykedve hallgatom a kismamákat,hogy mennyit mozog a baba,meg nem tudnak aludni sem,meg a napi 24 órából 20-at mozog.Én meg nem érzek semmit.Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz:Van, akinek alkatilag vastagabb a hasfala, ők nem érzik a baba rúgásait olyan erősen, de az is lehet, hogy máshol van, nem elől. Mivel most még pici, szabadon mozoghat a pocakban, ezért van az, hogy tud befelé rúgni, általában a 30. hétig meg szoktak fordulni és legkésőbb a 36. héten már fejjel lefelé vannak. Addig pedig élvezd, hogy te még tudsz aludni 🙂

  • tucsok

    2009. október 23. péntek

    Haho! 6 hetes terhes vagyok, es avizeletvizsgalatom eredmenye harom keresztes let, valamint 300000 a colibacik szama. Ez mit jelent?

    Válasz: Azt jelenti, hogy esetleg fertőzésed van, de ezt majd az orvos mondja meg.

  • Niki

    2009. október 18. vasárnap

    Sziasztok!

    29éves vagyok és 3hónapja próbálkozunk a párommal,de eddig eredménytelenül.1.5éve volt egy műtétem,egy polipot operáltak le a méhnyakamról és érdeklődni szeretnék h ez befolyásolhatja e a teherbe esésem v esetleg a kihordásom?Az orvosom szerint nem gond,de nem nyugtatott meg teljesen.Köszönöm válaszotokat!

    Válasz:
    Ha a polip még most is ott lenne, az befolyásolná a teherbeesést, de így nem túl nagy az esélye. A terhesség kihordását sem befolyásolja.

  • suvegne

    2009. október 18. vasárnap

    sziasztok nekem 3napig volt barna folyásom elmult de viszönt nem jöt meg milehet lehet hogy terhes vagyok????

    Válasz:Lehet, csinálj tesztet.

  • nikol

    2009. október 13. kedd

    szia!
    Nekem olyan kérdésem lenne,hogy 8 hetesen volt barnás vérzésem s akkor a doki meg a védönö is azt mondta no sex illetve kerülni az együttlétet,zárva van a méhszályam adtak magnerotot s 9.héttöl elmult. sokat pihentem.Csak azt nem mondták meddig kell kerülni a szexet.Végig? A lényeg az,hogy a babámnak jo legyen.
    Elöre is köszönöm válaszod!!14hetes kismama

    Válasz: Ha zárva van a méhszáj, szexelhettek.

  • Virág

    2009. október 08. csütörtök

    Kedves Ági!
    Nekem az lenne a kérdésem, hogy voltunk orvosnál, ahol a Cg értékem 2000 lett. Legközelebb 3 hét múlva kell mennünk orvoshoz. Lehetséges, hogy addigra jobban kinyíljon a méhszáj? Mi akkor a további teendő? Eshet baja a babanák?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    31 hetes kismama

    Válasz: A 2000 érték nem jelent kinyílt méhszájat, hanem azt jelenti, hogy megrövidült a méhnyak. Ezt a baba súlya is okozhatja, a legtöbb esetben a 30. hét táján már előfordul, különösen, ha nagy a baba. Ha elkezd nyílni a méhszáj, akkor az utolsó 3 számjegy 1-esre változik. Ezesetben többet kell pihenni (feküdni), nem szabad kádban fürdeni és szexelni, a babának ettől nem lesz baja, az elővigyázatosság azért kell, nehogy meginduljon a szülés.

  • Kriszta

    2009. október 06. kedd

    Nekem az a kérdésem lenne,hogy baj-e ha csak akkor mozg a baba ha lehajolok????17.hétben vagyok.Pedig nagyon várom hogy mozogjon.

    Válasz: Nem, nem baj.

  • Sam

    2009. október 05. hétfő

    Hello!

    A 21. hetben jarunk es egy hettel ezelott par csepp ver jelent meg az alsonemumon. Aznap eleg sokat pakolasztam es elegge el is faradtam (persze semmi nehezet, de en is ki akartam venni a reszem, amennyire lehet a melobol, mivel epp koltozunk). Azota minden rendben, a kislanyom ficankol rendesen, de ma voltam dokinal, aki megijesztett (mondta, hogy pihenni, fekudni kell – ezt magamtol is gondoltam -, illetve hogy ha megegyszer elofordul, akkor nem repulhetek – ezzel csak az a gond, hogy most vasarnap megyek ki a ferjemhez Angliaba, persze repulovel). A kerdeseim a kovetkezok lennenek: mi lehetett ez a verzes, menjek-e inkabb kocsival (masfel nap utazas minimum), mit tehetek, hogy ez tobbet ne forduljon elo? Bocs, ha hosszu voltam. Valaszodat elore is koszonom:

    Sam

    Válasz: A vérzésnek több oka is lehetett. Van, hogy pl. aranyérből származik (terhesség alatt gyakran előfordul) Ha nincsenek méhösszehúzódásaid és a méhszáj zárt, akkor repülhetsz, ez ugyanis nem veszélyesebb, mint másfél napig a kocsiban zötykölődni. Sőt, ez utóbbi rosszabb. A fekvés akkor fontos, ha a méhszáj nyílni kezd és menses-szerű görcseid vannak, mert ilyenkor a gravitáció álló és ülő helyzetben is hat a méhszájra és az kinyílhat, míg ha fekszel, akkor nem.

  • Kriszta

    2009. szeptember 30. szerda

    Azt szeretném kérdezni,hogy érzek olyan szúró fájdalmat a jobb oldalon lent,16.terhességi hétben vagyok baj-e?????Mivel orvoshoz csak hétfőn kell mennem.Remélem nem nyíltam ki és azért érzem bár ma éreztem először ezt,nincs görcs sem keményedés.Egyépként ő az 5 baba lessz:-)))várom mielőbbi válaszát.Köszönettel:Soproniné

    Válasz: Szerintem ez nem nagy gond, esetleg felfázás is okozhatja.

  • Judit

    2009. szeptember 25. péntek

    Szia Ági!
    Ki sem tudom fejezni, mennyi segitseget jelent, amiota csak felfedeztem ezt az oldalt…bármi kérdésem merül fel, itt mindig feltehetem. Szóval köszönet Neked ezért!!!
    Sokat hallani arról, hogy egy terhes kisamamának nagyon kell vigyáznia, oda kell figyelnie, nehogy stressz hatása alá kerüljön…noss sajnos ezt nem nagyon sikerül nekem össze hozni, sajnos a természetemben is benne van, hogy folyton rágódom mindenen és ez mellé társult az is, hogy anyosommal nagyon sokat civakodunk. Nem számitottam arra, hogy ha össze költözünk, mármint egy háztartásban leszünk, ennyire el fog romlani a viszonyunk. Sajnos ő nagyon durva rágalmakkal illet, persze alaptalanul. Ő rola azt lehet tudni, hogy ideg beteg és ezen kivül is még rengeteg betegsége van, nincs türelme, sokszor kiakad, amit én idegösszeomlásnak neveznék, és olyankor nagyon rossz meg feszült a hangulat otthon. Sajnos elköltözni nem tudunk, mert két fizetésből nem fogunk tudni fenntartani egy albérletet és még magunkat is, szóval igen szorult helyzetben vagyunk. Beszélni már számtalanszor probáltunk, de sajnos nincs akivel. A kérdésem az lenne, hogy a sressz valóban sokat árt? Konkrétan mire kell felkészült legyek ebben a helyzetben. Jelenleg a 26 hétben vagyok…
    Válaszodat köszönöm…

    Válasz: Ne aggódj, nem lesz ettől semmi baja a babádnak. Szerintem próbáld meg fejben megoldani ezt a kérdést, egész egyszerűen engedd el a füled mellett, amiket az anyósod mond (tudom, nehéz, de egyáltalán ne reagálj rá semmit, hiszen beteg) Találj ki egy gondolatsort vagy egy versikét, amit ilyenkor mondogatsz magadban, amikor az anyósod rákezdi, így meg sem maradnak majd a fejedben a szavai. Emellett pedig segíthet a meditáció is, vagy csak simán hallgass meditációs zenéket csukott szemmel napi 10-15 percet, ez segít a stresszoldásban.

  • Erus

    2009. szeptember 15. kedd

    Szia Ági!

    Magas lett az AFP-értékem: 3,7 MOM. Azt írták a leletre, hogy 0,027-2,7 MOM között normális. Az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet ez a magas érték, illetve okozhatja-e az, hogy az első trimeszterben kétszer volt pecsételő vérzésem illetve kb. 3 hétig barnás vérezgetésem, és a duphastont csak pár nappal a vérvétel előtt hagyhattam abba?

    Válasz:Ez nyitott gerincre utalhat, de nem egyértelmű jel, csak gyanújel, ami azt jelenti, hogy ki fogják vizsgálni, nyitott-e a gerinc vagy sem. A vérzés és a Duphaston nem okozhatta ezt.

  • Ancsi

    2009. szeptember 04. péntek

    SZiasztok,
    Még jó, hogy ide jutottam, egy csomó aggódástól óvtam volna meg magam az utóbbi hónapokban. 16 hetes terhes vagyok, nem látszik, csak hogy felszedtem egy kicsit a terhes vitamin miatt az első 3 hónapban.
    Állandóan azon aggódom, hogy nehogy baja legyen vagy elveszítsem, de közben olyan lelkiismeretfurdalásom van, hogy ha nincs semmi baja, akkor meg ezzel a sok aggódással ártok neki 🙁
    Így úgy érzem, az örömét veszítem el az aggodalmaskodással… Mivel tudok ezektől az érzésektől megszabadulni? Az orvos szerint minden rendben egy olyan jel, adat sincs, egyetlen uh-s képen sem látszik, hogy valami ne lenne normális.

    Válasz: Ne aggódj (könnyű mondani :)) Próbálj a jó dolgokra gondolni, beszélgess vele, mondd el neki, mennyi klassz dolgot fogtok csinálni együtt, mennyire várjátok, milyen ruhácskát, bútort, babakocsit, játékot veszel majd neki, hova szeretnéd elvinni, mit szeretnél megmutatni neki a világból, ez segít, hogy ne a rossz dolgokra koncentrálj, hanem a jókat erősítsd.

  • Judit

    2009. szeptember 03. csütörtök

    Szia Ági!
    Mint látod..elég gyakran fordulok Hozzád, hisz folyton előbukkan valami kérdés. Most kissé intim dologra szeretnék rákérdezni. A nemi élettel kapcsolatban…mennyire normális az, hogy ugyanugy kivánom a szexet a férjemmel, azonban valami miatt nem nedvesedek ugy mint azelőtt igy kissé fájdalmasabb. Mi lehet ennek az oka és esetleg milyen megoldás lenne rá? Válaszodat előre is nagyon köszönöm.
    Szép napot

    Válasz: Ilyen előfordulhat, elsősorban pszichés okai vannak, általában van egy kis gátlás a várandósokban a szexel kapcsolatban és ezért nehezebben engedik el magukat, ami a nedvesedéshez kell. A hosszabb előjáték segíthet, vagy esetleg síkosító használata.

  • Judit

    2009. augusztus 27. csütörtök

    Szia Ági!

    Én most vagyok a 22ik hétben…tegnap voltam dokinál és azt mondta kislányom lesz. Örülök, hogy egészséges, hálás vagyok, csak az a helyzet hogy a férjemmel jobban örültünk volna egy kisfiúnak. A kérdésem az, hogy mennyi esélye van annak, hogy tévedett a doki és mégis fiucska? Lehet hogy butaságnak tünik, de meg kell hogy kérdezzem…Köszönöm válaszodat.

    Válasz: Minimális az esélye, de hallottam már ilyen esetet. A további ultrahangvizsgálatok megerősíthetik majd, hogy tényleg kislány-e.

  • Diana

    2009. augusztus 27. csütörtök

    Szia Agi.

    A testverem nemreg volt 6 honapos terhes egyik pillanatrol a masikra megindult a szules mire beertunk a korhazba mar 5perces fajasai voltak. Ra egy orara vilagra hozott egy pici kisfiut 8800 gramm volt es 30 centi a baba ra 8 orara meghalt senki nem akarta megmondani mitol indult meg a szules annyit mondtak hogy a baba azert halt meg mert nem volt rendesen kifejlodve . ez lett volna az elso babajuk nagy szivfajdalom megrazta az egesz csaladot raadasul en is babat varok es ugyan ahoz az orvoshoz jarunk aki nem vette eszre hogy baj van a babaval kerdeztunk mas orvosokat akik ellattak a szules utan de azt mondtak egyik doki a masikat nem feketiti be. ezek a szlovakiai orvosok kerlek segits megtudni miert kellett annak a pici babanak meghalni elore is koszonom

    Válasz: Nem lehet tudni egyértelműen, ilyen esetekben mi a baj. Néha olyan genetikai rendellenességek állnak a háttérben, amit nem tudnak az alapvizsgálatokkal kideríteni, de az is lehet, hogy az anyának van olyan fertőzése, ami beindítja a szülést, illetve baleset, stressz, gyógyszerek stb. is okozhatnak koraszülést.

  • Nicole

    2009. augusztus 26. szerda

    Szerbusztok!

    Valaki tudna segíteni kiértékelni labor eredményt?A vérvétel kimutatta a terhességet,az eredmény 5000,0mlU/ml-nál nagyobb.Ez jót,vagy rosszat jelent?????Mert a referencia érték 0,0-5,0 van megadva.Segítségeteket előre is köszönöm!!!!!

    Válasz: Ez azt jelenti, hogy terhes vagy.

  • Melcsi

    2009. augusztus 25. kedd

    Szia Ági!

    34.héten járunk,még a terhességem előtt megállapították hogy streptococcusom van,nem használt a gyógyszer.most voltam újabb vizsgálaton,még nincs meg az eredmény,de kiderült,picit nyitva a méhszáj.A védőnő szerint óvatosan szexelhetünk,nem gond.néha sárgás folyásom van,talán a baci miatt.Az orvos nem mondott semmit,arra hogy nyitva méhszáj,csak kérdezte dolgozok e még…kicsit aggódom…Valóban nem gond az óvatos szex?igaz hogy a burok védi a bébit a fertőzéstől?
    köszönöm a választ előre is!

    Válasz: Igen, a burok védi a babát a fertőzéstől, a baci csak akkor okozhat gondot, ha a szülőcsatornában találkozik vele a baba, mert ott megfertőzheti és pl. tüdőgyulladást okozhat.

  • Nicole

    2009. augusztus 25. kedd

    Kedves Ági!
    A megnyugtatásodat,vagy épp őszinteségedet szeretném kérni.A múlt héten 3 pozitív teszt után kiderült,hogy kisbabám lesz.Aztán az orvosom,a tegnapi megvizsgálás után elbizonytalanított és nagyon megijeztett.A kérdése az volt,mivel tapintással nem érezte a terhességet,hogy „ez biztosan terhesség”?Ma elküldött laborba,vér vételre.Ha ennek az eredménye kimutatja a terhességet,akkor az már biztos??????Vagy tartanom kell még egyéb mástól?Ha a vérvétel nem mutatja ki,akkor mi okozhatott a terhességen kívűl 3 pozitív tesztet????Vagy erre csak a mérete miatt kellett,hogy sor kerüljön?????Nagyon izgulik,mert rettentően szeretnénk a bébit.Várom a válaszodat,amit előre is köszönök!

    Válasz: Valószínűleg csak arról van szó, hogy nem pontosan félidőben fogant a baba és még túl kicsi, ezért kell további vizsgálat. A terhességen kívül pozitív tesztet csak és kizárólag egyféle pajzsmirigybetegség okozhat, de arról valószínűleg tudnál, más tünete is van.

  • Aronka

    2009. augusztus 24. hétfő

    Köszönöm válaszod Ági.
    Megnyugodtam,mert már 36 hetes magzat nem számit kraszülöttnek,ha esetleg megérkezne…,de úgy néz ki a kisfiam nagyon jól érzi magá még odabennt.
    Kellemes estét!

  • Nikolett

    2009. augusztus 23. vasárnap

    Szerbusztok!

    Nagyon tanácstalan vagyok,ezért szeretném a segítségeteket kérni.Kisfiam májusban töltötte a 2 évet,ekkor lejárt a Gyedem,kezdetét vette a Gyes,de a munkahelyem már elkezdte kiadni a szabadságaimat,amik a Gyed idejére felhalmozódtak.Holnapi napon kezdené a kisfiam a bölcsit,én pedig munkába állnék,Gyes igénylése mellett(bölcsődében csecsemő-és kisgyermek gondozó vagyok),DE a múlt héten késett a menstruációm,mire az 5.késett napon vettem 1 terhességi tesztet,ami pozitív lett.Nem hittem a szememnek,nagyon örültem,de most nem tudom mitévő legyek a munkahellyel kapcsolatban.A 3 lehetőség melyike lehetséges:1,nem viszem a kisfiamat bölcsődébe,hanem maradok vele Gyesen a tesó megszületéséig,2,visszamegyek dolgozni,és járunk ameddig bírunk,pocakkal meg a kisfiammal közösségbe.(gondolom anyagilag ez lenne a legjobb megoldás,de az édesapa ez ellen van leginkább,az ő álláspontja szerint,ha már így alakúlt,maradjak az első gyermekünkkel itthon)3,ami a legjobb megoldásnak bizonyúl,maradt még az évre 19 nap szabadságom,ezt kivenni,majd ha lejárt,elmenni Táppénzre-ezzel csak az a kérdésem,hogy felvesz-e a nőgyógyász szülésig táppénzre úgy,hoyg közben kapom a fiamra a Gyest,de már ketyegett a szabadságom,és munkámat megkezdtem volna.Melyik lehetőséggel járok a legjobban???És még az lenne a kérdésem,hogyha a második baba megszületik,akkor is jogosult vagyok a Gyedre?Mármint,hogy az első gyermekemre mivel azt kaptam 2 éves koráig,ezért az munkaviszonynak számít,igaz?Vagy ha most táppénzre vesznek fel,akkor hogyan alakúl ez az összeg,illetve ha gyesen maradunk?
    Nagyon szépen kérem,válaszoljon valaki,mert rettentő tanácstalan vagyok!
    Előre is köszönöm!!!!!!

    Válasz Anyagilag a legjobb megoldás, ha visszamész dolgozni, mert ezalapján számítják a TGYÁSt és a GYED-et majd. Ha dolgozol, a szülés előtt kiveheted a GYED idejére járó és a most ledolgozott időre járó fizetett szabadságodat is. A 2. baba megszületése után ugyaynúgy fogod kapni először a TGYÁSt, majd a GYED-et, mint korábban. Miközben dolgozol kaphatod továbbra is a GYESt.

    Azt is megteheted, hogy most kiveszed a szabadságot, aztán táppénzre mész (ha az orvos hajlandó kiírni, de mivel a szakmád miatt valamelyest veszélyeztett vagy, ezért ez nem lehet gond), így viszont sokkal kevesebb GYED-et fogsz kapni. GYES mellett nem lehetsz táppénzen.

  • Magdika1974

    2009. augusztus 23. vasárnap

    Jo reggelt!!!
    köszönöm a valaszt de sajnos a tegnapra valtozott a helyzet. 2 napja csak keves barna folyasom, neha rozsaszines volt. A tegnap mar picit gyakrabban jott par csepp de ez mar piros ver. felhivtuk a surgosseget de azt mondtak ha nincs lazam es nincsenek gorcseim akkor meg varhatok. Azt nem ertem miert kell azt az allapotot megvarni? Lehetseges, hogy akkor mar nem tudnak segiteni amikor mar görcseim vannak…
    Vagy ez hormonvaltozas miatt normalis? Altalaban hany napig tartanakezek a verzesek?
    Meg lenne egy problemam.
    Junius 12 en volt az utolso menszem. Nyaralni voltunk, a parom lanya is velunk volt igy tudom pontosan a datumot amikor egyutt voltunk. Junius 26 an pl de viszont Julius 13 es 15 is csinaltam terhessegi tesztet es negativ volt. Meg juli 12 en voltunk egyutt. A kovetkezo tesztet Julius 28 -an csinaltam es pozitiv lett. tehat elmeletileg Julius 12 -en maradtam terhes megis azt allitottak, hogy 7 hetes vagyok, aztan mikor mondtam, hogy csinaltam terhssegi tesztet juni kozepen akkor beleegyeztek. ERdekes, hogy abban az idoszakban kellett volna megjonnie a menszemnek . En biztos vagyok ebben a datumban. Ragaszkodhatok hozza???
    Köszönöm a valaszt elöre is!!!! Kellemes napot mindenkinek!!!

    Válasz: Az a helyzet, hogy van, hogy egy kicsi vérzés van, mégis megmarad a terhesség, ezt sajnos nem lehet tudni és igazán megakadályozni sem tudják, hogy ne menjen el az embrió. Egy ilyen vérzés kb. olyan hosszú, mint egy menses, sokan észre sem veszik.
    A fogantatás időpontja nem feltétlenül az, amikor együtt voltatok, akár 3 nappal később is lehet a valódi fogantatás, mint az együttlét.

  • Niki

    2009. augusztus 22. szombat

    Sziasztok!

    Itt ismét Niki.
    Köszönöm szépen a válaszadást!Még azt szeretném megkérdezni,hogy ez a görcs normális jelenség 4 hetes terhességi korban?Ugye nem valami bajt jelent?
    Köszönöm a választ előre is!

    Válasz: Igen, menstruációs jellegű görcsök a 10-12. hétig előfordulhatnak.

  • Magdika1974

    2009. augusztus 22. szombat

    Sziasztok!

    Most talaltam ra erre az oldalra! 35 eves vagyok es 5 hetes terhes. ez lesz az elso babam ha Isten is akarja. Par napja nagyon keves barnas-rozsaszines folyasom van. De csak a wc papiron latszik naponta parszor. Ideges vagyok. Voltam orvosnal amikor 3 hetes voltam. Most kulfoldon vagyok, itt nem tudok olyan hirtelen orvoshoz menni.
    volt valakinek hasonlo tapasztalata?
    irjatok ha tudtok valamilyen tanacsot adni!!! köszike elore is!!!

    Válasz: Remélhetőleg, nincs semmi gond. Ha most nem tudsz orvoshoz menni, annyit tudsz tenni, hogy sokat pihensz, nem erőlteted meg magad. Az orvos is ezt ajánlaná.

  • Niki

    2009. augusztus 21. péntek

    Sziasztok!

    Én azt szeretném megkérdezni,hogy a héten,három terhességi tesztből is kiderűlt,hogy babát várok,a tesztek pozítívak lettek.A hasam viszont eléggé görcsöl,és az első terhességemnél ilyet nem tapasztaltam.Ez normális jelenség?
    Ha jól számolom,akkor 4 hetes terhes lehetek.Ha jövőhéten elmegyek orvoshoz,akkor a nőgyógyász már megállapítja a bébi tényét?????Vagy még korai?
    Előre is köszönöm a válaszokat,egy aggódó,2 éves kisfiú édesanyja

    Válasz: 4 hetes terhességet már meg tud állapítani az orvos. És ha ilyen panaszaid vannak (görcsök), még akkor is érdemes megvizsgálnia, ha egyértelműen nem tudja megmondani, hogy van-e baba. (De 3 pozitív tesztre már ő sem tud mást mondani!)

  • Aronka

    2009. augusztus 21. péntek

    Szia Ági!

    Ma voltam vizeletvizsgálaton és ugy néz ki,hogy vizeletfertőzésem van.
    A háziorvosom szabadságon van,igy a helyettesénél voltam.
    Megrémültem,mert szerinte koraszülést is kiválthat a fertőzés.
    Te mit tudsz erről?
    Ödémás a kezem,lábam,de a vérnyomasom tökéletes.
    36 hetes kismama vagyok.
    Köszönöm előre is a válaszod!
    Kellemes napot!

    Válasz: Aggodalomra semmi ok. 36 hetesen már nincs koraszülés. Viszont a fertőzést mihamarabb kezelni kell, mert hüvelyi szülésnél a baba a szülőcsatornában megfertőződhet, és pl. egy streptococcus fertőzés tüdőgyulladást okozhat nála.

  • Judit

    2009. augusztus 18. kedd

    Szia Ági!

    Szép lassan elérkeztem a 20. héthez. Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted mi okozta, hogy az elmúlt napokban (mostmár elmúlt) furcsa viszketést éreztem odalent. Jelent valami gondot, fontos orvoshoz fodulnom?
    És van egy másik kérdésem is, ami egy más témakörhöz tartozik. Lakóhelyünktől nem messze van egy födött uszoda, langyos ásványvizzel feltöltve…lehet nekem ott úszkálni? Árthat valamit a picurkámnak?
    Válaszodat előre is nagyon köszönöm…
    Üdv Neked

    Válasz: Ha már elmúlt, akkor nem kell foglalkozni vele.
    Amíg zárt a méhszáj, addig nyugodtan lehet uszodába menni, de meleg gyógyvízbe nem (32 fok felett), mert ott gyorsabban szaporodnak a kórokozók.

  • Dina

    2009. augusztus 08. szombat

    Köszönöm a válaszokat, sokat jelentett, hogy „volt valaki a vonal végén”. A hcg eredmény 37 lett, ami azt jelenti, hogy sajnos a tehesség elhalt. A vérzésem még mindig nem erősödött, nem üti meg a menstruáció alatti mennyiséget. Pár nap múlva újabb hcg teszt lesz, hogy lássuk mi történik, mostmár csak abban reménykedem, hogy minden komplikáció nélkül túljutok ezen.

  • Dina

    2009. augusztus 07. péntek

    Sziasztok!

    Sajnos sorsom/sorsunk rosszra fordult. Tegnap este elkezdtem vérezni. Ma voltam orvosnál, elvileg 5 hetes lehetek, de nem látott egyértelműen semmit az ultrahangon, csak némi „pöttyöket”. Nem volt számomra egyértelmű, mit ért ez alatt, az otthoni ultrahangok sokkal jobb minőségűek. Vettek vért a HCG szint megállapítására, holnap lesz eredmény. A vérzés főként a wc-re menetelkor erősödik, élénk piros, mintha menstruálnék. Két esetben is volt egy-egy darabka, amolyan körömnyi nagyságú. Az orvos szerint 50-50% az esélye, hogy megmarad vagy elmegy a baba, és 75% esélye van annak, hogyha elmegy, akkor nem kell utólag kaparásra mennem. Itt külföldön teljesen magamra maradtam, az egyetlen magyar nőgyógyászt nem tudom utolérni, az asszisztensnő nem adja, visszahívást ígér, de nem történt meg, szerdára szeretne mindenképp időpontot adni, ma viszont még csa csütörtök van, tehát az majdnem egy hét. Akinél voltam orvos, azt mondta figyeljem a vérzést, ha egy pénzérme nagyságú fehér darabot látok, akkor kiürült. Számomra az sem világos, hogyha ekkora, akkor miért nem látja ultrahangon? Azt mondta a méhszáj zárt, ami jó jel. Terhességi hormont nem írt fel, mert azt mondta, bár az jó a vérzésre, de ha így nem marad meg, jobb ha elmegy. (?) Másfél hetem van a repülőútig, amelyből 10 óra az óceán felett, azután pedig London-Budapest. Szerinte ha addig nem történik valami, akkor az úton elvérezhetek, tehát ha elhalt a terhesség mindenképp a vákuumos kaparást javasolja. Én ezt szeretném már otthon megcsináltatni, ha tényleg szükséges, valamint nem gondolom úgy, hogy egy ilyen kaparás olyan rutin dolog lenne, hogy pár napra rá repülhessek.

    Bármilyen tanácsot, véleményt, tapasztalatot, segítséget szívesen fogadok. Teljesen kétségbe estem.

    Válasz: Semmi ok az aggodalomra, sokan vérezgetnek az első hetekben, ami lehet hormonális ok is, vagy kezdődő vetélés jele. Az utazás szerencsére ezt nem befolyásolja, emiatt nem kell aggódnod, nem fogsz elvérezni vagy ilyesmi. A koraterhességek 20%-a végződik vetéléssel és a legtöbbször észre sem veszi az anyuka, csak annyit tapasztal, hogy később jön meg 1-2 héttel és erősebben.

  • Ildiko

    2009. augusztus 01. szombat

    Sziasztok

    Azt szeretnem megtudni hogy arthat-e a tul sok ultrahangos vizsgalat?
    A tavaly volt egy mehen kivuli terhessegem , aminek a kovetkezmenye hogy az egyik petefeszkemet ki kellett vegyek.
    Most ujra babat varok, a doki szerint semmi gond, csak 7 hetes terhes vagyok es mar 3-szor voltam ultrahangos vizsgalaton, ami miatt egy kicsit aggodok. Lehet-e baja a babanak?

    Válasz: Nem árt az ultrahang, nem kell aggódni miatta.

    Elore is koszonom

  • Dina

    2009. július 31. péntek

    Köszönöm a gyors választ. Voltam orvosnál, sajnos az ultrahangon még nem látszik semmi, így két hét múlva rendelt vissza. A görcsökre azt mondta, hogy amíg nincs vérzés, addig nem kell aggódnom és van aki görcsöl, lévén nemrég maradt ki a menstruáció, így a szervezet még át kell álljon. De őszintén szólva néha csillagokat látok és úgy érzem, mindjárt megjön, ennyi volt. 🙁 Készüljek a legrosszabbra vagy ettől még van esélye, hogy minden rendben lesz?

    Válasz: Szinte mindenkinek vannak erős görcsei ilyenkor, ez ezzel jár.
    Az UH semmit nem jelent, mert ennyire az elején, még olyan kicsi a baba, hogy tényleg semmi nem látszik és még ha látnak is valamit, akkor sem állapítják meg a terhességet csak akkor, ha már van szívhang, ami a 6. hét környékén látszik először.

  • Dina

    2009. július 30. csütörtök

    Sziasztok!

    Nagyon kezdő vagyok, viszont annál ijedtebb. Úgy néz ki babát várok, több tesztet csináltam, mind pozitív lett, kb. 2-3. hétben lehetek, szóval nagyon az elején. Ami viszont nagyon aggaszt, hogy sokat fáj a hasam, elég rosszul is vagyok. Eleve hasfájós vagyok és az elmúlt pár napban elég rosszul voltam. Emellé társul, hogy amikor wc-re megyek és székletem is van, akkor mindig van egy kis hüvelyváladékozás, ami nagyon világos színű, talán nagyon világos tejeskávéhoz tudnám hasonlítani. Mennyisége kevés, szinte minimális és alig pár árnyalattal sötétebb, hogy látszik a wc-papíron, de csak egy két törlés erejéig, utána újra átlátszó. Találkozott valaki hasonlóval? Mennyire kell aggódnom. A dolog szépsége, hogy külföldön vagyok, bár bejelentkeztem egy orvoshoz, de az otthoni orvos szerint ebben a korban még nem sok minden állapítható meg.
    Előre is köszönök minden választ, tanácsot.

    Válasz: Amíg a folyás nem vált át vérzésbe, és amíg nem lesz rossz szaga, nem társul hozzá csípő, fájó érzés, addig nagy baj nem lehet. De ha eljutsz orvoshoz, azért mondd el neki!

  • Judit

    2009. július 27. hétfő

    Üdv nektek!
    Megint felmerült egy kérdésem…miért van az, hogy reggel mielőtt felkelek egész addig, amig egy kis kávét nem iszok szörnyen fáj a fejem, annyira hogy érzem szétpattan, olyan feszitést érzek. Gyógyszert nem merek bevenni. Végülis nem szokott sokáig tartani, csak addig nagyon fáj. Ez normális velejárója a terhességnek, vagy valami vérnyomás problémára utal. Azért gondolok erre, mert eléggé ingadozó volt azelőtt is a vérnyomásom, és ráadásul talán anyumtól örörköltem a magas, ingadozó vérnyomást. Van valakinek valami magyarázata esetleg tanácsa számomra? Előre is köszönöm…szuper ez az oldal, nagyon hasznos és rengeteget lehet tanulni..csak igy tovább

    Válasz: Igen, lehet az ingadozó vérnyomástól. Terhesség alatt inkább alacsony szokott lenni a vérnyomás, ez okozhat fejfájást.

  • milananyu

    2009. július 15. szerda

    Judit szerintem festethetsz, én is festettem első babámnál is, most is(12 hetes vagyok, 8 hetesen festettem utóljára)Dokim gentikus ő mondta h nem árt, max a durva hidrogénes leszívatás, ami erős vegyi anyaggal történik.
    Szépülj csak!Én is megyek jövő hónapban megint:)

  • Judit

    2009. július 15. szerda

    Szia Ági!

    Lehet, hogy nem teljesen illik ide a kérdésem…elnézést kérek. Azt szeretném tudni, hogy árthat-e a picurkámnak, ha festem a hajam. miota tudom, hogy várandós vagyok (15 hét), abba hagytam a hajfestést (két havonta festettem), de mostmár nagyon csuny a hajam és jó lenne újra megfesteni. De meg akartam bizonyosodni az felöl, nehogy rosszat tegyek ezzel a picurnak. Természetesen nem életbevágó, de ha nem árt akkor miért ne. Válaszodat előre is köszönöm

    Válasz: Festethetsz nyugodtan.

  • Andi

    2009. június 29. hétfő

    Kedves Ági

    33 hetes kismama vagyok . Az első terhességem volt a legegészségesebb 9 hónapom. Most a második babánál minden létező bajom kijön. Kezdődött gombás fertőzésekkel aztán minden hónapban nátha vagy torokgyulladás, köhögés. jelen esetben 3. hete küzdök és nem múlik. első héten a torkom aztán köhögés és most ismét a torkom. Szerencsére lázam nincs. Gyógyszert nem kapok . kezdek aggódni, hogy nincs-e valami komoly baj ami miatt ilyen könnyen elkapom ezeket a nyavajákat ill. hogy a babánál se kavarjon be semmit. Létezik, hogy a szervezetemet ennyire legyengíti a baba? Azok a vérvizsgálatok amiken túlvagyok /kötelező terhességin/ha lenne valami akkor az már mutatta volna?Eszem rendesen sok zöldséget és gyümölcsöt. Válaszodat köszönöm

    Válasz: Igen, előfordul, hogy a szervezetet ennyire legyengíti a baba. Szerencsére ezek a babánál nem okoznak gondot, emiatt ne aggódj. Találkoztam már olyan kismamával, akinél a terhesség alatt havonta kijött magas lázzal az influenza és a következő terhességénél is ugyanez volt a helyzet.

  • Bee

    2009. június 22. hétfő

    SZia Vida Ági!
    Lehet hogy nem véletlen, hogy pont ezekről az aggodalmakról írsz nekünk. Mi is pont ilyen témákról beszélgettünk. Köszönöm, hogy szenteltél egy cikket ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával, pár dolog tiszta lett nekem is. Nagyon aktuálisak mostanság a cikkeid egy párunknak. Csak így tovább!!!!

  • Judit

    2009. június 19. péntek

    Szia Ági!

    Én 12 hetes terhes vagyok. Mostanig egyszer voltam nőgyógyászati vizgálaton, és azt mondták hogy minden rendben. Tegnap azonban megcsináltam a vérvizsgálatot és kiderült hogy RH negativ vagyok. Hát ma rengeteget olvastam eről, volt ahol azt urták, hogy nagyon veszélyes, máshol viszont, hogy veszéjes, de nagyon könnyen kezelhető igy sem az anyukának, sem a babának nem eshet baja. Szerencsére, hogy még az elején úgy döntöttünk, hogy megtartsuk a picit, mert most azt mondták, hogy mindössze két gyerek lehetséges, a harmadik már tul veszélyes. Sajnos én csak most tudtam meg a vércsoportom és az RH faktort is, igy nagyon félek, hogy valami gond lesz. Kérlek irj erről nekem, mit tudok esetleg tenni, hogy megnyugodhassak.
    Válaszodat előre is köszönöm

    Válasz: Semmi ok aggodalomra. A szomszédom Rh negatív és 3 gyönyörű gyereke van 🙂 Az orvosok tudják, mi a tennivaló.

Comment navigation