A terhesség első jelei

Alighogy a baba megfogan rohamos változások indulnak meg a szervezetedben. Te erről semmit sem tudsz még 1-2 hétig, azonban napról napra nagyobb az esélye, hogy a terhesség első gyanújeleit megérzed.

A terhesség első jeleiA terhesség első jelei az ún. gyanújelek, amiket más is okozhat, de akár terhesség is lehet. Általában ezek jelentkeznek a legkorábban. Ilyen tünet a hányinger, az émelygés, a szagundor, ha hirtelen megkívánsz valamit vagy éppen undorodni kezdesz tőle. Állandó pisilhetnék és fokozott fáradtságérzés is jelezheti a pocaklakó jelenlétét. Gyakori, hogy bizonytalan alhasi panaszok társulnak a tünetek mellé: úgy fájdogál a hasad, mintha „meg akarna jönni”, ez akár az egész első harmadot végigkísérheti. Később állandó éhségérzet és szomjúság is csatlakozhat a tünetekhez.

A valószínűségi jelek közé tartozik a mellek érzékenysége, megnövekedése, akár még néhány csepp előtej is megjelenhet. A mellek megduzzadnak és a bőr alatt előtűnnek a kék erek. Ide tartozik a menstruáció elmaradása is. Mire ez bekövetkezik, a terhesség már 4-5 hetes, azaz a pici legalább 2-3 hete beköltözött. Előfordulhat, hogy pár csepp vérzést tapasztalsz a menstruáció idején, de ez normális jelenség.

A terhesség biztos jelei: a pozitív teszt, melyet a menstruáció elmaradásakor már érdemes elvégezni, majd pár nappal később megismételni. Álpozitív eredmény nincs, azaz, ha megjelent a két csík, akkor ott baba van, más kérdés, hogy sajnos előfordulhat, hogy felszívódik (amióta a nők szinte a fogantatás pillanatától nyomon követik terhességüket, pontosan lehet tudni a felszívódások, vetélések arányát, ez nagyjából 11%).
Biztos jel még a szívhang is, amelyet a 6. héttől lehet kimutatni.

Ha pozitív lett a teszt, 1-2 hetet érdemes várni és utána felkeresni az orvost, mert kb. a 6. héttől van szívhang.

Így néz ki egy 8 hetes magzat az ultrahangon:

    Ha kérdésed van, először olvasd el ezt a cikket, hátha megtalálod benne a választ! 2008. augusztus 15-től csak azokra a kérdésekre válaszolok, amikre a válasz nincs benne ebben a cikkben!
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

2 051 Comments

  • Jenni

    2009. május 14. csütörtök

    Sziasztok én azt hallotam, hogy ha antibiutikumot szedek akkor nem hat a fogamzásgátló tabletta.Ez igaz?Ha igen akkor mennyi idő után hat újra?Vagy ez , hogy van?Előre is köszönöm

  • Picurka

    2009. május 13. szerda

    Kedves Ági! Folyt köv. az előzőhöz 🙂 A tesztem eredménye negatív….

  • Picurka

    2009. május 13. szerda

    Szia!
    A következő kérdésem lenne…
    Abbahagytam a gyógyszert februárban,márciusban rendesen megjött a mensim,viszont április 20-án kellett volna megjönnie és még mindig semmi…Amikor elkezdtem szedni a gyóhyszert,akkor is elég rendesen bekavart,hónapokig vérezgettem,lehetséges,hogy most is ez a baj? Márciusban egyáltalán nem lehettem terhes…április végén volt szexuális kapcsolatom megszakítással…tesztet még nem csináltam,mert nem éreztem magam terhesnek ( 2 gyerkőcöm van,rájönnék) viszont az utóbbi pár napban, kb 3-4 napja a mellbimbóm nagyon érzékeny és alhasi fájdalmaim is vannak!Lehetséges,hogy mégis terhes lennék…a naptármódszer szerint ha megjött volna időben,nem szeretkeztem a kritikus napokon,vagy ez ilyenkor nem számit??? Légyszi minnél előbb válaszolj! Köszönöm: Üdv: Picurka

    Válasz: Gyógyszerszedés abbahagyása után (főleg, ha hosszú ideig szedte valaki a gyógyszert) gyakran előfordul, hogy akár fél évig is rendszertelenné válik a ciklus. Ebben a helyzetben a naptár módszer bizonytalanná válik. Megszakításos védekezésnél van 5 % esélye a teherbeesésnek. A mell érzékenysége, a hasfájás valóban lehet a terhesség tünetee, de lehet a közelgő menzesz előjele is. Egy nő két terhessége se biztos hogy egyforma, és az is lehet, hogy nem egyformán érzi meg. Én a megnyugtatás kedvéért csinálnék egy tesztet.

  • mimike

    2009. május 12. kedd

    Szia az lenne a kérdésem hogy a Medi-lab-os tesz 12 napos terhességet kimutat-e, ha délután csinálom meg?

    Válasz: Elméletileg igen, de mivel terhesség esetén a reggeli első vizeletben a legtöbb a hcg hormon, akkor biztosabb lenne az eredmény.

  • Dora

    2009. május 12. kedd

    Szia!
    Az a problémám,hogy a ciklusom 28 napos általában és utoljára április 11-én jött meg.A barátommal együtt voltunk megszakításosan 25én (nem ment el bennem) és most ha jól számoltam akkor 9én kellett volna megjönnie,de nem jött meg.most érettségiztem a múlt héten,lehet h az izgulások miatt késik?vagy nagyobb az esélye hogy esetleg terhes vagyok?segíts kérlek!válaszodat köszönöm!

    Válasz: A megszakításos védekezésnél 5% esélye van a teherbe esésnek. A vizsgák miatti idegeskedés is felboríthatja valamilyen szinten a ciklust, erre is van esély. Esetleg ha még többet késik, érdemes lenne csinálni egy tesztet a megnyugtatás kedvéért. Bármelyik drogériában vagy gyógyszertárban beszerezheted.

  • rewqtr

    2009. május 02. szombat

    szia! én nem a terhesség miatt kérnék tőled tnácsot,hanem amiatt hogy a héten volt nekem egy abortuszom és a doki mondta h szerdától elkezdhetem szedni a fogamzásgátló tablettát. El is kezdtem már 3 napja és ma(máj 2) megjött a havi vérzésem.Ez mitől lehet?????így mit csináljak a gyógyszerrel??????

    Válasz: Ez a tablettától és az abortusztól is lehet. Konzultálj mielőbb orvossal, hogy mi a teendő!

  • Moni

    2009. április 30. csütörtök

    Szia!
    Azt szeretném kérdezni, hogy terhesség esetén mikor látszanak az erek? A párommal nem védekezünk, mert szeretnénk babát. Április 13-án megjött, sajnos. Ma (ápr. 30.) fürdésnél, azt vettem észre, hogy a combom tövénél nagyon, és a derekamnál (a hasamhoz közel) enyhén látszanak az erek. ( a mellkasomnál mindig is látszódtak az erek) Én úgy gondolom, hogy mivel rendesen megjött így nem estem teherbe, de akkor vajon mitől látszanak? Vagy lehet hogy nagyon megfigyeltem magam és azért látom? És még azt szeretném kérdezni, hogy a peteérés közeledtével hogy alakul a folyás? Most hétvégén lesz peteérésem (máj. 3.).
    Válaszát előre is köszönöm!

    Válasz: Nem hinném, hogy az erek bármit is jelentenek ebben az esetben. Inkább terhesség vége felé szoktak erősebben látszódni.

  • Freny

    2009. április 27. hétfő

    Sziasztok!

    3 éves, gyönyörű kislány anyukája vagyok. Gyógyszerszünetet tartok, márc.23-án volt menszim, majd 4.-én, és 17.-én voltunk együtt férjemmel. Április 20.-án kellett volna megjönnie, fájt is a hasam rendesen, de csak 24.-én betegedtem meg. Azóta is vérezgetek, viszont a melleim megnőttek, tegnap zuhanyozásnál pici előtejet vettem észre. Tesztek negatívak, reggeli vizeletből. 3 napja fáj a fejem, szurkál a hasam alja, de más problémám nincs. Előfordulhat hogy mégis terhes vagyok? Válaszod előre is köszönöm!

    Válasz: Ha a vérzés enyhe, nem élénk piros, csak barnás, akkor lehetséges terhesség. Főleg, ha 17-én sikeredett, akkor még a tesztek se mutatják ki, mert csak 12 napnál idősebb terhességet képesek a legérzékenyebb tesztek is kimutatni.

  • Freya

    2009. április 22. szerda

    Üdvözletem. 17éves lány vagyok, és a következő a problémám. Majdnem egy hónapja, március 31-én szeretkeztem a Párommal. Óvszerrel védekeztünk, de az elszakadt, így ő belém élvezett. Neki ez volt az első szeretkezése, ez nem tudom mennyit számíthat. A 72 órás tablettát pedig nem mertem bevenni, mert a menstruációm igazából még nem alakult ki. 15évesen volt az első vérzésem, és egész év maradt ki, most fél évek maradnak ki a vérzéseim között. Jártam már emiatt nőgyógyásznál, hormonproblémáim vannak, amit kezelni fog a jövő hónaptól. A legutolsó vérzésem tavaly októberben volt
    Most pedig félek attól, hogy esetleg mégis teherbe estem. Rengeteget eszem mostanában, és igazán nem is vagyok éhes, hanem inkább kívánós.2-3 hete volt egy kis barnás folyásom, ami eddig nem volt jellemző. Előfordul többször, hogy fáj, görcsöl az alhasam, és egy érdekes vonalban szúr, a petevezetékemnek tulajdonítanám, ha ez lehetséges. Egy hete székrekedésem is van. Tegnap este óta pedig érzékenyek a melleim, fájnak a mellbimbóim. Lehetséges nálam a terhesség?
    Köszönöm válaszát előre is.

    Válasz: Rendszertelen ciklusnál kicsi az esélye, de bekövetkezhet terhesség. Érdemes lenne egy tesztet csinálni, hogy legyen valami konkrétum. Bármelyik gyógyszertárban vagy drogériában beszerezhető.

  • Mohácsiné Ági

    2009. április 22. szerda

    Még egy kérdésem lenne,hogy a pajzsmirigy gyógyszer szedésének elkezdése után mekkora az esélye a teherbeesésnek?Tudom azt nem lehet megmondani mikor eshetek teherbe csak kb mennyi idő után sikerűlhet?Mert ugye ha baj van a pajzsmiriggyel akkor sokkal nehezebb teherbe esni!
    Köszönöm a válaszodat!

  • zsazsa

    2009. április 22. szerda

    teszem hozzá esemény előtti pharmatex-et használtunk nem a gyógyszert hanem a kenőcsöt!!! így is esélyes lehet hogy kisbabát várok??Köszönöm válaszát

    Válasz: Ha a krémet pontosan a tájékoztató alapján használták, akkor nem lenne szabad terhességnek kialakulnia. Persze, ahogy semelyik fogamzásgátló módszer, így a krém sem nyújt 100%-os védelmet.

  • zsazsa

    2009. április 22. szerda

    Szia!
    A barátommal mensi után a „legesélyesebb” idöben együtt voltunk. azt hiszem a 11-12.napban! Csak utánna használtunk fogamzásgátlót amit a gyógyszertárban vettünk. Ez több mint 2 hete volt! Azóta fájdogál a hasam alja,sokat eszem mindig éhesnek érzem magam,sok folyadékot iszom amit elötte nem nagyon! A melleim fájnak kb 3napja…lehetséges hogy terhes vagyok??

    Válasz: Ha minden rendben van, és pont peteéréskor vagytok együtt, akkor 20% esélye van a terhességnek. Viszont nem tudom utána milyen fogamzásgátlót használtatok, ha a 72 órás tablettát, akkor utána pár napon belül vérzésnek kell jelentkeznie. Nem tudom, mennyi idő telt el az eset óta, de terhességi jeleket leghamarabb 10 nap után lehet érezni. Ha már ennyi eltelt, érdemes lenne egy tesztet csinálni, de azt is figyelembe kell venni, hogy a legérzékenyebb tesztek is leghamarabb a 12 napos terhességet képesek kimutatni.

  • Mohácsiné Ági

    2009. április 20. hétfő

    Szia!

    Kiderűlt,hogy a pajzsmirigyemmel probléma van alulműködik!Az orvos is mondta,hogy ez is akadályozhatja a teherbeesést!Írt fel gyógyszert amit szedek is!Az lenne a kérdésem,hogy így 1 hónap után van e esély arra,hogy sikerűlhetett e baba?A terhességi „korong” alapján amin lehet követni,hogy mikor van peteérés,hanyadik hétben járhat a terhesség az alapján nézve mikor volt a peteérés együtt voltunk a férjemmel aki külföldön dolgozik és itthon volt pont akkor.Most azt „mutatja.hogy a peteérés és a pozitív teszt között vagyok.Ilyenkor lehet már valami terhességi jel?
    Köszönöm előre is a választ!

    Válasz: A terhesség első jeleit általában akkor lehet érezni, amikor már a teszt is kimutatja, tehát leghamarabb 12 nap elteltével.
    Üdvözlettel:Ági

  • csilla

    2009. április 18. szombat

    Sziasztok. Egy 25 éves lány vagyok. A párommal szeretnénk kisbabát és ezért próbálkozunk is eleget. Mindketten egészségesek vagyunk, csak egy probléma van. Lehet hogy furcsán hangzik de a párom 65 éves. A kérdésem az lenne, hogy sikerülhet e- összehoznunk egy babát, mind ketten nagyon szeretnénk. Előre is köszönöm a válaszát

    Válasz: Férfiaknál az életkor nem akadály, de a Down kór szempontjából kockázati tényező az 50 év feletti életkor.

  • Böbke

    2009. április 15. szerda

    Sziasztok!Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogra, és hogy érdemi válaszokat kapunk kérdéseinkre!Ma délután ott volt a két csík…ami kicsit meglepő!Az előző menstruációm március 21-én (szombat) kezdődött, és körülbelül következő héten csütörtökön is és pénteken is együtt voltunk, majd rá következő héten kb.szerdán. „Nyilvántartásom” szerint az utolsó együttlét utáni szombaton volt ovulációm. A terhességnek semmi jele nincs a két csíkon kívül, szombaton kellene megjönnie (megbízható, 28 napos ciklusom van)…akkor most mi is történik?Lehet, hogy az utolsó menstruációm csak „kamu” volt?(Egyébként elég rövid volt, 2 nap – de egyébként sem több soha 3, max.4 napnál, tehát annyira nem tűnt fel). Azért aggódom, mert az elmúlt 4 hetet sajnos kikapcsolódással töltöttük, amibe belefértek a bulik is – sörözéssel, borozással (azonban itt megálltunk). Lehet baja a picinek?Várjak pár napot és ismételjem meg a tesztet?Menjek dokihoz?Köszönöm a segítséget!

    Válasz: Lehet, hogy „kamu” volt, lehet, hogy igazi. A terhességek nagy része nem pontosan középidőben jön össze. A bulira pedig annyit tudok mondani, hogy ilyen fiatal terhességnél még a mindent vagy semmit elv érvényesül, vagyis ha a baba ragaszkodik, ettől nem lesz baja, de ezután már jobb leállni az alkohollal. Bár egyesek szerint egy pohár bor nem árt, sőt jó, de ehhez nem értek, én inkább nem innék. 🙂

  • Kitti

    2009. április 15. szerda

    Sziasztok!
    nagyon szeretnénk már babát a párommal. 11 hónapja próbálkozunk, de eddig nem jött össze. Ebben a hónapban megjött 13-án, éppenhogy pár pötty volt. azóta semmi. icipici barnás folyás, más nem jelentkezik.
    Ha csinálok egy tesztet, szerintetek kimutatja hogy sikerült-e vagy sem?
    Kicsit szédelgek és émelygősnek érzem magam, de más tünetem nincs.
    Köszi a választ!

    Válasz: Szerintem érdemes lenne tesztelni, ha nem volt „rendes” vérzésed!

  • Edina

    2009. április 12. vasárnap

    10-re nem vártam. Nem is jött Csináltam ma tesztet (Lilyt), de nagatív lett. Mostmár biztos nem vagyok terhes?
    Már egy hete fáj a mellbimbóm, nagyon érzékeny, a mellembimbóm udvara tele lett mirigyekkel, és sokkal nagyobb lett. Egész nap émelygek, alig kívánom a kaját.Tegnap voltam mekibe és még a kedvenc sajtburgeremet sem tudtam megenni, ránéztem és kész voltam.A hőm 37 körül van, még napközben is.Hát, de a teszt…
    Székrekedésem is van.

    Válasz: A negatív teszt néha téved, a pozitív teszt soha. A tesztek érzékenysége ugyanis különböző, ezért lehet, hogy negatívat mutat a teszt, mert még nincs annyi HCG a vizeletben, amennyit ki tud mutatni. Lehet, hogy nem középidőben estél teherbe és ezért nem mutatja még ki a teszt, mert még túl alacsony a hormonszint. Várjál néhány napot és ha nem jön meg, tesztelj megint.

  • rewq

    2009. április 11. szombat

    ja és még nagyon görcsöl a hasam.

  • rewq

    2009. április 11. szombat

    Szia! nekem is lenne a terhességgel egy kérdésem. már kb. 11 napot késik a mensim,bár igaz ebben a hónapban nyelvvizsgáztam és igen izgulos vagyok meg vesebajokra kezeltek,bár lehet h ezek miatt késik,de már nagyon izgulok h terhes vagyok e vagy sem.a melleim nem érzékenyek,nem nagyobbodtak meg,nincs a mellbimbó körül elváltozás meg semmi olyan ,mint régen, és nincs hányingerem,birom az ecet szagát,nem vagyok éhes mindent megtok enni amit eddig is,bár sokat megyek a wc-re mivel napi 2-3l vizet iszok.és a párommal nem védekezünk hanem időben kiszáll.még így is fenn áll annak a veszélye h terhes vagyok?????

    Válasz: A terhességi tünetek nem jelentkeznek mindenkinél. A megszakításos védekezésnél a teherbeesés esélye 5%, de ha egy éven keresztül csak így védekeztek, ez az esély kb. 35%-ra növekszik. Persze bezavarhat a stresszelés is. Egy teszt elvégzése után tudhatsz biztosabbat.

  • zsu22

    2009. április 10. péntek

    Sziasztok!Nekem 10 napja késik,a köldököm alatt pedig fáj a hasam(elég kellemetlen),nem vettem még tesztet,de minél hamarabb megcsinálom!Lehet,hogy ez nem a terhesség hanem más betegség előjele?Teszem hozzá 22 éves vagyok!Kérlek írjatok!

    Válasz: Ha eddig nem volt semmi arra utaló jel, akkor nem valószínű, hogy betegség áll a háttérben. A teszt után többet tudsz majd!

  • Betti

    2009. április 08. szerda

    Kedves Ági!
    Még egy kérdésem lenne. Valószínű, hogy a menszesz tünetei (lehet premenstruációs szindrómám van?) és nem terhesség. Akkor viszont azt szeretném tudni, hogy most írattam fel a dokimmal clostibegytet és azt mondta, hogy az 5-ik naptól szedjek 2×1 szemet. Miért van az, hogy van olyan, aki már az első vagy a harmadik napon kezdi el szedni. Ez azért lenne fontos számomra, mert a férjem külföldön dolgozik és talán ma jön meg 1 hétre, viszont utána vissza kell mennie. Tehát nagyon ki van számolva az idő. Régóta probálkozunk babával, 1 éve volt egy vetélésem, azóta viszont nem akar összejönni. Szóval mivel még nem kezdődőtt el a ciklusom (aminek elvileg vasárnap kellett volna) félek kicsuszunk megint az időből, mert mire peteérésem lesz, addigra már visszamegy a férjem.
    Előre is köszönöm válaszát! Üdvözlettel: Betti

  • Betti

    2009. április 06. hétfő

    Kedves Ági!
    Március 11-én volt a ciklusom első napja. Március 28-án voltunk együtt a férjemmel (külföldön dolgozik és ritkán tud itthon lenni 🙁 ) A ciklusom az utobbi időben eléggé összevissza. 1 éve volt egy vetélésem. Az lenne a kérdésem, hogy lehetek-e terhes. Tegnap kellett volna normális esetben megjönnie a vérzésemnek. Mai nap nagyon kábán érzem magam és görcsölget a hasam, melleim fájnak, gyomrom ég. Ez lehet a terhesség jele is , vagy inkább a menstruáció előjele?
    Válaszát előre is köszönöm: Betti

    Válasz: Ezek a tünetek lehetnek a menzesz és a terhesség jelei is egyaránt. Ha még 2 nap múlva sem jönne meg, akkor érdemes egy tesztet csinálni. A tesztek kb. 12 napos terhességet képesek kimutatni.

  • labanc éva

    2009. április 06. hétfő

    Szia! Lehet hogy én is gyakori kérdéssel fordulok hozzád, de azért még is felteszem őket!:)
    Fogamzásgátlót szedek, lassan már egy éve. Két hete abbahagytam a szedését, mert más fajtára szeretnék váltani. Szedés után egy hét múlva megjött normálisan ahogy szokott. Ezzel nincs is gond, de viszont a pocakom nagyobb a kelleténél. Lehetséges az hogy esetleg terhes vagyok? Nem fájnak a melleim, nem érzem magam rosszul, csak a pocakom nagyobb. Kicsit kétségbe vagyok esve. Kérlek segíts

    Válasz: Ha a gyógyszer abbahagyása óta védekezés nélkül voltál együtt a barátoddal, akkor előfordulhat, hogy terhes vagy. De a terhesség első érezhető jelei (amiket leírtál) csak kb. 10 nappal a teherbeesés után jelentkeznek. Ha már ennyi eltel, egy teszt tudna pontosabb választ adni. A tesztek általában 12 napos terhességet képesek kimutatni.

  • sari

    2009. április 01. szerda

    szia,egy eve szedtem a fogamzasgatlo tablettat,eggyik legerossebbetde abba hagytam mivel mindig felejtettem bevenni es igy volt amikor egy honapba ketszer is voltam beteg. a menstruaciom utan ami 5-6 napot tart a tizedik napon voltunk eggyut. azota pont ket het telt el,pontosabban 14 nap. terhesseg jeleit abszolut nem erzem. tesztet is mar csinaltam v. harmat de mind negativ.mennyi esejem van hogy terhes vagyok? vagy harom nap mulva kell beteg legyek.ugye nem tudom hogy 26 v. 28napra kell beteg legyek,mivel rendszertelenul jott mostanaba.

    Válasz: Gyógyszer abbahagyása után egyébként is rendszertelenné válhat a menstruáció. Amíg nem rendeződik, érdemes lenne más módon védekezni. A teszteket nem tudom, mikor csináltad, 12 napos terhességet képesek általában kimutatni.

  • Lara

    2009. április 01. szerda

    azt elfelejtettem hozzá tenni,hogy két tesztet csináltunk,egyiket 3 napra az aktus után,utána meg a 11. napon,és NEGATIV LETT. Számít az az egy nap hogy 12napos terhesség tud kimutatni a teszt?

    Válasz:
    Igen, számíthat 1 nap is, de az is előfordulhat, hogy 12. napon még negatívat mutat, 2 nap múlva meg pozitívat. Egyébként ez a barnás folyás lehet a menzesz előjele is akár.

  • Lara

    2009. április 01. szerda

    Sziasztok!

    Nekem az a problémám,hogy együtt voltunk a barátommal és nem védekeztünk.Nem volt bennem teljesen,de egy csöpp belém ment,ami egyből ki is folyt mikor felálltam,és ki is tusoltam magam 2* is! Előtte lévő napokban múlt el a menstruációm. A barátommal mikor együtt voltam,mondta hogy reggel „ürítette magát”,szóval nem kellene hogy legyen életképes spermája?
    29.-én barna folyás jelentkezett nálam,már 3.napja tart.Mi ez? Terhes vagyok? =(
    Köszönöm válaszát!
    Lara

    Válasz: A megszakításos védekezésnél van 5% esélye a teherbeesésnek. Ha pedig bejut valami, akkor főleg. Életképes sperma pedig lehet minden alkalommal. Érdemes lenne tesztelni egyet, de arra kell figyelni, hogy a tesztek többsége csak a 12 napos terhességet tudja kimutatni.

  • Eni

    2009. március 31. kedd

    Jo napot kivanok,

    Kerdes: mensi kesik(28-as ciklusom lejart 4 napja), tegnap majdnem egesz nap fejere allitott gyomor es bamba szetszortsag. Ma reggel teszt. 2 csik, de az egyik joval halvanyabb a masiknal. Meg fogom ismetelni.
    Mi van, ha az egyik csik halvanyabb a masiknal? Ket csik az ket csik?

    Válasz:
    Igen, azt mondják, a halvány csík is csík! A következő teszten valószínűleg erősebb lesz, de ez terhességet jelez!

  • gabi

    2009. március 30. hétfő

    szia!
    március 21-én jött meg, és a menzesz után közvetlenül, azaz a 7. napon voltam együtt a barátommal. először védekeztünk, gumival… majd megtörölte, eltelt jópár óra és újra együtt voltunk, de már gumi nélkül. nem bennem ment el.
    lehetek terhes? erre mennyi az esély?
    köszi a választ.

    Válasz: Megszakításos védekezésnél 5% esélye van a teherbeesésnek. Tehát lehetsz terhes.

    • Zsani

      2018. október 13. szombat

      Szia bocs én csak annyit szeretnék hogyszeptmberben halvány rózsa szín volt a bajom most meg ugyan így volt feszül a mellém szurkál a hasam alja meg keményedik csak én meg nem kívánom a kaját csak érzem hogy éhes vagyok szerinted terhes vagyok

      • Gabi

        2018. október 17. szerda

        Ha bizonytalan, mindenképp érdemes lenne csinálni egy terhességi tesztet, lehetőleg reggeli első vizeletből.

  • gyongyver

    2009. március 29. vasárnap

    szia,nekem is lenne egy kerdesem?10napja volt a menszem,ugy kb.4napja nagyon izzadok ejjel es feszul a mellem meg a nyilaldosik be a honom ala/?persze szoptatok,mivel van egy 7ho.kisfiam!egyutt voltunk a ferjemmel es a megszakitasos modszerrel vedekeztunk!nem tudom hogy a faradekonysag vagy a terhesseg jelei ezek?koszonom!gyongyi

    Válasz: Ha 10 napja volt menzesz, ez még nem valószínű, hogy a terhesség jele. A megszakításos védekezésnél viszont 5% esélye van a teherbeesésnek. Ez a mellfeszülés, hónaljba kisugárzó fájdalom inkább utalhat arra, hogy sok tej termelődik éjjel, esetleg utalhat még mellgyulladásra, tejcsatorna elzáródásra. Ilyenkor lehet hogy segít egy kis fejés. De ha mégis terhességre gyanakszol, a tesztelésnél vedd figyelembe, hogy a legtöbb teszt a 12 napos terhességet képes kimutatni.

  • q

    2009. március 27. péntek

    Hello mindenki!
    Valamelyest kilógok a tömegből, én egy srác vagyok, és kissé meg vagyok rémülve.
    Elvileg 4 (az is lehet, h 5 napja) késik barátnőmnek. A legutóbbi vérzéses időszaka után 1 nappal (ha jól értelmeztem, ez kb a 6. napja a ciklusnak) volt egy kisebb baleset, amikor kilyukadt a gumi, de azonnal észrevettük, és abbahagytuk. A ciklusa volt már, hogy 29-31 napra jött ki, volt, hogy 1 héttel korábban is megjött, ez az ingadozás gondolom betudható fiatal korának (16 éves). Az megnyugtat, hogy (bár ő is rémült), semmilyen jelét nem érzi annak, hogy terhes lenne. (gondolom, tényleg meg lehetne érezni). Ha a hétvégén még mindig semmi, veszünk egy tesztet. Mekkora lehet az esélye, hogy mégis baj van?

    Válasz: Nem mindenki érzi meg, ha terhes! Ha óvszert használtok, 1% esélye van a teherbeesésnek, ha csak megszakítással védekeztek, akkor 5%. A tesztek többsége 12 napos terhességet képes kimutatni, tehát a megnyugtatás kedvéért akár már most is lehetne tesztelni.

  • Ancsi

    2009. március 27. péntek

    Sziasztok! A barátommal 2 hete voltam együtt, használtunk óvszert, de félek hogy kiszakadt és esetleg terhes vagyok… Pár napja késik a menzeszem, bár a hasam kicsit fáj… Fogamzásgátlót nem szedek. Lehetek terhes? Vagy csak a stressztől és a félelemtől késik? Csináljak tesztet?
    Köszönöm

    Válasz:
    Ha kiszakad az óvszer, azt észre lehet venni. Ha tényleg kiszakadt, akkor lehetsz terhes, de késhet a stressztől is. 2 hét elteltével már kimutatja a teszt a terhességet, a megnyugtatás kedvéért lehet, érdemes lenne csinálni egyet.

  • Andii

    2009. március 25. szerda

    Szia!
    febr.20-án múlt el a mensim, 4-5 napig szokott tartani.A ciklusom 28napos.Azóta még mindig nem jött meg. Párommal nem védekezünk. Kb.1,5 hete a melleim meg vannak duzzadva,nagyon érzékenyek.A hasam meg van puffadva.Eddig napi 1-1.5doboz cigit is elszivtam de már egyáltalán nem kivánom.Gyakori vizelési ingerem is van, gondoltam arra hogy felfázhattam de akkor ez állandó lenne.Van hogy 2 napig nincs ilyen gondom,utána meg fél napig nem tudok itthonról elmenni mert wc-re járok.Gyakran begörcsöl a hasam ami hamar elmúlik.Már vettem 2 tesztet is, de mind2 negativ lett. Lehet hogy mégis terhes vagyok?

    Válasz: Lehet, de talán túl korán teszteltél. Pár nap múlva tesztelj megint, ha nem jön meg, reggeli első vizeletből.

  • barbara

    2009. március 22. vasárnap

    Sziasztok!

    Múlt hónapban rendesen jött meg a menstruációm, de rá két hétre megint megjött(hóközi vérzés, de jó pár napig tartott). Utána abba hagytam a fogamzásgátló szedését 2 nap kimaradt és utána együtt voltam a párommal. Az aktus után bevettem két fogamzásgátlót(reménykedve abban, hogy az majd segít). Azóta eltelt egy pár nap és most feszülnek a melleim, úgy mintha megint meg akarna jönni. Lehetséges, hogy megint meg fog jönni 1hét múlva körülbelül és azért fáj a mellem, vagy valószínűbb, hogy teherbe estem?

    Válasz: Valószínű, hogy mindent összekavartál a tablettákkal. A hóközi vérzés az ún. áttöréses vérzés lehetett, ezügyben orvossal kéne konzultálnod (lehet, hogy másik tabletta kell)

  • Dalma_89

    2009. március 22. vasárnap

    Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem hogy 5napja késik a menstruációm de elöző hónapban 4nappal hamarabb jött meg mint vártam.Párommal megszakitásos módszerrel szeretkezünk és az előváladéka tiszta átlátszó és gyenge.Most a menstruációm elött bő2héttel voltunk együtt utoljára.Vannak olyan érzéseim mintha meg meg akarna jönni de még sem.Feszül a mellem és néha görcsölök.Nem rég átestem egy műtéten is a menstruációm elött egy héttel.Mi lehet? Lehet teherbe estem?Vagy csak a stressz és műtét miatt késik? Előre is köszönöm a válaszát.

  • Katalin_89

    2009. március 21. szombat

    Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem hogy 6napja késik a menstruációm de egy hete műtöttek altatással..ez közre játszhat a mensim késésében?amugy csak a hónapban1szer voltam együtt a barátommal.megszakitásos módszerrel szeretkezünk de neki az előváladéka tiszta átlátszó mindig. Mi lehet? Lehet teherbe estem? Légyszi segits!!

    Válasz: Lehet, hogy a műtét miatt késik, de előfordulhat az is, hogy terhes vagy. A megszakításos védekezésnél erre 5% az esély. A biztonság kedvéért én csinálnék egy tesztet.

  • Dalma_89

    2009. március 21. szombat

    Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem hogy a menstruációm elött 10nappal voltam utoljára együtt a barátommal viszont a menstruációm nem jött meg 5napja késik de előzö hónapban 4nappal korábban jött meg.Megszakitásos módszerrel szeretkezünk barátommal de neki az előváladéka tiszta átlátszó mindig.Sokszor érzem ugy h meg fog jönni néha görcsölök,melleim feszülnek és váladékozom ahogy szoktam mensi elött.
    Most hogy késik félek h teherbe estem..
    Lehetek terhes??
    Légyszi mihamarabb valaszolj…Köszi

    Válasz: Lehetsz terhes, főleg, ha nem védekeztek. A megszakításos védekezésnél 5 % a teherbeesés esélye. Érdemes lenne egy tesztet venni, hogy biztosat tudj!

  • Kékszemű

    2009. március 19. csütörtök

    Sziasztok.
    szombat este voltam utoljára a barátommal nem védekeztünk de pont időben vette ki. miután kivette kb 4-5 másodperc kellett h elélvezzen.
    Ezen a héten vagy a jövő héten kéne megjönnie és fáj is az alhasam de a gyomrom is kb 4napja , néha hányingerem van és nem eszek annyit.
    Ez utal a terhességre?
    Köszi előre is

    Válasz: A hányinger és a gyomorfájdalom ilyen hamar még nem valószínű, hogy a terhesség jele. Az általában kb. 12 nap múlva jelentkezik. A megszakításos védekezésnél viszont kb. 5 % esélye van a teherbeesésnek.

  • neves

    2009. március 18. szerda

    és azt elfelejtettem,hogy a hasam kicsit kerekebb

    Válasz: Ez bármitől lehet.

  • neves

    2009. március 18. szerda

    sziasztok
    kb 3hete voltam együtt a barátommal,bár nem hatolt teljesen bvelém és nem is ment el,de előváladék ment a hüvelyemhez közel. azóta kicsivel többet pisilek és hasfájásom van bár nem alhasni hanem inkább köldök tájon . mennyi az esélye a terhességnek?
    köszia választ

    Válasz: Az esély elég kicsi, megszakításos védekezésnél kb. 5 %, de ha nem vagy biztos, egy tesztet azért vegyél! 12 napos terhességet már kimutat.

  • Dóri

    2009. március 18. szerda

    Bocsi,már csak annyi lenne a kérdésem,hogy a tünetek milyen gyakorisággal jelentkezhetnek?vagy egész nap tartanak?milyen tünetek jelentkeznek legelőször?mert a hasam csak kétszer fájt akkor sem tartott túl sokáig.ma például egyáltalán nem.

  • julcsi820301

    2009. március 18. szerda

    Nekem egy igen fontos kérdésem lenne.Már évek óta próbálkozunk babával, homeopátiás kezelésen veszek részt kb 6 hónapja…ez rendbe tette a menzeszem, mert össze vissza volt. Most már van rendesen peteérésem és elég rendszeresen vagyunk együtt a párommal, persze védekezés nélkül.
    A kérdésem az, hogy a félidőtől kezdve nagyon erős görcseim vannak…olykor olyan erősek, hogy le kell üljek.Most március22.-én kell megjönnie….a dokim szerint cisztám van az egyik oldalon, ami felszívódik szerinte…Lehetek terhes így is?Nem befolyásolja a ciszta a babát?Miért görcsölök ennyire?Sokszor a derekam is fáj, vagy inkább a vese tájékán.Nagyon szeretnék már babát, esetleg lehet méhen kívüli terhesség jele az erős görcs?Nem vérzek még egyeltalán és nem vettem tesztet sem, mert ilyenkor még nem mutatja ki szerintem..vagy igen?Válaszod köszönöm.

    Válasz: A görcsölés a ciszta miatt van. Nem kell aggódnod, teherbe eshetsz így is, nem lesz semmi baja a babának. Gyakran a terhesség alatt is kialakulnak ciszták, amik szülés után felszívódnak.

  • Dóri

    2009. március 18. szerda

    Jajj bocsi,kihagytam hogy gyakrabban kell pisilnem mostanában!

    Válasz: Ez is lehet a terhesség jele, de egy sima felfázásé is.

  • Dóri

    2009. március 18. szerda

    Szia!
    A barátommal együtt voltunk egy héttel a menzeszem előtt és nem teljesen,de elment bennem.12-én kellett volna megjönnie és meg is jött,de mostanában elég fáradékony vagyok és néha fáj a hasam illetve az alhasam.Miután együtt voltunk rá 4 nappal csináltam tesztet ami negatív lett,hallottam hogy terhesség esetén is megjöhet a menzesz,de semmi más jelet nem éreztem,nem tapasztaltam.Nem eszem többet mint szoktam nincs hányingerem és nem is émelygek,lehet hogy mégis terhes lennék?Vagy a hasfájás és a fáradékonyságom más miatt van?Segíts kérlek!Előre is köszi!!

    Válasz: A tesztek többsége a 12 napos terhességet képes kimutatni. A tünetek is kb. ennyi idő elteltével érezhetőek, így már lehet a terhesség jele is, de lehet valami más is, így a biztonság kedvéért érdemes lenne a tesztelést megismételni.

  • 1lány

    2009. március 17. kedd

    Ja és az előzőhöz kötődve…nekem 2 havonta szokott megjönni…

  • 1lány

    2009. március 17. kedd

    Sziasztok!
    2hónapja voltam előszr együtt a barátommal,és gumival csináltuk mindig…Nem is szakadt ki.És akkor is időben kivette.
    De nekem tegnap kellett volna megjönni a mensimnek.:S
    Olvastam a neten,hogy 2-3hetet késhet az első aktus után.
    Légyszíí segítsetek:(
    Köszi Előre is!

    Válasz: Lehetséges, hogy az első együttlét megkavarta. Ha nem jön meg néhány héten belül, vizsgáltasd ki magad, de nem a terhesség miatt, hanem mert a kimaradásnak egyéb okai is lehetnek (fertőzés, felfázás, ciszta, hormonok stb.)

  • EDDA

    2009. március 15. vasárnap

    a barátommal 1 héttel menzesz elött voltam együtt és kiszakadt az óvszer és belém élvezet amint észrevettem megfürödtem.mennyi az esélye hogy terhes vagyok?mikor vegyek terhességi tesztet????sos

    Válasz: Viszonylag kicsi az esélye, mert a peteérés akkorra már elmúlik, de azért nem teljesen kizárt. Legkorábban az együttlét után 12 nappal tesztelhetsz.

  • Torrente

    2009. március 12. csütörtök

    Sziasztok.
    18 éves lány vagyok elég erös dohányos…7 napja késik a menstruációm,és elszoktam veszteni néha az egyensúlyomat.Mielött megszokott jönni szokott fájni a hasam 3-4 napig.Még csak nem is fájt eddig.A dohányzás az elsö hetekben is károsíthatja a baba fejlödésé?és még 1 kérdésem lenn.Elég vékony vagyok ez számit a baba egészséges kihordásában?………SOS.Köszönöm

    Válasz: A dohányzás az első pár hétben is számíthat, de nem a baba fejlődésében, hanem a vetélés esélyét növelheti. A vékonyság nem számít.

  • angyal

    2009. március 12. csütörtök

    Szia!

    31éves vagyok és több éve próbálkozunk baba ügyben.Voltunk kivizsgáláson, de nincs olyan nagy probléma, ami kizárná a terhességet.Januárban nem jött meg,vártam pár napig olyan folyás volt mint a menstruáció végén van.Kezdtem örülni, mert többen mondták, hogy az ő terhességük is így kezdődött.
    Ma csináltam egy tesztet,sajnos negatív.Bízhatok még???
    Előre is köszönöm a választ.

    Válasz: Erre nem sok esélyt látok. Azt javaslom, keress fel egy orvost, aki megvizsgál, hogy miért nem jött meg (és ki tudja, lehet, hogy észreveszi a terhességet is ;))

  • lany

    2009. március 11. szerda

    sziasztok!
    csak nemi érintkezés útján lehet teherbe esni?
    ha vízben ejakulál a fiú, közel a lány nemi szervéhez.. de nem dug semmi sehová 🙂 ..történhet valami?
    4 napja kellett volna megjönnie, többször úgy érzem mintha megjönne, alhasi fájdalmaim vannak néha, kicsit mintha többször kéne vizelnem
    ideges vagyok, nem igazán kívánom az ételt
    ma megjött kicsit, de inkább csak minimális, barnás vérzés folyással. a testhőmérsékletem 37 °C, bár elég régóta van hőemelkedésem napközben (kb. 2 hónapja)
    viszont nem feküdtem le vele.
    így is lehetek.. terhes?
    kérlek segítsetek
    aggódom.
    köszönöm

    Válasz:
    Erre minimális az esély. Szinte 0. Szóval ne aggódj.

  • Timi

    2009. március 10. kedd

    Sziasztok!

    Párommal már régóta tervezzük a babát de sajna valahogy nem akar jönni. 🙁
    Nekem már van két kisfiam az előző házasságomból, de páromnak még nincs gyerkőc ezért is szeretnénk. Ma nagyon elkeseredtem mikor láttam hogy megjött, pedig pont 14 nappal ezelőtt próbálkoztunk, és éreztem is akkor hogy „peteérésem van”, (fájt a hasam).
    Nem tudom hogy miért nem tudok teherbe esni!?
    A második gyerkőc után kiderült hogy pajzsmirigy nagyobbodásom van de a működésével nincs gond. Ez lehet annak oka hogy nem tudok teherbe esni, vagy valami más végett?

    Válasz: A pajzsmirigy-gondok sajnos hozzájárulhatnak a problémáitokhoz. Érdemes lenne alaposabban kivizsgáltatnod magad.